BK BH 2002/125
BK BH 2002/125
2002.04.01.
Az életveszélyt okozó testi sértés elkövetése során a jogos védelmi helyzetben levő, de az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépő vádlottra kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés és ezzel együtt a pártfogó felügyelet intézkedését alkalmazó ítélet súlyosítása nem indokolt [Btk. 29. § (3) bek., 83. §, 89. § (2) bek. és (6) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
A megyei bíróság a 2000. május 8. napján kelt ítéletével a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 évi – 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, egyben elrendelte a pártfogó felügyeletét.
Az ítélet ellen kizárólag az ügyész jelentett be fellebbezést a büntetés súlyosításáért, a szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztése miatt, közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása és kényszergyógyítás elrendelése végett.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal azonos indítványt tett.
Az elsőfokú bíróság a büntetési eljárási szabályok megtartásával folytatta le a tárgyalást. Feltárt és értékelési körébe vont minden, az ügy tárgyilagos megítélése szempontjából jelentős tényt és körülményt. A rendelkezésre álló bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelő módon értékelte, és e tevékenységéről kimerítően számot adott. Meggyőző érvekkel fejtette ki, hogy a vádlott előadásával szemben miért a sértett vallomását fogadta el, és e körben megfelelően hivatkozott az orvosszakértői vélemény adataira, valamint a tanú vallomására, aki előtt a vádlott elismerte, hogy megszúrta a sértettet.
A megalapozottan megállapított tényállás irányadó volt a másodfokú eljárásban.
Okszerű a vádlott bűnösségére levont következtetés. A cselekmény minősítése megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.
Az anyagi jogi értékelés azonban nem mindenben helyes. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett. Az irányadó tényállás az, hogy a sértett sötétedés után az esti órákban ment a vádlott lakásához, és a bejárati ajtón bezörgetve azt kiabálta: ,,Nyissátok ki, mert rátok töröm az ajtót, megöllek benneteket''. A vádlott – amint kinyitotta az ajtót – nyomban szúrt a sértett felé. Kétségtelenül olyan közvetlenül fenyegető támadás veszélye állott fenn, amelynek az elhárítására szükség volt. Az elhárítás szükséges mértékét azonban túllépte a vádlott, amikor látta, hogy a sértett kezében semmilyen eszköz sincs, és ő mégis késsel hárította el a fenyegető támadást, ijedtsége, menthető felindulása azonban korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében.
Az elsőfokú bíróság a büntetés nemét és mértékét befolyásoló tényezőket alapvetően helyesen vette számba, azok azonban – az eltérő anyagi jogi álláspontra is figyelemmel – az alábbi helyesbítésre és módosításra szorulnak.
Az eshetőleges szándékkal való elkövetés az adott minősítés mellett nem tekinthető enyhítő körülménynek, miután egyes ,,vegyes bűnösséggel'' is megvalósítható bűncselekmények tekintetében az tipikusnak mondható. A kialakult bírói gyakorlat szerint ezeknél a bűncselekményeknél általában az eredmény tekintetében fennálló gondatlanság az, ami a vádlott javára szolgál. A vádlott ténybeli beismerése ugyancsak nem vehető javára figyelembe, miután a tényállásban megállapítottaktól jelentősen eltérő védekezést terjesztett elő, amikor azt állította, hogy a sértett beleszaladt a késbe. Ugyanígy nem értékelhető enyhítőként a vádlott kóros személyiségszerkezete sem, ugyanis – az elmeorvos-szakértői vélemény szerint – ez a beszámítási képességét nem befolyásolja.
A nagyfokú sértetti közrehatás azért nem értékelhető a vádlott javára, mivel a jogos védelmi helyzet megállapítása ezt már megfelelően tükrözi.
Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül a további jelentős időmúlás, valamint az, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett.
A jogos védelemre tekintettel az ittas elkövetés, a különösen veszélyes eszköz használata és a testi épség elleni cselekmények elszaporodottsága súlyosító körülményként nem értékelhető.
A büntetéskiszabási körülmények fenti alakulása mellett – a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésére is figyelemmel – a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a megyei bíróság által a törvényi minimumban meghatározott börtönbüntetés, valamint a végrehajtás lehető leghosszabb próbaidőre történő felfüggesztése a pártfogó felügyelet egyidejű elrendelése mellett nem tekinthető olyan törvénysértően enyhe büntetésnek, amelynek a súlyosítása indokolt lenne.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.III.1456/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás