PK BH 2001/530
PK BH 2001/530
2001.11.01.
Ha a volt házastársi közös lakásban az egyik fél tulajdoni illetősége a másikét lényegesen meghaladja, a kisebb hányaddal rendelkező fél részére a lakás elhagyásáért járó térítés összege a használati jog ellenértékének 1/3-a alatt is megállapítható [Csjt. 31/C. §, 27. §; Ptk. 116. §].
A bíróság jogerős ítéletével a felek 1973. június 2-án megkötött házasságát felbontotta, az alperesnek a közös lakáson fennállott lakáshasználati jogviszonyát megszüntette, kötelezte őt, hogy a lakást 15 napon belül elhelyezési igény nélkül hagyja el, egyben kötelezte a felperest, hogy az alperes kiköltözésével egyidejűleg fizessen meg az alperesnek 450 000 forintot a lakáshasználati jog ellenértékeként, továbbá úgy rendelkezett, hogy az eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
A megállapított tényállás szerint a felek utolsó házastársi közös lakása a fenti ingatlanban volt, mely eredetileg a felperes édesanyjának a bérleményét képezte, majd azt az 1990. október 1-jén kelt adásvételi szerződéssel a felperes az önkormányzattól 315 000 forint vételárért megvásárolta. A vételhez a házastársak – egyező előadásuk szerint – 73 795 forint közös vagyont használtak fel, ezt meghaladóan a vételárat a felperes különvagyonából egyenlítette ki. Az ingatlan-nyilvántartás szerint a lakás kizárólagos tulajdonosa a felperes.
A felek házassági életközössége 1996. tavaszán szűnt meg. Az alperes különvagyonában áll egy öröklakás.
A felperes keresetében a lakás kizárólagos használatát kérte, amit az alperes nem ellenzett, de kiköltözése esetére a lakáshasználati jog ellenértékét követelte a felperestől, melynek összegét a beszerzett szakértői vélemény alapján a beköltözhető és a lakott forgalmi érték különbözetének 1/3 részében – 960 000 forintban – kérte megállapítani. Felperesi álláspont szerint az, hogy az alperes önálló tulajdonú lakással rendelkezik, a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó jogcímét kizárja.
Az elsőfokú bíróság az alperes lakáshasználati jog ellenértéke iránti kérelmét elutasította, ezt a rendelkezést a másodfokú bíróság megváltoztatta. Indokolásában hivatkozott a Csjt. 31/C. §-a (1) bekezdésére, mely szerint a közös lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékére jogosult. A Csjt. olyan rendelkezést nem tartalmaz, mely szerint ezt a jogosultságot kizárja az a körülmény, hogy a távozó házastárs saját lakással rendelkezik. Utalt a fenti jogszabályhoz fűzött miniszteri indokolásra, továbbá a következetes ítélkezési gyakorlatra, eszerint pedig a lakáshasználati jog ellenértékének célja és jogi rendeltetése a lakás használatától eleső házastárs vagyoni hátrányának csökkentése. Ennek alapján az alperesnek az ellenértékre való jogosultságát megállapította.
Az összegszerűség tekintetében a beszerzett igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményt alapul véve a Csjt. 31/C. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést tekintette irányadónak, amely kimondja, hogy a közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén az ellenérték alapja a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének a különbözete, jelen esetben 2 890 000 forint.
A Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése alapján az ellenérték címén alapul veendő 1/3-nál kevesebb összeg megállapítására azért látott lehetőséget, mert a bíróság a felperes különvagyonában lévő lakás elhagyására kötelezte az alperest. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerint a lakás a felperes kizárólagos tulajdona, és bár az alperes a tulajdoni igényét jelezte a perben, de ezt a követelését nem érvényesítette, tehát a rendelkezésre álló adatok alapján a lakást a felperes különvagyonának kell tekinteni. Ilyen feltételek között a felek viszonyában a rendelkező rész szerinti összeget látta alkalmasnak arra, hogy az alperes oldalán mutatkozó vagyoni hátrányt kiegyenlítse.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a Csjt. 31/C. §-a, illetve a 27. § szerinti közös vagyoni vélelem megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint az életközösség fennállása alatt szerzett lakáson osztatlan közös tulajdon keletkezett, ezért a felperes különvagyonára alapított döntés törvénysértő. Sérelmezte a bíróságnak az eljárási költségek viselésére vonatkozó rendelkezését is azért, mert a lakáshasználati jog ellenértékével kapcsolatban fellebbezése a jogcím, valamint részben az összegszerűség vonatkozásában is eredményre vezetett, és mivel a forgalmi érték megállapításához szükséges szakértői díjat ő előlegezte, és a jogerős ítélet szerint viselni is tartozik, ez ellentétes a Pp. 81. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal.
A felülvizsgálati kérelem részben, a perköltség viselésére vonatkozóan alapos, egyebekben a jogerős ítélet – részben eltérő indokolással – nem törvénysértő.
Az ingatlan megszerzésekor a felek házassági életközösségben éltek, és egyezően nyilatkoztak úgy, hogy a vételár egy részét a közös vagyonból fizették ki. A Csjt. 27. §-ában írt közös vagyon vélelme az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel szemben is érvényesül [Ptk. 116. § (2) bek.], de a rendelkezésre álló adatokból sem kétséges, hogy a perbeli lakás bizonyos hányadán az alperes tulajdonjogot szerzett. Ennélfogva a lakás nem tekinthető a felperes különvagyonának akkor sem, ha az alperes a tulajdonjoga megállapítása iránt eljárást nem kezdeményezett.
Az ügy elbírálásánál abból kell kiindulni, hogy a lakás a felperes önálló bérlete volt. Az önálló bérlet fogalma sajátos, családjogi kategória, a házastársak egymás közti jogviszonyában juttatja kifejezésre a lakáshoz fűződő jogi helyzetüket, függetlenül attól, hogy a bérbeadóval szemben az akkor hatályos 1/1971. (II. 8.) IM rendelet 47. §-a alapján bérlőtársaknak minősülnek, vagy sem (BH 1991/8/319.).
A Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének, valamint a 31/C. § (3) bekezdésének egybevetéséből az tűnik ki, hogy önálló bérlet az a lakás is, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan szereztek bérleti jogot (BH 1991/9/351.). Az önálló bérlet magában is vagyoni értéket képvisel, amelyet a lakáshasználat rendezése során figyelembe kell venni. A jelen esetben azonban a felperesnek az ingatlan megszerzésének alapját képező önálló bérlői többletjogosultságán felül jelentkezik a felperesnek az ingatlanban meglévő különvagyona, melynek aránya jelen pernek nem volt tárgya, de a rendelkezésre álló adatokból nem kétséges, hogy ez a különvagyon többszörösen nagyobb, mint a felek közös vagyoni része.
Az alperesnek az az érvelése, hogy az osztatlan közös tulajdonra tekintettel ennek a tényezőnek nincs jelentősége, azért téves, mert a tulajdonjog osztatlansága nem jelent hányad nélküli tulajdonjogot, így a lakáshasználati jognak mint vagyoni értéknek igazodnia kell a dologban meglévő tulajdoni hányadhoz is.
A perbeli lakásra vonatkozó fenti tényezők olyan, különös méltánylást érdemlő helyzetet valósítottak meg, mely alapot adott a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése szerint arra, hogy a bíróság a jogosultnak járó összeget a használati jog ellenértékének 1/3-ánál alacsonyabb mértékben állapítsa meg. A másodfokú bíróság az alperesnek járó térítés mértékét a körülmények okszerű mérlegelésével határozta meg, ez a mérlegelés a felek méltányos érdekeit és jogosultságait kifejezésre juttatta, tehát nem törvénysértő.
Az alperesnek a perköltség viselésével kapcsolatos felülvizsgálati kérelme alapos.
A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításához szakértő bevonása nélkülözhetetlen volt, a 30 800 forintot kitevő szakértői díjat az alperes előlegezte. Mivel a lakáshasználati jog ellenértéke iránti alperesi kérelem jogcímen, és részben annak összegszerűsége is alaposnak bizonyult, az eljárási költségek viselésére a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése, illetve a kötelék tárgyában a 290. §-ának (4) bekezdése az irányadó. A felperes vagyoni igényével kapcsolatos részleges pervesztessége folytán a szakértői költségek arányos részét téríteni tartozik, tehát a másodfokú bíróság jogszabálysértően döntött úgy, hogy a felek az első- és másodfokú eljárási költségeiket maguk viselik.
Mivel a felülvizsgálati kérelem nem vezetett eredményre, az alperes köteles lenne a felperes felülvizsgálati eljárási költségeit a felperesnek megfizetni, ami a felperest terhelő szakértői díjjal egyenértékű, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felek kölcsönös költségigényeit kiegyenlítettnek tekintette.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint a költségek viselését érintő korrekcióval a jogerős ítéletet megváltoztatta, a per főtárgya tekintetében azonban azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.306/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás