• Tartalom

94/2001. (XII. 21.) OGY határozat

94/2001. (XII. 21.) OGY határozat

a NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról1

2003.02.17.

Az Országgyűlés, figyelemmel a Magyar Köztársaságnak az Egyesült Nemzetek Alapokmányából fakadó kötelezettségeire, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataira, a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében viselt tagságára, az Amerikai Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadásra és annak nemzetközi elítélése nyomán a biztonságmegőrző és kollektív önvédelmi szabályokból eredő feladatváltozásokra, ezzel összefüggésben az Észak-atlanti Tanács döntéseire – az Alkotmány 19. § (3) bekezdésének j) pontjában foglalt jogkörében:

1. hozzájárulását adja ahhoz, hogy a délszláv válság békés rendezésének megerősítését biztosító, az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával létrehozott SFOR-, valamint KFOR-erők, illetve a NATO Észak Atlanti Tanácsa döntésével létrehozott, a macedóniai rendezésben szerepet játszó Task Force Fox erők, valamint az előbbieket felváltó, feladataikat ellátó, a NATO által irányított műveletekben részt vevő erők egységei Magyarország területén átvonulhassanak, átmenetileg állomásozhassanak, ideértve az állomásozás ideje alatt ezen szervezetek felkészítését, valamint a tevékenységhez szükséges vezetési és logisztikai feladatok ellátását, továbbá azt is, hogy ennek keretében repülőgépei az ország légterét és kijelölt repülőtereit igénybe vehessék. Az átvonulás, illetve az állomásozás legfeljebb a fent megjelölt, illetve később esetleg más elnevezéssel a megbízatásukat átvevő erők feladatának végéig tarthat;

2. felhatalmazza a Kormányt, hogy az SFOR-, KFOR- és Task Force Fox erők, valamint az előbbieket felváltó, feladataikat ellátó, a NATO által irányított műveletekben részt vevő erők egységeit, amennyiben a felek között más jogállási szerződés nincs hatályban, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagállamai között a fegyveres erőik jogállásáról szóló megállapodás (NATO SOFA) által meghatározott mentességekben részesítse;

3. hozzájárulását adja ahhoz, hogy a délszláv válság rendezésének végrehajtását biztosító erők (SFOR- és KFOR-, illetve Task Force Fox erők), valamint az előbbieket felváltó, feladataikat ellátó, a NATO által irányított műveletekben részt vevő erők keretében működő korlátozott létszámú – összesen 850 fő (amely a váltási priódusokban sem haladhatja meg az 1000 főt) – magyar katonai alegységek a rendszeresített technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátva ezen erők keretében, feladatuk végéig tevékenykedjenek;

4. felhatalmazza a Kormányt, hogy a 3. pontban felsorolt békefenntartó műveletekhez az abban a pontban biztosított maximum keretszámon belül a NATO-ban megfogalmazott igényeknek megfelelően, valamint a felajánlható képességeink és tehervállalásunk lehetőségeit is figyelembe véve határozza meg a jövőben az egyes magyar kontingensek összetételét, feladatait, valamint települési helyüket;

5. felhívja a Kormányt, hogy az e határozat alapján tett intézkedéseiről az Országgyűlés Külügyi Bizottságát és Honvédelmi Bizottságát a NATO irányítása alatti balkáni katonai béketámogató műveletek befejezéséig rendszeresen, ülésszakonként legalább egyszer, de a Bizottságok, valamint bármelyik parlamenti képviselőcsoport igénye szerint ennél gyakrabban is tájékoztassa;

6.2 hozzájárul ahhoz, hogy az 1–5. pontjában adott felhatalmazások és engedélyek a NATO irányítású műveleteknek az Európai Unió által történő átvétele esetére is vonatkozzanak.


Ez a határozat elfogadása napján lép hatályba, és ezzel egyidejűleg az Országgyűlés 18/1998. (III. 6.) és 55/1999. (VI. 16.) OGY határozatai, az azokat módosító országgyűlési határozatok, valamint az 54/1999. (VI. 16.) OGY országgyűlési határozat hatályukat vesztik.

1

A határozatot az Országgyűlés a 2001. december 18-i ülésnapján fogadta el. A határozatot a 16/2021. (VI. 16.) OGY határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte 2021. június 17. napjával.

2

A 6. pontot a 9/2003. (II. 19.) OGY határozat 1. pontja iktatta a szövegbe.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére