BK BH 2001/53
BK BH 2001/53
2001.02.01.
Szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete helyett 2 rb., aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntetteként minősül a vádlottnak az a cselekménye, hogy a nyílt utcán megragadja a sértett nőnek, majd a kisgyermekének a nyakát, azzal fenyegetőzve, hogy a gyermeket megfojtja, ha az asszony a nemi vágyát fajtalansággal nem elégíti ki [Btk. 175. § (2) bek. a) pont, 198. § (1) bek., 16. §].
A városi bíróság az 1997. május 15. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét szemérem elleni erőszak bűntettének kísérletében állapította meg, ezért őt – mint különös visszaesőt – 4 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, egyben elrendelte a városi bíróság korábbi ítélete kapcsán alkalmazott feltételes szabadság megszüntetését.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott nős családi állapotú, munkahellyel nem rendelkezik. A városi bíróság 1995. január 12-én jogerős ítéletével többrendbeli rablás bűntette, szemérem elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, többrendbeli lopás bűntette miatt, lopás vétsége, valamint az okirattal visszaélés vétsége miatt 5 évi börtönbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetéséből kedvezménnyel 1996. október 14-én szabadult. A vádlott nem szenved semmiféle olyan betegségben, mely korlátozta volna őt cselekménye társadalomra veszélyességének a felismerésében.
1997. február 13-án 18 óra körüli időpontban a vádlott a községben összetalálkozott a sértett asszonnyal, aki a 2 és fél éves kisfiával haladt az utcán. Elhaladtak egymás mellett, majd a sértett mintegy 20 métert tett meg, amikor azt érezte, hogy hátulról valaki átfogja a nyakát. Ekkor a sértett megfordult és azt látta, hogy a vádlott fogta meg a nyakát, akivel korábban találkozott. Ekkor a vádlott azt mondta a sértettnek: „Ha nem szopsz le, akkor megfojtom a gyerekedet.” Ezt követően elengedte a sértett nyakát, és a kisgyermeket fogta meg. Ugyanakkor az utca végén a lámpáit használó autó jelent meg, amitől a vádlott megijedt, elengedte a gyereket, és a helyszínről elszaladt.
A sértett látásból ismerte a vádlottat, ezért amikor az anyósáékhoz ért, apósa segítségével megpróbálta felkutatni a vádlottat. Telefonon felhívták a vádlott feleségét, aki azt közölte, hogy a vádlott nincs otthon. Úgy gondolták, hogy a vasútállomáson utolérik, így a sértett és apósa a vasútállomásra mentek, de ott a vádlottat nem találták meg. Ezt követően tett feljelentést a sértett a rendőrségen.
Az ítélet ellen a vádlott és a védője felmentés végett jelentett be fellebbezést.
A megyei főügyész indítványozta, hogy a megyei bíróság a vádlott cselekményét 2 rb., a Btk. 175. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének minősítse, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben.
A felmentést célzó védelmi fellebbezések alaptalanok, a cselekmény jogi minősítésének megváltoztatására irányuló főügyészségi indítvány azonban alapos.
A megyei bíróság az 1997. október 29-én történt felülbírálat eredményeként megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárásjogi rendelkezések alapvető megtartásával lefolytatott tárgyaláson az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges körben feltárta a bizonyítékokat, és e bizonyítékok elfogadható értékelésével döntően megalapozott tényállást állapított meg.
A vádlott és a védője az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a bizonyítékok mikénti értékelésének támadásával tette vitássá. Ez azonban a bizonyítékok szabad értékelése és a tényálláshoz kötöttség elvei folytán a másodfokú eljárásban eltérő tényállás megállapításához, következésképpen a vádlott felmentésére nem vezethet. Az elsőfokú bíróság ugyanis valamennyi bizonyítékot megvizsgált, és kellőképpen megokolta, a vádlott tagadását miért vetette el, és miért alapította a tényállást a sértett vallomására. Ettől eltekintve azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az iratok tartalmára tekintettel az alábbiak szerint egészítette ki.
A vádlott a korábbi reá kiszabott 5 évi börtönbüntetéséből 1/4-es feltételes kedvezménnyel 1996. október 14-én szabadult, a büntetését 1998. június 13-ával kell kitöltöttnek tekinteni.
A sértett 1997. február 13-án terjesztette elő a sérelmére elkövetett cselekmény tekintetében a joghatályos magánindítványát.
Az így kiegészített tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében meghatározott hiányosságoktól, ezért a másodfokú felülbírálat alapjául szolgált.
Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, tévedett azonban a jogi minősítést illetően. Az elkövetéskor hatályos Btk. 198. §-ában meghatározott szemérem elleni erőszak bűntettét – egyebek mellett – az valósítja meg, aki a sértettet házassági életközösségen kívül erőszakkal vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek eltűrésére kényszeríti. Az ítélkezési gyakorlat szerint ennek a bűncselekménynek a kísérlete akkor állapítható meg, ha az elkövető a sértettel szembeni erőszakot vagy fenyegetést közvetlenül a fajtalanság végrehajtása érdekében alkalmazza (BH 1992/514. számú jogeset). Ebből következik, hogy az az erőszak, amelyet nem közvetlenül a fajtalanság kikényszerítésére alkalmaztak, a szemérem elleni erőszak tényállása szempontjából előkészületi cselekmény, amely azonban az adott esetben alkalmas lehet más bűncselekmény megállapítására.
Az adott ügyben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a vádlott fajtalanságra irányuló szándékkal alkalmazta a sértettekkel szemben a testi épség elleni erőszakot, illetve a két és fél éves gyermek életének kioltásával kapcsolatos fenyegetést. Az irányadó tényállásból kitűnően ugyanis a vádlott előbb a sértett asszony nyakát fogta meg azzal a kijelentéssel, hogy ha a nemi vágyát fajtalansággal nem elégíti ki, a gyermekét megfojtja, majd ezt követően a sértett nyakát elengedve, a gyermek nyakát ragadta meg.
Elkerülte azonban az elsőfokú bíróság figyelmét az a körülmény, hogy a vádlott által alkalmazott erőszak és fenyegetés nem közvetlenül a fajtalanság kikényszerítését célozta. Ez abból is kétséget kizáróan kitűnik, hogy a vádlott a fenti magatartásával sem saját magát, sem a sértettet még nem hozta a fajtalanság azonnali végrehajtásához szükséges helyzetbe. A fentiekben kifejtettek alapulvételével tehát az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a vádlott cselekményét a Btk. 198. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szemérem elleni erőszak Btk. 16. §-a szerinti kísérletének. A vádlott tevékenysége a szemérem elleni erőszak szemszögéből előkészületi szakban rekedt – ami nem büntethető –, de felveti a más bűncselekmény vizsgálatának a szükségességét.
A megyei bíróság álláspontja szerint a vádlott magatartása kimeríti a Btk. 175. §-ában rögzített személyi szabadság megsértésének bűntettét. Az irányadó tényállásból kitűnően ugyanis a vádlott magatartásával, bár rövid ideig, de akadályozta mind a sértett asszony, mind annak 2 és fél éves kisfiának a helyváltoztatási szabadságát. Minthogy a vádlott cselekményének célja a sértett fajtalanságra kényszerítése volt, és csak a vádlottól független, külső körülmény (a gépkocsi váratlan megjelenése) hatására maradt el a nemi bűncselekménynek a megkezdése, a szexuális indíttatásra figyelemmel a vádlott magatartása – a sértettek számát alapul véve – 2 rb., a Btk. 175. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint büntetendő aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének minősül.
A minősítés változtatásra figyelemmel a vádlott nem különös visszaesőnek, hanem csak visszaesőnek tekintendő.
A minősítés változása következtében a megyei bíróságnak szükségképpen ki kellett rekeszteni a súlyosító körülmények köréből azt, hogy a sértett mellett „ott volt a két és fél éves kisgyermeke is, akiben megrázkódtatást okozhatott a cselekmény”. A kiskorú gyermek ugyanis nem puszta szemlélője volt a cselekménynek, hanem sértettje, másrészt pedig nincs arra megnyugtató adat, hogy a gyermek számára valóban lelki sérülést okozott a cselekmény.
A megyei bíróság további súlyosító körülményként vette figyelembe a bűnhalmazatot, azt, hogy a vádlott visszaesőként, röviddel a szabadulását követően valósította meg a bűncselekményt, az útonálló jellegű elkövetést, azt, hogy a bűncselekményt részben gyermekkorú sérelmére követte el, végül pedig az erőszakos bűncselekmények országos és helyi gyakoriságát.
Az enyhébb jogi minősítés ellenére – tekintetbe véve a részben módosult és kiegészített bűnösségi körülményeket –, a megyei bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott börtönbüntetés feltétlenül szükséges a büntetési cél elérésére. A vádlott jelentős tárgyi súlyú cselekményt valósított meg, csupán a véletlenen múlott, hogy szándékának megfelelően még súlyosabb minősítés alá eső bűncselekményt nem valósított meg, ennélfogva a kiszabott büntetés enyhítése szóba sem jöhet.
A megyei bíróság a minősítés változása folytán a kiszabott büntetést halmazati büntetésként tekintette kiszabottnak. (Nógrád Megyei Bíróság Bf.229/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás