• Tartalom

2001. évi XCIV. törvény

2001. évi XCIV. törvény

a helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról1

2007.07.01.

Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) alapján a helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások – jogszabályi változásból eredő – eredeti döntései módosításáról a következő törvényt alkotja:

1. § A helyi önkormányzatok részére a támogatás szempontjából új beruházásaikhoz 2002-ben és az azt követő években járó címzett támogatást ágazatonként, önkormányzatonként és beruházásonként az 1. számú melléklet tartalmazza.

2. § Nem részesülnek címzett támogatásban a 2. számú mellékletben felsorolt önkormányzati beruházások.

3. §2

4. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 2001. évi XCIV. törvényhez3


2002. évi címzett támogatások
Ezer forintban

Sor-
szám

Önkormányzat

Beruházás megnevezése

Beruházási összköltség

Saját forrás

Összes címzett támogatás

Címzett támogatás éves ütemezése

2002

2003

2004

2005

2006

OKTATÁS

1.

Budapest I. ker.

Toldy Ferenc Gimnázium, tornaterem építése

671 460

134 292

537 168

40 000

357 168

140 000

 

 

2.

Fejér Megyei Önkormányzat

Móri Gárdonyi Géza Általános Iskola életveszélyessé vált épületének új építéssel történő kiváltása

335 530

135 530

200 000

30 000

170 000

 

 

 

3.

Csorna város önkormányzata

Csornai Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskola új építéssel és épületátalakítással megvalósítandó intézmény rekonstrukciója

687 500

0

687 500

77 500

500 000

110 000

 

 

4.

Hajmáskér

Hajmáskéri Általános Iskola 12 tantermes intézménnyé történő átalakítása, tornaterem, konyha étkezővé építése

306 306

40 000

266 306

28 641

152 359

85 306

 

 

5.

Kalocsa

Belvárosi Általános Iskola rekonstrukciója (az önkormányzat 2003 januárjáig benyújtott kérelmének megfelelő módosítással)

292 000

15 000

277 000

19 000

128 000

130 000

 

 

6.

Kántorjánosi

Általános Iskola bővítése

232 442

23 244

209 198

41 839

167 359

 

 

 

7.

Kaposvár

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában tanétterem és tanszálloda építése

1 221 404

32 000

1 189 404

60 000

951 523

177 881

 

 

8.

Mohács

Széchenyi Ifjúsági Centrum (tornaterem, 5 db foglalkoztató, 6 db öltöző, konyha, könyvtár)

400 000

40 000

360 000

58 000

252 000

50 000

 

 

9.

Miskolc

Földes Ferenc Gimnázium bővítéses rekonstrukciója

550 000

55 000

495 000

63 020

280 000

151 980

 

 

10.

Pécs

Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

500 000

200 000

300 000

60 000

100 000

140 000

 

 

11.

Siklós

Táncsics Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola bővítéses rekonstrukciója

820 137

82 014

738 123

50 000

463 500

224 623

 

 

 

Összesen:

6 016 779

757 080

5 259 699

528 000

3 521 909

1 209 790

0

0

KULTÚRA

1.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

Múzeumi műtárgyraktár és Galéria kiállítóterem épületeinek rekonstrukciója (az önkormányzat 2004. januárjában benyújtott kérelmének megfelelő módosítással)

980 000

40 000

940 000

35 000

375 000

400 000

130 000

 

2.

Mórahalom

Művelődési Ház rekonstrukciója és bővítése Térségi Közösségi és Rendezvényházzá

390 000

40 000

350 000

65 000

260 000

25 000

 

 

3.

Sátoraljaújhely

Kossuth Lajos Művelődési Központ és Turinform Iroda rekonstrukciója

350 000

5 000

345 000

67 000

247 000

31 000

 

 

4.

Szeged

Szegedi Kamaraszínház rekonstrukciója

1 025 000

100 000

925 000

75 000

450 000

400 000

 

 

5.

Zalaegerszeg

Gönczi Ferenc Általános Művelődési Központ bővítéses rekonstrukciója

290 424

67 500

222 924

60 000

111 462

51 462

 

 

 

Összesen:

3 035 424

252 500

2 782 924

302 000

1 443 462

907 462

130 000

0

VÍZGAZDÁLKODÁS

Szennyvízcsatornázás és -tisztítás

1.

Baracska

Szennyvízelvezetés és -tisztítás

1 724 242

689 697

1 034 545

80 000

170 000

784 545

 

 

 

Kajászó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Csörötnek

Csörötnek és térsége csatornahálózata

1 929 005

841 394

1 087 611

326 283

543 806

108 761

108 761

 

3.

Csurgó

Szennyvíztisztító telep bővítése és csatornázás

2 902 948

1 018 557

1 884 391

70 000

390 000

1 424 391

 

 

 

Berzence

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyékényes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Somogyudvarhely

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csurgónagymárton

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zákány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

Hajdúböszörmény

Szennyvízcsatorna-hálózat építése

2 465 800

1 175 260

1 290 540

66 470

615 270

608 800

 

 

 

Bocskaikert

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

Iszkaszentgyörgy

Szennyvízelvezetés és -tisztítás

1 481 086

592 434

888 652

60 000

404 326

424 326

 

 

 

Moha

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sárkeresztes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyaralmás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

Nőtincs

Nőtincs és térsége szennyvízközmű beruházása (az önkormányzat 2004. januárjában benyújtott kérelmének megfelelő módosítással)

1 271 653

508 661

762 992

60 000

307 272

395 720

 

 

 

Alsópetény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keszeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felsőpetény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ôsagárd

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Pétervására

Szennyvízcsatorna-hálózat építése

1 931 186

772 474

1 158 712

64 880

489 356

604 476

 

 

 

Erdőkövesd

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Varászó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bükkszenterzsébet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentdomonkos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Istenmezeje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tarnalelesz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

Pilis

Pilis szennyvízcsatorna-hálózatának és szennyvíztisztító telepének bővítése

1 560 435

936 261

624 174

60 000

187 252

314 504

62 418

 

9.

Sopron

Soproni régió (Ágfalva, Harka, Kópháza) csatornázási és szennyvíztisztítási programja (2001. évi ISPA-ra benyújtva)

1 961 000

1 374 000

587 000

73 000

147 000

112 000

138 000

117 000

 

Ágfalva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Harka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kópháza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Szeged

Szeged város csatornahálózat fejlesztése (ISPA által támogatott) (főgyűjtők)

3 900 000

2 535 000

1 365 000

95 000

616 000

654 000

 

 

 

Tiszasziget

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Újszentiván

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Deszk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kübekháza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vízellátás

1.

Bonyhád

Bonyhád város vízellátása, vízbázisfejlesztése

668 875

133 775

535 100

50 000

265 848

219 252

 

 

2.

Budapest III. ker.

Aranyhegy-Ürömhegy közüzemi ivóvízellátása

224 030

32 796

191 234

40 000

66 929

84 305

 

 

Belterületi vízrendezés

1.

Nagyréde

Nagyréde község belterületi vízrendezése

443 258

132 978

310 280

70 000

77 570

85 140

77 570

 

2.

Alcsútdoboz

Váli-víz völgye (Alcsútdoboz, Felcsút, Kajászó, Óbarok, Tabajd, Vál) felszíni vízelvezetése

3 018 500

301 850

2 716 650

100 000

1 000 000

1 616 650

 

 

 

Összesen:

25 482 018

11 045 137

14 436 881

1 215 633

5 280 629

7 436 870

386 749

117 000

SZOCIÁLIS ELLÁTÁS

1.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Bárándi Pszichiátriai és Értelmi Fogyatékosok Otthona

371 338

37 134

334 204

80 000

157 704

96 500

 

 

2.

Nógrád Megyei Önkormányzat

Ludányhalászi Ápoló-Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója

1 503 253

85 000

1 418 253

11 020

508 955

898 278

 

 

3.

Vas Megyei Önkormányzat

Acsádi Időskorúak Szociális Intézete acsádi telephelyének rekonstrukciója

652 800

10 000

642 800

80 000

299 220

263 580

 

 

 

Összesen:

2 527 391

132 134

2 395 257

171 020

965 879

1 258 358

0

0

EGÉSZSÉGÜGY

1.

Baja

Bajai Kórház rekonstrukciója (műtő

intenzív, sterilizáló)

1 718 900

50 000

1 668 900

82 000

965 900

621 000

 

2.

Békés Megyei Önkormányzat

Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula Neuro-Pszichiátriai tömb és orvostechnológia rekonstrukciója

1 500 457

150 045

1 350 412

80 000

686 335

584 077

 

 

3.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Megyei Kórház Onkológiai és belgyógyászati osztályának bővítéses rekonstrukciója (az önkormányzat 2003 januárjában benyújtott kérelmének megfelelő módosítással)

1 962 910

100 000

1 862 910

100 000

735 000

530 000

497 910

 

4.

Mosonmagyaróvár

Karolina Kórház-Rendelőintézet rekonstrukciója

2 193 523

150 000

2 043 523

80 000

1 161 682

801 841

 

 

5.

Oroszlány

Szakorvosi Rendelőintézet bővítése

513 956

256 978

256 978

92 880

164 098

 

 

 

6.

Pásztó

Városi Kórház krónikus és rehabilitációs épülettömbjének rekonstrukciója

398 000

8 000

390 000

60 000

330 000

 

 

 

7.

Pest Megyei Önkormányzat

Flór Ferenc Kórház rekonstrukciója

1 720 000

253 000

1 467 000

100 000

776 000

591 000

 

 

8.

Veszprém Megyei Önkormányzat

Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet rekonstrukciója

614 400

26 000

588 400

98 750

489 650

 

 

 

 

Összesen:

10 562 146

994 023

9 568 123

693 630

5 308 665

3 067 918

497 910

0

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS

1.

Miskolc

Térségi hulladékgazdálkodási program megvalósítása (ISPA által támogatott)

3 420 000

3 003 000

417 000

138 000

279 000

 

 

 

2.

Szeged

Térségi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása (ISPA által támogatott)

2 253 000

1 406 000

847 000

169 000

160 000

518 000

 

 

3.

Szolnok

Térségi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása (ISPA által támogatott)

2 725 000

2 180 000

545 000

223 000

322 000

 

 

 

 

Összesen:

8 398 000

6 589 000

1 809 000

530 000

761 000

518 000

0

 

 

Mindösszesen:

56 021 758

19 769 874

36 251 884

3 440 283

17 281 544

14 398 398

1 014 659

117 000


Összesen: 44 db beruházás

2. számú melléklet a 2001. évi XCIV. törvényhez


2002. évben elutasított címzett támogatások

Ezer forintban

Sor-
szám

Önkormányzat

Beruházás megnevezése

Beruházási összköltség

Saját forrás

Összes címzett támogatás

2002

2003

2004

2005

2006

2007

VÍZGAZDÁLKODÁS

1

Aba

Aba és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

3 550 685

1 420 274

2 130 411

639 123

1 065 206

426 082

 

 

 

2

Abasár

Abasár község belterületi vízrendezési munkái

364 974

72 995

291 979

70 000

70 000

70 000

81 979

 

 

3

Abony

Belterületi csapadékvíz-elvezetés

666 150

199 845

466 305

139 892

139 891

186 522

 

 

 

4

Alsóberecki

Társult települések szennyvízcsatorna-hálózat, szennyvíztisztító telep építése

2 409 445

1 168 120

1 241 325

372 397

868 928

 

 

 

 

5

Alsónémedi

Alsónémedi felszíni vízelvezetés

297 151

59 430

237 721

118 521

119 200

 

 

 

 

6

Babosdöbréte

Zalaegerszeg DNy-i főgyűjtő regionális szennyvízvezeték

1 341 868

513 097

828 771

248 631

331 509

248 631

 

 

 

7

Balatonfőkajár

Balatonfőkajár, Mezőszentgyörgy,
Lepsény, Füle községek szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése

2 385 911

672 814

1 713 097

513 929

599 584

599 584

 

 

 

8

Balatonlelle

Balatonlelle belterületi vízrendezése

1 309 577

916 713

392 864

78 575

78 575

78 575

78 575

78 564

 

9

Balmazújváros

Szennyvízcsatorna és szennyvíztisztító telep építése

2 654 203

1 526 122

1 128 081

338 424

564 040

225 617

 

 

 

10

Bánréve

Társult települések szennyvízcsatorna-hálózat építése (szennyvíztisztító telep Hét község határában)

1 494 033

448 211

1 045 822

313 747

522 911

209 164

 

 

 

11

Bátonyterenye

Bátonyterenye és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása I. ütem

2 285 031

888 934

1 396 097

418 829

558 439

418 829

 

 

 

12

Bejcgyertyános

Bejcgyertyános, Sótony, Nyőgér,
Szemenye és Egervölgy községek szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 001 395

300 419

700 976

210 293

350 488

140 195

 

 

 

13

Békés Megyei Önkormányzat

Békés megye 31 településének belterületi vízrendezése

3 809 999

381 000

3 428 999

685 800

1 371 600

857 250

514 349

 

 

14

Besenyőtelek

Besenyőtelek község vízrendezése

291 201

131 040

160 161

70 000

90 161

 

 

 

 

15

Besenyszög

Besenyszög szennyvízelvezetése

1 226 630

797 310

429 320

81 571

141 675

141 676

64 398

 

 

16

Biharkeresztes

Szennyvíztisztítás és szennyvízcsatornázás

1 177 109

482 412

694 697

138 939

486 288

69 470

 

 

 

17

Borsodbóta

Társult települések szennyvízcsatorna-hálózat építése, valamint Borsodbóta külterületén lévő szennyvíztisztító telep

1 419 621

572 607

847 014

271 044

406 567

169 403

 

 

 

18

Borsodnádasd

Borsodnádasd település vízminőségjavítást szolgáló vízhálózat építése

528 533

105 707

422 826

211 413

211 413

 

 

 

 

19

Bököny

Bököny, Geszteréd, Érpatak közös szennyvízberuházása

2 369 450

947 780

1 421 670

426 501

710 835

284 334

 

 

 

20

Bősárkány

Bősárkány és térsége szennyvízcsatorna és -tisztító telep építése

1 854 661

741 865

1 112 796

333 840

445 118

333 838

 

 

 

21

Budapest Főváros

Budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna Hamzsabégi út–Zsigmond tér között

6 004 250

4 803 400

1 200 850

0

96 250

442 000

442 000

220 600

 

22

Bük

Bük, Lócs, Iklanberény, Sajtoskál, Nemesládony, Tormásliget községek szennyvízcsatorna-hálózata

1 035 785

325 548

710 237

213 071

355 119

142 047

 

 

 

23

Cece

Cece, Alap, Vajta, Sáregres és Alsószentiván települések szennyvízcsatornázása

2 875 128

1 047 147

1 827 981

548 395

548 395

548 395

182 796

 

 

24

Cégénydányád

Cégénydányád és térsége közös szennyvízcsatornázása és közös szennyvíztisztító telep építése

2 655 000

1 035 000

1 620 000

420 000

600 000

600 000

 

 

 

25

Cegléd

Cegléd város szennyvízközmű beruházás

3 305 368

1 887 534

1 417 834

425 351

708 917

283 566

 

 

 

26

Cigánd

Cigánd település belterületi vízrendezése

714 034

142 807

571 227

171 368

285 614

114 245

 

 

 

27

Csaroda

Csaroda és térsége közös szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztító telep építése

2 349 250

939 700

1 409 550

422 865

704 775

281 910

 

 

 

28

Csaroda

Csaroda, Gulács, Hetefejércse, Jánd, Márokpapi települések belterületi vízrendezése

470 767

94 153

376 614

160 000

216 614

 

 

 

 

29

Csenger

Csenger, Csengerújfalu, Ura, Pátyod, Szamosangyalos közös szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 737 157

446 180

1 290 977

387 293

516 390

387 294

 

 

 

30

Csenger

Csenger város belterületi vízrendezése

942 355

188 472

753 883

196 156

104 651

453 076

 

 

 

31

Cserszegtomaj

Cserszegtomaj és Rezi községek közös szennyvízcsatorna beruházása

1 250 221

375 066

875 155

262 547

350 062

262 546

 

 

 

32

Debrecen

Tócó vízfolyás vízrendezése

1 803 277

180 328

1 622 949

486 885

649 180

486 884

 

 

 

33

Debrecen

Debrecen VII. sz. főgyűjtő építése

1 469 931

146 993

1 322 938

389 934

519 700

413 304

 

 

 

34

Demecser

Demecseri térség belterületi vízrendezése

1 249 905

249 981

999 924

299 977

119 991

579 956

 

 

 

35

Devecser

Devecser–Borszörcsök szennyvíz- csatorna-hálózat kiépítése

1 195 045

570 013

625 032

187 509

187 509

250 014

 

 

 

36

Domony

Domonyvölgy ivóvízminőség javítása

327 910

32 791

295 119

36 889

221 341

36 889

 

 

 

37

Dunapataj

Dunapataj, Dunapataj-Szelidi tó, Ordas és Újtelek szennyvízcsatorna-hálózata, átemelőkkel 500 m3/d kap. tisztítótelep bővítése 705 m3/d kapacitással

3 220 304

937 415

2 282 889

684 867

913 155

684 867

 

 

 

38

Dunaújváros

Dunaújváros, Baracs, Kisapostag, Mezőfalva, Nagyvenyim települések szennyvízcsatornázása

4 243 508

1 700 161

2 543 347

847 782

847 783

847 782

 

 

 

39

Dunavarsány

Belterületi csapadékvíz-elvezetés

1 720 801

258 120

1 462 681

585 072

877 609

 

 

 

 

40

Eger

Eger, Farkasvölgy árok nyomvonalának áthelyezése és Külsősor úti csapadékcsatorna építése

470 000

140 000

330 000

130 000

100 000

100 000

 

 

 

41

Encs

Hernádvölgyi települések regionális szennyvízelvezető és
-tisztító rendszere

3 363 188

1 358 675

2 004 513

601 354

1 002 256

400 903

 

 

 

42

Enying

Enying és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

7 096 826

3 121 849

3 974 977

3 974 977

 

 

 

 

 

43

Fábiánsebestyén

Fábiánsebestyén-Eperjes részkistérség szennyvízközmű beruházása

1 003 224

494 713

508 511

152 553

101 702

254 256

 

 

 

44

Fegyvernek

Fegyvernek szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

2 056 930

1 234 158

822 772

156 327

271 515

271 514

123 416

 

 

45

Fehérgyarmat

Fehérgyarmat belterületi vízrendezés

630 000

126 000

504 000

151 200

201 600

151 200

 

 

 

46

Felsőrajk

Felsőrajk és térsége (Felsőrajk, Alsórajk, Pötréte, Pölöskefő, Kilimán, Orosztony, Kerecseny községek) szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 465 689

313 763

1 151 926

351 053

570 487

230 386

 

 

 

47

Felsőszentmárton

Felsőszentmártoni csatornázási rendszer és szennyvíztisztító beruházása

1 581 247

790 623

790 624

0

237 187

395 312

158 125

 

 

48

Fényeslitke

Felső-Rétközi térség belterületi vízrendezése

1 643 654

328 731

1 314 923

394 477

525 969

394 477

 

 

 

49

Fonyód

Szennyvízcsatorna építése

1 042 828

381 846

660 982

220 326

220 328

220 328

 

 

 

50

Forró

Forró belterületi csapadékvíz-elvezetés

257 654

77 298

180 356

90 178

90 178

 

 

 

 

51

Füzesabony

Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek települések ivóvízellátása és ivóvízkezelése

201 057

20 106

180 951

180 951

 

 

 

 

 

52

Galgamácsa

Galgamácsa és térségének szennyvízközmű beruházása

1 542 274

616 909

925 365

277 609

370 146

277 610

 

 

 

53

Gávavencsellő

Gávavencsellő és térsége belterületi vízrendezése

1 151 000

230 200

920 800

276 240

368 320

276 240

 

 

 

54

Gönc

Gönc és társult települések szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 535 516

701 376

834 140

250 242

417 070

166 828

 

 

 

55

Gönyű

Győr-Károlyháza, Gönyű, Nagyszentjános szennyvízcsatorna építése

1 281 153

388 332

892 821

267 846

446 411

178 564

 

 

 

56

Görcsöny

Görcsöny és 12 társult település szennyvízcsatorna és -tisztító beruházása

2 794 407

1 397 203

1 397 204

0

419 161

698 602

279 441

 

 

57

Gulács

Gulács–Tivadar települések közös szennyvízcsatornázása

465 000

126 910

338 090

101 427

169 045

67 618

 

 

 

58

Gyenesdiás

Gyenesdiás nagyközség belterületi vízrendezése

885 421

173 924

711 497

25 884

197 943

147 963

158 003

181 704

 

59

Gyömrő

Belterületi vízrendezés

296 035

118 811

177 224

60 000

117 224

 

 

 

 

60

Gyöngyössolymos

Gyöngyössolymos községi csapadékvíz-elvezetés

672 703

175 905

496 798

149 039

248 399

99 360

 

 

 

61

Gyulaháza

Gyulaháza, Anarcs, Nyírkarász települések szennyvízberuházása

1 595 327

638 131

957 196

478 598

478 598

 

 

 

 

62

Gyüre

Gyüre és térsége belterületi vízrendezése

701 600

140 320

561 280

168 384

224 512

168 384

 

 

 

63

Hajdúböszörmény

Belterületi vízrendezés

2 179 218

435 844

1 743 374

523 012

871 687

348 675

 

 

 

64

Hajdúhadház

Belterületi csapadékvíz-elvezetés

434 508

38 951

395 557

195 500

200 057

 

 

 

 

65

Hajdúnánás

Szennyvízelvezetés és -tisztítás

4 555 530

2 192 493

2 363 037

708 912

1 181 518

472 607

 

 

 

66

Hajdúsámson

Hajdúsámson vízműtelep bővítés

0

0

 

 

 

 

 

 

 

67

Hajdúsámson

Ivóvízminőség javítása

271 935

135 935

136 000

46 000

46 000

44 000

 

 

 

68

Hajdúsámson

Szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás

2 424 858

1 431 213

993 645

331 215

331 215

331 215

 

 

 

69

Hajdúsámson

Belterületi csapadékvíz-elvezetés

536 331

268 331

268 000

68 000

50 000

50 000

50 000

50 000

 

70

Hetvehely

Hetvehely és társult települések szennyvízelvezetése és -tisztítása a szentlőrinci telep bővítésével

4 881 436

2 003 043

2 878 393

0

863 518

1 439 196

575 679

 

 

71

Hodász

Hodász, Nyírcsászári települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztító telep építése

1 264 129

505 652

758 477

379 239

379 238

 

 

 

 

72

Hosszúpályi

Szennyvízcsatornahálózat építése

2 081 203

903 089

1 178 114

353 434

589 057

235 623

 

 

 

73

Ibrány

Ibrány–Nagyhalász II. ütem szennyvízcsatornázás és -tisztítás

1 425 634

889 078

536 556

166 332

262 913

107 311

 

 

 

74

Ibrány

Ibrány–Paszab települések belterületi vízrendezése

819 705

163 941

655 764

196 729

372 882

86 153

 

 

 

75

Iharosberény

Szennyvízcsatorna-hálózat építése a nagykanizsai szennyvíztelepre való csatlakozással

1 226 033

393 697

832 336

249 701

332 934

249 701

 

 

 

76

Jánosháza

Jánosháza nagyközség belterületi vízrendezés

400 000

80 000

320 000

160 000

96 000

64 000

 

 

 

77

Jánoshida

Jánoshida, Jászboldogháza és Alattyán települések szennyvízcsatorna hálózatának kiépítése, szennyvízelhelyezése

2 298 314

1 378 988

919 326

275 798

229 831

229 831

183 866

 

 

78

Jánoshida

Jánoshida belterület csapadékvíz elvezetés

277 350

110 940

166 410

33 282

66 564

66 564

 

 

 

79

Jászalsószentgyörgy

Jászalsószentgyörgy és Jászladány települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

3 607 214

2 164 329

1 442 885

432 866

432 866

432 866

144 287

 

 

80

Jászapáti

Jászapáti–Jászkisér–Jászszentandrás szennyvízközmű beruházás

4 331 500

2 598 900

1 732 600

320 000

509 200

540 800

362 600

 

 

81

Jászárokszállás

Jászárokszállás szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztító telep kapacitás növelése

1 995 930

1 197 558

798 372

160 000

240 000

240 000

158 372

 

 

82

Jászberény

Jászberény város szennyvízcsatorna fejlesztése

1 977 933

1 186 760

791 173

197 793

197 793

197 793

197 794

 

 

83

Jásztelek

Jásztelek, Jászjákóhalma szennyvízelvezetése

1 789 489

1 073 693

715 796

178 949

178 949

178 949

178 949

 

 

84

Kaba

Szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás

2 451 510

1 191 768

1 259 742

377 923

629 871

251 948

 

 

 

85

Kálló

Kálló és térsége ivóvíz távvezeték

471 190

47 119

424 071

84 005

238 046

102 020

 

 

 

86

Kapospula

Dombóvár kertváros, Attala, Kapospula, Csoma, Szabadi, Nagyberki, Mosdós, Baté községek szennyvízcsatornázása I.

2 160 541

726 627

1 433 914

430 174

573 566

430 174

 

 

 

87

Kartal

Belterületi csapadékvíz elvezetés

571 250

114 250

457 000

228 500

228 500

 

 

 

 

88

Kecel

Kecel város és Imrehegy község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

4 165 998

2 001 331

2 164 667

649 400

974 102

541 165

 

 

 

89

Kecskemét

Kecskemét Csukás-éri zárt csapadékcsatorna építése

454 630

90 926

363 704

72 741

290 963

 

 

 

 

90

Kecskemét

Kecskemét, zárt csapadékcsatorna építése

438 265

87 653

350 612

70 122

280 490

 

 

 

 

91

Kemecse

Kemecse település belterületi vízrendezése

542 292

108 459

433 833

130 150

216 917

86 766

 

 

 

92

Kenézlő

Társult települések szennyvízcsatorna-hálózat, szennyvíztisztító telep építése

1 462 700

499 268

963 432

289 030

481 716

192 686

 

 

 

93

Kenyeri

Kenyeri, Ostffyasszonyfa, Csönge, Pápóc községek szennyvízcsatorna és -tisztító telep építése

1 116 446

446 578

669 868

200 960

334 934

133 974

 

 

 

94

Kesznyéten

Kesznyéten, Girincs, Sajóörs, Tiszalúc községek szennyvízelvezetése és tisztítása

2 140 451

726 995

1 413 456

424 037

706 728

282 691

 

 

 

95

Keszthely

Keszthely városrészek belterületi vízrendezése

556 750

139 188

417 562

12 000

98 250

106 687

106 687

93 938

 

96

Kiskőrös

Kiskőrös, szennyvíztelep bővítés és szennyvízcsatorna-hálózat építése

1 311 703

760 092

551 611

165 483

220 644

165 484

 

 

 

97

Kiskunmajsa

Kiskunmajsa város szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása

2 375 275

1 383 915

991 360

297 408

495 680

198 272

 

 

 

98

Kisléta

Kisléta–Nyírbogát–Nyírgelse szennyvízcsatornázása

1 512 295

453 689

1 058 606

317 582

529 303

211 721

 

 

 

99

Kisnána

Domoszló–Kisnána–Vécs szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése

1 773 576

709 431

1 064 145

319 243

532 073

212 829

 

 

 

100

Kistelek

Kistelek északi városrész csapadékvíz-csatornázása

259 813

77 944

181 869

109 121

72 748

 

 

 

 

101

Kisújszállás

Kisújszállás szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 961 033

1 176 620

784 413

149 038

258 856

258 856

117 663

 

 

102

Kisvárda

Kisvárda és térsége közös szennyvízberuházása

2 872 690

1 292 158

1 580 532

474 160

790 266

316 106

 

 

 

103

Kocs

Kocs község vízellátása, csatlakozás a Tatabánya-Oroszlány Regionális Vízműrendszerhez Kömlőd irányából

252 500

25 500

227 000

40 000

187 000

 

 

 

 

104

Kompolt

Tarnamenti Kistérségi Társulás szennyvízelvezetés és -tisztítás

2 889 592

1 155 837

1 733 755

520 126

606 814

606 815

 

 

 

105

Kótaj

Kótaj belterületi vízrendezés

372 041

74 408

297 633

89 290

148 817

59 526

 

 

 

106

Kunágota

Kunágota–Almáskamarás–Nagy- kamarás szennyvízelvezetése
és -tisztítása II. ütem

1 416 077

555 103

860 974

254 894

424 823

181 257

 

 

 

107

Kunhegyes

Kunhegyes szennyvízelvezetése

1 689 373

1 013 624

675 749

128 392

222 997

222 997

101 363

 

 

108

Lengyeltóti

Szennyvízcsatorna-hálózat építés

3 172 925

974 123

2 198 802

659 636

879 530

659 636

 

 

 

109

Litér

Litér–Királyszentistván–Sóly községek szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése

958 666

273 593

685 073

205 522

239 775

239 776

 

 

 

110

Lovászpatona

Lovászpatona és térsége szennyvízelvezetés és -tisztítás megvalósítására koncepció

1 978 868

589 048

1 389 820

416 946

694 910

277 964

 

 

 

111

Maglód

Maglód felszíni vízrendezése

759 766

379 883

379 883

189 942

189 941

 

 

 

 

112

Magyarszék

Magyarszék és társult önkormányzatok szennyvízelvezetése és tárolása

1 699 378

541 772

1 157 606

347 282

578 803

231 521

 

 

 

113

Mályi

Mályi belterületi vízrendezése

750 503

375 251

375 252

150 100

150 101

75 051

 

 

 

114

Medgyesbodzás

Medgyesbodzás és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

2 312 472

906 727

1 405 745

421 724

702 872

281 149

 

 

 

115

Megyaszó

Megyaszó és társult települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

1 742 610

626 878

1 115 732

345 876

546 709

223 147

 

 

 

116

Mernye

Szennyvízcsatorna-hálózat építés

3 965 750

1 216 883

2 748 867

815 623

1 058 905

874 339

 

 

 

117

Mesteri

Mesteri, Sitke, Nagysimonyi és Kemeneskápolna községek szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 186 553

355 966

830 587

249 176

415 293

166 118

 

 

 

118

Mezőladány

Mezőladány és térsége szennyvízberuházása

1 400 986

560 394

840 592

252 178

420 296

168 118

 

 

 

119

Mezőtúr

Mezőtúr szennyvízelvezetése

1 242 824

745 694

497 130

94 454

164 053

164 053

74 570

 

 

120

Mindszent

Mindszent város és Mártély község regionális szennyvízcsatorna-hálózat építése

1 864 057

695 883

1 168 174

350 452

584 087

233 635

 

 

 

121

Miske

Miske és Drágszél szennyvízcsatornázása

1 045 239

313 572

731 667

234 132

351 200

146 335

 

 

 

122

Miskolc

Lidó árok belterületi vízrendezése

230 763

23 080

207 683

105 918

101 765

 

 

 

 

123

Mogyoród

Mogyoród–Fót szennyvízelvezetés

1 820 276

589 198

1 231 078

369 998

600 002

261 078

 

 

 

124

Mórágy

Mórágy (Kismórágy)–Bataapáti– Alsónána–Mőcsény és Bátaszék II. települések csatornázása és szennyvíztisztítása

1 348 989

482 424

866 565

259 970

433 283

173 312

 

 

 

125

Nagyatád

Szennyvízcsatorna-hálózat építés

3 638 033

1 105 983

2 532 050

844 014

844 018

844 018

 

 

 

126

Nagydorog

Észak-tolnai települések szennyvízelvezetése és -tisztítása II.

2 484 191

993 676

1 490 515

447 154

745 258

298 103

 

 

 

127

Nagyecsed

Nagyecsed, Fábiánháza, Mérk, Vállaj, Tiborszállás települések szennyvízberuházása

4 109 781

1 816 149

2 293 632

688 089

917 454

688 089

 

 

 

128

Nagyér

Nagyér és Csanádpalota térsége szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás

2 736 865

1 012 640

1 724 225

517 268

603 478

603 479

 

 

 

129

Nagyhalász

Nagyhalász belterületi vízrendezése

886 887

177 377

709 510

212 853

354 756

141 901

 

 

 

130

Nagykálló

Nagykálló belterületi vízrendezése

796 611

159 323

637 288

446 102

191 186

 

 

 

 

131

Nagykapornak

Nagykapornak és térsége (Nagykapornak, Misefa, Nemesrádó, Szentpéterúr, Zalaigrice, Pölöske, Zalaszentmihály községek) szennyvízelvezetése és -tisztítása

2 564 106

651 106

1 913 000

574 874

955 818

382 308

 

 

 

132

Nagykáta

Nagykátai kisrégió szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

3 725 288

2 152 303

1 572 985

471 895

471 895

314 597

314 598

 

 

133

Nagykőrös

Ivóvízhálózat bővítése

967 201

96 720

870 481

216 153

275 030

379 298

 

 

 

134

Nagykörü

Nagykörüi ,,medence'' belterületek vízrendezése

915 040

366 016

549 024

219 610

164 707

164 707

 

 

 

135

Nagymágocs

Árpádhalom–Derekegyház–Nagymágocs szennyvízközmű beruházása

1 554 187

765 432

788 755

262 918

131 459

394 378

 

 

 

136

Nagyszénás

Nagyszénás–Gádoros szennyvízelvezetés és -tisztítás

1 577 509

253 695

1 323 814

397 144

661 907

264 763

 

 

 

137

Nemesbikk

Társult települések szennyvízcsatorna-hálózat építése

1 911 678

554 410

1 357 268

678 634

678 634

 

 

 

 

138

Nógrád

Nógrád, Diósjenő, Berkenye szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztító építése

1 636 416

654 566

981 850

294 555

392 740

294 555

 

 

 

139

Noszvaj

Noszvaj és Szomolya szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 344 341

537 736

806 605

241 971

282 317

282 317

 

 

 

140

Nyergesújfalu

Nyergesújfalu város belterületi vízrendezés

579 503

115 900

463 603

83 307

229 094

151 202

 

 

 

141

Nyírábrány

Szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás

1 618 853

647 541

971 312

291 394

485 656

194 262

 

 

 

142

Nyírbátor

Nyírbátor belterületi vízrendezése

1 126 556

225 312

901 244

270 373

450 622

180 249

 

 

 

143

Nyíregyháza

Nyíregyháza-Oros, Napkor, Apagy, Nyírtét települések belterületének szennyvízcsatornázása

2 761 099

997 642

1 763 457

529 037

705 383

529 037

 

 

 

144

Nyírgelse

Nyírgelse község szennyvízcsatornázása

335 312

134 125

201 187

60 356

140 831

 

 

 

 

145

Nyírmada

Nyírmada, Pusztadobos közös szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 395 330

558 132

837 198

251 159

418 599

167 440

 

 

 

146

Nyírpazony

Nyírpazony és Nyíregyháza-Kőlapos települések belterületén szennyvízcsatorna-hálózat építése

1 072 946

362 816

710 130

355 065

355 065

 

 

 

 

147

Ófehértó

Ófehértó–Magy–Nyírgyulaj települések belterületi szennyvízcsatornázása

1 757 469

527 241

1 230 228

615 114

615 114

 

 

 

 

148

Ostoros

Ostoros község csapadékvíz elvezetése

229 370

136 154

93 216

27 965

46 608

18 643

 

 

 

149

Öcsöd

Öcsöd szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

1 702 628

1 021 577

681 051

129 400

224 747

224 747

102 157

 

 

150

Pápa

Pápa, Békás, Mezőlak, Mihályháza, Pápaderecske szennyvízelvezetés és -tisztítás

6 402 397

4 275 556

2 126 841

638 053

522 000

966 788

0

 

 

151

Parasznya

Parasznya és társult települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

1 522 656

609 062

913 594

274 078

319 758

319 758

 

 

 

152

Pásztó

Pásztó csatornahálózatának bővítése

1 479 352

887 612

591 740

29 587

325 457

236 696

 

 

 

153

Pilis

Pilis nagyközség ivóvízellátás fejlesztése

1 560 435

936 261

624 174

187 252

436 922

 

 

 

 

154

Pilismarót

Belterületi vízrendezés, vízelvezetés nyílt árkokkal és csapadékcsatornákkal

622 556

0

622 556

230 288

125 612

62 806

103 425

62 055

38 370

155

Polgár

Szennyvízcsatornázás
és -tisztítás

1 533 844

662 302

871 542

261 464

435 771

174 307

 

 

 

156

Pusztaföldvár

Pusztaföldvár és térsége szennyvízelvezetés és -tisztítás I. ütem

1 706 071

672 212

1 033 859

310 158

516 930

206 771

 

 

 

157

Pusztaszabolcs

Pusztaszabolcs belterületi vízrendezés

371 395

30 000

341 395

68 279

136 558

136 558

 

 

 

158

Ráckeresztúr

Ráckeresztúr és térsége szennyvízcsatornázás és szennyvíztisztítás

2 952 846

1 181 138

1 771 708

531 512

885 854

354 342

 

 

 

159

Sajóivánka

Társult települések szennyvíz-elvezetése

1 237 784

371 340

866 444

259 933

303 255

303 256

 

 

 

160

Sajószöged

Társult települések szennyvíz-elvezetése

1 187 478

356 244

831 234

415 617

415 617

 

 

 

 

161

Sándorfalva

Sándorfalva–Szatymaz községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

3 471 427

1 603 294

1 868 133

560 440

934 066

373 627

 

 

 

162

Sé, Torony, Bucsu és Dozmat községek szennyvízcsatornázása

1 205 329

482 132

723 197

216 959

361 599

144 639

 

 

 

163

Simontornya

Simontornya és térsége szennyvízcsatornázása

3 701 265

1 480 506

2 220 759

666 228

1 110 379

444 152

 

 

 

164

Siófok

Siófok déli városrész belterületi vízrendezése

357 603

214 562

143 041

35 760

50 064

57 217

 

 

 

165

Solt

Solt, Dunaegyháza, Dunatetétlen csatornahálózatának gravitációs és szennyvíznyomóvezetékei átemelőkkel

2 735 589

1 166 908

1 568 681

470 607

549 037

549 037

 

 

 

166

Sükösd

Sükösd és Érsekcsanád községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 776 347

710 538

1 065 809

319 743

532 905

213 161

 

 

 

167

Sülysáp

Sülysápi kisrégió településeinek szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

6 882 509

3 075 816

3 806 693

1 142 008

1 142 008

761 339

761 338

 

 

168

Szabadszállás

Víz távvezeték építése a Gudmon-foki rendszerről történő leágazással, Szabadszállás, Fülöpszállás, Soltszentimre települések ellátására

667 638

138 764

528 874

252 882

275 992

 

 

 

 

169

Szabolcsveresmart

Szabolcsveresmart és térsége közös szennyvízberuházása

2 829 085

1 131 634

1 697 451

509 235

848 725

339 491

 

 

 

170

Szamosszeg

Szamosszeg–Szamoskér belterületi vízrendezése

324 000

64 800

259 200

77 760

103 680

77 760

 

 

 

171

Szarvas

Csabacsüd szennyvízelvezetése, Csabacsüd és Szarvas szennyvíztisztítása

2 278 510

911 404

1 367 106

136 709

820 263

410 134

 

 

 

172

Szatmárcseke

Szatmárcseke és térsége közös szennyvíztisztító telep építése

2 035 000

718 436

1 316 564

394 970

658 280

263 314

 

 

 

173

Szatmárcseke

Szatmárcseke és térsége szennyvízcsatornázása

1 723 564

407 000

1 316 564

394 970

658 280

263 314

 

 

 

174

Szederkény

Szederkény és társultak kisregionális szennyvízcsatorna, Bóly szennyvíztelep bővítése és Monyoród község csatornázása, (céltámogatás pályázat kisregionális csatornára + Bóly szennyvíztelep és Monyoród csatornázása új beruházás)

1 918 899

615 833

1 303 066

390 920

651 533

260 613

 

 

 

175

Szekszárd

Szekszárd Séd patak 9+915–13+655 km szelvények közötti rendezése

289 150

30 000

259 150

57 200

201 950

 

 

 

 

176

Szentlőrinckáta

Szentlőrinckátai kisrégió településeinek szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

3 485 846

1 394 339

2 091 507

627 452

627 452

418 301

418 302

 

 

177

Szepetnek

Szepetnek–Rigyác–Eszteregnye (Obornak)–Semjénháza–Fityeház községek és Nagykanizsa–Bajcsa településrész szennyvízelvezetése

1 579 182

577 730

1 001 452

300 436

500 726

200 290

 

 

 

178

Szigetújfalu

Szigetcsép–Szigetújfalu szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás

1 204 393

481 757

722 636

218 784

360 072

143 780

 

 

 

179

Szigetvár

Szigetvár város (Becefa, Zsibót városrészek) és Mozsgó vízellátása, vízkezelése (gerincvezeték építése, térszín alatti nyomásfokozók és vízkezelési eljárás)

320 914

32 090

288 824

86 647

202 177

 

 

 

 

180

Szigetvár

Szigetvár és társultak szennyvízelvezetése és tisztítása (Szigetvár szennyvíztelep bővítése, gravitációs és nyomott hálózat építése)

8 263 317

3 235 211

5 028 106

0

1 508 432

2 514 053

1 005 621

 

 

181

Szihalom

Szihalom, Mezőszemere, Mezőtárkány, Egerfarmos községek szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

2 293 975

901 510

1 392 465

417 740

696 232

278 493

 

 

 

182

Szikszó

A Vadász patak Szikszó város belterületi szakaszának rendezése

472 724

47 272

425 452

127 636

170 181

127 635

 

 

 

183

Tállya

Tállya és társult települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

2 908 301

1 119 695

1 788 606

554 468

876 416

357 722

 

 

 

184

Tápiószele

Tápiószelei kisrégió településeinek szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

5 657 463

2 461 729

3 195 734

958 720

958 720

639 147

639 147

 

 

185

Tápiószentmárton

Tápiószentmártoni kisrégió településeinek szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

4 242 157

1 801 784

2 440 373

732 111

732 111

488 074

488 077

 

 

186

Tarnaörs

Tarnasági térségi szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás I. ütem

1 823 024

729 210

1 093 814

328 144

546 907

218 763

 

 

 

187

Tenk

Dél-Hevesi települések szennyvízfejlesztése

3 661 314

1 476 004

2 185 310

655 593

1 092 655

437 062

 

 

 

188

Tibolddaróc

Társult települések szennyvízelvezetése és -tisztítása

1 345 558

542 593

802 965

256 949

385 423

160 593

 

 

 

189

Tiszaföldvár

Tiszaföldvár szennyvízelvezetés és -tisztítás

1 724 454

1 034 672

689 782

131 059

227 628

227 628

103 467

 

 

190

Tiszakarád

Cigánd és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

2 411 610

964 644

1 446 966

434 090

723 482

289 394

 

 

 

191

Tiszakécske

Tiszakécske és térsége szennyvíztisztítása és szennyvízcsatornázása

7 914 834

3 205 903

4 708 931

1 412 679

2 354 466

941 786

 

 

 

192

Tiszakürt

Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Tiszaug szennyvízelvezetése és szennyvízkezelése

1 945 693

1 167 416

778 277

147 873

256 831

256 831

116 742

 

 

193

Tiszalök

Tiszalök, Tiszaeszlár települések szennyvízberuházása

2 129 544

951 937

1 177 607

588 804

588 803

 

 

 

 

194

Tiszaroff

Tiszaroff, Tiszabura, Tiszagyenda szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

2 726 294

1 635 776

1 090 518

207 198

359 871

359 871

163 578

 

 

195

Tiszaszalka

Tiszaszalka és térsége közös szennyvízberuházása

1 671 745

668 698

1 003 047

300 913

501 525

200 609

 

 

 

196

Tiszaszalka

Csaroda öblözet belterületi vízrendezése

1 132 077

226 416

905 661

271 698

336 000

297 963

 

 

 

197

Tiszatelek

Tiszatelek és térsége közös szennyvízberuházása

2 002 072

800 829

1 201 243

360 373

600 621

240 249

 

 

 

198

Tiszavasvári

Tiszavasvári szennyvízberuházása

1 894 266

1 117 410

776 856

233 058

388 428

155 370

 

 

 

199

Tornyiszentmiklós

Tornyiszentmiklós község és kistérsége szennyvízelvezetése
és -tisztítása

1 525 975

457 793

1 068 182

320 455

534 091

213 636

 

 

 

200

Törökszentmiklós

Törökszentmiklós, Kengyel, Tiszapüspöki, Tiszatenyő szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

6 541 408

3 924 844

2 616 564

497 147

863 466

863 466

392 485

 

 

201

Tunyogmatolcs

Tunyogmatolcs, Győrtelek, Géberjén II. ütem szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 208 627

483 452

725 175

217 552

217 552

290 071

,

 

 

202

Újfehértó

Újfehértó szennyvízcsatornázás bővítése és szennyvíztisztító telep építése

1 891 482

1 101 604

789 878

236 963

394 939

157 976

 

 

 

203

Vác

Ôrbottyán és térségének szennyvízelvezetése

2 798 642

1 119 457

1 679 185

503 755

839 593

335 837

 

 

 

204

Valkó

Valkó, Zsámbok és Vácszentlászló szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 954 512

781 805

1 172 707

351 812

586 353

234 542

 

 

 

205

Vámosgyörk

Vámosgyörk és térsége szennyvízhálózat és szennyvíztisztítás

2 662 406

1 064 962

1 597 444

479 234

559 105

559 105

 

 

 

206

Vámospércs

Szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás

1 735 788

837 738

898 050

269 415

449 025

179 610

 

 

 

207

Vásárosnamény

Vásárosnamény belterületi vízrendezése

519 494

207 797

311 697

93 509

218 188

 

 

 

 

208

Zalaszentbalázs

Nagykanizsa ÉNy-i főgyűjtő regionális szennyvízvezeték

1 022 147

314 459

707 688

212 307

283 075

212 306

 

 

 

209

Zirc

Zirc és térsége belterületi vízrendezés

909 811

272 943

636 868

212 077

212 077

212 714

 

 

 

210

Zomba

Zomba és térsége (Kéty–Felsőnána) szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 192 181

481 762

710 419

227 334

341 002

142 083

 

 

 

211

Zsáka

Szennyvízelvezetés és -tisztítás

1 128 287

451 315

676 972

203 092

203 092

203 092

67 696

 

 

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS

212

Orosháza

Regionális szilárd hulladék lerakó telep építése

1 265 335

632 667

632 668

200 000

200 000

232 668

 

 

 

EGYÉB

213

Érd

Önkormányzati Regionális Hivatásos Tűzoltóság létesítése

433 845

203 845

230 000

160 000

70 000

 

 

 

 

OKTATÁS

214

Aba

Kistérségi nevelési-oktatási központ Abán

419 550

83 910

335 640

62 206

201 548

71 886

 

 

 

215

Abony

Kinizsi Pál Gimnázium rekonstrukciója és bővítése (3 tantermes rekonstrukció, 4 tanterem új)

379 294

37 929

341 365

27 000

148 500

165 865

 

 

 

216

Alsózsolca

Herman Ottó Általános és Művészetoktatási Iskola felújítása és 6 tanteremmel, valamint 5 csoportszobával való bővítése

289 848

28 985

260 863

156 510

104 353

 

 

 

 

217

Baktalórántháza

Baktalórántháza, Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium bővítés

797 445

170 000

627 445

159 361

308 723

159 361

 

 

 

218

Balkány

Balkány nagyközség Ifjúsági Sportoktatási Központ építése

286 425

28 642

257 783

154 283

103 500

 

 

 

 

219

Baranya Megyei Önkormányzat

Radnóti Miklós Szakközépiskola és Szakiskola Mohács, tornaterem és tanműhely létesítése (malomépület átalakításával)

306 394

0

306 394

33 000

237 600

35 794

 

 

 

220

Becsehely

Becsehely, Általános Iskola épületének rekonstrukciós bővítése

492 945

49 295

443 650

127 906

223 233

92 511

 

 

 

221

Békés Megyei Önkormányzat

Dél-Békési Oktatási Centrum fejlesztése

1 712 896

171 290

1 541 606

54 900

990 000

496 706

 

 

 

222

Békéscsaba

Békéscsaba, Deák u. 6. sz. alatti Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola rekontrukciója

385 000

77 000

308 000

13 200

176 000

118 800

 

 

 

223

Békéscsaba

Békéscsabai Széchényi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola rekonstrukciója és bővítése

759 000

151 800

607 200

22 000

352 000

233 200

 

 

 

224

Csapi

Csapi Körzeti Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon rekonstrukciója és bővítése

593 131

15 000

578 131

166 502

290 948

120 681

 

 

 

225

Csaroda

Csaroda Községi Általános Iskola bővítése

281 615

0

281 615

140 808

140 807

 

 

 

 

226

Csongrád Megyei Önkormányzat

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon középsúlyos fogyatékosokat ellátó új épület építése

946 000

94 600

851 400

117 000

585 000

149 400

 

 

 

227

Csurgó

Csurgó, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rekonstrukciója és bővítése

220 000

10 000

210 000

20 000

105 000

85 000

 

 

 

228

Dabas

Dabas-Sári Általános Iskolák bővítése

516 471

51 647

464 824

46 482

278 895

139 447

 

 

 

229

Debrecen

Általános Iskola bővítése

206 100

21 000

185 100

55 530

129 570

 

 

 

 

230

Demecser

Demecser Váry Emil Gimnázium rekonstrukciója

495 000

49 500

445 500

89 100

356 400

 

 

 

 

231

Derecske

Művészeti és általános iskola bővítése

808 794

121 319

687 475

68 748

206 242

206 242

206 243

 

 

232

Dévaványa

Eötvös József Gimnázium és Szakközépiskola új tornaterem építése

309 500

46 425

263 075

78 922

184 153

 

 

 

 

233

Domaszék

Domaszék Általános Iskola 8 tantermes fejlesztése

365 170

36 517

328 653

131 461

197 192

 

 

 

 

234

Dombóvár

Dombóvár 8 tantermes általános iskola építése és a régi épület rekonstrukciója

483 750

52 300

431 450

220 000

211 450

0

 

 

 

235

Dombóvár

Dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégium épületének rekonstrukciós bővítése

532 840

0

532 840

175 837

357 003

 

 

 

 

236

Döbrököz

Döbrököz, Iskola utca 3. szám alatti általános iskola bővítése

97 000

29 100

67 900

22 400

22 400

23 100

 

 

 

237

Dunaföldvár

Magyar László Gimnázium rekonstrukció, Dunaföldvár

230 492

0

230 492

130 900

99 592

 

 

 

 

238

Dunakeszi

Széchenyi István Általános Iskola komplex fejlesztése

682 659

150 000

532 659

129 000

241 025

162 634

 

 

 

239

Érd

Kőrösi Csoma Általános Iskola rekonstrukciója és bővítése

597 780

60 000

537 780

537 780

 

 

 

 

 

240

Érsekvadkert

Óvodaépítés

342 000

68 400

273 600

27 360

246 240

 

 

 

 

241

Etes

8 tantermes iskolaegyüttes

248 000

25 000

223 000

223 000

 

 

 

 

 

242

Fegyvernek

Fegyvernek Általános Iskola és Szakiskola fejlesztése a meglévő épület rekonstrukciójával, bővítése 12 tanteremmel, 12<N>X<N>24 m-es tornateremmel

619 924

61 993

557 931

27 000

251 069

279 862

 

 

 

243

Felsőzsolca

Kistérségi feladatokat ellátó tornaterem építése

375 000

38 000

337 000

32 000

305 000

 

 

 

 

244

Gödöllő

5. sz új napköziotthonos óvoda létesítése

319 321

31 932

287 389

28 739

201 172

57 478

 

 

 

245

Gyál

Meglévő óvodaépület átalakítása és új épülettel történő bővítése

208 400

20 000

188 400

30 000

158 400

 

 

 

 

246

Hajdúböszörmény

Középkerti Általános Iskola bővítése

209 817

41 963

167 854

60 000

107 854

 

 

 

 

247

Hajdúnánás

Gimnázium és Szakközépiskola rekonstrukció

299 487

44 923

254 564

127 282

127 282

 

 

 

 

248

Harsány

Harsány, Hunyadi Mátyás Összevont Gyermekintézmény 4 tanteremmel és 1 óvodai foglalkoztatóval bővítése, meglévő épület rekonstrukcióval

415 979

41 598

374 381

27 000

185 229

162 152

 

 

 

249

Hernádkak

Általános iskola életveszélyes részének és szükségtantermek bővítés útján történő kiváltására

238 000

24 000

214 000

129 000

85 000

 

 

 

 

250

Heves Megyei Önkormányzat

Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon bővítése

310 000

31 000

279 000

141 000

138 000

 

 

 

 

251

Hosszúpályi

Általános Iskola bővítése, uszoda építése, konyharekonstrukció

631 420

31 571

599 849

190 000

190 000

219 849

 

 

 

252

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola és Kollégium főépületének, Juhász M. úti Kollégium ép. rekonstrukciója. 25 tanterem rekonstrukciója, 7 tanterem és 1 tornaterem építése

1 251 452

30 000

1 221 452

229 414

883 243

108 795

 

 

 

253

Kaposvár

Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium rekonstrukciója

852 980

36 000

816 980

152 876

664 104

 

 

 

 

254

Kaposvár

Gyergyai Albert Kollégium és Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola rekonstrukciója

804 000

32 000

772 000

149 500

622 500

 

 

 

 

255

Kecel

Kecel, Szabadság tér 17. sz. alatti iskolaépületek teljes rekonstrukciója

447 528

25 000

422 528

169 011

253 517

 

 

 

 

256

Kerekegyháza

Kerekegyháza, Móra Ferenc Általános Iskola felújítása, bővítése

354 390

30 000

324 390

155 100

169 290

 

 

 

 

257

Kisbér

Táncsics Mihály Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola épületrekonstrukciója, valamint egy aula és egy tornaterem építése

209 500

5 000

204 500

140 000

64 500

 

 

 

 

258

Kisgyőr

Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda építése

347 824

12 500

335 324

45 000

160 000

130 324

 

 

 

259

Kiskőrös

Kiskőrös, Petőfi Általános Iskola bővítése

302 735

30 000

272 735

65 000

128 000

79 735

 

 

 

260

Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyháza Kossuth L. Középiskola és Szakiskola, Kollégium részleges átalakítással járó rekonstrukciója

299 827

59 965

239 862

34 327

118 701

86 834

 

 

 

261

Kisvárda

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium rekonstrukciója

484 975

48 000

436 975

87 000

349 975

 

 

 

 

262

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Tata, Eötvös József Gimnázium és József Attila Középfokú Kollégium rekonstrukciója, 16 új tanterem és 12 új háló kialakítása tetőtérben, aula építése

544 875

27 244

517 631

85 500

285 000

147 131

 

 

 

263

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Esztergom, Bottyán János Gimnázium és Műszaki Középiskola Rekonstrukciója, tornacsarnok

659 500

65 900

593 600

105 000

364 500

124 100

 

 

 

264

Lak

Lak Körzeti Általános Iskola rekonstrukciós bővítése

460 453

46 046

414 407

27 000

169 530

217 877

 

 

 

265

Létavértes

Általános Iskola bővítése

218 313

21 831

196 482

90 000

106 482

 

 

 

 

266

Mád

Iskola rekonstrukció

328 990

131 596

197 394

59 218

138 176

 

 

 

 

267

Makó

Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája (Kálvin téri iskolaépület) rekonstrukciója

507 350

25 368

481 982

144 595

240 991

96 396

 

 

 

268

Makó

Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola kollégium épületének rekonstrukciója, bővítése

1 300 000

65 000

1 235 000

370 500

617 500

247 000

 

 

 

269

Makó

Makó Termál- és Gyógyfürdő tanmedence és kiszolgáló egység létesítése

581 100

29 056

552 044

165 613

276 022

110 409

 

 

 

270

Mátészalka

138. Sz. Ipari Szakközép- és Szakiskola 5 tanteremmel való bővítése és teljes rekonstrukciója

1 334 417

133 442

1 200 975

38 700

814 916

347 359

 

 

 

271

Mezőberény

Hat tantermes speciális iskola és 120 férőhelyes diákotthon létesítése

699 428

69 943

629 485

101 485

264 000

264 000

 

 

 

272

Mezőkövesd

A mezőkövesdi Bárdos Lajos Általános Iskola és Zeneiskola fejlesztése

491 406

40 000

451 406

244 950

206 456

 

 

 

 

273

Mezőtúr

Teleki Blanka Gimnázium, Mezőtúr, új kollégiummal való bővítése

587 503

30 000

557 503

276 796

280 707

 

 

 

 

274

Molnári

Molnári Körzeti Horvát Nemzetiségi Szakképző Központ bővítése meglevő épület telkén az oktatási, kollégiumi, szaktantermi és tornatermi szárnnyal együtt egy helyen

462 661

46 266

416 395

69 667

116 711

102 428

127 589

 

 

275

Nádudvar

Kollégium és általános iskola építése

850 000

85 000

765 000

230 000

535 000

 

 

 

 

276

Nagyatád

Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola, József Attila Kollégium rekonstrukciója és bővítése

609 000

91 350

517 650

68 000

255 000

194 650

 

 

 

277

Nagyecsed

Nagyecsed Dancs Lajos Zenei Tagozatos Általános- és Zeneiskola rekonstrukciója

212 000

21 200

190 800

38 160

152 640

 

 

 

 

278

Nagyhalász

Nagyhalász, Csuha Antal Általános Iskola rekonstrukciója

220 625

22 099

198 526

39 705

158 821

 

 

 

 

279

Nagykanizsa

Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola rekonstrukciós bővítése

694 184

69 418

624 766

180 123

314 365

130 278

 

 

 

280

Nagykáta

Ipari Szakközépiskola tornacsarnok építése

688 880

0

688 880

79 000

479 000

130 880

 

 

 

281

Nyáregyháza

Nyáry Pál Általános Iskola rekonstrukciós bővítése

573 526

57 353

516 173

27 000

232 278

256 895

 

 

 

282

Nyíracsád

Általános iskola rekonstrukciója

229 000

22 900

206 100

61 830

144 270

 

 

 

 

283

Nyíradony

Tornaterem és tanuszoda építése

707 000

213 000

494 000

150 000

344 000

 

 

 

 

284

Nyírparasznya

Nyírparasznya község Oktatási Centrum megvalósítása

310 467

62 093

248 374

124 187

124 187

 

 

 

 

285

Nyúl

Napközi otthonos óvoda és hozzátartozó 400 adagos konyha és étkezde építése

259 175

129 587

129 588

64 794

64 794

 

 

 

 

286

Onga

Területi és etnikai nevelési, oktatási feladatot ellátó iskola bővítése és rekonstrukciója

204 601

41 000

163 601

95 000

34 301

34 300

 

 

 

287

Ózd

Ózd-Sajóvárkony, ÁMK Általános iskola építése

689 641

83 973

605 668

61 500

274 000

270 168

 

 

 

288

Pest Megyei Önkormányzat

Monori József Attila Gimnázium bővítése

376 800

75 360

301 440

148 320

153 120

 

 

 

 

289

Pest Megyei Önkormányzat

Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium bővítése

582 500

58 250

524 250

47 125

319 850

157 275

 

 

 

290

Pest Megyei Önkormányzat

Ócsai Bolyai János Gimnázium bővítése

250 000

25 000

225 000

45 000

126 000

54 000

 

 

 

291

Pilisvörösvár

Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola rekonstrukciója, bővítése

261 500

24 000

237 500

198 900

38 600

 

 

 

 

292

Röszke

Röszke, Általános Iskola rekonstrukciója

új tantermek építése

598 000

60 000

538 000

50 000

298 000

190 000

 

 

293

Ruzsa

Ruzsa, Weöres Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola rekonstrukciója, bővítése

679 278

67 930

611 348

91 702

275 107

244 539

 

 

 

294

Somogy Megyei Önkormányzat

Meglévő utcai főépület rekonstrukciója és bővítése tetőtérbeépítéssel

1 214 933

24 000

1 190 933

52 000

521 576

555 048

62 309

 

 

295

Szarvas

Szarvas, Szlovák Általános iskola és Diákotthon 10 tantermes bővítése magastető ráépítéssel, meglévő épület rekonstrukciója, 121 fős kollégium férőhely rekonstrukciója, 90 fős óvodai férőhely rekonstrukciója

682 031

68 205

613 826

92 074

276 222

245 530

 

 

 

296

Szeged

Vedres István Építőipari Szakközépiskola bővítéses rekonstrukciója

590 000

60 000

530 000

30 000

500 000

 

 

 

 

297

Szentendre

Barcsay Jenő Általános Iskola bővítés

677 660

30 000

647 660

59 660

338 000

250 000

 

 

 

298

Szentendre

A szentendrei Peczelt József Szakközépiskola bővítése (műszakilag leromlott épületek kiváltása)

390 000

35 000

355 000

53 200

105 600

196 200

 

 

 

299

Szentgál

Szentgál Általános Iskola bővítése nyolc szaktanteremmel és tornateremmel

582 171

60 900

521 271

114 169

70 552

181 708

154 842

 

 

300

Szerencs

Szerencsi Szakképző Iskola rekonstrukciója

963 044

96 304

866 740

227 259

324 000

315 481

 

 

 

301

Szolnok

Szolnok Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola és Kollégiuma rekonstrukciója, bővítése

493 245

24 662

468 583

184 250

179 340

104 993

 

 

 

302

Tamási

Vályi Péter Szakképző Iskola Leánykollégium rekonstrukció, bővítés, épületvásárlás, új építés együttesen

559 393

0

559 393

100 000

459 393

 

 

 

 

303

Tetétlen

Életveszélyes oktatási épületek kiváltása

339 341

34 000

305 341

305 341

 

 

 

 

 

304

Tiszabő

Tiszabő 12 tantermes általános iskola és tornaterem, 6 termes óvoda

884 966

0

884 966

500 000

384 906

60

 

 

 

305

Tiszacsege

Oktatási intézmény bővítése

328 600

32 860

295 740

207 018

88 722

 

 

 

 

306

Tiszalök

Tiszalök, Kossuth u. 52. szám alatt építendő 10 csoportos óvoda

406 406

48 048

358 358

0

358 358

 

 

 

 

307

Tiszasziget

Tiszasziget, 8 tantermes általános iskola kialakítása

353 500

35 350

318 150

192 240

125 910

 

 

 

 

308

Tolna

Sztárai Mihály Gimnázium, tornaterem építése, Tolna

302 940

42 940

260 000

182 000

78 000

 

 

 

 

309

Újfehértó

Újfehértó, Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Kollégium rekonstrukciója

204 000

20 400

183 600

36 720

146 880

 

 

 

 

310

Vásárosnamény

Vásárosnamény, Babus Jolán Középiskolai Kollégium bővítése

210 000

21 000

189 000

37 800

151 200

 

 

 

 

311

Vép

Tornacsarnok építése oktatási helyiségekkel

292 012

25 400

266 612

186 930

79 682

 

 

 

 

312

Veresegyház

A 16 tantermes általános iskolához kapcsolódó tornaterem és uszoda építése

249 150

50 000

199 150

75 000

124 150

 

 

 

 

313

Zalaegerszeg

Zalaegerszeg, Ganz Ábrahám Szakközépiskola bővítés és rekonstrukció

568 108

105 000

463 108

132 777

217 656

112 675

 

 

 

KULTÚRA

314

Ajka

Nagy László Városi Művelődési Központ bővítés és rekonstrukció

770 000

154 000

616 000

346 000

270 000

 

 

 

 

315

Ásotthalom

Többfunkciós, közművelődési és nyilvános könyvtári feladatokat ellátó intézmény rekonstrukciója és bővítése

330 000

33 000

297 000

187 200

69 300

40 500

 

 

 

316

Balatonfüred

Balatonfüred, többfunkciós kulturális és szabadidő központ

947 299

119 000

828 299

64 845

583 800

179 654

 

 

 

317

Biatorbágy

Faluház bővítése többfunkciós nagyteremmel

429 757

80 000

349 757

nem jelöli meg

nem jelöli meg

nem jelöli meg

nem jelöli meg

 

 

318

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Megyei Levéltár új telephelyi rekonstrukció

1 074 097

0

1 074 097

1 074 097

 

 

 

 

 

319

Budaörs

Játékszín – Művelődési Ház

2 261 250

300 000

1 961 250

87 000

1 152 250

722 000

 

 

 

320

Budapest Főváros

Fővárosi Állat- és Növénykert rekonstrukció II. ütem

3 906 051

781 210

3 124 841

595 094

1 745 525

784 222

 

 

 

321

Debrecen

Csokonai Színház korszerűsítése

3 470 000

347 000

3 123 000

396 000

612 000

1 269 000

846 000

 

 

322

Dunaújváros

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, színházrekonstrukció

370 637

308 887

61 750

nincs adat

nincs adat

nincs adat

nincs adat

 

 

323

Eger

Forrás Gyermek Szabadidőközpont rekonstrukciója

320 000

32 000

288 000

76 200

211 800

 

 

 

 

324

Felsőtárkány

Felsőtárkány Művelődési Ház (Faluház)

388 688

23 321

365 367

109 610

255 757

 

 

 

 

325

Gégény

Gégény község önkormányzatának faluház építése

258 552

25 855

232 697

52 697

90 000

90 000

 

 

 

326

Győr

A volt győri zsinagóga rekonstrukciója többfunkciós kulturális központként való hasznosításra

1 378 560

276 000

1 102 560

212 000

560 000

330 560

 

 

 

327

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

Megyei Egyetemi Könyvtár építése

4 260 000

1 680 000

2 580 000

800 000

1 780 000

 

 

 

 

328

Hatvan

Hatvan, Kossuth tér 11. szám alatti épület múzeumi célú rekonstrukciója

340 000

34 000

306 000

142 000

164 000

 

 

 

 

329

Hódmezővásárhely

Kultúrcentrum kialakítása a Zsinagóga, Zsidóiskola és a Zeneiskola épületeinek rekonstrukciójával

542 848

54 285

488 563

195 425

293 138

 

 

 

 

330

Hódmezővásárhely

Alföldi Galéria rekonstrukciója

340 985

34 099

306 886

120 829

186 057

 

 

 

 

331

Ibrány

Ibrány Város Közösségi Ház rekonstrukciós felújítása, új könyvtár, képtár, múzeum építése

402 285

40 285

362 000

62 000

300 000

 

 

 

 

332

Kaposvár

Kaposvár, Csiky Gergely Színház rekonstrukció és raktár épület építése

2 005 800

38 000

1 967 800

388 200

1 579 600

 

 

 

 

333

Kisbér

Széchenyi István multifunkcionális Bakonytérségi Művelődési Központ építése

410 625

160 625

250 000

150 000

100 000

 

 

 

 

334

Kocsord

Kocsord Ifjúsági és Kulturális Központ építése

346 620

102 000

244 620

146 772

97 848

 

 

 

 

335

Makó

József Attila Könyvtár rekonstrukciója

980 000

49 000

931 000

279 300

465 500

186 200

 

 

 

336

Nagykanizsa

Nagykanizsa volt Zsinagóga épület felújítása, bővítése

568 810

56 881

511 929

147 591

257 589

106 749

 

 

 

337

Nagykáta

Radnóti Miklós Városi Könyvtár és Információs Központ rekonstrukciója

266 000

22 000

244 000

16 600

227 400

 

 

 

 

338

Nyíregyháza

Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei Városi Könyvtár bővítése és rekonstrukciója

1 321 763

132 176

1 189 587

356 876

832 711

 

 

 

 

339

Orfű

Orfűi faluház építése

210 100

63 030

147 070

44 121

73 535

29 414

 

 

 

340

Orosháza

Petőfi Művelődési Központ rekonstrukciója

297 000

59 400

237 600

96 000

141 600

 

 

 

 

341

Pápa

Zsinagóga, többfunkciós, de alapvetően közművelődési célokat szolgáló intézmény

953 191

50 000

903 191

180 639

270 957

270 957

180 638

 

 

342

Pest Megyei Önkormányzat

Váci Tragor Ignác Múzeum új épület létesítése

420 000

42 000

378 000

189 000

189 000

 

 

 

 

343

Porcsalma

Porcsalma Közművelődési, Sport és Innovációs Központ építése

434 826

86 965

347 861

193 536

154 325

 

 

 

 

344

Somogy Megyei Önkormányzat

Épületfelújítás bővítéssel és A jelű épületvásárlással

1 405 000

50 000

1 355 000

395 000

960 000

 

 

 

 

345

Sopron

Városi Könyvtár építése

1 975 650

395 130

1 580 520

600 000

500 000

480 520

 

 

 

346

Szabadkígyós

Regionális Kulturális Központ: Könyvtár, multinacionális csarnok és konyha

642 000

32 100

609 900

427 500

182 400

 

 

 

 

347

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

Bújtosi Szabadidő Csarnok, Nyíregyháza felújítása, korszerűsítése, bővítése

1 122 710

150 000

972 710

250 000

350 000

372 710

 

 

 

348

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

Jósa András Megyei Múzeum épületének átalakítása, korszerűsítése, bővítése

297 138

40 000

257 138

128 569

128 569

 

 

 

 

349

Székesfehérvár

Székesfehérvár, Vörösmarty Színház rekonstrukció

3 461 500

346 150

3 115 350

934 650

1 931 400

249 300

 

 

 

350

Székesfehérvár

Önkormányzati nyilvános könyvtári feladatok végrehajtását biztosító létesítmények építése

396 800

198 400

198 400

150 000

48 400

 

 

 

 

351

Szekszárd

Szekszárd, Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza rekonstrukciós beruházás I.

454 000

60 000

394 000

130 000

130 000

134 000

 

 

 

352

Szentes

Volt ,,Megyeház” rekonstrukciója

Szentes

529 040

52 940

476 100

108 000

252 000

116 100

 

 

353

Szolnok

Szolnok városi Művelődési és Zenei Központ Kht. épületének rekonstrukciója

600 000

30 000

570 000

153 900

416 100

 

 

 

 

354

Tata

Teleházas Művelődési Központ és Könyvtár bővítése és átalakítása

611 008

62 000

549 008

164 702

384 306

 

 

 

 

355

Tokaj

Tokaj Városi és Kistérségi Művelődési Központ épületbővítés és rekonstrukció

769 921

20 000

749 921

40 000

400 000

309 921

 

 

 

356

Tolna Megyei Önkormányzat

Szekszárd, Illyés Gyula Megyei Könyvtár, Tolna Megyei Önkormányzat Levéltár elhelyezése

1 960 000

50 000

1 910 000

645 000

772 000

493 000

 

 

 

357

Újhartyán

Német Nemzetiségi (Kisebbségi) Kultúrház bővítése

268 951

40 343

228 608

114 304

114 304

 

 

 

 

358

Vas Megyei Önkormányzat

Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Szombathely épületrekonstrukció és bővítés

912 106

10 000

902 106

405 000

497 106

 

 

 

 

359

Vásárosnamény

Vásárosnamény, Esze Tamás Művelődési Központ teljes rekonstrukciója és tetőtér beépítése

210 000

21 000

189 000

37 800

151 200

 

 

 

 

360

Veszprém Megyei Önkormányzat

Veszprém Megyei Levéltár

1 029 841

73 300

956 541

121 000

463 320

372 221

 

 

 

361

Zala Megyei Önkormányzat

Keszthely, Balatoni Múzeum rekonstrukció

338 114

0

338 114

81 263

118 388

138 463

 

 

 

EGÉSZSÉGÜGY

362

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza rekonstrukciójának II. üteme

6 399 000

150 680

6 248 320

298 000

1 225 000

1 723 000

1 837 000

1 165 320

 

363

Balassagyarmat

Dr. Kenessey Albert Kórház rekonstrukció II. ütem

1 520 000

0

1 520 000

150 000

680 000

690 000

 

 

 

364

Baranya Megyei Önkormányzat

Baranya Megyei Kórház rekonstrukciója (A-B, K, F épület, Addiktológia, Tüdőgyógyintézet, központi konyha felújítása, műszerbeszerzés)

1 948 284

0

1 948 284

165 000

563 902

597 736

621 646

 

 

365

Békéscsaba

Békéscsaba, Gyulai út 18. sz. alatti Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet belgyógyászati tömb rekonstrukció

1 395 000

209 300

1 185 700

170 000

595 000

420 700

 

 

 

366

Berettyóújfalu

Területi Kórház rekonstrukciója.

506 458

10 129

496 329

49 633

347 430

99 266

 

 

 

367

Bicske

Bicske Város Szakorvosi Rendelőintézet rekonstrukció

781 342

78 134

703 208

112 509

477 497

113 202

 

 

 

368

Budapest Főváros

Fővárosi Önkormányzat Bajcsy- Zsilinszky Kórház új diagnosztikai- manuális tömb és kapcsolódó létesítményei

7 632 983

1 526 596

6 106 387

136 739

688 906

2 120 877

2 657 177

502 688

 

369

Cegléd

Toldy Ferenc Kórház rekonstrukciója

2 329 300

232 930

2 096 370

242 460

888 930

964 980

 

 

 

370

Csongrád Megyei Önkormányzat

Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk, kórházrekonstrukció

666 300

66 630

599 670

69 750

529 920

 

 

 

 

371

Csorna

Csornai Margit Kórház rekonstrukciója

1 331 800

0

1 331 800

146 000

778 500

407 300

 

 

 

372

Dombóvár

Dombóvári Integrált Egészségügyi Szolgáltató KHT rekonstrukció

1 267 700

0

1 267 700

86 400

1 181 300

 

 

 

 

373

Dunaújváros

Szent Pantaleon Kórház rekonstrukciója

2 305 245

180 000

2 125 245

342 760

1 424 612

357 873

 

 

 

374

Esztergom

Esztergom, Vaszary Kolos Kórház fejlesztés rekonstrukcióval és új ,,Mozgásszervi rehabilitációs osztály'' építésével

635 283

64 000

571 283

20 000

251 233

300 050

 

 

 

375

Fejér Megyei Önkormányzat

Fejér Megyei Szent György Kórház rekonstrukció IV. ütem

1 672 841

0

1 672 841

1 217 769

455 072

 

 

 

 

376

Fonyód

Fonyódi rendelőintézet rekonstrukciója

517 800

51 780

466 020

90 820

375 200

 

 

 

 

377

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

Petz Aladár Megyei Kórház, Győr, központi műtőblokk és központi sterilizáló részleges bővítéses rekonstrukciója

1 906 233

0

1 906 233

59 765

905 403

941 065

 

 

 

378

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Kenézy Gyula Kórház rekonstrukciója

1 308 000

130 800

1 177 200

117 720

706 320

353 160

 

 

 

379

Hatvan

Hatvan, Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet rekonstrukciója

1 409 303

0

1 409 303

403 102

700 520

305 681

 

 

 

380

Heves Megyei Önkormányzat

Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet rekonstrukciója

4 200 000

400 000

3 800 000

425 000

900 000

1 390 000

1 085 000

 

 

381

Jászberény

Jászberény város Erzsébet Kórház rekonstrukciója II. ütem

1 277 846

128 000

1 149 846

169 250

923 596

57 000

 

 

 

382

Kalocsa

Kórház-Rendelőintézet rekonstrukció II. ütem

850 000

25 000

825 000

48 000

389 000

388 000

 

 

 

383

Kazincbarcika

Kazincbarcika városi Kórház rekonstrukciója

4 500 961

75 000

4 425 961

1 774 622

1 457 521

1 193 818

 

 

 

384

Kisbér

Új Batthyányi Kázmér Szakkórház építése

1 395 400

0

1 395 400

55 800

591 800

747 800

 

 

 

385

Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyháza, Városi Kórház részleges átalakítással járó rekonstrukciója

991 200

148 700

842 500

126 300

421 300

294 900

 

 

 

386

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Szent Borbála Kórház 180 ágyas belgyógyászati pavilon építése, ,,B” épület (O. V. Sz. számára) valamint a ,,C” és ,,E” épület rekonstrukciója, összekötőfolyosó építése

3 509 625

0

3 509 625

350 000

1 200 000

1 800 000

159 625

 

 

387

Körmend

Körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Kórház rekonstrukció

1 605 039

50 000

1 555 039

319 220

895 539

340 280

 

 

 

388

Marcali

Marcali kórház-rendelőintézet rekonstrukció és új krónikus épület építése

1 426 266

32 862

1 393 404

548 894

687 863

156 647

 

 

 

389

Mátészalka

Mátészalka Területi Kórház rekonstrukciója

1 802 688

0

1 802 688

70 000

1 226 000

506 688

 

 

 

390

Mezőkeresztes

Mezőkeresztes nagyközség egészségügyi fejlesztése

56 800

5 680

51 120

51 120

 

 

 

 

 

391

Mezőkövesd

Városi Rendelőintézet és a mezőkövesdi belgyógyászati osztály rekonstrukciója

673 765

33 700

640 065

640 065

 

 

 

 

 

392

Mezőtúr

Mezőtúr Városi Kórház rekonstrukció

1 322 100

50 000

1 272 100

43 200

878 000

350 900

 

 

 

393

Miskolc

Semmelweis és Diósgyőri Kórház rekonstrukciója

4 570 099

464 096

4 106 003

450 000

1 241 567

1 632 550

781 886

 

 

394

Mohács

Mohács, Városi Kórház rekonstrukció III. ütem (Fő és konyhai épület, központi kórházi fogadó rész, ideg-elme pavilon) II. változat

398 000

39 800

358 200

108 000

250 200

 

 

 

 

395

Mór

Városi Kórház Rendelőintézet Kórházrekonstrukció

1 204 874

75 000

1 129 874

216 203

733 327

180 344

 

 

 

396

Somogy Megyei Önkormányzat

Megyei kórház IMS szerkezet megerősítése a födémbe süllyesztett utófeszítéssel

4 743 500

16 500

4 727 000

1 686 000

2 015 000

1 026 000

 

 

 

397

Sümeg

Sümeg, Városi Kórház rekonstrukciós bővítése

993 325

93 325

900 000

400 000

500 000

 

 

 

 

398

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

Jósa András kórház traumatológiai részlegének teljes rekonstrukciója

354 181

30 000

324 181

210 000

114 181

 

 

 

 

399

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

Pszichiátriai Szakkórház rekonstrukció

407 147

0

407 147

208 622

198 525

 

 

 

 

400

Szentendre

Szakorvosi Rendelő Intézet rekonstrukciója és bővítése

670 350

40 000

630 350

140 000

360 000

130 350

 

 

 

401

Tata

Tata, Rehabilitációs Szakkórház, Rehabilitációs osztály rekonstrukció, bővítéssel és tetőtér beépítéssel

287 998

33 300

254 698

152 818

101 880

 

 

 

 

402

Vác

A váci Jávorszkí Ödön Kórház rekonstrukciója

2 023 571

202 357

1 821 214

541 659

950 787

328 768

 

 

 

403

Vas Megyei Önkormányzat

Vas megyei Markusovszky Kórház Hőenergetikai fejlesztése, alapprogram

445 000

10 000

435 000

435 000

 

 

 

 

 

404

Vas Megyei Önkormányzat

Vas megyei Rehabilitációs Kórház és Gyógyfürdő Szentgotthárd, hotelellátás biztosítása rekonstrukcióval

988 750

10 000

978 750

49 108

730 358

199 284

 

 

 

405

Vas Megyei Önkormányzat

Markusovszky Kórház belgyógyászati tömbjének rekonstrukciója

1 375 000

10 000

1 365 000

100 000

835 000

430 000

 

 

 

406

Zala Megyei Önkormányzat

Zala Megyei Kórház rekonstrukció III. ütem

2 876 125

0

2 876 125

385 582

674 766

1 319 201

496 576

 

 

SZOCIÁLIS

407

Bakonynána

Bakonynánán 150 férőhelyes időskorúak ápolását, gondozását nyújtó szociális intézmény

1 447 029

602 929

844 100

344 406

339 172

160 522

 

 

 

408

Békéscsaba

Békéscsaba, Körgát sor 16–17. szám alatti Idősek Otthona rekonstrukciója és bővítése

666 899

107 000

559 899

28 000

336 000

195 899

 

 

 

409

Bőcs

Idősek otthona kialakítása és 250 adagos konyha építése

306 153

45 296

260 857

130 428

130 429

 

 

 

 

410

Cered

Idősek otthona bővítése

314 876

32 488

282 388

72 574

16 661

193 153

 

 

 

411

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat új 150 férőhelyes, fogyatékosokat ellátó otthona, Csongrád

1 111 620

111 162

1 000 458

90 000

720 000

190 458

 

 

 

412

Debrecen

Debrecen-Apafa rehabilitációs bázis

746 000

74 600

671 400

202 500

270 000

198 900

 

 

 

413

Érd

Szociális Otthon rekonstrukció és bővítés

514 250

102 850

411 400

211 200

96 888

34 144

69 168

 

 

414

Esztergom

Egyesített Szociális Intézmény, Esztergom, Simor J. u. bővítés, rekonstrukció

689 259

37 500

651 759

143 375

225 375

165 875

117 134

 

 

415

Heves

Heves Megyei Önkormányzat Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthona, Heves, rekonstrukciója és bővítése

820 000

82 000

738 000

118 000

310 000

310 000

 

 

 

416

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

Jász-Nagykun-Szolnok megyei ,,Szőke Tisza” Otthon, Tiszaug

654 186

30 000

624 186

100 000

450 000

74 186

 

 

 

417

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Komplex ellátást nyújtó bentlakásos pszichiátriai intézmény építése, teljeskörű elektromos biztonságtechnikai és figyelőrendszer kiépítésével

940 000

94 000

846 000

179 000

356 000

311 000

 

 

 

418

Mezőberény

Juhász Gyula utcai Idősek Otthona

273 840

54 768

219 072

59 072

80 000

80 000

 

 

 

419

Nagykanizsa

Nagykanizsa Értelmi Fogyatékosok Szakosított Szociális Intézmény rekonstrukciós bővítése

462 864

46 286

416 578

124 562

208 547

83 469

 

 

 

420

Nyíregyháza

Nyíregyháza, Sóstói Szivárvány Idősek Otthona bővítése és rekonstrukciója

833 164

83 316

749 848

224 954

524 894

 

 

 

 

421

Pest Megyei Önkormányzat

Sződligeti ,,Viktor” Speciális Lakópark építése

755 000

58 000

697 000

278 000

419 000

0

 

 

 

422

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

Hodász-Fülpösdaróc Ápoló-Gondozó Otthon rekonstrukciója

878 400

87 840

790 560

197 640

296 460

296 460

 

 

 

423

Veszprém Megyei Önkormányzat

Dáka, Kamond és Lesencetomaj szociális intézményeinek rekonstrukciója

768 900

22 500

746 400

185 000

561 400

 

 

 

 

424

Zala Megyei Önkormányzat

100 férőhelyes Idősek Otthona, Zalakomár

599 673

60 000

539 673

90 000

410 000

39 673

 

 

 

3. számú melléklet a 2001. évi XCIV. törvényhez4

1

A törvényt az Országgyűlés a 2001. december 11-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2001. december 17. A törvényt a 2012: LXXVI. törvény 3. § (2) bekezdés 25. pontja hatályon kívül helyezte 2012. június 27. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 1. §-át.

2

A 3. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 520. pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. számú melléklet vízgazdálkodási ágazat, szennyvízcsatornázás és tisztítás alágazat alatti 9. és 10. sorszámú, a hulladékgazdálkodás ágazat alatti 1., 2. és 3. sorszámú címzett támogatás a 2002: LXII. törvény (költségvetési törvény) 116. § (1) bekezdése alapján átcsoportosításra került a költségvetési törvény 1. számú melléklet XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezethez. Az átcsoportosításról és a források felhasználásáról lásd a költségvetési törvény 116. §-ának (1)–(3) bekezdésének rendelkezéseit. Az 1. számú melléklet 3. sora a költségvetési törvény 116. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. Az 1. számú melléklet Oktatás fejezet 5. sorának 3. oszlopa és Egészségügy fejezet 3. sorának 3. oszlopa a 2003: LIX. törvény 4. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Az 1. számú melléklet Kultúra fejezet 1. sorának 3. oszlopa, szennyvízcsatornázás és -tisztítás fejezet 6. sorának 3. oszlopa, Egészségügy fejezet 4. sora a 2004: XLII. törvény 4. § (1) bekezdése, illetve 4. számú mellékletének 2–4. pontja szerint módosított szöveg. Az 1. számú melléklet a 2005: LX. törvény 3. számú mellékletének 7. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. számú mellékletet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 520. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére