GK BH 2001/78
GK BH 2001/78
2001.02.01.
I. A késedelmi kamat az idegen pénz használatáért járó térítés, és mint ilyen, a késedelem objektív következménye, azaz akkor is jár, ha az adós késedelmét kimentette [Ptk. 301. §].
II. A késedelmi kamat a törvény által megszabott kárátalány. Annak az elmaradt jövedelemnek a kompenzálására szolgál, amelyet a fél a késedelmesen kifizetett összeg kockázat nélküli befektetésével biztonsággal elérhetett volna. A jogosult azonban bizonyíthatja, hogy a késedelmi kamatot meghaladó kára keletkezett [Ptk. 301. § (4) bek.; Pp. 164. § (1) bek.].
Az irányadó tényállás szerint az alperes bankgaranciából eredő fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a bíróság jogerős ítélettel az alperest 49 928 728 Ft tőke, ennek 1988. február 28-tól 1988. június 10-ig évi 16,25% ügyleti, 1988. június 11-től a kifizetés napjáig járó évi 22,25% késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezte. A tőke és a kamatok – összesen 94 540 734 Ft kifizetésére 1992. június 5-én került sor.
A felperes a késedelmi kamatot meghaladó kárának megtérítése címén a Ptk. 355. §-ára alapítva 49 002 560 Ft-nak és kamatainak, valamint a perköltségeknek a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán hozott végzésével a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Kifejtette, hogy a felperesnek lehetőséget kell biztosítani annak bizonyítására, hogy a gazdálkodása nyereséges volt, és ha a ki nem fizetett összeget a pénzintézeti tevékenysége folytán a rendelkezésére álló pénzeszközeivel azonos módon fekteti be, magasabb jövedelmet ért volna el, mint amilyen összegű késedelmi kamatot a bíróságok részére megítéltek, továbbá hogy e kiesés miatt kár érte.
A megismételt eljárásban a felperes a keresetét módosította, kártérítés címén 67 968 216 Ft tőke, ennek 1992. június 6-tól a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakértői vélemény többszöri kiegészítése után ítéletében a keresetet elutasította, és a felperest 1 590 000 Ft első-, másodfokú együttes perköltség megfizetésére kötelezte. A felperes által előadottakkal ellentétben arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a felperest ért jövedelemkiesés megállapításához a bank egész tevékenységét, valamennyi – így a forint, a deviza és befektetési üzletágban elért – eredményét figyelembe kell venni, a vizsgálat nem korlátozható kizárólag a bank forinthitel üzletágára. A bank valamennyi tevékenységének jövedelmezőségét vizsgálva viszont az állapítható meg, hogy a felperesnek nem volt a késedelmi kamatokat meghaladó olyan kára, ami a keresetét megalapozná. A kifejtett jogi álláspontja miatt a felperes további bizonyítási indítványát elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a felperes adózott eredményét alapul véve állapította meg, hogy nincs elmaradt haszna, holott azt kellett volna vizsgálnia, hogy kimutatható-e elmaradt árbevétel, és ha igen, az milyen mértékű. Amennyiben pontosan nem állapítható meg a kára, úgy megfontolandó a Ptk. 359. §-ában foglaltak alapján általános kártérítés megítélése. Tényként kérte megállapítani, hogy a perbeli időben a banki kihelyezési kamatszintek lényegesen meghaladták a megítélt kamatot, a bank nyereségesen gazdálkodott, ezen körülmények pedig ellentmondanak az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltaknak. Sérelmezte annak megállapítását is, hogy nála az alperesi teljesítés következtében 22 612 000 Ft „realizálódott.”
Sérelmezte bizonyítási indítványának elutasítását is. Állította, hogy a felperes elmaradt hasznát a forinthitel üzletágban elért árbevétel alapján kellett volna vizsgálni. Ehhez az elsőfokú bíróság által hiányolt alapbizonylatokra nem volt szükség, a meglévő adatok, így a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg, valamint az ehhez tartozó főkönyvi kivonatok a szakvélemény ez irányú kiegészítéséhez elegendőek voltak.
A fellebbezése indokolását a kártérítés összege tekintetében kiegészítette. Anélkül, hogy a kereseti kérelmét megváltoztatta volna, előadta, hogy a kártérítésnek volt egy alsó és egy felső határa. Alsó határ a banki betéti kamatok összege, amit az alperes bármely betétesnek kifizetett volna a pénz betétként történő elhelyezése esetében. A mellékelt tanulmány szerint az így elérhető bevétel 27 243 849 Ft-tal haladta meg az alperes által kamat címén kifizetett összeget. Ez után az összeg után az 1992. június 6-tól évi 20% késedelmi kamat is megilleti a felperest. A kártérítés felső határa a mindenkori államadósságot megtestesítő kincstárjegyek hozama. Az a bírósági ítélet, amely az alsó határ alatt marasztalja az alperest, olyan előnyhöz juttatja, amely előny a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése szerint nem illeti meg, ugyanakkor ezzel a felperes károsodik.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a felperes mérlegfőösszegéhez képest a ki nem fizetett összeg elenyésző, ennek határidőben történő teljesítése sem változtatta volna meg a felperes vagyongazdálkodási politikáját. Ezzel az összeggel ugyanazt a pénzügyi politikát folytatta volna, mint az egyéb pénzeszközeivel, és ezzel ugyancsak eszközarányos eredményt ért volna el. A perrel érintett években a felperes eszközarányos eredménye és eszközarányos kamatbevétele is lényegesen alatta maradt a bíróság által megítélt késedelmi kamat mértékének, így egyértelmű, hogy a felperesnek a késedelmi kamatot meghaladó kára nem mutatható ki. A kár bekövetkezése nélkül viszont általános kártérítés megítélésére sincs lehetőség.
A fellebbezés kiegészítésével kapcsolatosan előadta: kizárt, hogy a felperes mint kereskedelmi bank a szabad pénzeszközeit más kereskedelmi banknál banki betétben helyezte volna el, és alaptalannak tartotta a felperesnek az értékpapírok árfolyamnyereségére való hivatkozását is. E körben előadta, hogy a felperes portfóliójában lévő értékpapírok értéke a mérlegfőösszegben szereplő eszközöknek csupán a töredékét tették ki, és ezek között az értékpapírok között sem volt fellelhető a legmagasabb hozamot eredményező diszkont kincstárjegy. Összességében a felperes a bizonyított adatok szerint nem gazdálkodott a megítélt késedelmi kamatot meghaladó eredménnyel, ezért kártérítésre nem tarthat igényt.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával. A Ptk. 301. §-ában szabályozott késedelmi kamat az idegen pénz használatáért járó térítés, és mint ilyen a késedelem objektív következménye; azaz akkor is jár, ha az adós a késedelmét kimentette. Ugyanakkor a késedelmi kamat a törvény által megszabott kárátalány, annak az elmaradt jövedelemnek a kompenzálására szolgál, amelyet a fél a késedelmesen kifizetett összeg kockázat nélküli befektetésével biztonsággal elérhetett volna. Tekintve, hogy az alperes a bankkölcsönszerződés biztosítására vállalt bankgarancia alapján a teljesítést elmulasztotta, az alapügyben eljárt bíróságok az alperest a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §-ában írt mértékű, az ügyleti kamatot 6%-kal meghaladó késedelmi kamat megfizetésére kötelezték. A Ptk. 301. §-a (3) bekezdésének a jelen perben irányadó szövegezése szerint [jelenlegi szabályozás szerint a Ptk. 301. §-ának (4) bekezdése] a felperes jogosult volt a késedelmi kamatot meghaladó kárát érvényesíteni. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében őt terhelte annak bizonyítása, hogy amennyiben a ki nem fizetett összeget a pénzintézeti tevékenysége körében hasznosítja, úgy a megítélt késedelmi kamatot meghaladó vagyonnövekményt ért volna el.
A felperes ebben a körben azt adta elő, hogy amennyiben a hiányzó pénzeszközt banki betétbe helyezte volna el, az ezáltal elérhető kamat lényegesen meghaladta volna a megítélt késedelmi kamatot. Ha pedig kamatozó kincstárjegyekbe fektette volna a ki nem fizetett összeget, az ezáltal elérhető hozam ugyancsak magasabb lett volna a megítélt összegnél. Végül arra hivatkozott, hogy a forinthitelezési üzletágában is lényegesen magasabb vagyonnövekményre tett volna szert.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felperes nem bizonyította, hogy a hivatkozott kihelyezések kapcsán az elsőfokú bíróság által megítélt késedelmi kamatnál nagyobb vagyonnövekményt realizálhatott volna. Abból kell kiindulni, hogy a felperes tevékenységét a pénzintézet volta, ezen belül is kereskedelmi bank funkciója és az időközben hatályon kívül helyezett, de a jelen perben még irányadó, a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény rendelkezései határozták meg. A hivatkozott törvény preambulumában a bankrendszer működését szabályozó törvény célját, feladatait a megtakarítások ösztönzésében, a gazdaság működéséhez és fejlesztéséhez szükséges hiteltőke biztosításában, valamint a pénzintézeti szolgáltatások bővítésében jelölték meg. Ennek megvalósítása érdekében határozták meg a törvény 4. §-a (1) bekezdésének a)-r) pontjai a pénzintézeti tevékenységek körét, amelyet a kereskedelmi bankok végeznek. Ezekkel a tevékenységekkel nehezen egyeztethető össze valamely kereskedelmi bank olyan üzletpolitikája, amely szerint a tevékenységének eredménye a szabad pénzeszközeinek más kereskedelmi banknál betétként való elhelyezése alapján járó betéti kamatból származik. Ezzel együtt a törvény tiltó rendelkezése hiányában elvileg sor kerülhet a bank részéről más kereskedelmi banknál pénzeszközök betétben való elhelyezésére. Annak bizonyítására, hogy a felperes más kereskedelmi bankoknál kamatozó betéttel rendelkezett, be kellett volna mutatnia a betétállományát, azt azonban a felperes elmulasztotta. Tekintve, hogy bizonyítottan a meglévő pénzeszközeiből sem került sor betétben való elhelyezésre, következtetni sem lehet arra, hogy a hiányzó – az alperes által ki nem fizetett – pénzeszközét ilyen módon hasznosította volna.
A felperes másik hivatkozása az volt, hogy az összeget az államadósságot megtestesítő kincstárjegyekbe fektethette volna. Ugyancsak nem tárta feli és nem mutatta be a perbeli időben a tulajdonát képező értékpapírkészletét sem. Az elsőfokú eljárásban eljárt S. M. igazságügyi könyvszakértő csupán azt tudta megállapítani, hogy a felperes mérlegfőösszegének csak egy töredékét – nem egészen 2%-át – tette ki az értékpapírok értéke, továbbá hogy a felperes rövid lejáratú, magas hozamú, diszkont kincstárjegyekkel egyáltalán nem rendelkezett. Azoknak a kötvényeknek a hozama viszont, amelyekbe a felperes 1989-től befektethetett volna, alacsonyabbak voltak a bíróság által megítélt késedelmi kamat mértékénél. (1986-tól KVH-kötvény, 1992-től államkötvény, illetőleg lakáskötvény.) A fenti okok miatt a Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes a felsorolt tevékenységekből milyen vagyonnövekményt ért volna el.
Nem bizonyította a felperes azt sem, hogy a forinthitelezési üzletág figyelembevétele mellett magasabb jövedelmet ért volna el a megítélt kamatnál. Alappal hivatkozott az alperes arra, hogy az elmaradt vagyoni előny kárként csak tényszerű adatok birtokában ítélhető meg. Az a körülmény, hogy a kihelyezett banki hitelek piaci kamata 1989 első negyedévétől magasabb volt a bíróság által megítélt késedelmi kamatnál, önmagában nem alapozza meg a felperes követelését. Vizsgálni kellett azt is, hogy a rendelkezésre álló forrás magas kamattal történő biztos kihelyezésére volt-e a banknak lehetősége. A felperesnek ezért azt kellett volna hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a kihelyezésre minden lehetősége megvolt, azaz hogy hitelkérelmeket forrás hiányában volt kénytelen elutasítani. Erre vonatkozó bizonyítékokat azonban a felperes nem terjesztett elő. Az 1997. szeptember 17-én kelt szakértői vélemény pedig éppen azt támasztja alá, hogy a felperes ebben az időszakban forrástöbblettel rendelkezett, amely forrástöbblet meglétét az állampapír állományának növekedése is bizonyította.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a keresetet elutasító ítéleti rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf.I.31.201/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás