GK BH 2001/544
GK BH 2001/544
2001.11.01.
A bankhitelszerződés és a bankkölcsönszerződés elhatárolása. A bankkölcsönszerződésben foglaltaktól eltérő folyósításra vonatkozó megállapodásnak megfelelő teljesítés esetén a kártérítési követelés alaptalansága [Ptk. 285. §, 316. § (1) bek., 522. § (2) bek., 523. § (1) bek.; 39/1984. (XI. 5.) MT r. 8. §].
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét – amely 34 035 000 Ft kártérítés és annak kamatai, valamint a felmerült perköltsége megfizetésére irányult – elutasította. Tényként állapította meg, hogy az 1996. november 25-én kelt kölcsönszerződéssel az alperes 25 000 000 Ft egy éven túli beruházási kölcsönt (Start-hitelt) nyújtott Sz. K. adósnak és a felperes kft. adóstársnak. A kölcsön folyósításának a megkezdését a felek feltételekhez kötötték, amelyek teljesültek. Ezt követően az alperes 1997. január 3-án a felperes számlájára 13 625 020 Ft-ot átutalt. Ebből az összegből a felperes átutalási megbízásai alapján kiegyenlítésre került a felperesnek egy korábbi rulírozó forgóeszközhitel-tartozása 10 940 890 Ft összegben, s e hitel után járó 922 360 Ft, 30 103 Ft kamat, valamint az 1995-ben felvett EBRD-kölcsön 1996. IV. negyedévi 1 731 657 Ft kamata. A fennmaradó összegből 4 000 000 Ft-ot a felperes átutalási megbízása alapján utalt át szállítói követelés kiegyenlítésére, majd az alperes saját hatáskörben az esedékes kamattartozások összegét a felperes számlájára átvezette, de azt mint saját követelését, le is emelte.
A felperes a kereseti követelését arra alapította, hogy havi 2 269 000 Ft veszteség (kár) érte, mert a Start-hitelt az alperes nem egy összegben vezette át a számlájára, azt saját rendelkezése körében tartotta, és kamattartozások törlesztésére használta fel, ezért a búza megvásárlásához nem rendelkezett megfelelő összegű forgóeszközzel. Amennyiben erre lehetősége lett volna, úgy mind a perbeli, mind egyéb kölcsöneinek tőke- és kamattörlesztő részleteit ki tudta volna termelni.
Az alperes érdemi védekezésében a felperes keresetének elutasítását és perköltségben való marasztalását kérte. Állítása szerint a kölcsönszerződés nem fogalmazott meg olyan kötelezettséget, amely szerint a kölcsön összegét egy összegben kellett volna folyósítania. Utalt továbbá arra is, hogy a részletekben való folyósítás tényét a felperes azok megtörténtekor nem vitatta, sőt néhány esetben saját maga intézkedett a folyósított összegek felhasználásáról.
Az elsőfokú bíróság a felperes állítását nem találta alaposnak, mert a felperes – annak ellenére, hogy az alperesnek a 25 000 000 Ft Start-hitelt egy összegben kellett volna folyósítania – elfogadta az alperes részteljesítését, és nem tett jogfenntartó nyilatkozatot [Ptk. 316. § (1) bek.]. Ezen felül a tanúk vallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szerződő felek a kölcsönszerződést szóban módosították, és a kölcsön folyósítását számlák benyújtásához kötötték, továbbá a felperes rendelkezése szerint ebből a Start-hitelből fizette vissza a felperes a korábbi rulírozó forgóeszközhitel-tartozását több mint 10 000 000 Ft összegben. Az alperes pedig a felperes kamattartozásait a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdése alapján jogszerűen egyenlítette ki a felperes bankszámlájáról.
A felperes az ítélet ellen fellebbezett, s fellebbezésében utalt az elsőfokú bíróság által elfogadott tanúvallomások ellentmondásos voltára. Előadta továbbá, hogy a kölcsönszerződés alapján az alperesnek egy összegben kellett volna a teljes hitel összegét a felperes számlájára átvezetnie, s mivel ennek az alperes nem tett eleget, a felperesnek kára keletkezett.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a felperes fellebbezését alaptalannak találta, fellebbezési érvelését nem fogadta el. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, és az abból levont következtetése és ítéleti döntése megalapozott volt.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a kölcsönszerződés nem tartalmazott rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a kölcsön összegét részletekben folyósítja az alperes. A bizonyítási eljárás adatai, főleg a tanúk (Cs. Z., H. Á.) vallomása alapján arra kellett következtetni: a felek a szerződésében kikötött hitelcéltól eltérő felhasználásban állapodtak meg, és a hitelfolyósításhoz a felperes által is elfogadottan számlákra volt szükség, így arról, hogy nem egyösszegű folyósítás fog történni, a felek a szerződéskötéskor is tudtak. Helytállóan jutott tehát az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felek eltértek az írásbeli szerződéstől. A tanúvallomásokon kívül az alábbi körülmények is az írásbeli szerződéstől eltérő akaratot erősítik meg. 1997 júliusáig – a felperes panaszáig – az alperes összesen 21 655 031 Ft-ot folyósított. Ebből 16 000 000 Ft nagyságrendben a felperes átutalási megbízásokkal rendelkezett, amely tényt a felperes csak akkor ismerte el, amikor az alperes ezt ellenkérelmében előadta. A fenti összegből közel 11 000 000 Ft-ot – a felperes átutalási megbízása alapján – a korábban felvett rulírozó forgóeszközhitel kiegyenlítésére fordított az alperes. E hitel kamata 33%-os volt a Start-hitel 19,2%-os kamatával szemben. A rulírozó hitel visszafizetése – a Start-hitelből – már annak lejárata előtt mintegy fél évvel korábban megtörtént. A Start-hitel tájékoztatójából a felperes is tudomással bírt arról, hogy mikor lehet a hitelt egy összegben folyósítani, és mikor számlák alapján, és arról is: a Start-hitel beruházás támogatását szolgálja és annak 30%-át lehet induló árukészlet vásárlására fordítani. Arra nem volt adat, hogy a felperes a hitel folyósítását a konkrét beruházás megjelölésével igényelte volna. A 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 8. §-a szerint a bankkölcsönt csak meghatározott célra lehet felhasználni, ennek megsértése a kölcsönt nyújtó részéről felmondásra adhat okot. Annak azonban nincs polgári jogi szankciója, ha a bank a kölcsön folyósításakor elfogadja: a kölcsön felhasználása a szerződéstől eltérő célra történik. A felperes maga rendelkezett úgy, hogy a Start-hitel igen jelentős része a korábbi, még le nem járt hitelre kerüljön kifizetésre. A banki értesítés birtokában az ellen sem tiltakozott, hogy a hitelből 922 360 Ft a rulírozó hitel kamatára, illetve 1 731 657 Ft az EBRD-hitel kamatára került elszámolásra. Az alperes szerződésszegését ezért e vonatkozásban nem lehetett megállapítani.
A másodfokú bíróság szerint azonban szerződésszegést követett el az alperes akkor, amikor a búzaszámlák teljes fedezetére elegendő hitelt nem folyósította, hanem április és június hónapokban – a felperes rendelkezése nélkül – annyi hitelt vezetett át a felperes számlájára, amennyiből a Start-hitel és az EBRD-hitel kamatait fedezni lehetett. A felperes ,,panaszbejelentése'' után – amely egyben kártérítési igényt is tartalmazott – a felek 1997. szeptember 9-én írásbeli megállapodást kötöttek, amelynek alapján az alperes a fennmaradó Start-hitelt folyósította, és további középlejáratú forgóeszközhitelt is biztosított a felperes részére. A megállapodással a felek a ,,panaszügyet'' (az alperes szerződésszegését) elintézettnek tekintették, a megállapodás 6. pontjában azt is rögzítették, hogy a felperes a ,,panaszt'' visszavonja, tehát a megállapodásnak ez is része, feltétele volt. A ,,panasz'' visszavonása a felperes részéről írásban meg is történt. A felperes jogfenntartással nem élt, ezért az alperesnek a megállapodásban már rendezett szerződésszegő magatartására hivatkozva kártérítési igényt jogszerűen már nem érvényesíthet, figyelemmel a Ptk. 316. §-ának (1) bekezdésében írtakra.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta, s kötelezte a felperest, hogy a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján fizesse meg az alperesnek a másodfokú eljárásban felmerült költségét, továbbá az államnak az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 750 000 Ft fellebbezési eljárási illetéket [6/1986. (VI. 26.) IM r. 13. § (2) bekezdés, 15. § (1) bek.].
A felperes a másodfokú bíróság ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok jogszabálysértést követtek el, mikor nem vették figyelembe a Ptk. 522. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, nevezetesen, hogy a bankhitelszerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges. Véleménye szerint mindkét bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felek közös szándékkal tértek el az írásbeli szerződéstől. Utalt a felperes arra, hogy az alperes a köztük létrejött állítólagos szóbeli megállapodást csupán állította, de nem bizonyította. Előadta, hogy a Ptk. 285. §-ában foglaltak értelmében a jogosult nem köteles részteljesítést elfogadni, ha az lényeges érdekét sérti. A felperesnek azáltal, hogy nem jutott hozzá a búzavásárláshoz szükséges pénzösszeghez, lényeges érdeke sérült.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, és a felperes felülvizsgálati perköltség fizetésére kötelezését kérte.
A felülvizsgálni kért jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelem kapcsán elsősorban azt vizsgálta, hogy milyen jogviszony jött létre a peres felek között: bankhitel- vagy kölcsönszerződést kötöttek-e, s ennek függvényében az írásbeliség érvényességi feltétele volt-e a szerződés létrejöttének, illetve módosításának. Kétségtelen ugyanis, hogy a bankhitelszerződés érvényességéhez a Ptk. 522. §-ának (2) bekezdése értelmében a szerződés írásba foglalása szükséges, így a szerződés módosítására is csak írásbeli formában van lehetőség. A Ptk. 523. §-ának (1) bekezdésében szabályozott bankkölcsönszerződés azonban nincs alakisághoz kötve, így lehetőség van a szerződés szóbeli módosítására is.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, és helyes, a jogszabályoknak megfelelő az érdemi döntése is. A felek között, ahogyan azt a jogerős ítélet helytállóan megállapította, bankkölcsönszerződés jött létre. A felek az írásbeli szerződésben foglaltaktól eltértek – erre a fentebb kifejtettek szerint megvolt a jogszabályi lehetőség –, a felperes tudomásul vette a kölcsönszerződés részletekben történt folyósítását, illetve a folyósításnak a számlák bemutatásához való kötöttségét.
Az adott tényállás alapján helytálló mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság hivatkozása a Ptk. 316. §-ának (1) bekezdésében írtakra. A Ptk. 285. §-a értelmében a jogosult nem köteles részteljesítést elfogadni, ha az lényeges érdekét sérti – erre helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem –, a felperes azonban nemcsak elfogadta a részteljesítést jogfenntartó nyilatkozat nélkül, hanem írásban visszavonta az alperes szerződésszegő magatartása folytán keletkezett ,,panaszát'', így szerződésszegésre hivatkozva kártérítési igényt ez ügyben eredményesen nem érvényesíthet. A felperes felülvizsgálati kérelme lényegében a jogerős ítéletben megállapított tényállást támadva hivatkozott jogszabálysértésekre.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság gyakorlata szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok mérlegelését [Pp. 206. § (1) bek.] csak akkor lehet eredményesen támadni, ha megállapítható, hogy a bizonyítékok értékelése okszerűtlen, a mérlegelés logikai ellentmondáson alapul, vagy iratellenes. Az adott esetben azonban mindez nem állapítható meg, ezért a felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.X.32.399l2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás