BK BH 2001/506
BK BH 2001/506
2001.11.01.
I. Önkéntes elállásként értékelhető a zsarolás bűntettének kísérletét megvalósító terheltnek az a magatartása, hogy – az első, eredménytelen, pénz megfizetése érdekében kifejtett fenyegetés után – a sértettnél többé nem jelentkezett, sem a pénz követelését, sem pedig az ahhoz fűzött fenyegetést nem ismételte meg, és ennek folytán a bűncselekmény befejezése elmaradt [Btk. 17. § (3) bek., 323. § (1) bek.]
II. A bűncselekmény kísérletétől való önkéntes elállást nem kell feltétlenül pozitív magatartással kifejezésre juttatni, az passzív magatartással is megvalósítható [Btk. 17. § (3) bek., 323. § (1) bek.].
III. Nem tekinthető a bűncselekmény befejezésétől elállás önkéntességét kizáró oknak önmagában az a körülmény, hogy a sértett a terhelt által kinyilvánított követelés teljesítését megtagadta [Btk. 17. § (3) bek., 323. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1999. november 11-én kelt ítéletével az I. r. terheltet 2 rb. zsarolás bűntettének kísérlete, társtettesként elkövetett csalás vétsége és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt – halmazati büntetésként – 2 év 8 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2000. február 29-én jogerőre emelkedett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: megállapította, hogy az I. r. terhelt a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét bűnsegédként valósította meg, az I. r. terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 2 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
A bíróságok az ügyben – lényegét tekintve – az alábbi tényállást állapították meg.
Az I. r. terhelt 1996. október 24-én délután személygépkocsit vezetve összeütközött a Volán Rt. tulajdonában levő autóbusszal, melynek a vezetője a balesetért való felelősségét elismerte, és erről nyilatkozatot adott át az I. r. terheltnek.
A II. r. terhelt – az I. r. terhelt élettársa – 1996. október 28-án kárbejelentést tett az előbbi esemény miatt. A kárbejelentőlapon a személygépkocsi vezetőjeként és a baleset károsultjaként magát tüntette fel.
Tekintettel arra, hogy a gépkocsi tulajdonjogának átírása a balesetig nem történt meg, a kártérítési összeg felvétele érdekében az I. r. és a II. r. terheltek 2 db hamis meghatalmazást készítettek anélkül, hogy erről a gépkocsi valódi tulajdonosa tudomással bírt volna.
A meghatalmazásokat a két terhelt 1996. október 28-án és november 6-án a biztosító fiókjában felhasználta, és így 82 671 forint kártérítési összeget vettek fel. A terheltek cselekményével okozott kár nem térült meg.
Az I. r. terhelt a fogfájása miatt 1997 augusztusában többszöri kezelésen vett részt a fogorvos rendelőjében. Mivel a kezelések ellenére az I. r. terhelt panaszai nem szűntek meg, az orvos azt tanácsolta a terheltnek, hogy jelentkezzék szájsebészeten. Ezt követően az I. r. terhelt két alkalommal is felhívta a fogorvost, és a négy hétig tartó szenvedései miatt 400 000 forintot követelt a sértettől. Miután a sértett elzárkózott a követelés teljesítése elől, a terhelt megfenyegette őt, közölte, hogy ,,négy hétig megkeseríti az életét, és a pofáját is szétvereti''. Ezt követően a sértett a rendőrséghez fordult védelemért.
1997. február 18-án B. L. és K. Gy. sértett adásvételi szerződést kötöttek egy étteremre. A vételár 7,5 millió forint volt, de a szerződést utóbb, 1997. július 17-én felbontották.
Ezt követően 1997. július 18-án a déli órákban az I. r. terhelt és egy ismeretlen társa felkeresték K. Gy. sértettet a lakásán azért, hogy tőle 1 millió forintot hajtsanak be. A követelést az I. r. terhelt azzal indokolta, hogy őket egy hamis ingatlan-adásvételi szerződéssel meg akarták téveszteni. Ebben a sértett segítséget nyújtott B. L.-nak. A cselekmény kapcsán őket 1 millió forint kár érte, amelyet a sértettnek meg kell fizetnie.
A tárgyalást, beszélgetést az I. r. terhelt irányította, társa pedig fenyegető magatartást tanúsított. A terhelt közölte, hogy a sértett kap 1 hét gondolkodási időt a fizetésre. A terhelt társa pedig kijelentette, hogy ,,el lehet más módon is intézni ezt''. Tekintettel arra, hogy a sértett a rendőrségtől olyan felvilágosítást kapott, mely szerint a terhelt fenyegetését komolyan kell venni, a sértett a családját két hétre elköltöztette otthonról.
A terhelt és társa ezt követően nem jelentkeztek a pénzért.
Jogerős határozataikban a bíróságok a felülvizsgálati indítvánnyal érintett cselekménnyel kapcsolatosan azt fejtették ki, hogy az I. r. terhelt a K. Gy. sértett sérelmére megvalósított cselekményével a zsarolás bűntettének kísérletét valósította meg. A terheltnek és társának a fellépése ugyanis jogtalan anyagi követelés teljesítése érdekében történt, és magatartásukkal a sértettben komoly félelmet keltettek. Önkéntes elállásról vagy eredmény-elhárításról nem lehet szó, mert a terhelt ennek nem adta tanújelét. Ezt meghaladóan az elállás nem is volt önkéntes, mert a sértett ellenállást tanúsított, határozottan kijelentette, hogy nem fizet.
Az előbbi jogerős bírósági határozatok ellen az I. r. terhelt és a védője 2000. július 17-én nyújtottak be felülvizsgálati indítványt. Az indítványban kifejtett álláspontjuk szerint a jogerős határozatot hozó bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét a K. Gy. sértett sérelmére megvalósított cselekményben megállapították. Ezért indítványozták, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott részében a megyei bíróság ítéletét változtassa meg, a terheltet az ellene 1 rb. zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól mentse fel, és a terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetést enyhítse. Felhozták, hogy a bűncselekmény befejezése a terhelt önkéntes elállása folytán maradt el. Így pedig a terhelt e cselekménye miatt a Btk. 17. §-ának (3) bekezdése szerint nem büntethető. Az elállás passzív magatartással is megvalósítható, annak pozitív kifejezésre juttatása, aktív magatartás nem szükséges. A terhelt és társa utóbb nem jelentkeztek a sértettnél még telefonon sem, sem a fenyegetésüket, sem a pénz követelését nem ismételték meg, az elállás belső okból fakadt, mivel a sértett magatartása nem tekinthető külső oknak.
A legfőbb ügyész a megtámadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta.
Miután a felülvizsgálati indítvány a törvényben meghatározott felülvizsgálati okra a jogerős ügydöntő határozatnak csak az egy részével (egy cselekménnyel) kapcsolatban hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatban megállapított tényállás alapján ebben a körben folytatta le a vizsgálatot, és a felülvizsgálati indítványt részben, az alábbiak szerint alaposnak tartotta.
A Btk. 323. §-ának (1) bekezdésében meghatározott zsarolás bűntettét az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerit, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel kárt okoz. A törvényi szabályozásból következően a zsarolás bűncselekményének tényállása egyrészt a vagyoni jogokat, másrészt a személy cselekvési szabadságát védi. Az elkövetési magatartás pedig a sértettnek erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagyoni kár előidézésére objektíve alkalmas cselekvés megtételére vagy meg nem tételére, illetve az eltűrésére kényszerítése. Az erőszaknak, illetve az adott esetben a fenyegetésnek – a rablás bűncselekményétől eltérően – nem kell lenyűgöző erejűnek lennie. A zsarolás bűncselekménye az akaratot hajlító erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával is megvalósítható.
A konkrét esetben az I. r. terhelt és társa a sértettel szemben kétségkívül olyan fenyegetést alkalmaztak, amely alkalmas volt arra, hogy a sértettben komoly félelmet keltsen. A sértett e fenyegetés hatására családját lakásából el is költöztette. A fenyegetés azonban még nem érte el azt a kitűzött célt, hogy a sértett a terhelt és társa által megkívánt magatartást tanúsítsa, azaz az általuk követelt összeget kifizesse. Ehhez további elkövetési tevékenység kifejtése, azaz a terheltek részéről más alkalommal további fenyegetés vagy erőszak alkalmazása lett volna szükséges.
Megállapítható tehát, hogy a terhelt a terhére rótt bűncselekmény elkövetését megkezdte ugyan, azt azonban nem fejezte be. Cselekménye csupán a Btk. 16. §-a szerinti úgynevezett nem befejezett kísérlet. Az adott esetben ugyanis – a tényállásból következően – a terhelt (és ismeretlen társa) nem tanúsított olyan további magatartást, amely alkalmas lett volna arra, hogy a sértettet az elérni célzott magatartás tanúsítására rábírja. Nem befejezett kísérlet esetén még fennáll a megkezdett, de be nem fejezett cselekmény abbahagyásának, azaz az elállásnak a lehetősége.
A Btk. 17. §-ának (3) bekezdése értelmében nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése. Az I. r. terhelt estében tehát az, hogy az általa elkezdett bűncselekményt nem fejezte be, a befejezésétől való önkéntesen elállásnak értékelendő, és ez a Btk. 17. §-ának (3) bekezdése értelmében – a Btk. 32. §-ának e) pontjára figyelemmel – a kísérlet miatti büntethetőséget megszünteti.
Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a bűncselekmény elkövetésétől önkéntes elállást nem kell pozitív magatartással kifejezésre juttatni, az pusztán passzív magatartás folytán is megvalósulhat. Az adott bűncselekmény tekintetében pedig az, hogy a sértett az első fenyegetés alkalmával a terhelt által kinyilvánított követelés teljesítését határozottan megtagadta, nem tekinthető olyan magatartásnak, amely az önkéntes elállás szempontjából külső oknak tekintendő. Különösen nem tekinthető ilyen, az elállás önkéntességét kizáró külső oknak olyan esetben, amikor a követelés teljesítésének azonnali lehetősége az adott időpontban nem is volt reális.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy az I. r. terheltnek a K. Gy. sérelmére megvalósított cselekménye tekintetében a jogerős határozatot hozó bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait akkor amikor az I. r. terhelt bűnösségét a zsarolás bűntettének kísérlete tekintetében megállapították.
Ezért – figyelemmel arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság ún. maradékcselekményt [Btk. 17. § (4) bek.] nem talált, a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat ebben a vonatkozásban a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és az I. r. terhelt ellen 1 rb. zsarolás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárást – büntethetőséget megszüntető okból – a Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszüntette.
Mindezek folytán az I. r. terhelt bűnösségének köre szűkült. Ennek ellenére azonban a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az I. r. terhelt terhére megállapított egyéb bűncselekmények miatt a vele szemben kiszabott fő- és mellékbüntetés arányban áll az általa elkövetett cselekmények tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével, a terhelt személyi társadalomra veszélyességével, bűnösségének fokával, és a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel. Tehát az I. r. terhelttel szemben kiszabott büntetés – a bűnösség körének szűkülése ellenére – lényeges enyhítése nem indokolt.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat a rendelkező részben írtakat meghaladóan az I. r. terhelt tekintetében a hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.III.2021/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás