• Tartalom

BK BH 2001/99

BK BH 2001/99

2001.03.01.
Megvalósítja a becsületsértés vétségét, ha a terhelt a beadványaiban a polgármester (egyben országgyűlési képviselő) magánvádló hivatali működésére vonatkozóan olyan kifejezéseket használ, amelyek meghaladják a véleménynyilvánítással kapcsolatos alkotmányos jogok gyakorlását, túllépik azt a mértéket, amelynek elviselése a közéletben szereplők, politikusok esetében a státusukból adódóan elvárható, lekicsinylőek, a sértett emberi méltóságát és jó hírnevét sértik [Btk. 180. § (1) bek. a) pont].
A városi bíróság az 1998. május 5-én kelt végzésével a terheltet 2 rendbeli becsületsértés vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta.
A másodfokon eljárt megyei bíróság az 1999. március 2-án kelt végzésével az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt és a megyei jogú város polgármesteri hivatala között lakásüggyel kapcsolatos vitás államigazgatási ügy volt folyamatban. Ebben az ügyben a terhelt a polgármester hivatali működésével kapcsolatban – aki egyidejűleg országgyűlési képviselő is –, két beadványt készített. Az 1996. szeptember 30-án kelt beadványában azt állította, hogy „nem áll szándékomban vétlen emberek ellen büntetőeljárást kezdeményezni, miközben az igazi bűnöző a parlamentből nevet rajtunk” (az „igazi bűnöző” kitétel a magánvádlóra vonatkozott). Az 1997. április 8-án kelt és a jegyzőnek címzett beadványában pedig azt állította, hogy „nagy, markos polgármesterünk (tudniillik a magánvádló) mérlegfabrikáló képzettségével bizonyára nincs tisztában a várható jogi bonyodalmakkal, ami a tulajdonjog bejegyzésének akadályozásából adódhat”.
A sértett munkatársai 1997. június 6. napján hozták ezeknek a beadványoknak a tartalmát a sértett tudomására, aki a törvényes határidőben, 1997. július 4. napján a magánindítványát előterjesztette.
A határozat jogi indokolása szerint mindkét sérelmezett levélrészletben írtak objektíve alkalmasak a becsület csorbítására, ezeket a kijelentéseket a terhelt a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatása teljesítésével kapcsolatban tette, így megvalósította a 2 rendbeli a Btk. 180. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti becsületsértés vétségét.
A fenti jogerős végzések ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Annak lényege szerint az általa használt kifejezések nem voltak alkalmasak a becsület csorbítására, így a büntetőjogi felelősségének megállapítására az anyagi jogszabályok megsértésével került sor.
A nyilvános ülésen felszólaló védő az indítványnak megfelelően a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezését és a terhelt felmentését kérte.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A terhelt a tényállásban megjelölt mindkét beadványában a magánvádlóval szemben olyan formában nyilvánított véleményt, amely kifejezések objektíve alkalmasak a becsület csorbítására. Azok kétségkívül meghaladták a véleménynyilvánítás alkotmányos jogának gyakorlását, másfelől pedig túllépték azt a mértéket is, melynek elviselése a politikusoktól, közszereplőktől e státusukból adódóan elvárható.
Nem fogadható el a terhelt kifogása a tekintetben sem, hogy az „igazi bűnöző” kifejezés használata során a sértett egyedi felismerhetősége nem állapítható meg. Kétségtelen, hogy a magánvádló neve e helyütt nem szerepel, ám kiléte és ezzel a sértés címzettje a beadvány tartalmából egyértelműen azonosítható.
A terhelt beadványaiban a lekicsinylő, az emberi méltóságot és jó hírnevet sértő kijelentések megtétele a magánvádló munkakörével és a közmegbízatásával összefüggésben történt, egyben a terhelt – lakásügyével kapcsolatos – ügyvitelének körén kívül esik, a beadványokkal elérni kívánt céllal sem indokolható.
Mindezekre tekintettel nem tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét 2 rendbeli becsületsértés vétségében [Btk. 180. § (1) bek. a) pont] megállapították, az alkalmazott intézkedés pedig törvényes.
Fentiek alapján tehát a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati ok nem bizonyult alaposnak. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat a hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. IV. 814/2000. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére