793/B/2001. AB határozat
793/B/2001. AB határozat*
2003.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 22. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 22. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az indítványozó álláspontja szerint a Gt. 22. § (1) bekezdése – annak meghatározásával, hogy vezető tisztségviselővé egy személy egyidejűleg legfeljebb három gazdasági társaságnál választható meg – az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe ütközik, mivel korlátozza a vállalkozás szabadságát. Az indítványozó álláspontja szerint ezen törvényi rendelkezés nincs összhangban az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglalt piacgazdaság alkotmányos követelményével sem.
Az indítványozó nézete szerint „A magántulajdon feletti közvetlen kontroll gyakorlásának a jogát szintén sérti a Gt. hivatkozott rendelkezése, tekintettel arra, hogy egy magánszemély nem lehet vezető tisztségviselője háromnál több, egyszemélyi tulajdonában lévő gazdasági társaságnak.” Ebből következően sérül az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
2. A Gt. indítvánnyal érintett és vizsgálatba bevont rendelkezései:
„21. § (1) A gazdasági társaság ügyvezetését – a gazdasági társaságok egyes formáira vonatkozó rendelkezések szerint – a vezető tisztségviselők látják el.
(2) Vezető tisztségviselő a közkereseti és a betéti társaságnál az üzletvezetésre jogosult tag (tagok), közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelősségű társaságnál az ügyvezető (ügyvezetők).
(3) A részvénytársaság ügyvezetését – a zártkörűen működő részvénytársaság alapító okiratának eltérő rendelkezése hiányában – az igazgatóság látja el, és az igazgatóság tagjai minősülnek vezető tisztségviselőnek.”
„22. § (1) Vezető tisztségviselővé egy személy legfeljebb három gazdasági társaságnál választható meg. A megválasztott személy az új tisztsége elfogadásától számított tizenöt napon belül azokat a gazdasági társaságokat, amelyeknél már vezető tisztségviselő, írásban tájékoztatni köteles.”
„29. § (1) A vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A jogszabályok, a társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály), illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazdasági társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
Az Alkotmánybíróság az indítványozó által támadott Gt. 22. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát a vállalkozáshoz, valamint a tulajdonhoz való jog, mint alkotmányos alapjogok, továbbá a piacgazdaság alkotmányos követelményének szempontjából végezte el.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata során először a Gt. 22. § (1) bekezdésének az Alkotmány 9. § (1)–(2) bekezdésében foglalt piacgazdaság alkotmányos követelményéhez illetve a vállalkozás jogához, mint alkotmányos alapjoghoz való viszonyát vette vizsgálat alá.
a) Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott a piacgazdaság alkotmányos követelményével és rámutatott arra, hogy a piacgazdaság, mint a gazdasági rend alkotmányos jellemzője „a jogállamiság alapintézményeivel való összefüggésein kívül irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. A piacgazdasághoz senkinek sincs joga, reá alapjogsérelem nem alapítható. Ebből következően egyes jogszabályi rendelkezések közvetlenül a piacgazdaság alkotmányos elvét nem sérthetik, reá közvetlenül alkotmányossági kifogás nem alapítható.” (1524/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 651, 655.; 668/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 636, 637.)
Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozataiból is kitűnik, hogy a piacgazdaság nem alapjog, a piacgazdasághoz senkinek nincs tehát az Alkotmányból levezethető joga. A piacgazdaság tehát olyan alkotmányos elv, amelyet egyes jogszabályi rendelkezések közvetlenül nem sérthetnek, ebből következően ezen alkotmányos elvre alkotmányossági kifogás közvetlenül nem alapítható.
A fentiekben foglaltak alapján a támadott törvényi rendelkezés alkotmányellenessége tehát az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg.
b) Az Alkotmánybíróság a Gt. 22. § (1) bekezdése és a vállalkozáshoz való jog, mint alkotmányos alapjog kapcsolatának a vizsgálata körében ugyancsak hivatkozik a korábbi határozataiban foglaltakra.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban a vállalkozáshoz való jog alkotmányos tartalmát érintően megállapította, hogy a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa, amely a vállalkozások számára az állam által megteremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének – alkotmányosan korlátozható (szakmai szempontok által motiváltan korlátozott) – biztosítását jelenti. „A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342.]
Az Alkotmánybíróság az 1105/B/1993. AB határozatának indokolásában rámutatott: „A vállalkozás alapjogát érintő állami korlátozások alkotmányossága eltérő mérték alapján minősül aszerint, hogy az állam a vállalkozás gyakorlását, vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e. A vállalkozáshoz való jogot az veszélyezteti legsúlyosabban, ha az állam a vállalkozót valamely vállalkozói tevékenység folytatásából teljesen kizárja és ezáltal a vállalkozó azt nem választhatja.” (ABH 1994, 637, 640.)
A Gt. 21. § (1) bekezdése értelmében: „A gazdasági társaság ügyvezetését – a gazdasági társaságok egyes formáira vonatkozó rendelkezések szerint – a vezető tisztségviselők látják el.”
A vezető tisztségviselő által a társaság érdekében kifejtett tevékenység – függetlenül attól, hogy e tevékenységét milyen jogviszony keretében látja el – nem üzleti, nem vállalkozási tevékenység, hanem az üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére létrejött gazdasági társaság ügyvezetésének (operatív vezetésének) ellátása a Gt. vonatkozó törvényi rendelkezései alapján.
A fentiekben foglaltakra tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Gt. 22. § (1) bekezdésében foglalt szabályozás a vállalkozáshoz való jogot nem sérti.
2. Az Alkotmánybíróság vizsgálta az indítványban megjelölt törvényi rendelkezés és a tulajdonhoz való jog egymáshoz való viszonyát.
Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a tulajdonhoz való joggal, a tulajdonjogra vonatkozó egységes alkotmánybírósági értelmezés több határozat alapján, több lépcsőben alakult ki. [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22.; 17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104.; 731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801.; 1256/H/1996. AB határozat, ABH 1996, 789.] Az Alkotmánybíróság 64/1993. (XII. 22.) AB határozata (ABH 1993, 373.) az első olyan összefoglaló döntés, amely kijelöli a tulajdonvédelem terén követendő főbb irányokat. Az Alkotmánybíróság e határozatában a tulajdonjog alkotmányos tartalmára és annak alkotmányos védelmére vonatkozóan az alábbiakra mutatott rá:
„Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más.
Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben.” (ABH 1993, 373, 380.)
A Gt. támadott rendelkezése – a törvény első részében, „A gazdasági társaságok közös szabályai” között – fogalmaz meg a vezető tisztségviselői megbízások egyidejű betöltésére nézve korlátozást, mely korlátozás értelemszerűen irányadó az egyszemélyes gazdasági társaságokra is. A korlátozás egyik lehetséges indoka az, hogy a vezető tisztségviselők tevékenységének meghatározó szerepe lehet a gazdasági társaságok eredményes működésében. Minderre tekintettel a vezető tisztségviselőkkel szemben az elvárhatóság magasabb mércéjét, illetve a fokozott gondosságot megkövetelő, körültekintő eljárás követelményét írja elő a Gt. a polgári jogi – kártérítési – felelősségük alapjaként.
A Gt. 29. § (1) bekezdése szerint: „A vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A jogszabályok, a társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály), illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazdasági társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben.”
A fent jelzett felelősség nem egyeztethető össze a vezető tisztségviselői megbízatás korlátlan számú halmozásának a lehetőségével, erre tekintettel állít fel korlátot a támadott törvényi rendelkezés azzal, hogy számbelileg korlátozza a vezető tisztségviselői megbízatás egy személy általi betölthetőségének lehetőségét.
A támadott törvényi rendelkezés, az ebben foglalt korlátozás – figyelemmel az Alkotmánybíróság 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában (ABH 1993, 373.) foglaltakra is – nem tekinthető az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog korlátozásának.
Az Alkotmánybíróság a fentiekben foglaltak alapján megállapította, hogy az indítványban megjelölt törvényi rendelkezés sem a piacgazdaság alkotmányos követelményét, sem a vállalkozáshoz és a tulajdonhoz való alkotmányos jogot nem sérti, és ebből következően a Gt. 22. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2003. február 4.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
Dr. Czúcz Ottó
alkotmánybíró helyett
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás