• Tartalom

7/2001. (II. 22.) PM rendelet

7/2001. (II. 22.) PM rendelet

a biztosítóintézetek aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről1

2001.03.02.

A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló – többször módosított – 1995. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Bit.) 168. §-a (2) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) A biztosító vezető biztosításmatematikusa a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (a továbbiakban: Felügyelet) – a biztosító éves beszámolójával egyidejűleg – benyújtott aktuáriusi jelentésének (a továbbiakban: jelentés) a helytállóságát aláírásával igazolja.

(2) Nem köteles jelentést benyújtani az a biztosító egyesület, amely eleget tesz a Bit. 80. §-a (3) bekezdésének c) pontjában foglalt feltételeknek és nem foglalkoztat vezető biztosításmatematikust.

2. § A jelentésben szereplő adatok nem lehetnek ellentétesek a biztosító éves beszámolójában foglalt adatokkal.

3. § A jelentésnek legalább

a) a tárgyév biztosítástechnikai tartalékainak összegét és képzésének leírását,

b) a tárgyévet megelőző két év biztosítástechnikai tartalékai felhasználásának adatait és elemzését,

c) az életbiztosítási ág befektetési hozama felosztásának adatait és leírását,

d) a tárgyév és az azt megelőző két év díjképzésének értékelését, valamint

e) a jelentés összegzését

kell tartalmaznia a 4–8. §-okban foglaltaknak megfelelően.

4. § (1) A jelentés tartalmazza:

a) a Bit.-ben meghatározott valamennyi biztosítástechnikai tartaléknak tárgyévi nyitó és záró összegét ágazati bontásban, a biztosítási ágakra összesen, a viszontbiztosítás figyelembevételével és anélkül, az 1. számú melléklet 1.1. táblázata szerint;

b) a különböző technikai kamatlábakhoz tartozó matematikai tartalék nyitó, átlagos és záró összegét biztosítási ágak szerinti bontásban, az 1. számú melléklet 1.2. táblázata szerint.

(2) A jelentésben szerepeltetni kell

a) a nem-életbiztosítási ág azon tartalékfajtái képzési módszerének bemutatását – ideértve a viszontbiztosítás hatásának elemzését, továbbá a tartalékképzésben a korábbi évekhez képest történt esetleges változtatásokat –, melyek tárgyévi záró értéke eléri az adott biztosítási ág összes biztosítástechnikai tartalékának legalább 10%-át, valamint

b) az életbiztosítási ág azon tartalékfajtái képzési módszerének bemutatását – ideértve a viszontbiztosítás hatásának elemzését, továbbá a tartalékképzésben a korábbi évekhez képest történt esetleges változtatásokat – melyek tárgyévi záró értéke eléri az adott biztosítási ág összes biztosítástechnikai tartalékának legalább 10%-át.

5. § (1) A jelentés szöveges formában értékeli a megelőző két év tartalékainak felhasználását, rámutatva az esetleges nem várt folyamatokra, problémákra és a tervezett megoldási javaslatokra.

(2) A jelentésben az utolsó két évre vonatkozóan, ágazatok szerinti bontásban – a viszontbiztosítás figyelembevételével, illetve anélkül – kell megadni:

a) a baleset-biztosítási járadéktartalék,

b) felelősségbiztosítási járadéktartalék,

c) tételes függőkár tartalék,

d) IBNR tartalék

lebonyolítási eredményét a 2. számú melléklet 2.1. és 2.2. táblázatai szerint.

(3) Azon tartalékok esetében, amelyeknél a 2. számú melléklet 2.1., illetve a 2.2. táblázatai közül legalább az egyik év lebonyolítási eredmény oszlopában szereplő érték abszolút értéke meghaladja a tartalék oszlopában szereplő érték 20%-át, be kell mutatni ennek okait és a tervezett intézkedéseket.

(4) A jelentésben szerepeltetni kell az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék és annak hozama felhasználásának adatait, így különösen a többletszolgáltatásra, a matematikai tartalék növelésére, valamint az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékra fordított összegeket, a 2. számú melléklet 2.3. táblázata szerint.

6. § (1) A jelentésnek tartalmaznia kell az életbiztosítási ág különböző technikai kamatlábakhoz tartozó matematikai tartalékának

a) a technikai kamatláb mértékében bekövetkezett változás miatti növekedését,

b) befektetési hozamát, valamint

c) befektetési eredményét.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatokat az 1996. január 1. előtt engedélyezett életbiztosítási szerződésekre, az 1995. december 31. után bevezetett termékekre és az előbbi két kategóriába nem sorolható szerződésekre vonatkozóan külön is be kell mutatni.

(3) A jelentésben a befektetési hozam felhasználásának adatait – a 3. számú melléklet 3.1. táblázata alapján – a következők szerint kell megadni:

a) többletszolgáltatás,

b) matematikai tartalék növelése,

c) eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék növelése,

d) egyéb.

7. § (1) A jelentésben szerepeltetni kell a nem-életbiztosítási ágra – ágazati és éves bontásban – a tárgyév és az azt megelőző két év kárhányadát a 4. számú melléklet 4.1. és 4.2. táblázatai és a hozzájuk tartozó kitöltési útmutató szerint.

(2) A kárhányadot a tárgyév és azt megelőző két év díjbevétele, ezen évek kár- és járadék kifizetése és ugyanezen évek káraira képzett tárgyév végi biztosítástechnikai tartalék nagysága alapján kell meghatározni.

(3) Azon ágazatok esetében, amelyeknél a 4. számú melléklet 4.1., illetve a 4.2. táblázatai közül legalább az egyik év kárhányada meghaladja a 90%-ot, be kell mutatni ennek okait és a tervezett intézkedéseket.

8. § (1) A jelentés összegző fejezete

a) értékeli a biztosító jelenlegi és a jövőben várható pénzügyi helyzetét, szavatoló tőkéjét, minimális szavatoló tőke szükségletét, biztonsági tőkéjét, költséghelyzetét, tartalékainak szintjét és díjképzésének megfelelőségét,

b) kitér a viszontbiztosítási megállapodások megfelelőségére, a nagykockázatok viszontbiztosítási fedezettségére és minden olyan egyéb kockázatra, melyek fedezetlensége veszélyeztetheti a biztosító működését,

c) jelzi azokat a tényezőket, melyek veszélyeztethetik a biztosító működését.

(2) A tárgyévi jelentésben külön ki kell emelni az előző jelentéshez képest bekövetkezett valamennyi olyan változást, amely az alkalmazott módszertan változásából adódik, s amely jelentősen befolyásolja a biztosító által közölt adatokat.

9. § (1) Az 1–4. számú mellékletek táblázatainak kitöltési útmutatóját az 5. számú melléklet tartalmazza.

(2) A jelentésben foglalt adatokat az 1–5. számú mellékletekben meghatározott módon és számítógépes adathordozón is be kell nyújtani a Felügyelet számára.

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A jelentést első alkalommal a biztosító 2000. évre vonatkozó éves beszámolójával egy időben kell benyújtani. A tárgyévet megelőző évre vonatkozó adatokat első alkalommal a biztosító 2001. évre vonatkozó aktuáriusi jelentésében, a tárgyévet két évvel megelőző évre vonatkozó adatokat első alkalommal a biztosító 2002. évre vonatkozó aktuáriusi jelentésében kell bemutatni.

1. számú melléklet a 7/2001. (II. 22.) PM rendelethez

1.1. táblázat: A tárgyévi biztosítástechnikai tartalékok ágazatonként és áganként
Ágazat, ág:

 

Tárgyévi nyitó tartalék

Tárgyévi záró tartalék

megképzett

bruttó

viszont-
biztosítóra
jutó rész

megképzett

bruttó

viszont-
biztosítóra
jutó rész

Meg nem szolgált díjak tartaléka

 

 

 

 

 

 

Matematikai tartalékok

 

 

 

 

 

 

– életbiztosítási díjtartalék

 

 

 

 

 

 

– betegségbiztosítási díjtartalék

 

 

 

 

 

 

– baleset-biztosítási járadéktartalék

 

 

 

 

 

 

– felelősségbiztosítási járadéktartalék

 

 

 

 

 

 

Befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások tartaléka

 

 

 

 

 

 

Függőkár tartalékok

 

 

 

 

 

 

– bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka (tételes függőkár tartalék)

 

 

 

 

 

 

– bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR)

 

 

 

 

 

 

Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék

 

 

 

 

 

 

Eredménytől független díjvisszatérítési tartalék

 

 

 

 

 

 

Káringadozási tartalék

 

 

 

 

 

 

Nagy károk tartaléka

 

 

 

 

 

 

Törlési tartalék

 

 

 

 

 

 

Egyéb biztosítástechnikai tartalékok

 

 

 

 

 

 

A tartalék költségrésze az alábbi tartalékfajtákra:

– baleset-biztosítási járadéktartalék

 

 

 

 

 

 

– felelősségbiztosítási járadéktartalék

 

 

 

 

 

 

– bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka (tételes függőkár tartalék)

 

 

 

 

 

 

– bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR)

 

 

 

 

 

 

1.2. táblázat: A különböző technikai kamatlábakhoz tartozó matematikai tartalék értékek
Ág:

Technikai
kamatláb

Életbiztosítási
díjtartalék

Betegségbiztosítási
díjtartalék

Balesetbiztosítási
járadéktartalék

Felelősségbiztosítási
járadéktartalék

nyitó

átlagos

záró

nyitó

átlagos

záró

nyitó

átlagos

záró

nyitó

átlagos

záró

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. számú melléklet a 7/2001. (II. 22.) PM rendelethez

2.1. táblázat: Néhány tartalékfajta bruttó egyéves, illetve kétéves lebonyolítási eredménye
Ágazat:

 

A tárgyévet 2 évvel megelőző tartalék

A tárgyévet megelőző évi tartalék

tartalék

felhasz-
nálás

záró
tartalék

lebonyolí-
tási ered-
mény

tartalék

felhasz-
nálás

záró
tartalék

lebonyolí-
tási ered-
mény

Baleset-biztosítási járadék-
tartalék

 

 

 

 

 

 

 

 

Felelősségbiztosítási járadék-
tartalék

 

 

 

 

 

 

 

 

Bekövetkezett és bejelentett
károk tartaléka (tételes függő-
kár tartalék)

 

 

 

 

 

 

 

 

Bekövetkezett, de még be nem
jelentett károk tartaléka
(IBNR)

 

 

 

 

 

 

 

 

2.2. táblázat: Néhány tartalékfajta nettó egyéves, illetve kétéves lebonyolítási eredménye
Ágazat:

 

A tárgyévet 2 évvel megelőző tartalék

A tárgyévet megelőző évi tartalék

tartalék

felhasz-
nálás

záró
tartalék

lebonyo-
lítási
ered-
mény I.

lebonyo-
lítási
ered-
mény II.

tartalék

felhasz-
nálás

záró
tartalék

lebonyo-
lítási
ered-
mény I.

lebonyo-
lítási
ered-
mény II.

Baleset-biztosítási járadék-
tartalék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felelősségbiztosítási járadék-
tartalék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bekövetkezett és bejelentett
károk tartaléka
(tételes függőkár tartalék)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bekövetkezett, de még be nem
jelentett károk tartaléka
(IBNR)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.3. táblázat: Az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék felhasználása
Ág:

 

Az utolsó kétéves
időszak

A tárgyév
időszaka

(1) Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék (az időszakot megelőző utolsó év záróértéke)

 

 

Ebből:
(2) A matematikai tartalék növelésére fordított összeg

 

 

(3) Többletszolgáltatásra fordított összeg

 

 

(4) Egyéb módon történő visszajuttatás

 

 

(5) Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékban maradt összeg

 

 

(6) Az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék hozama az időszak során

 

 

3. számú melléklet a 7/2001. (II. 22.) PM rendelethez

3.1. táblázat: Az életbiztosítási ág matematikai tartalékának hozama és annak felhasználása
Technikai kamatláb:

 

1996. január 1. előtt
engedélyezett

1995. december 31.
után bevezetett

Az első két kategórián kívüli

Nyitó matematikai tartalék

 

 

 

Befektetési hozam

 

 

 

Befektetési eredmény

 

 

 

Matematikai tartalék növelésére fordított összeg

 

 

 

ebből: technikai kamat miatti tartaléknövekedés

 

 

 

Többletszolgáltatás

 

 

 

Egyéb visszajuttatás

 

 

 

Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék növelése

 

 

 

4. számú melléklet a 7/2001. (II. 22.) PM rendelethez

4.1. táblázat: A nem-élet ági bruttó kárhányad alakulása ágazatonként

Ágazat

Tárgyévet megelőző 2. év
kárhányada (%)

Tárgyévet megelőző 1. év
kárhányada (%)

Tárgyévi kárhányad
(%)

Baleset

 

 

 

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

Légijármű casco

 

 

 

Tengeri, tavi és folyami jármű casco

 

 

 

Szállítmány

 

 

 

Tűz- és elemi károk

 

 

 

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

Tengeri, tavi és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

Általános felelősség

 

 

 

Hitel

 

 

 

Kezesség

 

 

 

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

Jogvédelem

 

 

 

Segítségnyújtás

 

 

 

Temetési biztosítás

 

 

 

4.2. táblázat: A nem-élet ági nettó kárhányad alakulása ágazatonként

Ágazat

Tárgyévet megelőző 2. év
kárhányada (%)

Tárgyévet megelőző 1. év
kárhányada (%)

Tárgyévi kárhányad
(%)

Baleset

 

 

 

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

Légijármű casco

 

 

 

Tengeri, tavi és folyami jármű casco

 

 

 

Szállítmány

 

 

 

Tűz- és elemi károk

 

 

 

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

Tengeri, tavi és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

Általános felelősség

 

 

 

Hitel

 

 

 

Kezesség

 

 

 

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

Jogvédelem

 

 

 

Segítségnyújtás

 

 

 

Temetési biztosítás

 

 

 

5. számú melléklet a 7/2001. (II. 22.) PM rendelethez

Kitöltési útmutató
A táblázatokban az adatokat ezer forintban kell bemutatni, illetve értelemszerűen százalékban. Minden táblázatot áganként összesített formában is el kell készíteni.
1.1. táblázat
Ágazatonként, majd áganként összesítve kell bemutatni a biztosítástechnikai tartalékokat. A megképzett, bruttó, illetve viszontbiztosítóra jutó rész tartalékát a mérlegkészítésnek megfelelő módon kell értelmezni, és az adatoknak áganként, illetve összesen meg kell egyezniük a beszámolóban azonos bontásban szereplő adatokkal.
A tartalék költségrészét a felsorolt négy biztosítástechnikai tartaléknál kell külön bemutatni.
1.2. táblázat
Áganként be kell mutatni a különböző technikai kamatlábakhoz tartozó matematikai tartalékokat. Az első oszlopban a különböző technikai kamatlábak kerülnek felsorolásra. Az átlagos értéket a vezető biztosításmatematikus határozza meg. Az átlagolás módszerét (módszereit) be kell mutatni.
2.1. táblázat
A felsorolt tartalékfajták bruttó (viszontbiztosítás miatt nem csökkentett kifizetések, és tartalékok szerinti) lebonyolítási eredményét kell bemutatni. A táblázat első fele a kétéves lebonyolítási eredményt, míg a második fele az egyéveset mutatja be. A tartalék oszlopban lévő járadékértékek, valamint a bejelentett és be nem jelentett függőkár értékek összege csak azok költségtartalmának mértékében térhetnek el a mérlegben szereplő megfelelő bruttó biztosítástechnikai tartalék értékektől.
2 éves lebonyolítási eredménynél:
Tartalék: a tárgyévet két évvel megelőző év záró tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Baleset-biztosítási járadéktartalék felhasználása: azon baleset-biztosítási járadékokra a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot.
Baleset-biztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon baleset-biztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot, annak költségtartalma nélkül.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék felhasználása: azon felelősségbiztosítási járadékokra a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon felelősségbiztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának felhasználása: azon kárrészekre a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt kár- és járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek bekövetkezett és bejelentett károk tartalékát, továbbá e kárrészekre a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék, annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján történt tartalékképzésnél figyelembe vett kárrészekre a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának felhasználása: a tárgyévet két évvel megelőző év záró napjáig bekövetkezett, de addig még be nem jelentett károkra a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt kár- és járadék kifizetés, a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék és bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet két évvel megelőző év záró napjáig bekövetkezett, de addig még be nem jelentett károkra a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
1 éves lebonyolítási eredménynél:
Tartalék: a tárgyévet megelőző év záró tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Baleset-biztosítási járadéktartalék felhasználása: azon baleset-biztosítási járadékokra a tárgyévben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot.
Baleset-biztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon baleset-biztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot, annak költségtartalma nélkül.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék felhasználása: azon felelősségbiztosítási járadékokra a tárgyévben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon felelősségbiztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának felhasználása: azon kárrészekre a tárgyévben történt kár- és járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek bekövetkezett és bejelentett károk tartalékát, továbbá e kárrészekre a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék, annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet megelőző év záró napján történt tartalékképzésnél figyelembe vett kárrészekre a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának felhasználása: a tárgyévet megelőző év záró napjáig bekövetkezett de addig még be nem jelentett károkra tárgyévben történt kár- és járadék kifizetés, a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék és bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet megelőző év záró napjáig bekövetkezett, de addig még be nem jelentett károkra a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Lebonyolítási eredmény: tartalék–felhasználás–záró tartalék.
2.2. táblázat
A felsorolt tartalékfajták nettó (viszontbiztosítás miatt nem csökkentett kifizetések, és tartalékok szerinti) lebonyolítási eredményét kell bemutatni. A táblázat első fele a kétéves lebonyolítási eredményt, míg a második fele az egyéveset mutatja be. A tartalék oszlopban lévő járadékértékek, valamint a bejelentett és be nem jelentett függőkár értékek összege csak azok költségtartalmának mértékében térhetnek el a mérlegben szereplő megfelelő nettó biztosítástechnikai tartalék értékektől.
2 éves lebonyolítási eredménynél:
Tartalék: a tárgyévet két évvel megelőző év záró tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Baleset-biztosítási járadéktartalék felhasználása: azon baleset-biztosítási járadékokra a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot.
Baleset-biztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon baleset-biztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot, annak költségtartalma nélkül.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék felhasználása: azon felelősségbiztosítási járadékokra a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon felelősségbiztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának felhasználása: azon kárrészekre a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt kár- és járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján is képeztek bekövetkezett és bejelentett károk tartalékát, továbbá e kárrészekre a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék, annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet két évvel megelőző év záró napján történt tartalékképzésnél figyelembe vett kárrészekre a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának felhasználása: a tartalékból a tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évben történt kár- és járadék kifizetés, a tárgyévet két évvel megelőző év záró napjáig bekövetkezett de addig még be nem jelentett károkra a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék és bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet két évvel megelőző év záró napjáig bekövetkezett, de addig még be nem jelentett károkra a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
1 éves lebonyolítási eredménynél:
Tartalék: a tárgyévet megelőző év záró tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Baleset-biztosítási járadéktartalék felhasználása: azon baleset-biztosítási járadékokra a tárgyévben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot.
Baleset-biztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon baleset-biztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek baleset-biztosítási járadéktartalékot, annak költségtartalma nélkül.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék felhasználása: azon felelősségbiztosítási járadékokra a tárgyévben történt járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Felelősségbiztosítási járadéktartalék záró tartaléka: azon felelősségbiztosítási járadékok tárgyévi záró tartaléka, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek felelősségbiztosítási járadéktartalékot.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának felhasználása: azon kárrészekre a tárgyévben történt kár- és járadék kifizetés, melyekre a tárgyévet megelőző év záró napján is képeztek bekövetkezett és bejelentett károk tartalékát, továbbá e kárrészekre a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék, annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett és bejelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet megelőző év záró napján történt tartalékképzésnél figyelembe vett kárrészekre a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának felhasználása: a tartalékból a tárgyévben történt kár- és járadék kifizetés, a tárgyévet megelőző év záró napjáig bekövetkezett, de addig még be nem jelentett károkra a tárgyév záró napján képzett matematikai tartalék és bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka.
Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékának záró tartaléka: a tárgyévet megelőző év záró napjáig bekövetkezett, de addig még be nem jelentett károkra a tárgyév záró napján képzett bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka, annak költségtartalma nélkül.
Lebonyolítási eredmény I.: tartalék–felhasználás–záró tartalék.
Lebonyolítási eredmény II.: A tartalékok hozamának és a technikai kamatlábak figyelembevételével meghatározott lebonyolítási eredmény. A meghatározás módjának leírását a vezető biztosításmatematikusnak mellékelni kell.
2.3. táblázat
A táblázatban az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék felhasználását kell bemutatni áganként.
Az utolsó kétéves időszakra eső felhasználás bemutatásánál:
az 1-es sorban be kell mutatni a tárgyévet két évvel megelőző eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék értékét,
a 2-es soron be kell mutatni azt az értéket, mely 1-ből a kétéves időszak alatt a matematikai tartalékba került át,
3–4 értelemszerűen, de a 4-ben szereplő egyéb visszajuttatási módszert a szöveges leírásnál ismertetni kell,
az 5-ös sorban be kell mutatni azt az értéket, mely a tárgyévi eredménytől függő díjvisszatérítési tartaléknak azon részét képezi, mely az 1-es soron bemutatott érték maradványának fogható fel,
a 6-os soron be kell mutatni a vizsgált kétéves időszak alatt az 1-es soron bemutatott erdménytől függő díjvisszatérítési tartalékon képződött hozamot, figyelembe véve e tartalékállomány változását.
A tárgyéves időszakra eső felhasználás bemutatásánál:
az 1-es sorban be kell mutatni a tárgyévet megelőző év eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékának értékét,
a 2-es soron be kell mutatni azt az értéket, mely 1-ből tárgyévi időszak alatt a matematikai tartalékba került át,
3–4 értelemszerű, de a 4-ben szereplő egyéb visszajuttatási módszert a szöveges leírásnál ismertetni kell,
az 5-ös sorban be kell mutatni azt az értéket, mely a tárgyévi eredménytől függő díjvisszatérítési tartaléknak azon részét képezi, mely az 1-es soron bemutatott érték maradványának fogható fel,
a 6-os soron be kell mutatni a vizsgált éves időszak alatt az 1-es soron bemutatott eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékon képződött hozamot, figyelembe véve e tartalék állományváltozását.
3.1. táblázat
Technikai kamatlábanként megbontva, külön-külön táblázatban és összesítetten is be kell mutatni az életbiztosítási ág matematikai tartalék hozamának felhasználását. A táblázat három oszlopa elkülönítetten kezeli az 1996 előtt engedélyezett, az 1995 után bevezetett termékeket, és azokat a termékeket, szerződéseket, melyek az első két kategóriába nem csoportosíthatók. Ez utóbbit azonban a szöveges részben nevesíteni kell.
Amennyiben egyéb visszajuttatás történt a tárgyévben, a szöveges értékelésben be kell mutatni, hogy mit értenek egyéb visszajuttatás alatt.
4.1. táblázat
tárgyévet megelőző 2. év kárhányada: (tárgyévet megelőző 2. év bruttó kárfelhasználása) / ( tárgyévet megelőző 2. év bruttó díja)
tárgyévet megelőző 2. év bruttó kárfelhasználása: tárgyévet megelőző 2. év káraira történt bruttó kár- és járadék kifizetés a tárgyévet megelőző két évben és a tárgyévben + tárgyévet megelőző 2. év káraira képzett bruttó tételes függőkár, IBNR, baleset-biztosítási járadék- és felelősségi járadéktartalék a tárgyév záró napján a költségtartalék nélkül
tárgyévet megelőző 2. év bruttó díja: bruttó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző 3. év záró napján + bruttó díjbevétel a tárgyévet megelőző 2. évben – bruttó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző 2. év záró napján
tárgyévet megelőző év kárhányada: (tárgyévet megelőző év bruttó kárfelhasználása) / ( tárgyévet megelőző év bruttó díja)
tárgyévet megelőző év bruttó kárfelhasználása: tárgyévet megelőző év káraira történt bruttó kár- és járadék kifizetés a tárgyévet megelőző évben és a tárgyévben + tárgyévet megelőző év káraira képzett bruttó tételes függőkár, IBNR, baleset-biztosítási járadék- és felelősségi járadéktartalék a tárgyév záró napján a költségtartalék nélkül
tárgyévet megelőző év bruttó díja: bruttó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző 2. év záró napján + bruttó díjbevétel a tárgyévet megelőző évben – bruttó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző év záró napján
tárgyév kárhányada: (tárgyév bruttó kárfelhasználása) / (tárgyév bruttó díja)
tárgyév bruttó kárfelhasználása: tárgyév káraira történt bruttó kár- és járadék kifizetés a tárgyévben + tárgyév káraira képzett bruttó tételes függőkár, IBNR, baleset-biztosítási járadék- és felelősségi járadéktartalék a tárgyév záró napján a költségtartalék nélkül
tárgyév bruttó díja: bruttó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző év záró napján + bruttó díjbevétel a tárgyévben – bruttó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyév záró napján
bruttó: viszontbiztosítás miatt nem csökkentett kifizetések, díjak és tartalékok
4.2. táblázat
tárgyévet megelőző 2. év kárhányada: (tárgyévet megelőző 2. év nettó kárfelhasználása) / ( tárgyévet megelőző 2. év nettó díja)
tárgyévet megelőző 2. év nettó kárfelhasználása: tárgyévet megelőző 2. év káraira történt nettó kár- és járadék kifizetés a tárgyévet megelőző két évben és a tárgyévben + tárgyévet megelőző 2. év káraira képzett nettó tételes függőkár, IBNR, baleset-biztosítási járadék- és felelősségi járadéktartalék a tárgyév záró napján a költségtartalék nélkül
tárgyévet megelőző 2. év nettó díja: nettó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző 3. év záró napján + nettó díjbevétel a tárgyévet megelőző 2. évben – nettó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző 2. év záró napján
tárgyévet megelőző év kárhányada: (tárgyévet megelőző év nettó kárfelhasználása) / (tárgyévet megelőző év nettó díja)
tárgyévet megelőző év nettó kárfelhasználása: tárgyévet megelőző év káraira történt nettó kár- és járadék kifizetés a tárgyévet megelőző évben és a tárgyévben + tárgyévet megelőző év káraira képzett nettó tételes függőkár, IBNR, baleset-biztosítási járadék- és felelősségi járadéktartalék a tárgyév záró napján a költségtartalék nélkül
tárgyévet megelőző év nettó díja: nettó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző 2. év záró napján + nettó díjbevétel a tárgyévet megelőző évben – nettó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző év záró napján
tárgyév kárhányada: (tárgyév nettó kárfelhasználása) / (tárgyév nettó díja)
tárgyév nettó kárfelhasználása: tárgyév káraira történt nettó kár- és járadék kifizetés a tárgyévben + tárgyév káraira képzett nettó tételes függőkár, IBNR, baleset-biztosítási járadék- és felelősségi járadéktartalék a tárgyév záró napján a költségtartalék nélkül
tárgyév nettó díja: nettó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyévet megelőző év záró napján + nettó díjbevétel a tárgyévben – nettó meg nem szolgált díjak tartaléka a tárgyév záró napján
nettó: viszontbiztosítás miatt csökkentett kifizetések, díjak és ténylegesen megképzett tartalékok
1

A rendeletet a 46/2011. (XII. 21.) NGM rendelet 2. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére