• Tartalom

83/2001. (HK 2/2002.) HM utasítás

83/2001. (HK 2/2002.) HM utasítás

a munkaköri jegyzékekről és az állománytáblákról*

2002.02.08.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 10. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján
– figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdésére – a munkaköri jegyzékek, illetve állománytáblák készítésére, tartalmára, kiadásának rendjére és vezetésére a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a HM hivatalaira és háttérintézményeire, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: honvédség) katonai szervezeteire, valamint a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása, felügyelete alá tartozó szervezetekre terjed ki.

2. § Ezen utasítás rendelkezése szerint a HM, a HM hivatalai és háttérintézményei, a Katonai Ügyészségek, valamint a honvédelmi miniszter közvetlen felügyelete alá tartozó szervezet munkaköri jegyzékkel, a honvédség katonai szervezetei, valamint a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok állománytáblával rendelkeznek.

3. § A munkaköri jegyzék és az állománytábla az alapító okiratban meghatározottak alapján tartalmazza a szervezet megnevezését, felépítését, rendszeresített állományát, főbb haditechnikai, hadfelszerelési és egyéb technikai eszközeit.

4. § (1) Az állománytábla részletesen a következő adatokat tartalmazza:

a) a személyi állományra vonatkozóan

aa) a beosztás megnevezését (egyidejűleg jelölni kell a szövetséges fegyveres erőkkel, illetve más békepartnerségi és nemzetközi együttműködésre kijelölt katonai szervezetek vonatkozásában a beosztásnak a felajánlásban való érintettségét ”N”),

ab) az azonos beosztáshoz rendszeresített béke (B) és mozgósítás utáni (M) létszámot,

ac) a rendfokozatot (a békében feltölthető hivatásos és a szerződéses állomány tekintetében az általános előmeneteli rend esetében a beosztáshoz rendszeresített rendfokozatot, a speciális előmeneteli rend esetében a beosztáshoz rendszeresített elérhető legmagasabb rendfokozatot, a legénységi állománynál pedig azokat a beosztásokat, melyek szerződéses legénységi állománnyal is betölthetőek, illetve a közalkalmazotti munkaköri rövidítést),

ad) 2002. szeptember 1-től az ”M” beosztások esetében az önkéntes tartalékosokkal feltölthető beosztásokat,

ae) 2002. december 31-ig a beosztáshoz kapcsolódó alapvető követelményeket: a katonaállomány vonatkozásában a beosztáshoz előírt katonai szakképzettségi számot, a beosztás betöltéséhez szükséges iskolai végzettség jelölését, a megjegyzés rovatban az alkalmazott betűjelek magyarázatával, 2002. január 1-től a speciális előmenetelhez kötött beosztás jelét (”S”), valamint 2002. szeptember 1-től a nemzetbiztonsági ellenőrzés előírt fokát,

af) 2002. szeptember 1-től be kell vezetni a munkaköri azonosító kód használatát is,

ag) az állomány összesített létszámát;

b) a haditechnikai eszközök és anyagok lajstromában szereplő eszközök, anyagok megnevezését, valamint szükségleti mennyiségét;

c) a szervezeti egységen belül a felépítésnek megfelelő belső szervezeti elemek és beosztások (munkakörök) alá- és fölérendeltségét.

(2) A kórházak, az egészségügyi és szociális intézmények állománytábláiban a létszám állománykategóriánként és főbb beosztások szerinti bontásban kerül meghatározásra. Ezeknél az (1) bekezdés a) pont szerinti követelményeket állományjegyzékben kell meghatározni. Az állományjegyzéket az érintett szervezet készíti el és a közvetlen szolgálati elöljáró hagyja jóvá. Az állományjegyzéket az állománytáblát kiadó vezérkari szerv részére a jóváhagyást követő 30 napon belül küldje meg a készítő katonai szervezet.

(3) A rendelkezési állomány állománytáblája tartalmazza:

a) I. rovat: a honvédség rendszeresített és költségvetési létszámát is terhelő állományt;

b) II. rovat: a honvédség rendszeresített létszámát nem, de a költségvetési létszámát terhelő állományt;

c) III. rovat: a honvédség rendszeresített és költségvetési létszámát sem terhelő állományt.

(4) A (2)–(3) bekezdésben szereplő állománytáblában a létszámokat és a hozzájuk tartozó állománykategóriát kell meghatározni.

5. § A munkaköri jegyzék részletesen a következő adatokat tartalmazza:

a) a személyi állományra vonatkozóan

aa) a munkakör (beosztás) megnevezését,

ab) a munkakörhöz (beosztáshoz) rendszeresített létszámot,

ac) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervezeteknél a köztisztviselői besorolási osztályt,

ad) a rendfokozatot (a katonaállomány tekintetében az általános előmeneteli rend esetében a beosztáshoz rendszeresített rendfokozatot, a speciális előmeneteli rend esetében a beosztáshoz rendszeresített elérhető legmagasabb rendfokozatot, illetve a köztisztviselői, vagy közalkalmazotti jelölést),

ae) 2002. december 31-ig a beosztáshoz kapcsolódó alapvető követelményeket: a munkakör (beosztás) betöltéséhez szükséges iskolai végzettség jelölését, a megjegyzés rovatban az alkalmazott betűjelek magyarázatával, 2002. január 1-től a speciális előmenetelhez kötött beosztás jelét (”S”), valamint 2002. szeptember 1-től a nemzetbiztonsági ellenőrzés előírt fokát,

af) 2002. szeptember 1-től a munkaköri azonosító kódot,

ag) az állomány összesített létszámát;

b) a haditechnikai eszközök és anyagok lajstromában szereplő eszközök, anyagok megnevezését, valamint szükségleti mennyiségét.

6. § A munkaköri jegyzékben, valamint az állománytáblában rögzített személyi és tárgyi feltételek képezik a létszám, a haditechnikai eszköz és anyag, valamint a beosztási hely törlése miatti felmentéseknek, az előléptetési lehetőségeknek, a beiskolázási létszám meghatározásának, a személyi tartalékképzésnek, az ”M” személyi és technikai eszköz nemzetgazdaságból történő biztosítási szükséglete meghatározásának alapját.

7. § (1) A HM, a HM hivatalainak és háttérintézményeinek munkaköri jegyzékét, illetve a helyesbítő íveket (a továbbiakban együtt: munkaköri jegyzék) az érintett szervek bevonásával a HM Tervezési és Koordinációs Főosztálya készíti elő. A HM munkaköri jegyzékét a HM közigazgatási államtitkár és a HM Honvéd Vezérkar főnök együttes felterjesztése alapján a miniszter, a HM hivatalainak és háttérintézményeinek munkaköri jegyzékét a közigazgatási államtitkár hagyja jóvá.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok állománytábláikat, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Katonai Ügyészségek, valamint a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal a munkaköri jegyzéküket a HM Tervezési és Koordinációs Főosztályával együttműködve készítik elő és a vezetőik terjesztik fel jóváhagyásra a miniszterhez.

(3) A honvédség katonai szervezeteinek állománytábláját, illetve a helyesbítő íveket (a továbbiakban együtt: állománytábla) a HM Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség készíti elő és a Honvéd Vezérkar főnök hagyja jóvá.

(4) A módosításoknak az állománytáblában és a munkaköri jegyzékben történő átvezetésről az ezen okmányokat készítő és nyilvántartó szervek gondoskodnak. Abban az esetben, ha a változás a beosztás (munkakör) rendszeresített rendfokozatát vagy az előmeneteli rend típusát érinti, arról a személyügyi és pénzügyi szerveket tájékoztatni kell.

(5) A haderőtervezést végrehajtó szervek az állománytáblák, illetve munkaköri jegyzékek készítése során alapokmányként az ezen utasítás melléklete szerinti, ”A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN RENDSZERESÍTETT KATONAI MUNKAKÖRÖK TÉRKÉPE”-ben rögzített munkakör (beosztás) megnevezéseket alkalmazzák.

(6) A munkaköri jegyzékek, illetve az állománytáblák helyesbítő ívei – a közigazgatási államtitkár, illetve a HM Honvéd Vezérkar főnök által engedélyezett esetek kivételével – szervezési időszakonként kerülnek kiadásra. A módosítási javaslatokat a munkaköri jegyzéket, illetve az állománytáblát jóváhagyó szerv vezetője részére kell felterjeszteni.

(7) A munkaköri jegyzékek, illetve az állománytáblák egy példányát a Honvédelmi Minisztérium központi személyügyi nyilvántartása részére meg kell küldeni.

8. § Az utasítás a közzététele napján lép hatályba és ezzel egyidejűleg hatályát veszti a munkaköri jegyzékekről és az állománytáblákról szóló 65/1996. (HK 25.) HM utasítás.


Dr. Szabó János s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 83/2001. (HK 2/2002.) HM utasításhoz

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
HUMÁNPOLITIKAI FŐOSZTÁLY






A Magyar Honvédségben rendszeresített
katonai munkakörök térképe






SZERKESZTETTE:    GÉCZI LÁSZLÓ ALEZREDES
    ILYÉS JÁNOS MK. ALEZREDES




2001.



TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés - Útmutató a „MUNKAKÖRTÉRKÉP”
használatához

I. ÁLTALÁNOS KATONAI MUNKAKÖRÖK

II. SZÁRAZFÖLDI HADERŐ

III. LÉGIERŐ

IV. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS

V. LOGISZTIKA

VI. EGYÉB TÁMOGATÁS

VII.      GÉP- ÉS HARCJÁRMŰVEZETŐK

VIII. KATONAI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK

IX. OKTATÁS, KÉPZÉS, KIKÉPZÉS

X. KATONAI IGASZÁGÜGY ÉS JOGI IGAZGATÁS

XI. HUMÁN

XII.      TÁBORI LELKÉSZEK

XIII. KATONAI IGAZGATÁS

XIV. EGYÉB BIZTOSÍTÁSI ÉS KISZOLGÁLÁSI FELADATOK





ÚTMUTATÓ
a szakmai szám kód kialakításához és alkalmazásához

Minden szervezet működésének egyik alapvető feltétele, hogy a rendeltetéséből eredő célok, a célok eléréséhez meghatározott feladatok és az ezeket a feladatokat végrehajtó személyi állomány közötti összhang megteremtődjék. Éppen ezért a munkakörök és beosztások megtervezése, valamint a munkaköri követelmények meghatározása speciális és kritikus része az emberi erőforrás hatékony felhasználásának. Ehhez mindenekelőtt tisztázni kell a munkakör és a beosztás fogalmát!
Munkakör:
A munkatevékenység azon alapegysége, amely a munkamegosztás alapján elkülönül és meghatározza a tárgyalt munkakör betöltőjének elvégzendő feladatait, szakmai, fizikai, pszichikai, egészségügyi követelményeit.
Például: parancsnoki, törzstiszti, kezelői (kezdő) munkakör.
Beosztás:
Azon feladatok összessége, amelyet a szervezet egy tagjának - a katonai hierarchia adott pontján - el kell végeznie. Ennek megfelelően a beosztás az egyén feladatain túl hatáskörét, jogkörét, felelősségét, kötelezettségeit és járandóságait is tartalmazza. Például: gl. zászlóaljparancsnok, általános híradó törzstiszt, beosztott lövész.
A Magyar Honvédségnél (a miniszter alárendeltségében lévő szervezeteknél) minden beosztáshoz meg kell határozni azt a munkaköri követelményrendszert, amelynek keretei között a szervezet különböző pontjain szolgálók a leghatékonyabban tudják saját tevékenységüket kifejteni.
Ezen feladat végrehajtásához nélkülözhetetlen egy új szakmai számrendszer kialakítása, amely a munkakörök azonosítására és egyidejűleg azok betöltéséhez szükséges követelmények meghatározására szolgál.
Ennek megfelelően a kódrendszer szolgál a:

1. munkakör azonosítására:

•     rendszerezi és egységesíti a beosztásokat a tervezési és szervezési okmányokban az MH teljes vertikumában;

•     rendszerezi a beosztásokat a tiszti, tiszthelyettesi és legénységi állománykategóriákban;

•     biztosítja a nyilvántartásokban, adatbázisokban és menedzsment rendszerekben a munkakörökre vonatkozó valamennyi információt;

•     kezeli a katonák valamennyi volt, jelenlegi és tervezett beosztásait.

*

Az utasítást utóbb a 48/2002. (HK 18.) HM utasítás módosította. Az utasítást a 61/2005. (HK. 12.) HM utasítás 9.§-a hatályon kívül helyezte 2005. július 1. napjával.

1

A legjellemzőbb beosztásokat általában az alábbi betűkkel kell jelölni:
„a”     minden szintű parancsnok (a raj pk.-tól a haderőnemi pk.-ig), az intézmények, objektumok parancsnokai, a hivatalok vezetői (hivatalvezetők, főigazgatók, igazgatók stb.), az adott szakág legfelső szintű vezetői (vezérkari főnök, legfőbb ügyész, főosztályvezető, csoportfőnök stb.);
„b”     az „a” betűvel jelölt parancsnoki beosztások első (általános) helyettesei;
„c”     a csapatok törzsfőnökei, törzsigazgatók, illetve az ennek megfelelő beosztások;
„d”    a vezető beosztású törzstisztek (főnökök, osztály, alosztály, részlegvezetők, illetve az ennek megfelelő beosztások);
„h”     a „c” és a „d” betűvel jelölt vezető beosztások helyettesei;
„e”     a szd., z., e., dd., hdt. szintű törzsbe beosztott főti., ti., tts.
„f”     a mérnök (kiemelt főmérnök, főmérnök);
„g”    az önálló beosztású (nem törzsben dolgozó) kiemelt főtiszt, főtiszt, tiszt, tiszthelyettes,     abban az esetben is, ha az adott beosztás katonával, közalkalmazottal vagy köztisztviselővel is betölthető;
„i”     irányzók;
„k”     mindenhol a legáltalánosabb, alapbeosztás (pl. kezelő, szerelő, beosztott lövész stb.);
„l”    ellenőr;
„m” műszerész vagy más fegyvernemeknél: mesterkezelő (pl.: mesterlövész);
„n”     nyilvántartó;
„o”     oktató, szakoktató, kiképző;
„r”     raktáros (raktárvezető);
„s”     alegység ellátó ( a volt alegység szolgálatvezető);
„t”     technikus;
„v”     gép- és harcjármű vezető;

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére