BK BH 2001/98
BK BH 2001/98
2001.03.01.
I. A devizagazdálkodás megsértésének a kísérletét megvalósító, Magyarországon üzleti vállalkozásokkal rendelkező, magyar állampolgárságú vádlott – aki a devizahatóság engedélye nélkül szándékozott elrejtve az ország területéről különösen nagy értékű külföldi fizetőeszközt kicsempészni – a társadalomra veszélyességben való tévedésre eredményesen nem hivatkozhat azon az alapon, hogy addig külföldön élt, és 5 éve nem járt Magyarországon [Btk. 27. § (2) bek., 309. § (5) bek. a) pont].
II. A törvényes vád hiánya nem állapítható meg, ha a bíróság olyan bűncselekményben is megállapítja a vádlott bűnösségét, amelyre a nyomozás nem terjedt ki, de az ügyész a tárgyaláson felmerült tények alapján élt a vádkiterjesztés lehetőségével [Be. 209. § (2) bek., 250. § III. pont].
A kerületi bíróság az 1997. március 25-én meghozott ítéletével az I. r. terheltet különösen nagy értékre elkövetett devizabűntett, valamint közokirat-hamisítás bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre ítélte, ennek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, egy millió forint pénz-mellékbüntetést szabott ki vele szemben, és kötelezte egymillió forint elkobzás alá eső érték megfizetésére.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt 1995. január 25-én a repülőtéren devizahatósági engedély nélkül akart külföldre vinni 170 265 DEM-et, amelynek értéke 12 039 438 forint volt. A DEM-et a vámvizsgálat után a biztonsági vizsgálat során találták meg egy cipős dobozban.
A terhelt ezt követően 1995. január 31-én a gyanúsítotti kihallgatása során bemutatott egy, a határátkelőhelyen 1995. január 24-i dátummal ellátott hamis tartalmú értékbehozatali tanúsítványt. Ezt az okiratot K. S. közbenjárására az akkor pénzügyőri szolgálatot teljesítő F. Á. hamisította meg úgy, hogy a vámhivatal bélyegzőjét 1995. január 26-ról január 24-re visszaállította, és a hamisítványt ezzel bélyegezte le. F. Á. mindezért K. S. útján 5000 forintot kapott.
Az ítélet ellen az ügyész az elkobzás alá eső érték összegének a felemelése; a terhelt és a védő felmentés végett jelentett be fellebbezést.
A másodfokú bíróság az 1997. október 21-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a terhelt cselekményeit a devizagazdálkodás különösen nagy értékre elkövetett megsértése bűntette kísérletének és felbujtóként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének minősítette, a büntetést 1 év börtönbüntetésre és 500 000 forint pénz-mellékbüntetésre enyhítette, az elkobzás alá eső érték összegét pedig kétmillió forintra felemelte.
A bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy a terheltnek magyarországi vállalkozásai is vannak, ebből származó jövedelmére nincs adat.
Nem értett egyet azzal a védői állásponttal, mely szerint a terhelt a deviza-bűncselekményt abban a téves feltevésben követte el, hogy az nem veszélyes a társadalomra. A bíróság álláspontja szerint mivel a terhelt magyar állampolgár, felnőtt korában távozott külföldre, Magyarországon üzleti vállalkozásai vannak, a devizaszabályok ismeretének hiányára nem hivatkozhat alapos okkal, ezenkívül a külföldi fizetőeszközt nem önként, hanem csak a cipősdoboz átvilágítása utáni rákérdezésre adta át, ezért a társadalomra veszélyességben való tévedést nem lehet megállapítani, a terhelt bűnösségének a megállapítása tehát törvényes. Tekintettel azonban arra, hogy a külföldi fizetőeszköz nem jutott ki az országból, a devizabűncselekmény csupán a kísérletig jutott el.
A jogerős határozatok ellen a terhelt védője felülvizsgálati indítványt nyújtott be. Az indítvány szerint a jogerős határozatok négy ok miatt törvénysértőek. A terhelt 1982-ben távozott el Magyarországról, 5 évig nem is járt itthon, azóta is szinte kizárólag külföldön tartózkodik, üzleti érdekeltsége, devizához vagy készpénzfizetéshez kötött ügylete Magyarországon nem volt. Nyugat-Európában a deviza be- és kivitele nincs értékbehozatali tanúsítványhoz vagy engedélyhez kötve. A terhelt 13 éve külföldön él, módja sem volt a magyar szabályok megismerésére, e körülmények miatt az állapítható meg, hogy a terhelt a deviza-bűncselekményt abban a téves feltevésben követte el, hogy az nem veszélyes a társadalomra, és e feltevésre alapos oka volt.
A terheltet a felbujtóként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól fel kellett volna menteni. K. S.-t a terhelt csak egy pénzbehozatali igazolás megszerzésére kérte meg, K. S. ezután önállóan – a terhelttől függetlenül – kérte meg F. Á.-t a hamis tartalmú közokirat kiállítására. Nincs adat arra, hogy a terhelt azzal a szándékkal kérte meg K. S.-t, hogy az bárkit is hamis közokirat készítésére bírjon rá. Ezen kívül felmentésnek van helye azért is, mivel a felbujtás csak egyenes szándékkal követhető el, s a terheltnek itt még eshetőleges szándéka sem volt.
A közokirat-hamisítással kapcsolatos bűncselekményben való bűnösség megállapítása eljárásjogi okból is törvénysértő, mivel a nyomozás során a terhelttel nem közölték, hogy közokirat-hamisítással is gyanúsítják, ami azt jelenti, hogy cselekményre nézve nem volt nyomozás. Nyomozás nélkül nem lehetett volna vádat emelni, a vád tehát nem volt törvényes.
Utóbb a védő az indítvány indokolását kiegészítette azzal, hogy a deviza-bűncselekményben való bűnösség megállapítása azért is törvénysértő, mert a terhelt ekként értékelhető cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra, vagy csak csekély mértékben volt az, mivel a terhelt a devizát külföldről hozta be, így az a jogvédte érdek, hogy ne vigyenek ki az országból itt szerzett devizát, nem szenvedett sérelmet.
A legfőbb ügyész a megtámadott ítéletek hatályban fenntartását indítványozta. Álláspontja szerint a társadalomra veszélyességben való tévedés kizárólag akkor állapítható meg, ha az elkövetőnek a téves feltevésre alapos oka volt. Helyesen és helyes indokokkal állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a terheltnek itt ilyen oka nem volt.
Az uralkodó elméleti és gyakorlati felfogással ellentétes az az álláspont, mely szerint a felbujtás csak egyenes szándékkal követhető el. Mindennek azonban a terhelt bűnösségének a megítélésénél nincs jelentősége, mivel a terhelt egyenes szándékkal vette rá K. S.-t a bűncselekmény elkövetésére, mert kifejezetten kívánta, hogy az a valótlan tartalmú közokiratot a hivatalos személlyel kiállíttassa, mivel a védekezése alátámasztásához szüksége volt arra.
A közokirat-hamisítással kapcsolatos bűncselekményben törvényes vád alapján marasztalták el a terheltet, a gyanúsítás elmaradása a vád törvényességét közvetlenül nem befolyásolja.
Az ügyész a nyilvános ülésen mindezt kiegészítette azzal, hogy téves az a védői álláspont is, mely szerint a terhelt deviza-bűncselekményként értékelt cselekménye nem veszélyes a társadalomra, ugyanis a terhelt e cselekményével meghiúsította azt, hogy az állam a pénzmozgást figyelemmel kísérje.
A Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat törvényesnek, ennek folytán a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
Az álláspontja a felülvizsgálati okok sorrendjében a következő.
Az a körülmény, hogy a deviza-bűncselekmény elkövetésekor a terhelt már 13 éve külföldön élt, alapos ok lehet arra, hogy ne ismerje a deviza behozatalára és kivitelére vonatkozó konkrét szabályokat. A társadalomra veszélyességben való tévedés megállapításához azonban ez nem elegendő. Mivel csak a nem tiltott, vagyis megengedett cselekmények nem veszélyesek a társadalomra, a büntetlenséget biztosító tévedéshez az elkövetőnek azt kell elfogadható, tehát alapos okkal feltételeznie, hogy az általa szándékolt cselekményt a jogszabályok megengedik. Az adott esetben a társadalomra veszélyességben való tévedést akkor lehetne megállapítani, ha a terhelt azt hitte, hogy a külföldi fizetőeszközöket a hatóság tudta nélkül korlátlanul lehet kivinni Magyarországról, és volt valami olyan körülmény, ami miatt valóban gondolhatta ezt. Az a körülmény, hogy a terhelt hosszú ideje külföldön élt, a másodfokú bíróság ítéletében kifejtett indokok miatt alkalmatlan volt a fent írt téves feltevés kialakítására.
Ezen túlmenően a terhelt a saját vallomása szerint sem hitte azt, hogy nemcsak elfogadható oka nem volt a tévedésre, hanem valójában nem is volt tévedésben. Helyesen járt tehát el a másodfokú bíróság, amikor a társadalomra veszélyességben való tévedés megállapításának a lehetőségét kizárta.
A terhelt tudta, hogy Magyarországra érve a határon nem kért értékbehozatali tanúsítványt, és a behozott pénzt nem mutatta fel. Ennek tudatában kérte meg K. S.-t arra, hogy a fenti, meg nem történt események megtörténtét igazoló, tehát hamis okiratot szerezzen a részére. Tisztában volt azzal, hogy ilyen okiratot csak hatóság állíthat ki, s az ennélfogva közokirat, továbbá azzal is, hogy a kérését K. S. csak úgy tudja teljesíteni, ha valaki evégből közokirat-hamisítást követ el. Amikor tehát a terhelt a cselekménye eredményét, a hamis közokirat megszerzését kívánva kérte meg K. S.-t, ezzel együtt az eredményhez szükséges feltételek beálltát is kívánta, vagyis azt, hogy sikerüljön K. S. közvetítésével hivatalos személyt közokirat-hamisításra rábírni. Mindez azt jelenti, hogy a terhelt a felbujtást – annak eredményességét kívánva – egyenes szándékkal követte el.
Ebben a helyzetben nincs jelentősége annak, hogy a felbujtás elkövethető-e eshetőleges szándékkal vagy nem. A felülvizsgálati indítványban azonban hivatkozás történt erre is, ezért indokolás nélkül ugyan, de szükséges megjegyezni, hogy a védő álláspontjával szemben az ügyészség álláspontja a helytálló: a felbujtást eshetőleges szándékkal is el lehet követni.
Az indítványnak az az álláspontja, mely szerint a közokirat-hamisítással kapcsolatos cselekményben törvényes vád nélkül állapította meg a bíróság a terhelt bűnösségét, teljes mértékben alaptalan. Egységes és elméletileg megalapozott az a gyakorlat, mely szerint a Be. 250. §-ának III. pontjában írt „törvényes vád hiánya” kizárólag akkor állapítható meg, ha a bíróság más vádlott vagy vádlottak mellett olyan személlyel szemben is eljár, aki ellen nem emeltek vádat, vagy olyan cselekményről is rendelkezett, amely a vádban nem szerepelt; s megállapítható végül abban az esetben, ha van ugyan vád, de az olyan hibában szenved, hogy emiatt alkalmatlan a bírósági eljárás megindítására, nem teremt a bíróság számára lehetőséget és kötelezettséget arra, hogy az ügyet elbírálja, vagyis azt nem létezőnek kell tekinteni. Ez utóbbinak rendszerinti esete az, amikor a vád nem jogosulttól származik, például magánvádló emel vádat közvádra üldözendő bűncselekmény miatt. Ilyen esetben a bíróság a Be. 313. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján az iratokat érdemi intézkedés nélkül megküldi az ügyésznek.
A vád egyéb eljárásjogi hibái esetleg relatív eljárási szabálysértések lehetnek, de nem tartoznak a Be. 250. §-a III. pontjának hatálya alá, így a Be. 284. §-ának (2) bekezdése értelmében a határozat miattuk történő felülvizsgálatára nincs lehetőség. Az adott esetben a tényállást és annak jogi értékelését megjelölve az ügyész a tárgyaláson a közokirat-hamisítással kapcsolatos cselekmény miatt is vádat emelt. A Be. 209. §-ának (3) bekezdése alapján erre lehetősége volt, a bíróságnak erről a vádról is rendelkeznie kellett, következésképpen törvényes vád hiányáról nem lehet beszélni.
Egyébként pedig a vád kiterjesztésekor általában olyan cselekmény miatt történik vádemelés, amelyre nézve nem volt nyomozás, s mivel a törvény ezt lehetővé teszi, az adott esetben a nyomozás hiánya még relatív eljárási szabálysértésként sem értékelhető.
A deviza kivitelére vonatkozó jogszabályok létéből az következik: társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az állam a valóságnak megfelelő ismeretekkel rendelkezzék a devizák behozataláról és kiviteléről, és hogy bizonyos esetekben a kivitelt megtilthassa. Ezen érdekek érvényesülésének elengedhetetlen feltétele, hogy a hatóság a kiviteli szándékról értesüljön, és megismerje azokat a körülményeket, amelyek alapján az esetleges tilalomról dönteni lehet. Aki a hatóság tudta nélkül devizát visz ki az országból, az meghiúsítja a pénzmozgás ellenőrzését, és még akkor is sérti az államérdeket, ha a kivitelre egyébként jogosult volna. Az adott esetben ezen túlmenően a terhelt magatartása miatt lehetetlenné vált a pénz eredetének kétséget kizáró módon való megállapítása, vagyis az ehhez fűződő államérdeket is lényeges sérelem érte.
Tekintettel arra is, hogy a terhelt a cselekményt különösen nagy értékű devizára követte el, nyilvánvalóan nem lehet azt megállapítani, hogy cselekménye csekély fokban volt veszélyes a társadalomra.
A kifejtettek miatt a jogerős határozatok törvényességével szemben felhozott egyetlen érv sem bizonyult alaposnak, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 1256/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás