874/B/2001. AB határozat
874/B/2001. AB határozat*
2002.12.27.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján – dr. Erdei Árpád, dr. Kukorelli István, dr. Németh János és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 68. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz benyújtott kérelmében az indítványozó a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 68. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján. Indítványában előadta, hogy a vizsgálni kért törvényi rendelkezés kizárja az idősek otthonában való elhelyezést akkor, ha az érintett személy pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenved. Álláspontja szerint az Sztv. 68. § (3) bekezdésébe foglalt rendelkezés az egészségi állapot alapján történő, az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző megkülönböztetést tartalmaz. Kifejti végül, hogy a pszichiátriai vagy szenvedélybetegek részre fenntartott otthonokba való külön elhelyezés azt eredményezi, hogy sokszor e betegek lakóhelyüktől távol kapnak ellátást.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezése szerint:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
2. Az Sztv. indítvánnyal érintett szabályai szerint:
„68. § (1) Az idősek otthonában elsősorban azoknak a nyugdíjkorhatárt betöltött személyeknek (a továbbiakban: időskorúak) ápolását, gondozását végzik, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel.
(2) Az idősek otthonába az a 18. életévét betöltött személy is felvehető, aki betegsége miatt nem tud önmagáról gondoskodni.
(3) Ha az (1) és (2) bekezdésben említett személy pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenved, ellátásáról más intézmény keretében kell elkülönítetten gondoskodni.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt diszkrimináció-tilalmával már több határozatában foglalkozott. A kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése csak azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 281–282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203–204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 130., 138–140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999. 325., 342–344. stb.]
Mindezek alapján az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben azt kell eldöntenie, hogy az idősek otthonában, a pszichiátria betegek otthonában és a szenvedélybetegek otthonában elhelyezettek azonos szabályozási koncepció alá tartoznak-e, s ha igen, akkor az Sztv. által tett különbségtételnek a tárgyilagos megítélés szerint van-e ésszerű indoka, azaz a különböző intézménytípusokra vonatkozó szabályozásban fellelhető-e az önkényes, s ezáltal az emberi méltóságot sértő megkülönböztetés. E kérdések eldöntése érdekében az Alkotmánybíróság elsőként áttekintette az Sztv. szabályozási koncepcióját.
2. Az Sztv. 66. § (1) bekezdése értelmében, ha az életkoruk, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt a rászorult személyekről az alapellátás keretében nem lehet gondoskodni, a rászorultakat állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátási formában kell gondozni. Az Sztv. a szakosított ellátási formák cím alatt szabályozza az ápolást, gondozást nyújtó intézményeket, a rehabilitációs intézményeket, a nappali ellátást nyújtó intézményeket, az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményeket és a lakóotthonokat. Szakosított ellátási forma tehát az ápolást, gondozást nyújtó intézmények köre, amely – az Sztv. 67. § (2) bekezdése szerint – magában foglalja az idősek otthonát, a pszichiátriai betegek otthonát és a szenvedélybetegek otthonát egyaránt (illetve e körbe tartozik a jelen ügyben nem érintett fogyatékos személyek otthona, valamint a hajléktalanok otthona is). Az Sztv. 68. § (1)–(2) bekezdése az idősek otthonában való gondoskodás alapfeltételeit, az intézmények igénybevételével kapcsolatos jogosultságot fogalmazza meg, míg a 71. § a pszichiátriai betegek otthonában, a 71/A. § pedig a szenvedélybetegek otthonában történő gondozás feltételeit szabályozza.
A pszichiátriai betegek otthonában való elhelyezés kapcsán a 71. § (3) bekezdés rögzíti, hogy a felvételhez három hónapnál nem régebbi szakorvosi szakvélemény szükséges. E szabály egyfajta biztosítéknak tekinthető abban a vonatkozásban, hogy ne kerülhessen a pszichiátriai betegek otthonába az, aki – az ellátás és a gondoskodás e körében – az idősek otthonában (vagy esetleg más típusú otthonban) helyezhető el. Ugyanígy megköveteli a szakorvosi véleményt az Sztv. 71/A. § (2) bekezdése a szenvedélybetegek otthonában való elhelyezésnél. Mindhárom intézménytípus (tehát az idősek otthona, a pszichiátriai betegek otthona és a szenvedélybetegek otthona) esetén az Sztv. különválasztja a szociális ellátástól a gyógyintézeti (kórházi) ellátást. Így az Sztv. 68. § (1) bekezdése kimondja, hogy idősek otthonában csak azok helyezhetők el, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel. Az Sztv. 71. § (1) és (4) bekezdései értelmében a pszichiátriai betegek otthonában való elhelyezésre is csak akkor kerülhet sor, ha az igénylő akut gyógyintézeti kezelésre nem szorul, s az Sztv. 71/A. § (1) bekezdése is úgy rendelkezik, hogy a szenvedélybetegek otthonában való elhelyezés csak akkor lehetséges, ha nem szükséges az érintett személy kötelező intézeti gyógykezelése. A rendszeres gyógyintézeti (kórházi) kezelés szükségessége mind az idősek otthonában, mind a pszichiátriai betegek otthonában, mind a szenvedélybetegek otthonában való elhelyezés akadálya, s az a megfelelő egészségügyi (és nem szociális) intézményekben történik.
A fenti jogszabályhelyek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy az idősek otthonában, a pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek otthonában elhelyezettekre a szociális törvény azonos szabályozási koncepciója vonatkozik. Az Alkotmány 70/A. §-ának szempontjából az Alkotmánybíróság – korábbi gyakorlatának megfelelően [lásd: 21/1990. (X. 4.) AB határozat ABH 1990. 73., 78.; 49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991. 246., 249. stb.] – a szabályozási koncepciót veszi alapul az érintett jogalanyok összehasonlíthatóságának megítélése során, amely jelen ügyben a szociális törvény szabályozási koncepcióját jelenti. Az Sztv. mindhárom otthont (az idősek otthonát, a pszichiátriai betegek otthonát, és a szenvedélybetegek otthonát) a szakosított ellátási formák (ápolást, gondozást nyújtó intézmények) között nevesíti, s mindháromra irányadó, hogy azok kerülhetnek a szociális ellátás e formája alá, akikről az alapellátás keretében nem lehet gondoskodni, de gyógyintézeti (kórházi) ellátásra nem szorulnak. Ebben a jogszabályi környezetben található az indítványozó által vizsgálni kért szabály, az Sztv. 68. § (3) bekezdése, amely kimondja, hogy ha az idősek otthonában történő elhelyezésre egyébként jogosult személy pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenved, ellátásáról – a szociális ellátás körén belül maradva – más intézmény keretében kell gondoskodni. Alkotmányossági szempontból ezért az a kérdés, hogy az azonos szabályozási koncepció alá vont jogalanyok között ésszerű indokon nyugszik-e az a különbségtétel, amelynek alapján külön intézménytípusokban (otthonokban) történik a gondoskodás.
3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem tekinthető az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző tiltott megkülönböztetésnek, hogy a törvényalkotó figyelemmel volt az egészségi állapot sajátosságaira akkor, amikor a szociális ellátás keretében különböző intézménytípusokat hozott létre, illetve amikor a 68. § (3) bekezdésben úgy rendelkezett, hogy a pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenvedőkről más szociális intézményekben kell gondoskodni. Ez a különbségtétel nem önkényes. Az Alkotmánybíróság ugyan más összefüggések (az egészségügyi ellátás) kapcsán, de vizsgálta azt az elvi kérdést, hogy alkotmányellenes megkülönböztetést eredményez-e, ha az általános szabályoktól részben eltérő rendelkezések vonatkoznak a pszichiátriai betegségben (és a kóros szenvedélyben) szenvedő személyekre. Az Alkotmánybíróság pusztán e tény alapján az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző hátrányos megkülönböztetést nem állapított meg. [36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000. 241., 265.]. Jelen ügyben is hasonló a helyzet. Önmagában az, hogy a szociális ellátások keretében külön intézménytípusban történik az ápolás és gondoskodás a pszichiátriai és szenvedélybetegségben szenvedők esetén, nem eredményez az Alkotmány által tiltott diszkriminációt. Nyilvánvaló ugyanis, hogy szakosított ellátást és gondoskodást nyújtani kell azoknak is, akik önmaguk ellátásáról a jelzett betegségekből eredően nem tudnak gondoskodni, ezért az azonos szabályozási koncepción belül az indítványozó által jelzett különbségtétel ésszerű indokokon nyugszik, nem önkényes. A vizsgált szabály alkotmányellenessége ezért az Alkotmány 70/A. §-a alapján nem állapítható meg.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Sztv. 68. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2002. november 5.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
Dr. Kiss László
alkotmánybíró helyett
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozat rendelkező részével és az indokolás fő gondolatmenetével. Párhuzamos indokolásommal azt az álláspontomat kívánom hangsúlyozni, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 68. § (3) bekezdésében foglalt elkülönített ápolás, gondozás kizárólag az Sztv. 71. § (1) bekezdésében és a 71/A. § (1) bekezdésében szereplő személyek esetében megengedett. Valamennyi, egyébként ápolásra, gondozásra jogosult pszichiátriai beteg és szenvedélybeteg elkülönítése diszkriminatív volna.
1. A határozat indokolása a hátrányos megkülönböztetés tilalma szempontjából azonos csoportba sorolja az idősek otthonában, a pszichiátriai betegek otthonában és a fogyatékos személyek otthonában elhelyezetteket. Egyetértek ezzel a csoportképzéssel, mivel az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján a személyek közötti megkülönböztetést és nem az intézmények közötti különbségeket kell vizsgálnia. Az érintett személyek a jelen ügyben azért tartoznak azonos megítélés alá, mert mindegyikük állapotára igaz, hogy önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek, az alapellátás keretében nem lehet róluk gondoskodni, ugyanakkor kórházi ellátásra nem szorulnak. Az érintett személyek között a törvényalkotó – az indítványozó által kifogásolt – különbséget tett azzal, hogy az Sztv.-ben speciális intézménytípust hozott létre a pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek egyes csoportjai számára, és ők nem kerülhetnek az idősek otthonába.
Abból a tényből, hogy az Sztv.-ben számos speciális szabály vonatkozik a pszichiátriai betegek otthonára és a szenvedélybetegek otthonára, nem következik, hogy az érintett személyek egymással nem összehasonlítható csoportok tagjai. Éppen a törvényhozói elkülönítés az alkotmányossági vizsgálat tárgya, így a speciális szabályok nem alapozzák meg a különböző, egymással nem összehasonlítható csoportba tartozást.
2. Az Sztv. 68. § (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy ha az idősek otthonában ápolásra, gondozásra jogosult személy pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenved, ellátásáról más intézmény (pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona) keretében kell elkülönítetten gondoskodni.
A 71. § (1) bekezdése alapján a pszichiátriai betegek otthonába az a krónikus pszichiátriai beteg vehető fel, aki az ellátás igénybevételének időpontjában nem veszélyeztető állapotú, akut gyógyintézeti kezelést nem igényel, és egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására segítséggel sem képes.
A 71/A. § (1) bekezdése alapján a szenvedélybetegek otthonában annak a személynek az ápolását, gondozását végzik, aki szomatikus és mentális állapotát stabilizáló, illetve javító kezelést igényel, önálló életvitelre időlegesen nem képes, de – a külön jogszabályban meghatározott – kötelező intézeti gyógykezelésre nem szorul.
E három szabály egybevetéséből az következik, hogy az Sztv. nem minden, egyebekben a feltételeknek megfelelő pszichiátriai beteget és szenvedélybeteget zár el az idősek otthonába való bekerüléstől, csupán azokat, akik pszichiátriai „egészségi állapotuk”, illetve „szomatikus és mentális állapotuk” miatt nem képesek önmaguk ellátására, és ezért szorulnak az Sztv. szerinti ápolásra, gondozásra. Azok a pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek, akik önmaguk ellátására nem ezen betegségük miatt, hanem más okból (például egyéb betegségük vagy idős koruk miatt) nem képesek, jogosultak az idősek otthonába való felvételre.
Számos pszichiátriai betegség és szenvedélybetegség nem jár olyan súlyos következményekkel, hogy a beteg nem képes önálló életvitelre, illetve önmaga ellátására. Az e körbe tartozó személyek elkülönítése indokolatlan, önkényes volna. Az a tény, hogy az elkülönített gondozást, ápolást nyújtó intézményben magasabb színvonalú ellátásban részesülnek az érintettek, nem teszi az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése szerinti esélyegyenlőséget kiküszöbölő intézkedésnek az elkülönítést. Éppen ellenkezőleg: ha a pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek elkülönítésének nincs alkotmányosan elfogadható indoka, akkor az diszkriminációnak minősül, mivel azt a jogalkotói megítélést tükrözi, hogy ezek a személyek nem azonos értékűek másokkal.
Budapest, 2002. november 5.
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 68. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításával egyetértek, az indokolás tekintetében azonban eltér a véleményem.
A határozat indokolásával egyetértek abban, hogy jelen esetben az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalma szempontjából az az eldöntendő kérdés, hogy „az idősek otthonában, a pszichiátriai betegek otthonában és a szenvedélybetegek otthonában elhelyezettek azonos szabályozási koncepció alá tartoznak-e, s ha igen, akkor a[z] Sztv. által tett különbségtételnek a tárgyilagos megítélés szerint van-e ésszerű indoka, azaz a különböző intézménytípusokra vonatkozó szabályozásban fellelhető-e az önkényes, s ezáltal az emberi méltóságot sértő megkülönböztetés”. Az Alkotmánybíróságnak a határozatban is hivatkozott gyakorlatára figyelemmel – melyet először a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban (ABH 1990. 73., 77–78.) alkalmazott – osztom azt az álláspontot is, amely „a szabályozási koncepciót veszi alapul az érintett jogalanyok összehasonlíthatóságának megítélése során”.
A szabályozási koncepció vizsgálatánál viszont már nem értek egyet azzal, hogy a határozat a szakosított ellátási formába tartozó ápolást, gondozást nyújtó intézmény gyűjtőfogalmát tekinti csoportképző ismérvnek, és eszerint állapítja meg az alanyi kört. Az azonos csoportba tartozás megítélése szempontjából irrelevánsnak tartom annak figyelembevételét is, hogy egyik indítvánnyal érintett otthonban sem látnak el akut gyógykezelésre szoruló beteget, hiszen ezzel az Sztv. – mint ahogyan azt a határozat is megállapítja – csupán „különválasztja a szociális ellátástól a gyógyintézeti (kórházi) ellátást”. Álláspontom szerint a személyes gondoskodás keretében ápolást, gondozást nyújtó intézmények különböző típusaiban (az idősek otthonában, a pszichiátriai betegek otthonában, a szenvedélybetegek otthonában, továbbá a fogyatékos személyek otthonában és a hajléktalanok otthonában) gondozott személyek életkoruk, egészségi állapotuk, önellátási képességük és rehabilitálhatóságuk szempontjából jól elkülöníthető csoportot alkotnak. Az egyes gondozotti csoportok helyzetéből adódó eltérő szükségletek és igények szerinti ellátási formáknak az ápolásban, gondozásban, szakmai és tárgyi feltételekben, valamint költségigényeiben megjelenő különbözőségét a jogalkotó mind az Sztv.-ben, mind más jogszabályokban következetesen érvényesíti.
Arra a határozat is utal, hogy az Sztv. az egyes intézményi ellátások igénybevételét eltérően szabályozza, de ebben a körben csupán a pszichiátriai és a szenvedélybetegek otthonába történő elhelyezéshez előírt szakorvosi szakvéleményt említi. Az Sztv. azonban ezen kívül számos rendelkezésében kifejezésre juttatja az ápolást, gondozást nyújtó intézmények típusai közötti eltérést. Így például a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele főszabály szerint önkéntes [93. § (1) bekezdés], ami lehet határozatlan idejű, határozott idejű valamint ideiglenes [94/A. § (4) bekezdés b) pont, 94/B. § (2) bekezdés a) pont, 94/D. §, 105. § (2) bekezdés]. A pszichiátriai betegek otthonába való elhelyezést viszont bíróság kötelezően is elrendelheti [94. § (1) bekezdés b)–c) pont, 94. § (2) bekezdés]. Ez utóbbira is tekintettel az Sztv. az V. fejezetében önálló cím alatt tartalmazza a pszichiátriai betegek otthonára vonatkozó külön szabályokat, amelyek az intézményben történő további ellátás szükségességének és a más intézménybe való áthelyezés indokoltságának kétévenkénti felülvizsgálatát írják elő (113/A. §). Az intézmények által nyújtott gondozásban, az alkalmazott terápiában és az ápolásban megnyilvánuló eltérésekre tekintettel az Sztv. a többi intézménytípus esetében is lehetővé teszi a gondozottak más intézménybe történő áthelyezését, ha az az egészségi állapot megváltozása miatt indokolt, vagy az ellátott nem az egészségi állapotának megfelelő intézménybe került elhelyezésre [109. § (2) bekezdés a) pont]. Maga az Sztv. külön csoportokként nevesíti is a határozatban azonos csoportba tartozónak minősített alanyi kört, amikor az önkormányzati szolgáltatástervezési koncepcióval kapcsolatban előírja, hogy annak tartalmaznia kell „az egyes ellátotti csoportok (idősek, fogyatékos személyek, hajléktalan személyek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek) sajátosságaihoz kapcsolódóan a speciális ellátási formák, szolgáltatások biztosításának szükségességét” [92. § (4) bekezdés d) pont]. Mindezek alapján nem tartom helytállónak a határozat indokolásának azon megállapítását, miszerint „az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy az idősek otthonában, a pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek otthonában elhelyezettekre a szociális törvény azonos szabályozási koncepciója vonatkozik”.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző hátrányos megkülönböztetést kizárólag akkor állapít meg, ha „a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne” [191/B/1992. AB határozat, ABH 1992. 592., 593.; lásd még: 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 77–78.; 24/1990. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1990. 115., 118.; 881/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 474., 477.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203–204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 130., 138–140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999. 325., 342–344.; 2/2000. (II. 25.) AB határozat, ABH 2000. 25., 34–35.; 8/2000. (III. 31.) AB határozat, ABH 2000. 56., 59.; 3/2001. (I. 31.) AB határozat, ABH 2001. 68., 78–79.]. Mivel a fenti indokok alapján az Sztv. szabályozási koncepciója szerint az idősek otthonában, a pszichiátriai betegek otthonában és a szenvedélybetegek otthonában gondozott személyek nem tartoznak azonos csoportba, ezért álláspontom szerint az indítványt az Alkotmánybíróságnak erre tekintettel kellett volna elutasítania.
Budapest, 2002. november 5.
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás