• Tartalom

104/2002. (HK 1/2003.) HM utasítás

104/2002. (HK 1/2003.) HM utasítás

a Budapest X. kerület Salgótarjáni úti objektum működésével és védelmével összefüggő irányítási feladatokról*

2002.12.18.
A honvédelemről szóló, többször módosított 1993. évi CX. törvény 41. § (2) bekezdésének (p) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a Budapest, X. Salgótarjáni út 20. szám alatti épületben (a továbbiakban: objektum) elhelyezett szervekre terjed ki.

2. § (1) Az objektum működésével és védelmével összefüggő feladatok irányítására objektumparancsnoki rendszert kell kialakítani. Az objektumparancsnokot a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkár bízza meg.

(2) Az objektumparancsnok jogköre kiterjed az objektumban állandó jelleggel elhelyezett vagy ideiglenesen ott tartózkodó valamennyi szervre. Az objektumban elhelyezett szervek vezetői az objektumparancsnok intézkedéseit figyelembe veszik és végrehajtják. Tevékenységét a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Részvénytársaság Vagyonkezelő Igazgatóság (a továbbiakban: HM EI Rt. VI) őrzésvédelmi területfelelősével, valamint a helyi üzemeltetés vezetőjével (a továbbiakban: üzemeltetésvezető) együttműködve végzi. Az objektumparancsnok felelősségi körébe tartozó feladatok tekintetében az üzemeltetésvezető feladatai a HM EI Rt. vagyonkezelő igazgatójának együttműködésével kerülnek meghatározásra.

(3) Az objektumparancsnok a felelősségi körébe tartozó feladatok ellátása során ellenőrzési és feladatszabási jogkörrel rendelkezik az objektumban elhelyezett szervek felett.

(4) Az objektumparancsnok szabályozza az objektum működési rendjét, melyet a HM EI Rt. vagyonkezelő igazgató ellenjegyez. A Katonai Biztonsági Hivatal nemzetbiztonsági működésének sajátosságaira tekintettel szükséges, eltérő rendelkezéseket a Katonai Biztonsági Hivatalnak az objektumban elhelyezett szervezeti egységének vezetőjével egyezteti.

(5) A helyi üzemeltetésvezetővel együttműködve az objektumparancsnok

a) tervezi-szervezi az objektum őrzés-védelmét,

b) szabályozza az objektumba való be- és kilépés, anyagszállítás rendjét,

c) kialakítja a szolgálati- és magángépjárművek parkolási rendjét,

d) kidolgozza az elemi-, légicsapás, továbbá a bomba- és terrorveszélyeztetettség esetén betartandó rendszabályokat.

(6) Az objektumparancsnok feladatai végrehajtása érdekében együttműködik

a) az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnoksággal (a továbbiakban: MH ÖLTP),

b) Katonai Biztonsági Hivatallal,

c) HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatósággal,

d) az illetékes önkormányzattal, rendőrkapitánysággal, tűzoltósággal.

3. § (1) Az objektum őrzés-védelméért, a biztonsági és zárt területeken elhelyezett riasztó rendszerek riasztása esetén a reagáló erőkkel való biztosításáért a HM EI Rt. felel.

(2) Az objektumban elhelyezett szervek vezetői és a HM Információ- és Dokumentumvédelmi Főosztály (továbbiakban: HM IDVF) vezető feladata a személyi-, fizikai-, dokumentum-, elektronikai információvédelem és az ezzel kapcsolatos eljárási biztonsági követelmények betartása.

(3) A HM IDVF az erre a célra biztosított költségkeret terhére folytatja a technikai őrzés-védelmi rendszer bővítését.

(4) A NATO dokumentum tárolására szolgáló szekrények kulcsdobozait az objektum NATO Nyilvántartó tárolja.

(5) Az objektumban elhelyezett szervek vezetői saját hatáskörükben szabályozzák a kulcsdobozok tárolási rendjét.

4. § (1) Az objektum őrzés-védelmét a HM EI Rt. VI fegyveres vagyonőrsége látja el.

(2) A fegyveres vagyonőrség Szolgálati Utasítását a HM EI Rt. VI készíti el, melyet az objektumparancsnok ellenjegyzése után a HM EI Rt. vagyonkezelő igazgatója jóváhagy.

5. § (1) A HM EI Rt. a 2001. november 16-án kötött Üzemeltetési Szerződésben nevesített szolgáltatásokat, valamint az élelmezési ellátást biztosítja.

(2) Az objektum állománya részére az egészségügyi és sportolási feltételeket az MH ÖLTP az MH Támogató Ezred útján biztosítja.

6. § Ez az utasítás az aláírását követő 8. napon lép hatályba.*

Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 10. §-a módosította. Az utasítást a 65/2020. (XI. 13.) HM utasítás 23. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2020. november 14. napjával.

*

Az utasítás aláírásának napja: 2002. december 10.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére