• Tartalom

PK BH 2001/581

PK BH 2001/581

2001.12.01.
A bűnügyi zárlat elrendelése a biztosítási intézkedést nem teszi szükségtelenné, illetve kizárttá. [Vht. 185.§, 187. § (1) bek., 202. §; Be. 106-107. §]
Az elsőfokú bíróság ítéletében 250 000 USD, késedelmi kamata, valamint 1 925 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt követően a 9. sorszámú végzésében 250 000 USD és kamatának megfelelő összegű ,,számlakövetelés zárlatát'' rendelte el az alperes bankszámlájára, és ennek foganatosítása érdekében megkereste az illetékes végrehajtót. Döntését a Vht. 186. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapította, és azzal indokolta, hogy a felperes az említett pénzösszeget két évvel ezelőtt utalta át az alperes részére, az alperes a perben érdemi védekezést nem terjesztett elő, de elzárkózott a visszautalás elől.
A végzés ellen az alperes fellebbezett, kérve annak megváltoztatását, és a biztosítási intézkedés iránti kérelem elutasítását. Előadta, hogy bűnügyi zárlat miatt nem rendelkezhet a vagyonával. Alaptalan az a feltételezés, hogy ha a bűnügyi zárlatot feloldják, akkor elvonná a felperes követelésének kielégítési alapját. Az a tény, hogy az alperes vitatja a felperes igényének jogosságát, a biztosítási intézkedést nem alapozza meg, és nem teljesül a Vht. 187. §-a (1) bekezdésének b) pontjában előírt előfeltétel sem. Ilyen körülmények között alaptalan, ugyanakkor mobilizálható pénzeszközök hiányában számára jelentős többletköltséget okoz a ,,zárlat'' elrendelése.
A felperes ellenkérelmében a végzés helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a biztosítási intézkedés elrendelésének előfeltételei fennállnak, a jelen esetre egyébként sem a Vht. 187. §-a az irányadó. A bűnügyi zárlat – amelynek elrendelését az alperes nem igazolta – a jelen ügytől független, nem a felperes javára áll fenn. A biztosítási intézkedés szükségességét igazolja az, hogy a fellebbezés érvelése szerint az alperesnek nincsen ,,mobilizálható pénzeszköze''.
A fellebbezés alaptalan.
A biztosítási intézkedés elrendelésének általános előfeltételeit a Vht. 185. §-a, különös előfeltételeit pedig a Vht. 186-189. §-ai tartalmazzák. A biztosítási intézkedés elrendelésére az általános és valamelyik különös feltétel együttes fennállása esetén van lehetőség. A jelen esetben a Vht. 185. §-a és a Vht. 186. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott előfeltételek teljesültek, így nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a felperes indokolt kérelmére biztosítási intézkedést rendelt el. Helytállóan fejtette ki a felperes, hogy ha az alperes – saját előadása szerint – nem rendelkezik ,,mobilizálható pénzeszközökkel'', ez a körülmény a biztosítási intézkedés szükségességét önmagában igazolja.
A fellebbezés érvelése kapcsán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a bűnügyi zárlat [Be. 106-107. §, Vht. 202. §-ának (1) bekezdése] és a biztosítási intézkedés két külön, egymástól független jogintézmény, céljuk és a jogosult személye mindkét esetben eltérő, így a bűnügyi zárlat elrendelése a biztosítási intézkedést nem teszi szükségtelenné. Jogszabályi tilalom hiányában nincs akadálya annak, hogy bármely vagyontárgyat több, egymással párhuzamosan folyó eljárásban bűnügyi zárlat, illetve biztosítási intézkedés terheljen.
A Vht. 185. §-a értelmében biztosítási intézkedésként pénzkövetelés biztosítása vagy a meghatározott dolog zárlata rendelhető el. Mivel a jelen esetben a még nem jogerős elsőfokú ítélet pénzösszeg megfizetéséről rendelkezik, biztosítási intézkedésként a pénzkövetelés biztosításának [Vht. 185. § a) pont] elrendelésére van lehetőség, és nem az elsőfokú bíróság végzésének megfogalmazása szerinti ,,számlakövetelés zárlatára''. Ennek folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének szövegezését a jogszabály szövegének megfelelően pontosította.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a folytán alkalmazott 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf.I/A.24.675/2001. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére