• Tartalom

11/2002. (HK 7.) HM utasítás

11/2002. (HK 7.) HM utasítás

a nemzetközi együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről*

2002.03.08.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. tv. 10. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján a nemzetközi együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről a következő utasítást adom ki:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás célja a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló HM utasítás* alapján engedélyezett programokkal kapcsolatos protokolláris és vendéglátási kérdések szabályozása.

(2) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a HM szerveire és szervezeteire, központi hivatalaira (a továbbiakban együtt: HM), a miniszter közvetlen irányítása alatt lévő és a miniszter felügyelete alá tartozó szervezetekre, a Katonai Főügyészségre, a Tábori Lelkészi Szolgálatra, a Magyar Honvédség középszintű vezető szerveire, katonai szervezeteire (a továbbiakban MH), illetőleg az ezen szervezetek állományába tartozó hivatásos és szerződéses katonákra, közalkalmazottakra, köztisztviselőkre terjed ki.

(3) Nemzetközi megállapodásnak a jelen utasítástól eltérő rendelkezése esetén a nemzetközi megállapodást kell alkalmazni.

(4) A miniszter és államtitkárok, a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF), a helyettes államtitkárok, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese (a továbbiakban: HVKFH) hivatalos külföldi és hazai, valamint a hivatalos külföldi vendégeik hazai programjaiban jelentkező protokolláris teendőkkel kapcsolatos tervezés, igénylések, egyeztetések végrehajtása a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatósággal (a továbbiakban: HM PNRI) együttműködve a HM Protokoll Osztály (továbbiakban HM PO) feladata.

2. § (1) Ezen utasítás alapján a meghatározott jogosultságok és járandóságok a (3) bekezdés szerinti személyi kategóriák szerint vehetők igénybe.

(2) A személyi kategóriákban foglalt beosztási kategóriák Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriákba történő részletes besorolásáról és a szolgálati beosztásokban elérhető rendfokozatokról szóló HM rendelet* szerint értelmezendők. A köztisztviselők és a közalkalmazottak személyi kategóriákba sorolása a beosztásuknak megfelelő – ugyanezen rendeletben foglalt – beosztási kategóriák szerint történik.

(3) Személyi kategóriák:

– ”A” kategória: honvédelmi miniszter;

– ”B” kategória:

a) államtitkárok, illetve államtitkári besorolású személyek,

b) helyettes államtitkárok, illetve helyettes államtitkári besorolású személyek;

– ”C” kategória: a VII–X. beosztási kategóriájú személyek;

– ”D” kategória: a VI. beosztási kategóriájú személyek;

– ”E” kategória: a IV–V. beosztási kategóriájú és alacsonyabb beosztású személyek.

(4) Az utasítás mellékleteiben meghatározottaktól való eltérést:

a) az „A”–„B” kategóriában a honvédelmi miniszter,

b) a „C”–„E” kategóriában a HM állományába tartozók esetében a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM HÁT), a Magyar Honvédség állományában lévő személyek tekintetében a HM HVKFH engedélyezi.

3. § (1) A protokolláris és vendéglátási teendőket a HM és az MH tekintetében a HM PNRI szervezi és végzi. A HM PNRI feladata a hazai és nemzetközi protokolláris feladatokhoz szükséges szolgáltatások megrendelése, szervezése, biztosítása a 7. számú melléklet szerinti – előzetesen egyeztetett – igények alapján.

(2) Az igényelt szolgáltatásokat tartalmazó igénylőlapot a felterjesztő (engedélyező) levéllel együtt kell megküldeni 14 nappal a rendezvény megkezdése előtt a koordináló szerv (a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló HM utasításban** meghatározottak szerint) részére. A koordináló szerv az igénylőlapot szakmailag véleményezi, majd végrehajtás céljából továbbítja a HM PNRI részére.

Szolgálati utazásokkal kapcsolatos jogosultságok

4. § (1) A kiutazások alkalmával az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek jogosultak a kormányvárót – a „C” kategóriába tartozók a VIP várót – igénybe venni. A kormányváró foglaltsága esetén az „A”–„B” kategóriába tartozó igényjogosult a VIP várót veheti igénybe.

(2) Amennyiben a külföldre utazáshoz a 2. § (3) bekezdésében jelölt személyek katonai repülőgépet vesznek igénybe, úgy a repülőgépen a HM PNRI az utazás alatt utanként – a beosztási kategóriáktól függő, az 1. sz. melléklet normáinak megfelelő mértékű – repülőellátást biztosít. A katonai repülőn utazók ellátásánál az utazók közül a legmagasabb kategóriába sorolt személy normái szerint kell az ellátást biztosítani.

(3) Az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek szolgálati utazása során házastársuk csak akkor jogosult az európai gyakorlatnak megfelelően repülőjegy-ellátásra, ha a szolgálati utazás előzményeként a fogadó fél a házastárs nevére is szóló írásbeli meghívással él, és a meghívásból egyértelműen kiderül, hogy a vendéglátó állja a szállás és a helyi utazás költségeit. A házastársnak napidíj ebben az esetben sem jár.

5. § (1) Az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek háromnál több napos kint tartózkodás esetén, illetve a fogadó országbeli gyakorlatnak megfelelően jogosultak viszontrendezvényt tartani.

(2) A „C”–„E” kategóriába tartozó személyek nem jogosultak külföldi tartózkodásuk során viszontrendezvényt tartani.

Delegációk fogadása

6. § Az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek meghívására érkező azonos vagy magasabb szintű külföldi delegációk a kormányváró, a „C” kategóriába tartozó személyekhez érkező azonos vagy magasabb szintű delegációk a VIP váró igénybevételére jogosultak. A kormányváró foglaltsága esetén az igényjogosult a VIP várót veheti igénybe.

7. § (1) A külföldi vendég, illetve delegáció ellátási szintjét a vendég, illetve a tényleges vendéglátó besorolása közül a magasabb szintű határozza meg.

(2) Az érkező külföldi delegációk elszállásolását a HM PNRI hajtja végre, elsősorban a HM szállodák igénybevételével. Amennyiben a HM szállodákban az elszállásolás nem megoldható, akkor a HM PNRI feladata a külföldi delegáció szállásbiztosításának a megszervezése.

(3) Általános szabályként a külföldi delegáció viseli az általa igénybe vett szállás költségét, azonban a partnerszervezetekkel kötött két- vagy többoldalú megállapodásban meghatározottak szerint a magyar fél is viselheti. Amennyiben a külföldi delegációk szállásának költségét a magyar fél viseli, úgy a delegációt szintjének megfelelően a 2. sz. mellékletben meghatározottak szerint kell elhelyezni.

8. § (1) A külföldi delegáció tagjai részére napi háromszori étkezést kell biztosítani. Amennyiben a magyar fél a költségviselő, az utasítás 3. sz. mellékletében megjelölt normák szerint kell eljárni.

(2) A külföldi delegáció tagjai részére elsősorban a HM és MH intézményeiben kell biztosítani a napi étkezéseket.

(3) Az „A”–„D” kategóriákba tartozó személyek vendégeként érkező külföldi delegáció részére egy alkalommal – elsősorban a HM és MH intézményeiben – díszétkezést kell biztosítani, amelyen a magyar tárgyaló delegáció is részt vesz. A díszétkezés normáit az utasítás 4. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A külföldi delegáció főétkezésein – a díszétkezés kivételével – a fogadó magyar fél vezetője vagy a helyettesítésére kijelölt személy, valamint a delegáció állandó kísérője és a tolmács vehet részt.

(5) A külföldi delegáció programjának lebonyolításához szükséges személyzet (protokolltiszt, állandó kísérő, tolmács, delegációs gépkocsivezető, biztosító személyzet, fotós) létszámát és ellátását a fogadási tervben kell szerepeltetni. A jóváhagyott létszámtól való indokolt eltérést a fogadást engedélyező hagyja jóvá.

(6) A kulturális és büféköltségeket a résztvevők száma alapján az 5. sz. mellékletben megjelölt normák szerint kell megállapítani.

(7) A külföldi delegáció tagjainak a 6. sz. mellékletben meghatározott mértékben, illetőleg az „A”–„C” kategóriába tartozó személyek esetében a viszonosság elve alapján adható hazánkat, kulturális értékeinket, katonai hagyományainkat reprezentáló emléktárgy, ajándéktárgy. Ha a viszonosság elve alapján történik a kölcsönös ajándékozás, azt a szolgáltatást igénylő lapon fel kell tüntetni.

9. § (1) A külföldi delegáció hazai szállításának megszervezése, biztosítása a HM PNRI feladata. A külföldi delegáció tagjai szállítására elsődlegesen a HM PNRI-nél rendelkezésre álló gépjárműveket kell igénybe venni.

(2) Amennyiben a külföldi vendég ”védett személy”*, úgy részére a vonatkozó jogszabályok szerint kell biztosítani a védelem személyi és technikai feltételeit.

(3) Amennyiben a külföldi vendég nem „védett személy”, úgy részére egyedi kérelem alapján a (2) bekezdés szerinti szolgáltatások a vonatkozó jogszabályok szerint biztosíthatóak. A biztosítást a HM meghívására érkező delegációk esetén a HM HÁT, az MH meghívására érkező delegációk esetén a HM HVKFH engedélyezi.

10. § Más állami szerv (pl.: Országgyűlés, Kormány, minisztérium) vendégeként hazánkban tartózkodó hivatalos külföldi delegációk HM-et, illetőleg MH-t érintő látogatásai programját és a fogadó szerv kérelmére felmerülő esetleges költségeinek elszámolását a HM vonatkozásában a HM HÁT, az MH tekintetében a HM HVKFH engedélyezi.

11. § (1) A honvédelmi miniszter, illetve a HM HVKF szintjének megfelelő személy által vezetett hivatalos látogatásra érkező delegációk részére katonai tiszteletadással és zászlófelvonással egybekötött fogadást kell biztosítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérő szintű delegációk esetében katonai tiszteletadással és zászlófelvonással egybekötött fogadás tartását a honvédelmi miniszter engedélyezi.

Az ajándékozás rendje

12. § (1) Az utazások és fogadások megvalósítása során az utasítás 6. sz. mellékletében meghatározottak szerinti emléktárgy, ajándéktárgy a kétoldalú kapcsolat viszonylatában minden esetben, a NATO szervezeteivel való kapcsolattartás esetében, valamint bármilyen konferencián való részvétel esetén csak a viszonosság elve alapján adományozható.

(2) Az „A”–„C” kategóriákba tartozók kölcsönös ajándékozása során, amennyiben a partner fél által adományozott ajándéktárgy, emléktárgy értéke meghaladja a 6. sz. melléklet normáit, akkor attól a viszonosság elvének megőrzése érdekében el lehet térni.

13. § (1) Az éves utazási és fogadási terveknek megfelelően – az utasítás mellékleteiben meghatározott értékösszegek figyelembevételével – a HM PNRI a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatalával (a továbbiakban HM KPSZH) való együttműködésben tervezi az éves ajándékok és emléktárgyak szükségletét és az éves költségvetés előirányzatát. A HM PNRI a költségvetési keret, valamint a HM PO igényeinek figyelembevételével elkészíti az éves beszerzési tervet, amelyet a HM védelempolitikai helyettes államtitkár hagy jóvá.

(2) Az éves utazási – fogadási tervben szereplő, továbbá az engedélyezett terven felüli utazásért – fogadásért felelős szerv vezetőjének írásos igényére – az utasításban szabályozott értékhatáron belül – engedélyezett ajándéktárgyat és emléktárgyat a HM PNRI adja ki a raktárából, és erről nyilvántartást vezet.

(3) Az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek programjához szükséges emléktárgyakat, ajándéktárgyakat a HM PO veszi át.

(4) Az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek, valamint a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály (a továbbiakban: HM NEF) vezetője által megvalósuló programokhoz a jóváhagyott éves tervhez igazodóan, több programhoz szükséges ajándéktárgyak és emléktárgyak együttesen is felvehetőek a HM PNRI raktárából. Ebben az esetben a vételezett ajándék- és emléktárgyról az átvevő szervek (HM PO és HM NEF) mennyiségi nyilvántartást kötelesek vezetni. A nyilvántartásban a megajándékozott személyt dokumentálni kell.

Egyéb rendelkezések

14. § (1) A külföldi tanintézetekben tanulmányokat folytatókra – ide értve a rövid időtartamú tanfolyamokat is – a tudományos továbbképzésben résztvevők tanulmányi útjaira, az ösztöndíjszerződések alapján külföldön tartózkodókra, a hadtörténeti kutatókra, valamint a nemzetközi kötelezettségek alapján külföldön feladatokat teljesítők (ENSZ katonai megfigyelők, békemissziós tevékenységet folytatók stb.) protokoll-kötelezettségei ellátására jelen utasításban meghatározott normákat kell alkalmazni.

(2) A NATO-ban vagy NATO melletti magyar képviseleteken, illetőleg egyéb nemzeti képviseleteken (EBESZ, NYEU, EU, CFE stb.) szolgálatot teljesítők protokolláris tevékenységére és az alkalmazandó normákra külön utasítás vonatkozik.

(3) Ezen utasításban meghatározott elvek és normák alkalmazásának helyességét a nemzetközi feladatban illetékes HM NEF, valamint a HM PNRI köteles ellenőrizni, a programok megvalósítása előtt minden esetben, illetve félévente utólag.

(4) Egyéb költségek: Az 1–8. §-ban nem szabályozott, előzetesen nem meghatározható egyéb költségek (csomagszállítás, taxi, parkolódíj, gépkocsimosatás stb.) az elrendelő utólagos engedélyével számla, bizonylat ellenében számolhatók el.

(5) Hozzátartozói program: Az „A”–„B” kategóriába tartozó személyek partnereik feleségét (férjét) hazánkba érkező delegációk fogadása alkalmával jogosultak meghívni. A „C” kategóriába tartozó személyek a viszonosság elve alapján az illetékes HM HÁT engedélyével jogosultak „Hozzátartozói program" szervezésére. A jóváhagyott programokra a mellékletekben szereplő normák 80%-a használható fel.

(6) A saját költségvetésben tervező szervezetek: az alább felsorolt szervezetek külföldi kiküldetés, hazai rendezvény címén a saját költségvetéseikben

terveznek előirányzatokat a nemzetközi kapcsolatokból eredő különféle rendezvények kiadásaira.

MK Katonai Felderítő Hivatal (MK KFH),

MK Katonai Biztonsági Hivatal (MK KBH),

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE),

MK Kormányzati Frekvencia Gazdálkodási Hivatal (MK KFGH),

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal (HM BBBH),

HM Fegyverzetellenőrzési Hivatal (HM FEH),

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM),

HM Technológiai Hivatal (HM TH),

HM Tábori Lelkész Szolgálat (katolikus, református és rabbinátus) (HM TLSZ),

HM Stratégiai Védelmi Kutató Hivatal (HM SVKH),

HM Katonai Légügyi Hivatal (HM KLH).

(7) A felsorolt szervezetek ezen utasítás hatályba lépését követő 30 napon belül együttműködési megállapodást kötelesek kötni a HM PNRI-vel. A megállapodásnak tartalmaznia kell az igényelt szolgáltatások megrendelésének, teljesítésének és elszámolásának rendjét. A (6) bekezdésben felsorolt szervezetek – kivéve MK KBH és MK KFH – a jóváhagyott és végrehajtott feladatokról havonta kötelesek részletes (programonkénti) beszámoló jelentést küldeni a HM NEF felé.

Záró rendelkezések

15. § (1) Ez az utasítás aláírása napján lép hatályba*, rendelkezéseit azonban 2002. január 1-től kell al-

kalmazni. Ezzel egyidejűleg a nemzetközi együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről szóló 29/2000. (HK 14.) HM utasítás hatályát veszti.

(2) Ezen utasítás szükség szerinti módosítására a HM NEF vezetője – a HM KPSZH főigazgatójával és a HM PNRI igazgatójával való egyeztetés után, évente március 31-ig – tesz javaslatot.


Dr. Szabó János s. k.,

honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

Katonai repülőgépen utazók utankénti ellátási normái:

Kategória

0-4 óra repülési időtartam

4 óra repülési időtartam felett

A-B

3000 Ft-ig

6000 Ft-ig

C

2000 Ft-ig

4000 Ft-ig

D

1500 Ft-ig

3000 Ft-ig

E

1500 Ft-ig

3000 Ft-ig

2. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

Szállodai elhelyezések besorolása:

Kategória

HM-MH tulajdonú, Kht. kezelésében lévő szállodai elhelyezés esetén

Külső szállodai elhelyezés esetén

szálloda kategória

elhelyezés

A

Lakosztály

**** vagy a felett

lakosztály

B

Lakosztály

**** vagy a felett

lakosztály

C

lakosztály vagy
2 ágyas szoba

*** vagy a felett

2 ágyas szoba

D-E

1 ágyas szoba

***

1 ágyas szoba

3. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

Napi ellátás költségei:

Kategória

Napi ellátás

Villásreggeli

A

15 000 Ft-ig/fő

5000 Ft-ig/fő

B

13 000 Ft-ig/fő

4000 Ft-ig/fő

C

9000 Ft-ig/fő

3000 Ft-ig/fő

D

7000 Ft-ig/fő

---

E

6000 Ft-ig/fő

---

A HM és MH objektumaiban a "Napi ellátás" egy főre eső összegének

A-B kategória esetén

75%-a

C-E kategória esetén

80%-a

4. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

Díszétkezések és állófogadások költségei:

Vendég, Vendéglátó kategória

Díszétkeztetés

Állófogadás

Terembérlet

Zeneszolgáltatás

A

20 000 Ft-ig/fő

11 000 Ft-ig/fő

5000 Ft-ig/fő

4000 Ft-ig/fő

B

17 000 Ft-ig/fő

8000 Ft-ig/fő

4000 Ft-ig/fő

3000 Ft-ig/fő

C

12 000 Ft-ig/fő

7000 Ft-ig/fő

3000 Ft-ig/fő

2000 Ft-ig/fő

D

8 000 Ft-ig/fő

6000 Ft-ig/fő

---

---

E

7 000 Ft-ig/fő

5000 Ft-ig/fő

---

---

A delegációt kiszolgáló technikai személyzet

4 000 Ft-ig/fő

3000 Ft-ig/fő

---

---

A HM-MH objektumokban a díszétkezés és az állófogadás egy főre eső összegének 75%-a használható fel. A HM-MH objektumokban terembérlet nem számolható fel.

5. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

A jóváhagyott program alapján számítható kulturális és büfé-, valamint minibárköltségek:

Kategória

Kulturális költség Ft/fő/alkalom

Büféköltség Ft/fő/nap

Szállodai elhelyezés
esetén minibár
használata szoba/fő/nap

A

5 000 Ft-ig

3 000 Ft-ig

3000 Ft-ig

B

4 500 Ft-ig

2 500 Ft-ig

2500 Ft-ig

C

4 000 Ft-ig

2 000 Ft-ig

---

D

3 500 Ft-ig

1 500 Ft-ig

---

E

3 000 Ft-ig

1 500 Ft-ig

---

6. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

A külföldi partnerek számára adható ajándékok keretösszegei ÁFA-val személyenként:

Ajándékozott

Ajándékozó

A. kategória

B. kategória

C. kategória

D. kategória

E. kategória

A kategória

35 000 Ft-ig

28 000 Ft-ig

22 000 Ft-ig

---

---

B kategória

30 000 Ft-ig

20 000 Ft-ig

18 000 Ft-ig

---

---

C kategória

25 000 Ft-ig

18 000 Ft-ig

14 000 Ft-ig

10 000 Ft-ig

8 000 Ft-ig

D kategória

22 000 Ft-ig

14 000 Ft-ig

12 000 Ft-ig

8 000 Ft-ig

7 000 Ft-ig

E kategória

15 000 Ft-ig

12 000 Ft-ig

10 000 Ft-ig

7 000 Ft-ig

6 000 Ft-ig

Az ajándéktárgy költsége a felelős szerv nemzetközi utazási-fogadási keretét terheli.

7. számú melléklet a 11/2002. (HK 7.) HM utasításhoz

 

 

 

szerv megnevezése

sz. példány

Nyt.sz.:

 

HAZAI NEMZETKÖZI VENDÉGFOGADÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
IGÉNYLÉSE

Programazonosító szám: ................................................................................................................................................................

A .................................................................................................................................................................................... meghívására
érkező ................................................................................................................................................................................. delegáció:

A) A delegációra vonatkozó adatok:

1. Ország:

2. Fogadó szerv, személy:

3. Érkező delegáció vezetője:

4. Érkező delegáció létszáma:

5. A delegáció érkezési ideje:

elutazási ideje:

6. A magyar delegáció vezetője:

7. A magyar delegáció létszáma:

8. A delegáció kiszolgáló technikai személyzet létszáma:

9. Állandó kísérő:

10. Ügyintéző neve, telefonszáma:

11. Besorolási kategória:

12. Egyéb:

B) Igényelt szolgáltatások:

1. Kormányváró biztosítása ........................................................................................................ fő részére érkezéskor, elutazáskor.

2. VIP váró biztosítás ................................................................................................................. fő részére érkezéskor, elutazáskor.

3. Ideiglenes határnyitás biztosítása ........................................................................................... fő részére érkezéskor, elutazáskor.

4. A delegáció szállítására ............................. db személygépkocsi, ............................... kisbusz biztosítása 200. ...................... év
.......................................... hónap .................. naptól ....................................................... hónap ............................................ napig.

A gépjármű kiállítási ideje:

A gépkocsivezetők jelentkezzenek:

5. Szállás biztosítása .................... fő részére, a következő megoszlásban:

............................... db lakosztály, .................................... db kétágyas szoba, ......................................... db egyágyas szoba

Helye:

200 .................. év .............................................. hó .................. naptól ................................. hó .......................... napig

Szállásköltség viselője:

6. Napi ellátás:

7. Étkezes biztosítása .............. fő vendég és ........................... fő közreműködő részére.

Helye:

Ideje:

8. Díszétkezés biztosítása ................... fő vendég és .................. fő közreműködő részére.

Helye:

Ideje:

9. Munkareggeli biztosítása ................. fő vendég és ................... fő közreműködő részére.

Helye:

Ideje:

10. Büfé biztosítása: .................. fő részére, ............. alkalommal.

11. ........ fő tolmács biztosítása. (....... fő .................. nyelvű, ....... fő .................. nyelvű, ........... fő ...................... nyelvű)

200. ........ év ..................... hó ........... naptól ......................... hó ............ napig

12. Ajándék biztosítása .................... fő részére.

Gravírozás biztosítása: .............. db ajándék ................ fő részére.

Felirat:

13. Kulturális program biztosítása .................. fő részére, ................... alkalommal.

Helye:

14. Delegációt biztosító szerv:

Biztosítók létszáma: .................. fő

15. Egyéb, esetlegesen felmerülő szolgáltatások megrendelése:

a. Terembérlet:

Helye:

Ideje:

b. Virág .................. fő részére ........................ alkalommal

c. Zászló

d. Zeneszolgáltatás:

Helye:

Ideje:

e. Autópályakártya:

Útvonal:

Ideje:

f. Dekoráció megnevezése (pl.: névtábla, virág stb.):

Helye:

Ideje:

g. Fotó, videó:

Helye:

Ideje:

h. Idegenvezető:

Helye:

Ideje:

Alkalom:

i. Irodaszer: ................ fő vendég, .................... fő közreműködő részére

j. Mobiltelefon, telefonkártya: ............... fő részére

Ideje: ............. -tól ................... -ig

k. Koszorú (szalag): .................. alkalom

Helye:

1. Technikai biztosítás (hangosítás, vetítés, konferenciabeszélgetés):

Helye:

Ideje:

C) Előzetes költségvetés:

F.sz.

Szolgáltatás

Időtartam/nap

Kategória

Egységár Ft/fő

Szolgáltatás részletesen

Összesen

B/1

Kormányváró

B/2

VIP váró

B/3

Ideiglenes határnyitás

B/4

Szállítás*

B/5

Szállás**

B/6

Étkezés***

B/7

Munkareggeli

B/8

Díszétkezés

B/9

Állófogadás

B/10

Büfé

B/11

Tolmács

B/12

Ajándék****

B/13

Kulturális költség*****

B/14

Személyi biztosítás, biztonsági szolgáltatás

B/15

Hatósági díjak, illetékek, idegenforgalmi adó

B/16

Terembérlet

B/17

Dekoráció

B/18

Zászló bérlés, vásárlás

B/19

Autópályadíj

B/20

Fotó, videó

B/21

Idegenvezetői díj

B/22

Irodaszer

B/23

Mobiltelefon használat

B/24

Koszorú

B/25

Szakértői- és tiszteletdíj

B/26

Technikai biztosítás

B/27

 

B/28

 

B/29

 

B/30

 

B/31

Egyéb******

Összesen

 

Ebből készpénz
felvétel

 

Melléklet: Programtervezet
............................., 200......, év ............................. hó ........................ nap
...............................................................................
(programfelelős /keretgazda/ szerv vezető aláírás)
............................., 200......, év ............................. hó ........................ nap
Ellenjegyző:
..............................................................................................................................
(koordináló /felügyeletet gyakorló/ szerv vezető aláírása, szerv megnevezése)
Készült: 2 példányban
Egy példány: 2 lap
Készítette:. ()

Kapják:

1. sz. pld.

koordináló szerv

2. sz. pld.

Irattár

Telefaxon továbbítva:

sz. pld.

HM PNRI

** A programfelelős (keretgazda) szerv vezetője a Hm utasítás (1) bekezdésében felsorolt személyek. A koordináló (felügyeletet gyakorló) szerv vezetője (ellenjegyző) a pénzügyi keretekre kijelölt szerv vezetője (pl. HM NEF a kétoldalú utazások; a HM VPNF a NATO és PfP utazások; a HM OTF a NATO és nem NATO képzések, tanfolyamok; a HM Hdm.Csf-ség a gyakorlatok tekintetében, stb.
Megjegyzés:

*

A "szolgáltatás részletesen"-ben megjelölendő

- személygépkocsi

- kisbusz

 

 

- nagybusz

**

A "szolgáltatás részletesen"-ben megjelölendő

- lakosztály

 

 

- kétágyas szoba

 

 

- egyágyas szoba

***

A "szolgáltatás részletesen"-ben megjelölendő

- csak reggeli

 

 

- félpanzió

 

 

- 3 x étkezés

 

 

- 1 db főétkezés
(ebéd vagy vacsora)

****

A "szolgáltatás részletesen"-ben megjelölendő

- virág

 

 

- ajándéktárgy

 

 

- emléktárgy

 

 

- ital

 

 

- egyéb

*****

A "szolgáltatás részletesen"-ben megjelölendő

- belépőjegy

 

 

- utazás

******

A "szolgáltatás részletesen"-ben megjelölendő

- helyi közlekedés

 

 

- csomagszállítás

 

 

- taxi,

 

 

- parkolódíj,

 

 

- gépkocsi mosatás

*

Az utasítást a 49/2006. (HK 11.) HM utasítás 16. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2006. április 20. napjával.

*,

_____
160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet védett személyek és kijelölt létesítmények védelmérol.

*,

_____
Az utasítás aláírásának napja: 2002. január 29.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére