• Tartalom

BK BH 2001/466

BK BH 2001/466

2001.10.01.
A fogva levő terhelt ügyében a védő és az ügyész részvétele nélkül megtartott tárgyalás feltétlen hatályon kívül helyezési okot valósít meg, mert a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek részvétele a törvény szerint kötelező; mely az első fokon jogerőre emelkedett ügydöntő határozat tekintetében is felülvizsgálati ok [Be. 19. § (2) bek. a) pont, 47. § b) pont, 250. § II/d) pont, 284/A. § (2) bek., 291. § (1) bek. b) pont].
A városi bíróság a 2000. április 17. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével a más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő terheltet személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 6 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
Az ítélet első fokon jogerőre emelkedett.
A jogerős határozattal szemben a megyei főügyész a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott okra hivatkozva, a Be. 284/A. §-ának (3) bekezdésére is figyelemmel 2000. július 10-én felülvizsgálati indítványt nyújtott be, az ítélet hatályon kívül helyezése és a városi bíróság új eljárás lefolytatására utasítása érdekében.
Az indokolás lényege szerint a városi bíróság 1999. április 17-én vétségi eljárás során ügyész és védő részvétele nélkül tartott tárgyalást, jóllehet észlelte, hogy a terheltet a városi bíróság, illetve a megyei bíróság a 2000. április 11-én jogerőre emelkedett ítéletével csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt 6 év fegyházbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, és a nevezett ezt a büntetést tölti. Ugyanakkor elkerülte a figyelmét, hogy emiatt a terhelt ügyében a Be. 19. §-a (2) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 47. §-ának b) pontja alapján a tárgyaláson az ügyész és a védő részvétele kötelező lett volna.
Ekként az ügyben felülvizsgálati okot képező abszolút eljárási szabálysértés valósult meg, amely a Be. 250. §-a II/d. pontjára és 284/A. §-ának (2) és (3) bekezdésére figyelemmel az első fokon jogerőre emelkedett ítélet hatályon kívül helyezését, egyben új eljárás elrendelését alapozza meg.
A legfőbb ügyész átiratában az ügyészi indítványt indokai alapján fenntartotta, egyben az ügy tanácsülésen elbírálását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt az abban foglalt okokból alaposnak találta.
A városi bíróság 2000. április 17-i tárgyalási jegyzőkönyvének mellékletét képező ítéleti feljegyzésből, valamint a városi bíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt a terhelt és társai ellen folyamatban volt büntetőügyének irataiból megállapíthatóan a terhelt 2000. április 17-én jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését töltötte, egyébként a terhelt ebben az ügyben 1999. március 29. napjától előzetes fogvatartásban volt.
Olyan esetben, ha valamely terhelt előzetes letartóztatásban van, vagy jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést tölt, az ügyész és a védő részvétele a tárgyaláson a vétségi eljárásban a Be. 19. §-a (2) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 47. §-ának b) pontja szerint kötelező.
A Be. 250. §-ának II/d. pontja pedig abszolút eljárási szabálysértésnek tekinti, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek részvétele a törvény értelmében kötelező.
Miután a fenti abszolút eljárási szabálysértés első fokon jogerőre emelkedett ítélet esetében is felülvizsgálati ok, a Legfelsőbb Bíróság a Be. 284/A. §-a (2) bekezdésében meghatározott okból, a (3) bekezdésre is figyelemmel a Be. 291. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásával a támadott ítéletet hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a Be. 289/A. §-a (2) bekezdése b) pontjának megfelelően tanácsülésen bírálta el. (Legf. Bír. Bfv.V.1904/2000. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére