121/D/2002. AB határozat
121/D/2002. AB határozat*
2011.11.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság 53.Pf.24.623/2002/7. számú jogerős ítéletével összefüggésben benyújtott, a lakóépületek és a bérbeadás útján hasznosított más épületek központi fűtéséről és melegvíz-ellátásáról szóló 2/1966. (III. 31.) ÉM rendelet 11. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó egy, a hőellátását központi fűtő és melegvíz-szolgáltató berendezés segítségével biztosító társasházban lévő lakás tulajdonosaként az 1993–1994. évi fűtési idénytől kezdődően társasházi lakásának fűtését egyedileg oldotta meg. Az indítványozó ezt követően, 1997-től a fűtés mellett lakásának melegvíz-ellátását is egyedileg biztosította, mellyel egyidejűleg teljes egészében levált a társasház központi hőellátási (fűtő és melegvíz-szolgáltatást biztosító) rendszeréről. A központi hőellátási szolgáltatást üzemeltető társasház az indítványozó tulajdonát képező lakásnak a szolgáltatásból történő kikapcsoláshoz nem járult hozzá, ezért a fűtési és melegvíz-szolgáltatási díj megfizetése érdekében pert indított az indítványozó ellen. A perben az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét megváltoztatva, a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság az 53.Pf.24.623/2002/7. számú jogerős ítéletében az alperes indítványozót a felperes kereseti kérelmének vonatkozásában nagyobbrészt marasztalta. Ítéletét a lakóépületek és a bérbeadás útján hasznosított más épületek központi fűtéséről és melegvíz-ellátásáról szóló 2/1966. (III. 31.) ÉM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 11. § (1) bekezdésére alapította, mely jogszabályi rendelkezés értelmében a fogyasztó nem igényelheti a központi fűtéssel vagy melegvízzel ellátott lakásnak a szolgáltatásból történő kikapcsolását. Az indítványozó a jogerős bírósági ítéletben alkalmazott e jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessé nyilvánítását, valamint a perben történő alkalmazhatóságának kizárását kérelmezte. Alkotmányjogi panaszának indokául előadta, hogy a Rendelet e szabálya sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében megfogalmazott köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának alkotmányos elvét. Az indítványozó e körben kifejtette, hogy a Rendelet a rendszerváltozást megelőző társadalmi és gazdasági környezetben született, melynek tulajdonosi szerkezete alapvetően különbözött a perbeli időszak tulajdonosi szerkezetéhez képest. Álláspontja szerint a korábbi társadalmi tulajdon viszonyai között az energetikai tárgyú jogalkotás során gazdaságossági és hatékonysági szempontokat nem vettek figyelembe, így a demokratikus átrendeződést követően a Rendelet e szabálya összeegyeztethetetlen az Alkotmány felhívott rendelkezésével. Az indítványozó ezen kívül az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmére is hivatkozott. Álláspontja szerint a Rendelet 11. §-a hátrányosan különböztet nem lakás céljára szolgáló helyiségek, illetőleg lakások között, amikor az előbbiek vonatkozásában megengedi, az utóbbiak tekintetében viszont kizárja a központi hőellátási szolgáltatásból történő kikapcsolás igénylésének lehetőségét. Mindezen kívül az indítványozó megnevezte az Alkotmány 12. § (1) bekezdésének sérelmét is, és előadta, hogy az Alkotmány e bekezdése alapján megalkotott társasházi alapító okirat a társasház központi fűtés és melegvíz-szolgáltatásáról történő kikapcsolási igénnyel kapcsolatban nem fogalmazott meg tiltó szabályt.
II.
1. Az Alkotmány felhívott, az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„12. § (1) Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”
2. A Rendelet indítvány által érintett szabályai:
„11. § (1) Központi fűtéssel vagy melegvízzel ellátott lakásnak a szolgáltatásból történő kikapcsolását a fogyasztó nem igényelheti.
(…)
(4) Ha a fogyasztó a nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűtését, illetőleg melegvíz-ellátását a tulajdonos hozzájárulásával más módon biztosítja, a helyiségeknek a szolgáltatásból történő kikapcsolását igényelheti.”
III.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság elsőként azt a kérdést vonta vizsgálata alá, hogy az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben támasztott formai és tartalmi feltételeket kimeríti-e. Az Abtv. e rendelkezései szerint:
„(1) Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
(2) Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.”
Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló, a felhívott bekezdésben megállapított határidő számítása szempontjából a rendkívüli jogorvoslati lehetőségeket – feltéve, hogy a jogsérelem nem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban valósult meg – figyelmen kívül kell hagyni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361, 362.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 312.]. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszát még a másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság ítéletének meghozatalát megelőzően, 2002. január 29. napján nyújtotta be az Alkotmánybírósághoz, amelyet a Fővárosi Bíróság ítéletének kézhezvételét követően ismételten előterjesztett. A tértivevény másolatának tanúsága szerint a panaszos a másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság 2002. szeptember 13. napján kelt, 53.Pf.24623/2002/7. számú jogerős ítéletének kiadmányát 2002. november 18. napján vette kézhez. Az indítványozó a jogerős ítélet meghozatalát követően előterjesztett alkotmányjogi panasza az Alkotmánybíróságoz 2002. december 20. napján érkezett, így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 48. § (2) bekezdésében megszabott hatvan napos határidő megtartottnak tekinthető.
Az Abtv. 48. § (1) bekezdésében írtak szerint alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos Alkotmányban biztosított jogát a jogalkalmazás (alkotmányellenes jogszabály alkalmazása) során sértették meg. Az Alkotmánybíróság e törvényi követelmény teljesülésének eldöntéséhez az Alkotmányban biztosított jog sérelmét, illetőleg az indítványozó e sérelemmel összefüggő, egyéni érintettségét vizsgálja [65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1992, 291.; 50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 585.]. Ebből következően a panasz érdemi vizsgálatára abban az esetben nyílik lehetőség, ha az indítványozó megjelöli, hogy az alkotmánysértőnek tartott jogszabály alkalmazása pontosan mely Alkotmányban biztosított jog sérelmével járt. Jelen ügyben az indítványozó egyfelől az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében megfogalmazott köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának érvényesülésére és az Alkotmány 12. § (1) bekezdésében írt szövetkezetek gazdasági-szervezeti autonómiájára, másfelől az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított hátrányos megkülönböztetés tilalmára és jogegyenlőség elvére alapította indítványát.
Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az alkotmányjogi panaszban támadott jogszabályi rendelkezést a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet 1998. december 31. napjától kezdődően hatályon kívül helyezte. Következésképpen az Alkotmánybíróság az érdemi elbírálhatóság előfeltételeként végül azt vizsgálta, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányjogi panaszban támadható-e. E körben az Alkotmánybíróság, korábbi gyakorlatára utalva megállapítja, hogy az Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett jogszabály rendelkezésének alkotmányosságát abban az esetben vizsgálhatja, ha annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. [335/D/1990. AB végzés ABH 1990, 261, 262.; 52/1992. (X. 27.) AB határozat ABH 1992, 257, 259.] Az indítványozó jelen ügyben a Rendelet éppen azon szabályának alkotmányosságát és egyúttal annak alkalmazhatóságát támadta, melyen a jogerős ítélet alapszik, így a Rendelet későbbi hatályon kívül helyezése az érdemi elbírálásnak nem képezhette akadályát.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a benyújtott alkotmányjogi panaszt érdemben szükséges elbírálnia.
IV.
A Rendelet a hőellátást biztosító központi berendezések üzemeltetési és üzemben tartási feltételeit, illetőleg a szolgáltatás díjszabásának elveit határozta meg azon épületekre vonatkozóan, amelyeknek hőellátását központi fűtő és melegvíz-szolgáltató berendezés segítségével biztosítják. A Rendelet támadott szabálya tiltotta, hogy az ilyen típusú hőellátással rendelkező épületekben lévő lakásokat e központi szolgáltatásból kikapcsolják. A Rendelet ehhez képest eltérő szabályokat állapított meg a nem lakás céljára szolgáló helyiségek tekintetében, amikor azok központi szolgáltatásból történő kikapcsolásának igényelhetőségére lehetőséget teremtett. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a jelenleg hatályos, központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése a Rendelet alkotmányjogi panaszban támadott szabályát megváltoztatta és a lakások vonatkozásában is megteremtette a központi hőellátási rendszerből történő kiválás lehetőségét.
Az indítványozó álláspontja szerint a Rendelet támadott szabálya a rendszerváltozást megelőző társadalmi és gazdasági berendezkedés korában született, melyben az állami tulajdon többségi szerepet kapott. A tulajdonszerkezet átalakulása, így az állami tulajdon arányának csökkenése következtében azonban a Rendelet támadott szabálya az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének sérelmét idézte elő. Az Alkotmánybíróság több, korábbi határozatában kimunkálta az Alkotmány 9. §-át értelmező alkotmányos gyakorlatot. „Az Alkotmány 9. §-a rögzíti, hogy Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Ezekből a rendelkezésekből következik, hogy a piacgazdaság plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik. A piacgazdaság körülményei között a versenyszférában következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi s tulajdonosi minőségét, illetve az állami (államigazgatási) és a vállalkozói-gazdálkodási szférát. (…) Ebben a körben az államot a gazdaság egyik szereplőjeként és nem a közhatalmi funkciót gyakorló szervezetként kell értékelni, és egyúttal el kell különíteni az állam, mint a gazdálkodás alanya jogait és kötelességeit a gazdálkodás állami befolyásának eszközeit jelentő ( közhatalmi ) jogosítványoktól. [59/1991. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1991, 294-295.] A piacgazdaság alkotmányos feladat, amely a jogállamiság alapintézményeivel való összefüggésein kívül irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. A piacgazdasághoz senkinek sincs joga, reá alapjogsérelem nem alapítható. Ebből következően egyes jogszabályi rendelkezések közvetlenül a piacgazdaság alkotmányos elvét nem sérthetik, reá közvetlenül alkotmányossági kifogás nem alapítható.” (1524/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 655.) Mindezekből következően az Alkotmány 9. §-a a piacgazdaság egy elemeként tételezi a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságát, mely azonban az alkotmányjogi panaszban előadott kifogást nem érinti. A kifogásolt szabályozás ugyanis tulajdonosok vonatkozásában nem határoz meg eltérő rendelkezéseket, következésképpen az Alkotmány 9. §-val nem hozható érdemi összefüggésbe. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Rendeletet hatályon kívül helyező, a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet a Rendelet szabályaitól eltérően, bizonyos feltételek teljesülése esetén a fogyasztó számára lehetőséget biztosít a központi hőellátási rendszerből történő kiválásra. Az Alkotmánybíróság azonban megállapítja, hogy annak megítélése, hogy a központi hőellátási rendszer üzemeltetése mely feltételek kiépítése mellett működhet hatékonyabban vagy takarékosabban, az Alkotmánybíróság Alkotmányban és törvényben meghatározott cselekvési lehetőségein túlmutató kérdés, melynek értékelése és eldöntése a jogalkotó energia-szakpolitikai mérlegelési körébe esik. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e körben nem találta megalapozottnak.
Az indítványozó az Alkotmány 9. §-ával összefüggésben utalt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írt jogegyenlőségi elv sérelmére is. Az Alkotmánybíróság korábbi tevékenysége során már kifejtette e két alkotmányos rendelkezés kapcsolatát. „A határozat gondolati tartalma szerint – amelyet az Alkotmánybíróság több más határozatában is továbbfejlesztett – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti jogegyenlőségi tétel az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz való jogra és az abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Így a polgári jogi jogalanyok (a társasági jogban a társaságok) között a vagyoni viszonyok körében tett megkülönböztetés – kellő súlyú alkotmányos indok hiányában – alkotmányosan megengedhetetlen. Mindebből az következik, hogy a polgári jogi (társasági jogi) szabályozás során a jogviszonyok alanyait (beleértve az államot is) – az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére – egyenlőnek kell tekinteni.” [33/1993. (V. 28.) AB határozat, ABH 1993, 247, 250.] Jelen ügyben megállapítható azonban, hogy az alkotmányossági vizsgálat alá vont szabály nem tesz különbséget lakástulajdonosok, azaz a tulajdonjogviszony alanyai között. A Rendelet támadott szabálya a nem lakás céljára szolgáló helyiségek vonatkozásában, a tulajdonos személyétől függetlenül tartalmaz eltérő szabályt. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatára visszautalva megállapítja: „a diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. (…) Az egyenlőként való kezelés kérdése tehát az egészen különböző jogi helyzeteket illetően fel sem merül. (…) Ahogy erre az Alkotmánybíróság már több határozatában is rámutatott, a meg nem engedett megkülönböztetés alkotmányos tilalma csak az azonos szabályozási koncepción belüli diszkrimináció esetében merül fel.” [32/1990 (VI. 26.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161–162.; 70/2009. (VI. 30.) AB határozat, ABH 2009, 668, 681–682.] Az Alkotmánybíróság ezek alapján megállapította, hogy az indítvány e körben sem foghatott helyt, mivel jelen ügyben a jogalkotó a lakás és nem lakás céljáró szolgáló egyéb helyiségek központi hőellátási rendszerből való kikapcsolásának igénylésére alkalmazott eltérő szabályozási koncepciót, mely azonban nem érinti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogegyenlőség elvét. Figyelemmel arra, hogy a Rendelet támadott szabálya személyek közötti megkülönböztetésről nem rendelkezik, így az Alkotmánybíróság az indítványt a jogegyenlőség alkotmányos elvének vonatkozásban sem találta megalapozottnak.
Az indítványozó végül a rendszerváltozást követő tulajdoni szerkezet átalakulásával összefüggésben hivatkozott az Alkotmány 12. § (1) bekezdésében rögzített szövetkezetek gazdasági-szervezeti önállóságának sérelmére. Az Alkotmánybíróság e körben is a korábbi döntéseire támaszkodva megállapította, hogy „a szövetkezetek önállóságának elismerésével és alkotmányos védelmével az alkotmányos jogszabályoknak megfelelően garantálniuk is kell ezt az önállóságot. Az indítványokban sérelmezett törvényhely ennek a jognak a lényeges korlátozását jelenti.” [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 27, 28.]. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is rögzítette, hogy „a szövetkezetek önállósága így önmagában irrelevánsnak tekinthető minden alkotmányossági vizsgálatban, önmagában ennek sérelmére jogszabály alkotmányellenessége nem dönthető el, hanem az alábbiakban is alkalmazottak szerint csak más alapjogok sérelmén keresztül állapítható meg esetlegesen alkotmányellenesség.” [595/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 383, 387–388.]. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy jelen ügyben a támadott jogszabályi rendelkezés nem érinti a szövetkezetek gazdasági és döntéshozatali autonómiáját, és e kérdéskörrel a korábban vizsgált, alkotmányban biztosított jogok sérelmén keresztül sem hozható érdemi összefüggésbe. Az Alkotmánybíróság egyebekben megjegyzi, hogy a perbeli esetben a Fővárosi Bíróság a támadott jogszabályi rendelkezést nem lakásszövetkezet, hanem társasházi lakás vonatkozásában alkalmazta, mely azonban nem tartozik az Alkotmány 12. § (1) bekezdésében megfogalmazott szabály körébe. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint az alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 1187/D/2004/7. AB határozat, ABK 2010. október, 1187.]. Következésképpen az Alkotmánybíróság az indítványt e hivatkozás tekintetében sem találta megalapozottnak.
Az Alkotmánybíróság a kifejtett indokok alapján, a rendelkező részben foglaltak szerint az alkotmányjogi panasz elutasításáról döntött.
Budapest, 2011. november 22.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Balsai István s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Bihari Mihály s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Pokol Béla s. k., |
Dr. Stumpf István s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
Dr. Szívós Mária s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás