930/B/2001. AB határozat
930/B/2001. AB határozat*
2007.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet 5/A. § (3) bekezdése a), b) és c) pontjai, valamint (8) bekezdése a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 5/A. § (3) bekezdése a), b) és c) pontjai, valamint (8) bekezdése a) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. A R. támadott szabályai szerint taxiengedély annak a vállalkozásnak adható, amelynél igazolt a személyes megbízhatóság, a szakmai alkalmasság, a megfelelő pénzügyi teljesítőképesség, valamint a különböző feltételek szerint alkalmasnak minősített személygépkocsi. A pénzügyi teljesítőképesség megfelelősége – többek között – akkor állapítható meg, ha a vállalkozás igazolja, hogy köztartozása nem áll fenn.
Az indítványozó érvelése szerint „a vállalkozáshoz, munkához, foglalkozáshoz való jog alkotmányos alapjog, annak közvetlen és jelentős korlátozása alkotmányosan csak törvényben történhet” és ezt a korlátozást az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény, a gazdasági társaságokról szóló [az indítvány benyújtásakor hatályos] 1997. évi CXLIV. törvény, valamint a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvények tartalmazzák. A R. támadott szabályai a hivatkozott törvények rendelkezéseivel párhuzamosan alkalmazva sértik a vállalkozás jogát és a verseny szabadságát, diszkriminatívak a vállalkozók, illetve az engedélyhez kötött más tevékenységek gyakorlói tekintetében, továbbá korlátozzák a foglalkozás szabad megválasztásának és gyakorlásának jogát, ebből következően pedig sértik az alapjogok korlátozhatóságának az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében meghatározott követelményét. Ebben az összefüggésben az indítvány utal arra, hogy „a jogalkotó e szabályokkal megszegte a joggal való visszaélésnek a Polgári Törvénykönyv 5. § (1) bekezdésében megállapított tilalmát, valamint nem vette figyelembe a sérelmes jogszabályok megalkotásánál az Alkotmánybíróság korábbi határozatait, ezért is megállapítható e rendelkezések alkotmányellenessége.”
A jogszabályi rendelkezés „szövegezésének nem egyértelmű” voltát látja az indítványozó a „taxiengedély annak a vállalkozásnak adható” fordulatban, amely nézete szerint sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 18. § (2) bekezdésében foglalt követelményt, ezzel a jogbiztonságban megnyilvánuló jogállamiságnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített tételét. Ugyancsak a jogállamiság sérelmét látja abban, hogy a R. támadott rendelkezéseiben előírt követelményeket hatóságok a személytaxi cseréjekor is alkalmazzák.
A beadványból megállapíthatóan az indítványozó alkotmányellenességre vonatkozó további érvelése lényegében a köztartozás fennállásának hiányára vonatkozó igazolási kötelezettséget előíró jogszabályi rendelkezéshez kapcsolódik. Az indítványozó álláspontja szerint ezen igazolás a jogalanyok vagyoni viszonyaira, az adózásra vonatkozó személyes adatnak minősül, következésképp a szabályozásnak meg kell felelnie a személyes adatok védelmére vonatkozó alkotmányos követelményeknek. Érvelése szerint a R. támadott rendelkezése kényszerítő ok nélkül korlátozza az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében szabályozott, a személyes adatok védelméhez való jogot, ezáltal nem felel meg az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében előírt követelményeknek. A köztartozás hiányára vonatkozó igazolás kötelezettsége az indítványozói érvelés szerint sérti a gazdasági verseny szabadságát és a vállalkozás jogát, valamint a különböző vállalkozói csoportok között az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző megkülönböztetést eredményez.
Részletesebb érvelés és indokolás nélkül hivatkozik még az indítvány az Alkotmány 70/C. §-ban szabályozott érdekvédelmi szerveződés és sztrájkjog sérelmére is.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.”
„70/C. § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon.
(2) A sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.
(3) A sztrájkjogról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvénynek az indítvány elbírálása során figyelembe vett rendelkezése:
„2. § E törvény alkalmazása során:
1. személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;
(...)”
A R. indítvány által támadott rendelkezései:
(...)
(3) Taxiengedély annak a vállalkozásnak adható, amelynél igazolt
a) a személyes megbízhatóság,
b) a szakmai alkalmasság,
c) a megfelelő pénzügyi teljesítőképesség,
(...)
(8) A pénzügyi teljesítőképesség abban az esetben megfelelő, ha a vállalkozás
a) 90 napnál nem régebbi igazolással igazolja, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 97. §-ának q) pontjában meghatározott köztartozása nem áll fenn;
(...)”
[Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a R. hatályos szövegében hivatkozott, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 180. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, ezen törvény 178. §-ának 20. pontja azonban a köztartozások fogalmát ugyanolyan tartalommal határozza meg, mint a hatályon kívül helyezett törvénynek a R. 5/A. § (8) bekezdés a) pontjában hivatkozott rendelkezése. Az indítvány benyújtásakor hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvényt a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvényt a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény időközben hatályon kívül helyezte, mindennek azonban az indítvány elbírálása szempontjából jelentősége nincsen.]
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét látja az indítványozó abban, hogy álláspontja szerint a R. 5/A. § (3) bekezdésének szövegezése nem egyértelmű. Az indítványban hivatkozott, „taxiengedély annak a vállalkozásnak adható ...” fordulat azonban semmifajta bizonytalanságot nem tükröz, pusztán a felsorolandó feltételekre utal, és nem a jogalkalmazó diszkrecionális jogkörét jelenti. Ebből következően az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét jelentő alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
2. A szabad vállalkozás jogát értelmezve az Alkotmánybíróság megállapította: „A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. [...] A vállalkozás joga [...] egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének – esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott – biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342.]
A vállalkozások feltételeinek szabályrendszerét az Alkotmánybíróság már több határozatában vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy a vállalkozási tevékenység folytatásának különböző feltételei a vállalkozói tevékenységet végezni akarók számára korlátozást, a gazdasági versenybe való állami beavatkozást jelentenek. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint azonban a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, nincs külön alkotmányossági mércéje. A piacgazdaság a verseny léte és működése különböző, a piacgazdasággal és a versennyel kapcsolatban álló alapjogok érvényesülését igényli [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.]. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében rögzített vállalkozáshoz való jog alapjog, de nem korlátozhatatlan. Az Alkotmányban biztosított jog korlátozásának határát az jelenti, hogy az állam nem teheti lehetetlenné a vállalkozóvá válást; ettől eltekintve azonban a jogalkotó nagymértékben szabadon határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a vállalkozó tevékenységét megkezdheti és végezheti [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 342.; 1105/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 637, 640.; 41/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 318, 325.]. A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja. A szubjektív feltételek előírása is a választási szabadság korlátozása. Ezek teljesítése azonban elvileg mindenkinek nyitva áll (ha nem, akkor a korlát objektív). Ezért a jogalkotó mozgástere némileg nagyobb, mint az objektív korlátozásnál. Végül a foglalkozás gyakorlásának korlátai jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak, alapjogi problémát határesetekben okoznak. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121–122.; 340/B/1995. AB határozat, ABH 2003, 918, 922.].
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a R. 5/A. § (3) bekezdés a), b) és c) pontjai senkit nem zárnak el a vállalkozáshoz való jog gyakorlásától, tehát nem jelentik az alkotmányos jog objektív korlátját. Az elvileg mindenki által teljesíthető, tehát szubjektív korlátokon belül a támadott rendelkezések – az Alkotmánybíróság fenti terminológiáját alkalmazva – a foglalkozásba kerülés korlátait határozzák meg.
A R. 5/A. § (3) bekezdés a), b) és c) pontjaiban meghatározott feltételek tartalmát a R. további szabályai pontosítják, és részleteiben is konkretizálják. Ezek szerint a személyes megbízhatóság feltételeinek nem felel meg az a személy, aki
a) büntetett előéletű;
b) olyan vállalkozás szakmai vezetője volt, amelynél
– a szakmai érdekképviseletek, a települési önkormányzat (a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat) megállapítása szerint a személytaxi-szolgáltatásra vonatkozó jogszabályokat – ideértve a települési önkormányzat (a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat) által közterületen kijelölt taxiállomás (a továbbiakban: taxiállomás) használatára,
– a járművezetők személyi feltételeire, az áralkalmazásra, a nyugtaadási kötelezettségre vonatkozó jogszabályokat megsértették, illetőleg a személytaxikra vonatkozó műszaki, biztonsági vagy igazgatási szabályokat megsértették, és ezért az engedélyező szerv a vállalkozás személytaxi-szolgáltatás vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatás végzésére jogosító valamennyi engedélyét (14. bekezdés) visszavonta, a visszavonás időtartama alatt;
c) az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatások keretében történő járművezetésre való jogosultságát a (13) bekezdés b) pontjában felsorolt okok valamelyike miatt az NKH regionális igazgatósága visszavonta, a visszavonás időtartama alatt. [R. 5/A. § (5) bekezdés]
A szakmai alkalmasság a R. 1. számú mellékletének 1/b) pontjában meghatározott személytaxis és személygépkocsis személyszállító vállalkozói szakismeretek eredményes elsajátítását tanúsító vizsgabizonyítvánnyal igazolható. [R. 5/A. § (6) bekezdés]
A pénzügyi teljesítőképesség abban az esetben megfelelő, ha a vállalkozás
a) 90 napnál nem régebbi igazolással igazolja, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 97. §-ának q) pontjában meghatározott köztartozása nem áll fenn;
b) személytaxinként a szállítható utasok száma alapján 25 ezer Ft összegű, elkülönítetten kezelt vagyoni biztosítékkal, ennek megfelelő – pénzügyi intézmény által nyújtott – garanciával vagy erre felelősségbiztosítással rendelkezik. [R. 5/A. § (8) bekezdés]
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fentiekben részletezett, az adott foglalkozásba kerülés szubjektív korlátjaiként meghatározott feltételek a személytaxi-szolgáltatás bizalmi jellegéből fakadóan a szolgáltatás megfelelő színvonalának biztosítása, valamint a szolgáltatást igénybe vevő utasok védelme érdekében szükségesek, és ehhez viszonyítva nem jelentik a vállalkozói tevékenységen belül a foglalkozásba kerülés aránytalan korlátozását. Mindezek alapján a támadott rendelkezéseknek a vállalkozáshoz való jog sérelmét eredményező alkotmányellenességét nem találta megállapíthatónak.
3. Ugyancsak nem találta megalapozottnak az Alkotmánybíróság az indítvány azon érvelését, miszerint a vállalkozáshoz való jog alkotmányellenes sérelmét jelentené az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény, a gazdasági társaságokról szóló [az indítvány benyújtásakor hatályos] 1997. évi CXLIV. törvény, és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a R. támadott rendelkezéseinek esetleges párhuzamos szabályozása. Pusztán az a körülmény, hogy a hivatkozott törvények és a R. szabályai azonos rendelkezést tartalmaznának, önmagában nem jelent alkotmányossági problémát, nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglaltakkal, következésképp nem is eredményezheti azok sérelmét.
4. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések sértik az Alkotmány 70/B. §-ában szabályozott munkához való jogot is.
Az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában (ABH 1993, 343.) kifejtette, hogy a vállalkozás joga – mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik különös szintjén történő megfogalmazása – azt jelenti, hogy az állam bárkinek biztosítja a vállalkozás, azaz a gazdasági életben történő tevékenység folytatását. Ezen alapjog az állam által megteremtett közgazdasági feltételrendszerbe történő bekapcsolódás lehetőségét jelenti, amely adott esetben – akár ugyanazon tevékenységi körre vonatkozóan – többféle, egymástól eltérő feltételek, korlátozások lehetőségét is magában foglalhatja. A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E feltételrendszerrel kapcsolatosan különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy az (...) megfeleljen a piacgazdaság Alkotmányban rögzített feltételének, valamint, hogy ne legyen diszkriminatív. [65/1997. (XII. 18.) AB határozat, ABH 1997, 391, 393.]
Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (70/B. §), illetőleg a vállalkozás joga (9. §) között nincs hierarchikus viszony. A munkához való jogot is úgy kell értelmezni, hogy abba mindenfajta foglalkozás, hivatás, „munka” megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik. Ehhez képest mind az egyik aspektus, ti. a választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a vállalkozás kiemelése a 9. §-ban csupán ismétlés vagy részletező rendelkezés. Munka, foglalkozás, vállalkozás alanyi alapjogként nem különbözik egymástól. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.]
Az Alkotmánybíróság fenti döntéseiben tükröződő gyakorlata a vállalkozáshoz való jogot a foglalkozás szabad megválasztásához való jog egyik vonatkozásaként értelmezi. Tekintettel tehát arra, hogy a R. 5/A. § (3) bekezdés a), b) és c) pontjainak a vállalkozáshoz való jog sérelmében álló alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság nem találta megállapíthatónak, az indítványt a hivatkozott rendelkezéseknek az Alkotmány 70/B. §-ába ütközése miatti alkotmányellenességre hivatkozó részében sem találta megalapozottnak.
5. Alkotmányellenes megkülönböztetést állít az indítványozó arra hivatkozással, hogy a R. támadott rendelkezéseinek alkalmazása a személytaxi vállalkozásokat – a foglalkozás szabad megválasztását és a foglalkozás gyakorlását illetően – hátrányosan különbözteti meg a vállalkozáshoz való jog szempontjából a képesítéshez kötött más tevékenységet gyakorló jogalanyoktól, a megkülönbözetés nézete szerint önkényes, és ez által sérti az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakat.
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt rendelkezést a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben azonban, ha a megkülönböztetés nem alapvető alkotmányos jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203–204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342–344.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 241–242. stb.]
A hátrányos megkülönbözetés tilalmára vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat kulcsfogalma az azonos szabályozási kör kategóriája; a diszkrimináció tilalma csakis az azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok vonatkozásában értelmezhető. A R. 1. § (1) bekezdése a jogszabály személyi hatályát a következőképp határozza meg:
„A rendelet hatálya azokra a jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra és természetes személyekre terjed ki, akik
a) a Magyar Köztársaság területén közúti közlekedési szolgáltatást végeznek, illetőleg közúti járművet (a továbbiakban: jármű) tartanak üzemben;
b) a Magyar Köztársaság területén kívül magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott járművel közúti közlekedési szolgáltatást végeznek;
(...)”
A R. szabályozási köre tehát nem általában a gazdasági élet szereplői, a vállalkozás jogát gyakorló, illetve a képesítéshez kötött tevékenységet végző jogalanyok csoportját fogja át (ahogyan azt az indítvány értelmezi), hanem – az indítvány által támadott rendelkezések tekintetében – a közúti közlekedési szolgáltatást végző egyéni és társas vállalkozókat jelenti. Ebben a körben pedig a támadott rendelkezések egyaránt vonatkoznak minden jogalanyra, az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok között semmiféle megkülönbözetést nem valósít meg, így a R. támadott rendelkezéseinek az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmére hivatkozó alkotmányellenessége sem állapítható meg.
6. A R. támadott 5/A. § (8) bekezdésének a) pontja szerint a taxiengedély megadásához szükséges pénzügyi teljesítőképesség megfelelő voltának feltétele annak igazolása, hogy a vállalkozásnak köztartozása nem áll fenn. Az indítványozó álláspontja szerint ez az igazolás a vagyoni viszonyokra vonatkozó személyes adatnak minősül, és ebből következően a R. támadott szabályai korlátozzák az érintettek vonatkozásában magántitok és a személyes adatok védelmére vonatkozó jogot, így az Alkotmány 59. §-ába ütközően alkotmányellenesek.
Korábbi határozatában – más alkotmányi összefüggésben ugyan – már vizsgálta az Alkotmánybíróság a R. 5/A. § (8) bekezdésének alkotmányosságát. Határozatában megállapította, hogy a R.-t az 5/A. §-sal a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosításáról szóló 142/1992. (X. 27.) Korm. rendelet egészítette ki. Mind a R., mind az azt módosító rendelet kibocsátására a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben adott felhatalmazásra hivatkozással került sor. E törvény 19. §-ának (1) bekezdése felhatalmazta a Kormányt, hogy a közúti közlekedési szolgáltatások végzésének feltételeit rendeletben állapítsa meg. Így törvényi felhatalmazás alapján írta elő a Kormány a taxiengedélyeknek a R. 5/A. §-a (3) bekezdésében meghatározott feltételét, olyan igazolás megkövetelését, amely szerint az engedély kérelmezőjének nincs köztartozása.
Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. év V. törvény (a továbbiakban: Etv.) 5. § (1) bekezdés g) pontja szerint nem kaphat vállalkozói igazolványt, akinek adó-, vám- vagy társadalombiztosítási tartozása van. A törvény 14. § (1) bekezdés c) pontja szerint az egyéni vállalkozótól vissza is kell vonni az igazolványt, ha az adó, illetve vám megfizetésére irányuló kötelezettségeit az illetékes hatóság felhívását megelőzően legalább 12 hónapig nem teljesítette, illetve a bejelentkezési, adóbevallási, nyilvántartási kötelezettségeinek az adóhatóság felhívása ellenére a felhívásban megjelölt határidőig sem tett eleget. Az adó- és járuléktartozás az Etv. szerint is a vállalkozási tevékenység végzésének kizáró oka, így az Etv. szabályaival összhangban áll az R. 5/A. §-ának (8) bekezdése, amelynek alapján a vállalkozói igazolvány megadásának feltétele a nemleges adóigazolás. (ld. 340/B/1995. AB határozat, ABH 2003, 918, 923, 924.)
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 2. §-ának 1. pontja szerint személyes adat bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet. Az Avtv. 3. § (1) bekezdése szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.
Az indítványozó a támadott rendelkezés alkotmányellenességét illetően az Alkotmány 59. §-ában foglalt személyes adatok és a magántitok védelméhez való jog sérelmére hivatkozik. Az Avtv. hatálya azonban a személyes adatok tekintetében csak a természetes személyekre, a R. hatálya tekintetében tehát csak az egyéni vállalkozókra terjed ki. Az egyéni vállalkozókra vonatkozóan pedig – az Alkotmánybíróság fenti határozatában is tárgyaltan – törvény, az Etv. írja elő az adó- és járuléktartozás hiányának igazolását. Ebben az összefüggésben pedig a jogi szabályozás egésze – függetlenül attól, hogy az adótartozás hiánya személyes adatnak tekinthető-e vagy sem – az alkotmányos követelményeknek eleget tesz, a támadott rendelkezés alkotmányellenessége nem állapítható meg.
A társas vállalkozások (gazdasági társaságok) esetében személyes adatok védelméről általában nem lehet szó, az alkotmányellenességet a magántitok védelméhez való jog esetleges sérelme eredményezheti. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban az a körülmény, hogy egy jogalanynak nem áll fenn adó- és járuléktartozása, vagyis kötelezettségeinek eleget tett, a magántitok körébe nem sorolható.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a R. támadott szabályai az érintettek vonatkozásában sem a magántitok, sem pedig a személyes adatok védelmére vonatkozó jogot nem korlátozzák, ezért az indítványt az Alkotmány 59. §-ának sérelmével összefüggésben is elutasította.
7. Az alkotmányellenességre hivatkozó érvelésében az indítványozó utalt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott joggal való visszaélés tilalmára, amely visszaélést az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotó megvalósított volna. Ez az érvelés az alkotmányossági vizsgálat szempontjából értelmezhetetlen, ezért azzal az Alkotmánybíróság érdemben nem foglalkozott.
8. A támadott rendelkezések alkotmányellenességét illetően az indítvány mindenfajta érvelés nélkül hivatkozott az Alkotmány 70/C. §-ának sérelmére. Az Alkotmánynak ez a szabálya a gazdasági és társadalmi érdekvédelmi szerveződésekről és sztrájkjogról rendelkezik. Tekintettel arra, hogy az indítvány ezzel összefüggésben semmifajta érvelést nem tartalmaz, a támadott rendelkezések alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság ebben az összefüggésben sem vizsgálhatta.
9. Tekintettel arra, hogy a támadott rendelkezések vonatkozásában az Alkotmánybíróság alapvető jogok korlátozását nem állapította meg, az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének sérelmére hivatkozó indítványozói érvelést is elutasította.
Az indokolásban foglaltak alapján az Alkotmánybíróság a R. támadott rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2007. október 15.
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás