PK BH 2002/12
PK BH 2002/12
2002.01.01.
I. Nem az eljáró szerv minősége, hanem az adott kártérítési igény alapját képező tevékenysége dönti el: közhatalmi feladata ellátása körében okozta-e a kárt. [Ptk. 339. § (1) bek., 349. § (1) bek.; 1990. évi XCI. tv. 1. § (5) bek.; 1/1989. (I. 1.) MT. r. 2. § (2) bek.]
II. Államigazgatási szerv felelősségének megállapítása az utaló magatartás szabálya alapján. [Ptk. 6. §]
A jogerős ítélet indokolása szerint a felperesek keresetükben elsődlegesen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére kérték az alperes kötelezését. A kár összegét az I. r. felperes 894 000 forintban, a II. r. felperes
832 658 forintban, a III. r. felperes 1 157 510 forintban, a IV. r. felperes 560 912 forintban jelölte meg. Hivatkozásuk szerint az alperesi adóhatóság téves tájékoztatásával okozati összefüggésben károsodtak, mert utóbb az alperes adóhiány, bírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte őket. Kárigényüket másodlagosan a Ptk. 6. §-ára alapították. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte jogellenes magatartás hiányában.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. r. felperesnek 444 523 forintot, a II. r. felperesnek 400 658 forintot, a III. r. felperesnek 252 640 forintot, a IV. r. felperesnek 278 490 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. felperes 1991-ben 990 000 forint, a II. r. felperes 1992-ben 1 080 000 forint, a III. r. felperes 1991-ben 1 470 000 forint, a IV. r. felperes 1991-ben 697 500 forint alapítványi juttatásban részesült, hogy a kétütemű, korszerűtlennek minősített, a közúti forgalomból véglegesen kivont járműveik helyett négyütemű gépjárművet vásárolhassanak. Az alperes megyei igazgatóságának igazgatóhelyettese 1991. november 20-án kiadott írásbeli tájékoztatása szerint a Gy. E. elnevezésű alapítvány célja egészségügyi, illetve betegségmegelőzési tevékenység. ,,Ennek alapján nem vitatható, hogy az alapító okiratban meghatározott pénzbeli támogatás a kedvezményezettnél a 75/1990. (VI. 25.) MT rendelettel módosított 1/1989. (I. 1.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdése értelmében személyi jövedelemadó-mentes bevételnek minősül''. E tájékoztató kézhezvétele után kezdte meg az alapítvány a támogatások kifizetését. A felperesek az aktuális adóévben adóbevallásukban nem szerepeltették a pénzbeli támogatás összegét.
Az elsőfokú adóhatóság utólag hozott határozatával a felpereseket személyi jövedelemadó-hiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte, mert az alapítványi juttatást adóköteles jövedelemnek minősítette. Álláspontja szerint a felperesek nem egészségügyi, hanem környezetvédelmi célok megvalósítása érdekében részesültek támogatásban. Ezt a célt pedig az idézett rendelet nem részesítette kedvezményben, nem sorolta az adómentes bevételek közé. A határozat ellen a felperesek fellebbeztek, az alperes az elsőfokú adóhatóság határozatait helybenhagyta. Közigazgatási per keretében ezt a döntést a bíróságok is jogszerűnek tartották. (Helyesen: ilyen pereket a felperesek nem indítottak.)
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes tájékoztatója – annak ellenére, hogy az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségét az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. §-ának (5) bekezdése írja elő –, nem tekinthető olyan közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységnek, amely az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének alapjául szolgálhatna. Utalt arra, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint a jogszabály tartalmára, értelmezésére nézve adott téves tájékoztatás egyébként is kívül esik a felróhatóság körén.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette ugyanakkor, hogy a felperesek követelése a Ptk. 6. §-a alapján részben alapos. Az adóhatóság nem adhat ki minden következmény nélkül téves tájékoztatást, mert az adózó szükséges bizalma nem marad fenn, továbbá a felpereseket hátrány sem érheti. A Ptk. 6. §-a szerint a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Az adott esetben a jogszabály e rendelkezésének valamennyi eleme megvalósult. Az adóhatóság az alapítvány okiratának ismeretében adott ki tájékoztatást az alapítványnak azzal, hogy annak tartalmát hozza az érdekeltek tudomására; ezzel részéről a szándékosság megvalósult. A felpereseket a tájékoztatás tartalma indította arra, hogy az adóbevallásaikban a támogatásokat az adott években nem tüntették fel, annak ellenére, hogy a hatályos jogszabály szerint csak a valóban adómentes bevételeket nem kellett azokban szerepeltetni. A jóhiszeműségük megállapítható, miután nem tételezhették fel azt, hogy az állásfoglalás kiadásakor az alperes alkalmazottja tévedett, és az adózóktól sem a tájékoztatás felülvizsgálata, sem egyéb további vizsgálódás nem volt elvárható. Az pedig nem lehet kétséges, hogy károsodásuk az utólagos adókivetés folytán keletkezett, de csak annyiban, amennyiben a felpereseket olyan fizetési kötelezettség is terheli, amely meghaladja annak az adónak az összegét, amelyet befizettek. Megállapítható, hogy az alapítványtól átvett összegek nem adómentesek, így azok után adót kell fizetni, a jogszerűen fizetett adó pedig nem lehet kár, mert ezt a felpereseknek akkor is meg kellett volna fizetniük, ha az alperes nem adja ki a perbeli állásfoglalását. Ezért az elsőfokú bíróság a felperesek által befizetett adóbírság és késedelmi pótlék összegének megfelelő kártalanítás megfizetésére kötelezte az alperest, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperesek és az alperes között közigazgatási jogviszony keletkezett, ezért a Ptk. 6. §-ának alkalmazására nincs lehetőség. Hivatkozott arra, hogy a más adózók részére adott és a jogszabályoknak, valamint az alapító okiratnak megfelelő tájékoztatásából a per felperesei téves következtetést vontak le, és ezt a tévedésüket nem az alperes okozta. Azzal is érvelt, hogy a felpereseket nem érte kár, illetve. hogy a felperesek közrehatottak a kár bekövetkezésében, késedelmesen teljesítettek, ezért a késedelmi pótlék az alperesre nem hárítható át.
A fellebbezést a másodfokú bíróság eltérő okokból nem tartotta alaposnak.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges körben az irányadó jogszabályok alkalmazásával a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján helyesen állapította meg a tényállást, és érdemben helyes az arra alapított ítéleti döntése is, az indokolása azonban téves.
Az alperes és az adózók nem polgári jogi mellérendeltségben, hanem államigazgatási jogviszonyban állnak egymással. Polgári jogi jogviszony hiányában a Ptk. 6. §-a alkalmazására nincs jogi lehetőség. A jogviszony tartalmát a jogalanyok jogai és kötelezettségei határozzák meg. Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségét az Art. 1. §-ának (5) bekezdése írja elő. E szerint az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. E rendelkezésekből következően az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége mindazokban az esetekben kiterjed az adókedvezményre jogosító jogszabályok tartalmának ismertetésére is, amikor az adózó e tárgyban felvilágosításért az adóhatósághoz fordul, vagy eljárásából az adóhatóság a jogszabály ismeretének hiányára, vagy téves értelmezésére következtethet. Az adott esetben a perbeli alapítvány alapító okiratában az alapítvány céljai egyértelműen kerültek meghatározásra. Az alperes az alapítvány célját tekintve adott tájékoztatást, amely szerint: az egészségügyi, illetve betegségmegelőzési tevékenység. E körben nincs jelentősége annak, hogy a tájékoztatást nem közvetlenül a felpereseknek adta. A téves tájékoztatásban bízva adóbevallásukban a felperesek nem szerepeltették a pénzbeli támogatás összegét, s ez után adót sem fizettek.
Kifejtette, hogy közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére akkor kerülhet sor, ha a kártérítés különös [Ptk. 349. § (1) bek.] és általános [Ptk. 339. § (1) bek.] feltételei fennállanak. A peradatok szerint az adott esetben az alperes vezető alkalmazottjának téves tájékoztatása miatt a felpereseket kár érte. Vétlenségét az alperes nem tudta bizonyítani. Az elsőfokú bíróság ezért jogszerűen marasztalta. A kár összegét is helytállóan határozta meg: azt a késedelmi pótlék és a bírság teszi ki, ezért az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését – indokolásának módosításával – helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes kifejtette, hogy fellebbezése folytán a másodfokú bíróság úgy hozott más jogalapon alapuló jogerős döntést a marasztalásáról, hogy ezt a felek valójában nem is kérték, illetőleg az őket kölcsönösen terhelő bizonyítási kötelezettségük vizsgálatára nem is került sor. Arra hivatkozott, hogy az alperes alkalmazottjának magatartása nem volt jogellenes, mert valójában nem adott téves tájékoztatást, azt nem is vele jogviszonyba került adózóknak, hanem az alapítványnak adta, így ha a tájékoztatása téves is lett volna, az ,,ismeretlen'' adózókkal szemben nem is valósulhatott meg a jogellenesség. A tájékoztatás a jogszabály és az alapító okirat értelmezésén alapult, s ha a tájékoztatás téves volt is, az nem valósíthatott meg jogellenes és felróható magatartást. Ezeken túlmenően hiányzott a tájékoztatás és az adókötelezettség elmulasztása között meglévő jogilag lényeges okozati összefüggés, miután az alapítvány vezetője tovább ,,értelmezte'' az alperes levelét, és ő adott közvetlen tájékoztatást a felpereseknek, akiknek a döntése saját elhatározásukon múlott. A felpereseket valójában kár sem érte, mert a felperesek káronszerzésének hivatalból történő vizsgálata elmaradt. Mindezekből az következik, hogy az alperesnek államigazgatási jogkörben okozott kártérítő felelőssége nem állapítható meg, miként nem marasztalható fizetésre a Ptk. 6. §-a alapján sem.
A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem – érdemben – alaptalan.
Az alperes kártérítő felelőssége akkor állapítható meg, ha fennállnak a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében írt általános és a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében szabályozott különös feltételek. Ennek folytán a felpereseknek az elsődleges keresetük alapján azt kellett bizonyítaniuk, hogy az alperes jogellenes magatartásával nekik kárt okozott.
A Ptk. 349. §-ának alkalmazása szempontjából államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni. E rendelkezés alkalmazhatóságáról a jogerős ítéletnek elsődlegesen abban kellett állást foglalni, hogy az alperes közhatalmi feladatot látott-e el akkor, amikor vezető dolgozója kiadta a tájékoztatást tartalmazó levelét. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában helyesen részletezte az Art. 1. §-ának (5) bekezdése szerint az adóhatóságokat – ebben a jogkörükben eljárva – terhelő kötelezettségek körét. Ez a tájékoztatás a mellérendeltség viszonyával jellemezhetően a szóba jöhető adófizetési kötelezettségről, mértékéről vagy éppen az adófizetés alóli mentességről a jogszabályok tartalma alapján nyújtott felvilágosítást azon tények, körülmények alapján, amelyekkel összefüggően az adott jogszabályok értelmezhetőek.
A perbeli esetben az ún. adójogi jogviszonyban nem is szereplő alapítvány részére az alperes alkalmazottja részéről adott és utóbb tévesnek bizonyult tartalmú tájékoztatás nem minősül a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alá tartozó olyan szervező-intézkedő, közhatalmi tevékenységnek, amely az ilyen jellegű felelősséget megalapozná. A jogszabályban az államigazgatási jogkör fogalma ugyan nincs meghatározva; azt azonban nem az eljáró szerv minősége, hanem a tényleges konkrét tevékenysége alapján kell megállapítani.
A alperesnek a másodfokú bíróság ítéletében írt alapokon nyugvó kártérítő felelőssége nem állapítható meg az alkalmazott részéről kiadott tájékoztató levél következményeiért, mert az egyfelől nem érte el azt az igazgató jellegű, közhatalmi erővel bíró tartalmat, amely az ilyen tevékenységet jellemzi, másfelől az adójogi jogviszony hiánya folytán az (esetleges) adózók – mint célzott személyek – nem is a felperesek voltak.
Az elmondottakból következően az alperes államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelőssége nem állapítható meg.
A másodfokú bíróság döntésénél abból indult ki, hogy ,,Az alperes és az adózók nem polgári jogi mellérendeltségben, hanem államigazgatási jogviszonyban állnak egymással. Polgári jogi jogviszony hiányában a Ptk. 6. §-ának alkalmazására nincs jogi lehetőség''. A jogerős ítéletnek a másodlagos keresetről szóló ez az állásfoglalása téves. A Ptk. 6. §-ának tartalmából, amely megszorítást nem tartalmaz, az a következtetés vonható le, hogy szerződéses kapcsolaton alapuló jogviszony esetén e rendelkezés alapján nem lehet igényt érvényesíteni. Ebből azonban – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – nem következik az, hogy akár nem mellérendeltségben szereplő jogalanyok esetén ezt a rendelkezést ne lehetne alkalmazni, ha annak valamennyi együttes feltétele megvalósult, miként a perbeli esetben is. Az említett alapelvi rendelkezés éppen arra szolgál, hogy ha a károsodás valamely személy jogellenesnek nem minősülő magatartása folytán keletkezett, és méltánytalan helyzetet teremtett, ez esetben segítsen annak részleges vagy teljes rendezésében anélkül, hogy kártérítési felelősséget megalapozó jogi helyzet keletkezett volna.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 11. §-a (5) bekezdésének megfelelően öt hivatásos bíróból álló tanácsban eljárva a Pp. 274/A. §-ának (1) bekezdése értelmében – a kifejtett eltérő indokok alapján – a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta azzal, hogy a marasztalás alapjául szolgáló döntést az elsőfokú bíróság a helytállóan alkalmazott jogszabály alapján kellően megindokolta. (Legf. Bír. Pfv.X.20.648/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás