PK BH 2002/141
PK BH 2002/141
2002.04.01.
Az időszaki lap alapítójának helytállási kötelezettsége a lap kiadója által vállalt kötelezettségekért [1986. évi II. tv. 7. § (2) bek., 8. § (2) bek.; Ptk. 350. § (1) bek., 479. § (3) bek.].
A felperes az I. r. alperessel kötött vállalkozási szerződés alapján végezte az Irányár című hetilap nyomdai munkálatait. A lap alapítója a II. r. alperes, aki megbízta az I. r. alperest a lap kiadásával. 1996 júniusától az I. r. alperes a felperes számláit csak részben vagy egyáltalán nem egyenlítette ki, ezért a felperes a szerződést felmondta, és módosított kereseti kérelmében 3 385 574 forint és kamata megfizetésére egyetemlegesen kérte kötelezni az alpereseket. A II. r. alperessel szembeni keresetet a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény (a továbbiakban: sajtótörvény) 7. §-a (2) bekezdésének d) pontjára alapította, miszerint az időszaki lap alapítója a lap működéséért vagyoni felelősséggel tartozik. A II. r. alperes marasztalását arra az esetre kérte, ha az I. r. alperes vagyonára vezetett végrehajtás eredménytelen lenne.
Az elsőfokú bíróság a felperes módosított kereseti kérelmének az I. r. alperessel szemben helyt adott, a II. r. alperessel szemben azonban elutasította. Álláspontja szerint a lap alapítója teljes körű vagyoni felelősséggel abban az esetben tartozik, amennyiben ő a lap kiadója is.
Ezt támasztja alá a sajtótörvény 8. §-ának (2) bekezdése, amely szerint az időszaki lapot kiadó szervezet kötelessége biztosítani a szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
A másodfokú bíróság a felperes és az I. r. alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletében a II. r. alperest egyetemlegesen kötelezte az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított marasztalási összeg megfizetésére azzal, hogy a II. r. alperessel szemben végrehajtás csak akkor vezethető, ha az I. r. alperessel szembeni végrehajtás részben vagy egészben eredménytelen lenne. A bíróság rámutatott arra, hogy a sajtótörvény 8. §-ának (2) bekezdése szerint a lap alapítójának megbízása szerint köteles a kiadó biztosítani a kiadás személyi és tárgyi feltételeit, így az alperesek között megbízási jogviszony állt fenn. A Ptk. 479. §-ának (3) bekezdésére mint háttérrendelkezésre utalva megállapította, hogy a megbízó köteles a megbízottat harmadik személlyel szemben vállalt kötelezettségei alól mentesíteni. A II. r. alperes vagyoni felelősségét pedig egyértelműen megalapozza a sajtótörvény 7. §-a (2) bekezdésének d) pontja.
A II. r. alperes a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a Ptk. 479. §-át. A felhívott jogszabályhely a megbízott és megbízó belső jogviszonyát rendezi a megbízási szerződés szabályszerű teljesítése esetére; a jelen esetben azonban a megbízott nem szabályszerűen teljesített. Az I. r. alperes tevékenységét saját nevében, a megbízó – alapító – tájékoztatása nélkül, megbízási díj hiányában, elszámolási kötelezettség teljesítése nélkül végezte. A jogsértésből eredő károk viselésére tehát kizárólag ő köteles. Az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a Ptk. generális rendelkezéseivel szemben a sajtótörvény mint speciális jogszabály 8. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Többek között rámutatott arra, hogy a lap kiadására vonatkozó megbízás nem mentesíti az alapítót a lap működéséért fennálló – a sajtótörvény 7. §-a (2) bekezdése d) pontjában foglalt – vagyoni felelősség alól.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárás során abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy ha az időszaki lapot nem a lap alapítója, hanem lapkiadói tevékenységre jogosult szervezet adja ki, akkor a kiadó által vállalt kötelezettségekért harmadik személlyel szemben felel-e a lap alapítója.
A bíróság jogerős ítéletében helyesen hivatkozott a sajtótörvény 7. §-a (2) bekezdésének d) pontjában írtakra, miszerint a lap működéséért a lap alapítójának vagyoni felelőssége fennáll. Ez a speciális jogi szabályozás összhangban áll a Ptk. rendelkezéseivel is, ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság a Ptk. 479. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alkalmazásával. A perben bizonyított tény a megbízás létrejötte; annak teljesítése, valamint az alperesek közötti belső jogviszony nem volt tárgya a jelen pernek. A megbízó harmadik személlyel szembeni anyagi felelősségét a Ptk. 350. §-ának (1) bekezdésében foglalt kártérítési szabály is megerősíti. Az időszaki lap kiadójának a sajtótörvény 8. §-ának (2) bekezdésében szabályozott kötelezettsége körében helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság, mert ez a rendelkezés nem áll ellentétben a 7. § (2) bekezdésének d) pontjában foglaltakkal, és nem értelmezhető a kiadó kizárólagos felelősségeként.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel megtámadott jogerős határozatot hatályában fenntartotta . (Legf. Bír. Pfv.VII.22.242/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
