800/B/2001. AB határozat
800/B/2001. AB határozat*
2005.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdés a), b) és d) pontja, valamint a 97. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdés c) és e) pontja, valamint a 90. § b) pontja alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 40. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) számos rendelkezése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelemmel fordult az Alkotmánybírósághoz, melyet az egyes jogszabályhelyek tárgyára tekintettel az Alkotmánybíróság több elkülönített eljárásban vizsgált.
A jelen eljárásban az Alkotmánybíróság az indítvány azon részeit vizsgálta, melyekben az indítványozó a Btk. négy szakaszával kapcsolatban fogalmazott meg kifogásokat. Három szakasszal kapcsolatban – részletes kifejtés nélkül – az Alkotmány 57. §-ában és a 70/A. §-ában foglalt garanciák sérelmére hivatkozott. A negyedik esetben nem jelölte meg az Alkotmány megsértettnek vélt rendelkezését.
Az indítványozó véleménye szerint az Alkotmány említett rendelkezéseivel ellentétes a Btk. 40. § (2) bekezdése, mely a határozott ideig tartó szabadságvesztés leghoszszabb tartamát (halmazati vagy összbüntetés, illetőleg bűnszervezetben történő elkövetés esetén) húsz évben határozza meg. Úgy véli, ez az időtartam eltúlzott, aránytalanul súlyos következményeket ró az érintettekre, ráadásul elvész általa a súlyos, élet elleni és a „sima”, vagyon elleni bűncselekmények következményei közötti különbség, ezért a felső határ 15 évre való leszállítását javasolja.
A Btk. 47. § (4) bekezdésének az elkövető feltételes szabadságra bocsátását kizáró a)–e) pontjait illetően az indítványozó minden további magyarázat nélkül az Alkotmány 57. § (1)–(5) bekezdéseinek és a 70/A. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozik.
A Btk.-nak a visszaeső bűnelkövető esetében a büntetés felfüggesztését kizáró 90. § b) pontja az indítványozó véleménye szerint a kétszeres értékelés tilalmát rögzítő büntetőjogi szabályba ütközik és sérti az Alkotmány már említett rendelkezéseit. A Btk. 97. § (1) bekezdésében foglalt szabály pedig – szerinte – kifejezetten lehetővé teszi a kétszeres elítélést, mert a különös és többszörös visszaesők esetében a büntetési tétel felső határának emeléséről rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy „az egyszer már elviselt büntetésért ismételten büntetnek”. Úgy véli, a rendelkezés diszkriminatív és az Alkotmány hivatkozott szakaszaiba ütközik.
Az Alkotmánybíróság eljárásában beszerezte az igazságügyi miniszter véleményét.
II.
Az indítvány elbírálásakor az Alkotmánybíróság az alábbi jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
Az Alkotmány érintett rendelkezései
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény kifogásolt szakaszai
„40. § (2) A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama két hónap, leghosszabb tartama tizenöt év; halmazati vagy összbüntetés, illetőleg bűnszervezetben történő elkövetés esetén húsz év.”
„47. § (4) Nem bocsátható feltételes szabadságra
a) akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el,
b) aki a szabadságvesztésből legalább két hónapot nem töltött ki,
c)
d) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.
e)”
„90. § A büntetés végrehajtása nem függeszthető fel, ha
[...]
b)”
„97. § (1) A különös és a többszörös visszaesővel szemben – amennyiben a törvény másként nem rendelkezik – az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a tizenöt évet. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell a felével emelni.”
III.
Tekintettel egyrészt arra, hogy az Alkotmánybíróság csak indítványhoz kötötten járhat el, másrészt pedig arra, hogy a Btk. támadott rendelkezéseivel összefüggésben már folytatott eljárást, az Alkotmánybíróság az indítvány jelen ügyben érintett részeit az érdemi vizsgálatot megelőzően formai szempontok alapján vizsgálta.
1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése szerint az indítványban a kérelem alapjául szolgáló okot pontosan meg kell jelölni. A beadvány akkor felel meg az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, ha belőle egyértelműen kiolvasható és azonosítható a kifogásolt jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze illetőleg annak konkrét rendelkezése, az Alkotmány sérelmet szenvedett szabálya és az Alkotmánybíróság eljárására irányuló határozott kérelem. Az indítványozó a Btk. 40. § (2) bekezdésével kapcsolatban nem jelölte meg az Alkotmány azon szakaszát, melyet véleménye szerint a kifogásolt büntetőjogi rendelkezés sért. Ennek megfelelően beadványa nem tekinthető indítványnak, így az Alkotmánybíróság a kérelmet az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően [lásd: 71/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 417, 428.; 23/2002. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2002, 515, 519–520.; 116/B/2000. AB végzés, ABK 2005. július–augusztus, 492.] visszautasította.
2.1. Utólagos normakontroll esetén az Alkotmánybíróság hatásköre az elbíráláskor hatályban lévő jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatára terjed ki. A Btk. 47. § (4) bekezdés c) és e) pontját, valamint a 90. § b) pontját az indítvány benyújtását követően a büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi II. törvény 88. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította, hogy a rendelkezésekkel kapcsolatos indítványi részek okafogyottá váltak, így ezen jogszabályhelyekre irányuló eljárását az Alkotmánybíróság ideiglenes Ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § a) pontja alapján megszüntette.
2.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 97. § (1) bekezdésének alapos vizsgálatát az indítványozó által felvetett szempontok alapján, vagyis a különös és többszörös visszaesők (a továbbiakban: visszaesők) helyzetének és a megemelt büntetési tételkeret alkotmányosságának elemzésén keresztül a testület az 1214/B/1990. AB határozat kapcsán már elvégezte. Ebben a döntésben az Alkotmánybíróság – többek között – az Alkotmány 57. § (1) bekezdése vonatkozásában vizsgálta meg a jelen indítványban is kifogásolt büntetőjogi szabályozást (ABH 1995, 571.). Minthogy az ügyben hozott határozata folytán a kérdés res iudicatanak minősül, az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § b) pontja alapján az indítvány ezen részét érintő eljárását megszüntette.
2.3. A Btk. 47. § (4) bekezdésének a), b) és d) pontja felsorolja azon eseteket, amikor az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra. Az indítványozó szerint a szabályozás az Alkotmány 57. § (1)–(5) bekezdéseiben és a 70/A. §-ban megfogalmazott garanciákba ütközik, de ezen álláspontját nem részletezte.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy vitatott jogszabályi rendelkezések és az Alkotmány 57. §-ának (1)–(5) bekezdéseiben foglalt alapelvek között alkotmányjogilag értékelhető kapcsolat nem áll fenn, ezért az indítvány ezen részét is elutasította.
2.4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 57. §-ának az ártatlanság vélelméről, a védelem jogáról, a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvéről, valamint a jogorvoslati jogról szóló (2)–(5) bekezdései és a Btk.-nak a kifogásolt, a visszaesőkre vonatkozó büntetési tétel meghatározásáról rendelkező 97. § (1) bekezdése között alkotmányossági szempontból értékelhető kapcsolat nem áll fenn. A testület ezért az indítvány ezen részét elutasította.
IV.
A továbbiakban az Alkotmánybíróság a Btk. 47. § (4) bekezdés a), b) és d) pontjainak, valamint a 97. § (1) bekezdésének tartalmát – az indítványban felvetett szempontok alapján – az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben vizsgálta.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság már számos alkalommal értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Határozataiban kialakította ezen alkotmányos elv tartalmát és meghatározta fogalmi korlátait.
Következetes gyakorlata szerint „a személyek között hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a (...) [annak] nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes”. [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.] A jogalkotó döntési jogkörébe tartozik a személyek és csoportjaik között fennálló tényleges különbségek figyelembevétele. „Nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás egymástól eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket, alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 79.; 881/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 474, 477.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 65.], továbbá a megkülönbözetés alkotmányellenessége csak abban az esetben állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben levő személyek között alkalmaz a jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjog sérelmét okozza, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti [108/B/1992. AB határozat, ABH, 1994, 523, 525.; 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 320.].” (374/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 857–858.)
Az Alkotmánybíróság a már hivatkozott 1214/B/1990. AB határozatában foglalkozott a visszaesőkkel kapcsolatos, a büntetés kiszabására vonatkozó szabályozás alkotmányosságával. Rámutatott, hogy a modern büntetési rendszerek mindegyike jelentőséget tulajdonít az egyszeri elítélés utáni újabb bűnelkövetésnek. A hazai büntetőjogi szabályokat elemezve megállapította, hogy a visszaesők cselekményeinek súlyosabb megítélése tudatos büntetőpolitika eredménye. Ennek alakítását az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja, csak azon konkrét büntetőjogi normák alkotmányossági vizsgálatát végezheti el, amelyekben az állam büntetőpolitikája testet ölt.
Az Alkotmánybíróság a büntetőpolitika korlátaira utalva kiemelte, hogy „a kriminálpolitika célszerűségi megfontolásai nem sérthetik a büntetőjog alkotmányos elveit és garanciáit”, a jogalkotó tehát csak az Alkotmányban megfogalmazott büntetőjogi garanciákra, valamint egyéb büntetőjogi alapelvekre és alapjogokra tekintettel alakíthatja a büntetőjog rendszerét. A visszaesőként való bűnelkövetés sajátos elkövetési mód, a büntetőjogi szabályok ismételt, tudatos megszegése, melynek speciális formájaként jelentkezik a különös és a többszörös elkövetői minőség. Hangsúlyozta, hogy a „a büntetettség figyelembevétele (...) nem jelenti az előző cselekmény újbóli értékelését, hanem csak viszonyítási alap az ismételtség megállapításához”. Megállapította, hogy a visszaesőkre vonatkozó sajátos szabályozás – mely az elkövetői minőségre tekintettel szükséges – alkotmányosan igazolható kriminálpolitikai igények eredménye, a büntetőjogi rendszer szerves része, „alkotmányos indokokon alapszik” és „megfelel a büntetőjogi jogkorlátozás alkotmányos kritériumainak”. (ABH 1995, 571, 573, 577.)
Az indítványozó bővebb kifejtést és magyarázatot nélkülöző alkotmányi hivatkozása híján az Alkotmánybíróság az idézett határozatokban kifejtettek alapján megállapította, hogy a visszaesők esetében alkalmazott differenciált büntetési tételkeretek egy meghatározott csoportra vonatkoznak, melynek tagjai mind bűnelkövetői minőségük, mind az ebből fakadó egyéb körülményeik alapján a társadalom és a bűnelkövetők egyéb csoportjaitól jól elkülöníthető halmazt alkotnak. Velük szemben a megszokottnál súlyosabb büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazása büntetőpolitikai szempontok alapján indokolt, és mivel ez a szabályozás a különös és többszörös visszaesők mindegyikére vonatkozik, a homogén csoporton belül nem történik megkülönböztetés. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a Btk. kifogásolt 97. § (1) bekezdését nem találta alkotmányellenes diszkriminációt megvalósítónak, ezért az indítványt elutasította.
2. A Btk. 97. § (1) bekezdésének felsorolásában szereplő személyekre vonatkozó sajátos szabályozást a jogalkotó a bűnelkövetés körülményei, annak ideje, módja miatt alakította ki és ezekre tekintettel határozott meg velük szemben szigorúbb büntető anyagi jogi szabályokat [a Btk. 47. § (4) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott esetek]. Az ugyanezen szakasz b) pontjában megfogalmazott minimum szabadságvesztési időtartam a büntetés céljának megvalósulását szolgálja.
Az egyes személyekre vonatkozó szigorúbb szabályozás megalkotása során tehát a jogalkotó a határozat IV. fejezetének 1. pontjában kifejtetekre is figyelemmel ésszerű szempontok szerint és nem önkényesen járt el. Az ennek következményeként létrejött differenciált szabályozás nem alkotmányellenes, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
Budapest, 2005. október 17.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k., Dr.Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás