PK BH 2002/11
PK BH 2002/11
2002.01.01.
Vízszennyezés környezetveszélyeztető, illetve környezetkárosító hatásának jogkövetkezményei. [1995. évi LIII. tv. 4. §, 8. § (1) bek., 99. § (2) bek. a) pont]
Az elsőfokú bíróság ítéletével 2002. január 1. napjától kezdődő hatállyal eltiltotta az alperest a környezetveszélyeztetést megvalósító azon tevékenységétől, hogy tisztítatlan, illetve a VI. vízminőségű kategóriára előírt határértéket meghaladó szennyvizét az I. patakba vezesse. Megállapította, hogy az alperes több mint tíz éven keresztül a VI. vízminőségű kategóriára előírt határértéket meghaladó minőségű szennyvizet bocsátott ki, és ezzel szennyezte a befogadó I. patakot. Magatartásával a környezetet veszélyeztette, illetve környezetkárosítást valósított meg. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a környezetvédelmi felügyelőség minden évben környezetvédelmi bírságot szabott ki vele szemben. A beszerzett környezetvédelmi szakvélemény alapján azt is megállapította, hogy az alperes jelentős beruházást hajtott végre a környezetvédelmi célok érdekében. A környezetszennyezés nem olyan súlyú, amely a jogszabályban megjelölt határérték betartását azonnal indokolttá tenné. Ezért az alperes számára két év teljesítési határidőt határozott meg.
A peres felek fellebbezései folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az alperest azonnali hatállyal tiltotta el a környezetet veszélyeztető tevékenységtől. Kifejtette jogi álláspontját, amely szerint a környezet veszélyeztetése az 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban Ktv.) 4. §-a g) és t) pontjának figyelembevételével a kibocsátási határérték túllépésével megvalósult. A felperes fellebbezését a Ktv. 8. §-ának (1) bekezdése alapján alaposnak találta, és azonnali hatállyal kötelezte az alperest a teljesítésre.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a keresetnek jogalap hiányában történő elutasítása érdekében. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta. Állította: az a körülmény, hogy a répatisztítás során keletkező és alperes által kezelt szennyvíz KOI értéke az előírt határértéket meghaladja, önmagában nem jelent környezetveszélyeztetést. A perben beszerzett szakértői vélemény, különösen a kiegészítő szakértői vélemény azt tanúsítja, hogy az alperes szennyvízkibocsátása a környezetet nem károsítja, és az ökoszisztéma egyetlen elemére sem jelent veszélyt. A másodfokú bíróság téves jogszabály-értelmezése folytán a védekezését alátámasztó bizonyítékokat nem értékelte, és ezzel a Pp. 206. §-ának rendelkezését sértette meg. Ebből következően az eljárt bíróság tévesen alkalmazta az alperessel szemben a Ktv. 99. §-a (2) bekezdésének g) pontjában meghatározott szankciót.
A megyei főügyészség a felperes felülvizsgálati ellenkérelmével a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta az ítélet helyes indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
Az eljárt bíróság megalapozottan állapította meg, hogy az alperes termelőtevékenysége során káros vízszennyezést valósít meg, mivel a kibocsátási határértéket meghaladó minőségű szennyvíz kibocsátásával szennyezi a befogadó I. patakot. A környezetvédelmi hatóság határozatai és dr. P. I. környezetvédelmi szakértő szakvéleménye alapján megállapítható, hogy a káros vízszennyezés elsősorban az alperes termelésének ún. kampányidőszakát megelőző időben, akkor jelentkezik, amikor a tározótó vizét leeresztik az I. patakba. Ekkor a kritikus KOI érték (a természetes eredetű szennyezőanyag-tartalom) a határérték többszörösének felel meg. A szennyező anyag a bomlása során fellépő oxigénigénye miatt – időegység alatt nagy mennyiségben való kivezetés esetén – a vizek élő szervezeteit, elsősorban a halakat károsíthatja. A felperes által a másodfokú eljárásban becsatolt környezetvédelmi hatósági határozatok azt is tanúsítják, hogy a per tartama alatt, az 1999. évben mért adatok szerint is folytatta az alperes a felperes keresetében sérelmezett tevékenységét.
A megalapozott tényállás alapján az eljárt bíróság a jogszabály helyes alkalmazásával állapította meg, hogy az alperes e magatartásával megvalósította a törvényben meghatározott környezetet veszélyeztető tevékenységet. Ennek jogkövetkezményeként a Ktv. 99. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján megalapozottan tiltotta el az alperest a jogsértő magatartástól.
Az alperes elvileg helytállóan hivatkozott arra, hogy a törvény 4. §-ának g) pontjában definiált környezetszennyezés nem azonosítható a környezetveszélyeztetés, különösképpen pedig a környezetkárosítás fogalmával [4. § j) és l) pontja). A törvény 4. §-ában definiált határértékek (igénybevételi, kibocsátási, szennyezési határérték) bármelyikének a túllépése azonban a környezet veszélyeztetését idézheti elő, vagyis a környezet olyan használatát jelenti, melynek következtében káros környezeti hatások léphetnek fel. Az azok elleni megfelelő védelmi, biztonsági intézkedések elmulasztása esetén ezek a környezetet károsító hatások nagy valószínűséggel be is következnek.
A Ktv.-nek a környezetszennyezés-környezetveszélyeztetés-környezetkárosítás hármas fogalomrendszerén alapul a Ktv.-ben meghatározott engedélyezés-, kötelezés- és szankciórendszer. Ez az összehangolt eszközrendszer a korábbi szabályozáshoz képest fokozott jelentőséghez juttatja a környezetkárosodás, tehát azon állapot bekövetkeztének a megelőzését, amikor a környezet természetes vagy korábbi állapota csak beavatkozással vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetve amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti [4. § k) pont]. Az adott fogalomrendszerben a határértékek a környezet potenciális veszélyeztetésének a jelzőrendszerei. Túllépésük a környezet károsodásának veszélyére figyelmeztet. Az adott körülmények vizsgálata alapján vonható le következtetés arra vonatkozóan, hogy a környezetet veszélyeztető állapot ténylegesen fennáll-e.
Az alperes megalapozatlanul hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az adott esetben a kibocsátási határérték túllépése a környezet potenciális veszélyhelyzetét sem idézte elő. A peradatok alapján ezzel szemben az állapítható meg, hogy a szennyezett víznek a tározótóból történt leeresztése időszakában az I. patak adott szakaszán a korábbi években tömeges halpusztulás volt tapasztalható. Az alperes által a másodfokú eljárásban becsatolt, a G.-i Halászati Tsz.-től származó nyilatkozat ennek megcáfolására nem alkalmas. A nyilatkozat inkább azt támasztja alá, hogy még 1999. évben is káros hatást gyakorolt a vízminőség megváltozása a halak élőhelyére: ,,A fent említett szakaszon tömeges halpusztulást nem tapasztaltunk. A halak elmenekülhettek a nagy valószínűséggel oxigénhiányos környezetből, mert a néhány darab elhullott halon kívül szinte semmilyen hallal nem találkoztunk a halászat során.'' Ebből következően nem alapos az alperesnek az a védekezése, hogy szennyvízkibocsátása a környezetet nem károsíthatta, és az ökoszisztéma egyetlen elemére sem jelentett, illetve nem jelenthetett veszélyt. Az alperes által hivatkozott környezetvédelmi szakértői vélemény egyébként következtetéseinek ellentmondásai ellenére – a környezetveszélyeztetés tényét maga is rögzíti.
A kirendelt környezetvédelmi szakértő – ebben a körben valóban a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szakértői kompetenciájába tartozóan – azt is véleményezte, hogy az alperes a kritikus, a kampányidőszakot megelőző időben megvalósított vízszennyező tevékenysége során birtokában van azoknak az eljárásoknak, amelyekkel a környezetkárosodás veszélyének előidézését, illetve magát a környezetkárosodás bekövetkezését megelőzheti. A szakértő nyilatkozata szerint a szennyvíztározó tóból kivezetett szennyvíz hígítással, illetve a kibocsátási mennyiség szabályozásával könnyen kezelhető úgy, hogy a váratlannak és véletlennek egyáltalán nem minősíthető kibocsátás károsító hatással ne járjon.
Mivel a felperes keresete – a szakértő és az alperes érvelésével szemben – nem az alperesnek az ipari tevékenység folytatásától, hanem a környezetet veszélyeztető, pontosan körülírt tevékenységtől való eltiltására irányult, a keresetnek helyt adó jogerős ítélet sem többet, sem kevesebbet nem ír elő az alperes kötelezettségeként, mint azt, hogy legalább a számára ismert és jelenleg is rendelkezésére álló eljárások alkalmazásával előzze meg az élővíznek az ipari szennyvizével történő veszélyes, illetve káros mértékű a szennyezését. Ennek megfelelően a bíróság a Ktv. 99. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján jogszerűen tiltotta el az alperest a jogsértő magatartástól, mégpedig a Ktv. 8. §-ának (1) bekezdése szerint azonnali hatállyal. Ebből következően indokoltan mellőzte a további tanúbizonyítást, amelyet az alperes az ésszerű teljesítési határidő tisztázása érdekében indítványozott.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-a (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.IX.22.663/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás