BK BH 2001/51
BK BH 2001/51
2001.02.01.
Emberölést valósít meg a vádlott, aki a 14 hónapos, gyermekkocsiban fekvő kisgyermeket – annak sírása miatt keletkezett, egyre fokozódó indulatában – közepesnél nagyobb erővel, ököllel, többször bántalmazza, és ennek folytán a gyermek a hasűri vérgyülem miatt létrejött sokk miatt meghal [Btk. 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság az 1999. június 16. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét emberölés bűntettében állapította meg, és ezért 10 évi börtönbüntetésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott 37 éves, általános iskolát végzett, 2 évig szakmunkásképző iskolában szerkezetlakatos szakmát tanult, de szakmunkás-bizonyítványt nem szerzett. Özvegy, házastársa 1990-ben második gyermekük születése során meghalt, ezt követően gyermekeit családi segítséggel egyedül nevelte, csupán két alkalommal létesített rövidebb időre élettársi viszonyt.
A vádlott 1998. június hónapjában ismerkedett meg a sértett anyjával, ettől kezdve közösen gondoskodtak a két saját – 14 és 9 éves – és az élettársa – 14 hónapos – gyermekének az eltartásáról. A család kb. 50 000 forint özvegyi nyugdíjból és árvasági ellátásból, továbbá a terhelt anyja által végzett alkalmi munkából élt. A vádlott munkaviszonyban nem állt, és alkalmi munkát sem végzett.
Az elmúlt években a vádlott több alkalommal szorult kórházi ellátásra, depresszió, kedélyzavar és ideges tünetképződés miatt. Rendszeresen nyugtató- és hangulatjavító gyógyszereket szedett.
Primitív és érzelmileg, indulatilag kiegyensúlyozatlan személyiség. Személyiségzavara a kóros elmeállapot szintjét nem éri el. Nem kóros elmeállapotú, beszámítási képessége teljes.
A vádlott élettársának a 14 hónapos gyermeke gyakran betegeskedett, és sokat sírt. A sírás a vádlottat idegesítette. Amikor a vádlott élettársa nem tartózkodott otthon, és a sértett sírt, előfordult, hogy a vádlott emiatt bántalmazta, puszta kézzel kezeire, lábaira mért ütéseket. 1998. augusztus hónapban a sértettet ért egyik bántalmazás után a vádlott élettársa a gyermekével együtt a vádlottól elköltözött, de az élettársi viszonyt rövid idő múlva visszaállították.
1998. szeptember 5. napján 15 óra körül a vádlott ismételten egyedül maradt a sértettel a házban. A sértett a lakás szobájában levő ágyon feküdt, amikor sírni kezdett. A vádlott a sértettet felvette, beültette a sportkocsijába, és a kocsiban tologatta. A gyermekkorú azonban tovább sírt, emiatt a vádlott indulatos, dühös lett, és a gyermeket a fején, mellkasán, hasán és ágyékán ütlegelte, amíg a gyermek a sírást abba nem hagyta. Ekkor a vádlott a gyermeket kivette a kocsiból, és az ágyra fektette.
A vádlott élettársa 17 óra körül érkezett haza a lakásba, és azonnal észlelte, hogy a gyermek súlyos állapotba került. A vádlott rokonai értesítették a helyi körzeti orvost, de ekkorra már a gyermekkorú sértett meghalt.
A bántalmazás során a gyermekkorú sértett a hajas fejbőr állományában lágyrészbevérzéseket, vékonybél- és vékonybélgyök-zúzódást, a vékonybélgyök repedését, májzúzódást, a vesék körüli, a kismedence és a herék körüli lágyrészekben nagy terjedelmű lágyrészbevérzéseket szenvedett el. Halálának oka az elszenvedett sérülések, valamint a sérülések következtében kialakult hasűri vérgyülem miatt létrejött sokk volt.
A hajas fejbőr állományában elhelyezkedő 3 rb. lágyrészzúzódás jellegű sérülést 3 rb. közepesnél kisebb erejű ökölütés, a mellkas bal oldalán és a has területén létrejött bőrelszíneződéseket közepesnél kisebb erejű ökölütések, a hasfalon létrejött bőrelszíneződéseket, valamint a kismedencei, a vesék körüli lágyrészekben elhelyezkedő bevérzéseket, a vékonybél- és vékonybélgyök-zúzódást, a vékonybélgyök repedését a has tájékra leadott közepesnél nagyobb erejű ökölütések okozták. A mellkas bal oldalán és a hasfalon négy-hat rendbeli erőbehatás érvényesült. A herék körüli lágyrészekben elhelyezkedő bevérzést szintén ökölütés okozta.
Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért; védője eltérő minősítés megállapítása végett, a cselekményt halált okozó testi sértés bűntettekénti minősítése és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A fellebbezési tárgyaláson a vádlott és védője fellebbezését csupán a büntetés lényeges enyhítése érdekében tartotta fenn.
A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapítota, hogy a megyei bíróság eljárása során a büntetőeljárási szabályokat megtartotta, az ügyet megfelelően felderítette, és a tényállást a bizonyítékok mérlegelésével állapította meg.
A nyomozás során teljes beismerő vallomást tett a vádlott, a tárgyaláson – a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó beismerés fenntartása mellett – úgy nyilatkozott, hogy az elkövetés részleteiről alaptalanul tett beismerő vallomást, mivel a konkrét elkövetési körülményekre „idegi állapota miatt” nem tud visszaemlékezni.
Ugyancsak részletesen foglalkozott a bíróság az elmeorvos szakértői véleményben foglaltakkal, illetve a vádlott korábbi betegségeire, kórházi kezeléseire vonatkozó adatokkal. A bizonyítékok mérlegelésénél meggyőző indokolását adta annak, hogy miért a vádlott részletes nyomozati beismerő vallomását és az azt megerősítő bizonyítékokat fogadta el. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is kiemeli, hogy a tárgyaláson fenntartott igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a sértett hasi sérülései összenyomatásos jellegűek voltak. Azt, hogy e sérüléseket a vádlott közepesnél nagyobb erejű ökölütésekkel okozta, az is megerősíti, hogy a külsérelmi nyomok a tárgyaláson előterjesztett szakértői vélemény szerint kifejezetten ökölütések nyomainak felelnek meg.
Helyesen fogadta el a megyei bíróság az elmeorvos szakértők egybehangzó és különösen a koponya CT-vizsgálat adataira is figyelemmel mindenben meggyőző véleményét arra nézve, hogy a vádlott korábbi betegségei – közöttük 1998 májusában mozgás- és beszédzavarral járó állapota – ellenére sem szenved a kóros elmeállapot egyik formájában sem. Nála csupán személyiségzavar tárható fel, amely azonban mindezek mellett a kóros elmeállapot szintjét nem éri el.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság által megállapított tényállást a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól mentesnek találta, így azt a felülbírálatnál irányadónak tekintette.
A megalapozott tényállást alapul véve helytállóan vont következtetést a megyei bíróság a vádlott bűnösségére, a cselekmény jogi minősítése is megfelel az anyagi jogszabályoknak és az irányadó bírói gyakorlatnak.
Az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi indokokat megerősítve a Legfelsőbb Bíróság is rámutat, hogy a vádlott – a gyermek sírása miatt keletkezett és egyre fokozódó – értelmetlen indulatában bántalmazta a sértettet. Eközben az önállóan helyváltoztatásra koránál fogva képtelen sértett a gyermekkocsiban volt elhelyezve, ahol a vádlott által is felismerten, semmilyen lehetőség nem volt arra, hogy a hasára mért közepesnél nagyobb ütések – az azok által okozott összenyomatás – elől a sértett teste kitérhessen. Ilyen körülmények között bár a vádlott nem kívánta a sértett halálát, ennek lehetőségét azonban a tudata átfogta, és ebbe belenyugodva cselekedett. Ekként a cselekmény nem a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és az (5) bekezdés 2. fordulata szerinti halált okozó testi sértés bűntetteként, hanem a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntetteként minősül.
A büntetés enyhítése iránti fellebbezéseket a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
A megyei bíróság a büntetés kiszabásánál jelentőséggel bíró súlyosító és enyhítő körülményeket – azzal a pontosítással, hogy egyik súlyosító körülményként a tizennegyedik hónapos korú gyermek mint sértett sérelmére elkövetés jelentkezik – helyesen tárta fel, és súlyuknak megfelelően értékelte.
A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a sértett életének elvételével járó jóvátehetetlen következményre, és arra is tekintettel, hogy ezt a cselekményt a vádlott tizennegyedik hónapos életkorú sértett sérelmére valósította meg, a megyei bíróság által a büntetési tétel középmértékének megfelelő tartamban alkalmazott szabadságvesztés büntetés törvényes. Így e büntetés – amellett is, hogy a 37 éves vádlott cselekményének elkövetését és bűnösségét beismerte, korábban a törvénnyel összeütközésbe nem került, egyedül megfelelően nevelte két kiskorú gyermekét – szükséges a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési cél eléréséhez. Így a szabadságvesztés enyhítésére a Legfelsőbb Bíróság nem látott indokot.
Törvényes a közügyektől eltiltás alkalmazása és annak mértéke is, így ennek enyhítése sem indokolt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.V.1839/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás