125/B/2002. AB határozat
125/B/2002. AB határozat*
2007.08.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése, 2. § 8. és 28. pontjai, 3. § (6) bekezdése, 8. § (4) bekezdése, 9. § (2) és (5) bekezdése, 17. § (3) bekezdése, 18. § (1) és (2) bekezdése, valamint 19. § (2) és (3) bekezdése, illetve a rendelet egésze alkotmányellenességének és megsemmisítésének a megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének az Alkotmány 35. § (2) bekezdésébe, a rendelet 2. § 8. pontjának az Alkotmány 7. § (1) bekezdésébe, a rendelet 9. § (2) bekezdésének az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe, a rendelet 17. § (3) bekezdésének az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe, valamint 32. § (2) bekezdésébe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
Az indítványozó a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése, 2. § 8. és 28. pontjai, 3. § (6) bekezdése, 8. § (4) bekezdése, 9. § (2) és (5) bekezdése, 17. § (3) bekezdése, 18. § (1) és (2) bekezdése, valamint 19. § (2) és (3) bekezdése alkotmányellenességét állítja, és e rendelkezések, illetve az egész rendelet megsemmisítését kérte. Indokolásában a következőket adta elő.
1. Diszkriminációnak minősül az indítványozó véleménye szerint, hogy a vízszolgáltatás az egyedüli közműszolgáltatás, amelyet nem törvény szabályoz. A jogforrási szint elégtelensége hátrányos megkülönböztetést valósít meg, és emellett sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, összefüggésben az Alkotmány 18. §-ával, valamint 70/D. § (1) bekezdésével.
2. Az indítványozó szerint az R. 2. § 8. pontja szűkítően értelmezi az ingatlan fogalmát: szemben az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 12. §-ával nem tekinti önálló ingatlannak a társasházi öröklakást. Ennek megfelelően a jogszabály [pl. az R. 1. § (1) bekezdése, 3. § (6) bekezdése és 8. § (4) bekezdése] csak a társasházat tekinti fogyasztónak, a társasházban lakó végfelhasználót nem. A jogszabály ráadásul egyéb hátrányokkal is sújtja a társasházi lakókat [pl. az R. 19. § (2) bekezdés alapján nekik kell megvenniük a mellékvízmérőt és hitelesíteni azt]. Mindez sérti az Alkotmány 7. § (1), 35. § (2) bekezdéseit, 56. §-át, valamint a diszkrimináció tilalmát is.
Az indítványozó véleménye szerint az Alkotmányba ütközik, hogy a vízszolgáltató – az R. 17. § (3) és 18. § (1) bekezdései alapján – társasházakban nem csak az egyes fogyasztók vízfogyasztását méri és számolja el külön-külön, hanem egyidejűleg a bekötési vízmérőnél a társasházba belépő összes mennyiséget is. A jogszabály a kettős méréssel és „az ebből adódó, meghatározatlan és értelmezhetetlen mérési különbözet (fiktív fogyasztás) járulékos megfizettetésével a családi házban, ill. a társasházban lakó fogyasztók között pusztán a lakhatási körülményeik alapján az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésben tiltott „egyéb helyzet szerinti különbségtételt” valósítja meg”. Azzal, hogy az R. 17. § (3) bekezdése „bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözetet” említ, anélkül azonban, hogy meghatározná a mérési különbözet fogalmát, az indítványozó szerint megsérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. § (2) bekezdésének egyértelműségi követelményét.
Mivel lehetetlen azonos időpontban leolvasni a társasház összes vízmérőjét, az R. 17. § (3) bekezdése lehetetlen feltételt állít a szerződésbe, ez pedig ellentétes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 228. § (3) bekezdésével.
A bekötési vízmérő szerinti elszámolás megszünteti a társasházi lakos mérőjének joghatályát, ami diszkriminációt jelent a családi házakkal összehasonlítva, és sérti a Ptk. 2. § (1) bekezdését.
Az R. 17. § (3) bekezdése „kényszer-fogyasztói közösséget” hoz létre, és a tulajdonostársak külön tulajdonában történő vízfogyasztásának a megfizetését lényegében a „tulajdonostársak közös felelősségi körébe utalja”. Ezzel sérti az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontját és (2) bekezdését, valamint a Ptk. 2. § (1) bekezdését és 5. § (1) bekezdését. A közösség egészét terhelő fizetési kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 3. § (3) bekezdése értelmében tulajdoni hányaduk szerint felelnek. Mivel a lakások nagysága nincs összefüggésben a tényleges fogyasztással, az indítványozó szerint emiatt szintén sérül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének a Ptk. 201. § (1) bekezdésében megfogalmazott elve.
Az R. a társasházat kötelezi az épület összesített vízfogyasztását mérő bekötési vízmérő által mért mennyiség ellenértékének a megfizetésére, ezzel az indítványozó álláspontja szerint „a szolgáltatás díjába egyébként már bekalkulált jogi eljárások, behajtások költségeit is ráterheli lakóközösségre”. Mivel a családi házban élőket ilyen többletköltség nem terheli, a rendelkezés a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének a Ptk. 201. § (1) bekezdésében rögzített elvébe, valamint a diszkrimináció tilalmába ütközik. A szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének a követelménye az indítványozó szerint azért is sérül, mert az R. 17. § (3) bekezdése egyoldalúan, csak a szolgáltató számára kedvező helyzetet szabályozza, tehát azt az esetet, hogy a bekötési vízmérőnél mért fogyasztás nagyobb, mint a mellékvízmérők fogyasztásának az összege.
Az R. 17. § (3) bekezdése – amely szerint a társasház tájékoztatja a szolgáltatót a fogyasztási különbözet épületen belüli belső elszámolási módjáról – a szolgáltató számára egyoldalúan előnyös helyzetet teremt: a bekötési vízmérő szerinti elszámolás módját nem kell a tényleges fogyasztókkal kötendő szerződésben rögzíteni. Ez korlátozza a szerződéses szabadságot: a Ptk. 205. § (2) bekezdése alapján ugyanis a feleknek nem kell megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket a jogszabály rendez.
Az indítványozó szerint az R. 17. § (3), valamint a 18. § (1) és (2) bekezdéseiből az következik, hogy a társasházi fogyasztó két jogcímen köteles fizetni: a saját fogyasztásáért és társasházi lakóként a mérési különbözet egy részéért is. Álláspontja szerint ellentmondás feszül a szabályok között, mivel „ha a fogyasztó a terhére rótt különbözeti mennyiséget valóban elfogyasztaná, akkor ez azt jelentené, hogy az ő mérője rossz, mivel nem a tényleges fogyasztást méri. Ez azonban nem lehetséges, hiszen a szolgáltatóval kötött szerződés szerinti elszámolás alapját képező mérője hiteles”. Az R. említett rendelkezései mint érthetetlen és egymásnak ellentmondó rendelkezések az indítványozó szerint sértik a jogbiztonság követelményét.
3. Az R. 9. § (2) bekezdése, amely lehetővé teszi a vízfogyasztás időbeli és mennyiségbeli korlátozását, valamint a bekötővezeték szűkítését, lezárását, egyértelműen, egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a fogyasztók számára, és ezért a Ptk. 209/B. §-a értelmében vett tisztességtelen szerződési feltételnek minősül. Az R. említett szakasza az (5) bekezdéssel együtt sérti továbbá a diszkrimináció tilalmát és az Alkotmány 18. §-át, valamint 70/D. § (1) bekezdését is, mivel a fogyasztás korlátozása vétlen fogyasztókat is érinthet. A jogkövető állampolgárokat a kollektív vízkorlátozás által érő joghátrány az Alkotmány 54. § (1) bekezdését is sérti, „különösen azokban az esetekben, amikor pl. idős, beteg embereknek (akár télen is) a közkútból kell vödörben felhordani a vizet”.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.”
,,35. § (1) A Kormány
b) biztosítja a törvények végrehajtását;
(2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.”
2. A Ptk. hivatkozott – az eljárás lefolytatásakor hatályos – rendelkezései:
„2. § (1) A törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit.”
„5. § (1) A törvény tiltja a joggal való visszaélést.”
„201. § (1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért – ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik – ellenszolgáltatás jár.”
„205. § (2) A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez.”
„209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.”
„228. § (3) Az érthetetlen, ellentmondó, jogellenes vagy lehetetlen feltétel semmis; az ilyen feltétellel kötött szerződésre a részleges érvénytelenség szabályait (239. §) kell alkalmazni.”
3. A Jat. hivatkozott rendelkezése:
„18. § (2) A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.”
4. Az R. indítvány által támadott rendelkezései:
„1. § (1) A közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés közüzemi szolgáltatás. A szolgáltatást végző (a továbbiakban: a szolgáltató) az ivóvízművek, illetőleg a szennyvízelvezető művek (a továbbiakban együtt: víziközművek) üzemeltetésével köteles a víziközmű hálózatba bekötött ingatlan tulajdonosának, illetőleg egyéb jogcímen használójának (a továbbiakban együtt: fogyasztó) ivóvizet szolgáltatni, illetőleg az ingatlanon keletkező szennyvizek – továbbá egyesített rendszerű szennyvízelvezetés esetén a csapadékvizek – összegyűjtését, károkozás nélküli elvezetését és tisztítását elvégezni (a továbbiakban: szolgáltatás).”
„2. § E rendelet alkalmazásában:
8. ingatlan: a külön jogszabály szerinti egy helyrajzi számmal rendelkező földrészlet (telek);
28. szolgáltatási pont:
a) ivóvízszolgáltatási pont: az ivóvíz bekötővezetéknek a fogyasztó felőli végpontja”
„3. § (6) A megkötött mellékszolgáltatási szerződést az elkülönített vízhasználatot igénybe vevő (a továbbiakban: elkülönült vízhasználó) harmincnapos határidővel, a szolgáltató pedig két hónapon túli díjtartozás esetén további harmincnapos határidővel felmondhatja. A mellékszolgáltatási szerződések felmondásáról a bekötési vízmérő fogyasztóját a szolgáltató köteles tájékoztatni.”
„8. § (4) A fogyasztó, illetőleg az elkülönített vízhasználó személyében beállott változást a régi és új fogyasztó, illetőleg elkülönített vízhasználó együttesen köteles a vízmérőállás megjelölésével a változástól számított 30 napon belül a szolgáltatónak bejelenteni. A bejelentés elmulasztása esetén az abból eredő károkért az elköltöző fogyasztó és az új fogyasztó, illetőleg az elkülönített vízhasználó egyetemlegesen felel.”
„9. § (2) A szolgáltató a szolgáltatást a létfenntartáshoz, a közegészségügyi és tűzvédelmi követelmények teljesítéséhez, valamint az egészségügyi és gyermekintézmények ellátásához szükséges ivóvízellátás, továbbá a szennyvízelvezetésre irányuló szolgáltatás kivételével, az illetékes ÁNTSZ-nek az intézkedés bevezetését nyolc nappal megelőző értesítése mellett, az ÁNTSZ-nek az értesítésben foglaltakkal ellentétes állásfoglalása hiányában
a) időben és mennyiségben korlátozhatja,
b) kizárólag termelési célú ivóvíz-felhasználásnál szüneteltetheti, illetve három hónapon túli díjtartozás esetén további harmincnapos határidővel a szolgáltatási szerződést felmondhatja.
(5) Az ÁNTSZ-nek a (2) bekezdés szerinti, az értesítésben foglaltakkal ellentétes állásfoglalása hiányában a szolgáltató a bekötővezetéket leszűkítheti, lezárhatja.”
„17. § (3) Az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irányadó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó köteles megfizetni a szolgáltatónak; a szolgáltatót pedig tájékoztatja az épületen belüli belső elszámolás módjáról.”
„18. § (1) Az ingatlanon belül a mellékvízmérővel elkülönített vízhasználatra az elkülönített vízhasználó a szolgáltatóval mellékszolgáltatási szerződést köthet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti szerződés megkötését, ha az elkülönített vízhasználó e rendeletben meghatározott feltételeknek eleget tesz, a szolgáltató nem tagadhatja meg.”
„19. § (2) Elkülönített vízhasználó a saját tulajdonában lévő és mellékszolgáltatási szerződés alapjául szolgáló mellékvízmérő hitelesítéséről, rendkívüli vizsgálatáról saját költségére köteles gondoskodni. Amennyiben ezzel a költségek megelőlegezése mellett a szolgáltatót bízza meg, úgy a szolgáltató a megbízás teljesítését nem tagadhatja meg. Ha hitelesítést – az arról való gondoskodást – az elkülönített vízhasználó elmulasztja, a szolgáltató a mellékszolgáltatási szerződést 15 napos határidővel felmondhatja.
(3) A szolgáltató tulajdonában lévő bekötési vízmérő tekintetében a fogyasztó, a szolgáltató tulajdonában lévő és mellékszolgáltatási szerződés alapjául szolgáló mellékvízmérő tekintetében pedig az érdekelt a vízmérő rendkívüli vizsgálatát és ezt követően a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által végzett rendkívüli hitelesítését a szolgáltatótól kérheti. Ha a rendkívüli vizsgálaton a vízmérő megfelelőnek minősül, a rendkívüli vizsgálat és hitelesítés költsége a fogyasztót, illetőleg az elkülönített vízhasználót terheli.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság az R. egyes szakaszainak alkotmányosságát már több alkalommal vizsgálta. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.) Ha az újabb indítványt más okra, más alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.; 5/2002. (II. 22.) AB határozat, ABH 2002, 78, 81.; 37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH 2004, 908, 911.]
A vonatkozó korábbi határozatok áttekintése alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány a következők szerint részben ítélt dolognak minősül.
Az Alkotmánybíróság az 548/B/2002. AB határozatában vizsgálta az R. 1. § (1) bekezdését, a jogszabály által használt fogyasztó-fogalom alkotmányosságát. Megállapította, hogy a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, a villamos energia termelésről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény, a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, továbbá a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény az R.-ben foglaltaktól eltérően határozzák meg a fogyasztó fogalmát. Ez azonban nem ütközik az Alkotmány 35. § (2) bekezdésébe. „[E]zek a meghatározások csak az adott törvény vonatkozásában alkalmazandók. E törvények más rendelkezéseiből sem következik, hogy különböző közszolgáltatások körében minden tekintetben azonos fogalmakat, így azonos értelmű fogyasztó-fogalmat kell használni. A jogforrási hierarchia tiszteletben tartásának követelményéből sem fakad olyan alkotmányos szempontból védhető igény, hogy valamely törvény fogalmi meghatározását nem annak végrehajtásáról rendelkező alacsonyabb szintű jogszabály alkotója eltérő (vagy hasonló) tárgykör szabályozása során átvegye, illetve annak alkalmazásáról rendelkezzen. A jogszabályszerkesztés során az értelmező rendelkezések célja éppen az, hogy az adott szabályozási körre nézve a jogszabály alkalmazása szempontjából legfontosabb fogalmakat meghatározza. A vizsgált rendelkezés alkotmányossága megítélésének kapcsán az Alkotmánybíróság megjegyzi: a vízszolgáltatás sajátosságaival magyarázható, hogy az R. differenciált fogyasztó-fogalmat használ. Az eljárás alá vont rendelkezés általában szól a fogyasztóról, míg az R. 17. § (3) bekezdése bekötési vízmérő szerinti fogyasztóra és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők szerinti fogyasztóra is utal.” (ABH 2003, 1729, 1732–1733.)
A 365/B/1999. AB határozat szerint „a telek (az önálló ingatlan) fogalmának az egyes törvényekben történő meghatározása, valamint az R. kifogásolt rendelkezése között sem állapítható meg olyan ellentmondás, amely az R. alkalmazását befolyásolná, így az R. 17. § (3) bekezdése az említett törvényi rendelkezéseket nem sérti.” (ABH 2002, 1448, 1452.)
A 697/B/2000. AB határozat (ABH 2003, 1630.) szerint az R. 2. § 8. pontjában kifogásolt rendelkezés, valamint az Alkotmány 7. § (1) és (2) bekezdései között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn. Az Alkotmánybíróság 724/B/1998. AB határozatában (ABH 2000, 918.) elutasította azt az indítványt, amelyben azt kérték megállapítani, hogy az R. vízkorlátozással kapcsolatos rendelkezései [9. § (1)–(3) bekezdések] sértik az emberi méltóságot.
A 365/B/1999. AB határozatában az Alkotmánybíróság az R. 17. § (3) bekezdését vizsgálva megállapította, hogy „a közműves vízellátás rendjének szabályozása, ezen belül a szolgáltatásért fizetendő díj megfizetésének módja (...) tartalmát tekintve nem igényel törvényi szabályozást”. Az R. ezért nem sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését. (ABH 2002, 1448, 1451.)
A 724/B/1998. AB határozatban foglaltak szerint az R. 17. § (3) bekezdése nem tekinthető alkotmányellenes megkülönböztetésnek, mivel olyan lakóházakra nézve állapít meg a díjfizetés szempontjából sajátos rendelkezést, ahol a bekötési vízmérő után mellékvízmérők felszerelésére is sor került. Az eltérő szabályozások tehát eltérő vízfogyasztói kört érintenek. (ABH 2000, 918, 922.) Az R. 17. § (3) bekezdése ezen túlmenően a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségének a Ptk. 201. § (1) bekezdésében védeni rendelt elvét sem sérti. (ABH, 2000, 918, 924.) Az Alkotmánybíróság a 365/B/1999. AB határozatában megállapította továbbá, hogy „a közüzemi szolgáltatási díjat mind a Ptk., mind az R. rendelkezései szerint is a tényleges fogyasztó fizeti meg. A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők különbözetéből megállapított ivóvízdíjat a tényleges fogyasztók viselik (...) külön elszámolás alapján. A támadott előírás nem hiúsítja meg azt, hogy a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó a különbözeti vízfogyasztás ellenértékét akár a mellékmérők szerinti tényleges fogyasztóra áthárítsa. A kifogásolt rendelkezés csupán az elszámolás egyszerűsítését célozza a szolgáltatóval való szerződéses kapcsolatban, de nem idéz elő a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó terhére tovább nem hárítható és be nem szedhető fizetési kötelezettséget.” (ABH 2002, 1448, 1451–1452.)
Mindezek miatt az Alkotmánybíróság az R. 1. § (1) bekezdését az Alkotmány 35. § (2) bekezdése, az R. 2. § 8. pontját az Alkotmány 7. § (1) bekezdése, az R. 9. § (2) bekezdését az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, az R. 17. § (3) bekezdését az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése, valamint 32. § (2) bekezdése (összefüggésben a Ptk. 201. § (1) bekezdésével) tekintetében ítélt dolognak minősítette. Szintén ítélt dolognak minősítette az Alkotmánybíróság azt a kérdést, hogy a vízszolgáltatásra vonatkozó szabályokat alapvető jog érintettsége miatt törvényben kell-e szabályozni.
Az indítvány ezen részei vonatkozásában az Alkotmánybíróság az eljárását megszüntette. Egyéb tekintetben az indítványt az alábbiak szerint érdemben elbírálta.
IV.
1. Az R.-nek az indítványozó által támadott rendelkezései csupán a vízszolgáltatás és -fogyasztás sajátosságainak megfelelő mérési és díjfizetési szabályokat állapítanak meg. A társasházi lakók jogképességét ezen szabályok nem érintik, mint ahogy az sem, hogy az R. bizonyos helyzetekben külön említi a bekötési vízmérő szerinti fogyasztókat, illetve az elkülönített vízhasználókat. Az Alkotmány 56. §-ának sérelme ezért nem állapítható meg az ügyben. Az Alkotmánybíróság leszögezi továbbá, hogy önmagában az a kérdés, hogy meghatározott életviszonyok mely jogforrási szinten kerülnek szabályozásra, a diszkrimináció tilalmával nem hozható érdemi összefüggésbe. Az indítványt ezért ebben a tekintetben is elutasította.
2. Az indítványozó szerint a társasházakban alkalmazott kettős mérés (tehát az, hogy a vízhasználtatot a bekötési és az esetleges mellékvízmérőkön is mérik) hátrányos megkülönböztetést jelent egyrészt a nem társasházi lakókkal szemben, másrészt a társasházban teljesített más, gáz-, áram- és távhőszolgáltatások igénybe vevőkkel szemben. A diszkrimináció tilalmára hivatkozással az indítványozó az R. 1. § (1) bekezdésének, 2. § 8. és 28. pontjának, 3. § (6) bekezdésének, 8. § (4) bekezdésének, 17. § (3) bekezdésének, 18. § (1) és (2) bekezdésének, valamint 19. § (2) és (3) bekezdésének a megsemmisítését kérte.
Mivel az Alkotmánybíróság a korábbiakban a diszkrimináció tilalmának esetleges sérelmét csak az R. 17. § (3) bekezdésével összefüggésben vizsgálta, az R. többi támadott rendelkezése vonatkozásában nincs szó ítélt dologról. Szintén nincs szó ítélt dologról az indítványozó által említett egyéb szolgáltatásokkal összefüggő vélt diszkrimináció tárgyában.
2.1. Az R. 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés közüzemi szolgáltatás, és rögzíti a szolgáltató szolgáltatási kötelezettségét. A 2. § 8. és 28. pontjai egyes, az R. által használt fogalmakat definiálnak, a 3. § (6) bekezdés a mellékszolgáltatási szerződés felmondásának szabályairól szól, a 8. § (4) bekezdés a bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználó személyében beállott változások bejelentésének kötelezettségét rögzíti, a 18. § (1) bekezdés azt mondja ki, hogy az ingatlanon belül a mellékvízmérővel elkülönített vízhasználatra az elkülönített vízhasználó a szolgáltatóval mellékszolgáltatási szerződést köthet. Az R. 18. § (2) bekezdése szerint pedig a szerződés megkötését, ha az elkülönített vízhasználó e rendeletben meghatározott feltételeknek eleget tesz, a szolgáltató nem tagadhatja meg. Az R. 19. §-a az elkülönített vízhasználó tulajdonában lévő mellékvízmérő hitelesítését a vízhasználó kötelezettségévé teszi.
Tekintve, hogy e rendelkezések tartalmukat tekintve nem hozhatók értékelhető összefüggésbe a diszkrimináció tilalmával, az indítványozó vélhetően csak azért kérte a megsemmisítésüket, mert különbséget tesznek a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó és az elkülönített vízhasználók között fogalmi szinten. Az Alkotmánybíróság – mint az a III. pont alatt kifejtésre került – korábban már foglalkozott az R. által használt fogyasztó-fogalom alkotmányosságával, illetve azt is megállapította, hogy a díjfizetési sajátosságok – az eltérő vízfogyasztó körre tekintettel – nem tekinthetők diszkriminatívnak. A támadott rendelkezés a korábbi ügyben más volt, ítélt dolog ezért nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság a korábbi határozataiban megfogalmazottakat irányadónak tekintve nem állapított meg diszkriminációt azzal kapcsolatban, hogy az R. nem egységesen fogyasztókról szól, hanem bizonyos helyzetekben megkülönböztetetten említi a bekötési vízmérő szerinti fogyasztót és a mellékvízmérővel rendelkező elkülönített vízhasználót.
2.2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 1043/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.]. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az egyes szolgáltatások eltérő sajátosságaira tekintettel a vízszolgáltatást igénybe vevők nem tekinthetők azonos csoportba tartozónak a gáz-, áram- és távhőszolgáltatásokat igénybe vevőkkel. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ezen részében szintén elutasította.
3. Az indítványozó nézete szerint azzal, hogy a jogalkotó nem határozta meg az R.-ben használt „mérési különbözet” fogalmát, megsértette Jat. 18. § (2) bekezdésében foglalt egyértelműségi követelményt, az R. 17. § (3) bekezdése ugyanis alkalmazhatatlan. A Jat. felhívott rendelkezése szerint a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.
Az Alkotmány és a Jat. szabályozásának viszonyrendszerét a 2/2002. (I. 25.) AB határozat összegezte: Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 7. § (2) bekezdését értelmezve több döntésében rámutatott, hogy az Alkotmány 7. § (2) bekezdése alapján ugyan a jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, ez a rendelkezés azonban önmagában nem tette alkotmányos szabállyá a jogalkotásról szóló törvény normáit (496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 496.). Így önmagában a Jat. szabályainak megsértése nem valósít meg alkotmányellenességet, csak akkor, ha egyben valamely alkotmányos elv vagy rendelkezés sérül [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.; 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.]. Bár az indítvány alkotmányi rendelkezésre kifejezetten nem utalt, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó a Jat. szabályának a felhívásával kétséget kizáróan arra kívánt utalni, hogy a támadott rendelkezés nem egyértelmű tartalma (a normavilágosság hiánya) miatt sérül a jogbiztonság követelménye. Az Alkotmánybíróság a 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. (ABH 1992, 135, 142.)
Az R. 17. § (3) bekezdése szerint mérési különbözetnek a bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözete tekintendő. A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők definícióját az R. 2. § 13. pontja tartalmazza. Így a 17. § (3) bekezdése az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az érintettek számára egyértelmű és világos normatartalmat hordoz. A jogbiztonság követelménye és a Jat. 18. § (2) bekezdése ezért nem sérül.
4. Az indítványozó azért is kérte az R. 17. § (3) bekezdésének a megsemmisítését, mert álláspontja szerint az a Ptk. 2. § (1) bekezdését, 5. § (1) bekezdését, 201. §-át, 205. § (2) bekezdését, 209/B. §-át és 228. § (3) bekezdését sérti, tehát magasabb rendű jogszabályba ütközik, és így ellentétes az Alkotmány 35. § (2) bekezdésével.
A Ptk. 2. § (1) bekezdése a törvény céljai között említi, hogy a törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait; az 5. § (1) bekezdése a joggal való visszaélés tilalmát rögzíti; a 205. § (2) bekezdése kimondja, hogy a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges, és hogy nem kell megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez; a Ptk. 228. § (3) bekezdése szerint pedig az érthetetlen, jogellenes vagy lehetetlen szerződési feltétel semmis. Az indítvány benyújtásának időpontjában a Ptk. 209/B. §-a a tisztességtelen általános szerződési feltétel fogalmát határozta meg, e rendelkezéseket jelenleg a Ptk. 209. § (1) bekezdése tartalmazza.
4.1. Mint fentebb említésre került, az Alkotmánybíróság már elbírálta az R. 17. § (3) bekezdésének és a Ptk. 201. §-ának az összefüggését, e tekintetben tehát ítélt dologról van szó.
4.2. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a Ptk.-nak az indítványozó által hivatkozott egyéb rendelkezéseit, és a következőket állapította meg. A Ptk. 2. § (1) bekezdése csupán a törvény célját határozza meg általános jelleggel, normatív tartalmat nem hordoz, ezért nem vizsgálható, hogy e rendelkezés más, alacsonyabb szintű jogszabályokkal összhangban áll-e.
4.3. A joggal való visszaélés tilalma [Ptk. 5. § (1) bekezdés] kizárólag egymással valamely kapcsolatban álló felek közötti viszonyban értelmezhető, az arra való hivatkozás, hogy jogszabályi rendelkezés valósítana meg joggal való visszaélést, értelmezhetetlen.
4.4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy téves az indítványozónak az a hivatkozása, hogy az R. jogellenesen korlátozná a felek szerződéskötési szabadságát. A Ptk. értelmében a felek szerződéskötési szabadsága ugyanis csak a vonatkozó jogszabályok keretei között érvényesül. Kógens jogszabályi rendelkezések esetében – ilyenek a közüzemi vízellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések is – a felek eltérő megállapodásának a Ptk. alapján nincs helye.
4.5. Az Alkotmánybíróság szintén nem állapított meg érdemi összefüggést az R. támadott rendelkezése és a Ptk. 228. § (3) bekezdése között az indítványozó által felhozott indokok alapján. Rámutat, hogy az adott lakóházban működő összes vízmérőt nyilvánvalóan nem lehet pontosan ugyanabban az időpontban leolvasni. Az ebből adódó esetleges kisebb pontatlanságok azonban hosszú távon kiegyenlítődnek, ezért nem jelentenek hátrányt a lakók számára.
4.6. Az indítványozónak az R. 17. § (3) bekezdését tisztességtelen általános szerződési feltételnek minősítő érvelése szintén megalapozatlan. A Ptk. 209. § (5) bekezdése szerint ugyanis nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.
A kifejtettek miatt az Alkotmánybíróság az R.-nek az indítványozó által támadott rendelkezései és a Ptk.-nak az indítványozó által felhívott szakaszai ellentétének a megállapítására irányuló indítványt elutasította, az Alkotmány 35. § (2) bekezdésének a sérelmét nem állapította meg.
5. Az Alkotmánybíróság az R. 17. § (3) bekezdése, valamint 18. § (1) bekezdése és a jogbiztonság követelménye között az indítványban megfogalmazott indokok alapján érdemi összefüggést nem talált. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313–1314.]
6. Az Alkotmánybíróság végezetül a vízfogyasztás korlátozásával kapcsolatos, az indítványozó által sérelmezett szabályokat is áttekintette. Mint fentebb említésre került, az Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta, hogy a vízkorlátozás szabályai sértik-e az emberi méltósághoz való jogot, az R. 9. § (1)–(3) bekezdéseinek a megsemmisítésére irányuló indítványt azonban nem találta megalapozottnak. Jelen ügy indítványozója azonban nem csupán az emberi méltóság, hanem az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) sérelmére is hivatkozott; kifejtette továbbá, hogy a rendelkezés tisztességtelen általános szerződési feltételnek minősül, ezért magasabb rendű jogszabályba, a Ptk.-ba ütközik.
6.1. Az Alkotmánybíróság az egészséges környezethez való jog és a vízszolgáltatás korlátozására, valamint a bekötővezeték szűkítésére, lezárására vonatkozó szabályok között érdemi alkotmányos összefüggést nem talált. Tekintve továbbá, hogy az R. 9. §-a egységesen, minden bekötési vízmérő szerinti vízfogyasztóra azonos rendelkezéseket határoz meg, diszkrimináció sem állapítható meg az ügyben. A tisztességtelen általános szerződési feltételre hivatkozással kapcsolatban az Alkotmánybíróság ismét utal a Ptk. 209. § (5) bekezdésére, amely szerint nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg.
6.2. Az Alkotmánybíróság egyebekben irányadónak tekintette a 724/B/1998. AB határozatában foglalt következő megállapításokat: „Az ivóvízszolgáltatásnak az emberi élet és egészség fenntartásával való meghatározó jelentőségű összefüggései miatt az R. a fogyasztó szerződésszegő magatartása esetén sem teszi lehetővé a szolgáltatás teljesítésének mellőzését, hanem – a fogyasztó érdekében – a szolgáltatót ún. minimum- szolgáltatás ellátására kötelezi. Amint az R. 9. § idézett (2) bekezdéséből is kitűnik, a szolgáltatás időbeni és mennyiségi korlátozására is csak az ÁNTSZ előzetes értesítése mellett és az ÁNTSZ-nek az értesítésben foglaltakkal ellentétes állásfoglalása hiányában kerülhet sor. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az R.-nek a vízszolgáltatás korlátozását lehetővé tevő rendelkezései és az indítványozó által megjelölt, Alkotmányban védett jogok tartalma között nincs alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés. A közüzemi szolgáltatások ugyanis – a szolgáltatás ellátására irányuló szerződéskötési kötelezettség és más vázolt sajátosságok ellenére – polgári jogi jogviszony keretében teljesülnek, ahol a szolgáltatásért ellenszolgáltatás – a Ptk. idézett 387. §-a szerint díjfizetés – jár. A szolgáltató közüzemi szerződés keretében sem kötelezhető a folyamatos szerződésszegő magatartás elviselésére. A fogyasztó szerződésszegése esetén a szolgáltatás korlátozására azonban csak garanciális jelentőségű jogszabályi keretek – az R.-nek a Ptk. felhatalmazása alapján alkotott előírásai – figyelembevételével kerülhet sor. Az R. 3. § (1) bekezdés említett f) pontja szerint a szolgáltatás korlátozásáról, mint a szerződésszegés következményéről a szolgáltató és a fogyasztó között megkötött közüzemi szerződésben is rendelkezni kell. Az ivóvízszolgáltatás korlátozására, mint a szerződésszegés jogkövetkezményének érvényesítésére tehát a szolgáltató a fogyasztóval kötött szerződés alapján jogosult. Mindezekből az következik, hogy az indítványozó által kifogásolt ivóvízkorlátozás a fogyasztó által a közüzemi szerződésben a szerződésszegés esetére vállalt joghátránynak minősül. Valamely szerződés tartalmának, így a szerződésszegés jogkövetkezményének felülvizsgálata azonban nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.” (ABH 2000, 918, 921–922.)
A kifejtettek miatt az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az R. 9. §-a megfelelő garanciákat nyújt az Alkotmányban biztosított jogok védelméhez, és nem sérti a legmagasabb testi és lelki egészséghez fűződő jogot.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Budapest, 2007. július 2.
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás