BK BH 2001/458
BK BH 2001/458
2001.10.01.
I. A rablás annyi rendbeli bűncselekmény, ahány személlyel szemben az elkövető erőszakot vagy az élet illetőleg a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetést alkalmaz annak érdekében, hogy a sértett tulajdonában vagy birtokában levő dolgot jogtalan eltulajdonítás végett elvegye [Btk. 12. § (1) bek., 321. § (1) bek.].
II. A közös tulajdonban levő dolog – eltulajdonítás végett erőszak vagy az élet illetőleg a testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával való – elvétele egyrendbeli rablást valósít meg, függetlenül attól, hogy hány résztulajdonos van;
ezért ha az erőszaknak vagy a kvalifikált fenyegetésnek az alkalmazása két személlyel szemben valósult meg, de csak egy személy károsodott, a rablás teljes tényállása nem két, hanem csak egy személlyel szemben valósult meg, így a cselekmény egyrendbeli rablás bűntettének minősül [Btk. 12. § (1) bek., 321. § (1) bek.].
III. Azokra a tényekre nézve kell a bizonyítást lefolytatni, amelyek a vád tárgyává tett cselekmény jogi megítéléséhez, valamint ezeknek a releváns tényeknek a megállapításához szükségesek, és az ítélet indokolásának is csak ezekre a tényekre kell kiterjednie [Be. 5 §, 59. § (1) bek., 220 §].
IV. A bíróság által feleslegesen beszerzett szakértői vélemény elkészítésével felmerült bűnügyi költség megfizetésére a vádlottat nem lehet kötelezni, hanem azt az állam viseli [Be. 217. § (2) bek., 218. §].
A megyei bíróság az 1999. november 12. napján meghozott ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondotta ki nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében; a II. r. vádlottat 2 rb. rablás bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében. Ezért az I. r. vádlottat 13 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat pedig – mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül 8 évi fegyházbüntetésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte; az I. r. vádlottat a bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen az ügyész az I. r. és a II. r. vádlott terhére a tényállás téves megállapítása, a cselekmények téves jogi minősítése miatt, és a büntetések súlyosítása végett jelentett be fellebbezést; az I. r. vádlott és a védője a tényállás téves megállapítása, a cselekmény téves minősítése miatt, a büntetés enyhítéséért és a bűnügyi költség mérsékléséért; a II. r. vádlott és a védője pedig enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését mindkét vádlottal szemben a büntetés súlyosítása végett tartotta fenn. Az álláspontja szerint az ítélet megalapozott, a vádlottak bűnösségének a megállapítása és a cselekményeik minősítése törvényes, a vádlottak büntetései azonban a helyesen megállapított bűnösségi körülményekhez képest enyhék, ezért a büntetések súlyosítását, egyebekben pedig az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb híróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felülbírálata során arra a megállapításra jutott, hogy annak eljárásjogi vagy megalapozatlanságból eredő akadálya nincs. Az elsőfokú bíróság beszerezte mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján az ügy elbírálásához szükséges tényeket meg lehetett állapítani. A bizonyítékok értékelése túlnyomó részben megfelel a logika szabályainak.
Az orvos szakértő szakvéleménye – amit a sérülésről készített fényképfelvételnek a laikus által is érzékelhető bizonyító ereje is alátámasztott – bizonyította, hogy az emberölést baltával követték el, az pedig kétségtelen, hogy a baltacsapást a vádlottak valamelyike hajtotta végre.
A II. r. vádlottnak a nyomozás során tett első vallomása szerint tudomása van arról, hogy az I. r. vádlott a betörés során egy idősebb nőt baltával fejbevágott, aki ettől elájult, és a földre esett. Ez a vallomás közvetlen bizonyíték, mivel a többi bizonyítékból egyértelmű, hogy közvetlen észleleten alapszik.
A vádlottak e tekintetben egyező vallomása szerint amikor a II. r. vádlott az előszobából bement a szobába, és a sértett egyedül maradt az I. r. vádlottal, a sértett a halált okozó sérülést még nem szenvedte el, és amikor a II. r. vádlott K. S. bántalmazását a szobában abbahagyta, K. S.-né már végleges helyzetében feküdt a földön, s ettől kezdve bántalmazás már nem érte.
Mindebből logikai bizonyossággal következik, hogy az emberölést az I. r. vádlott követte el, vagyis a II. r. vádlott idézett vallomása megfelel a valóságnak. Az a ténymegállapítás tehát, hogy az emberölést az I. r. vádlott követte el, ésszerű indokolással elfogadott közvetlen bizonyítékon alapszik, ezért eljárásjogilag hibátlanul bizonyított; az I. r. vádlott védőjének a tárgyaláson kifejtett ellentétes álláspontja alaptalan.
A tényállás többi része a vádlottak vallomásainak elfogadott részeivel, tanúvallomásokkal, a szakértői véleményekkel, valamint okiratokkal kellően bizonyított.
A bíróság által lefolytatott bizonyítás és az ítélet indokolása azonban nem mindenben felel meg a büntetőeljárás szabályainak.
A bizonyításnak a Be. 59. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egyik általános szabálya az, hogy a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntetőtörvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentősek. Ez azt jelenti, hogy csak azokra a tényekre kell a bizonyítást folytatni, amelyek a vádban szereplő cselekmény jogi megítéléséhez, valamint e releváns tények megállapításához szükségesek, és jelenti azt is, hogy az ítélet indokolásának ilyen tényekre kell kiterjednie. A bíróság ennek ellenére olyan bizonyítást is folytatott, amelyre nem volt szükség, ezért az ítéletben leírt tényállás, valamint annak indokolása felesleges részeket is tartalmaz. Az ítéleti tényállás a sértettek házának, a ház környezetének, az udvarának, az ott található építményeknek, a ház belsejének, berendezésének terjedelmes és szükségtelenül részletes leírását tartalmazza. A tényállásban K. S.-né egyetlen halálos sérülésén kívül a keletkezett valamennyi felszínes sérülés anatómiai részletességű leírása is megtalálható. Az ügy elbírálásához ezekre nincs szükség.
A felderítés során indokolt valamennyi részletténynek a rögzítése, az elbíráláskor azonban csak a jelentős tényeket kell bizonyítani és rögzíteni, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megjelölt felesleges részeket a tényállásból mellőzi.
Az eljárás során kihallgatott tanúk az ügy elbírálásához szükséges tényekről már a nyomozáskor sem tudtak vallomást tenni, ezért a tárgyalásra idézésük és kihallgatásuk szükségtelen volt.
A bíróság által elrendelt hemogenetikai szakértői vizsgálat csak azt deríthette fel, hogy az I. r. vádlottól lefoglalt két baltán, és a helyszínen talált fagolyón és járóboton van-e a vádlottaktól vagy a sértettektől származó vérnyom, illetőleg az melyiküktől származik. Ha a baltán a sértettektől származó vérnyom lett volna, az azt erősítené meg, hogy a vádlottak követték el a bűncselekményt, de ahhoz nem adna támpontot, hogy K. S.-nét melyik vádlott ölte meg, mivel mindkét vádlott egyformán használta a baltát. Ha a helyszínen talált tárgyakon a vádlottak vére lett volna kimutatható, ez bizonyíték lenne arra, hogy a vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor a helyszínen jártak. A vizsgálat minden más eredménye közömbös lenne. Ezek a vizsgálattal bizonyítható tények a szakértői vizsgálat nélkül is bizonyítottak voltak, ezért annak az elrendelése szükségtelen volt.
A tényállás fennmaradó része két részre tagolható: az egyikbe azok a tények tartoznak, amelyek alapján az ügy kellő határozottsággal és pontossággal elbírálható, a másikba sorolhatók elsősorban ezek részlettényei, amelyek a lényeges eseményeket összekötik, és a történeti tényállást folyamatos egésszé és szemléletessé téve, megkönnyítik az ítélet megértését. Ha az eljárás során bizonyítást nyernek, egy bizonyos határig célszerű őket az ítéletben is megállapítani, a hiányuk azonban nem jelenti azt, hogy a tényállás hiányos vagy nincs kellően felderítve.
Az adott ügyben a nem feltétlenül szükséges tények olyan jelentős részét teszik ki a tényállásnak, hogy megnehezítik a valóban jelentős tények felismerését, ezért a Legfelsőbb Bíróság szükségesnek találta összefoglalni azokat az ítéleti tényállásban egyébként megállapított tényeket, amelyek az ügy megfelelő elbírálását további bizonyítékok nélkül is lehetővé teszik. Ezek a következők:
A többszörösen büntetett előéletű vádlottak testvérek, korábban bűncselekményt is követtek el közösen.
A bűncselekmény sértettjei: a 69 éves K. S. és a vele azonos korú felesége, K. S.-né a házukban kocsmát működtettek, és ebből az átlagot meghaladó jövedelemmel rendelkeztek. K. S.-né jobb oldala béna volt, nehezen, bottal járt.
1997. december elején a vádlottak elhatározták, hogy pénzszerzés végett betörnek a sértettek kocsmájába, amelyet a kellő helyismerettel rendelkező I. r. vádlott javasolt. December 7-én éjjel elmentek a sértettek házához, de a betöréstől elálltak, mivel az udvaron házőrző kutya volt, és azt is észrevették, hogy a sértettek otthon vannak; a betörésről végleg azonban nem mondtak le. December 13-án a kutya elpusztításához mérget szereztek, és éjjel újból elmentek a sértettek házához. Nagyméretű zsákot és egy táskát vittek magukkal, továbbá az I. r. vádlott magával vitt egy kisméretű baltát is. Éjfél előtt értek a házhoz, és az I. r. vádlott a hús közé helyezett mérget bedobta az udvarra. A kutya megette, de tovább ugatott, mivel a méreg nem hatott azonnal, ezért a vádlottak úgy határoztak, hogy a kocsma helyett a lakóházba törnek be.
A ház másik oldalán a kerítésen átmászva bementek az udvarra, a kezükre zoknit húztak, az I. r. vádlott a nyitva levő ablakon, a szúnyoghálót késsel felszakította, a falon futó telefonvezetéket elvágta; aztán mindketten bemásztak az ablakon; először az éléskamrába, onnan a konyhába jutottak.
A kutya ugatására a hálószobában alvó K. S.-né felébredt, kiment az előszobába, kinézett az udvarra, de aztán visszament a szobában alvó férjéhez; a konyhában megbújt vádlottakat ekkor nem vette észre. A kutya tovább ugatott, ezért K. S.-né újból kiment az előszobába, és megindult a konyha felé. Ezt látva a II. r. vádlott kilépett a konyhából az előszobába, és K. S.-nét az arcán ököllel, kis erővel kétszer megütötte, az ütéstől a sértett a földre esett.
A zajokra a szobában fekvő K. S. felébredt, a II. r. vádlott pedig észlelve, hogy a szobában is van valaki, bement a szobába.
K. S.-né megpróbált felállni, segítségért kiáltott, ekkor az I. r. vádlott a balta laprészével, a közepest meghaladó, de nem túl nagy erővel a fejtető bal oldalán fejbe vágta. Az ütéstől K. S.-né újból a földre esett, és elvesztette az eszméletét.
Ezalatt a II. r. vádlott a szobában az ágyról felálló K. S.-t az arcán és a testén többször megütötte. A sértett arcát legalább egy, közepes erejű ütés érte, a nyakát és a testét ért ökölütések kis-közepes erejűek voltak. Az ütlegelés közben a II. r. vádlott olyan kijelentést tett, hogy jobb ha a sértett csendben marad, különben rosszabbul is járhat. Az ütésektől K. S. súlyos agyrázódásos sérülést szenvedette és ő is elvesztette az eszméletét.
A vádlottak ezután – mintegy két óra alatt – átkutatták a lakást. Az I. r. vádlott az egyik ágyban a párna alatt nagyobb összegű készpénzt talált, találtak ezenkívül 20 db 200 forintos pénzérmét, nagyobb mennyiségű cigarettát, egy aranyláncot medállal, egy ezüstláncot, és megtalálták K. S. zsebóragyűjteményét, a lakásban elrejtett 3 850 000 forint értékű értékpapírt azonban nem találták meg. A megtalált dolgokat belerakták a zsákba és a táskába, kimásztak az ablakon, és elhagyták a helyszínt.
K. S.-né az előszoba padlóján – ahová a baltaütés után eszméletét vesztve elesett –, pontosan meg nem határozható időben, valószínűsíthetően a sérülés elszenvedése után 16-40 óra múlva meghalt.
K. S. több órán keresztül eszméletlen állapotban volt, magához térve több napig tartó tudatzavart állapotba került. A tudatzavara december 16-án délután oldódott annyira, hogy az ablakon kimászva el tudott vánszorogni a szomszédba segítséget kérni. A kihívott mentők K. S.-t kórházba szállították.
Időközben a méregtől a kutya is elpusztult.
A cselekmény során K. S.-né fejét 7-8, testét 3-4 erőbehatás érte. Ezek közült a baltacsapás a fejtető bal oldalán benyomódás nélküli koponyacsonttörést, direkt és ellencsapódásos agybeékelődést, keringés-és légzésbénulást idézett elő, mely a sértett halálához vezetett. A sérülés életveszélyes volt, de a gyors orvosi beavatkozás a sértett életét megmenthette volna.
A többi erőbehatás kis, legfeljebb közepes erejű volt, ezek a sértett fején és testén 9 felszínes sérülést idéztek elő. A sértett halálában ezeknek nem volt szerepük, mivel a sértett életben maradása esetén 8 napon belül gyógyultak volna.
K. S. a II. r. vádlott bántalmazása következtében a bal oldali járomcsont darabos törését, a bal felső állcsont törését, súlyos fokú agyrázódást, valamint a nyakán és a mellkasán lágyrész-sérüléseket szenvedett. Az arckoponya-csontok törésének gyógytartama 6-8 hét volt, a lágyrész-sérülések 8 napon belül gyógyultak meg.
A vádlottak által eltulajdonított dolgok értéke 436 092 forint volt.
Az irányadó tényállás alapján a vádlottak bűnösségének a megállapítása és az I. r. vádlott cselekményének a minősítése az ítéletben kifejtett helyes indokoknak megfelelően törvényes, a II. r. vádlott cselekményeinek a minősítése azonban részben téves.
Helyesen járt el a bíróság, amikor a II. r. vádlott cselekményeit a vádtól eltérően nem társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének, hanem rablás bűntettének és ezzel halmazatban súlyos testi sértés bűntettének minősítette, és az idevágó indokolás is helytálló.
A törvény szerint tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. Az emberölésnek, így az emberölés minősített esetének is az ölés az elkövetési magatartása.
A tényállás szerint a II. r. vádlott ölési vagy annak minősülő magatartást nem valósított meg, ezért az emberölésnek tettese, következésképpen társtettese sem lehet.
A tényállás nem tartalmaz olyan ténymegállapítást, mely szerint a II. r. vádlott tudott az I. r. vádlott ölési szándékáról. Amiről nem tudott, ahhoz szándékosan segítséget sem nyújthatott, ezért – ahogyan azt ítélet részletesen kifejtette – az emberölésnek bűnsegéde sem lehetett.
Tévedett azonban a bíróság, amikor a II. r. vádlott által elkövetett rablást kétrendbelinek minősítette. Az ítélet indokolása szerint a vádlott idegen javak megszerzése végett K. S. és K. S.-né ellen is erőszakot alkalmazott, a rablás törvényi tényállása teljes. A rablás 2 rendbeli bűntettnek minősül, mivel a követett bírói gyakorlat szerint a rablás annyi rendbeli bűncselekményt valósít meg, ahány személlyel szemben erőszakot alkalmaznak azért, hogy a tulajdonukban vagy birtokukban levő dolgot jogtalan eltulajdonítás végett elvegyék, a cselekmény annyi rendbeli, ahány személlyel szemben a rablás teljes tényállása megvalósul. Az elsőfokú bíróság helyesen fogalmazta meg az egység és többség elhatárolásának a rablásnál érvényes elveit, ezeket azonban tévesen alkalmazta.
A tényállás nem tartalmaz olyan adatot, mely szerint valamelyik elvett dolog nem tartozott a sértettek közös tulajdonába. Közös tulajdonban levő dolog eltulajdonítás végett való elvétele pedig egyrendbeli vagyon elleni bűncselekmény – függetlenül attól, hogy hány résztulajdonos van. Az adott esetben két személlyel szemben történt meg ugyan az erőszak alkalmazása, de csak egy vagyon károsodott, ezért a rablás teljes tényállása nem két személlyel, hanem csak eggyel szemben valósult meg; a II. r. vádlott vagyon elleni cselekménye tehát 1 rb. rablás bűntettének minősül.
Az ügyész a másodfokú tárgyaláson a II. r. vádlott bűnösségének további 1 rb. súlyos testi sértés bűntettében való megállapítását is indítványozta, mivel álláspontja szerint K. S.-né bántalmazása során a vádlott belenyugodott abba, hogy ütései 8 napon túl gyógyuló sérüléseket is okozhatnak.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet ezzel az állásponttal. A tényállás szerint a II. r. vádlott a sértettet az arcán kis erővel kétszer megütötte, az ütésektől felszínes sérülések keletkeztek, és a sértett elesett. A mindössze két kis erejű ütésből, a jelentéktelen sérülésből következtetve a bántalmazás nem volt olyan intenzitású, hogy abból a vádlottnak nemcsak lehetett, hanem kellett is tudnia, hogy súlyos sérülés is bekövetkezhet; ennek tudata nélkül a súlyos sérülés okozására irányuló szándék, így a súlyos testi sértés kísérlete nem állapítható meg. A sértett elesése a támadás erejének a megítélésénél figyelmen kívül marad, mivel abban a sértett mozgáskorlátozottsága is közrehatott.
A kiszabott büntetések helyességét kétirányú támadás érte.
A legfőbb ügyész álláspontja szerint mindkét vádlott büntetése enyhe, mivel a bíróság nem értékelte a nyomatékának megfelelően, hogy a vádlottak az idős sértettek otthonába behatolva, a védekezésnek a lehetőségét is kizárva, orvul követték el a bűncselekményeket, és hogy a hasonló bűntettek rendkívüli mértékben elszaporodtak.
Mindkét vádlott védője a büntetés enyhítését indítványozta, a II. r. vádlott védője a két büntetés aránytalanságára hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a büntetést befolyásoló körülményeket az elsőfokú bíróság nagyobb részben helyesen ismerte fel. Ezek felsorolása annyi kiegészítést igényel, hogy mindkét vádlottal szemben további súlyosító körülmény, hogy a cselekmény vagyon ellen irányuló részét előre kitervelten és nagyobb értéket eltulajdonítva követték el, az I. r. vádlottal szemben az is, hogy az emberölést különösen veszélyes eszközzel követte el, a II. r. vádlottal szemben pedig külön a bűnhalmazat.
Mindkét vádlott javára további enyhítő körülmény viszont, hogy a cselekmény elkövetésétől több mint 3 év eltelt.
Bár az enyhítő és súlyosító körülmények felsorolása nem volt teljes, a bíróság helyesen ismerte fel a büntetéseket döntő mértékben meghatározó körülményeket és ezek nyomatékát, és mindkét vádlottra olyan büntetést szabott ki, amely az általa figyelembe nem vett körülmények értékelésével is megfelelő büntetésnek tekintendő.
Az I. r. vádlott esetében jelentős súlyosító körülmények vannak. A vádlott sokszorosan büntetett előéletű, büntetőeljárás folyt ellene, amikor ezt a bűncselekményt elkövette, a cselekmény egyenes szándékkal véghezvitt részét kitervelten és kitartóan, az idős sértettek lakásába éjszaka jogtalanul behatolva hajtotta végre. Mindez együtt azt mutatja, hogy számára az akár erőszakos bűncselekmények elkövetése is természetes módja a pénzszerzésnek, ezek elkövetésétől erkölcsi meggondolás vagy a büntetéstől való félelem nem tartja vissza, a személyének a veszélyessége igen nagy.
Az adott esetben azonban a büntetésének a mértékét elsősorban az emberölés súlyossága határozza meg. A vádlott a közepest meghaladó, de nem túl nagy erejű egyetlen ütést mért a balta laprészével a sértett fejére, az okozott sérülés életveszélyes volt, de a gyors orvosi segítség a sértett életét megmenthette volna.
Az elkövetés módja és az ölési szándék eshetőlegessége miatt a szorosan vett emberölés az enyhébb megítélésűek közé tartozik, ezért a büntetés meghatározásának a kiindulópontja a büntetési tétel alsó tartományában van; a többi enyhítő és súlyosító körülmény csak módosíthatja ezt a mértéket.
A súlyosító körülmények mellett nyomatékos enyhítő körülmények is vannak, s figyelembe kell venni azt az ítéletben is felismerhető helyes szempontot is, hogy e körben lényegesen súlyosabb bűncselekmények is vannak, s az I. r. vádlott büntetésének súlyosítása esetén ezekért nem lehetne arányos büntetést kiszabni.
E körülmények miatt az I. r. vádlott büntetésének jelentős enyhítése vagy súlyosítása nem lenne indokolt.
Az I. r. vádlott személyének a veszélyességét jelző körülmények a II. r. vádlottra is érvényesek, és őt még további súlyosító körülmények is terhelik, ezért a két büntetés aránya megfelel a két cselekmény súlyossága közötti aránynak.
A II. r. vádlott büntetésének a jelentős megváltoztatása megsértené az arányosságot, ezért annak az enyhítése vagy súlyosítása sem indokolt.
Az I. r. vádlott védője a vádlottat terhelő bűnügyi költség mérséklését is indítványozta.
A mérséklés indokolt. A Be. 217. § (2) bekezdése szerint a vádlottat nem lehet kötelezni annak a bűnügyi költségnek a viselésére, amely nem az ő mulasztása folytán, szükségtelenül merült fel.
A korábban már kifejtettek miatt a bíróság által beszerzett hemogenetikai szakvéleményre nem volt szükség, ezért az ezzel kapcsolatban felmerült 150 400 forint bűnügyi költséget a Legfelsőbb Bíróság szerint az állam viseli.
Az ítélet nem érintett rendelkezései törvényesek, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta; a II. r. vádlott esetében a jogi minősítés megváltoztatása a Be. 260. §-án alapszik. (Legf. Bír. Bf.III.359/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás