PK BH 2001/467
PK BH 2001/467
2001.10.01.
I. Az ember munkájának, munkájával kapcsolatos emberi magatartásának értékelése a személyhez fűződő jogokat érinti, ezért a munkáltató ezzel kapcsolatos értékelése a polgári jog által védett személyhez fűződő jogok sérelmét is jelentheti.
II. A katonatiszt a fegyelmi eljárásban hozott parancsban személyére vonatkozóan megfogalmazott vélemény, illetve minősítés miatt becsülete, emberi méltósága, illetve jó hírneve megsértését nem kifogásolhatja.
III. A személyhez fűződő jogot nem sértő parancs kihirdetése önmagában nem minősíthető olyan cselekménynek, amely a személyiségvédelmet megalapozná [Ptk. 75-76. §, 78. §, 81. §, 82. § (2) bek., 84-85. §; PK 12. sz. III.].
A jogerős ítélet a felperes keresetét – amelyben annak megállapítását kérte, hogy a Honvédelmi Minisztérium alperes a személyhez fűződő jogát, ezen belül becsületét, emberi méltóságát és jó hírnevét, valamint a lelkiismereti szabadsághoz való jogát megsértette; továbbá amelyben elégtétel adását, és a jogsértés következményeinek elhárítását, valamint vagyoni kárai megfizetését kérte – elutasította, és úgy rendelkezett, hogy a le nem rótt kereseti, valamint fellebbezési illetéket az állam viseli.
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes 1967. április 1-jétől a Budapesti V-IX. kerületi Kiegészítő Parancsnokságon dolgozott mint hivatásos katona, őrnagyi rangban. A felperes 1968. augusztus 21-én egy vita során tiszttársai körében alkotmányellenesnek minősítette a Varsói Szerződés csapatainak Csehszlovákiába történő bevonulását, és ebben a Magyar Néphadsereg részvételét. Ezen cselekedete miatt a felperessel szemben fegyelmi eljárás indult, és a Magyar Népköztársaság Honvédelmi Minisztere 0530. számú parancsával az elkövetett cselekmények miatt megállapította, hogy a felperes a ,,Néphadsereg tisztjeitől idegen és megengedhetetlen magatartása miatt méltatlanná vált a hivatásos tiszti szolgálatra és rendfokozatra''. Ezért fegyelmi fenyítésül a felperest rendfokozatától megfosztotta, és tartalékállományba helyezte, egyben – egyebek mellett – elrendelte a parancs kihirdetését az V-IX. kerületi Parancsnokság tiszti állománya előtt is.
A Magyar Népköztársaság Honvédelmi Minisztere 1989. szeptember 11-i hatállyal a felperes fegyelmi felelősségre vonását felülvizsgálta, és erkölcsi jóvátételként a parancs lefokozásra vonatkozó részét hatálytalanította, megállapítva, hogy a felperes rendfokozata tartalékos őrnagy. Ezt követően tartalékos alezredessé léptették elő a felperest, azonban ,,anyagi rehabilitációja'' nem történt meg.
A felperes az 1968-ban kelt elöljárói parancs jogtalansága miatt, és az azzal okozott kár megtérítése iránt munkaügyi pert is kezdeményezett, amelyben az elmaradt jövedelme, leszerelési segélye, a nyugdíjkülönbözetből eredő kártérítés, ruhapénz, ki nem fizetett szabadság különbözetből eredő kárai megtérítését, illetve a szolgálati viszony megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte. A pert azonban a bíróság megszüntette. A jogerős végzés megállapítása szerint a Munkaügyi Bíróságnak e kereset elbírálására nem volt hatásköre, mert a felperes szolgálati jogviszonyának az Elnöki Tanács 1959. évi 106. számú határozata alapján történt megszüntetésével kapcsolatos bírósági felülvizsgálatot a jogszabályok kizárták. Az eljárt bíróság azonban nem látta akadályát annak, hogy a felperes polgári perben az általános hatáskörű bíróság előtt perelje az alperest személyhez fűződő joga megsértése miatt.
A jogerős ítélet azonban a felperes keresetét alaptalannak találta. Megállapította, hogy a felperes által kifogásolt miniszteri parancsban a felperes terhére rótt cselekmények megtörténtek, az abban ismertetett kijelentések a felperes részéről elhangzottak. A polgári perben eljáró bíróság nem mérlegelhette felül a fegyelmi jogkör gyakorlójának a döntését, és a fegyelmi fenyítés indokoltságát sem vizsgálhatta. E jogosultság hiányát a személyiségi jogi per indítása sem pótolhatta, mert e per nem arra szolgál, hogy abban más szervek, hatóságok által – a jog által biztosított hatáskörben való eljárás keretében – hozott döntések jogszerűsége nyerjen elbírálást. A személyiségi jogi kereset nem funkcionálhat jogorvoslati eszközként.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben tartalma szerint a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát kérte. Felülvizsgálati álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértéssel utasította el keresetét.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, lényegében annak helyes indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A jogerős ítélet a tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytállóan utasította el a felperes keresetét. Indokait azonban szükséges az alábbiakkal kiegészíteni.
A felperest 1968-ban érte a jogsérelem a fegyelmi fenyítés következtében. A kereset elbírálásakor hatályos Ptk. 75., 76., 78. és 84. §-aival lényegében azonos módon, az 1968-ban hatályos Ptk. 81. §-ának (1) bekezdése is úgy rendelkezett, hogy a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak, és a 81. § (2) bekezdése szerint az állampolgárok személyhez fűződő jogainak sérelmét jelentette különösen az állampolgárok lelkiismereti szabadságának sérelme, továbbá az állampolgárok testi épségének, becsületének megsértése, illetve a Ptk. 82. §-ának (2) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok védelme kiterjedt a jó hírnév védelmére is. Ezen túlmenően a Ptk. 85. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján akit személyhez fűződő jogában megsértettek, követelhette a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását, a c) pont alapján elégtételt, a d) pont alapján a sérelmes helyzet megszüntetését, mint objektív szankciókat, illetve a (2) bekezdés szerint a polgári jogi felelősség szabályai szerint vagyoni kára megtérítését is követelhette.
A felperesnek az objektív szankciók érvényesítése iránti igénye a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint elévültnek nem tekinthető, mert az objektív szankciók a sérelmet szenvedett személyt nem kötelmi követelésként, hanem alanyi jogon illetik meg.
Függetlenül attól tehát, hogy a munkaviszonyban vagy a munkaviszony jellegű szolgálati viszonyban a munkáltató által okozott sérelem miatt indított munkaügyi perben a felperes munkajogi elégtételt és kártérítést nem követelhetett, és függetlenül attól, hogy a személyhez fűződő jog védelmével kapcsolatos szabályok célja valóban nem az, hogy pótolja az adott esetben hiányzó munkajogi jogorvoslati lehetőséget, érdemben kellett vizsgálni, hogy az alperes felelőssége a felperes személyhez fűződő jogának megsértése miatt megállapítható-e. Ezt a munkajogi jogvédelmen túlmenő személyiségvédelmet juttatta kifejezésre (egyebek mellett) a Legfelsőbb Bíróság a P. törv. IV.20.769/1978 (BH.1979/6/204.) számú határozatában, rámutatva, hogy az ember munkájának, munkájával kapcsolatos emberi magatartásának értékelése a személyhez fűződő jogokat érinti, és az ember munkájával kapcsolatos értékelés, vélemény a polgári jog által védett személyhez fűződő jogok sérelmét is jelentheti, azaz polgári jogi személyiségvédelmi eszközök felhasználására adhat lehetőséget.
A fentiekből következően azt kellett vizsgálni, hogy a parancsnak a felperes tevékenységét értékelő az a megállapítása, mely szerint a felperes ,,méltatlanná vált a hivatásos tiszti szolgálatra és rendfokozatra'', sérti-e a felperes becsületét, emberi méltóságát, vagy jó hírnevét.
A felperes mint hivatásos tiszt a politikai hatalom által irányított katonai intézkedés jogszerűségét vonta kétségbe. A nem vitás tényállás szerint a felperes a kifogásolt kijelentéseket megtette, azaz a terhére rótt cselekményt elkövette. Ehhez képest valóságos tényeken alapult az elöljárónak a felperes személyéről alkotott értékelése, amely a parancsban véleményeként jelent meg. Önmagában a vélemény, az értékítélet, a minősítés, még ha a munkaviszony (szolgálati viszony) alatt keletkezett is, tartalmánál fogva általában akkor jogsértő, és ad alapot a személyhez fűződő jog megsértésének megállapítására, ha tényalapot nélkülöz, a bizonyított tényekkel ellentétes. A perbeli esetben ez nyilvánvalóan nem állapítható meg.
A vélemény azáltal is sértő lehet, ha kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, sértő, lealacsonyító vagy lealázó. A felperesnek az a magatartása, hogy a szigorú hierarchián alapuló katonai rendszerben mint hivatásos katona katonatársai körében az elöljárói által kiadott parancs jogszerűségét kétségbe vonta – függetlenül a vélemény objektív igazságtartalmától – olyan cselekmény, amely a jogszerűségében felül nem vizsgálható fegyelmi eljárásban alkalmazott és a felperes által kifogásolt minősítést megalapozta, ezért az elöljáró részéről a ,,méltatlan'' kifejezés használata nem tekinthető a cselekménnyel arányban nem álló, súlyosan dehonesztáló kifejezésnek.
Mindezekből következik, hogy a felperes a fegyelmi eljárásban hozott parancsban személyére vonatkozóan megfogalmazott vélemény, illetve minősítés miatt becsülete, emberi méltósága, illetőleg jó hírneve megsértését nem kifogásolhatta.
Maga a parancs rendelte el, hogy azt a tiszti állomány előtt kihirdessék. A személyhez fűződő jogot nem sértő parancs kihirdetése önmagában nem minősíthető olyan cselekménynek, amely a személyiségvédelmet megalapozná. Arra vonatkozóan pedig, hogy a parancs kihirdetése az állomány előtt a tartalmától függetlenül sértően vagy megalázóan történt, a felperes előadást nem tett. Ezért a személyhez fűződő jog megsértését abból eredően sem lehetett megállapítani, hogy a felperes által kifogásolt parancsot a tiszttársak körében nyilvánosságra hozták.
A felperes álláspontja szerint miután véleményének kinyilvánítása miatt alkalmazott vele szemben retorziót az alperes, ez sérti a lelkiismereti szabadságát, melyet az Alkotmány is biztosít mindenki számára. A személyiségvédelem ezért is megilleti.
A felperes lelkiismereti szabadságát, azt hogy szabadon válassza meg világnézetét, vallását, és ennek megfelelő magatartást tanúsítson, a fegyelmi eljárásban hozott parancs önmagában nem sértette meg. A hivatásos katona ugyanis reálisan számolhat azzal, hogy ha az adott időben a politikai és katonai hatalom által kiadott parancsot, annak alkotmányosságát, jogszerűségét – a szolgálati út betartása nélkül – nyilvánosan – különösen katonatársai körében – bírálja, azt az elöljárói fegyelmi vétségnek tekintik és annak megfelelően járnak el. A hivatásos katona ezért akkor, ha az elöljárói utasításai lelkiismeretével vagy véleményével ellentétesek, akkor jár el helyesen, ha észrevételeit a szolgálati út betartásával megteszi, illetve ha leszerel, és elhagyja a katonai testületet. Ha nem ezt teszi – és a felperes nem ezt tette, sőt ragaszkodott a katonai szolgálatához – mint a szigorú alárendeltségben szolgálatot teljesítő személy nem kérhet személyiségvédelmet elöljárója fegyelmi intézkedése miatt.
Érdemben alaptalan volt tehát a felperesnek a személyhez fűződő joga megsértésének megállapítása iránt indított keresete. Ebből következik, hogy a további szankciók alkalmazása iránti, ezen belül a kártérítés iránti keresete is alaptalan, függetlenül attól, hogy (az alperes kifejezett hivatkozásának hiányában) a kártérítési kereset tekintetében a követelés elévülése megállapítható-e.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.IV.20.213/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás