BK BH 2002/126
BK BH 2002/126
2002.04.01.
Az elítéltre kiszabott közérdekű munkának szabadságvesztésre átváltoztatására nem kerülhet sor, ha az elítélt önhibáján kívül nem kezdte meg a büntetés letöltését, mivel a büntetés-végrehajtási bíró nem jelölt ki számára munkahelyet [Btk. 50. § (1) és (2) bek.; 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) 11/A. § (3) bek., 60. § (1) bek.].
A terheltet a városi bíróság az 1999. május 31. napján jogerős ítéletével 25 napi közérdekű munka büntetésre ítélte, amelyet fizikai munkával kell letöltenie.
A megyei főügyészség – a hivatásos pártfogó javaslatára – indítványozta a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását.
Az elítélt a bírói meghallgatáson az indítvány elutasítását kérte, mert az ítélet jogerőre emelkedése óta hosszabb időt töltött előzetes fogva tartásban, jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést tölt, munkahely nem lett kijelölve a büntetés végrehajtására, ezért nem volt módja a büntetés ledolgozására, és mert nem volt kellően kioktatva a munkavégzési kötelezettség önkéntes nem teljesítése lehetséges törvényes jogkövetkezményeire.
A bíróság megállapította, hogy a terhelt jelenleg, 2001. július 25-től a városi bíróság jogerős ítéletével kiszabott 1 év 6 hónapi börtönbüntetését tölti.
Az elítélt a büntetőeljárás során 1999. április 23-tól 1999. július 16. napjáig előzetes fogva tartásban volt, majd szabadlábra került, 1999. október 1-től 2000. április 3. napjáig ismételten előzetes fogva tartásban volt, majd 2001. július 25-én kezdte meg a jogerős szabadságvesztés töltését.
A közérdekű munka büntetést kiszabó ítélet 1999. május 31. napján emelkedett jogerőre.
Az elítélt 1999. július 16-tól 1999. szeptember 30-ig, majd 2000. április 3-tól 2001. július 25-ig szabadlábon volt. Ez alatt az idő alatt lett volna lehetősége arra, hogy a közérdekű munka büntetésből reá háruló munkakötelezettségnek eleget tegyen. Az elítéltet a törvényes jogkövetkezményekre az elsőfokú bíróság kioktatta. A munkahely kijelölése iránti eljárás sem vezetett eredményre, annak ellenére, hogy hivatásos pártfogó ennek érdekében mindent megtett. Az elítélt a meghallgatáson elismerte, hogy amikor szabadlábon volt, munkaképes volt, ez idő alatt kb. másfél évet dolgozott Németországban. Ez arra utal, hogy az elítéltnek nem is állt szándékában a munkakötelezettségét önként teljesíteni.
A Btk. 50. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka, illetőleg ennek hátralevő része helyébe szabadságvesztés lép, amelyet fogházban kell végrehajtani. Tartamát úgy kell megállapítani, hogy egynapi munkavégzésnek egynapi szabadságvesztés felel meg. Az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 11/A. §-a szerinti jogkörében eljárva az ügyészi indítványt a bíróság a (3) bekezdés alapján alaposnak ítélte, ezért a Btk. 50. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a rendelkező rész szerint határozott.
A végzés ellen az elítélt jelentett be fellebbezést.
A megyei főügyész a végzés helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos:
A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 60. §-ának (1) bekezdése szerint a közérdekű munka végrehajtásának helyéül az elítélt állandó lakóhelye szerint illetékes megyei bíróságon működő büntetés-végrehajtási bíró az ott működő hivatásos pártfogó javaslatára intézményt vagy gazdálkodó szervezetet jelöl ki.
Az adott ügyben az iratok tartalma alapján az állapítható meg, hogy az elítélt részére a büntetés letöltésére munkahelyet nem jelöltek ki.
A hivatásos pártfogó felhívta ugyan az elítéltet, hogy tájékoztassa: rendelkezik-e a feltételeknek megfelelő munkáltatóval; ám ezt a levelet, és az azt követő összes többit az elítélt nem kapta meg.
A megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportjának az irataiból az derül ki, hogy az elítélt a neki küldött megkereséseket és idézéseket egyetlen esetben sem vette át, ezek a levelek ,,elköltözött'' vagy ,,nem kereste'' jelzéssel érkeztek vissza.
A hivatásos pártfogó megkereste az elítélt édesapját is, aki azt közölte vele, hogy a fiának szóló idézéseket nem tudja átvenni és továbbítani.
Mindezek alapján azt lehet megállapítani, hogy az elítélt önhibáján kívül nem kezdte meg a büntetés letöltését, mivel számára semmilyen munkahelyet nem jelöltek ki az elmúlt két évben. Kétségtelen, hogy a nyilvántartásban szereplő címein őt nem lehetett megtalálni, de ez a megyei bíróság álláspontja szerint önmagában még nem jelenti azt, hogy az elítélt nem kívánt eleget tenni a munkakötelezettségének. Az elítélt a beadványában elfogadható indokát adta távollétének; a vonatkozó jogszabály pedig nem ír elő olyan kötelezettséget az elítélt számára, hogy a pártfogót ő keresse meg, a jogerős ítélet sem tartalmazott ilyen figyelmeztetést.
Az elítéltet korábban nem ítélték közérdekű munkára, így a megyei bíróság szerint nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy tudott-e arról az elítélt, pontosan hogyan zajlik ennek a büntetésnek a végrehajtása, és ennek során rá milyen kötelezettségek hárulnak.
Mivel a megyei bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy az elítélt szándékosan nem tett eleget a munkakötelezettségének, a büntetés-végrehajtási bíró végzését megváltoztatta, és a szabadságvesztésre való átváltoztatást célzó ügyészi indítványt elutasította; egyben felhívta a bv. bírót, hogy az elítélt számára jelöljön ki munkahelyet. (Nógrád Megyei Bíróság Bf.478/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás