MK BH 2002/112
MK BH 2002/112
2002.03.01.
A sztrájk alatt – amennyiben az jogszerű – a munkavállalót munkavégzési kötelezettség általában nem terheli. A sztrájkról szóló törvény munkaviszonyra vonatkozó szabály, ebből következően a sztrájkban részt vevő munkavállaló ezzel összefüggő munkaidő-kiesése a Munka törvénykönyvében meghatározott munkavégzés alóli mentesülésnek minősül. A sztrájkban való részvétel miatt kiesett munkaidőt – munkaidőkeret alkalmazása esetén – a munkaidő számítása ezen pontjától figyelembe kell venni, de díjazás – eltérő kikötés hiányában – nem jár a munkavállalónak [Mt. 13. § (5) bek., 107. § h) pont; 1989. évi VII. tv. 6. § (1) és (3) bek.].
A kérelmező 1999. január 4. napjától sztrájkot kezdeményezett. A kérelmezett területi igazgatója 1999. február 18. napján tájékoztatta a hozzá tartozó egységek vezetőit, hogy a sztrájkban részt vett munkavállaló, valamint a rendkívüli hóakadályok következtében a munkahelyükön megjelenni nem tudó munkavállalók emiatt kieső munkaideje az Mt. 107. §-ának g) pontja alapján igazolt, nem fizetett távollétnek minősül, de a havi munkaidőkeret (kötelező óra) teljesítése szempontjából nem vehető figyelembe.
A kérelmező az intézkedés miatt kifogást nyújtott be, mert a kérelmezett szerint túlmunka csak akkor számolható el, ha a munkavállaló már teljesítette a sztrájk miatt kiesett időt.
A kérelmező a sikertelen egyeztetést követően munkaügyi vitát kezdeményezett.
A munkaügyi bíróság a végzésével megállapította, hogy az utasítás jogellenes abban a részében, amellyel a sztrájkoló munkavállalók sztrájk miatt kiesett munkaidejének figyelembevételét a havi munkaidőkeret telesítése szempontjából kizárta.
A munkaügyi bíróság a döntését arra alapította, hogy a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének [1989. évi VII. tv. 6. § (1) bekezdése], erre tekintettel a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól [Mt. 107. § h) pont]. Erre az időre munkabér nem jár, azonban a munkaidőkeret szempontjából figyelembe kell venni, mert az Mt. 107. §-ában megjelölt okból távol levő dolgozótól nem kívánható meg ennek az időnek az utólagos ledolgozása, kivéve, ha a munkáltató engedélye alapján mentesült a munkavégzés alól.
A kérelmezett fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság a végzésével az elsőfokú bíróság határozatát annak helytálló indokaira tekintettel helybenhagyta.
A jogerős végzés hatályon kívül helyezése és a kérelmező kérelmének elutasítása iránt a kérelmezett felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az 1989. évi VII. tv. (Szt.) 6. §-ának (3) bekezdésében foglaltak megsértését panaszolta, mert a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés folytán a sztrájk miatt kiesett munkaidőt a havi munkaidőkeret teljesítése szempontjából nem lehet úgy tekinteni, mintha a munkavállaló dolgozott volna. Amennyiben az így kiesett időt be kellene számítani, sok esetben ezzel az idővel a munkavállalónak a havi munkaidőkereten felül jelentkezne túlmunkának minősülő munkaideje, amit ekként is kellene díjazni. Téves az eljárt bíróságoknak az az álláspontja is, hogy a sztrájkoló munkavállaló távolléte az Mt. 107. §-ának h) pontja alapján igazolt távollétnek minősül.
A kérelmező ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkavállalót a rendes és a rendkívüli munkaidő alatt terheli munkavégzési kötelezettség. Azokat az esete-
ket, amikor valamilyen okból a munkavállalónak nem kell munkát végeznie, noha a munkaideje folytán erre kötelezett lenne, az Mt. 107. §-a határozza meg. Az Mt. 107. §-ának h) pontja szerint mentesül a munkavállaló a munkavégzési kötelezettsége alól munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a munkáltató engedélye alapján.
A sztrájkról szóló 1989. évi VII. tv. 6. §-ának (1) bekezdése szerint a sztrájk kezdeményezése, illetve a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének, amiatt a dolgozóval szemben hátrányos intézkedés nem tehető, de a (3) bekezdés szerint a sztrájk miatt kiesett munkaidőre – eltérő megállapodás hiányában – a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg. Az előbbi rendelkezésekből következően a sztrájk alatt – amennyiben az jogszerű – a munkavállalót munkavégzési kötelezettség általában nem terheli.
Az 1989. évi VII. tv. az Mt. 13. §-ának (5) bekezdése értelmében munkaviszonyra vonatkozó szabály, ebből következően a sztrájkban részt vevő munkavállaló ezzel összefüggő munkaidő-kiesése az Mt. 107. §-ának h) pontjában meghatározott munkavégzés alóli mentesülésnek minősül. Az Mt. utóbb hivatkozott rendelkezésének g) pontja körébe ez az eset nem vonható, mivel a sztrájk nem minősíthető elháríthatatlan oknak az abban részt vevő munkavállaló szempontjából.
Az előbbiekből következően a sztrájkban való részvétel miatt kiesett munkaidőt munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számítása szempontjából figyelembe kell venni, de díjazás – eltérő kikötés hiányában – nem jár a munkavállalónak. Az ellenkező álláspont oda vezetne, hogy a munkáltató – az engedélyétől függő mentesítést kivéve – valamennyi, az Mt. 107. §-ában meghatározott okból kiesett időnek rendes munkaidőben való ledolgozására utasítást adhatna, így például a rendes szabadság miatt kiesett munkaidőt is ledolgoztathatná. Ez nyilvánvalóan ellentétes lenne a munkavégzés alóli mentesítés céljával, függetlenül attól, hogy a kiesett időre jár-e díjazás a munkavállalónak vagy sem.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést hatályában fenntartotta [Pp 275/A. § (1) bekezdés], a kérelmezettet pedig a kérelmező felülvizsgálati eljárási költségének, valamint a felülvizsgálati eljárás illetékének a megfizetésére kötelezte. (Legf. Bír. Mfv.II.10.082/2000. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás