BK BH 2002/132
BK BH 2002/132
2002.04.01.
I. Megvalósítja a hatóság félrevezetésének a vétségét az elkövető, ha a sérelmére elkövetett lopási cselekményre nézve a rendőrségen azért tesz valótlan tartalmú bejelentést, hogy erre hivatkozással a polgármesteri hivatalban segélyt igényeljen [Btk. 237. §].
II. Ha az elfogatóparancs alapján kézre került vádlott az iratoknak hiányára hivatkozással az elfogásakor a lakhelyét illetően valótlan adatot közöl, amely a rendőri jelentésbe és az őrizetbe vétel elrendelésére vonatkozó határozatba is bekerül, az intellektuális közokirat-hamisítás bűntette azért nem valósul meg, mivel a lakcím hamis közlése olyan részében érintette a közokiratokat, amely részében a közhitelesség tanúsítása nem állapítható meg;
ez a cselekmény a személyazonosság igazolásának megtagadása szabálysértését valósítja meg [Btk. 274. § (1) bek. c) pont; 17/1968. (IV. 14.) Korm. r. 5. § (1) bek.].
III. Ha a vádiratban vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértési a vádlottat a bűncselekmény miatt ellene emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – fel kell menteni [Be. 214. § (3) bek. a) pont 1. ford., 216. § (1) bek. b) pont és (2) bek.]
A városi bíróság a 2000. május 2. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét a hatóság félrevezetésének vétségében állapította meg, ugyanakkor a vádlottal szemben a hatóság félrevezetésének vétsége miatt indult eljárást, továbbá a személyazonosság igazolása megtagadásának szabálysértése miatti eljárást megszüntette. A bíróság a vádlottat 100 napi tételű – az egynapi tétel összege 100 forint – pénzbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott ez idáig többször volt büntetve, többnyire vagyon elleni bűncselekmény miatt.
A vádlott nőtlen, gyermektelen, rokkantnyugdíjas, iskolai végzettsége 8 általános kisegítő iskola. A vádlott a betegség fogalmát kimerítően alacsony intellektusú, személyiségzavarban szenved, mely a bűncselekmény elkövetésének idején is fennállt. Személyiségzavara miatt a cselekménye következményeinek felismerésében és az e felismerésnek megfelelő cselekvésben enyhe fokban korlátozott.
1. A vádlott 1998. október 28. napján a rendőrkapitányságon valótlan tartalmú bejelentést tett arra, hogy 1998. október 27-én a MÁV-állomáson ismeretlen személy – a betegségéből adódó rosszullétét kihasználva – eltulajdonította az autóstáskáját a benne levő irataival és 15 000 forint készpénzzel. A rendőrkapitányság ennek alapján nyomozást rendelt el. Miután a feljelentés valótlanságát megállapították, az eljárást megszüntették. A feljelentésre hivatkozással a vádlott a polgármesteri hivatalban segélyt kért, és 4000 forint összegben kapott is.
2. A vádlott 1999. március 4. napján N. I. néven valótlan feljelentést tett a rendőrkapitányságon azzal, hogy 1999. március 2. napján a MÁV-állomáson – rosszullétét kihasználva – ismeretlen személy eltulajdonította autóstáskáját irataival és a benne lévő 15 600 forint készpénzzel. A feljelentés alapján a rendőrkapitányság nyomozást rendelt el.
Ebben az ügyben a városi bíróság az 1999. november 2. napján jogerős ítéletével ezt a magatartását jogerősen elbírálta.
3. A vádlottal szemben a megindult büntetőeljárásra tekintettel elfogatóparancsot bocsátottak ki. 1999. augusztus 19. napján a rendőrkapitányság rendőrei a vádlottat igazoltatták. A vádlott iratokat nem tudott felmutatni, személyi adatait illetően a lakóhelyét valótlanul jelölte meg. Ez az adat került feltüntetésre a rendőri jelentésbe és az őrizetbe vételét elrendelő határozatba.
Az ügyész 1 rb. közokirat-hamisítás bűntette és 2 rb. hatóság félrevezetésének vétsége miatt emelt vádat. Az ügyész a Be. 213. §-a (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással a 2. vádpont szerinti cselekmény miatt az eljárás megszüntetését indítványozta, ítélt dolog címén.
Az ügyész vádiratában a 3. vádpont szerinti cselekményt a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettének minősítette, és e bűncselekményben indítványozta a vádlott bűnösségének megállapítását és vele szemben büntetés kiszabását. A Btk. 274. §-a szerinti (intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettének jogi tárgya a közokiratok valódiságába vetett bizalom. A közokirat fogalmát a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése fogalmazza meg, eszerint közokirat az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, és ami mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. E meghatározás valamennyi elemének együttes fennállása esetén beszélhetünk közokiratról. A közokirat rendeltetése szerint lehet egyrészről bizonyító okirat, amely közhitelesen igazolja a benne foglalt adatok, tények valódiságát (ilyen pl. a születési anyakönyvi kivonat), másrészről olyan, ami nyilatkozat megtételét, hatósági intézkedést, határozatot igazol – tehát rendelkező okirat, és amelynek a bizonyító ereje nem terjed ki a benne foglalt tények valóságának igazolására. Ebből viszont az következik, hogy adott okirat csak abban a körben lehet a tárgya a szóban forgó bűncselekménynek, amennyiben a hamisítás, valótlanság a közhitelességgel esik egybe.
A Be. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja a közvetett tettesség speciális esetét szabályozza. Az elkövető valótlan információt szolgáltatva tartalmilag vagy formailag hamis közokiratot készíttet a jóhiszemű arra jogosulttal, mely bűncselekmény szándékosan és gondatlanságból egyaránt elkövethető, azonban csak úgynevezett bizonyító okiratok tekintetében (BH 1991. 7., BH 1996. 290.).
A vádlott igazoltatását követően kiállított rendőri jelentés és az őrizetbe vételt elrendelő határozat nem bizonyító okirat, így az igazoltatáskor valótlan lakcímadat bemondásával a közokirat-hamisítás bűncselekménye nem követhető el.
A bíróság megítélése szerint a vádlott 3. vádpont szerinti magatartása az elkövetéskor hatályban volt, az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 5. §-ának (1) bekezdésébe ütköző személyazonosság igazolása megtagadásának szabálysértését valósítja meg. A bíróság álláspontja szerint azonban e szabálysértés elbírálása az adott körülmények között a vád tárgyává tett bűncselekmény súlyához képest csekély, a felelősségre vonás szempontjából jelentőséggel nem bír, ezért e szabálysértés miatt az eljárást a Be. 216. §-ának (2) bekezdése alapján megszüntette.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére egyrészt súlyosításért, másrészt a tényállás 3. pontjában írt cselekményben történő bűnösség megállapítása végett, amelyet közokirat-hamisítás bűntetteként értékelt.
A megyei főügyész az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
A védő az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A megyei bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. A tényállást is a tárgyaláson felvett bizonyítási anyagra alapítottan, okszerű mérlegelés eredményeként állapította meg oly módon, hogy az a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hiányosságoktól mentes, s ekként a hivatkozott törvényhely (1) bekezdése értelmében a másodfokú eljárás keretében irányadó volt. Az irányadó tényállás alapulvételével az elsőfokú bíróság törvényszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére.
A cselekmények jogi minősítése is az anyagi jogszabályoknak megfelelő. Nem tévedett – s ekként helyesen minősítette személyazonosság igazolása megtagadásának szabálysértéseként a tényállás 3. pontjában részletezett cselekményt is. Lényegében helyesen utalt arra, hogy a közokiratok milyen tartalmi és alaki kellékek mellett alkalmasak arra, hogy a bennük foglaltakat közhitelesen igazolják.
Tévedett azonban akkor, amikor a rendőri jelentésről, valamint az őrizetbe vételt elrendelő határozatról akként foglalt állást, hogy azok tekintetében közokirat-hamisítás bűncselekménye nem követhető el, mert ezen okiratok nem bizonyító okiratok (BH 1983. 268.) Ezzel az okfejtéssel ellentétben ezek az okiratok a valóságban közokiratnak minősülnek. A rendőri jelentés azt hivatott közhitelesen igazolni, hogy az abban foglalt intézkedés, az ott rögzített személlyel szemben az adott helyen és időben megtörtént. Az őrizetbe vételt elrendelő határozat – mint ahogyan azt az elnevezése is mutatja – pedig a hatóság közokiratba foglalt döntését tartalmazza az ott megnevezett személy szabadságának a korlátozásáról, ezért nem ún. belső intézkedés. A fegyveres erők és a fegyveres testületek szolgálata körében hatósági jelleggel kiállított és jogilag jelentős tények igazolására alkalmas iratok közokiratok.
Az adott esetben viszont a rendőri jelentés és őrizetbe vételt elrendelő határozat csak azt tanúsította közhitelesen, hogy a nyomozóhatóság ki ellen indította meg a büntetőeljárást, illetve a rendőrök kit hallgattak ki. Ez a közhitelesség nem terjed ki arra, hogy a meghallgatott személy a valóságot mondta-e el. Ez utóbbi körbe tartozik az iratokkal nem igazolt, csak szóban bemondott lakcím is. A vádlott a személyi adatait a valóságnak megfelelően közölte, csak az egyébként is viszonylagos tartózkodási helyét jelölte meg valótlanul. Miután az előbbi két közokirat azonban nem az adott személy lakcímének közhiteles igazolására szolgál, ezért nem az elsőfokú bíróság által kifejtettek miatt nem minősíthető közokirat-hamisításként a vádlott cselekménye, hanem azért, mert az egyébként ún. bizonyító közokiratnak tekintendő okiratokat a hamis közlés olyan részben érintette, amelyben közhitelesség tanúsítása nem állapítható meg. Emiatt a másodfokú bíróság a városi bíróság részben téves jogi indokolását az előbbiek szerint helyesbíti.
Tévedett a városi bíróság akkor is, amikor a vádlottat az ellene 1 rb. közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól nem mentette fel a Be. 214. §-a (3) bekezdése a) pontjának I. fordulata alapján. A vád tárgyává tett ,,közokirat-hamisítás'' nem bűncselekmény, hanem az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított szabálysértés, ezért a vádlottat a másodfokú bíróság a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt közokirat-hamisítás bűntette miatt ellene emelt vád alól az előbbi jogszabály alapján felmentette. Abban az esetben ugyanis, amikor a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, a vádlottat a vád alól akkor is fel kell menteni, ha cselekménye szabálysértésként nyer értékelést.
Bár az ügyészi vád nem tartalmazta – és ekként a vád tárgyát sem képezte –, helyesen rögzítette a történeti tényállás 3. pontjában a városi bíróság, hogy a rendőri jelentésben is valótlan tartalommal került rögzítésre a vádlott lakcíme. Mindennek az kölcsönöz különös jelentőséget, hogy ekként két közokirat tekintetében lett volna szükség a vádlott magatartásáról – jelen esetben a felmentésről – állást foglalni, minthogy a közokirat-hamisítás rendbelisége az okiratok számához tapad. Törvényes vád hiányában [Be. 9. § (2) bek.] azonban a bírósági eljárásban erre nem nyílott lehetőség.
Az elsőfokú bíróság teljes körűen feltárta a bűnösségi tényezőket, s mind az enyhítő, mind pedig a súlyosító körülményeket kellő súllyal vette figyelembe. A kiszabott büntetés arányban áll az elkövetett cselekményekkel, és kellően igazodik a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességhez is, annak súlyosítására tehát a megyei bíróság kellő törvényi alapot nem talált, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet vonatkozó részét helybenhagyta. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 9.Bf.944/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás