• Tartalom

10/2002. (III. 5.) HM rendelet

10/2002. (III. 5.) HM rendelet

a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről1

2012.09.25.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 287. §-ának a) pontjában, valamint a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 10. §-ának g) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. §2

II. Fejezet

AZ ÉRDEKKÉPVISELETI
SZERVEKKEL KAPCSOLATOS SZEMÉLYÜGYI TEVÉKENYSÉG

2. §3 A szakszervezeti tisztségviselők részére a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 37. § (1) bekezdése által biztosított szolgálatteljesítési idő-kedvezmény mértékét az állományilletékes parancsnok állapítja meg.

3–7. §4

III. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY LÉTESÍTÉSE

8. §5 (1) A hivatásos és a szerződéses katonák tekintetében a Hjt. 40. § (4) bekezdése szerinti további munkáltatói jogköröket az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint

a) a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF),

b) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója,

c) a középszintű és más magasabb (a továbbiakban: középirányító) parancsnok, továbbá

d) az állományilletékes parancsnok

gyakorolja.

(2) A HVKF

a) a Hjt.-ben és az 1. számú mellékletben hatáskörébe utalt munkáltatói jogköröket,

b) a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: HM) hivatásos és szerződéses katonái tekintetében állományilletékes parancsnoki jogköröket,

c) a miniszter irányítása alatt álló központi hivatal és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek hivatásos és szerződéses katonái tekintetében középirányítói jogköröket,

d) a miniszter hatáskörébe tartozó munkáltatói döntések esetén javaslattételi jogkört

gyakorol.

(3) A HVKF a (2) bekezdés b)–d) pontja szerinti jogköreit a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) kezdeményezésére, ennek hiányában előzetes egyetértésével gyakorolja. Ha a HVKF a HM KÁT, vagy ha a HM KÁT a HVKF kezdeményezésével nem ért egyet, indokolt álláspontjának megküldésével – az irat beérkezését követő 15 napon belül – egyeztetést kezdeményez. Az egyeztetés eredménytelensége esetén a munkáltatói döntés meghozataláról a miniszter határoz. E bekezdést nem kell alkalmazni a Honvéd Vezérkar és a Tábori Lelkészi Szolgálat hivatásos és szerződéses katonái, továbbá a KNBSZ hivatásos katonái tekintetében.

(4) A Tábori Lelkészi Szolgálat esetén a HM KÁT (3) bekezdés szerinti jogköreit a HM parlamenti államtitkár gyakorolja.

(5) A KNBSZ főigazgatója a KNBSZ hivatásos katonái tekintetében a hatáskörébe utalt munkáltatói jogkörökön túl a miniszter hatáskörébe tartozó munkáltatói döntés esetén javaslattételi jogot gyakorol.

(6) Az önkéntes műveleti tartalékos és az önkéntes védelmi tartalékos katonák (a továbbiakban együtt: önkéntes tartalékos katonák) tekintetében a munkáltatói jogköröket az állományilletékes parancsnok gyakorolja.

(7) A honvéd tisztjelöltek és a honvéd altiszt-jelöltek tekintetében a munkáltatói jogköröket az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint a HVKF és az állományilletékes parancsnok gyakorolja.

8/A. §6

9. § (1)7 A hivatásos, a szerződéses és az önkéntes tartalékos katonák (a továbbiakban: az állomány) utánpótlása a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség) toborzó rendszerén keresztül történik.

(2) A Hjt. 41. §-ának (7) bekezdésében meghatározott rendkívül indokolt esetnek tekintendő különösen:

a) kiemelten fontos szolgálati érdekből, a meglévő állományból nem pótolható szakmai képzettséget igénylő beosztás betöltése,

b) egyes különleges polgári szakképzettséghez kötött beosztás betöltése,

c) külföldi szolgálatra történő kontingens biztosítása, vagy egyedi külföldi feladat végrehajtása.

10. §8 (1) Az állományba vétel hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos szolgálati viszony létesítésével történhet.

(2) Az előírt jogszabályi feltételeknek való megfelelés esetén hivatásos állományba csak az vehető fel

a) tisztnek,

aa) aki honvédtiszti alapképzésben felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet szerzett, vagy

ab) aki polgári felsőfokú végzettséget igazoló oklevéllel és legalább 5 év katonai szakmai gyakorlattal rendelkezik,

b) altisztnek,

ba) aki katonai szakképzésben szakképzettséget szerzett,

bb) aki tanfolyamrendszerű altisztképzésben katonai képzettséget szerzett,

bc) aki középiskolai végzettséggel és legalább 5 év katonai szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy

bd) akinek a honvéd tisztjelölti szolgálati viszonya a Hjt. 229/E. § (1) bekezdése alapján közös megegyezéssel megszüntetésre kerül, feltéve, hogy képzettsége, felkészültsége alapján a Honvédség katonai szervezeténél rendszeresített szolgálati beosztásba kinevezhető.

(3) A (2) bekezdést nem kell alkalmazni akkor, ha a Hjt., vagy más jogállási törvény alapján a szolgálati viszony létesítésének és fenntartásának feltétele a hivatásos állományba vétel.

(4) Az előírt jogszabályi feltételek megléte esetén önkéntes tartalékos állományba az vehető, aki a tervezett beosztásához előírt szintű végzettséggel rendelkezik. Az önkéntes tartalékos katonák által betölthető beosztásokat a HVKF által jóváhagyott állománytáblák tartalmazzák.

11. § (1) A szolgálati viszony létesítése állományba vételi eljárás során, kérelemre történik.

(2)9 Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az állományba vételt a jelentkező állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes katonai igazgatási szerven (a továbbiakban: toborzó iroda) keresztül kell kezdeményezni.

(3) A jelentkező a jelentkezéskor a toborzó irodán jelentkezési lapot tölt ki. A toborzó iroda ennek alapján ellenőrzi a személyi és a korábbi katonai szolgálatra vonatkozó adatokat, megszervezi a jelentkezőnek a tervezett szolgálati helyen történő megjelenését.

(4) A toborzó iroda tájékoztatja a jelentkezőt a szolgálati viszony létesítéséhez előírt feltételekről, az állományba vételi eljáráshoz szükséges okmányokról és az állományba vételi eljárás rendjéről.

(5)10 Amennyiben a jelentkező korábban hivatásos vagy szerződéses szolgálatot teljesített, személyi anyaggyűjtőjét az annak őrzésére jogosult szerv az állományba vételi eljárást lefolytató szerv kérésére megküldi.

(6) A toborzó iroda az illetékes katonai szervezet személyügyi szervével egyezteti a jelentkező alkalmassági feltételeit és berendelésének időpontját.

(7)11 A toborzó iroda megszervezi a jelentkező alkalmassági vizsgálaton való megjelenését.

(8)12 A toborzó iroda a jelentkező által bemutatott okmányok alapján a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben rögzíti az iskolai végzettségre, szakképzettségre, tanfolyami végzettségre, valamint nyelvtudásra vonatkozó adatokat, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által megküldött okirat számát, és a Pályaalkalmasság-vizsgálati lap nyilvántartási számát.

(9)13 A toborzó iroda ezt követően az iratokat átadja a tervezett szolgálati hely szerinti katonai szervezet személyügyi szerve részére.

12. § (1) Az állományba vételi eljárást a tervezett szolgálati hely szerinti katonai szervezet személyügyi szerve folytatja le.

(2) Az állományba vételi eljárást úgy kell előkészíteni és megszervezni, hogy a jelentkező személyes jelenléte lehetőleg egy napnál hosszabb időtartamot ne vegyen igénybe.

(3)14 A jelentkezővel személyi beszélgetést kell lefolytatni. Ezt követően a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró részére fel kell terjeszteni a jelentkező szolgálati viszony létesítésére vonatkozó írásbeli kérelmét, és a 2. számú melléklet szerinti személyi javaslati lapot.

(4)15

13. §16 (1) A 9. § (1) bekezdéstől eltérően az állományba vételi eljárást

a) a polgári oktatási intézményben tanuló honvédségi ösztöndíjas hallgatókkal a Honvédség központi személyügyi szerve,

b) a honvédtiszti alapképzésre felvételt nyert személlyel az MH Ludovika Zászlóalj,

c) a katonai szakképzésre felvételt nyert személlyel az MH Altiszti Akadémia

folytatja le.

(2) Az önkéntes tartalékos katona állományba vételére az önkéntes tartalékos szerződés megkötésével kerül sor. Az önkéntes tartalékos katona beosztásra való felkészítésével és kiképzésével kapcsolatos követelményeket a HVKF határozza meg.

(3) A címzetes önkéntes tartalékos katonával a Hjt. 114/B. §-a szerinti szerződés megkötésére – állományba vételi eljárás lefolytatása nélkül, a Honvédség társadalmi kapcsolatokért felelős szerve által létrehozott előkészítő bizottság javaslata alapján – a miniszter jogosult.

14. §17 (1) Az önkéntes tartalékos katona indokolt kérelmére a Honvédség által előre tervezett tényleges szolgálatteljesítésre történő behívás átütemezhető. A kérelem a Hjt. 47/B. §-a szerinti behívóparancs közlésétől számított 8 napon belül írásban nyújtható be az állományilletékes parancsnok részére. A kérelem benyújtásának a behívóparancs teljesítésére nincs halasztó hatálya.

(2) Az átütemezésről az állományilletékes parancsnok a kérelem beérkezését követően haladéktalanul, legfeljebb 3 napon belül dönt. Az átütemezési kérelmet csak kiemelten fontos szolgálati érdekre történő hivatkozással lehet elutasítani, amennyiben a tervezett katonai feladat végrehajtása az érintett önkéntes tartalékos katona nélkül nem lehetséges, vagy aránytalan nehézségekkel járna.

(3) Amennyiben az állományilletékes parancsnok a behívás átütemezését nem engedélyezi, a kérelem elutasításáról haladéktalanul értesíti az önkéntes tartalékos katonát és annak munkáltatóját. Az engedély megadása esetén a kiküldött behívóparancsot haladéktalanul határozatban vissza kell vonni, melyben egyúttal tájékoztatni kell az önkéntes tartalékos katonát a felkészítés vagy tényleges szolgálatteljesítés új időpontjáról. A kiküldött behívóparancs visszavonására a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv parancsnoka intézkedik, az állományilletékes parancsnoknak a döntéséről szóló értesítése alapján.

(4) Annak érdekében, hogy az önkéntes tartalékos katona a kérelme elbírálásáról a szolgálat megkezdése előtt megfelelő időben értesülhessen, az állományilletékes parancsnok döntéséről az önkéntes tartalékos katonát a személyügyi szerv rövid úton is tájékoztatja. A tájékoztatás megtörténtéről feljegyzést kell készíteni. A tájékoztatás megtörténte a Honvédséget a (3) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítése alól nem mentesíti.

15. §18

15/A. §19

16. § A Hjt. 43. §-ának (5) bekezdésében foglalt tájékoztatást legkésőbb a szolgálatteljesítés első napján, a (6) bekezdésében foglalt írásbeli tájékoztatást pedig az ettől számított 30 napon belül az állományilletékes parancsnok köteles megtenni.

17. § (1)20

(2) A próbaidő tartamának meghatározásánál figyelembe kell venni az állomány tagjai fizikai alkalmasságának elbírálására és ellenőrzésére vonatkozó jogszabályban meghatározottakat.

(3)21

(4)22 Ha az állomány tagja állományba vételekor próbaidőt kötöttek ki és egyúttal a szolgálati viszony létesítésére a már meglévő rendfokozatától eltérő rendfokozattal került sor, úgy a próbaidő alatt megszűnő szolgálati viszony esetén az állomány tagja a próbaidő alatt viselt rendfokozatát elveszti. Az állományba vételről készült parancsnak a próbaidő alatti rendfokozat elvesztésére vonatkozó tájékoztatást tartalmaznia kell.

(5)23 Ha a szolgálati viszony a Hjt. 56. § d) pontja alapján kerül megszüntetésre, a szolgálati viszony megszüntetési eljárást – a megszüntető parancs kihirdetését is beleértve – három munkanapon belül be kell fejezni.

(6)24 Ha az állományilletékes parancsnok nem rendelkezik az (5) bekezdés szerinti szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó munkáltatói jogkörrel, három munkanapon belül köteles a szolgálati viszony megszüntetéséhez szükséges okmányokat közvetlenül felterjeszteni a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz, aki ezt követő három munkanapon belül köteles a szolgálati viszonyt megszüntetni.

17/A. §25

17/B. §26

A pályázati rendszer

18. § (1)27 A Hjt. 49. § (1) bekezdése szerinti pályázatot – a (2) bekezdés kivételével – a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyügyi szerve írja ki.

(2)28 A KNBSZ állománya tekintetében a KNBSZ személyügyi szerve jogosult a pályázat kiírására.

(3) Szolgálati beosztásra pályázatot nyíltan vagy az állomány tagjai számára zárt formában lehet kiírni.

(4)29

19. §30

20. § (1) Szolgálati beosztásra zárt pályázatot olyan feltételekkel lehet kiírni, amely alapján a beosztás betöltése az áthelyezés szabályai szerint történik.

(2) Kivételes esetben szolgálati beosztásra zárt pályázat kiírására az előmeneteli rendszer keretei között is sor kerülhet, ebben az esetben az előmenetel és a pályázat szabályait együttesen kell alkalmazni.

21. §31 A pályázati kiírást – a 18. § (2) bekezdése szerinti pályázatok kivételével – a HM hivatalos lapjában közzé kell tenni, és nyílt pályázat esetén a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszeren keresztül a katonai szervezetek részére nyilvánossá kell tenni.

22. § (1) A pályázat feltételeit – a beosztásra meghatározott követelmények alapján – a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró határozza meg.

(2) A pályázati kiírásnak általában az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a pályázatot kiíró szervezet megnevezését, székhelyét,

b) a szolgálat teljesítésének általános – külföldi szolgálat esetén különös – feltételeit,

c) a betöltendő beosztásba helyezés határozott vagy határozatlan időtartamát,

d) a beosztás megnevezését, a rendszeresített, speciális beosztás esetén az elérhető legmagasabb rendfokozatot,

e) a szolgálatteljesítés helyét,

f) a beosztással járó feladatok rövid leírását,

g) a beosztás betöltéséhez meghatározott képesítési előírásokat (iskolai végzettség, szakképesítés, idegennyelv-ismeret, szakmai gyakorlat stb.), nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó kötelezettséget,

h) az esetlegesen előnyt jelentő körülményeket,

i) a benyújtandó pályázat tartalmára és mellékleteire vonatkozó követelményeket,

j) a pályázat benyújtásának helyét, határidejét,

k) az elbírálás várható időpontját,

l) a pályázattal kapcsolatos felvilágosítás adására jogosult személy nevét, címét, telefonszámát,

m) a pályázat elbírálásának eredményéről történő tájékoztatás rendjét.

(3) A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó szakmai önéletrajzát, illetve külön pályázati feltétel esetén a majdani munkájára vonatkozó elképzeléseit ismertető pályamunkát és a megpályázott beosztás betöltésével kapcsolatos esetleges feltételeit, igényét.

(4)32

23. § Nyílt pályázat kiírása esetén – ha a kinevezésre javasolt pályázó nem az állomány tagja – a szolgálati viszony létesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

24. § A külföldi szolgálat ellátására kiírt pályázatot az arra vonatkozó külön jogszabályban meghatározottak figyelembevételével kell elbírálni.

25. §33

26. §34 A szolgálati beosztás ellátására benyújtott pályázat elbírálására a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró 3–5 fős bírálóbizottságot jelöl ki, amelynek tagjai

a) a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy az általa megbízott vezető, mint a bizottság elnöke,

b) a pályázatot kiíró személyügyi szerv képviselője,

c) szükség szerint az érintett fegyvernem, szolgálati ág szakmai felelőse által kijelölt szakértő.

27. §35 A bizottság ülését a pályázatot kiíró személyügyi szerv készíti elő. Ennek keretében:

a) összeállítja a pályázók névjegyzékét,

b) megvizsgálja, hogy a beérkezett pályázatok és mellékleteik megfelelnek-e a követelményeknek.

28. § (1) A bizottság ülése zárt, azon a bizottság elnökén, tagjain, a jegyzőkönyvvezetőn, vagy ha az szükséges, a pályázón kívül más nem vehet részt.

(2) A bizottság a pályázatok értékelése, illetve a pályázók személyes meghallgatása alapján foglal állást.

(3) Nem vehet részt a pályázat elbírálásában a pályázó, a pályázó hozzátartozója, valamint akitől annak tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható el.

(4) A bizottság határozatképes, ha ülésén az elnök és legalább két tag jelen van. A bizottság állásfoglalását nyílt szavazással és egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

(5) A bizottság üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyhez mellékelni kell a pályázók névjegyzékét és a bizottsági tagok megbízását. A jegyzőkönyv tartalmazza:

a) a bizottság ülésének helyét, időpontját, a bizottság jelen lévő tagjainak és a jegyzőkönyvvezetőnek a nevét,

b) a meghívott és megjelent pályázók nevét,

c) a bizottság tagjainak a pályázók alkalmasságára vonatkozó véleményét, a sorrendiséget illető állásfoglalását és annak rövid indokolását, valamint ezek összegezése alapján a bizottság javaslatát.

29. § (1) A pályázatra kiírt beosztás betöltéséről a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró dönt.

(2) Ha a pályázat eredménytelen volt, új pályázatot lehet kiírni.

(3)36

(4)37 A bizottság üléséről készült jegyzőkönyvet a pályázatot kiíró személyügyi szerv 5 évig köteles megőrizni.

29/A. §38 Az MH Honvédkórház (a továbbiakban: Honvédkórház) parancsnoki beosztásának betöltésére nem kell pályázatot kiírni. A Honvédkórház más vezető beosztásának betöltésére akkor nem kell pályázatot kiírni, ha az adott beosztás haladéktalan betöltése a folyamatos ellátás biztonságos megszervezéséhez elengedhetetlenül szükséges, és a folyamatos működéshez szükséges személyi feltételek más munkaszervezési eszközökkel nem biztosíthatók.

IV. Fejezet

A SZOLGÁLATTELJESÍTÉS, A SZOLGÁLATI VISZONY MÓDOSÍTÁSA

30. §39 Áthelyezés, kinevezés és megbízás elrendelésére az a parancsnok jogosult, aki az áthelyezésre, kinevezésre és megbízásra tervezett beosztásban rendszeresített rendfokozathoz – speciális előmeneteli rend esetén a beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozathoz – meghatározott munkáltatói jogkört gyakorolja.

31. § (1) Ha az állomány tagjának vezénylését a más szerv vezetője kezdeményezi, akkor a kezdeményezést a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz kell megküldeni.

(2) A rendelkezési állományba helyezésre és a más szervhez vezénylésre vonatkozó javaslatot a Honvédség központi személyügyi szerve készíti elő döntésre a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró részére.

(3) A rendelkezési állományba helyezés és a vezénylés időpontját a más szervnél történő munkába helyezéssel azonos naptári napban kell meghatározni.

(4) A Hjt. 46. §-a (3) bekezdésének i)k) pontjaiban meghatározott, valamint a polgári oktatási és a polgári egészségügyi intézményekhez (a továbbiakban együtt: polgári szerv) vezényeltekre vonatkozó eltérő szabályokat e rendelet tartalmazza.

32. § (1) A Hjt. 46. §-ának (2) bekezdése szerint a polgári szervekkel kötött megállapodás tartalmazza különösen: a vezénylés célját, helyét, kezdő időpontját és időtartamát, a vezényeltet megillető járandóságok, juttatások biztosításának módját.

(2) A megállapodás személyügyi részét a Honvédség központi személyügyi szerve, a járandóságok, juttatások biztosítását tartalmazó részét a Honvédség központi pénzügyi szerve készíti el.

33. §40 A Hjt. 46. § (3) bekezdés szerinti vezénylést a hatáskörileg illetékes munkáltatói jogkörrel rendelkező vezető határozatban, parancsban (a továbbiakban együtt: parancs) rendeli el, amely tartalmazza a vezényelt személyi adatait, a vezényléssel egyidejű rendelkezési állományba helyezést, a más szerv megnevezését, valamint a vezénylés időtartamát.

34. § A Hjt. hatálybalépését megelőzően polgári szervhez vezényeltek esetében a Hjt 46. §-a, valamint e rendeletben meghatározottak szerint kell eljárni.

35. §41 Az állomány tagja a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó más szervhez szolgálati beosztás betöltése, illetve meghatározott feladat végrehajtása céljából vezényelhető.

36. § (1)42 A miniszter közvetlen irányítása alá tartozó más szervhez történő vezénylés esetén, ha az szolgálati beosztás betöltésére vonatkozik, a kinevezés, áthelyezés szabályait is figyelembe kell venni.

(2) A 35. §-ban meghatározott szervhez történő vezénylés az állomány tagja szolgálati viszonyából fakadó kötelezettségeit és jogosultságait nem érinti. Vele szemben a vezénylés helyén a hatáskörrel rendelkező vezető a munkáltatói jogokat ugyanúgy gyakorolja, mintha a Honvédség állományában beosztásba helyezett (kinevezett) lenne.

37. §43 Az állomány Hjt. 48. § (1) bekezdés o) pontja alá tartozó tagjának szolgálati viszonyával összefüggő állományilletékes parancsnoki jogköröket a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője gyakorolja.

38. § Más szervhez a határozott időre szóló vezénylés legfeljebb 5 évi időtartamra történhet, ami egy alkalommal legfeljebb 5 évvel meghosszabbítható. Ez nem vonatkozik az egészségügyi, illetve felsőoktatási intézményhez történő vezénylésre.

39. § A polgári szervhez vezényeltek más kereső foglalkozására a Hjt. 70. §-a rendelkezéseit kell alkalmazni, az engedélyezésre a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője jogosult.

40. § (1) A vezényeltet a más szervhez történt vezénylésének tartamára – szolgálati viszonyából eredően – az alábbi kötelezettségek terhelik:

a) a Honvédség által tartott egészségügyi, pszichikai, fizikai alkalmasság-vizsgálaton, valamint továbbképzésen való részvétel,

b) a Honvédségnél előírt egyenruha és felszerelési tárgyak beszerzése és tartása,

c)44 a minősített adat védelmére, az egyenruha viselésére, az állomány tagjára vonatkozó szabályok betartása.

(2) A vezényeltet a polgári szervhez történt vezénylésének tartama alatt – szolgálati viszonyából eredően – a Honvédségtől az alábbi jogosultságok illetik meg:

a)45 a Honvédségnél szolgálati beosztás betöltésére kiírt sikeres pályázat esetén – a vezénylés megszüntetésével – beosztás betöltése

b) a Hjt. 84. §-ának (2) bekezdése szerinti rendfokozati előmenetel,

c) a Honvédség által nyújtott, illetőleg nyújtható lakhatási támogatás,

d) az állomány tagjait megillető egészségügyi ellátás,

e) az egyenruha, a kitüntetés és fegyver viselése az állomány tagjaira vonatkozó szabályok szerint,

f) évi utánpótlási ruházati illetmény.

(3) A vezényeltet a polgári szervnél az alábbi jogosultságok illetik meg:

a) a vezénylés elrendelésekor a honvédelmi pótlék beszámítása nélkül legalább olyan összegű illetmény, mint a vezénylést megelőző illetmény összege,

b) a Hjt. 47. §-a alapján a honvédelmi pótléknak megfelelő mértékű pótlék,

c) a polgári szerv munkavállalóira érvényes illetmény-, bérrendszer szerinti kötelező illetmény-, béremelés,

d) a polgári szerv munkavállalóira vonatkozó kedvezmények és támogatások, ha azokban a Honvédségtől nem részesült,

e) a vezényléssel kapcsolatos költségek (utazás, költözködés, szállás), valamint a szolgálat teljesítésével összefüggő kár megtérítése,

f) a polgári szervnél rendszeresített címek és más elismerési formák elnyerése, illetve azok viselése a polgári szerv munkavállalóira vonatkozó szabályok szerint,

g) az egészségügyi szabadság tartamára távolléti díj,

h) a Hjt. 120. §-a szerinti jubileumi jutalom.

i)46

(4) A (3) bekezdésben meghatározott illetmény, juttatások és térítések, valamint ezek közterhei – eltérő megállapodás hiányában – a polgári szervet terhelik.

(5)47

41. §48 A más szerv vezetője az állomány tagjának fegyelemsértése, méltatlansága vagy bűncselekménye, illetve azok elkövetésének alapos gyanúja esetén javaslatot tehet a vezénylés elrendelésére jogosult munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak a vezényelt fegyelmi vétségének, méltatlanságának kivizsgálására, a felelősségre vonására, illetve a büntetőeljárás megindítására.

42. § (1) A vezénylés munkáltatói jogát gyakorló parancsnok (vezető) a más szerv vezetőjével történt egyeztetést követő megállapodás alapján megszünteti a vezénylést, ha

a) a megszüntetés a szolgálat érdekében vagy elnyert pályázat miatt szükségessé vált,

b) a vezényelt olyan fegyelemsértést, illetve bűncselekményt követett el, amit az arra illetékes szervezet jogerősen elbírált, és amely lehetetlenné teszi a más szervnél való további tevékenységet,

c) a vezénylés időtartama lejárt és a vezénylés meghosszabbítására nem került sor,

d) a vezényelt szolgálati viszonya megszűnt.

(2) A más szerv vezetője kezdeményezésére a megállapodás szerint meg kell szüntetni a vezénylést, ha

a) a vezénylés célja megszűnt,

b) a más szervnél bekövetkezett átszervezéssel a vezényelt feladatköre megszűnt,

c) a vezényelt a beosztásával járó kötelezettségeit bizonyítottan nem teljesíti, illetőleg nem felel meg a vele szemben támasztott követelményeknek, vagy egészségi állapota olyan mértékben megromlott, hogy az nem teszi lehetővé a beosztás további ellátását.

(3) A vezényelt kérésére a vezénylés megszüntethető a beosztással, munkakörrel összefüggő feladatok, követelmények megváltozása vagy különös méltánylást érdemlő egyéni, illetőleg egészségügyi ok miatt. A kérelemről a más szerv vezetőjének egyetértésével 30 napon belül dönteni kell.

(4) A vezénylést az elrendelésre jogosult elöljáró parancsával kell megszüntetni.

(5)49

43. § (1) A más szervhez vezénylés megszüntetésére vonatkozó javaslatot a más szerv, illetve a Honvédség központi személyügyi szerve készíti elő, és 60 nappal az esedékességet megelőzően előterjeszti a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz.

(2) Ha a vezénylés időtartama alatt szolgálati viszony megszüntetésére kerül sor, egyidejűleg a vezénylés is megszűnik.

44. §50 (1) A Hjt. 48. § (1) bekezdés b), e)–h), j)–m), p)–t) pontja alapján szolgálatot teljesítők személyi ügyeinek intézését a vezénylési hely szerinti katonai szervezet végzi.

(2) A hivatásos állomány Hjt. 48. § (1) bekezdés n) pontja alapján rendelkezési állományba tartozó tagja személyi ügyeinek intézését arra az időtartamra, amíg nem hívják szolgálatba, az utolsó szolgálati beosztása szerinti katonai szervezet végzi.

(3) A Honvédség rendelkezési állományába tartozók rendfokozati előmenetelére – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik – a speciális beosztást betöltőkre vonatkozó rendfokozati előmeneteli szabályokat kell alkalmazni.

44/A. §51 (1) A Hjt. 91. § (2) bekezdése szempontjából az a beosztás minősül készenléti jellegű beosztásnak, amelyet 12/24, 12/48, 24/48 vagy 24/72 órás váltásos munkarendben kell ellátni.

(2) A 24 órás őr, ügyeleti vagy készenléti – de nem váltásos munkarendben, azaz nem munkaidőkeret meghatározása alapján teljesített – szolgálatot nem lehet készenléti beosztásnak (szolgálatteljesítésnek) tekinteni.

Áthelyezés

45. § (1)52 Az állomány tagjának szolgálati érdekből vagy kérelmére azonos beosztásba történő áthelyezésének kezdeményezése esetén az állományilletékes parancsnok a személyügyi eljárást lefolytatja, és a személyi javaslatot – nemleges javaslat esetén is – a betöltendő beosztáshoz meghatározott munkáltatói jogkör gyakorlója részére szolgálati úton megküldi.

(2)53 Ha az áthelyezés vonatkozásában az állományilletékes parancsnok, és a betöltendő beosztás szerinti munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró között nincs egyetértés, az áthelyezésről szolgálati alá-fölérendeltség esetén a szolgálati elöljáró, egyéb esetben a közvetlen közös elöljáró dönt.

(3)54 Az állomány tagja kérelmére más beosztásba áthelyezhető, amennyiben a kérelem a szolgálati érdekkel egybeesik, illetve az 51. §-ban meghatározott különös méltánylást érdemlő egyéni érdekek az áthelyezést indokolják. Áthelyezési kérelmet szolgálati úton írásban lehet előterjeszteni.

45/A. §55 Az önkéntes tartalékos katona más beosztásba az önkéntes tartalékos szerződés módosításával helyezhető át.

46. §56 Az áthelyezésre vonatkozó személyügyi javaslat megtétele előtt az állomány tagjával személyi beszélgetést kell lefolytatni. Amennyiben az áthelyezés más katonai szervezet állományába van tervezve, először a fogadó szervezetnél kell személyi beszélgetést lefolytatni az áthelyezéssel kapcsolatos körülmények – különös tekintettel a Hjt. 126. §-ában és e rendelet 51. §-ában meghatározottak – tisztázása érdekében. A beosztás tervezési lapot meg kell küldeni az állományilletékes parancsnoknak.

47. § (1) Az állomány tagjának áthelyezésére katonai, illetve szakképzettség-változás esetén akkor lehet intézkedni, ha

a) az állomány tagja rendelkezik az új beosztáshoz előírt szakképzettséggel (tanfolyami végzettséggel), vagy

b)57 a Hjt. 78. § (5) bekezdése alapján vállalja annak megszerzését.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja esetén a meghatározott képzettség megszerzéséhez szükséges tanulmányokat egy éven belül meg kell kezdeni és az oktatási intézmény rendes tanulmányi ideje alatt, eredményesen kell befejezni.

(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott időtartam alatt önhibáján kívül nem felel meg a képzettségi kötelezettségre vonatkozó előírásoknak, azt végzettségének megfelelő beosztásba vagy a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint rendelkezési állományba kell helyezni, egyéb esetben szolgálati viszonya a Hjt. 62. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján szűnik meg.

48. §58

49. § (1)59 Az áthelyezéseket – függetlenül attól, hogy azokra elöljárói kezdeményezés vagy kérelem miatt kerül sor – úgy kell tervezni, hogy arra a zászlósi vagy annál magasabb rendfokozattal rendszeresített beosztások, illetve helyőrségváltozás esetén szeptember 1-jei hatállyal kerüljön sor.

(2) Az előmeneteli rendszer tervszerű működtetése érdekében a (1) bekezdésben meghatározott beosztások esetén áthelyezésre évente február 1. és augusztus 31. között csak kivételes esetekben lehet intézkedni.

(3) Speciális beosztásból általános előmeneteli rendű beosztásba történő áthelyezéskor a viselt rendfokozatban eltöltött várakozási idő a maximális várakozási időt nem haladhatja meg.

50. § (1)60 Az állomány tagja beosztásából a szolgálat érdekében, illetve kérelemre – a beosztását érintő szervezeti változás, valamint a különös méltánylást érdemlő egyéni ok kivételével – csak akkor helyezhető át vagy nevezhető ki, ha kinevezése, áthelyezése óta legalább egy év eltelt.

(2) Az állomány tagjának – a kérelemre történő áthelyezés kivételével – más helyőrségbe történő áthelyezése esetén, a Honvédséggel szolgálati viszonyban álló házastársát vagy élettársát annak kérelme alapján át kell helyezni, vagy lehetőség hiányában vezénylésére, illetve a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezésére kell intézkedni.

50/A. §61

Különös méltánylást érdemlő egyéni érdek

51. § (1)62 A Hjt. 51. § (4) bekezdése és a 48/A. § (3) bekezdése szerint különös méltánylást érdemlő egyéni érdeknek kell tekinteni:

a)63 a szolgálati érdekkel megegyező tanulmányok folytatását,

b) a külszolgálattal összefüggésben elfogadott pályázatot, illetve a tervezett külszolgálatot megelőző egyéves időtartamot,

c) az olyan szociális következményt, amely az állomány tagjára, illetve közvetlen hozzátartozóira vonatkozóan bizonyíthatóan jelentős anyagi hátrányt jelent, illetve megakadályozza a közeli hozzátartozó eltartására, gondozására vonatkozó kötelezettség teljesítését,

d) ha a szolgálatteljesítés helyének változása miatt az állomány tagjának háztartásában élő alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézményben tanuló gyermeke(i) tanulmányaiból annak befejezéséig kevesebb mint egy év van hátra; vagy a megkezdett speciális (szak)képzés befejezéséhez szükséges időből 50%, vagy annál kevesebb van hátra; továbbá akkor, ha az oktatási intézményváltás igazoltan a gyermek egészségi, mentális állapotának romlását okozhatja,

e) ha az állomány tagja szolgálatteljesítési helyének változása miatt a közös háztartásában élő családtagok együttes költözése következtében igazolhatóan egészségromlás kockázata áll fent.

(2)64 A kinevezési, áthelyezési jogkört gyakorló elöljáró – egyéni kérelem alapján – kivételes esetekben dönthet az (1) bekezdésben megjelölteken túl is a különös méltánylást érdemlő egyéni érdek elfogadásáról. Ha a szolgálati viszony módosítása – az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevétele után – nem jár együtt a szolgálatteljesítés helyének megváltozásával, vagy a szolgálati viszony jelentős mértékű módosulásával, úgy különös méltánylást érdemlő egyéni érdek nem állapítható meg.

Alacsonyabb beosztásba helyezés

52. § (1) Az állomány tagjának alacsonyabb beosztásba helyezési kérelmét az általa betöltött beosztásba kinevezési jogkörrel rendelkező parancsnok bírálja el, a tervezett beosztás szerinti állományilletékes parancsnok állásfoglalásának figyelembevételével.

(2)65 Az alacsonyabb beosztásba helyezett viselt rendfokozatának megfelelő beosztásba történő áthelyezését beleegyezésével két éven belül lehet, de legkésőbb öt év elteltével kezdeményezni kell.

(3) Alacsonyabb beosztásba helyezés esetén a várakozási időt az állomány tagjának viselt rendfokozatára vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani.

(4)66

Vezénylés

53. § Az ideiglenesen megüresedett beosztás vagy azzal járó feladatkör ellátására vezényelt állomány tagjának a viselt rendfokozata – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – nem lehet magasabb az adott beosztásra rendszeresített rendfokozatnál.

54. § (1)67

(2) Ha a szervezeti egység vagy annak önálló szervezeti eleme a szolgálati feladatát kötelékben, a szolgálatteljesítés helyétől eltérő helységben hajtja végre, az az állomány tagjára vonatkozóan nem minősül vezénylésnek.

(3)68 Az állomány tagját a szervezeti egységen belüli meghatározott feladat ellátására az állományilletékes parancsnok vezényli.

(4)69

55. § (1) Az állomány tagját a vezénylésről annak kezdete előtt legkésőbb 30 nappal – halaszthatatlan szolgálati feladat esetét kivéve – tájékoztatni kell. A vezényléstől el kell tekinteni, ha azt az állomány tagja e rendeletben meghatározott különös méltánylást érdemlő egyéni érdekből kérte.

(2)70

(3)71 Az állomány tagja a Hjt. 48. § (5) és (5a) bekezdése szerint szolgálati feladat ellátására a szolgálat érdekében vezényelhető.

(4)72

56. § (1)73 A külföldi szolgálatra vezényelt kötelezettségeit, a szolgálattal járó, a hazainál kedvezőtlenebb körülményeket a Hjt. 52. §-ának (5) bekezdésében meghatározottakkal együtt kell a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak megállapítani.

(2) A külföldi szolgálatteljesítés időtartamát a várakozási időbe be kell számítani, azonban a maximális várakozási idő a külföldi szolgálat leteltéig – az állomány tagjának kérelmére – meghosszabbítható, amennyiben a maximális várakozási idő a külföldi szolgálatteljesítés befejezése előtt letelne.

57. §74 A vezénylés megszüntetése esetén – amennyiben az nem a 42. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti okból történt – az állomány tagját a viselt rendfokozatának megfelelő szintű szolgálati beosztásba kell, annak hiányában a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint rendelkezési állományba vagy – ha arra jogosultságot szerzett – nyugállományba lehet helyezni.

Megbízás

58. § (1)75 A Hjt. 53. § (1) bekezdése alapján az állomány tagja akkor bízható meg más beosztás, illetve feladatkör ellátásával, ha rendelkezik az ahhoz szükséges iskolai végzettséggel, szakképesítéssel, illetőleg – amennyiben ez a beosztás ellátásának feltétele – a megfelelő nemzetbiztonsági ellenőrzéssel.

(2)76 Az állomány általános előmeneteli rendbe tartozó beosztást betöltő tagját eredeti beosztásának ellátása alól mentesítve, eggyel magasabb vagy azonos rendfokozattal rendszeresített beosztás ellátásával az (1) bekezdés figyelembevételével lehet megbízni.

(3)77 Az állomány tagját eredeti, speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztásának ellátása alól mentesítve, a viselt rendfokozatánál eggyel magasabb vagy azzal azonos rendfokozattal rendszeresített, általános előmeneteli rendbe tartozó beosztás ellátásával az (1) bekezdés figyelembevételével lehet megbízni.

(4)78 A speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztás ellátásával történő megbízás esetén a (2) bekezdés szerinti rendszeresített rendfokozaton a beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozatot kell érteni.

(5)79 Az állomány tagjának eredeti beosztása ellátása mellett történő megbízásánál a (2)–(4) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a megbízással ellátandó beosztás rendszeresített rendfokozata indokolt esetben – az adott állománykategórián belül – felfelé legfeljebb két rendfokozattal, lefelé egy rendfokozattal térhet el az eredeti beosztás rendszeresített rendfokozatától.

59. § (1) Az állomány tagját eredeti beosztásának ellátása mellett megbízni a szolgálatteljesítés helye szerinti szervezeti elemnél lehet. Ettől eltérő esetben a vezénylés és a megbízás szabályait együttesen kell alkalmazni.

(2) A megbízás munkáltatói jogát gyakorló parancsnok megbízás esetén köteles a munkát úgy megszervezni, hogy a megbízás teljesítése az eredeti beosztással járó feladatok végrehajtásában ne okozzon indokolatlan késedelmet.

60. § (1) A szolgálati beosztáshoz nem tartozó feladatkör ellátásával az állomány tagját az állományilletékes parancsnok bízza meg.

(2) A megbízást parancsban kell elrendelni, a megbízás – a (1) bekezdésben meghatározottak kivételével – határozatlan időre nem szólhat.

61. § A megbízás lejártát követő három hónapon belül újabb megbízás csak az állomány tagjának beleegyezésével rendelhető el.

62. §80 Szolgálati beosztáshoz nem tartozó az a feladatkör, amelynek végrehajtását jogszabály, HM utasítás vagy a KNBSZ főigazgatója által kiadott utasítás rendeli el, és nem szerepel az állomány tagjának munkaköri leírásában.

Szolgálati viszony szüneteltetése

63. § (1)81 Ha az állomány tagját országgyűlési képviselői, főpolgármesteri, polgármesteri, illetve helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselői választáson a vonatkozó jogszabály alapján jelöltként nyilvántartásba veszik (a továbbiakban: jelölt) és jelöltként történt nyilvántartásba vételét a Hjt. 27. §-a szerint írásban bejelentette, az állományilletékes parancsnok előterjesztésére a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró parancsban intézkedik a jelölt szolgálati viszonyának szüneteltetésére.

(2) A szolgálati viszony szüneteltetéséről szóló parancs tartalmazza a szünetelés okát és annak kezdő napját.

(3) A szüneteltetés időtartamát a Hjt. 54. §-a (1) bekezdésének megfelelően kell megállapítani.

64. § (1) A jelöltet a szolgálati viszony szüneteltetésének kezdő napjától mentesíteni kell a szolgálati beosztással járó feladatok ellátása alól.

(2) Szolgálati viszony szüneteltetése miatt ideiglenesen megüresedett beosztást csak megbízás útján lehet ellátni.

65. § (1) A szolgálati viszony szünetelésének időtartama a szolgálati viszony folyamatosságát nem érinti. Ez idő alatt a szolgálati viszony – a méltatlanság esetét kivéve – felmentéssel nem szüntethető meg.

(2) A szünetelés időtartama a Hjt. 259. §-ának (1) bekezdésében meghatározottak szempontjából szolgálati viszonyban töltött időnek számít.

(3) A szolgálati viszony szünetelése – a Hjt. 126. §-a (1) bekezdésének d) és f) pontjai kivételével – a már megszerzett lakhatási támogatást nem érinti.

(4)82 Az állomány tagja a szolgálati viszony szünetelésének ideje alatt is jogosult a Honvédség által fenntartott vagy támogatott egészségügyi intézményben az egészségügyi ellátás igénybevételére.

(5) Amennyiben a szerződéses szolgálati viszonyban vállalt időtartam a szüneteltetés időtartama alatt telik le, és annak meghosszabbítására korábban intézkedés nem történt, a szolgálati viszonyt a Hjt. 56. §-ának j) pontja alapján kell megszüntetni.

66. § (1) A szolgálati viszony szünetelésének kezdő napjától az állomány tagja illetményre, utánpótlási ruházati illetményre, étkezési és a szolgálati viszonyhoz kapcsolódó egyéb költségtérítésre nem jogosult.

(2) Ha az állomány jelöltként nyilvántartásba vett tagja a jelöltségtől visszalépett, vagy őt a tisztségbe nem választották meg és a szervezeti egységénél az eredeti szolgálati beosztásában folytatja szolgálatát, részére az (1) bekezdésben meghatározott illetményt és költségtérítést a szolgálati viszony szünetelése megszűnésének napjától számítva kell folyósítani.

67. § (1) Ha az állomány jelöltként indult tagja a jelöltségtől visszalépett, vagy őt nem választották meg, a szolgálati viszony szünetelésének befejezésére a visszalépés, illetve a meg nem választás hivatalos megállapítása napjával a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró parancsban intézkedik.

(2) A mandátum igazolásának napjával fejeződik be a szolgálati viszony szünetelése annak esetében, akit a Hjt. 62. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott valamely tisztségbe megválasztottak.

Szolgálati viszony meghosszabbítása

68–69. §83

70. § A meghosszabbított szolgálati viszonyt az öregségi nyugdíjkorhatár elérése, illetve meghosszabbításra vonatkozó határozat lejárta előtt meg kell szüntetni:

a) ha azt az érintett kezdeményezi, vagy

b) ha a Hjt. 59. §-ában meghatározott feltételek valamelyike bekövetkezik.

V. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY MEGSZŰNÉSE

71. § (1)84 Ha a szolgálati viszony a Hjt. 56. §-ának f) pontjában meghatározottak miatt szűnik meg, az állományilletékes parancsnok a szolgálati viszony megszűnését a jogerős ítélet kézhezvételétől számított 8 napon belül parancsban állapítja meg az ítélet jogerőre emelkedésének napjával.

(2)85 Ha a szolgálati viszony a Hjt. 56. §-ának d)–e) vagy g) pontjában meghatározottak következtében szűnik meg, az állományilletékes parancsnok a szolgálati viszony megszűnését a feltétel beálltának időpontjával, parancsban állapítja meg.

(3)86 Ha az önkéntes tartalékos szolgálati viszonya a Hjt. 56/A. § b)–e) vagy g) pontjában meghatározottak következtében szűnik meg, az e rendelet szerinti személyügyi eljárás mellőzésével az állományilletékes parancsnok a szolgálati viszony megszűnését a feltétel beálltának időpontjával, parancsban állapítja meg.

Közös megegyezés

72. § (1) A szolgálati viszony közös megegyezéssel történő megszüntetését írásban az állomány tagja vagy az állományilletékes parancsnok kezdeményezheti.

(2)87 A szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó javaslatot személyi javaslati lapon kell megtenni a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró részére, a javaslathoz csatolni kell az állomány tagja által aláírt megállapodást.

(3) A megszüntetés kezdeményezését a megállapodás aláírásáig lehet visszavonni.

(4) A szolgálati viszony közös megegyezéssel történő megszüntetését bármelyik fél indoklás nélkül, írásban elutasíthatja.

73. § (1) A közös megegyezésről szóló megállapodást az állomány tagja és a szolgálati viszony megszüntetésére jogosult elöljáró írja alá.

(2)88

Lemondás

74. § (1) A szolgálati viszonyról való lemondást az állományilletékes parancsnok útján írásban kell előterjeszteni.

(2)89 Az állományilletékes parancsnok – amennyiben nem rendelkezik a szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó munkáltatói joggal – a lemondás benyújtásától számított 15 napon belül közvetlenül felterjeszti a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz a személyi javaslati lapot és a lemondásról szóló nyilatkozatot.

(3) Ha a felek két hónapnál rövidebb lemondási időben állapodnak meg, a lemondási időt úgy kell meghatározni, hogy a személyügyi eljárás befejeződjön és a szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó parancs a jogviszony megszűnése előtt kihirdetésre kerüljön, illetve a személyi járandóságok az utolsó munkában töltött napon kifizethetők legyenek.

Felmentés

75. § (1) A Hjt. 59. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában megjelölt okok esetén a felmentés legkorábban az átszervezésre vonatkozó intézkedésben megjelölt időszak első napjával, legkésőbb az időszak utolsó napjával kezdődhet.

(2)90

76. § (1)91 A felmentésre vonatkozó javaslatot személyi javaslati lapon kell megtenni, melyhez csatolni kell a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyvet és – a Hjt. 59. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt eseteket kivéve – a felmentés okszerűségét bizonyító okmányokat.

(2) A felmentést – az állományilletékes parancsnok javaslata alapján – a szolgálati viszony megszüntetését elrendelő parancsban kell megindokolni. A felmentés indoklása utólag nem módosítható, nem egészíthető ki.

77. § A törvényben meghatározott vagy a felek által külön megállapodásban rögzített felmentési időtartam módosítására a szolgálati viszony megszüntetését elrendelő parancs közlését követően nincs lehetőség.

78. § A csoportos létszámleépítésre vonatkozó bejelentési kötelezettséget az állományilletékes parancsnok a területileg illetékes munkaügyi szervezetnél köteles megtenni.

A szolgálati viszony megszűnése a törvény erejénél fogva

79. § (1)92 A törvényi feltétel beálltának megállapítására az állományilletékes parancsnok személyi javaslati lapon tesz javaslatot, amelyhez csatolni kell a személyi beszélgetés jegyzőkönyvét és a szolgálati viszony megszűnésének okára vonatkozó dokumentumokat (másolatait).

(2) Amennyiben a szolgálati viszony megszűnésének időpontja előre nem tervezhető, az azzal kapcsolatos személyügyi eljárást az okról való tudomásszerzést követően soron kívül kell lefolytatni.

79/A. §93 Ha az önkéntes tartalékost a 63. § (1) bekezdésében meghatározott tisztségek egyikébe megválasztották, önkéntes tartalékos jogviszonyát meg kell szüntetni.

Áthelyezés más közszolgálati jogviszonyba

80. § (1) Más közszolgálati jogviszonyba áthelyezés az állomány tagjának kérelmére a más közszolgálati jogviszony létesítésére jogosult szerv vezetőjének egyetértésével, vagy annak kezdeményezésére, az érintett beleegyezésével történhet.

(2) Az áthelyezési eljárás keretében a szolgálati viszony megszüntetésével kapcsolatos személyügyi eljárást le kell folytatni.

(3) Az áthelyezésre vonatkozó személyi javaslatot az állományilletékes parancsnok szolgálati úton terjeszti elő döntésre a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak.

(4)94 Amennyiben a hivatásos állomány tagja kéri a szolgálaton kívüliek közé történő felvételét, kérelmét közvetlenül a Honvédség központi személyügyi szerve részére kell megküldeni.

81. § (1) Az áthelyezés és a szolgálati jogviszony megszüntetésének hatályát ugyanazon naptári napban kell meghatározni.

(2) Az áthelyezési eljárás során a más szerv vezetőjének kérésére – az állomány tagja írásbeli hozzájárulása esetén – az érintett személyi okmánya a más szerv részére betekintésre megküldhető.

82. §95

Áthelyezés más közszolgálati jogviszonyból

83. § Más közszolgálati jogviszonyból a Honvédség hivatásos vagy szerződéses állományába történő áthelyezést a szolgálati viszony létesítésére munkáltatói jogkörrel rendelkező elöljáró kezdeményezésére vagy az érintett kérelme esetén annak egyetértésével lehet végrehajtani.

84. § (1) Az áthelyezéssel kapcsolatos személyügyi eljárás során a szolgálati viszony létesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) Amennyiben az áthelyezésre más fegyveres szerv állományában hivatásos szolgálatot teljesítők esetében kerül sor, az érintett katonai rendfokozatát – az adott szervnél viselt rendfokozatától függetlenül – a Hjt. és e rendelet előírásai szerint kell megállapítani.

85. §96

Eljárási szabályok a szolgálati viszony megszűnése
esetén

86. § (1) A szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó javaslatot az állományilletékes parancsnok – amennyiben nem rendelkezik a szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó munkáltatói joggal – személyi javaslati lapon, szolgálati úton a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró részére terjeszti fel.

(2) A szolgálati viszony megszűnése előtt az állomány tagjával személyi beszélgetést kell lefolytatni.

(3) A szolgálati viszony megszüntetését a személyi állományra vonatkozó írásbeli parancsban kell megállapítani, amely tartalmazza különösen:

a)97 az érintett személy nevét, rendfokozatát, beosztását, személyügyi törzsszámát,

b) a szolgálati viszony megszüntetésének jogcímét, időpontját,

c) felmentés esetén a felmentés indokát,

d) a felmentés kezdetét és időtartamát,

e) a szolgálati kötelezettség teljesítése alóli mentesítésre vonatkozó intézkedést,

f) a tényleges szolgálatban eltöltött idő tartamát jogcímenként, a kedvezményes számításra jogosító időtartamok feltüntetésével,

g)98

h)99 a más közszolgálati jogviszonyba történő áthelyezést,

i)100

j) a jogorvoslati lehetőségre vonatkozó tájékoztatást.

(4) A szolgálati viszony megszűnésére vonatkozó parancsot legkésőbb az utolsó munkában töltött napon a Hjt. 7. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint az állomány tagjával közölni kell.

(5)101

Az állományba való visszavétel

87. §102 A hivatásos állományba történő visszavételt az állandó lakóhely szerint illetékes toborzó irodánál kell kezdeményezni.

88. § (1) Akinek a szolgálati viszonya a Hjt. 62. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján szűnt meg a visszavételére vonatkozó személyügyi eljárást – kérelmére – a Honvédség központi személyügyi szerve folytatja le.

(2) A (1) bekezdésben meghatározott esetben, amennyiben az érintett részére beosztás nem biztosítható, visszavételével egyidejűleg a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezésére kell intézkedni.

Összeférhetetlenség

89. § (1) A Hjt. 70. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott felmentés csak abban az esetben kezdeményezhető, ha az összeférhetetlenség a szolgálati viszony módosítására vonatkozó egyéb intézkedéssel nem szüntethető meg, illetve az érintettek részére méltánytalan hátránnyal járna.

(2) Szolgálati viszony létesítése, illetve módosítása következtében kialakuló összeférhetetlenség alóli felmentést a jogviszony létesítésére, illetve módosítására vonatkozó személyügyi eljárás megindítása előtt kell megkérni.

(3) A felmentésre vonatkozó miniszteri engedély addig érvényes, ameddig az érintett személyek a felmentésben szereplő beosztásukat (munkakörüket) töltik be.

(4) Az állományilletékes parancsnok a szolgálati érdekre tekintettel az érintettek előzetes tájékoztatása után kezdeményezheti a felmentés visszavonását.

90. § (1) A Hjt. 70. §-ának (2) bekezdésében meghatározott engedélyt vissza kell vonni, ha az állomány tagja szolgálati kötelezettségeiből adódó feladatait bizonyíthatóan a munkavégzéssel járó egyéb jogviszony miatt nem megfelelően látja el.

(2) A Hjt. 70. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti kérelem alapján az állományilletékes parancsnok köteles megvizsgálni, hogy a kérelemben megjelölt tevékenységgel kapcsolatban megállapítható-e valamely, a Hjt. 70. §-ának (6) bekezdésében rögzített, az engedély megadását kizáró ok. Az állomány tagjának nyilatkoznia kell arról, hogy a Hjt. 70. §-ának (6) bekezdésében megjelölt okok nem állnak fenn.

(3)103 Az engedélyt a személyi anyaggyűjtőben kell elhelyezni, illetve rögzíteni kell a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben.

(4)104

(5) Az állomány más szervhez vezényelt tagjának az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat a Hjt. 70. §-ában és e rendeletben meghatározottakon kívül a más szerv munkavállalóira vonatkozó rendelkezésekkel együtt kell alkalmazni.

(6) Az állomány tagja a bejelentési kötelezettség teljesítése mellett folytatható más kereső foglalkozása szüneteltetését vagy megszüntetését is köteles bejelenteni.

90/A. §105 A 89–90. §-t a honvéd tisztjelöltekre és a honvéd altiszt-jelöltekre is alkalmazni kell azzal, hogy az engedélyt vissza kell vonni, ha a honvéd tisztjelölt a hallgatói vagy a tisztjelölti szolgálati viszonyból, valamint a honvéd altiszt-jelölt a tanulói vagy szolgálati viszonyból eredő kötelezettségeit bizonyíthatóan a más kereső tevékenység miatt nem megfelelően látja el.

91. §106

VI. Fejezet

ELŐMENETEL

92. § (1) Az állományilletékes parancsnok és az illetékes személyügyi szerv vezetője együttesen kötelesek biztosítani, hogy az állomány tagja az előmeneteléhez szükséges követelményekről megfelelő tájékoztatást kapjon.

(2)107

(3)108 Előmenetel az általános beosztások esetén a viselt rendfokozatnál eggyel magasabb rendfokozattal rendszeresített beosztásba, speciális beosztások esetén a beosztásban elérhetőnél magasabb rendfokozatú beosztásba történő kinevezés.

(4)109 A speciális beosztást betöltők esetében a rendszeresített rendfokozaton – kizárólag az előmenetel szempontjából – az állomány tagjának viselt rendfokozatát kell érteni, függetlenül a beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozattól és az illetménybesorolástól.

(5)110 A beosztásba helyezés előfeltétele a beosztáshoz rendszeresített végzettségi követelményeknek történő megfelelés. A speciális beosztások esetében az elérhető legmagasabb rendfokozat szempontjából meghatározott iskolai végzettségi követelményeknek, valamint a viselt rendfokozat szerint előírt szakképesítési követelményeknek való megfelelést kell vizsgálni.

93. § (1)111

(2) Az előmenetelhez kapcsolódó személyügyi tevékenység időszaka évente szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tart.

(3) A magasabb beosztásokba történő kinevezésekre minden évben szeptember 1-jei hatállyal kell intézkedni.

(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérni – a tisztesi, az őrmesteri, a törzsőrmesteri és a főtörzsőrmesteri rendfokozattal rendszeresített beosztások kivételével – csak rendkívül indokolt esetben lehet. Az év közben megüresedő beosztások ellátását elsősorban megbízás és vezénylés útján kell ideiglenesen biztosítani.

94. § (1)112

(2)113 Az előmeneteli bizottság (a továbbiakban: EB) elnökből és bizottsági tagokból áll, létszáma 5–7 fő, melyet az érintett állomány számának megfelelően a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró határoz meg.

(3) Az EB-ok kijelölésénél törekedni kell a szervezeti tagozódás szerinti arányos képviseletre.

(4) Az EB elnökét és tagjait lehetőleg a kiválóan alkalmas minősítéssel (teljesítményértékeléssel) rendelkező állományból kell kijelölni. Az EB-ot az elnök hívja össze.

(5) Az EB-ok tagjai kérhetik kijelölésük visszavonását.

(6) Az EB-ok tagjait vissza kell hívni, amennyiben fenyítés hatálya alatt állnak, illetve fel kell függeszteni, ha ellenük fegyelmi vagy büntetőeljárás indult.

95. § (1)114 Tábornoki EB működik a HM-ben, melynek tagjait a HVKF és a HM KÁT javaslatára a miniszter jelöli ki.

(2)115 Főhadnagytól ezredesig rendfokozatonként tiszti, valamint főtörzszászlósi EB-ok működnek a HM-ben, melyeknek elnökeit és tagjait a HM KÁT előzetes egyetértésével a HVKF parancsban jelöli ki.

(3)116 Zászlósi, törzszászlósi EB-ok működnek a középirányító szerveknél és a más magasabb szintű parancsnokság jogállású szervezeteknél, melyeknek elnökét és tagjait a parancsnok parancsban jelöli ki.

(4)117 A (3) bekezdésben meghatározott EB-okat kell működtetni a HM-ben az ott felsorolt szervezetek alárendeltségébe nem tartozó zászlósi állomány előmenetelének biztosítása érdekében, melynek elnökét és tagjait a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője jelöli ki.

(5)118 Rendfokozatonként egy-egy EB-ot kell működtetni az önálló állománytáblás katonai szervezeteknél, a tisztesi és altiszti állomány előmenetelének biztosítása érdekében, melyeknek elnökét és tagjait az állományilletékes parancsnok jelöli ki.

(6) Azon katonai szervezeteknél, ahol az egy-egy rendfokozathoz tartozók létszáma nem éri el a 25 főt, állománykategórián belül összevont EB-ot lehet létrehozni.

(7)119

(8)120 Ha e § (1)–(7) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkező EB nem jelölhető ki, a Honvédség központi személyügyi szervénél összevont EB hozható létre. A bizottság elnökét és tagjait a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője jelöli ki.

(9)121 A KNBSZ-nél tiszti, altiszti rendfokozati állománycsoportban rendfokozatonként önálló EB-ok működnek, melynek elnökét és tagjait a főigazgató jelöli ki.

(10)–(11)122

Az előmeneteli bizottságok működési rendje,
eljárási szabályai

96. § (1) Az EB-ok évente január 10. és február 20. között végzik munkájukat.

(2)–(3)123

(4) Az EB-ok elnöke és tagjai az (1) bekezdésben meghatározott időtartamon belül, feladatuk konkrét végrehajtásának időtartamára mentesülnek beosztásukból eredő szolgálati kötelmeik ellátása alól és más tevékenységgel nem bízhatók meg, nem vezényelhetők.

(5) Az EB-ok részére a munkafeltételeket a kijelölésükre jogosult parancsnok köteles biztosítani. Az EB-ok szakmai felkészítéséért és tevékenységükhöz szükséges személyügyi okmányok és információ biztosításáért az illetékes személyügyi szerv vezetője a felelős.

(6)124

97. § (1)125 Az EB-ok az állomány tagjairól készült minősítés (teljesítményértékelés) alapján az adott rendfokozatra vonatkozó abszolút előmeneteli rangsort állapítanak meg. Az abszolút rangsor alapján az EB-k alfabetikus névjegyzéket készítenek a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben történő közzétételre, mely tartalmazza a rangsorolt nevét, rendfokozatát, személyügyi törzsszámát és katonai szervezetének megnevezését.

(2)126 Az EB-ok kötelesek figyelembe venni a HM KÁT által kiadott irányelveket, amely alapján az állomány tagjának minősítésében (teljesítményértékelésében) szereplő pontértéket súlyozással korrigálják. További pontegyenlőség esetén a rangsort a szöveges értékelések figyelembevételével kell megállapítani. Az előmeneteli rangsor tartalmazza a rangsorolt katona nevét, rendfokozatát, a jogviszony és a beosztás jellegét, munkakör azonosítóját, az elért és a korrigált pontértéket. A rangsort a korrigált pontérték csökkenésének sorrendjében kell felállítani.

(3) Az EB-ok egy előmeneteli rangsort készítenek, függetlenül attól, hogy az értékelt általános vagy speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztást tölt be.

(4)127

(5) Az állomány speciális beosztást betöltő tagját minden esetben a viselt rendfokozatának megfelelő EB rangsorolja.

(6) Az EB tevékenységéről részletes jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a bizottság felkészítésével és működésével kapcsolatos tapasztalatokat, a munkája során figyelembe vett szempontokat. A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a bizottság elnöke és tagjai által hitelesített rangsort.

(7)128 Az EB által készített jegyzőkönyvet hitelesítés és megőrzés céljából az illetékes személyügyi szerv vezetőjének kell átadni. A jegyzőkönyveket a személyügyi szervnél 5 évig kell megőrizni, ezt követően az ügyviteli szabályok szerint kell tárolni.

(8)129

(9)130 Az állomány tagja, valamint kérésére a Hjt. 2. § (22) bekezdése szerinti érdekképviseleti szerv az EB-ok által készített rangsorba az állomány adott tagjának vonatkozásában betekinthet.

(10)131 Az EB által készített rangsor az adott rendfokozatra vonatkozó következő évi rangsor elkészítéséig hatályos.

Az állomány tagjának teljesítményértékelése

98. § (1)132 Az állomány tagjairól a teljesítményértékelést minden év szeptember 15. és november 15. között kell elkészíteni. A teljesítményértékelési lapokat a 3. számú melléklet tartalmazza. Az éves teljesítményértékelést az állomány tagjának közvetlen szolgálati elöljárója készíti, és az értékelő közvetlen szolgálati elöljárója hagyja jóvá. A parlamenti államtitkár, valamint a HM KÁT közvetlen alárendeltségébe tartozók teljesítményértékelését a parlamenti államtitkár, valamint a HM KÁT készítik és a miniszter hagyja jóvá. A szakirányításra jogosult személyek, illetve a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozók teljesítményértékelését a szakirányításra jogosult személyek, illetve a vezérkari főnök helyettes készítik és a HM KÁT, illetve a HVKF hagyja jóvá.

(2) Nem kell teljesítményértékelést készíteni az állomány tagjáról amennyiben a tárgyévben róla minősítés készül, ha szolgálati viszonya megszüntetésére intézkedés történt, vagy a megszüntetésre vonatkozó eljárás megkezdődött.

(3) Az állomány tagjának teljesítménye akkor értékelhető, ha beosztását legalább 6 hónapja betölti. A parancsnok(vezető) – akadályoztatása esetén a helyettes – akkor készíthet teljesítményértékelést beosztottjáról, ha az értékelt legalább 6 hónapot a közvetlen irányítása alatt dolgozott.

(4) Amennyiben az értékelő személye évközben megváltozik, vagy az értékelt új beosztásba kerül és a teljesítményértékelés időpontjáig 6 hónapnál kevesebb időtartam van hátra, a teljesítményértékelést a beosztás átadása előtt el kell készíteni.

(5) Értékelési időszakként a teljesítményértékelés időpontját megelőző egy évet kell figyelembe venni.

(6) Az éves teljesítményértékelés során értékelni kell az állomány tagjának feladatmegvalósítási képességeit, szakmai felkészültségét és általános személyi jellemzőit.

99. § (1)133 Ha a teljesítményértékelés összesített pontszáma 40 – tisztesek esetében 28 – vagy annál kevesebb, az értékelést végző elöljáró más beosztásba áthelyezést vagy egészségügyi, pszichikai alkalmassági vizsgálatot, illetve a Hjt. 88. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján minősítést kezdeményez.

(2)134 A minősítésre nem kötelezett állomány esetében – ha a katona minimális várakozási ideje a személyügyi évet követő év március 1. előtt lejár és az éves teljesítményértékelés során „előmenetelre tervezhető” értékelést kap – a teljesítményértékelési lapot meg kell küldeni az illetékes EB-hoz.

(3) Az állomány speciális beosztást betöltő tagjáról készült teljesítményértékelést – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – csak az állományilletékes parancsnok intézkedésére vagy az állomány tagjának kérésére kell az illetékes EB részére megküldeni.

(4)135

(5)136 Az egy évet meghaladó külföldi szolgálatteljesítés esetén – amennyiben az állomány tagjának közvetlen szolgálati elöljárója nem a Honvédség állományába tartozik –, az állomány tagjáról készült angol nyelvű teljesítményértékelés során legalább „megfelelő” („satisfactory”) értékelést az előmenetel szempontjából „előmenetelre tervezhető” értékelésként kell figyelembe venni, és az illetékes előmeneteli bizottságnak meg kell küldeni.

(6)137

100. § (1)138 Amennyiben az állomány tagjáról a tárgyévben az éves teljesítményértékelés nem készíthető el vagy nem készült, az indok pontos meghatározásával jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet az utolsó teljesítményértékeléshez csatolni kell. Az előmenetel szempontjából ebben az esetben az utolsó teljesítményértékelést kell figyelembe venni.

(2) Az éves teljesítményértékelést a következő minősítés elkészítéséig, de legalább 5 évig a személyi anyaggyűjtőben kell tárolni.

(3) Amennyiben az állomány tagja a teljesítményértékelés ellen szolgálati panaszt terjesztett elő, a teljesítményértékelés a panasz elbírálásáig nem vehető figyelembe.

(4) A teljesítményértékelés ellen benyújtott szolgálati panaszt a személyügyi eljárás keretében úgy kell elbírálni, hogy az állomány tagjának teljesítményértékelése legkésőbb január 15-éig az EB-hoz beérkezhessen.

Vezetői értékelés

101. § (1) A vezetői értékelési lapot a 4. számú melléklet tartalmazza.

(2) Vezetői értékelést kell készíteni kétévenként:

a) kötelékben lévő zászlóalj (osztály) parancsnokokról,

b) önálló állománytáblával (munkaköri jegyzékkel) rendelkező zászlóalj vagy magasabb, illetve annak megfelelő szervezetek állományilletékes parancsnokairól (vezetőiről) és helyetteseikről,

c)139 a HM főosztályvezetőiről, csoportfőnökeiről, helyetteseikről, valamint a KNBSZ velük azonos jogállású vezetőiről.

(3) A vezetői értékelést a közvetlen szolgálati elöljáró állítja össze és az értékelő közvetlen szolgálati elöljárója hagyja jóvá. A vezetői értékelést önértékeléssel kell kiegészíteni, melyet az értékelt vezető készít.

(4) A vezetői értékelés nem része az éves teljesítményértékelésnek és a minősítésnek, azonban az előmenetel tervezésekor annak eredményét a vezetői kiválasztás szempontjából figyelembe kell venni.

(5)140 A vezetői értékeléseket az esedékesség évében szeptember 15. és november 15. között kell elkészíteni.

(6)141 A parlamenti államtitkár, valamint a HM KÁT közvetlen alárendeltségébe tartozók vezetői értékelését a parlamenti államtitkár, valamint a HM KÁT készítik és a miniszter hagyja jóvá. A szakirányításra jogosult személyek, illetve a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozók vezetői értékelését a szakirányításra jogosult személyek, illetve a vezérkari főnök helyettes készítik és a HM KÁT, illetve a HVKF hagyja jóvá.

Minősítés

102. § (1) Az állomány minősítésre kötelezett tagjának feladatmegvalósítási képességeit, szakmai felkészültségét és általános személyi jellemzőit a Hjt. 88. §-ában meghatározott esetekben minősítés formájában kell értékelni. A minősítési lapot az 5. számú melléklet tartalmazza.

(2)142 A minősítéseket minden év szeptember 15. és november 15. között kell elkészíteni az állomány azon tagjairól, akik esetében a Hjt. 88. §-ában előírt feltétel a személyügyi évet követő év március 1-jéig teljesül.

(3)143 A parlamenti államtitkár, valamint a HM KÁT közvetlen alárendeltségébe tartozók minősítését a parlamenti államtitkár, valamint a HM KÁT készítik és a miniszter hagyja jóvá. A szakirányításra jogosult személyek, illetve a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozók minősítését a szakirányításra jogosult személyek, illetve a vezérkari főnök helyettes készítik és a HM KÁT, illetve a HVKF hagyja jóvá.

103. § (1) A minősítéseket a korábbi – az előző minősítés óta készített – éves teljesítményértékelések felhasználásával kell elkészíteni, a lényeges eltérést szövegesen indokolni kell.

(2) A minősítést kettő példányban kell elkészíteni, egy példányt a következő minősítés elkészítéséig a személyi anyaggyűjtőben kell tárolni, egy példányt pedig az állomány tagjának kell átadni.

(3)144 Az állomány tagjának minősítését meg kell küldeni az illetékes EB-nak, amennyiben az érintett kiválóan alkalmas értékelést kap.

(4) Az állomány speciális beosztást betöltő tagjáról készült minősítést – a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – csak az állományilletékes parancsnok intézkedésére vagy az állomány tagjának kérésére kell az illetékes EB részére megküldeni.

(5)145

(6) Az állomány tagját négyévenként kell minősíteni, ha olyan beosztásban teljesít szolgálatot, amelyhez a törvényben nincs várakozási idő meghatározva.

104. § (1) Két minősítés közötti időszakban az állomány minősítésre kötelezett tagja előmenetelre az utolsó teljesítményértékelés alapján hozható javaslatba. Az utolsó minősítéshez képest a lényeges eltérést szövegesen indokolni kell.

(2) Amennyiben az állomány tagja a minősítés ellen szolgálati panaszt terjeszt elő, a minősítés a panasz elbírálásáig nem vehető figyelembe.

(3) A minősítés ellen benyújtott szolgálati panaszt a személyügyi eljárás keretében úgy kell elbírálni, hogy az állomány tagjának minősítése legkésőbb január 15-éig az EB-hoz beérkezhessen.

Az előmenetelhez kapcsolódó személyügyi
szaktevékenység

105. § (1) Az önálló állománytáblával rendelkező katonai szervezetek személyügyi szervei a tárgyév szeptember 15-ei helyzetnek megfelelően részletes kimutatást készítenek állománykategóriánként és rendfokozatonként a feltöltetlen beosztásokról.

(2)146 A tiszti, valamint főtörzszászlósi rendfokozattal rendszeresített feltöltetlen beosztások jegyzékét a Honvédség központi személyügyi szerve, a zászlósi rendfokozatokkal rendszeresített feltöltetlen beosztások jegyzékét a 95. § (3) bekezdésében megnevezett személyügyi szervek részére évente szeptember 30-ig meg kell küldeni.

(3)–(4)147

106. § (1) A személyügyi szervek az éves teljesítményértékelések és minősítések elkészítésére tervet készítenek, melyet az állományilletékes parancsnok hagy jóvá.

(2)148 Az állományilletékes parancsnok (vezető) vagy az általa kijelölt személy kiképzési foglalkozás keretében felkészíti a teljesítményértékelést és minősítést készítő állományt.

107. § (1)149 Az előmenetel tervszerű biztosítása érdekében az azonos beosztásba történő áthelyezéseket és a kérelemre történő alacsonyabb beosztásba helyezéseket szeptember 1. és a következő év február 1. között úgy kell megtervezni, hogy azok szeptember 1-jei hatállyal kerüljenek végrehajtásra.

(2)150 Az önálló állománytáblával rendelkező katonai szervezetek személyügyi szervei február 15-ig pontosítják a tárgyév szeptember 1-jén üres vagy addig megüresedő beosztások rendfokozatonkénti jegyzékét, és megküldik a Honvédség központi személyügyi szerve részére.

(3)151 A honvéd tisztjelölt, a honvéd altiszt-jelölt, a polgári oktatási intézményekben honvédségi ösztöndíjasként tanuló, illetve az egy évet meghaladó nappali tagozatos képzésen részt vevő és a tárgyévben tanulmányaikat befejező hallgatók beosztását a Honvédség központi személyügyi szerve – az MH Ludovika Zászlóalj, valamint az MH Altiszti Akadémia személyügyi szerve, a HM hivatalai és háttérintézményei személyügyi szervei és a HVKF-nek közvetlenül alárendelt szervek bevonásával – minden év március 31-éig megtervezi.

(4)152 Az előmenetel szempontjából figyelembe vehető éves teljesítményértékeléseket és minősítéseket a személyügyi szervek – szakmai ellenőrzés után – rendfokozatonkénti bontásban, névjegyzékkel évente december 10-ig közvetlenül megküldik az illetékes EB szerinti személyügyi szervnek.

108. § (1)153

(2)154 A felsőfokú oktatási intézménybe beiskolázásra javasoltak névjegyzékét – az EB által felállított rangsor és a beiskolázásra vonatkozó keretszámok figyelembevételével – a HVKF, illetve a HM KÁT február 1-jéig hagyja jóvá.

(3)155 A (2) bekezdésben meghatározott és jóváhagyott névjegyzéket a Honvédség központi személyügyi szerve évente február 5-ig megküldi a beiskolázási jogkört gyakorlónak és az állományilletékes parancsnoknak, aki február 10-ig köteles tájékoztatni az állomány tagját. Az állományilletékes parancsnok kezdeményezi a beiskolázással kapcsolatos személyügyi eljárást.

(4)156 A Honvédség összesített név szerinti beiskolázási terveinek elkészítéséért, a beiskolázásokhoz szükséges követelmények meglétének ellenőrzéséért a Honvédség központi személyügyi szerve felelős.

109. § (1)157 A munkáltatói jogkör szerint illetékes személyügyi szervek az EB-ok által felállított rangsor figyelembevételével megtervezik az egyes beosztásokra vonatkozó kinevezési javaslatokat.

(2) Előmenetel szempontjából az állomány tagjára csak akkor tehető javaslat, ha az érintettet az illetékes EB rangsorolta.

(3)158 A kinevezési javaslatot az EB rangsora és a feltölthető beosztások jegyzéke alapján kell elkészíteni. A javaslat kialakításánál figyelembe kell venni az állomány tagjának korábbi beosztásait, a beosztás megtervezéséhez megadott kiegészítő információkat, és az előmenetel Hjt. 78. § (4) bekezdésében foglalt feltételeit.

(4) Az előmenetelre vonatkozó javaslat kezdeményezése előtt a kinevezési hatáskörrel rendelkező elöljáró megvizsgáltatja a tervezett személyi döntés hatását az állomány tagja szolgálati és életkörülményeire vonatkozóan, különös tekintettel a Hjt. 126. §-ában és e rendelet 51. §-ában foglaltakra.

(5) A (4) bekezdésben meghatározottakkal kapcsolatos információkat az érintett állományilletékes parancsnokok bocsátják a személyügyi szervek rendelkezésére.

(6) Bármely rendfokozattal rendszeresített beosztásba csak az állomány azon tagja nevezhető ki, aki a tervezett beosztásnál eggyel alacsonyabb rendfokozattal rendszeresített beosztást tölt be.

(7)159 Az előmenetelre vonatkozó javaslatok megtervezésénél törekedni kell arra, hogy a szerződéses legénységi állomány, valamint az altisztek esetében az új beosztás lehetőleg az adott helyőrségen belül kerüljön megtervezésre.

(8) Az előmenetelre vonatkozó javaslat megtervezésénél – helyőrség változás esetén –, amennyiben az érintett házastársa vagy élettársa is az állomány tagja, kérelemre egyidejűleg intézkedni kell annak áthelyezésére, lehetőség hiányában vezénylésére vagy a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezésére.

110. § (1) A minősítés vagy a teljesítményértékelés eredményétől függetlenül előmenetel szempontjából az állomány tagjára nem tehető javaslat, amennyiben a kinevezés tervezett időpontjában rendfokozatát érintő jogerős bírósági büntetés vagy fegyelmi fenyítés hatálya alatt áll.

(2) A Hjt. 86. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és a (2) bekezdésében meghatározott esetekben az állomány tagjának ügye akkor terjeszthető az EB elé, ha ügyének lezárása december 31-éig megtörtént. A fenti időpont után bekövetkezett esetekben az állomány tagját a következő évi előmenetelnél kell figyelembe venni.

111. §160 (1) A munkáltatói jogkört gyakorló a 109. § (2) bekezdés szerinti javaslatot figyelembe véve március 31-ig elkészíti a kinevezésre javasoltak névjegyzékét.

(2) A munkáltatói jogkört gyakorló április 20-ig lefolytatja a személyi beszélgetést.

(3) A tervezést követően az illetékes személyügyi vezető a fel nem töltött beosztások jegyzékét és az „előmenetelre tervezhető” teljesítményértékelést kapott, de a katonai szervezetnél nem tervezhető állomány névjegyzékét megküldi a Honvédség központi személyügyi szervének.

(4) Az április 30-ig fel nem töltött beosztások jegyzékét a Honvédség központi személyügyi szerv vezetője a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben megjelenteti.

112. § (1)161 A kinevezéssel kapcsolatos személyügyi eljárást a tervezett beosztás szolgálati helye szerinti katonai szervezetnél kell lefolytatni.

(2) A személyügyi eljárás során az állomány tagjával közölni kell:

a) az illetékes EB rangsorra vonatkozó döntését,

b) tervezett beosztásának konkrét megnevezését,

c) kinevezésének várható időpontját,

d)162

e) a tervezett beosztás ellátásával kapcsolatos juttatásokat, járandóságokat, azok biztosításának rendjét, valamint az egyéb körülményeket.

(3)163 Az állomány tagja a személyével kapcsolatos elgondolás ismertetéséről és tervezett beosztás elfogadásáról a személyi javaslati lap aláírásával írásban nyilatkozik.

(4)164

(5)165 Ha az állomány tagja a tervezett beosztást az 51. §-ban meghatározott különös méltánylást érdemlő egyéni érdekből nem fogadja el, annak részletes indokáról írásban nyilatkozik.

(6)166

(7)167

113. § (1)168

(2)–(3)169

(4)–(5)170

114. §171

115. § Az állomány tagját, amennyiben az előmenetel Hjt.-ben meghatározott alapfeltételeinek megfelel, az előmenetel szempontjából minden évben figyelembe kell venni. Ezenfelül a szükséges feltételek megléte esetén tervezni kell az állomány azon tagjainak előmenetelét, akiknek a viselt rendfokozatukhoz maximális várakozási idő van rendszeresítve és annak leteltéig egy év van hátra.

116. § (1)172 Az állomány tagja a törvényben biztosított előmeneteli lehetőségről – legfeljebb két alkalommal – írásban lemondhat. A lemondás következményeiről az állomány tagját 30 napon belül írásban tájékoztatni kell.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott lemondást legkésőbb a minősítés (teljesítményértékelés) ismertetésétől számított 15 nap elteltéig lehet megtenni.

(3) Az állomány előmenetelről lemondott tagjának elkészített minősítését (teljesítményértékelését) – annak eredményétől függetlenül – nem kell az EB-ok részére átadni.

(4) Az előmeneteli lehetőségről történő lemondás a következő év szeptember 1-jéig hatályos, annak visszavonására nincs lehetőség.

(5)173

VII. Fejezet

SZEMÉLYÜGYI IGAZGATÁS

117. § A személyügyi igazgatás tartalma:

a) az állomány biztosításának tervezésével, toborzásával, beosztásba helyezésével, előmenetelével, kinevezésével, áthelyezésével, alacsonyabb beosztásba helyezésével, szolgálati viszonya szüneteltetésével, megszüntetésével, képzésével, pályáztatásával és tevékenységének értékelésével kapcsolatos előkészítői, szervezői, irányítási és ellenőrzési feladatok végzése,

b)174 a munkáltatói jogkört gyakorló személyügyi feladataival összefüggő tervező, döntés-előkészítő, koordináló és a végrehajtást biztosító tevékenységek végzése,

c) az állományból kivált személyekkel összefüggő feladatok végzése,

d) a személyügyi nyilvántartással összefüggő szakfeladatok ellátása.

118. § (1) Az állomány tagjára vonatkozó javaslatot – az e rendeletben meghatározottak kivételével – személyi javaslati lapon kell megtenni.

(2)175 A személyügyi eljárás a személyi javaslati lap elkészítésével és felterjesztésével indul. Ha nem az állományilletékes parancsnok a munkáltatói jogkör gyakorlója, a személyi javaslat felterjesztésére – az érintett közvetlen szolgálati elöljárója előzetes véleményének kikérése mellett – az állományilletékes parancsnok jogosult. Ha az állományilletékes parancsnok a munkáltatói jogkör gyakorlója, a személyi javaslatok felterjesztésének rendjét az alárendeltségébe tartozó katonai szervezet vonatkozásában intézkedésben határozza meg.

(3) A szolgálati viszonyra vonatkozó személyi javaslat megtétele előtt – az e rendeletben meghatározott esetekben – az állomány tagjával személyi beszélgetést kell lefolytatni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározottakon kívül személyi beszélgetést lehet lefolytatni az állományilletékes parancsnok, vagy szolgálati elöljáró kezdeményezésére, illetve az állomány tagjának kérésére.

(5)176

(6)177 A személyi beszélgetést az állományilletékes parancsnok vagy az általa megbízott személy folytatja le.

(7)178 A személyi beszélgetés során tájékoztatni kell az állomány tagját a tervezett személyi javaslatról, és részletesen tisztázni kell a tervezett döntéssel kapcsolatos, mindkét felet érintő jogokat és kötelezettségeket.

119. § (1)–(2)179

(3)180 A szolgálati elöljáró munkáltatói jogköre a közvetlen alárendeltségében lévőkre terjed ki. Magasabb munkáltatói jogkörrel rendelkező vezető állományilletékességi jogkörén belül alacsonyabb munkáltatói jogkörrel is rendelkezik.

120. §181 (1) Amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója a Hjt. 7/A. §-ának alkalmazásával hozza meg a hatáskörébe tartozó munkáltatói döntést, a döntési lapot a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyügyi szerve készíti elő. A döntési lap mellékletét képezi a döntést megalapozó személyi javaslati lap. Amennyiben a személyügyi eljárás az állomány tagja kérelmére indul, azt a személyi javaslathoz csatolni kell.

(2) A döntési lapot egy eredeti példányban kell elkészíteni, és nyilvántartási számmal kell ellátni. A döntési lapnak tartalmaznia kell

a) az állomány tagjának nevét, rendfokozatát, személyügyi törzsszámát,

b) a személyügyi eljárás tárgyát,

c) a munkáltatói döntés hatálybalépésének időpontját, illetve időtartamát,

d) azokat a jogszabályhelyeket, amelyek a munkáltatói döntést megalapozzák, valamint

e) a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntésére vonatkozó alternatívákat.

(3) A döntési lapot szolgálati úton fel kell terjeszteni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. A munkáltatói jogkör gyakorlója döntését a döntési lapon rögzíti.

120/A. §182 (1) A döntési lapon rögzített döntésről

a) a munkáltatói jogkört gyakorló személyügyi szervének vezetője vagy

b) a KNBSZ állománya esetén a KNBSZ személyügyi szervének vezetője

egyéni határozatot hoz.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően összesítő határozatba foglalható a döntési lapon rögzített döntés akkor, ha az az állomány több tagját érintő azonos tárgyú munkáltatói döntést tartalmaz. Kizárólag egyéni határozat hozható a jogviszony létesítését, megszüntetését, valamint a Hjt. 50. § (2) bekezdés a) és d)–e) pontjait érintően hozott döntésekről.

(3) A határozatnak tartalmaznia kell

a) a határozatot hozó személyügyi szerv megnevezését,

b) a döntési lap nyilvántartási számát,

c) a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntési lapon hozott döntését,

d) arra való utalást, hogy a határozat meghozatalára a munkáltatói jogkör gyakorlójának hatáskörében eljárva került sor,

e) a jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről való tájékoztatást,

f) a kivonat készítésére vonatkozó kérelem lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről való tájékoztatást,

g) azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján a személyügyi szerv a határozatot hozta.

(4) Az (1) bekezdés szerinti személyügyi szerv az összesítő határozatról, valamint kérelemre a döntési lapról kivonatot készít, melyet a munkaköri leírásban erre felhatalmazott ügyintéző hitelesít.

120/B. §183 A 118–120/A. §-t a honvéd tisztjelöltekre és a honvéd altiszt-jelöltekre is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a HVKF döntési lapon rögzített döntésének megfelelően a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője köti meg az ösztöndíjszerződést.

A személyügyi igazgatás irányítása és ellenőrzése

121. § (1)–(2)184

(3) A személyügyi igazgatás körébe tartozó feladatok végrehajtásának megszervezését, közvetlen szakmai irányítását a Honvédség központi személyügyi szerve végzi.

122. § A munkáltatói joggal rendelkező parancsnokok (vezetők) által vezetett szervezet személyügyi szerve – a 123. §-ának (2) bekezdésében meghatározottakon túl – az adott vezetési szinthez kapcsolódó személyügyi igazgatási feladatokat is végzi.

A személyügyi szervek feladatai

123. § (1) A Honvédség központi személyügyi szerve:

a)185 tervezi, szervezi és irányítja a személyi állomány biztosításával kapcsolatos tevékenységet, a hatáskörébe utalt személyügyi szakfeladatokat, az ehhez kapcsolódó döntések előkészítését, végrehajtását,

b) tervezi és irányítja az e rendeletben meghatározott előmeneteli rendszert, biztosítja és végzi az ahhoz kapcsolódó feladatok végrehajtását,

c) elemzi és ellenőrzi a személyügyi igazgatásra vonatkozó jogszabályok betartását és érvényesülését, szükség esetén kezdeményezi a szükséges módosításokat,

d)186 tervezi és irányítja a személyi állomány beiskolázásával kapcsolatos személyügyi feladatok végrehajtását, összeállítja a Honvédség név szerinti Éves Beiskolázási Terveit,

e)187 vezeti a hatáskörébe utalt vezetők személyi anyaggyűjtőjét,

f)188 végzi a hatáskörébe utalt személyügyi nyilvántartással kapcsolatos feladatokat,

g) adatokat szolgáltat, tájékoztatást ad a Honvédség tervező, gazdálkodó és központi pénzügyi szervei részére,

h)189 gyakorolja a hatáskörébe utalt személyi állománnyal összefüggő kiadmányozási jogokat.

i)190 tiszti és altiszti beosztásokba történő kinevezéseknél ellenőrzi a Hjt. 78. § (4) bekezdésében foglalt feltételeknek való megfelelést.

(2) A Honvédség szervezeteinek személyügyi szervei:

a)191 szervezik és végzik az állomány utánpótlásával, előmenetelével, beiskolázásával kapcsolatos szaktevékenységet,

b) előkészítik a személyügyi vonatkozású döntéseket,

c) tervezik és szervezik az állomány tagjainak teljesítményértékelését, vezetői értékelését és minősítését,

d)192 hatáskörükbe tartozóan tervezik és szervezik az előmeneteli rendszer működését,

e) vezetik az állomány személyügyi alapnyilvántartását,

f) figyelemmel kísérik és elemzik az állomány tagjainak szociális helyzetét, javaslatokat tesznek a problémák megoldására,

g) együttműködnek a katonák érdekképviseleti szervezeteivel,

h) biztosítják a személyügyi munkára vonatkozó jogszabályok és egyéb rendelkezések betartását,

i) az állományra, illetve annak egyes tagjaira vonatkozó döntésekről adatokat szolgáltatnak, tájékoztatást adnak a lakásgazdálkodási, illetve pénzügyi szervek felé,

j)193 vezetik a hatáskörükbe utalt vezetők személyi anyaggyűjtőjét,

k)194 gyakorolják a hatáskörükbe utalt személyi állománnyal összefüggő kiadmányozási jogokat.

(3)195 Az állománytáblák (munkaköri jegyzékek) kiadását, módosítását tartalmazó javaslatok kialakításakor az érintett szervezet személyügyi vezetője javaslattételi, véleményezési jogkörrel vesz részt.

A szervezési időszak eltérő személyügyi eljárásai196

123/A. §197 (1) A szervezési időszak a miniszter külön rendelkezésében meghatározott időtartam.

(2) A személyügyi eljárások megkezdése előtt az illetékes személyügyi szerv köteles végrehajtani:

a) a személyügyi intézkedést igénylő változások pontosítását,

b) a teljes személyi állomány – beleértve a személyügyi és pénzügyi ellátásra utaltak – helyzetének pontosítását,

c) az állomány elképzeléseinek közvetlen felmérését.

(3)198 A szervezési időszak kezdetekor az illetékes személyügyi szerv a (2) bekezdés c) pont alapján összesített névjegyzéket készít, melyet megküld a Honvédség központi személyügyi szervének.

(4)199

(5)200 A személyügyi szervnek a szervezési időszakban rendelkeznie kell a rendszeresített és meglévő létszámadatokkal, a kiáramlás aktuális létszámviszonyainak naprakész nyilvántartásával, valamint folyamatosan kísérje figyelemmel a megüresedő beosztásokat.

(6) Szervezési időszakban személyi beszélgetést kell lefolytatni:

a) állományilletékes parancsnoki szinten,

b)201

c) a Honvédség központi személyügyi szerve szintjén az MH egészére vonatkozóan.

(7)202

(8) Beosztásba helyezéseknél az előmenetel szabályai szerint kell eljárni.

VIII. Fejezet

A KNBSZ ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK203

124. § (1)205 A KNBSZ hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyára az I–VII. és IX–XI. fejezetben foglaltakat az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)206 A KNBSZ utánpótlását alapvetően a Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos állományából, valamint megfelelő szakképzettséggel rendelkező polgári személyek közül kiválasztással kell biztosítani.

(3)207 A KNBSZ állományába történő kiválasztást zárt meghívásos pályázat keretében, a speciális követelmények figyelembevételével kell biztosítani és a pályázat közzétételétől el lehet tekinteni.

(4)208 A speciális felvételi követelményeket, valamint a felvételi eljárás rendjét – a hatályos jogszabályok figyelembevételével – a főigazgató utasításban szabályozza.

(5)209 Az utánpótlás biztosítása érdekében a KNBSZ együttműködik a Honvédség központi személyügyi szervével és a toborzó irodákkal.

(6)210

125. § (1)211 A Honvédség hivatásos állományából pályázatot elnyert személy rendelkezési állományba helyezésére és a KNBSZ állományába történő vezénylésre az erre munkáltatói joggal rendelkező elöljáró a főigazgató kezdeményezésére (előterjesztésére) intézkedik.

(2) A szerződéses állományból pályázatot elnyert személy rendelkezési állományba helyezésére csak a hivatásos állományba vétellel egyidejűleg lehet intézkedni.

(3)212 A Honvédség állományába nem tartozó, pályázatot elnyert személyek esetében a KNBSZ – a felvételi eljárás szabályainak betartásával – kezdeményezi a hivatásos állományba vételt a HVKF-nél.

(4)213 A hivatásos állományba vételre, valamint a rendelkezési állományba helyezésre és vezénylésre vonatkozó döntést a Honvédség központi személyügyi szerve – a KNBSZ által e rendelet előírásai szerint elkészített és megküldött okmányok alapján – készíti elő.

(5)214

(6)215 A Honvédség állományában szolgálatot teljesítő pályázatot elnyert személy rendelkezési állományba helyezésének, vezénylésének kezdeményezése előtt a KNBSZ beszerzi az adott szervezet állományilletékes parancsnokának (szolgálati elöljárónak) hozzájáruló nyilatkozatát. A hozzájárulás csak a szolgálati érdeket súlyosan sértő vagy veszélyeztető esetben tagadható meg.

(7)216 A pályázatot elnyert személyt – a szolgálat érdekében – a főigazgató által javasolt időpontban, az előmeneteli rangsortól eltérően kell a KNBSZ állományába áthelyezni.

126. § (1)217 A KNBSZ állományába tartozó hivatásos katonák vezénylésének megszüntetésére vonatkozó döntést a KNBSZ készíti elő a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró részére.

(2)218 A vezénylés megszüntetésével egyidejűleg kezdeményezni kell a Hjt. 48. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés megszüntetését, és a Hjt. 48. § (1) bekezdés j) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezést, vagy a Honvédség állományába történő beosztásba helyezését, illetve szolgálati viszonyának megszüntetését.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott intézkedésre csak a Honvédség központi személyügyi szervével történt előzetes, írásos egyeztetés után kerülhet sor.

(4)219 A szolgálati viszony, valamint a rendelkezési állományba helyezés megszüntetésére vonatkozó döntést a Honvédség központi személyügyi szerve – a KNBSZ által részükre megküldött megalapozott döntést biztosító okmányok alapján – készíti elő.

(5)220 Amennyiben a vezénylés megszüntetésnek időpontja szolgálati érdekből nem esik egybe az ezzel kapcsolatos személyügyi döntések időpontjával, ez esetben a KNBSZ a szolgálati viszony megszüntetésével kapcsolatos járandóságokat biztosítja.

(6)221 Amennyiben a vezénylés megszüntetésével egyidejűleg a szolgálati viszony felmentéssel megszüntetésre kerül, a felmentés okszerűségére vonatkozó okmányokat a Hjt. 59. §-a (1) bekezdésének a), b) és c) pontjai, valamint a nemzetbiztonsági szempontból alkalmatlanná válás esetén nem kell csatolni, a felmentés okát a személyi javaslati lap tartalmazza.

127. §222 (1) A Hjt. 241. § (2) bekezdése szerint létesített szolgálati viszony tekintetében a főigazgató munkáltatói jogkörrel rendelkezik.

(2) A főigazgató a KNBSZ állományába tartozó hivatásos katonát – a miniszter jóváhagyása alapján, nemzetbiztonsági feladatok teljesítése érdekében – más szervhez vezényelheti.

(3) A KNBSZ belső személyügyi tevékenységével kapcsolatos eljárási szabályok meghatározására a főigazgató – e rendeletre figyelemmel – saját hatáskörében intézkedik.

(4) A KNBSZ állományából katonadiplomáciai szolgálatot teljesítők teljesítményértékelését, vezetői értékelését, valamint minősítését az éves beszámoltatás időszakában kell végrehajtani.

127/A. §223 (1)224 A KNBSZ személyi állománya tekintetében – saját számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszeren – központi nyilvántartást vezet.

(2)225 A számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben a KNBSZ személyi állományába tartozókról csak a személyi járandóságok biztosításához szükséges személyi adatok szerepelhetnek.

(3)226 A KNBSZ a Honvédség központi személyügyi szerve részére biztosítja az egységes személyügyi igazgatáshoz, a vezetői döntés-előkészítéshez és tájékoztatáshoz szükséges adatokat.

(4)227 A KNBSZ a Honvédség előmeneteli rendszerével kapcsolatosan e rendeletben meghatározottak szerinti, a központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szerv, valamint a Honvédség központi személyügyi szerve részére történő adatszolgáltatási kötelezettség alól mentesül.

127/B. §228 (1) A kifogástalan életvitel ellenőrzését a KNBSZ főigazgatója határozatban rendeli el. Az ellenőrzést az elrendelésétől számított 30 napon belül be kell fejezni. A határidőt a KNBSZ főigazgatója indokolt esetben, egy alkalommal 30 nappal meghosszabbíthatja.

(2) A kifogástalan életvitel ellenőrzését meg kell szüntetni, ha

a) a jelentkező a KNBSZ állományába történő felvételétől eláll, vagy

b) az állomány tagjának szolgálati viszonya bármilyen okból megszűnik.

(3) A kifogástalan életvitel ellenőrzéséről az ellenőrzést végző összefoglaló jelentést készít. A jelentés alapján a KNBSZ főigazgatója határozatban dönt a kifogástalan vagy a kifogásolható életvitel megállapításáról.

IX. Fejezet

SZEMÉLYÜGYI NYILVÁNTARTÁS RENDSZERE

Személyügyi nyilvántartás rendje

128. §229 (1)230 A központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szerv: az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság.

(2) Központi irattározásra kijelölt szerv: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

(3)231

129. § (1) A személyügyi nyilvántartást úgy kell kialakítani és vezetni, hogy az abban szereplő adatok, illetve a belőlük levonható következtetések alapján megfelelő időben biztosítani lehessen a jogviszonyból adódó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges információkat, a személyügyi döntések előkészítését, az állomány előmenetelének, pótlásának, képzésének és továbbképzésének tervezését.

(2) A személyügyi nyilvántartás meglétéért és működési feltételeinek folyamatos biztosításáért a személyügyi nyilvántartás vezetésére kötelezet szervezet vezetője (parancsnoka), illetve az adatkezelés és adatszolgáltatás jogszerűségéért, az adatok hitelességéért, pontosságáért a nyilvántartást vezető személyügyi szerv vezetője és – a saját adatait illetően – az érintett személy (mint adatalany) egyaránt felelős.

130. § (1) Személyügyi alapnyilvántartást kell vezetni:

a) a Honvédség minden önálló állománytáblával vagy munkaköri jegyzékkel rendelkező szervezeti egységénél az állományba tartozó, valamint meghatározott szolgálati feladat teljesítésére odavezényelt állományról,

b)232 a központi személyügyi nyilvántartást vezető szervnél a Hjt. 46. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározottak kivételével, a Hjt. 48. § (1) bekezdés a), d), i), m), o) és t) pontjaiban meghatározott rendelkezési állományba tartozókról, valamint a HM hivatásos és szerződéses állományáról.

c)233

d)234

(2)235 A személyügyi alapnyilvántartás vezetésére kötelezett szervezeti egység vezetési szinteknek megfelelően (kötelékben lévő század, zászlóalj) kezeli a személyügyi igazgatási feladatok végrehajtása során az állomány tagjára vonatkozóan keletkezett – a 134. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt – iratokat. Az állomány tagja által rendelkezésére bocsátott hiteles okmányok alapján gondoskodik az adatok karbantartásáról.

(3)236 A címzetes önkéntes tartalékosok nyilvántartását a Honvédség központi személyügyi szerve vezeti.

131. § (1) Összesített személyügyi nyilvántartást kell vezetni minden olyan szervezetnél, amelynek alárendeltségébe a 130. § (1) bekezdés a) pont szerinti személyügyi alapnyilvántartást vezető szervezet tartozik.

(2) Az összesített személyügyi nyilvántartás vezetésére kötelezett szervezeti egység közvetlenül irányítja, ellenőrzi az alárendelt szervezeti egységek alapnyilvántartás vezetéséhez kapcsolódó feladatainak végrehajtását, gondoskodik a feltárt hiányosságok megszüntetéséről. Az összesített nyilvántartáshoz kapcsolódó feladatainak végrehajtása során vezeti a 134. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott nyilvántartásokat. Adatokat szolgáltat a parancsnok hatáskörébe tartozó személyügyi döntések előkészítéséhez.

132. § (1) Központi személyügyi nyilvántartást kell vezetni:

a)237 a központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szervnél az állomány b) pont alá nem tartozó tagjáról,

b)238 a KNBSZ-nél az állományában szolgálatot teljesítő személyekről,

c)239

(2)240 A központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szerv a Honvédség központi személyügyi szerve szakmai felügyelete alatt:

a) végzi a személyügyi igazgatás során keletkező adatok egységes rendszerben történő feldolgozását;

b) ellenőrzi az alapnyilvántartás keretében vezetett személyügyi iratokat és intézkedik a feltárt hiányosságok megszüntetésére;

c) vezeti a 134. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott nyilvántartásokat;

d)241 adatokat szolgáltat a honvédelmi tárca állományára vonatkozó kérdésben;

e)242 a személyügyi nyilvántartás vezetéséért felelős szervek számára támogatást biztosít a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben történő feladataik végrehajtása érdekében.

Személyügyi nyilvántartási okmányok vezetésének,
illetve kezelésének rendje

133. § (1) A állomány tagjairól az állományba vételükkel egyidejűleg egy példányban személyi anyaggyűjtőt kell összeállítani. Ebben kell elhelyezni a Hjt. 226. §-ának (1) bekezdésében meghatározott iratokat és okmányokat.

(2)243 A személyi anyaggyűjtőt a katonai oktatási intézményekben végzőkről az MH Ludovika Zászlóalj, valamint az MH Altiszti Akadémia személyügyi szerve az egyéb módon állományba vettekről a személyügyi alapnyilvántartást vezető személyügyi szerv készíti el. A korábban hivatásos vagy szerződéses szolgálatot teljesített katonák újbóli állományba vételekor a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervénél tárolt személyi anyaggyűjtőt ki kell kérni, és tovább kell vezetni.

(3)244 Az állomány személyi anyaggyűjtőit – a szervezet vezetőjének anyaggyűjtője kivételével – a személyügyi alapnyilvántartást vezető személyügyi szervnél, vezetési szinteknek megfelelően (kötelékben lévő század, zászlóalj) kell tárolni és vezetni. A katonai szervezet vezetőjének anyaggyűjtőjét a közvetlen elöljáró katonai szervezet személyügyi szerve tárolja és vezeti. Kötelékben lévő szervezeti egység vezetőjének anyaggyűjtőjét eggyel magasabb vezetési szinten kell tárolni és vezetni.

(4)245 A személyügyi iratok és okmányok kezelése során egységesen a személyügyi törzsszámot és pozíció-azonosító számokat kell alkalmazni. A személyügyi törzsszám a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben képzett egyedi azonosítószám, a pozíció-azonosító központilag képzett kódszám. Az azonosítókat minden személyügyi okmányon és nyilvántartási iraton fel kell tüntetni.

(5)246

(6)247 Háborús nyilvántartásban a más jogszabály által elrendelt katonai igazolójegy szám képezi a nyilvántartás alapját.

134. § (1) A személyügyi nyilvántartás keretében az alábbi iratokat és okmányokat kell kezelni:

a) a személyügyi alapnyilvántartást vezető szervezetnél:

aa)248 a személyi anyaggyűjtő részét képező

– személyi adatlapot,

– személyi javaslati lapot,

– adatlapot a beszámított szolgálati időről,

– kedvezményesen számított szolgálati idő nyilvántartó lapot,

– elismerések és fenyítések lapját,

– minősítési lapot,

– teljesítményértékelő lapot (vezetői értékelést),

– üdülés-nyilvántartó lapot,

– a szolgálati viszonnyal kapcsolatosan keletkezett egyéb személyügyi iratokat, végzettséget vagy képzettséget, továbbá a személyi körülményekben bekövetkezett változásokat igazoló okmányok másolatát,

ab)–ac)249

ad) a járandósági tervet,

ae) az éves teljesítményértékelések és minősítések tervét,

af) a lakhatási támogatásról szóló okmányokat,

ag)250

gyűjtőt;

b) az összesített személyügyi nyilvántartást vezető szervezetnél:

ba) a szervezet állományába tartozókról a személyügyi alapnyilvántartásra meghatározott iratokat és okmányokat,

bb)251

c) a központi személyügyi nyilvántartásban:

ca)–cb)252

cc)253 az állományba felvettek és kiváltak nyilvántartását,

cd)254

(2)255 A személyi adatok elsődleges felvétele a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszer személyi adatlapján történik, mely kinyomtatását követően a nyilvántartásba vett személy aláírásával a személyi anyaggyűjtőben kerül elhelyezésre. A személyi adatok változását – hiteles okmányok egyidejű bemutatásával – az állomány tagja 8 munkanapon belül köteles jelenteni. A szolgálati adatváltozásokat a vonatkozó határozatok és parancsok alapján kell a nyilvántartásokon átvezetni.

Betekintés, adatszolgáltatás

135. § (1)256 Az adatok feldolgozása számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben történik.

(2)–(3)257

(4) A személyi anyaggyűjtőt a Hjt. 228. §-ának (1) bekezdésében felhatalmazottak kérésére betekintésre be kell mutatni, illetve a Hjt. 228. §-a (1) bekezdésének b), d) és f) pontjában meghatározottak utasítására zárt borítékban fel kell terjeszteni. Minden esetben biztosítani kell, hogy a személyi anyaggyűjtő – függetlenül a távollét indokától és helyétől – az alapnyilvántartást vezető szervezettől 15 napot meghaladó ideig ne legyen távol.

(5) Központi adatbázison alapuló számítógépes adatfeldolgozó rendszer működtetése esetén a Hjt. 228. §-ának (1) bekezdésben meghatározottaknak megfelelően kell a hozzáférési jogosultságokat beállítani, és a rendszer működésére vonatkozó szabályok szerint kezelni és nyilvántartani.

(6)258 A Hjt. 228. §-ának (2) bekezdésében előírtakon túl az (1) bekezdés j) pontja szerint más törvényekben meghatározottak részére a központi személyügyi nyilvántartás adataiba történő betekintést, illetve a szükséges adatok átadását a központi személyügyi nyilvántartást vezető szervezet vezetője saját hatáskörben biztosítja.

(7) Személyes betekintés a (6) bekezdésben foglaltak esetén is csak írásos meghatalmazás alapján engedélyezhető.

(8) A Hjt. 228. §-a (1) bekezdésének d) és f) pontjaiban meghatározottak által felhatalmazottak, valamint saját anyagát illetően az érintett kivételével a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervénél kezelt személyi anyagokba történő betekintést, továbbá a személyi anyagok irattárból történő kiadását a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője engedélyezi.

(9) Adatszolgáltatás a nyilvántartásból – az egyes nyilvántartási szintek közötti, e rendeletben szabályozott adatszolgáltatás kivételével – csak írásbeli kérésre (az adatkérés indokának pontos megjelölésével) teljesíthető. A központi személyügyi nyilvántartásból történő adatszolgáltatást teljesítését a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője engedélyezi, aki ezt a jogkörét átruházhatja.

A személyi és szolgálati adatváltozás jelentésének
és átvezetésének rendje

136. § (1) Az állomány tagja a nyilvántartott személyi és családi adataiban bekövetkezett változást 8 munkanapon belül írásban – a hiteles okmányok bemutatása mellett – köteles jelenteni az alapnyilvántartást vezető személyügyi szervnek.

(2)259 A személyügyi szerv az állomány tagjának alapnyilvántartás körébe tartozó adataiban beállt változást az azt igazoló hiteles okmányok bemutatását követően haladéktalanul, de légkésőbb 5 munkanapon belül köteles a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben rögzíteni.

(3)260 A szolgálat teljesítésével összefüggő változásokat a vonatkozó határozatok, parancsok, illetve azok kivonata alapján a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszerben haladéktalanul, de legkésőbb 2 munkanapon belül át kell vezetni.

(4)261

A személyügyi nyilvántartás iratai és a személyi anyaggyűjtők tárolásának, továbbításának rendje

137. § (1) Az állomány tagjának kinevezése, áthelyezése és vezénylése esetén:

a)262 a személyi anyaggyűjtőt az új személyügyi alapnyilvántartást vezető szervezetnek kell megküldeni,

b)–d)263

e)264 a KNBSZ-hez történt vezénylés megszűnésekor a vezényeltnek – a nemzetbiztonsági szolgálat érdekei figyelembevételével – pontosított személyi anyaggyűjtőjét a Honvédség központi személyügyi szervéhez kell megküldeni, ahonnan az iratokat az új alapnyilvántartás vezetésére kötelezett szervezethez továbbítják. A vezénylés időtartama alatt keletkezett, a nemzetbiztonsági feladatok ellátásával összefüggő személyügyi iratokat a vezénylés megszüntetése után is a KNBSZ kezeli. Amennyiben a vezénylés megszűnésével egyidejűleg a szolgálati viszony is megszüntetésre kerül, a (2) bekezdésben foglaltakat a KNBSZ hajtja végre.

(2) A szolgálati viszony megszűnése esetén a személyügyi nyilvántartásban vezetett iratokat és okmányokat az alábbiak szerint kell kezelni:

a)265 más közszolgálati jogviszonyba történő áthelyezés vagy szolgálati viszony megszüntetés esetén a személyügyi alapnyilvántartást vezető szervezet a szolgálati viszony megszűnését követő 20 munkanapon belül a személyi anyaggyűjtőben tárolt okmányokat megküldi a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének;

b)266 nyugállományba helyezés esetén a személyügyi alapnyilvántartást vezető szerv a szolgálati viszony megszűnését követő 20 munkanapon belül a személyi anyaggyűjtőt – az időközben kiállított kiegészítő nyilvántartólappal együtt – megküldi a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére nyilvántartásba vétel céljából;

c)267

d)268 az elhalálozott hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állományúak személyi okmányait – nyilvántartásba vétel céljából – a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv útján, további tárolás érdekében a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének kell megküldeni;

e)269

(3)270 Amennyiben a hivatásos állomány tagja kéri a szolgálaton kívüliek közé történő felvételét, a személyi anyaggyűjtőt a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére kell megküldeni. A szolgálaton kívüliek állományából történő kikerülés esetén – a hivatásos állományba történő visszavétel kivételével – a személyi anyaggyűjtőben tárolt okmányokat a Honvédség központi irattározásra kijelölt szerve részére kell megküldeni. Ha az érintett hivatásos állományba visszavételre kerül, a személyi anyaggyűjtőben tárolt okmányokat az állományilletékes szerv részére kell megküldeni.

A Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozó személyek nyilvántartásának rendje

[Hjt. 225. § (3)-bekezdéséhez]

138. §271 (1) A nyugállomány tagja és a szolgálati járandóságban részesülő (a továbbiakban: nyugállományba helyezett) a személyi és családi körülményeiben bekövetkezett változást írásban bejelenti a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére. A bejelentés elmulasztása a központi személyügyi nyilvántartást vezető szervet nem mentesíti a változás átvezetésének és továbbjelentésének kötelezettsége alól, ha az más forrásból hitelt érdemlő módon tudomására jut. Ebben az esetben az információ forrását is rögzíteni kell.

(2) A központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv az alapnyilvántartásában szereplő katona személyi anyaggyűjtőjét elhalálozásig kezeli, azt követően a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének megküldi. A visszamaradt, szociális gondoskodási körbe tartozó közvetlen hozzátartozó adatait – az érdekvédelmi gyűjtőbe helyezve – az érintett elhalálozásáig kezeli. Ezt követően szintén megküldi a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének.

A készfizető kezességvállalásos lakáshitel-konstrukcióhoz szükséges igazolás eljárási szabályai

138/A. §272 (1) A Hjt. 126/A. §-a szerinti kezességvállalás alapjául szolgáló hivatásos szolgálati viszony fennállásának igazolására, jogszabályban meghatározott központi szervként a Honvédség központi személyügyi szerve jogosult.

(2)273 Az igazolásra vonatkozó kérelmet a hivatásos állomány tagja a Honvédség központi személyügyi szerv vezetőjének címezve az állományilletékes parancsnoknak nyújtja be.

(3) Az állományilletékes parancsnok három munkanapon belül a kérelmet és a személyügyi alapnyilvántartás alapján a Hjt. 126/A. § (2) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti nyilatkozatát közvetlenül juttatja el a Honvédség központi személyügyi szerve részére.

(4)274 A Honvédség központi személyügyi szerve 3 munkanapon, de legkésőbb a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül a 8. számú melléklet szerinti igazolást a kérelmező részére – az állományilletékes parancsnok egyidejű tájékoztatása mellett – közvetlenül juttatja el.

(5) A hivatásos állomány tagja a Hjt. 126/A. § (5) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének közvetlenül a Honvédség központi személyügyi szerve felé írásban tesz eleget.

138/B. §275

A személyügyi nyilvántartás iratai és a személyi anyaggyűjtők megőrzésének rendje

139. § (1) A személyügyi igazgatási feladatok végrehajtása során keletkezett iratokat és okmányokat a vonatkozó szabályok szerint kell minősíteni és kezelni. A személyügyi nyilvántartásból kikerülő anyagokat az ügyviteli előírásoknak megfelelően meg kell semmisíteni.

(2) A szolgálati jogviszony létrehozását kezdeményező iratokat – amennyiben a jogviszony nem jön létre – az érintettnek, illetve a személyi anyagot a korábbi munkáltatónak vissza kell adni.

(3) A Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének megküldött személyi iratokat alábbiak szerint kell kezelni:

a) a Honvédség központi irattározásra kijelölt szervének megküldött személyi iratokat a szolgálati viszony megszűnésétől számított 50 évig kell megőrizni,

b) a megőrzési határidő lejártát követően a c) pontban meghatározott esetek kivételével a személyi anyagokat meg kell semmisíteni,

c) a megőrzési határidő lejártát követően – végleges megőrzésre – a Honvédség központi levéltározásra kijelölt szervének át kell adni azok iratait, akik:

ca) egység (illetve azzal azonos) vagy magasabb szintű parancsnoki (vezetői) beosztást láttak el,

cb) tábornoki rendfokozatot viseltek,

cc) akiket hősi halottá, vagy a honvédség halottjává minősítettek,

cd) állami díjasok, illetve Kossuth- vagy Széchenyi-díjasok,

ce) akadémikusok, illetve a tudományok doktori fokozatával rendelkezők,

cf) olimpiai vagy világbajnoki címet szereztek.

A szolgálati idők megállapítása276

139/A. §277 (1) A szolgálati idő tartamát év és nap bontásban kell kiszámítani. A szolgálati viszonynak minősülő időket egybe kell számítani, és a szolgálati idők kezdő napját ennek megfelelően év, hónap, nap pontos megjelölésével kell megállapítani. A szolgálati idők kezdőnapját a szolgálati viszony létesítését követő 30 napon belül parancsban kell rögzíteni.

(2) A hivatásos állományba vétel esetén az alábbi szolgálati idők kezdőnapjai kerülnek meghatározásra:

a) a pótszabadság mértéke szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

b) a jubileumi jutalom szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

c) a végkielégítés szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

d) a szolgálati jelre jogosultság szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

e) a felmentési idő szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

f) a szolgálati időpótlék szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja.

(3)278

(4) Szerződéses állományba vétel esetén az alábbi szolgálati idők kezdőnapjai kerülnek meghatározásra:

a) a pótszabadság mértéke szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

b) a leszerelési segély szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

c) szolgálati jelre jogosultság szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

d) a felmentési idő szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

e) a szolgálati időpótlék szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja.

(5) Önkéntes tartalékos állományba vétel esetén az alábbi szolgálati idők kezdőnapjai kerülnek meghatározásra:

a) a rendelkezésre állás szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja,

b) a tényleges katonai szolgálat szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő kezdőnapja.

(6)279

(7) A szolgálati viszony megszűnésekor az állomány tagja részére kiállított igazolásban fel kell tüntetni a megszerzett kedvezményes szolgálati időre jogosító időtartamokat.

(8)280

(9)281 Jogszabály előírása vagy az állomány tagjának kérelmére az állományilletékes parancsnok az alapnyilvántartást vezető személyügyi szervhez benyújtott okmányok, illetve a központi elektronikus személyügyi nyilvántartó rendszerben rögzített adatoknak megfelelően parancsban módosítja a szolgálati idők kezdőnapjait. A parancs alapján a személyügyi alapnyilvántartást vezető személyügyi szerv az állomány tagjának személyi anyaggyűjtőjében elvégzi a szükséges módosításokat.

X. Fejezet

VEGYES, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ
RENDELKEZÉSEK

140. § (1)282

(2) A kedvezményesen számított szolgálati időkről az alapnyilvántartást vezető személyügyi szerv személyenként külön nyilvántartást vezet.

(3)283

(4)–(5)284

(6)285 A Honvédség központi személyügyi szerv vezetője szakutasításban intézkedik az R. 139/A. § szerinti szolgálati idő-nyilvántartás pontosítására.

141. § (1)286

(2)–(4)287

(5)288

141/A. §289 (1) A Hjt. 271. §-a szerinti személyügyi igazgatási eljárást a beosztáshoz rendszeresített rendfokozat munkaköri jegyzékben, illetve állománytáblában történt módosítását (a továbbiakban: eltérítés) követően lehet megkezdeni.

(2) Az eltérítés megszüntetését kell kezdeményezni a beosztást betöltő személy más beosztásba történő áthelyezése, kinevezése, illetve a beosztásból történő felmentése esetén. Az eltérítés megszüntetésének időpontja megegyezik az áthelyezés, kinevezés, illetve a beosztásból történő felmentés időpontjával.

(3) Az eltérítés megszüntetésekor a kinevezés szabályait kell alkalmazni. Ha a beosztást betöltő személy nem rendelkezik a kinevezéshez szükséges feltételekkel, a beosztáshoz rendszeresített rendfokozat ismételt eltérítését nem lehet kezdeményezni.

142. §290 Az 52. § (2) bekezdése a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet módosításáról szóló 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet (a továbbiakban: módR.) hatálybalépését291 követően kizárólag az állomány módR. hatálybalépését megelőző napon alacsonyabb beosztást betöltő tagjára alkalmazható.

143. §292

144. § (1)293

(2)294 A 135. § (1) bekezdésében meghatározott adatfeldolgozás rendjét a számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszer kijelölt rendszergazda intézkedése tartalmazza.

(3)295 A személyügyi okmányok és nyilvántartási iratok tartalmát, kitöltését, vezetését, kezelését, megőrzését, a személyi beszélgetés lefolytatásának rendjét, valamint a nyomtatványellátás rendjét a Honvédség központi személyügyi szervének vezetője szakutasításban szabályozza.

(4)296

145. §297

146. § (1)298 A Hjt. 103. §-a (1) bekezdésének a)–c) és e) pontjaiban és (2) bekezdésében meghatározott esetekben az állomány egy évet meghaladó illetmény nélküli szabadság igénybevételét kérő tagját beosztásából való felmentése mellett, a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján rendelkezési állományba kell helyezni, melynek időtartama nem lehet több, mint a fenti pontokban meghatározott idők.

(2) Az állomány (1) bekezdés hatálya alá eső tagjának rendfokozati előmenetelére a Hjt. 84. §-ának (2) bekezdése szerinti várakozási időket kell figyelembe venni.

(3) Az állomány illetmény nélküli szabadságot követően szolgálatteljesítésre jelentkező tagját a viselt rendfokozatának és képzettségének megfelelő beosztásba kell helyezni.

(4) Ha a (3) bekezdés alapján az állomány Hjt. 103. §-a (1) bekezdésének a)–c) pontja szerint illetmény nélküli szabadságon lévő tagja beosztásba helyezésére rendfokozatának, képzettségének megfelelő feltölthető beosztás hiányában nincs lehetőség, a Hjt. 48. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján további, legfeljebb egy évig rendelkezési állományban tartható.

(5) Ha a (3) bekezdés alapján az állomány Hjt. 103. §-a (1) bekezdésének e) pontja valamint (2) bekezdése szerint illetmény nélküli szabadságon lévő tagja beosztásba helyezésére rendfokozatának, képzettségének megfelelő beosztás hiányában nincs lehetőség, a Hjt. 56. §-ának c) pontja alapján szolgálati viszonyát felmentéssel kell megszüntetni.

(6)299

147. § A vezetői illetménypótlékra jogosult katonák esetében a Hjt. 97. §-ának (3) bekezdésében meghatározott vezetői pótszabadságot az alábbiak szerint kell számítani:

– I. besorolási kategóriában szakaszparancsnoki pótszabadság,

– II–IV. besorolási kategóriában századparancsnoki pótszabadság,

– V. besorolási kategóriában zászlóaljparancsnoki pótszabadság,

– VI. besorolási kategóriában ezredparancsnoki pótszabadság,

– VII–X. besorolási kategóriában hadtestparancsnoki pótszabadság.

147/A. §300 (1)–(2)301

(3) A Hjt. 124. § (2) bekezdésében meghatározott költségtérítést az állomány tagjának az állományilletékes parancsnokhoz benyújtott kérelemmel kell igényelnie:

a) a kérelmet a személyügyi szervek az adatok ellenőrzését és az igényjogosultság megállapítását követően továbbítják a pénzügyi szerveknek;

b) a pénzügyi szervek jogszabály alapján megállapítják a költségtérítés összegszerűségét és gyakoriságát;

c) a személyügyi szervek a pénzügyi szervektől kapott adatok alapján elkészítik a parancsot a munkába járási költségtérítés folyósítására;

d) a munkába járási költségtérítés megállapításához szükséges adatokban beállt változásokról a személyügyi szervek értesítik a pénzügyi szerveket, akik új eljárás keretében kezdeményezik a parancs módosítását, illetve a munkába járási költségtérítés megvonását.

(4) A költségtérítés összegszerű változása miatt, ha az jogszabályváltozásból adódik, az állomány tagjának új kérelmet nem kell benyújtania.

(5) Az önkéntes tartalékost tényleges szolgálatának teljes időszakára megilleti az utazási költségtérítés.

(6)302

147/B. §303 (1)304 A nyugállományba helyezett előléptetésére az előterjesztő javaslatát a miniszterhez címezve a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv részére kell benyújtani, külföldön élő nyugállományba helyezett esetén a Honvédség központi személyügyi szervéhez.

(2)305 Az előterjesztés tartalmazza az érintett életútját, eddigi elismeréseit, a nyugállományba helyezés körülményét, az előléptetés indoklását. A javaslatot a központi személyügyi nyilvántartást vezető szerv parancsnoka az előterjesztés adatainak ellenőrzése után a döntésre jogosult elöljárónak szolgálati úton küldi meg.

(3)306 A javaslat miniszterhez történő felterjesztése előtt ki kell kérni a tárcánál működő Társadalmi Véleményező Bizottság állásfoglalását.

(4) Az előléptetésre évente két alkalommal, a Honvédelem Napján és az Idősek Világnapján kerülhet sor.

147/C. §307 A Honvédség szociális-jóléti ellátórendszere szolgáltatásai közül az önkéntes tartalékos a tényleges katonai szolgálata alatt egészségügyi ellátásra, csoportos életbiztosításra családsegítő szolgáltatásra, kulturális és sportlétesítmények szolgáltatásaira, valamint elő- és utószezonban a honvédségi üdülők önköltséges térítési formában történő igénybevételére, a szolgálatteljesítéssel összefüggő haláleset esetén kegyeleti ellátásra jogosult.

XI. Fejezet

HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

148. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)–(4)308

1. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez309


Táblázat az egyes munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendjéről

 

A

B

C

D

E

F

1.

A hatáskör területe

A munkáltatói jogkör megnevezése

HVKF

KNBSZ főigazgatója

Középirányító parancsnok

Állományilletékes parancsnok

2.

1. Szolgálati viszony létesítése, állományba vétel, visszavétel, szolgálati viszony megszüntetése

1.1. Szolgálati viszony létesítése

 

3.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

X

 

 

 

4.

– tisztes

 

 

 

X

5.

1.2. Szolgálati viszony megszüntetése

 

 

 

 

6.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

X

 

 

 

7.

– tisztes

 

 

 

X

8.

1.3. Hivatásos állományba való visszavétel

 

9.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt

X

 

 

 

10.

2. Rendfokozatra vonatkozó döntések

2.1. Első rendfokozatba való kinevezés

 

11.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt

X

 

 

 

12.

– tisztes

 

 

 

X

13.

2.2. Előléptetés magasabb rendfokozatba

 

14.

– alezredessé,
– főtörzszászlóssá

X

X

 

 

15.

– őrnaggyá

X

X

X

 

16.

– századossá
– főhadnaggyá
– törzszászlóssá
– törzsőrmesterré, tisztessé

 

 

 

X

17.

3. Rendfokozatot és szolgálati viszonyt érintő fegyelmi döntések

3.1. Minimális várakozási idő meghosszabbítás

 

18.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

19.

3.2. Lefokozás

 

20.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt

X

 

 

 

21.

– tisztes

 

 

 

X

22.

3.3. Szolgálati viszony megszüntetése

 

23.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

X

 

 

 

24.

– tisztes

 

 

 

X

25.

3.4. Illetménycsökkentés

 

26.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

 

 

 

X

27.

4. Szolgálati beosztásra vonatkozó döntések

4.1. Szolgálati beosztásból felfüggesztés, illetmény-visszatartás

 

28.

– alez.-hdgy.

X

X

X

 

29.

– zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

30.

4.2. Magasabb beosztásba kinevezés

 

31.

– alezredesi, főtörzszászlósi rendfokozattal rendszeresített beosztásba

X

X

 

 

32.

– őrnagyi rendfokozattal rendszeresített beosztásba

X

X

X

 

33.

– szds.-hdgy., tzls.-őrm., tisztesi rendfokozattal rendszeresített beosztásba

 

 

 

X

34.

– katonai attaséhelyettes

 

X

 

 

35.

5. Vezénylés külföldi szolgálatra

5.1. A Hjt. 2. § (32) bekezdés a) pontja szerinti esetben

 

36.

– zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

37.

5.2. A Hjt. 2. § (32) bekezdés b) és f), g) pontja szerinti esetben, 1 évet meg nem haladó időtartamra

 

38.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

X

X

 

39.

5.3. A Hjt. 2. § (32) bekezdés c)–e) és k) pontja szerinti esetben, 1 évet meg nem haladó időtartamra

 

40.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

X

X

 

41.

5.4. A Hjt. 2. § (32) bekezdés c)–e) és
k) pontja szerinti esetben, 1 évet meghaladó időtartamra

 

42.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

43.

5.5. A Hjt. 2. § (32) bekezdés h) pontja szerinti esetben, 1 évet meg nem haladó időtartamra

 

44.

– tábornok (90 napig)

X

X

 

 

45.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes,

 

 

 

X

46.

5.6. A Hjt. 2. § (32) bekezdés h) pontja szerinti esetben, 1 évet meghaladó időtartamra

 

47.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes,

X

 

 

 

48.

5.7. A Hjt. 2. § (32) bekezdés k) pontja szerinti esetben

 

49.

– tábornok

X

 

 

 

50.

6. Egyéb döntések

6.1. Más szervhez történő vezénylés, vezénylés megszüntetése

 

51.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes

X

X

 

 

52.

6.2. Áthelyezés más közszolgálati jogviszonyba

 

53.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt

X

 

 

 

54.

– tisztes

 

 

 

X

55.

6.3. Egyenruha viselési jog engedélyezése és megvonása (nyugállományúak)

 

56.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt,

X

 

 

 

57.

6.4. Illetmény nélküli szabadság engedélyezése

 

58.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

59.

6.5. A Magyar Honvédség halottjává nyilvánítás

X

 

 

 

60.

6.6. Rendelkezési állományba helyezés

 

61.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

62.

6.7. Azonos vagy alacsonyabb beosztásba áthelyezés

 

63.

– ezds, alez, ftzls

X

X

 

 

64.

– őrgy.

X

X

X

 

65.

– tiszt, zászlós, altiszt, tisztes, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

 

 

 

X

66.

6.8. Szolgálati viszony szüneteltetése (Hjt. 54. §)

 

67.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

68.

6.9. Szolgálati idő kezdőnapok megállapítása, módosítása

 

69.

– tábornok

X

 

 

 

70.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

71.

6.10. Megbízás más beosztás ellátásával

 

72.

– ezredes

X

X

X

 

73.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

74.

6.11. Megbízás szolgálati beosztáshoz nem tartozó feladatkör ellátásával

 

75.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

76.

6.12. Hazai vezénylés, vezénylés megszüntetése

 

77.

– ezredes

X

X

 

 

78.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt

 

 

 

X

79.

6.13. Szerződéses jogviszony meghosszabbítása

 

80.

– ezds.

X

X

 

 

81.

– alez.-hdgy., zászlós, altiszt, tisztes

 

 

 

X

82.

6.14. Rész-szolgálatteljesítés engedélyezése

 

83.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

 

 

 

84.

7. Hazai képzésre történő vezénylés

7.1. Hazai BsC, MsC

 

85.

– tábornok

X

 

 

 

86.

– főtiszt, tiszt, zászlós, altiszt, tisztes

X

X

X

 

87.

7.2. Katonai felsővezetői tanfolyam, Felsőfokú vezetőképző tanfolyam

 

88.

– tábornok, ezredes, alezredes

X

 

 

 

89.

7.3. Szakmai tanfolyamok

 

90.

– tábornok

X

X

 

 

91.

– ezredes

X

X

X

 

92.

– alez.-hdgy. zászlós, altiszt, tisztes,

 

 

 

X

93.

8. Honvéd tisztjelöltek, altiszt-jelöltek tanulmányaival kapcsolatos döntések

8.1. Szakváltás, szakirányváltás, párhuzamos képzés, év/félév halasztás

X

 

 

 

94.

8.2. Külföldi tanulmányok

X

 

 

 

95.

8.3. Tisztjelölti, és altiszt-jelölti szolgálati viszony szüneteltesése

X

 

 

 

2. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez310



ALAKULAT (SZERVEZET)    Döntési lap száma:
________________________    .....................................................

 

SZTSZ:

 

 

 

 

 

 

 

 


Személyi Javaslati Lap
(javaslat tárgya)

1.

Név:
a.n.:
szül. idő:

Rf./év/hó/nap:

Jogviszony:

2.

Beosztása:

 

Helyőrség:

3.

MAK:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendsz. rf.:

Előmeneteli rend:

4.

Kiegészítő információk:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

A javaslat és indoklása:





6.

A javaslattevő beosztása:




7.

A javaslattétel időpontja:

A javaslattevő aláírása:

8.

Az érintett személy nyilatkozata:

9.

A nyilatkozattétel időpontja:

Az érintett személy aláírása:



10. Szolgálati elöljáró javaslata:




20. ……………….. hó ……. nap

……………………………………….
aláírás

11. Szolgálati elöljáró javaslata:




20. ……………….. hó ……. nap

……………………………………….
aláírás

12. Döntés:     





20. ……………….. hó ……. nap

……………………………………….
aláírás

13. Csatolva:

Ügyintéző neve/rendfokozata/ elérhetősége:

3. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez311


ÉVES TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP

.............................................................

 

a szervezet megnevezése

 

 

Személyügyi törzsszám:

 

 

 

 

 

 

 

Kat. ig. jegy száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉVES TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAPLEGÉNYSÉGI ÁLLOMÁNY
(.......................-tól .......................-ig)
(Bizalmas személyi okmány)

Összesített pont:


1. Személyi és szolgálati adatok:
(A személyügy tölti ki.)
2K20091M_3

Név:

Rendfokozat:

Előírt iskolai végzettsége:

Anyja neve:

Szül. év, hónap, nap:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beosztás megnevezése:

Kinevezés ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A beosztás rendszeresített rendfokozata:

Rendfokozatba lépés ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legmagasabb iskolai végzettsége (katonai/polgári):

Előmeneteli rend típusa:

Várakozási idő

Minimális év

Lejárt:

 

Lejár:

 

Maximális év

Lejárt:

 

Lejár:

 

Közvetlen (értékelő) elöljáró beosztása:

A közvetlen (értékelő) elöljáró kinevezésének időpontja:

Közös tevékenység kezdete:

 

Munkakör azonosító kód:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2. Az értékelési időszakban kapott elismerései (dicséret, jutalom, kitüntetés):

Megnevezés

Adta

Pcs. szám

Év

Hónap

Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3. Az értékelési időszakban kapott felelősségre vonások:

Megnevezés

Adta

Pcs. szám

Év

Hónap

Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


4. Speciális végzettsége, képessége, külföldi szolgálat (különleges adottságai, végzettsége, felkészítése):




5. Az előző éves teljesítményértékelések pontszámai:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6. Az értékelési időszakban teljesített fő feladatai:
(Az értékelő tölti ki.)






7. Az értékelés tartalma és szempontjai:

Értékelt terület

7

6

5

4

3

2

1

1.

Beilleszkedés, alkalmazkodás képessége

 

 

 

 

 

 

 

2.

Szervezeti kötődés

 

 

 

 

 

 

 

3.

Állóképesség

 

 

 

 

 

 

 

4.

Alakiasság, fegyelmezettség

 

 

 

 

 

 

 

5.

Kötelességtudat, megbízhatóság

 

 

 

 

 

 

 

6.

Munkabírás, terhelhetőség

 

 

 

 

 

 

 

7.

Önállóság a feladat-végrehajtásban

 

 

 

 

 

 

 

8.

Stressztűrő képesség

 

 

 

 

 

 

 

9.

Szolgálatellátás színvonala

 

 

 

 

 

 

 

10.

Szakmai ismeretek

 

 

 

 

 

 

 

11.

Ismeretek alkalmazási képessége

 

 

 

 

 

 

 

12.

Munkavégzés minősége

 

 

 

 

 

 

 

13.

Szakmai fejlődés igénye

 

 

 

 

 

 

 

14.

Alkalmazhatóság, bevethetőség

 

 

 

 

 

 

 


8. Fejlődési potenciál értéke (összegzett értékelés):

Megnevezés

Elért pontszám

Összesített pontszám

1. Előmenetelre tervezhető

(71– )

 

 

2. Beosztásában alkalmas

(29–70)

 

 

3. Alkalmatlan

(14–28)

 

 


9. Fizikai felkészültsége az értékelési időszakban:

Előírt szint (T1–T4)

 

Az előírt pontszámon felül teljesítve

Elért pontszám (min. 216 pont)

 

 


10. Megszerezhető többletpontok:

Átlagon felüli fizikai felkészültség
(max. 2 pont)

A beosztáshoz előírton felüli nyelvismeret
(max. 2 pont)

Rendkívüli helytállásért
(1 pont)

 

 

 


11. Szöveges értékelés, feladatszabás:

……………………………………………………

……………………………………………………

az ismertetés dátuma

az értékelő aláírása


12. Az értékelt személy észrevételei:

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

aláírás


Az értékelt az éves teljesítményértékelés valótlan vagy személyiségi jogokat sértő megállapításai ellen szolgálati panasszal élhet.

13. Humán (személyügyi) vezető véleménye:

Az értékelés végrehajtása, ismertetése megtörtént.

 

Az értékelést az értékelő elöljáró bevonásával javaslom áttekinteni.

 

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

aláírás


14. Az értékelő elöljárójának döntése:

Az értékelést jóváhagyom.

 

Az értékelést az elöljáró által kijelölt személy részvételével meg kell ismételni.

 

Az értékeltet soron kívül minősíteni kell, alkalmasságvizsgálat szükséges.

 

Indoklás:
    
    
    
    

Név:
.................................................................................................

Rendfokozat:
.................................................................................................

Beosztása:
    

……………………………………………………
dátum

……………………………………………………
aláírás


15. Súlyozott értékelés:
(Az Előmeneteli Bizottság tölti ki.)

Pontszáma:

 

Súlyozott pontszám:

 

Rangsorolás eredménye:

 

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

az EB elnökének aláírása

.............................................................

 

a szervezet megnevezése

 

 

Személyügyi törzsszám:

 

 

 

 

 

 

 

Kat. ig. jegy száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉVES TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP
TISZTI, ZÁSZLÓSI, ALTISZTI ÁLLOMÁNY(.......................-tól .......................-ig)
(Bizalmas személyi okmány)


Összesített pont:


1. Személyi és szolgálati adatok:
(A személyügy tölti ki.)

2K20091M_21

Név:

Rendfokozat:

Előírt iskolai végzettsége:

Anyja neve:

Szül. év, hónap, nap:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beosztás megnevezése:

Kinevezés ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A beosztás rendszeresített rendfokozata:

Rendfokozatba lépés ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legmagasabb iskolai végzettsége (katonai/polgári):

Előmeneteli rend típusa:

Várakozási idő

Minimális év

Lejárt:

 

Lejár:

 

Maximális év

Lejárt:

 

Lejár:

 

Közvetlen (értékelő) elöljáró beosztása:

A közvetlen (értékelő) elöljáró kinevezésének időpontja:

Közös tevékenység kezdete:

 

Munkakör azonosító kód:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2. Az értékelési időszakban kapott elismerései (dicséret, jutalom, kitüntetés):

Megnevezés

Adta

Pcs. szám

Év

Hónap

Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3. Az értékelési időszakban kapott felelősségre vonások:

Megnevezés

Adta

Pcs. szám

Év

Hónap

Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


4. Speciális végzettsége, képessége, külföldi szolgálat (különleges adottságai, végzettsége, felkészítése):




5. Az előző éves teljesítményértékelések pontszámai:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

év

 

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

pontszám

 

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

_______

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6. Az értékelési időszakban teljesített fő feladatai:
(Az értékelő tölti ki.)






7. Az értékelés tartalma és szempontjai:

Értékelt terület

7

6

5

4

3

2

1

Személyi jellemzők

 

 

 

 

 

 

 

1.

Beilleszkedés, alkalmazkodás képessége

 

 

 

 

 

 

 

2.

Kiegyensúlyozottság, konfliktustűrés

 

 

 

 

 

 

 

3.

Emberi kapcsolatai

 

 

 

 

 

 

 

4.

Szervezeti kötődés

 

 

 

 

 

 

 

Általános katonai képességek

 

 

 

 

 

 

 

5.

Alakiasság, fegyelmezettség

 

 

 

 

 

 

 

6.

Magatartás kultúráltsága

 

 

 

 

 

 

 

7.

Kötelességtudat, megbízhatóság

 

 

 

 

 

 

 

8.

Szolgálatellátás színvonala

 

 

 

 

 

 

 

9.

Önállóság a feladat-végrehajtásban

 

 

 

 

 

 

 

10.

Stressztűrő képesség

 

 

 

 

 

 

 

Szakmai felkészültség

 

 

 

 

 

 

 

11.

Szakmai ismeretek

 

 

 

 

 

 

 

12.

Ismeretek alkalmazási képessége

 

 

 

 

 

 

 

13.

Szakmai fejlődés igénye

 

 

 

 

 

 

 

14.

Alkalmazhatóság, bevethetőség

 

 

 

 

 

 

 

15.

Problémamegoldó képesség

 

 

 

 

 

 

 

16.

Szervezőkészség

 

 

 

 

 

 

 

Választható kritériumok
(a beosztás jellegétől függően kötelezően 4 szempont)

 

 

 

 

 

 

 

 

Döntési képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatátadási képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Követelménytámasztási képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljesítmény értékelésének képessége

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakmai, technológiai fegyelmezettség

 

 

 

 

 

 

 

 

Új eljárások kidolgozására való képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkabírás, terhelhetőség

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkavégzés minősége

 

 

 

 

 

 

 

 

Katonai törzskultúrában való jártasság

 

 

 

 

 

 

 


8. Fejlődési potenciál értéke (összegzett értékelés):

Megnevezés

Elért pontszám

Összesített pontszám

1. Előmenetelre tervezhető

(101– )

 

 

2. Beosztásában alkalmas

(41–100)

 

 

3. Minősítése soron kívül szükséges

(20–40)

 

 


9. Fizikai felkészültsége az értékelési időszakban:

Előírt szint (T1–T4)

 

Az előírt pontszámon felül teljesítve

Elért pontszám:

 

.................... pont


10. Megszerezhető többletpontok:

Átlagon felüli fizikai felkészültség
(max. 2 pont)

A beosztáshoz előírton felüli nyelvismeret
(max. 2 pont)

Kiemelkedő helytállásért
(1 pont)

 

 

 


11. Szöveges értékelés, feladatszabás:

a) Személyes jellemzők:    




b) Általános katonai képességek:    




c) Szakmai felkészültség:    




d) Vezetői képességek:    




e) Törzsmunkára való alkalmasság:    

……………………………………………………

……………………………………………………

az ismertetés dátuma

az értékelő aláírása


12. Az értékelt személy észrevételei:

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

aláírás


Nyilatkozat: (a speciális előmeneteli rend alá tartozóknak kell kitölteni!)
Az éves teljesítményértékelő lapom Előmeneteli Bizottsághoz történő megküldését     
(„kérem” vagy „nem kérem” bejegyzés alkalmazható)
A 10/2002. (III. 5.) HM rendelet 99. §-ának (3) bekezdése szerint a speciális előmeneteli rend alá tartozó beosztást betöltőkről készült teljesítményértékelő lapot csak az állományilletékes parancsnok intézkedésére vagy az állomány tagjának kérésére kell az illetékes Előmeneteli Bizottsághoz megküldeni.

.........................................., 200 . ............................................-n

 

……………………………………………………

 

az értékelt aláírása


Az értékelt az éves teljesítményértékelés valótlan vagy személyiségi jogokat sértő megállapításai ellen szolgálati panasszal élhet.

13. Humán (személyügyi) vezető véleménye:

Az értékelés végrehajtása, ismertetése megtörtént.

 

Az értékelést az értékelő elöljáró bevonásával javaslom áttekinteni.

 

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

aláírás


14. Az értékelő elöljárójának döntése:

Az értékelést jóváhagyom.

 

Az értékelést az elöljáró által kijelölt személy részvételével meg kell ismételni.

 

Az értékeltet soron kívül minősíteni kell, alkalmasságvizsgálat szükséges.

 

Indoklás:
    
    
    
    

Név:
.................................................................................................

Rendfokozat:
.................................................................................................

Beosztása:
    

……………………………………………………
dátum

……………………………………………………
aláírás


15. Súlyozott értékelés:
(Az Előmeneteli Bizottság tölti ki.)

Pontszáma:

 

Súlyozott pontszám:

 

Rangsorolás eredménye:

 

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

az EB elnökének aláírása



KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

1. Személyi és szolgálati adatok (1., 2., 3., 4., 5. pontok): A személyügyi szerv tölti ki.

2. Az értékelési időszakban teljesített fő feladatai (6. pont): Az értékelő tölti ki.

3. Az értékelés tartalma és szempontjai (7. pont): Értékelt területenként a megfelelő értékelési csoportba jól látható jelet (X vagy +) kell írni. A skála szélső értékei: 7 – Kiváló, 1 – Nem megfelelő.
a) A legénységi teljesítményértékelő lapon 14 szempontot kell értékelni.
b)312 A tiszti, zászlósi, altiszti értékelőlap 16 kötelező és 9 választható szempontot tartalmaz. Az értékelt által betöltött beosztás jellegétől függően a választható szempontok közül kell kiválasztani további 4-et, így összesen 20 szempont alapján készül az értékelés.
Értékelési csoportonként maximális (7-es) pontszámot csak a következő megoszlásban lehet adni:
– személyi jellemzők: 1 szempontra,
– általános katonai képességek: 2 szempontra,
– szakmai felkészültség: 2 szempontra,
– a választható értékelési csoportból: 2 szempontra.

4. Fejlődési potenciál értéke (összegzett értékelés) (8. pont): Elért pontszám: Az egyes értékelési kritériumokra adott értékek számtani összegét kell beírni a megfelelő sorba. Összesített pontszám: Az elért pontszám és a megszerezhető többletpontok számtani összegét kell beírni a megfelelő sorba.

5. Fizikai felkészültsége az értékelési időszakban (9. pont): A mért értékek jogszabály szerinti minősítése. A táblázatban meg kell jeleníteni a beosztásban előírt fizikai követelmény kódját, a mért értékek alapján számított pontszámot, valamint a mért és az előírt pontszámok közötti különbséget.

6. A megszerezhető többletpontok (maximum 5) számítása (10. pont):
– átlagon felüli fizikai felkészültség: amennyiben az értékelt az előírt pontszámon felül magasabb pontszámot ér el, akkor 30 különbözeti pontonként további egy többletpontszám adható, maximum 2 pont;
– nyelvismeret: a beosztásban előírt nyelvismereti követelményen kívül, további nyelv ismerete vagy magasabb nyelvvizsgafokozat esetén maximum 2 pont adható;
– kiemelkedő helytállás: az értékeltnek az év folyamán katasztrófaelhárítási feladatokban való részvétel, hazai és/vagy külföldi gyakorlatok során tanúsított kiemelkedő helytállása, munkavégzése elismerésére 1 pont adható.

7.313 Szöveges értékelés (11. pont): Az értékelő elöljáró szöveges kiegészítése az értékelt személy teljesítményéről, felkészültségéről, jellemzőiről, képességeiről, tulajdonságairól. Tisztek, zászlósok, altisztek esetében a szöveges értékelést értékelési területenként kell rögzíteni. Az értékelt számára további fejlődése érdekében megszabott feladatok, elvárt változások rövid rögzítése.

A teljesítményértékelés ismertetése: A teljesítményértékelést az értékelő elöljárónak személyesen kell ismertetni az értékelttel. A szóbeli értékelés során meg kell vitatni az értékelt erősségeit, gyenge oldalait, milyen változásokat vár el a vezető, milyen a munkahely szervezettsége, a munkakörülmények, mi okoz gondot, zavart a munkavégzés során, mit javasol az értékelt a körülmények változtatása érdekében, saját fejlődése érdekében, milyen feladatot, beosztást vállalna szívesen, ha váltania kell.

8. Az értékelt személy észrevételei (12. pont): Az értékelt személy esetleges véleménye az értékeléssel kapcsolatban (tudomásulvétel, kifogásolás, szolgálati panasz kezdeményezése, soron kívüli minősítés kérése), valamint speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztás esetén az értékelt nyilatkozata arról, hogy kéri-e értékelőlapjának az Előmeneteli Bizottság elé történő terjesztését vagy sem.

9. A személyügyi (humán) vezető véleménye (13. pont): A személyügyi vezető az értékelés áttanulmányozása után javaslatot tesz az értékelés jóváhagyására, vagy az értékelés belső ellentmondásai, következetlenségei, pontatlan, nem helytálló értékelések alapján javaslatot tesz az értékelés független értékelő (az elöljáró által kijelölt személy) bevonásával történő áttekintésére. (A megfelelő rovatba beírt X vagy + jellel.)

10.314 Az értékelő elöljárójának döntése (14. pont): Az értékelő elöljáró az értékelés áttanulmányozása és a humán vezető javaslata alapján dönt az értékelés jóváhagyásáról vagy soron kívüli minősítésről, alkalmasságvizsgálat elrendeléséről. Akinek előmenetele csak az éves teljesítményértékelések alapján történik, és adott évben előmenetelre tervezhető, továbbá az értékelés során ,,Előmenetelre tervezhető'' értékelést kapott, úgy anyaga felterjesztésre kerül az illetékes Előmeneteli Bizottsághoz. Ha az összesített pontszám nem érte el tisztesek esetében a 29 pontot, tisztek, zászlósok és altisztek esetében a 41 pontot, az elöljáró kezdeményezi az értékelt minősítését vagy alkalmassági vizsgálatát. (Azok esetében, akik minősítésre kötelezettek a minősítést, akik nem kötelezettek minősítésre azok esetében az alkalmassági vizsgálatot.) Döntését szövegesen kell indokolnia.

11. Súlyozott értékelés, rangsorolás (15. pont): Az Előmeneteli Bizottság tölti ki az adott évre meghatározott irányelvek alapján. Az értékelt a saját éves teljesítményértékeléséről hiteles másolatot kérhet a személyügyi szervtől.

4. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez315


ÉRTÉKELÉSI LAP

..................................................
alakulat (szervezet)

 

 

Személyügyi törzsszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kat. ig. jegy száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



ÉRTÉKELÉSI LAP
(vezetői, parancsnoki)

Értékelési időszak: ............................................................

1. Személyi adatok:
(A személyügy tölti ki.)

Név:     Rendfokozat:     
Szül. hely, év, hónap, nap:    
Anyja neve:     Beo. kat:     
Beosztása:    
Közös tevékenység kezdete:    
Munkakör azonosító kód:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2. Vezetői értékelés:
Az értékelés tartalma és szempontjai:

A vezetői képességek értékelése értékvonal segítségével:
(Az értékelésnek megfelelően a nyílra egy X-et kell rajzolni.)
(Az értékelő tölti ki.)

2K20093M_3

Értékelési kritériumok

1

2

3

4

5

Tervezési készség

Problémamegoldó készség

Döntési készség

Szervezőkészség

Kommunikációs készség

A feladatok végrehajtásának ellenőrzése

Erőforrásokkal való gazdálkodás


3. Önértékelés:
(Az értékelt tölti ki.)

Értékelje jelenlegi vezetői képességeit, annak érdekében, hogy fejleszteni tudja azokat.
A vezetői képességek értékelése értékvonal segítségével:
(Az értékelésnek megfelelően a nyílra egy X-et kell rajzolni.)

2K20093M_4

Értékelési kritériumok

1

2

3

4

5

Tervezési készség

Problémamegoldó készség

Döntési készség

Szervezőkészség

Kommunikációs készség

A feladatok végrehajtásának ellenőrzése

Erőforrásokkal való gazdálkodás


4. Az értékelt személy szöveges önértékelése:








5. A vezetői munka támogatásához a következő feltétel, körülmény biztosítását kérem:








6. Az értékelő szöveges értékelése:

................................................................

....................................................

dátum

értékelő aláírása, beosztása


7. Az értékelő elöljárójának összegzett következtetései:

Az értékelt vezető kiemelkedő oldala:     


Az értékelt vezető fejlesztendő oldala:     


Megjegyzés:     



.......................................................................................................

......................................................

....................................................................................

dátum

az értékelő elöljárójának aláírása, beosztása


8. Az értékelt személy észrevételei:
Az értékelést elfogadom, illetve a következő kiegészítésekkel elfogadom:









9. Egy példányt átvettem:
(Az értékelt a vezetői értékelés valótlan vagy személyiségi jogokat sértő megállapításai ellen szolgálati panasszal élhet.)

........................................................

.......................................................

dátum

az értékelt aláírása



KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

1. Személyi és szolgálati adatok: A személyügyi szerv tölti ki.

2. A vezetői értékelés tartalma: Az értékelő tölti ki. Az értékelésnek megfelelően a nyílra egy X-et kell rajzolni.

3. Önértékelés: Az értékelt tölti ki. Az értékelt a személyügyi szervtől megkapja az Önértékelést és kitölti, eközben az értékelő a neki meghatározott értékelést végzi.
Az értékelt a kitöltött Önértékelést átadja a személyügyi szervnek, mely egyesíti a Vezetői értékelési lapokat az összegzett következtetés elkészítéséhez.

4. Az értékelt személy szöveges értékelése.

5. A vezetői munka támogatásához a következő feltétel, körülmény biztosítását kéri.

6. Az értékelő szöveges értékelése.

7. Az értékelő elöljárójának összegzett következtetése: Kiemelve az értékelt kiemelkedő és fejlesztendő oldala.

8. Az értékelt észrevételei: Az értékelő ismerteti az értékelttel az értékelés eredményét, az értékelt észrevételeit közli az értékelttel, ami rögzítésre kerül ebben a részben.

9. A Vezetői értékelés egy példányát az értékelt átveszi.

5. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez316


Minősítés

.............................................................

 

a szervezet megnevezése

 

 

Személyügyi törzsszám:

 

 

 

 

 

 

 

Kat. ig. jegy száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Minősítés
(..............................tól .................................-ig)
(Bizalmas személyi okmány)

I. Személyi adatok: (a személyügy tölti ki)

A minősítés készítésének oka:     

Név:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendfokozat:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyja neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szül. év, hónap, nap:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkakör azonosító kód:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




II. Szolgálati adatok:

2K20091N_7

1. Legmagasabb iskolai végzettsége

Megnevezés

Ideje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Szolgálati viszonya:

3. Szolgálati beosztása:

4. Rendfokozatba lépés ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


5. Az értékelési időszakban kapott elismerései (dicséret, jutalom, kitüntetés):

Megnevezés

Adta

Pcs. szám

Év

Hónap

Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6. Az értékelési időszakban kapott felelősségre vonások:

Megnevezés

Adta

Pcs. szám

Év

Hónap

Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. Előző minősítés pontszáma és összegzett következtetései:

 

 

 

 



8. Az előző minősítés óta készített éves teljesítményértékelések pontszámai:

 

év

 

év

 

év

 

év

 

év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pontszám

 

pontszám

 

pontszám

 

pontszám

 

pontszám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




9. Egészségügyi, pszichikai, fizikai alkalmasság vizsgálatok eredményei:

Egészségügyi alkalmasság

 

Pszichikai alkalmasság

 

Fizikai alkalmasság

 


Megjegyzés:     


III. A minősítés tartalma:

1. Az értékelés tartalma és szempontjai:

Értékelt terület

7

6

5

4

3

2

1

Személyi jellemzők

 

 

 

 

 

 

 

1.

Beilleszkedés, alkalmazkodás képessége

 

 

 

 

 

 

 

2.

Kiegyensúlyozottság, konfliktustűrés

 

 

 

 

 

 

 

3.

Emberi kapcsolatai

 

 

 

 

 

 

 

4.

Szervezeti kötődés

 

 

 

 

 

 

 

Általános katonai képességek

 

 

 

 

 

 

 

5.

Alakiasság, fegyelmezettség

 

 

 

 

 

 

 

6.

Magatartás kultúráltsága

 

 

 

 

 

 

 

7.

Kötelességtudat, megbízhatóság

 

 

 

 

 

 

 

8.

Szolgálatellátás színvonala

 

 

 

 

 

 

 

9.

Önállóság a feladat-végrehajtásban

 

 

 

 

 

 

 

10.

Stressztűrő képesség

 

 

 

 

 

 

 

Szakmai felkészültség

 

 

 

 

 

 

 

11.

Szakmai ismeretek

 

 

 

 

 

 

 

12.

Ismeretek alkalmazási képessége

 

 

 

 

 

 

 

13.

Szakmai fejlődés igénye

 

 

 

 

 

 

 

14.

Alkalmazhatóság, bevethetőség

 

 

 

 

 

 

 

15.

Problémamegoldó képesség

 

 

 

 

 

 

 

16.

Szervezőkészség

 

 

 

 

 

 

 

Választható kritériumok
(a beosztás jellegétől függően kötelezően 4 szempont)

 

 

 

 

 

 

 

 

Döntési képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatátadási képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Követelménytámasztási képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljesítmény értékelésének képessége

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakmai, technológiai fegyelmezettség

 

 

 

 

 

 

 

 

Új eljárások kidolgozására való képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkabírás, terhelhetőség

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkavégzés minősége

 

 

 

 

 

 

 

 

Katonai törzskultúrában való jártasság

 

 

 

 

 

 

 


2. Fizikai felkészültsége az értékelési időszakban:

Előírt szint (T1–T4)

 

Az előírt pontszámon felül teljesítve

Elért pontszám

 

.................... pont


3. Megszerezhető többletpontok:

Átlagon felüli fizikai felkészültség
(max. 2 pont)

A beosztáshoz előírton felüli nyelvismeret
(max. 2 pont)

Kiemelkedő helytállásért
(1 pont)

 

 

 



IV. A minősített alkalmasságának megítélése:
(Összegzett értékelés)

Megnevezés

Összesített pontszám

 

1. Kiválóan alkalmas

101–

2. Alkalmas

61–100

 

3. Kevéssé alkalmas

41–60

 

4. Alkalmatlan

20–40

 



V. Szöveges értékelés, feladatszabás:

a) Személyi jellemzők:    




b) Általános katonai képességek:    




c) Szakmai felkészültség:    




d) Vezetői képességek:    




e) Törzsmunkára való alkalmasság:    




A minősített személy képzési, átképzési, továbbképzési egyéb feladatai:    



VI. A minősítő által lényegesnek tartott egyéb szempontok:




1. A minősített különleges adottságai:    




2. Következtetések, javaslatok:    



Előmenetel alternatív lehetőségei:    



Mikor, milyen továbbképzésre van tervezve:    

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

a minősítő aláírása



VII. A minősített személy észrevételei:












(Az értékelt a minősítés valótlan vagy személyiségi jogot sértő megállapításai ellen szolgálati panasszal élhet.)


VIII. Az érdekképviseleti szerv észrevételei:
(a minősített személy kérelmére)

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

aláírás



IX. A személyügyi szerv záradéka:

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

személyügyi vezető



X. Az állományilletékes parancsnok állásfoglalása:

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

az állományilletékes parancsnok aláírása



XI. Súlyozott értékelés, rangsorolás:

Az Előmeneteli Bizottság tölti ki az adott évre meghatározott irányelvek alapján.

Pontszáma:

 

Súlyozott pontszáma:

 

Rangsorolás eredménye:

 

……………………………………………………

……………………………………………………

dátum

az EB elnökének aláírása



KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ:

1. Személyi és szolgálati adatok: A személyügyi szerv tölti ki.
(Az I., II/1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. pontok.)

2.317 A minősítés tartalma: Az értékelő tölti ki. A minősítési időszak alatt végzett tevékenység megítélése.
Az értékelés tartalma és szempontjai (III/1. pont): Értékelt területenként a megfelelő értékelési csoportba jól látható jelet (X vagy +) kell írni. A skála szélső értékei: 7 – Kiváló, 1 – Nem megfelelő.

A tiszti, zászlósi, altiszti értékelőlap 16 kötelező és 9 választható szempontot tartalmaz. Az értékelt által betöltött beosztás jellegétől függően a válaszható szempontok közül kell kiválasztani további 4-et, így összesen 20 szempont alapján készül az értékelés.
Értékelési csoportonként maximális (7-es) pontszámot csak a következő megoszlásban lehet adni:
– személyi jellemzők: 1 szempontra,
– általános katonai képességek: 2 szempontra,
– szakmai felkészültség: 2 szempontra,
– a választható értékelési csoportból: 2 szempontra.

3. A minősített alkalmasságának megítélése (összegzett értékelés) (IV. fejezet):
Az egyes értékelési kritériumokra adott értékek, valamint a megszerezhető többletpontok számtani összegét kell beírni a megfelelő sorba. Az összesített pontszámnak meg kell egyezni a III/2. összesített pontszámával.

A megszerezhető többletpontok (maximum 5) számítása (10. pont):
– átlagon felüli fizikai felkészültség: amennyiben az értékelt az előírt pontszámon felül magasabb pontszámot ér el, akkor 30 különbözeti pontonként további egy többletpontszám adható, maximum 2 pont;
– nyelvismeret: a beosztásban előírt nyelvismereti követelményen kívül, további nyelv ismerete vagy magasabb nyelvvizsgafokozat esetén maximum 2 pont adható;
– kiemelkedő helytállás: az értékeltnek az év folyamán katasztrófaelhárítási feladatokban való részvétel, hazai és/vagy külföldi gyakorlatok során tanúsított kiemelkedő helytállása, munkavégzése elismerésére 1 pont adható.

4. Szöveges értékelés (V. fejezet): Az értékelő elöljáró szöveges kiegészítése az értékelt személy teljesítményéről, felkészültségéről, jellemzőiről, képességeiről, tulajdonságairól. Az értékelt számára további fejlődése érdekében megszabott feladatok, elvárt változások, tervezett előmenetelének rövid rögzítése.

5. A minősítés ismertetése: A minősítést az értékelő elöljárónak személyesen kell ismertetni az értékelttel. A szóbeli értékelés során meg kell vitatni az értékelt erősségeit, gyenge oldalait, milyen változásokat vár el a vezető, milyen a munkahely szervezettsége, a munkakörülmények, mi okoz gondot, zavart a munkavégzés során, mit javasol az értékelt a körülmények változtatása érdekében, saját fejlődése érdekében, milyen feladatot, beosztást vállalna szívesen. Mindezek után ismertetni kell a tervezett előmenetelt.

6. A minősítő által lényegesnek tartott egyéb szempontok (VI. fejezet): A minősített különleges adottságai, következtetések, javaslatok, az előmenetel alternatív lehetőségei, továbbképzés tervezése.

7. A minősített személy észrevételei (VII. fejezet): Az értékelt személy esetleges véleménye az értékeléssel kapcsolatban (tudomásulvétel, kifogásolás, szolgálati panasz kezdeményezése).

8. Az érdekképviseleti szerv észrevételei: (A minősített személy kérésére)

9. A személyügyi szerv záradéka: A minősítés szabályos kitöltésének ellenőrzése után jóváhagyásra felterjeszti az állományilletékes parancsnoknak.

10. Az állományilletékes parancsnok állásfoglalása: Az értékelés áttanulmányozása és a személyügyi/humán vezető javaslata alapján dönt a minősítés jóváhagyásáról, amennyiben a minősítés az előmenetel érdekében készült és a minősített alkalmas vagy kiválóan alkalmas értékelést kapott, úgy a minősítést fel kell terjeszteni az illetékes Előmeneteli Bizottsághoz. Ha az összesített pontszám nem érte el a 40 pontot, az elöljáró kezdeményezheti a minősített alkalmassági vizsgálatát. Döntését szövegesen kell indokolnia.

11. Súlyozott értékelés, rangsorolás (XII. fejezet): Az Előmeneteli Bizottság tölti ki az adott évre meghatározott irányelvek alapján. Az értékelt a saját minősítéséről hiteles másolatot kérhet a személyügyi szervtől.

6. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez318


ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
az éves teljesítményértékelési lap kitöltéséhez

 

7

6

5

4

3

2

1

Beilleszkedés, alkalmazkodás képessége

Zökkenőmentesen illeszkedik a közvetlen munkahelyi kisközösségébe, illetve a szervezet egészébe.

 

 

 

 

 

Nem tud beilleszkedni a közvetlen kisközösségébe, ezáltal a szervezet egészébe sem.

Kiegyensúlyozottság, konfliktustűrés

A változó intenzitású szellemi és fizikai terheléseket, igénybevételeket, váratlan stresszhelyzeteket kiválóan viseli.

 

 

 

 

 

A változó intenzitású szellemi és fizikai terheléseket, igénybevételeket nem tudja elviselni.

Emberi kapcsolatai

Kollegiális, környezete elfogadja, munkatársaival megértő és segítőkész, emberi kapcsolatait a humánum jellemzi.

 

 

 

 

 

Nem képes közvetlen környezetébe beilleszkedni és munkatársaival pozitív tartalmú kapcsolatokat kiépíteni.

Szervezeti kötődés

Szervezeti kötődése szilárd, tudatosan átgondolt. Képes teljes mértékben azonosulni a szervezeti célokkal és feladatokkal.

 

 

 

 

 

A szervezethez semmilyen formában nem kötődik, nem tud és nem is akar azonosulni a szervezeti célokkal.

Alakiasság, fegyelmezettség

Az előírt alaki viselkedési formákat kitűnően ismeri és azokat pontosan alkalmazza. Megjelenése kifogástalan, megfelel a katonával szemben elvárt általános követelményeknek.

 

 

 

 

 

Az alaki szabályokat rendszeresen megszegi, sok esetben környezetének rosszallását váltja ki. Megjelenése általánosan kifogásolható.

Állóképesség

A fizikai felmérésen kategóriája maximális pontszámát teljesítette, napi fizikai-szellemi, szolgálati tevékenységében fáradhatatlan.

 

 

 

 

 

A fizikai felmérésen nem teljesítette a kategóriájának megfelelő szintet, napi szolgálati tevékenységében fáradékony.

Magatartás kulturáltsága

A társadalmi és a Honvédség etikai elvárásainak mindenkor képes megfelelni. Szolgálati és társadalmi érintkezéseiben, emberi kapcsolataiban magatartása példaértékű. Aktívan részt vesz katona társai ilyen irányú nevelésében.

 

 

 

 

 

Viselkedése ellentétben áll a szolgálati viszonnyal kapcsolatos etikai és erkölcsi normákkal.

Kötelességtudat, megbízhatóság

Munkájában mindenkor képes a felelősség valós érzékelésére és az ennek megfelelő körültekintő, pontos feladat-végrehajtásra.

 

 

 

 

 

Nem képes a felelősség megfelelő érzékelésére, ezzel önmagát és másokat is veszélyes helyzetbe hozhat.

Szolgálatellátás színvonala

Kiváló szolgálatellátásával példát mutat. Jelentései pontosak, tömörek, lényegre törők és érthetők. Kidolgozó tevékenységére a pontosság, gyorsaság, szakmai kompetencia és hatékonyság jellemző.

 

 

 

 

 

Szolgálatellátása, jelentései, kidolgozó munkája erősen kifogásolható. Nem képes megfelelően alkalmazni a katonai kultúra különböző területeit érintő szabályokat.

Önállóság a feladat-végrehajtásban

A rendelkezésre álló keretek között feladatát magas fokú önállósággal képes elvégezni.

 

 

 

 

 

Még vezetői segítséggel sem képes feladatait önállóan, komoly hibák nélkül végrehajtani.

Stressztűrő képesség

Képes a szolgálati és magánéletében megjelenő konfliktusok feszültséggel terhes helyzetek elviselésére, kezelésére és józan ítélőképességének hosszú távú megőrzésére. A feszültséggel teli helyzetek szolgálatellátása minőségét nem befolyásolják.

 

 

 

 

 

Nem képes a feszültséggel teli helyzetek elvárt szintű elviselésére, ilyenkor viselkedése és gondolkodása kiszámíthatatlanná válik.

Szakmai ismeretek

A munkaköréhez szükséges szakmai ismereteket az elméletben és a gyakorlatban is szakértőként birtokolja.

 

 

 

 

 

Szakmai ismeretei nem elegendőek a munkakör ellátásához.

Ismeretek alkalmazásának képessége

Szakmai ismereteit bonyolult körülmények között is képes alkotó módon alkalmazni.

 

 

 

 

 

Szakmai ismereteit nem képes az elvárt szinten alkalmazni.

Szakmai fejlődés igénye

Munkájában az új ismeretek iránt fokozottan fogékony és igényli azok magas szintű elsajátítását. Tevékenységétől nem idegen a kreativitás. Önképzés útján folyamatosan fejleszti tudását.

 

 

 

 

 

Munkájával kapcsolatos új ismeretek, illetve készségek megszerzésében nem érdekelt, a fejlődést elutasítja.

Alkalmazhatóság, bevethetőség

Katonai, szakmai elméleti ismereteit a gyakorlatban, bármely körülmény között magas szinten képes alkalmazni.

 

 

 

 

 

Katonai, szakmai elméleti ismereteit a gyakorlatban, változó körülmények között nem képes alkalmazni.

Problémamegoldó képesség

Emberi és különösen szakmai tevékenysége során képes a rendelkezésére álló eszközökkel vagy eszközök hiányában önállóan, a keletkező problémák hatékony kezelésére, megoldására.

 

 

 

 

 

Tevékenysége során nem képes a rendelkezésére álló eszközökkel vagy eszközök hiányában önállóan, a keletkező problémák hatékony kezelésére, megoldására.

Szervezőképesség

Képes saját, illetve mások munkáját a cél elérése érdekében hatékonyan megszervezni és a végrehajtás feltételeit körültekintően biztosítani.

 

 

 

 

 

Nem képes sem önmaga, sem mások munkájának megszervezésére.

Döntési képesség

Képes a rendelkezésére álló alternatívákat több szempontból értékelni, majd kiválasztani az adott körülmények között legmegfelelőbbet. Képes a rendelkezésére álló erők és eszközök felhasználásával új döntési alternatívát kidolgozni.

 

 

 

 

 

Nem képes a rendelkezésére álló alternatívákat figyelembe venni, illetve azokat mérlegelni és értékelni.

Feladatátadási képesség

Képes mások részére az olyan minőségű feladatmeghatározásra, amely optimálisan segíti a feladat megértését és elvárt szintű teljesítését. A feladatszabásban képes érvényesíteni gyakorlati tapasztalatait.

 

 

 

 

 

A mások részére történő feladatmeghatározásban rendszerint bizonytalan, nem képes a beosztottak mozgósítására.

Követelmény-
támasztási képesség

Érvelési technikája és hiteles tudása jól segíti a feladatok elfogadtatásában, beosztottainak mozgósításában. Követelménytámasztása magas szintű és következetes.

 

 

 

 

 

Nem képes a követelménytámasztásra sem önmagával, sem másokkal szemben.

Teljesítmény értékelésének képessége

Képes az önmagának, illetve általa másoknak megszabott feladatokat a végrehajtás során folyamatosan ellenőrizni és a befejezést követően reálisan értékelni, valamint ezen tapasztalatokat hatékonyan felhasználni.

 

 

 

 

 

Nem képes az önmagának, illetve mások részére megszabott feladatokat figyelemmel követni és azokat egy minimálisan elvárható szinten értékelni.

Szakmai, technológiai fegyelmezettség

Az előírásokat, az elvárásokat szakmai tevékenységében gördülékenyen, hibamentesen teljesíti.

 

 

 

 

 

Az előírásokat, az elvárásokat szakmai tevékenységében magas hibaszázalékkal teljesíti.

Új eljárások kidolgozására való képesség

Innovatív személyiség. Tevékenységében kézzelfoghatóan és magas szinten megjelenik a kreativitás.

 

 

 

 

Tevékenységében nem jelenik meg a kreativitás. Nem innovatív személyiség.

Munkabírás, terhelhetőség

Munkaintenzitása a feladat-végrehajtás során mindvégig magas fokú, terhelhetősége messze kiemelkedik az átlag fölé. Tisztában van saját teherbíró képességével.

 

 

 

 

 

Munkaintenzitása nem kielégítő, munkavégzésére a látszattevékenység a jellemző. Általában tiltakozik a megterhelő feladatok ellen, azokat nem is képes elvégezni.

Munkavégzés minősége

Személye mindenkor garanciát jelent a munka magas színvonalon történő elvégzésére.

 

 

 

 

 

A rábízott feladatok végrehajtása alól igyekszik kibújni, a végrehajtást másokra áthárítani.

Katonai törzskultúrában való jártasság

Az érvényes szabályzók kiemelkedően magas szintű alkalmazása szóban és írásban, az informatikai eszközök alkalmazásában egyaránt.

 

 

 

 

 

Az érvényes szabályzók kirívóan alacsony szintű alkalmazása szóban és írásban, az informatikai eszközök alkalmazásában egyaránt.

7. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez319

7. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez320

8. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez321


IGAZOLÁS
HVK Személyzeti Csoportfőnökség

IGAZOLÁS

Igazolom, hogy      (név, rf.)
     (szül. év, hónap, nap)
     (anyja neve)
     (lakcíme),

a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 126/A. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatározott feltételeknek megfelel.
A Hjt. 126/A. § (3) bekezdése alapján a jelen igazolás kiállítására a hivatásos állomány tagja részére az állam készfizető kezességével megvalósuló hitelkonstrukció igénybevétele érdekében került sor.

Budapest, ...............................................

................................................................………
csoportfőnök

9. számú melléklet a 10/2002. (III. 5.) HM rendelethez322

1

A rendeletet a 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 288. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2013. augusztus 13. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 278–283. §-át.

2

Az 1. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3–7. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 8. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A 9. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 10. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

9

A 11. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 11. § (5) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 11. § (7) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 5. §-a iktatta be.

12

A 11. § (8) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be.

13

A 11. § (9) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be.

14

A 12. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

15

A 12. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 13. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

17

A 14. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

18

A 15. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 17. § (1) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 17. § (3) bekezdését az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

22

A 17. § (4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 17. § (5) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

24

A 17. § (6) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

27

A 18. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

28

A 18. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

29

A 18. § (4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés h) pontja.

30

A 19. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 21. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

32

A 22. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 25. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 26. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

35

A 27. § nyitó szövegrésze a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 29. § (3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés l) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 29. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 30. §-t az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 1. §-a iktatta be.

40

A 33. § a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

42

A 36. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 37. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

44

A 40. § (1) bekezdés c) pontja a 11/2010. (V. 12.) HM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

45

A 40. § (2) bekezdés a) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

46

A 40. § (3) bekezdés i) pontját a 4/2011. (VI. 7.) HM rendelet 16. §-a hatályon kívül helyezte.

47

A 40. § (5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés o) pontja hatályon kívül helyezte.

48

A 41. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés d)–e) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 42. § (5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés p) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 44. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

51

A 44/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 15. §-a iktatta be.

52

A 45. § (1) bekezdése a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 45. § új (2) bekezdését a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva.

54

A 45. § (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 3. § (2) bekezdése.

55

A 45/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 16. §-a iktatta be, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

56

A 46. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 47. § (1) bekezdés b) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

58

A 48. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés q) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 49. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az 50. § (1) bekezdése a 35/2007. (VIII. 24.) HM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 51. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 51. § (1) bekezdés a) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

64

Az 51. § (2) bekezdésének második mondatát a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 17. §-a iktatta be.

65

Az 52. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

66

Az 52. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés u) pontja hatályon kívül helyezte.

67

Az 54. § (1) bekezdését a 19/2010. (XII. 27.) HM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte.

68

Az 54. § (3) bekezdését az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

69

Az 54. § (4) bekezdését az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés w) pontja.

70

Az 55. § (2) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés x) pontja hatályon kívül helyezte.

71

Az 55. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

72

Az 55. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés x) pontja hatályon kívül helyezte.

73

Az 56. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (1) bekezdés y) pontja szerint módosított szöveg.

74

Az 57. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

75

Az 58. § (1) bekezdése az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

76

Az 58. § (2) bekezdése a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

Az 58. § (3) bekezdését a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

78

Az 58. § (4) bekezdését a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

79

Az 58. § (5) bekezdését a 4/2011. (VI. 7.) HM rendelet 14. §-a iktatta be, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

81

A 63. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 65. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 68–69. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 71. § eredeti szövegének jelölését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 21. §-a (1) bekezdésre változtatta.

85

A 71. § (2) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 21. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

86

A 71. § (3) bekezdését a 178/2009. (XII. 29.) HM rendelet 11. §-a iktatta be.

87

A 72. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 73. § (2) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

89

A 74. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 75. § (2) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

91

[A 76. § (1) bekezdésének a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés e) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „ , a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyvet és” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

92

[A 79. § (1) bekezdésének a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés f) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „a személyi beszélgetésről készült jegyzőkönyvét és” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

93

A 79/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet – a Magyar Közlöny 2006. évi 34. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő – 22. §-a iktatta be.

94

A 80. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 18. §-a iktatta be.

95

A 82. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 85. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

97

A 86. § (3) bekezdés a) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 86. § (3) bekezdés g) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

99

A 86. § (3) bekezdésének h) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 86. § (3) bekezdés i) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

101

A 86. § (5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte.

102

A 87. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

103

A 90. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

104

A 90. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés l) pontja hatályon kívül helyezte.

105

A 90/A. §-t a 14/2011. (X. 28.) HM rendelet 16. §-a iktatta be, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

106

A 91. §-t és az azt megelőző alcímet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés m) pontja hatályon kívül helyezte.

107

A 92. § (2) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés n) pontja hatályon kívül helyezte.

108

A 92. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

109

A 92. § (4) bekezdése a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

110

A 92. § (5) bekezdését az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 5. §-a iktatta be.

111

A 93. § (1) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

112

A 94. § (1) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés o) pontja hatályon kívül helyezte.

113

A 94. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

114

A 95. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 95. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 95. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 95. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 95. § (5) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

119

A 95. § (7) bekezdését a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

120

A 95. § új (8) bekezdését az 1/2003. (I. 16.) HM rendelet 1. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatva.

121

A 95. § eredeti (8) bekezdésének számozását az 1/2003. (I. 16.) HM rendelet 1. §-a (9) bekezdésre változtatta, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 95. § (10)–(11) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés p) pontja.

123

A 96. § (2)–(3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés q) pontja hatályon kívül helyezte.

124

A 96. § (6) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 26. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés q) pontja hatályon kívül helyezte.

126

A 97. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 97. § (4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

128

A 97. § (7) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 97. § (8) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés r) pontja hatályon kívül helyezte.

130

A 97. § (9) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

131

A 97. § (10) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 27. § (3) bekezdése iktatta be.

132

A 98. § (1) bekezdése a 28/2007. (VII. 9.) HM rendelet 5. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés t)–w) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 99. § (1) bekezdése a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

134

A 99. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés x) pontja szerint módosított szöveg.

135

A 99. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés s) pontja hatályon kívül helyezte.

136

A 99. § (5) bekezdését a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 29. § (2) bekezdése állapította meg.

137

A 99. § (6) bekezdését a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés s) pontja.

138

A 100. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés y) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 101. § (5) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A 101. § (6) bekezdése a 28/2007. (VII. 9.) HM rendelet 6. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés t)–w) pontja szerint módosított szöveg.

142

A 102. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 31. § (1) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 102. § (3) bekezdése a 28/2007. (VII. 9.) HM rendelet 7. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés t)–w) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 103. § (3) bekezdése a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 8. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

145

A 103. § (5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés t) pontja hatályon kívül helyezte.

146

A 105. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 105. § (3)–(4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 32. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés u) pontja.

148

A 106. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

149

A 107. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

150

A 107. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

151

A 107. § (3) bekezdése a 14/2011. (X. 28.) HM rendelet 17. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés d)–e) pontja szerint módosított szöveg.

152

A 107. § (4) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 34. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés w) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 108. § (1) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés x) pontja hatályon kívül helyezte.

154

A 108. § (2) bekezdése a 28/2007. (VII. 9.) HM rendelet 8. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés w) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 108. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

156

A 108. § (4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 35. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

157

A 109. § (1) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

158

A 109. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 109. § (7) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 111. § a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 37. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

161

A 112. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

162

A 112. § (2) bekezdés d) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés y) pontja hatályon kívül helyezte.

163

A 112. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 112. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés z) pontja hatályon kívül helyezte.

165

A 112. § (5) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

166

A 112. § (6) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés z) pontja hatályon kívül helyezte.

167

A 112. § (7) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 38. § (2) bekezdése iktatta be, haátlyon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (2) bekezdés z) pontja.

168

A 113. § (1) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

169

A 113. § (2)–(3) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

170

A 113. § (4)–(5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

171

A 114. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

172

A 116. § (1) bekezdésének első mondata a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

173

A 116. § (5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

174

A 117. § b) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 40. §-ával megállapított szöveg.

175

A 118. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

176

A 118. § (5) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

177

A 118. § (6) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

178

A 118. § (7) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 119. § (1)–(2) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

180

A 119. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 42. §-ával megállapított szöveg.

181

A 120. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

182

A 120/A. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 25. §-a iktatta be.

183

A 120/B. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 25. §-a iktatta be.

184

A 121. § (1)–(2) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

185

A 123. § (1) bekezdésének a) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

186

A 123. § (1) bekezdés d) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

187

A 123. § (1) bekezdés e) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

188

A 123. § (1) bekezdés f) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 123. § (1) bekezdésének h) pontját a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 45. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

190

A 123. § (1) bekezdés i) pontját a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 45. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

191

A 123. § (2) bekezdésének a) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 45. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

192

A 123. § (2) bekezdésének d) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 45. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

193

A 123. § (2) bekezdésének j) pontját a 28/2007. (VII. 9.) HM rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

194

A 123. § (2) bekezdés k) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 26. § (3) bekezdése iktatta be.

195

A 123. § (3) bekezdését az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 7. §-a iktatta be.

196

A 123/A. §-t megelőző alcímet a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 46. §-a iktatta be.

197

A 123/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 46. §-a iktatta be. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

198

A 123/A. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 123/A. § (4) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

200

A 123/A. § (5) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 123/A. § (6) bekezdés b) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

202

A 123/A. § (7) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte.

203

A VIII. Fejezet címe a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

204

A VIII. Fejezet alcíme a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

205

A 124. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

206

A 124. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

207

A 124. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 124. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

209

A 124. § (5) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és l) pontja szerint módosított szöveg.

210

A 124. § (6) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 47. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés l) pontja.

211

A 125. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és m) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 125. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és n) pontja szerint módosított szöveg.

213

A 125. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

214

A 125. § (5) bekezdését a 22/2009. (XII. 29.) HM rendelet 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

215

A 125. § (6) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és o) pontja szerint módosított szöveg.

216

A 125. § (7) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 48. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

217

A 126. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és p) pontja szerint módosított szöveg.

218

A 126. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 49. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

219

A 126. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 126. § (5) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és q) pontja szerint módosított szöveg.

221

A 126. § (6) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 127. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

223

A 127/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 51. §-a iktatta be.

224

A 127/A. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés r)–s) pontja szerint módosított szöveg.

225

A 127/A. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

226

A 127/A. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és q) pontja szerint módosított szöveg.

227

A 127/A. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés j) és t) pontja szerint módosított szöveg.

228

A 127/B. §-t a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 28. §-a iktatta be.

229

A 128. § a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 52. §-ával megállapított szöveg.

230

A 128. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés u) pontja szerint módosított szöveg.

231

A 128. § (3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés o) pontja hatályon kívül helyezte.

232

A 130. § (1) bekezdés b) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

233

A 130. § (1) bekezdés c) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés p) pontja hatályon kívül helyezte.

234

A 130. § (1) bekezdésének d) pontját a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 53. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés p) pontja.

235

A 130. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 53. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

236

A 130. § (3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

237

A 132. § (1) bekezdés a) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

238

A 132. § (1) bekezdés b) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

239

A 132. § (1) bekezdés c) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés q) pontja hatályon kívül helyezte.

240

A 132. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 54. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

241

A 132. § (2) bekezdés d) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

242

A 132. § (2) bekezdés e) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

243

A 133. § (2) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (2) bekezdés w) pontja szerint módosított szöveg.

244

A 133. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

245

A 133. § (4) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

246

A 133. § (5) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 55. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés s) pontja.

247

A 133. § (6) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 55. § (2) bekezdése iktatta be.

248

A 134. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

249

A 134. § (1) bekezdés a) pont ab)–ac) alpontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés u) pontja hatályon kívül helyezte.

250

A 134. § (1) bekezdése a) pontjának ag) alpontját a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

251

A 134. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés v) pontja hatályon kívül helyezte.

252

A 134. § (1) bekezdés c) pont ca)–cb) alpontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés w) pontja hatályon kívül helyezte.

253

A 134. § (1) bekezdése c) pontjának cc) alpontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 56. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

254

A 134. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés w) pontja hatályon kívül helyezte.

255

A 134. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 56. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

256

A 135. § (1) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

257

A 135. § (2)–(3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés x) pontja hatályon kívül helyezte.

258

A 135. § (6) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 136. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 58. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

260

A 136. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 58. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

261

A 136. § (4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

262

A 137. § (1) bekezdésének a) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

263

A 137. § (1) bekezdésének b)–d) pontját a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

264

A 137. § (1) bekezdés e) pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

265

A 137. § (2) bekezdésének a) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 59. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

266

A 137. § (2) bekezdésének b) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 59. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

267

A 137. § (2) bekezdés c) pontját a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (3) bekezdés y) pontja hatályon kívül helyezte.

268

A 137. § (2) bekezdésének d) pontja a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 59. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

269

A 137. § (2) bekezdésének e) pontját a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

270

A 137. § (3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 33. §-a iktatta be.

271

A 138. § a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

272

A 138/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 30/2003. (IX. 11.) HM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 19/2004. (VIII. 16.) HM rendelet 37. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 38. §-a alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

273

A 138/A. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 61. §-ával megállapított szöveg.

274

A 138/A. § (4) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

275

A 138/B. §-t és az azt megelőző alcímet a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 7/2011. (VIII. 18.) HM rendelet 2. §-a.

276

A 139/A. §-t megelőző alcímet a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 62. §-a iktatta be, szövege a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

277

A 139/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 62. §-a iktatta be, szövege a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

278

A 139/A. § (3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

279

A 139/A. § (6) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

280

A 139/A. § (8) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

281

A 139/A. § (9) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

282

A 140. § (1) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

283

A 140. § (3) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

284

A 140. § (4)–(5) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 63. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés b) pontja.

285

A 140. § (6) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 63. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

286

A 141. § (1) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

287

A 141. § (2)–(4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 13. §-ának 104. pontja hatályon kívül helyezte.

288

A 141. § (5) bekezdését a 39/2002. (VI. 25.) HM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés c) pontja.

289

A 141/A. §-t az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 8. §-a iktatta be.

290

A 142. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 13. §-ának 104. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 36. §-a iktatta be.

291

A hatálybalépés időpontja 2012. szeptember 25.

292

A 143. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 13. §-ának 104. pontja hatályon kívül helyezte.

293

A 144. § (1) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

294

A 144. § (2) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 64. §-ával megállapított szöveg.

295

A 144. § (3) bekezdése a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 64. §-ával megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés f)–g) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 144. § (4) bekezdését a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

297

A 145. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

298

A 146. § (1) bekezdése a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 8. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

299

A 146. § (6) bekezdését az 1/2008. (I. 30.) HM rendelet 9. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés d) pontja.

300

A 147/A. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 65. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 66. § (1) bekezdése alapján 2006. február 12-étől kezdődően legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig felül kell vizsgálni a személyügyi (humán) szervek felépítését és létszámát, és a szükséges szervezeti módosításokat úgy kell megtenni, hogy a törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott személyügyi feladatok végrehajtása biztosított legyen.

301

A 147/A. § (1)–(2) bekezdését a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

302

A 147/A. § (6) bekezdését a 15/2008. (VI. 20.) HM rendelet 19. § (1) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

303

A 147/B. §-t a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 65. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 67. § (3) bekezdése alapján a rendelkezés 2006. év folyamán még egy alkalmommal, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének 50. évfordulója (2006. október 23.) tiszteletére alkalmazható.

306

A 147/B. § (3) bekezdése a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

308

A 148. § (2)–(4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 13. §-ának 104. pontja hatályon kívül helyezte.

309

Az 1. számú melléklet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

310

A 2. számú melléklet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

312

A 3. számú melléklet Kitöltési Útmutatójának 3. b) pontja a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 8. § (2) bekezdése, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

313

A 3. számú melléklet Kitöltési útmutató 7. pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

314

A 3. számú melléklet Kitöltési útmutató 10. pontja a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

315

A 4. számú melléklet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

316

Az 5. számú melléklet a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (3) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

317

Az 5. számú melléklet Kitöltési Útmutatójának 2. pontja a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 8. § (2) bekezdése, a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 39. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

318

A 6. számú melléklet a 31/2003. (X. 16.) HM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

319

A 7. számú mellékletet a 20/2012. (IX. 17.) HM rendelet 40. § (4) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

320

Az újabb 7. számú mellékletet a 30/2003. (IX. 11.) HM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 67. § (1) bekezdésének a) pontja.

321

A 8. számú mellékletet a 4/2006. (II. 7.) HM rendelet 66. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 4/2011. (VI. 7.) HM rendelet 15. § e) pontja szerint módosított szöveg.

322

A 9. számú mellékletet a 17/2009. (XII. 3.) HM rendelet 9. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 7/2011. (VIII. 18.) HM rendelet 2. §-a.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére