PK BH 2001/62
PK BH 2001/62
2001.02.01.
A rosszhiszeműség és az ingyenesség fogalmi elemei fedezetelvonó szerződés esetén [Ptk. 203. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alpereseknek az 1996. február 26-án kelt közös tulajdont megszüntető szerződése és az ugyanezen a napon kelt házassági vagyonközösséget megszüntető szerződése, amelyet 1996. március 20-án kiegészítettek, a felperessel szemben hatálytalan. Kötelezte a II. r. alperest annak tűrésére, hogy a felperes javára a megállapított 500 000 forint tőke, valamint annak 1996. szeptember 11. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os mértékű kamatkövetelés végrehajtására indított eljárásban a végrehajtó az ingatlant végrehajtás alá vonja, a II. r. alperesnek a foglalás feloldása iránt előterjesztett viszontkeresetét pedig elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a jogerős ítélet arra kötelezte a jelen per I. r. alperesét, hogy V. M. hajdúnánási lakossal egyetemlegesen fizessen meg a felperesnek 500 000 forintot, valamint annak 1993. szeptember 11. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát és 10 000 forint perköltséget. Az I. r. alperes és V. M. az említett tartozást N. G. hajdúdorogi lakossal mint egyetemleges adóstárssal együtt tartozik a felperesnek megfizetni.
Az I. r. alperes és adóstársai a jogerős ítéletben foglalt kötelezettségüknek nem tettek eleget, ezért a felperes a követelésének behajtása érdekében végrehajtási eljárást kezdeményezett, amely N. Z. önálló bírósági végrehajtó előtt van folyamatban.
A II. r. alperes az 1996. március 28-án a bírósághoz érkezett keresetlevelében az I. r. alperessel kötött házasságának a megromlásához vezető okok feltárása nélkül történő felbontását kérte. A keresetleveléhez mellékelt okiratokból kitűnően az I. r. és a II. r. alperesek az 1996. február 26-án kelt szerződéssel a lakásingatlanon fennálló közös tulajdonukat akként szüntették meg, hogy az I. r. alperes tulajdoni illetőségét a II. r. alperes 750 000 forint vételár ellenében magához váltotta, egyben kötelezettséget vállalt arra, hogy az I. r. alperes részére szívességi lakáshasználatot biztosít mindaddig, amíg az I. r. alperes nem tud a saját elhelyezéséről gondoskodni, de legkésőbb a házasság felbontását követő egy évig. Az ugyanezen a napon kelt egyezségi okirat szerint az I. és II. r. alperesek a házastársi közös ingó vagyonukat értékarányosan osztották meg egymás között, az utóbbi megállapodásukat azonban az 1996. március 20-án kelt kiegészítéssel akként módosították, hogy a volt közös tulajdonban lévő lakásban fellelhető ingóságok kivétel nélkül a II. r. alperes tulajdonába kerülnek, aki ennek fejében az I. r. alperesnek 60 000 forintot megfizet. Megállapodtak abban is, hogy a közös kiskorú gyermekük az I. r. alperes háztartásában marad, a II. r. alperes pedig kötelezte magát arra, hogy „kézből kézbe” havi 4000 forint tartásdíjat megfizet az I. r. alperesnek. Az I. és II. r. alperesek a volt közös lakásingatlanukat a mai napig is közösen használják.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperesnek az 1996. február 26-án kelt szerződések semmisségének a megállapítása iránt előterjesztett keresetét, valamint a II. r. alperesnek a N. Z. végrehajtó által a végrehajtási eljárásban lefoglalt 1 db Videoton színes televízió, valamint 1 db Philips videomagnó foglalás alóli feloldása iránt előterjesztett viszontkeresetét alaptalannak, a felperesnek az I. és II. r. alperesek között létrejött szerződések vele szembeni hatálytalanságának a megállapítására irányuló keresetét viszont alaposnak találta. Döntését azzal indokolta, hogy a II. r. alperes a házasság felbontására irányuló keresetlevelét 1996. március 28-án, tehát olyan időpontban nyújtotta be, amikor az alperesek számára már nyilvánvaló volt, hogy az I. r. alperest a felperessel szemben nagy összegű tartozás terheli. Az alperesek a házassági vagyon- és tulajdonközösséget szerződésben szüntették meg akként, hogy az I. r. alperes a megszüntetés eredményeként mind az ingatlan, mind pedig az ingó vagyonát elvesztette és ehelyett pénzbeli ellenértéket kapott. Az I. r. alperes nyilatkozata szerint a II. r. alperes mind az ingatlan 1/2 részének a 750 000 forintos vételárát, mind pedig az ingóságok 60 000 forintos megváltási árát kifizette neki, ennek ellenére azonban az alperesek továbbra is mindketten a volt közös lakásban élnek, a II. r. alperes nem szorgalmazza az I. r. alperesnek a lakásból való eltávozását, sőt a részére szívességi jellegű, tehát ellenérték nélküli lakáshasználatot biztosít. Az 1996. február 26-án kelt megállapodás szerint az I. és II. r. alperesek a közös ingó vagyonukat értékarányosan osztották meg egymás között, e megállapodásukat azonban az 1996. február 26-án kelt kiegészítéssel akként módosították, hogy az I. r. alperes az ingó vagyon fejében is megváltási árat kap, így az I. r. alperes tulajdonában végrehajtás alá vonható vagyon nem maradt. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alpereseknek a közös tulajdont megszüntető és az ingó vagyonközösséget megosztó, valamint az azt módosító megállapodása egyaránt arra irányult, hogy a felperes követelésének a kielégítési alapját elvonja. Tekintettel arra, hogy a vitás szerződések megkötésekor az I. és II. r. alperesek házastársak voltak, tehát hozzátartozói viszonyban álltak egymással, a szerződések a felperessel szemben a Ptk. 203. §-a értelmében hatálytalanok, miért is a II. r. alperes tűrni köteles, hogy a felperes a végrehajtási eljárás keretében a szerződéssel átruházott vagyontárgyakból, illetve azok ellenértékéből kielégítést kapjon.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. és II. r. alperesek fellebbezéssel éltek.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította, egyben az N. Z. önálló bírósági végrehajtó által lefoglalt 1 db 30 000 forint értékű Videoton színes televíziót és 1 db 30 000 forint értékű Philips videomagnót a foglalás alól feloldotta, mellőzte az alperesek elsőfokú perköltség- és illetékfizetési kötelezettségét, a felperest pedig arra kötelezte, hogy fizessen meg az alpereseknek 45 000 forint első- és másodfokú perköltséget.
Döntését azzal indokolta, hogy az alperesek mint hozzátartozók által kötött perbeli szerződéseket nem lehet olyannak tekinteni, amelyek megkötésénél a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell, ennek folytán pedig nem lehet megállapítani azt sem, hogy a perbeli szerződések a felperes igényének a kielégítési alapját elvonták. Az alperesek a Csjt. szabályai szerint a házastársi vagyonközösségüket megszüntető szerződést kötöttek, e szerződés tekintetében pedig az ingyenesség vélelme nem állapítható meg. A tulajdonjog II. r. alperesre történő átruházása ugyanis a vagyonközösség megszüntetése keretében megtörtént, az I. r. alperes pedig a saját tulajdonának az ellenértékéhez jutott hozzá.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása és az alpereseknek a perköltségben, valamint a felülvizsgálati eljárás költségében való marasztalása, másodsorban pedig mindkét fokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a vitás szerződések létrejöttekor az alperesek házastársak, tehát közeli hozzátartozók voltak, miért is az említett ügyletek tekintetében az ingyenességet, illetve a rosszhiszeműséget vélelmezni kell, az ügylet körülményei és a megkötés időpontja pedig önmagában is egyértelművé teszi a támadott szerződések fedezetelvonó jellegét.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Téves a másodfokú bíróság azon jogi okfejtése, amely szerint az I. és II. r. alperesek perbeli szerződései tekintetében a II. r. alperes rosszhiszeműsége, illetve ingyenes vagyoni előnyhöz jutása nem lenne vélelmezhető azért, mert egyrészt az I. r. alperes tulajdonjogának a II. r. alperesre történő átruházása megtörtént, másrészt az I. r. alperes a perbeli szerződések alapján olyan értékhez jutott hozzá, amely őt megilleti. A hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés ugyanis érvényes szerződés, annak a hitelezővel szembeni relatív (viszonylagos) hatálytalansága csak akkor állapítható meg, ha a szerződés az adós vagyontárgyának az átruházására irányuló szándék tekintetében nem volt színlelt, tehát a másik szerződő fél valóban megszerezte az adósnak azt a vagyontárgyát, amely a hitelező követelésének a kielégítési alapja volt. Más a helyzet akkor, ha az adós a követelés behajtásának a meghiúsítása végett azt a látszatot akarja kelteni, hogy a fedezetül szolgáló vagyontárgy nem az ő, hanem harmadik személy tulajdona. Az ilyen szerződés ugyanis a szerződési akarat hiánya miatt színlelt szerződés, amely viszont a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése szerint semmis, a semmis szerződés pedig érvénytelen. Az ilyen szerződés alapján tehát valós tulajdonátruházásra nem kerül sor, miért is a szerződés tárgyát képező vagyontárgy az adós tulajdonaként lefoglalható, és a hitelezői követelés kielégítési alapjául szolgál. Az adós tulajdonában levő vagyontárgy átruházása tárgyában létrejött érvényes szerződésnek a hitelezővel szembeni relatív (viszonylagos) hatálytalansága – ezzel szemben – akkor állapítható meg, ha:
1. a szerződés harmadik személy (a hitelező) igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonta és
2. az adóssal szerződő (jogszerző) másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott; ha valaki a hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetve ingyenességet vélelmezni kell [Ptk. 203. §-ának (1) és (2) bekezdése].
A szerződés hitelezőt károsító fedezetelvonó jellegének a megállapítása azt feltételezi, hogy a hitelező követelése a vagyontárgyat átruházó adóson nem hajtható be, vagy a behajtás csak részben vezet eredményre. Rosszhiszeműnek az adóssal szerződő másik fél akkor minősül, ha tudott, vagy a körülmények szerint tudnia kellett a követelés fennállásáról és arról, hogy a szerződés a hitelező követelésének a kielégítési alapját részben vagy egészben elvonta. Az adóssal szerződő másik fél ingyenes vagyoni előnyszerzése pedig nemcsak akkor állapítható meg, ha a szerződés annak típusa szerint ingyenes jellegű, hanem akkor is, ha a felek valós megállapodása visszterhes szerződéssel leplezett ingyenes szerződés megkötésére irányul és ezért a színlelt szerződésben kikötött ellenérték – a leplezett szerződés tartalmának megfelelően – ténylegesen nem kerül kiegyenlítésre.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy az alperesek által megkötött perbeli szerződések a felperes igényének a kielégítési alapját teljes egészében elvonták, hiszen azok megkötése folytán az I. r. alperesnek – az elsőfokú bíróság részletesen kifejtett és maradéktalanul helyes indokai szerint – semmiféle olyan ingó, illetve ingatlanvagyona nem maradt, amely végrehajtás alá lenne vonható, a közös ingóságok megosztása tárgyában létrejött megállapodásból sem a közös ingóságok köre, sem azok értéke nem állapítható meg, a szerződések alapján az I. r. alperest megillető pénzbeli ellenérték, illetve értékkülönbözet sorsa és az átadásának a megtörténte nem követhető nyomon, az I. r. alperes a tartozását önként nem egyenlítette ki, holott az általa állítólag felvett értékkülönbözet felhasználásával erre módja lett volna, az ellene indított végrehajtás pedig eredménytelen maradt. Az alperesek a perbeli szerződések megkötésekor házastársak, tehát a Ptk. 685. §-ának b) pontja szerinti hozzátartozók voltak, miért is a II. r. alperes rosszhiszeműsége és a szerződés ingyenessége mellett a Ptk. 203. §-ának (2) bekezdése szerint törvényes vélelem szól. E törvényes vélelemmel szemben a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében az alpereseket terhelte annak a kétséget kizáró bizonyítása, hogy a II. r. alperes nem tudott és a körülmények szerint nem is kellett tudnia a felperes követelésének a fennállásáról és arról, hogy a szerződések a felperes követelésének a kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, továbbá, hogy a perbeli szerződésekből a II. r. alperesnek ingyenes előnye nem származott.
Az alperesek állították, de nem bizonyították azt, hogy az I. r. alperest megillető ellenérték, illetve értékkülönbözet megfizetése a perbeli szerződések alapján valóban megtörtént, nem is állították viszont azt, hogy a II. r. alperes a szerződéskötéskor jóhiszeműen járt el. Ellenkezőleg: az I. r. alperes maga adta elő, hogy a házaséletük „éppen a felperes követelése miatt romlott meg” (11. sorszámú jkv. 2. oldala). Ez a tény, valamint a perbeli szerződések megkötésének az előzményei és körülményei, továbbá az alperesek szerződéskötést követően tanúsított magatartása egyértelműen arra utalnak, hogy a II. r. alperes az említett körülményekről tudott, illetve tudnia kellett.
A fedezetelvonó jelleg, valamint a II. r. alperesi rosszhiszeműség bizonyítottsága folytán a perbeli szerződések felperessel szembeni hatálytalanságának a fentebb részletezett együttes törvényi feltételei fennállnak, nincs jelentősége ezért a jogvita érdemi elbírálása szempontjából annak, hogy a tulajdonközösség megszüntetésére és a házastársi közös ingó vagyon megosztására vonatkozó szerződés visszterhes vagy ingyenes jellegű-e, úgyszintén annak sem, hogy az I. r. alperes a perbeli szerződések alapján a közös vagyon őt megillető részének megfelelő ellenértékhez jutott hozzá.
A Ptk. 203. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak helyes alkalmazásával járt el tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperes keresetének helyt adott, a II. r. alperes viszontkeresetét pedig elutasította, tévedett azonban a másodfokú bíróság akkor, amikor az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét megváltoztatta.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.202/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás