BK BH 2001/55
BK BH 2001/55
2001.02.01.
Megvalósítja a halált okozó ittas járművezetés bűntettét a tűzoltó tehergépkocsi vezetője, aki a járművét a védett útvonalat jelző közlekedési táblánál megállítja, majd a főútvonalon haladó forgalmat figyelve – ittassága folytán – nem veszi észre a jármű előtt gyalogosan áthaladó sértettet, akit halálra gázol [Btk. 188. § (2) bek. c) pont; KRESZ 3. § c) pont, 4. § (1) bek. c) pont, 21. § (5)–(8) bek. 24. § (1) bek., 25. § (2) bek., 28. §].
A városi bíróság az 1997. január 16. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét halált okozó ittas járművezetés bűntettében állapította meg, és ezért 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre, és 3 ére a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott nős, két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, lakatos gépipari technikumot végzett, és büntetve nem volt. A vádlott 1972 óta rendelkezik az „A”, „B” és „C” kategóriás vezetői engedéllyel. Balesetet eddig nem okozott.
A vádlott a vádbeli napon a délelőtti órákban közlekedett a város belterületén az egyirányú utcában az önkéntes tűzoltó egyesület tulajdonában levő tűzoltó tehergépkocsival. A vádlott a tehergépkocsit 1,72 ezrelékes, közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezette.
A vádlott a tehergépkocsiját a megállás helyét jelző vonalnál megállította, minthogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla volt, körülnézett, és ekkor észlelte, hogy neki jobb kéz felől átkelésre várva áll a 79 éves sértett.
Ezt követően a vádlott elindult tehergépkocsijával a megállás helyét jelző vonaltól, mivel a neki bal kézre eső utcát nem látta be. Néhány métert ment előre, majd miután észlelte, hogy ezen az úton egy személygépkocsi közeledik, ismét visszatolatott. Ekkor azonban már nem a megállás helyét jelző vonalra tolatott vissza, hanem a tehergépkocsi eleje a járda meghosszabbított vonalában állt meg.
Amikor a vádlott által vezetett tehergépkocsi ilyen helyzetben visszatolatva megállt, a sértett a járda meghosszabbított vonalában elindult, szándéka az volt, hogy a tehergépkocsi előtt halad át az út másik oldalára.
A sértett 9,5 métert tett meg, mintegy 8 másodperc alatt, amikor a vádlott által vezetett tehergépkocsi jobb első sarkához ért.
A vádlott tudta, hogy az idős sértett átkelésre várakozik a járdán, ennek ellenére e 8 másodperc alatt az ittassága miatti figyelmetlensége folytán elmulasztotta a kellő körültekintést, nem vette észre, hogy a sértett neki jobb oldalról lelépett az úttestre, és behaladt tehergépkocsija elé. Ezért elindult a tehergépkocsival, és annak jobb oldali elejével elütötte a sértettet akként, hogy a tehergépkocsi jobb első kereke mintegy 15 métert tolta maga előtt a sértettet.
A vádlott a sértett elütését észre sem vette, a sértettel együtt átkelésre várakozó V. O. kiabálására állt csak meg a tehergépkocsival.
A sértett az elütés következtében olyan durva koponya-, gerinc-, tüdő- és májsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Halála és a baleset között közvetlen okozati összefüggés volt.
A baleset részben azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ 4. §-a (1) bekezdésének c) és a 3. § c) pontja rendelkezéseit. A baleset bekövetkeztéhez a sértett szabályszegése is hozzájárult azzal, hogy nem kellő körültekintéssel, a járműforgalom zavarásával haladt át az úttesten, ezzel megszegte a KRESZ 21. §-a (8) bekezdésének rendelkezését.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a tényállás részben helytelen megállapítása miatt és súlyosítás végett; a vádlott és a védője pedig elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a kiszabott büntetés súlyos volta miatt, enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
A főügyész az ügyészi fellebbezést fenntartva, bizonyítás felvételét indítványozta. Ennek körében egyfelől egy tanú ismételt kihallgatását, másfelől más szakértő kirendelését – a bizonyítás eredményére figyelemmel –, a tényállás korrekcióját, a sértett közrehatása megállapításának a mellőzését, valamint a vádlottal szemben főbüntetésül kiszabott börtönbüntetés súlyosítását, és az enyhítő rendelkezés alkalmazásának mellőzését indítványozta.
A másodfokú bíróság az enyhítésre irányuló fellebbezéseket alaposnak találta.
A másodfokú bíróság az ügy felülbírálata során mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság részéről történt-e eljárási szabálysértés, amikor a nem hivatásos bíró személyének változása folytán a tárgyalást megismételte. Az elsőfokú bíróság a Be. 197. §-ának (2) bekezdésében írt kötelezettségének – döntése alapján – a tárgyalás újrakezdésével kívánt eleget tenni. A tárgyalás „újrakezdésekor” – még a vádirat újbóli ismertetése előtt – a tárgyalás anyagává tette a korábban keletkezett iratokat és tárgyalási jegyzőkönyvet. Ugyanakkor a korábban kihallgatott V. O. tanú újbóli kihallgatását mellőzte.
Nem értett egyet a másodfokú bíróság a megyei főügyészség által kifejtett azzal az állásponttal, mely szerint az elsőfokú bíróság eljárása során az eljárási szabályokat megsértette azáltal, hogy a nem hivatásos bíró személyében történt változás folytán a tárgyalást – szükségtelenül – elölről kezdte, ennek ellenére a vádirat újbóli ismertetése előtt a korábbi tárgyalás anyagát felolvasta, és a megismételt eljárásban a korábban kihallgatott tanú újbóli kihallgatását elmulasztotta.
Kétségtelen tény, hogy az elsőfokú bíróság – a Be.-vel összhangban nem levő döntéséhez képest – szabályokat sértett, amikor egyfelől a vádirat újbóli ismertetése előtt a korábbi tárgyalás anyagát felolvasta, másfelől a korábban kihallgatott V. O. tanú újbóli kihallgatását mellőzte, de nem sértette meg azon eljárási szabályokat, amelyek számára a tárgyalás megismétlését a korábbi tárgyalás anyagának ismertetése útján is lehetővé teszi [Be. 197. § (2) bek.]. Ily módon a korábban meghallgatott V. O. tanú újbóli meghallgatásának a mellőzése eljárási szabálysértésnek és e tanú vallomásának bizonyítékként történő értékelése az ítéleti ténymegállapítás körében törvénysértőnek nem tekinthető.
Ezt meghaladóan a másodfokú bíróság a felülbírálat körében arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság a tényfelderítési kötelezettségének eleget téve, a bizonyítási eljárás folyamán feltárta és értékelése körébe vonta mindazokat az adatokat és bizonyítékokat, amelyeknek az ügy eldöntése szempontjából jelentősége lehetett. A vádlott védekezésére figyelemmel a bizonyítékokat értékelve vizsgálta azt, hogy mely bizonyíték és milyen okból fogadható el hitelt érdemlőnek, és képezheti ily módon az ítéleti tényállás alapját.
Az elsőfokú bíróság azonban nem tárta fel V. O. tanú egyes vallomásainak ellentmondásait, nem kísérelte meg az ellentmondások feloldását, továbbá az igazságügyi orvos szakértő szakvéleményében foglaltakkal összefüggésben nem tisztázta kellően, hogy a vádlott a baleset napján az alkoholos befolyásoltságot érezhette-e avagy sem. Ebből következően az általa megállapított tényállás részben hiányos és megalapozatlan [Be. 239. § (2) bek, b) pont II. fordulat c) pont].
Az alkoholos befolyásoltsággal összefüggésben az elsőfokú bíróság olyan ténymegállapítást tett, hogy a vádlott a tehergépkocsit a baleset időpontjában 1,2 ezrelékes, közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezette. Ennek a megállapításnak alapja volt az igazságügyi orvos szakértő nyomozati szakban adott szakértői véleménye és a vádlottól vért vevő orvos klinikai tünetekkel kapcsolatos észlelete, amelyből az elsőfokú bíróság olyan következtetést vont le, hogy a vádlott a baleset okozásának időpontjában 1,72 ezrelékes, közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt. Ezt az alkoholos állapotát – mivel a 0,8 ezreléket jóval meghaladta – az állandóan követett bírói gyakorlat szerint is, neki feltétlenül észlelnie kellett. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor figyelmen kívül hagyta e körben az igazságügyi szakértőnek az elsőfokú bíróság eljárása során adott azt a szakvéleményét, amely szerint a vádlott az alkoholt az általánosnál lassabban bontó személy, és nem kizárt, hogy az alkoholos befolyásoltságát a baleset időpontjában nem érezte.
A sértett mozgását és észlelhetőségét érintően az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását V. O. tanú nyomozati vallomására alapította, amelyet az igazságügyi műszaki szakértő a szakértői vizsgálatánál és szakvéleményének előterjesztésénél irányadónak tekintett. Ily módon az elsőfokú bíróság olyan ténymegállapítást tett, amely szerint, amikor a vádlott által vezetett tehergépkocsi visszatolatva megállt, és a sértett a járda meghosszabbított vonalában elindult, szándéka az volt, hogy a tehergépkocsi előtt halad át az út másik oldalára. A sértett 9,5 métert tett meg mintegy 8 másodperc alatt, amikor a vádlott által vezetett tehergépkocsi jobb első sarkához ért. A sértett észlelhetőségét érintően az elsőfokú bíróság olyan megállapításra jutott a bizonyítékok értékelésének eredményeként, hogy a sértett a megtett 9,5 méter útból 5,15 méteren keresztül közvetlenül látható volt a tehergépkocsi jobb oldali ablakain kinézve, majd a maradék 4,35 méteren a vezetőülésből ugyan közvetlenül nem, de az orrtükörből ugyancsak láthatóvá vált. Minthogy az igazságügyi műszaki szakértő szakértői véleménye ettől eltérő adatokat tartalmaz, így a sértett észlelhetőségére vonatkozó ítéleti ténymegállapítás iratellenes.
A részleges megalapozatlanság kiküszöbölése céljából a Be. 240. §-a alapján elrendelt bizonyítás keretében a másodfokú bíróság ismételten meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőt, valamint V. O. tanút, és a tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában biztosított lehetőségnél fogva – a felvett bizonyítás, valamint az iratok tartalma alapján – az alábbiakkal egészítette ki, illetve helyesbítette:
– a megállást jelző útburkolati jel a kereszteződés vonala előtt 4,2 méterrel 8,7 méter hosszúságban található;
– az elütéskor a tehergépkocsi úgy helyezkedett el, hogy a jobb eleje az úttest meghosszabbított vonala felett volt;
– vádlott a baleset okozásának időpontjában 1,62-1,77 ezrelékes közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt, amelyet neki észlelnie kellett;
– a sértett a jármű elé haladásig 9,5 métert tett meg 8 sec. idő alatt, így a haladási sebessége 4,3 km/óra;
– a 9,5 méter útból a gyalogos 5,15 méteren át a vezetőülésből közvetlenül látható volt, míg 4,35 méteren a vezetőülésből közvetlenül nem volt látható, majd a gépkocsi jobb szélét elérve az orrtükörből ismét láthatóvá vált;
– a baleset bekövetkeztének alapvető oka a sértettnek a KRESZ 21. §-ának (8) bekezdésében írt rendelkezést megszegő az a magatartása volt, hogy nem kellő körültekintéssel a járműforgalom zavarásával haladt át az úttesten, azaz olyan időben, amikor az úttesten járműforgalom volt;
– a baleset bekövetkezéséhez hozzájárult a vádlottnak a KRESZ 4. §-a (1) bekezdésének c) és 3. §-ának c) pontjában írt rendelkezéseket megszegő magatartása is.
E kiegészítésekkel és helyesbítéssel összefüggésben a másodfokú bíróság az alábbiakat emeli ki.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság ítéletében a vádlott alkoholos befolyásoltságának tényét és azt, hogy ezen alkoholos befolyásoltságot a baleset okozásának időpontjában a vádlottnak feltétlenül észlelnie kellett, tévedett azonban, amikor a visszaszámolással véleményezett alkoholos befolyásoltságot érintően a befolyásoltság mértékét határozott konkrét értékben, 1,72 ezrelékben jelölte meg.
Az iratok adataiból ugyanis megállapítható volt az, hogy a vádlott esetében kettős vérvételre került sor, éspedig az 1995. október 29. napján 12 órakor foganatosított vérvétel – amely során a vért vevő orvos a klinikai tünetek között egyértelműen rögzítette, hogy a vádlott alkoholszaga jól érezhető – 1,42 ezrelékes, míg az 1995. október 29-én 12 óra 40 perckor foganatosított vérvétel 1,35 ezrelékes alkoholmeghatározási eredményt adott. Ennek az eredménynek az ismeretében megállapítható volt az is, hogy a vérminták biztosításának időpontjában a vádlott alkoholos befolyásoltsága leszálló szakaszában volt. Így megalapozottan került sor – miként arra a fellebbezési eljárásban ismételten meghallgatott igazságügyi orvos szakértő is vallomásában nyilatkozott – az alkoholos befolyásoltság mértékének a visszaszámolás alapján történő véleményezésre. A visszaszámolással pedig határozott, teljesen pontos érték nem véleményezhető, így megalapozott a vérvételi jegyzőkönyvben rögzített az a vélemény, amely szerint a vádlott a cselekmény elkövetésének időpontjában 1,62-1,77 ezrelék közötti, közepes fokú alkoholtól befolyásolt állapotban volt, amely befolyásoltságot a vádlottnak észlelnie kellett.
Utalt ezzel összefüggésben a szakértő arra is, hogy az alkoholos befolyásoltság észlelésének ténye kizárólag az 1 ezrelék alatti befolyásoltság esetében vitatható, 1,5 ezrelékes alkoholszint felett az alkoholos befolyásoltságot vélelmezni kell, amelyet az adott személynek feltétlenül észlelnie kell. Ily módon nem értett egyet a másodfokú bíróság azzal a védelmi érveléssel, amely szerint a vádlott a baleset okozásának időpontjában az alkoholos befolyásoltságot érintően tévedésben volt és ekként az ittassága a balesetet előidéző okként nem értékelhető.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként olyan megállapításra jutott, amely szerint a baleset egyfelől a vádlottnak a KRESZ 4. §-a (1) bekezdésének c) és 3. §-ának c) pontjában írt rendelkezések megszegése folytán, másfelől a sértettnek a KRESZ 21. §-ának (8) bekezdésében írt rendelkezést megszegő magatartása eredményeként következett be.
A szabályszegések jellegének és súlyának megítélése szempontjából helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság azt, hogy a közrehatás tekintetében való állásfoglalás kialakításakor minden eseten a baleset résztvevői – így mindenekelőtt a sértett és a vádlott – közlekedési magatartásának elemzéséből kell kiindulni, és azt kell vizsgálni, hogy melyek azok a szabályszegések, amelyek egyike vagy másika nélkül a baleset nem következett volna be. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a balesetben részt vevő személyek számára mikor válik nyilvánvalóvá vagy észlelhetővé a másik közlekedő személy szabályszegő viselkedése, és az elhárítás milyen lehetőségei állnak fenn.
Az ítéleti tényállás megállapításánál irányadónak tekintett V. O. tanú nyomozati szakban tett vallomása, valamint a bizonyítási kísérlet adatai és mindezekből vont igazságügyi műszaki szakértői következtetés alapján nem kétséges az, hogy a sértett a tűzoltó gépkocsi visszatolatása után lépett le a járdáról, és mintegy 9,5 méter megtétele után a forgalmi okból megállni kényszerült vádlott által vezetett tehergépkocsi elé haladt, akit a vádlott ittassága miatti figyelmetlensége folytán elmulasztott kellő körültekintés okából nem észlelt, így a tehergépkocsival elindulva annak jobb oldali elejével a sértettet elütötte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre – az ügyészi érveléssel szemben –, hogy a vádlott terhére kizárólag az ittassága miatti figyelmetlensége és ebből következően a KRESZ 4. §-a (1) bekezdésének c) és a 3. §-a c) pontjának megszegése róható, minthogy az igazságügyi műszaki szakértő szakvéleménye szerint – amelyet az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása alapjaként elfogadott – a 8 sec. alatt 9,5 métert megtett gyalogos 5,15 méteren közvetlenül látható volt, majd 4,35 méteren nem volt látható, ezt követően azonban a tehergépkocsi jobb szélét elérve az orrtükörből ismételten közvetlen közelségben láthatóvá vált, ekként a vádlottnak a sértett mozgását kellő körültekintéssel és figyelemmel észlelnie kellett volna. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, amely szerint nem róható a vádlott terhére sem a KRESZ 25. §-a (2) bekezdésének, sem a KRESZ 24. §-a (1) bekezdésének és a KRESZ 28. §-ának a megszegése sem. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak ezekkel a KRESZ-szabályszegésekkel összefüggésben kifejtett jogi álláspontjával, valamint az ún. bizalmi elvvel kapcsolatos okfejtésével is.
Az elsőfokú bíróság tehát okszerűen következtetett arra, hogy a vádlott ittassága miatti figyelmetlensége folytán a veszélyhelyzet-elhárítási kötelezettségének nem tett eleget, így szabályszegő magatartása a bekövetkezett balesettel okozati összefüggésben volt. A másodfokú bíróság megítélése szerint sem hivatkozhat kellő alappal a vádlott és a védője a szabályszegő magatartás és a baleset közötti okozati összefüggés hiányára.
A vádlott és a sértett közlekedési magatartásának értékelése körében ugyancsak helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a sértett a KRESZ 21. §-ának (8) bekezdésében írt rendelkezések megszegésével kezdte meg az áthaladását az úttesten a vádlott által vezetett tehergépkocsi előtt, és ilyként a baleset bekövetkezésében közreható magatartása megállapítható. Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság az ügyészi érveléssel szemben e körben arra, hogy a sértettnek a KRESZ 21. §-ának (5) bekezdése csupán lehetőséget biztosít – amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely nincs –, hogy lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél a járda meghosszabbított vonalában átkeljen, ez a lehetőség azonban a KRESZ 21. §-ának (7) bekezdésében meghatározott elsőbbséget nem biztosítja számára, amely elsőbbségi helyzet a KRESZ 21. §-ának (6) bekezdésében írtakra figyelemmel még a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen sem feltétlen. A gyalogos ugyanis mindenkor köteles eleget tenni annak a kötelezettségének [KRESZ 21. § (6) bekezdés], amely szerint az úttestre csak akkor léphet, ha annak veszélytelenségéről meggyőződött, illetőleg az úttestre váratlanul nem léphet.
Nem értett egyet a másodfokú bíróság a főügyésznek azzal az álláspontjával, amely szerint az irányadó tényállás alapján a vádlott által vezetett tehergépkocsi – a visszatolatást követően – álló helyzetben volt akkor, amikor a sértett az úttesten az áthaladást megkezdte, ebből következően az áthaladásával a járműforgalmat nem zavarta meg, melynek eredményeként terhére a KRESZ 21. §-ának (8) bekezdésében írt rendelkezés megszegése nem róható. A másodfokú bíróság megítélése szerint a tehergépkocsi „álló helyzete” önmagában a gépkocsi forgalomban levő helyzetét nem zárja ki. A vádlott az általa vezetett tehergépkocsival forgalmi okból volt kénytelen visszatolatni és megállni, elsőbbségadási kötelezettsége folytán a védett útvonalon haladó személygépkocsi számára elsőbbséget biztosítani. Ez a körülmény azonban a forgalomban való részvételét nem zárja ki, ebből következően pedig az elsőbbségi helyzetben nem levő gyalogos a KRESZ 21. §-ának (8) bekezdése alapján, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Minthogy a sértett ennek a kötelezettségének nem tett eleget, így a KRESZ 21. §-ának (8) bekezdésében írt rendelkezés megszegése terhére megállapítható volt, amely a másodfokú bíróság álláspontja szerint a baleset bekövetkezésének alapvető oka volt. A jelentős súlyú közrehatás mellett a vádlottnak figyelmetlenségben megnyilvánuló szabályszegő magatartása is részben a bekövetkezett balesettel okozati összefüggésben volt.
A fentiekkel együtt a tényállás – figyelemmel az indokolásbeli kiegészítésre is – mentessé vált a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hibáktól és hiányosságoktól, ekként a felülbírálat során irányadó volt. Az irányadó tényállás alapulvételével az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és a cselekmény minősítése is törvényes.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása szempontjából jelentőséggel bíró körülményeket helyesen tárta fel, a sértett közreható magatartásának azonban nagyobb nyomatékkal történő értékelése volt indokolt a vádlott javára, így a bűnösségi körülmények ilykénti alakulása mellett a másodfokú bíróság megítélése szerint a büntetés kiszabása körében az enyhítő rendelkezés maradéktalan kimerítésével törvényes lehetőség van a főbüntetésként kiszabott börtönbüntetés tartamának megállapítására. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlottal szemben a főbüntetésként kiszabott börtönbüntetés tartamát egy évre mérsékelte.
A védelem érvelésében foglaltakkal szemben ugyanakkor a másodfokú bíróság az ittasság és a figyelmetlenség nagyobb fokára tekintettel nem látott törvényes lehetőséget a kiszabott börtönbüntetés próbaidőre történő felfüggesztésére és a mellékbüntetésként kiszabott közúti járművezetéstől eltiltás tartamának mérséklésére. (Vas Megyei Bíróság Bf.111/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás