KK BH 2001/502
KK BH 2001/502
2001.10.01.
Nem illeti kárpótlás a nevelt gyermeket nevelőszülőjének a deportálás alatti életvesztése miatt [1992. évi XXXII. tv. 2. §, 2/A. §; 103/1997. (VI. 13.) Korm. r. 1. §].
A felperes édesanyja, néhai L. Jolán 1924-ben meghalt. A felperes édesapja 1924-ben újabb házasságot kötött S. Eszterrel, amely házasságból további négy gyermek (a felperes féltestvérei) született. A felperest édesapja házastársa – féltestvérei édesanyja – vér szerinti gyermekeivel azonos sorban, sajátjaként gondozta, nevelte. A felperes nevelőanyja, S. Eszter deportálását követően 1944-ben Auschwitzban elhunyt.
A felperes 1952-ben a Belügyminisztériumtól névváltoztatást kért, az anyakönyvi hivatal születési anyakönyvi kivonata szerint édesanyja családi neve L. Jolán.
Az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvénynek (Kpt.) az 1997. évi XXIX. törvénnyel történt módosítását követően a felperes nevelőanyja életvesztése miatt kárpótlás iránti kérelmet terjesztett elő. A Központi Kárrendezési Iroda alperes az 1998. évi október 5. napján kelt határozatával a felperes kárpótlás iránti kérelmét elutasította, mert a Kpt. 2. §-ának (3) bekezdése szerint a felperest mint nem vér szerinti, hanem nevelt gyermeket nevelőanyja életvesztése miatt kárpótlás nem illette meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését, kárpótlásra jogosultsága megállapítását kérte, mivel nevelőanyja édesapja feleségeként lényegében deportálásáig nevelte, és halálára a deportálás ideje alatt került sor.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntése indokolása szerint a felperes részére mint nevelt gyermek részére nevelőanyja életvesztése miatt kárpótlás nem állapítható meg örökbefogadás igazolásának hiányában. Utalt arra, hogy a Kpt. 2. §-a meghatározza a kárpótlásra jogosító jogcímeket, és felsorolja a kárpótlásra jogosultakat. E körbe a felperes mint nevelt gyermek nem tartozik.
A felperes 6. sorszámú fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, kárpótlásra jogosultságának megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy bár az örökbefogadás tényét bizonyítania nem sikerült, de ennek ellenkezőjét az alperes sem bizonyította. Kifejtette, hogy az örökbefogadásra vonatkozó adatok a deportálás során megsemmisültek.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
A módosított Kpt. 2. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha a sérelmet szenvedett a deportálás (2/A §) vagy a kényszermunka (2/B. §) ideje alatt halt meg. A (3) bekezdés szerint pedig a kárpótlásra az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő gyermeke és az élő szülő, ezek hiányában – a kárpótlás összegének felére – az élő testvér jogosult.
A Kpt. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint kárpótlás jár a II. világháború alatt, vallási vagy politika okból külföldre történt deportálásért.
A felperes nevelőanyja nem vitásan a deportálás ideje alatt vesztette életét.
A Kpt. végrehajtásáról szóló 111/1992. (VII. 1.) Korm. rendelet (1) bekezdése szerint a Kpt. alkalmazásában az örökbefogadott személyt az örökbefogadó gyermekének kell tekinteni.
A Kpt. módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvény (Kpte.) végrehajtásáról szóló 103/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdése szerint az igény alapjául szolgáló sérelem elszenvedését és a jogosultság egyéb feltételeit a kérelmezőnek kell bizonyítania.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság álláspontja az, hogy nem vitásan a Kpt. hatálya alá tartozó módon, deportálás ideje alatt vesztette életét a felperes nevelőanyja, azonban a felperesnek mint nevelt gyermeknek kárpótlás nem volt megállapítható a Kpt. említett rendelkezései szerint.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §-ában foglaltak értelmében a közigazgatási perben is a felperesnek kellett volna bizonyítania az alperesi határozat jogszerűtlenségét, nevezetesen azt, hogy örökbefogadására sor került, ezért őt a kárpótlás megilleti örökbefogadott gyermekként.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a felperes fellebbezésben foglalt azon érvelést, hogy az örökbefogadás tényét a felperes iratainak a deportálás során való megsemmisülése miatt nem tudta bizonyítani.
A korabeli hatályos jogszabályok, így (az akkori igazságügyminiszter által 1928. évi március 1. napján az Országgyűlés Képviselő Háza elé terjesztett) Magánjogi törvény 207-213. §-ai szerint a közokiratba foglalt örökbefogadó szerződés érvényességéhez 12. életévét még be nem töltött örökbefogadott esetében a gyámhatóság jóváhagyása, egyben az örökbefogadó szerződés érvényességéhez, hatályához az igazságügy-miniszter megerősítése volt szükséges. Ekként foglalt állást a Magyar Kúria 81. számú Jogegységi Döntvényében, amikor kifejtette, hogy az örökbefogadási szerződés magánjogi vonatkozásban való érvényességéhez is a szerződés kormányhatósági megerősítése szükséges (K. 81. J. D.-1936. évi június 8. napján).
Ebből következően amennyiben a felperes örökbefogadására sor került, úgy a szükséges gyámhatósági jóváhagyás, illetőleg igazságügyminiszteri megerősítés a hatósági nyilvántartásokban fellelhető lett volna. A jóváhagyás, illetőleg megerősítés hiányát pedig alátámasztja a felperesi névváltozást követően kiállított születési anyakönyvi kivonat, amely szerint a felperes édesanyja nem S. Eszter, hanem korábban elhunyt szülőanyja.
Így a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy az örökbefogadás, amelynek folytán az örökbefogadó gyermekének, azaz nevelőanyja gyermekének jogállásába lépett volna a deportálást megelőzően, megtörtént.
Rámutat végül a Legfelsőbb Bíróság, hogy a kárpótlási törvények nem minden egyébként elismert és sajnálatos sérelem esetére alapozzák meg a kárpótlási jogosultságot, azok az ország teherbíró képességéhez mérten csak a sérelmek részleges kárpótlását teszik lehetővé. E körbe pedig sajnálatos módon nem tartozik bele a nevelőszülőnek a jogszabályban meghatározott – a kárpótlást egyébként megalapozó – jogcímen bekövetkezett életvesztése.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf.II.27.186/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás