635/B/2001. AB határozat
635/B/2001. AB határozat*
2009.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 81. § (2) bekezdése, 83/A. § (3)–(4) bekezdése, 118/A. § (2)–(3) bekezdése, 119. § (2) bekezdése, 123. § (2)–(3) bekezdése, 124. § (5)–(6) bekezdése, 127. § (4) bekezdése, 167. § (2)–(3) bekezdése, 167. § (2)–(3) bekezdése és 173. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 79. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybíróságon több szakszervezet és szakszervezeti szövetség kezdeményezte a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 81. § (2) bekezdése, 83/A. § (3)–(4) bekezdése, 118/A. § (2)–(3) bekezdése, 119. § (2) bekezdése, 123. § (2)–(3) bekezdése, 124. § (3)–(4) bekezdése, 127. § (4) bekezdése, 167. § (2)–(3) bekezdése és a 173. § nem létező, feltehetőleg elírás folytán megjelölt (3), az indítvány tartalmából kitűnően ténylegesen (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Álláspontjuk szerint e szabályok ellentétben állnak az Mt. 13. § (3) bekezdésében foglalt, a „jóléti elvet” megfogalmazó azon szabályával, amelynek értelmében a kollektív szerződés a törvényi rendelkezésektől csak a munkavállalók javára térhet el; a szabályütközés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogállamiság és a jogbiztonság követelményét. Az Mt. 83/A. § (3)–(4) bekezdése alkotmányellenességét – ugyancsak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével való ellentét okán – állították amiatt is, hogy e szabály alapján az Mt. 83/A. §-a szerinti átirányítás, a 105. §-ában meghatározott kiküldetés, a 106. § szerinti kirendelés, valamint a 150. § (1) bekezdésével előírt „saját munkáltató általi ideiglenes munkaerő-kölcsönzés (...) a kollektív szerződés által törvényi időhatár nélkül válik lehetővé”. Ezáltal előadódhat, hogy a munkavállalónak beleegyezése, munkaszerződése módosítása nélkül akár egész éven át más munkakörben, munkahelyen, kiküldetésben vagy más munkáltatóhoz kölcsönadva kell munkát végeznie anélkül, hogy a szerződéstől eltérő foglalkoztatásra – mint azt a 2001. július 1. előtti szabályozás előírta – csak rendkívül indokolt esetben kerülhetne sor. A munkáltatónak biztosított lehetőség „időkorlát hiányában (...) sérti a munkaszerződés biztonságát, megakadályozva a munkaviszony feleinek szerződésben rögzített akarata érvényesülését”, s következményeiben a munkaszerződés munkáltatói felmondására vonatkozó törvényi szabályok mellőzhetőségét is lehetővé teszi, mert „a munkavállalót késztetik önhibáján kívül a gyakorlatban nem működő munkaszerződése megszüntetésére”. Az indítványozók kérelmet terjesztettek elő az Mt. 79. §-a alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére is, e kérelmüket azonban nem indokolták meg.
2. Az Alkotmánybíróság az indítványokat azok részbeni tartalmi azonosságára tekintettel – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján – egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
3. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a támadott rendelkezések közül az indítványok benyújtását követően az Mt. 124. § (3) és (4) bekezdése – a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 2002. évi XIX. törvény 12. §-a alapján – átkerült a 124. § (5) és (6) bekezdésébe, ezen túlmenően a törvényhozó ezen, valamint az indítványokkal érintett más rendelkezéseket is az indítványok benyújtását követően több ízben, legutóbb az egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló 2007. évi LXXIII. törvényben módosította. A módosítások az indítványokban felvetett problémákat nem érintették, ezért az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.) az alkotmányossági vizsgálatot az elbíráláskor hatályos szabályok tekintetében folytatta le.
4. Az Alkotmánybíróság eljárása során – álláspontja kifejtése végett – beszerezte az igazságügyminiszter és a gazdasági miniszter véleményét.
II.
Az indítványok elbírálása során figyelembe vett jogszabályok:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
2. Az Mt. rendelkezései:
„79. § (1) A munkaviszony – eltérő megállapodás hiányában – határozatlan időtartamra jön létre.
(2) A határozott idejű munkaviszony időtartamát naptárilag, vagy más alkalmas módon kell meghatározni. Ha a felek a munkaviszony időtartamát nem naptárilag határozták meg, a munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkaviszony várható időtartamáról.
(3) Az (1)–(2) bekezdés rendelkezésétől eltérően, ha a munkaviszony létesítéséhez hatósági engedély szükséges, a munkaviszony legfeljebb az engedélyben meghatározott időtartamra létesíthető.
(4) Határozatlan időtartamúnak kell tekinteni a munkaviszonyt, ha a határozott időtartamú munkaviszony azonos felek közötti ismételt létesítésére, illetve meghosszabbítására az ahhoz fűződő munkáltatói jogos érdek fennállása nélkül kerül sor és a megállapodás megkötése a munkavállaló jogos érdekének csorbítására irányul.
(5) A határozott időre szóló munkaviszony időtartama – ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időre kötött munkaszerződés megszűnésétől számított hat hónapon belül létesített újabb határozott időtartamú munkaviszony tartamát is – az öt évet nem haladhatja meg. Ettől eltérően, a (3) bekezdésben meghatározott esetben az engedély meghosszabbítása esetén az újabb határozott idejű munkaviszony időtartama – a korábban létesített munkaviszony időtartamával együtt – az öt évet meghaladhatja.
(6) A határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakul, ha a munkavállaló az időtartam lejártát követően legalább egy munkanapot, közvetlen vezetője tudtával tovább dolgozik. A harmincnapos vagy ennél rövidebb időre létesített munkaviszony azonban csak annyi idővel hosszabbodik meg, amilyen időtartamra eredetileg létrehozták.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott szabályok nem vonatkoznak a választással keletkezett, illetve a hatósági engedélyhez kötött, illetve a közcélú foglalkoztatás érdekében létesített munkaviszonyra.”
„81. § (2) A próbaidő tartama harminc nap. Kollektív szerződés, illetve a felek ennél rövidebb vagy hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt is megállapíthatnak. A próbaidő meghosszabbítása tilos, ettől érvényesen eltérni nem lehet.”
„83/A. § (3) Az átirányítás várható időtartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell. Az átirányítás alapján történő munkavégzés időtartama – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – nem haladhatja meg naptári évenként a negyvennégy munkanapot. Ha az átirányítás időtartama egy munkanapon belül a négy órát meghaladja, azt egy munkanapként kell számításba venni. Egy naptári éven belül a több alkalommal elrendelt átirányítások időtartamát össze kell számítani.
(4) Egy naptári éven belül az átirányítás, illetve a munkáltató 105–106. §-okon, illetve a 150. § (1) bekezdésén alapuló intézkedésének időtartamát össze kell számítani és ezek együttes időtartama – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a száztíz munkanapot nem haladhatja meg.”
„118/A. § (2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a munkaidő kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb hat havi, illetve legfeljebb huszonhat heti keretben is meghatározható.
(3) Kollektív szerződés legfeljebb éves, illetve legfeljebb ötvenkét heti munkaidőkeretet állapíthat meg
a)
b) a megszakítás nélküli, illetve
c) a többműszakos munkarendben foglalkoztatott, továbbá
d) az idénymunkát végző munkavállaló esetében.”
„119. § (2) A munkaidő-beosztást – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre a 118/A. § (4) bekezdésében meghatározott módon kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.”
„123. § (2) Kollektív szerződés – a 127. § (6) bekezdése c) pontjában meghatározott munkavállaló kivételével – az (1) bekezdéstől eltérően legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidő biztosítását írhatja elő
a) a készenléti jellegű munkakörben,
b) a megszakítás nélküli, illetve
c) a többműszakos munkarendben foglalkoztatott, továbbá
d) az idénymunkát végző munkavállaló esetében.
(3) Kollektív szerződés előírhatja, hogy a munkavállalót a készenlétet követően nem illeti meg pihenőidő.”
„124. § (5) Munkaidőkeret alkalmazása esetén a pihenőnap
a) kéthetente, illetve
b) kollektív szerződés rendelkezése vagy a felek megállapodása alapján, legfeljebb havonta
c) idénymunka esetén, a felek megállapodása alapján legfeljebb kéthavonta – részben vagy egészben – összevontan is kiadható.
(6) Munkaidőkeret alkalmazása esetén
a) a készenléti jellegű munkakörben,
b) a megszakítás nélküli, illetve
c) a többműszakos munkarendben foglalkoztatott, továbbá
d) az idénymunkát végző munkavállaló esetében
kollektív szerződés rendelkezése alapján a pihenőnap legfeljebb a munkavállaló foglalkoztatására megállapított munkaidőkeret tartama alatt – részben vagy egészben – összevontan is kiadható.”
„127. § (4) A munkavállaló számára naptári évenként legfeljebb kétszáz, kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb háromszáz óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el.”
„167. § (2) Kollektív szerződés vagy munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire, így különösen a vétkesség fokára, a károkozás jellegére, gyakoriságára, valamint a munkavállaló beosztására tekintettel a kártérítés mértékét az (1) bekezdéstől eltérően is szabályozhatja.
(3) A kártérítés mértékét a munkaszerződés legfeljebb másfél havi, a kollektív szerződés legfeljebb hathavi átlagkeresetig határozhatja meg; ettől érvényesen eltérni nem lehet.”
„173. § (2) Kollektív szerződés meghatározhatja azt az értéket, amelyet meg nem haladó mértékben a munkáltató a munkavállalót közvetlenül kártérítésre kötelezheti. Ebben az esetben meg kell határozni a kártérítés kiszabására irányadó eljárási rendet is.”
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. Az indítványozók a támadott rendelkezéseket azonos jogszabályon belüli normakollízió fennállása miatt, azért tartják az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelményébe ütközőnek, mert azok – szemben az Mt. 13. § (3) bekezdésével – a törvénytől való eltérést a munkavállalók hátrányára is megengedik a kollektív szerződésben.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalt állást az azonos szintű jogszabályok ellentétes tartalmú rendelkezései alkotmányossága kérdésében. Elsőként a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában mutatott rá: „meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együttjár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magábanvéve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának. A törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő hibáját általában jogalkalmazói jogszabály értelmezéssel kell feloldani, mert a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni. (...) A jogállamiság elvéből nem következik, hogy az azonos szintű jogszabályok közötti normakollízió kizárt. Törvényi rendelkezések összeütközése miatt az alkotmányellenesség pusztán az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján tehát nem állapítható meg akkor sem, ha ez a kollízió nem kívánatos és a törvényhozónak ennek elkerülésére kell törekednie. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A jogállamiság alkotmányos deklarálása azonban tartalmi kérdésekben tovább utal az egyes nevesített alkotmányos elvekre és jogokra. Alkotmányellenesség megállapítására ezért törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha ezen alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabályértelmezéssel nem oldható fel és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy ha a normaszövegek értelmezhetetlensége valamely konkrét alapjogi sérelmet okoz. Ennek hiányában azonban az azonos szintű normaszövegek lehetséges értelmezési nehézsége, illetőleg az értelmezéstől függő ellentéte, összeütközése önmagában nem jelent alkotmányellenességet.” (ABH 1991, 175, 176–177.) Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy „az ugyanazon törvényen belüli ellentétes szabályozás – különösen ha az a címzettek, az érintettek, a kötelezettek eltérő körére vonatkozik – már olyan fokú jogbizonytalanságot jelent, amely alkotmányellenes. Az anyagi alkotmánysértés, az alapjogi jogsértés itt ugyanis önmagában annak következtében megállapítható, hogy az érintett állampolgároknál olyan fokú jogbizonytalanságot eredményezhet, amely kötelezettségeik teljesítését kiszámíthatatlanná, félreérthetővé és bizonytalanná teszi.” [21/1993. (IV. 2.) AB határozat, ABH 1993, 172, 180.]
Az indítványok által támadott rendelkezések az Mt. Harmadik része által szabályozott következő tárgykörökben biztosítanak szabályozási lehetőséget kollektív szerződésben: a próbaidő tartamának [81. § (2) bekezdés], a munkáltató működésével összefüggő okból való ideiglenes átirányítás időtartamának [83/A. § (3) bekezdés], a naptári évben elrendelhető átirányítás, kiküldetés, kirendelés, és a 150. § (1) bekezdése szerinti intézkedés (a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a működési körben felmerült ok miatti, ideiglenes teljesíthetetlensége okán más munkáltatónál való munkavégzésre kötelezés) együttes időtartamának [83/A. § (4) bekezdés], a munkaidő-keretnek [118/A. § (2)–(3) bekezdés], a munkaidő-beosztás előzetes közlése időpontjának [119. § (2) bekezdés], a napi pihenőidő biztosításának [123. § (2)–(3) bekezdés], pihenőnap kiadásának [124. § (5)–(6) bekezdés], naptári évben elrendelhető túlmunka időtartamának [127. § (4) bekezdés], a munkavállaló gondatlan károkozása esetén a kártérítés mértékének [167. § (2)–(3) bekezdés] meghatározása. Az Mt. fenti rendelkezései a bennük foglalt, munkaviszonyra vonatkozó tárgykörök kollektív szerződéses rendezésére külön felhatalmazásokat adnak.
Az Mt. 13. § (2) bekezdése a kollektív szerződést olyan munkaviszonyra vonatkozó szabályként nevesíti, amely „a munkaviszonyra vonatkozó bármelyik kérdésről rendelkezhet, de – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – jogszabállyal ellentétes nem lehet”. Az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján a kollektív szerződés (és a felek megállapodása) az Mt. „harmadik részében meghatározott szabályoktól – ha e törvény másképp nem rendelkezik – eltérhet. Ennek feltétele, hogy a munkavállalóra kedvezőbb feltételt állapítson meg.” A fentiekből kitűnően a kollektív szerződés szabályozási tárgykörébe vonható valamennyi munkaviszonyra vonatkozó kérdés, a jogszabály által rendezett viszonyok tekintetében pedig – főszabály szerint – a jogszabállyal (köztük az Mt.-ben szereplő szabályokkal) ellentétes tartalmú szabály-alkotást tiltja a törvény. Nem minősülnek azonban ilyennek, azaz jogszabállyal (köztük az Mt.-vel) ellentétesnek azok a rendelkezések, amelyekben a törvényhozó a kollektív szerződést kötő felek számára külön felhatalmazást ad az adott tárgykörben való, akár mindkét irányú (a munkavállalóra kedvezőbb és kedvezőtlenebb), akár a munkavállalóra nézve szigorúbb szabályalkotásra. Mindezekre tekintettel a támadott rendelkezések és az Mt. 13. § (3) bekezdésének ellentéte, s ezen az alapon az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme sem állapítható meg.
2. Az indítványozók az Mt. 83/A. § (3)–(4) bekezdése alkotmányellenességét szintén a jogbiztonság sérelme miatt állítják azért is, mert e szabály alapján a munkavállaló munkaszerződéstől való eltérő foglalkoztatása „törvényi időhatár nélkül” válik lehetővé, ami által sérül a munkaszerződés biztonsága, és gátját képezi a felek szerződési akarata érvényesülésének.
Az Alkotmánybíróság több korai határozatában foglalkozott a jogszabályok normatartalmával kapcsolatos alkotmányos elvárásokkal. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy „a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon” (ABH 1992, 135, 142.). Több határozat rögzítette azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt akkor állapítható meg az alkotmányellenesség, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, illetve teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak, aminek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára [összegezve: 31/2007. (V. 30.) AB határozat, ABK 2007. május, 399, 404.]. Az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására a jogszabály-értelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő (1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673-674.). Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel – alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.; 219/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1488, 1492.].
Az Mt. 83/A. §-a az átirányítás, azaz a munkavállalónak a munkáltató működésével összefüggő okból történő, a munkavállaló eredeti munkakör helyett vagy mellett más munkakörbe tartozó feladat ellátására való utasításának feltételeit szabályozza. Az (1) bekezdés – a fentieken túl – rögzíti, hogy az átirányítás nem minősül munkaszerződés módosításnak, az a munkáltató utasításadási jogán alapul, egyértelművé teszi továbbá azt is, hogy a más munkakörbe tartozó feladatok fentiek szerinti ellátása akkor minősül átirányításnak, amennyiben arra ideiglenesen kerül sor. A (2) bekezdés kimondja továbbá, hogy az átirányítás a munkavállalóra nézve – különösen beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel – aránytalan sérelemmel nem járhat. Az indítványozók által támadott (3) bekezdés kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában naptári évenként negyvennégy napot meg nem haladó mértékű átirányításra ad lehetőséget, a (4) bekezdés pedig – szintén kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – mondja ki, hogy az átirányítás, a kiküldetés, a kirendelés, valamint a más munkáltatónál történő, a 150. § (1) bekezdésén alapuló munkavégzés együttes, összeszámítandó időtartama naptári évenként a száztíz munkanapot nem haladhatja meg. Ez utóbbi rendelkezések számszerűen valóban nem határozzák meg a kollektív szerződésben való eltérés lehetőségének felső határát, ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkáltató utasításain alapuló, munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra a kollektív szerződés korlátlan lehetőséget adhat. A kollektív szerződés-kötő felek szabályozási autonómiájának a 83/A. § fent idézett rendelkezéseiben foglalt feltételek, így a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás ideiglenessége, az elrendelésre alapot adó, valamint a munkavállaló személyével és személyes körülményeivel kapcsolatos okok törvényi rögzítése szab határt. Az átirányítás időbeni korlátjának hiányára vonatkozó indítványozói érveléssel szemben az Alkotmánybíróság utal a BH 2006. 300. számon közzétett eseti döntésre is, amelyben a Legfelsőbb Bíróság – a jogintézmény ideiglenes jellegére tekintettel – olyan kollektív szerződéses kikötést minősített érvénytelennek, amely az átirányítás évi maximális időtartamát időkorlát nélkül szabályozta. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Mt. 83/A. § (3)–(4) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközés miatti alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.
3. Az indítványozók kezdeményezték az Mt. 79. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is, az indítványokból azonban nem derült ki, hogy e szabályt az Alkotmány mely rendelkezésével és milyen okból tartják ellentétben állónak.
Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg kell jelölnie a jogszabály konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmány ugyancsak valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910.), továbbá az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti. (472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.)
Mivel az indítványok az Mt. 79. §-a alkotmányossági vizsgálatára irányuló részében nem felelnek meg az Abtv. 22. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek, az Alkotmánybíróság – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján – mint érdemi elbírálásra alkalmatlanokat visszautasította.
Budapest, 2009. október 5.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás