• Tartalom

74/2001. (XI. 7.) OGY határozat

74/2001. (XI. 7.) OGY határozat

a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1999. január 1.–december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról1

2001.11.07.

A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1999. január 1.–december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlés elfogadja.
Az Országgyűlés szükségesnek tartja, hogy a gyakorlati alkalmazás eddigi tapasztalatai alapján 2001-ben történjék meg az 1999-ben módosított közbeszerzési törvény áttekintése. Ennek arra kell irányulnia, hogy a törvényben megfogalmazott nyilvánosság és átláthatóság minél szélesebb körű érvényesítése érdekében mely helyeken indokolt a törvény módosítása.
Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy erre vonatkozóan 2002. március 31-ig készítse elő javaslatát.
1

A határozatot az Országgyűlés a 2001. november 6-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére