• Tartalom
Oldalmenü

164/2002. (VIII. 2.) Korm. rendelet

az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a jogosultság megszerzésével kapcsolatos eljárás szabályairól és az eljáró szervezetről

2018.01.01.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 260. §-ának i) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. §1 E rendelet hatálya kiterjed az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete által finanszírozott egyéb programok (a továbbiakban együtt: NSIP) keretében kiírásra kerülő pályázatokon (a továbbiakban: beszerzési eljárásokban) részt venni kívánó magyarországi székhelyű, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 396. §-ában felsorolt szervezetekre, továbbá a felsőoktatási intézményekre és a kutatóintézetekre (a továbbiakban együtt: gazdálkodó szervezetek), valamint az értékelési eljárásban résztvevőkre.

2. §2 E rendelet az NSIP keretében meghirdetett beszerzési eljárásokon való részvétel feltételeként az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) által megszabott, a részt vevő magyarországi székhelyű gazdálkodó szervezetek szakmai és gazdasági megfelelőségét (a továbbiakban: szakmai és gazdasági megfelelőség) tanúsító „NATO Beszállításra Alkalmas” határozat kiadását szolgáló értékelési eljárás rendjét, illetve az NSIP keretében kiírt beszerzési eljárásokra való jelentkezés feltételeit szabályozza.

3. §3 Az értékelési eljárásra az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényt4 kell alkalmazni.

4. § (1)5 Az értékelési eljárásban benyújtott kérelmekről a honvédelemért felelős miniszter dönt. A honvédelemért felelős miniszter az értékelési eljárás során kikéri a Biztonsági Beruházási Bizottság (a továbbiakban: BBB) véleményét. A BBB feladata a 2. § szerinti határozatok megszerzéséhez szükséges feltételrendszer kidolgozása és a kérelmek előzetes értékelése.

(2)6 A BBB összetétele:

a)7 a BBB elnöke a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: HM) védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára;

b)8 a BBB tagjai

ba) a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője,

bb) az e-közigazgatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője,

bc) az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője,

bd) a külgazdasági ügyekért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője,

be) a belgazdaságért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője,

bf) az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője,

bg) az állami infrastruktúra-beruházásokért felelős miniszter által vezetett minisztérium kijelölt állami vezetője, valamint

bh) a Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke.

(3) A BBB működési rendjét a BBB Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.

(4)9 A BBB titkársági feladatait a HM NSIP feladatok végrehajtását koordináló szervezete a BBB Titkárság (a továbbiakban: Titkárság) látja el.

5. § (1) A BBB meghatározza

a)10 a ,,NATO Beszállításra Alkalmas'' határozat megszerzésének feltételeit;

b)11 az értékelési eljárás megindításához szükséges pályázati dokumentáció – amely tartalmazza az a) pontjában foglaltakat – ellenértékét;

c) az éves adatszolgáltatás tartalmát, továbbá a szükség esetén előírt pótlólagos feltételeket;

d) az éves adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges dokumentáció ellenértékét.

(2)12 Az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott feltételeket a BBB minden évben pályázati dokumentációban rögzíti.

(3)13 Az (1) bekezdésben felsoroltakat a Titkárság minden év január 1-jét követő első munkanapján a NATO Beszállítói Információs Honlapon teszi közzé, amelynek elérhetőségéről a BBB dönt. A NATO Beszállítói Információs Honlap elérhetőséghez kapcsolódó döntésről a BBB két országos terjesztésű napilapban hirdetményt tesz közzé. A honlapon közzétett adatok a Titkárságon nyomtatott formában is átvehetők.

(4)14 A pályázati és az adatszolgáltatási dokumentáció ellenértéke fedezi

a) a határozatok megszerzése feltételeinek összeállításához és közzétételéhez,

b) az éves adatszolgáltatás tartalmának, a pótlólagos feltételeknek az összeállításához és közzétételéhez,

c)15 az értékelési eljárást végzők nyilvántartási és értesítési kötelezettségeinek teljesítéséhez, megbízási díjához,

d)16 a NATO Beszállítói Információs Honlap működtetéséhez, üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez

szükséges költségeket.

(5) Az azonos naptári évben benyújtott, az értékelési eljárás lefolytatására vonatkozó kérelmekre (a továbbiakban: kérelem) az adott évben közzétett feltételek vonatkoznak az értékelés idejétől függetlenül.

(6)17 A pályázati és az adatszolgáltatási dokumentációk ellenértékével a BBB rendelkezik, azt a kérelmek értékelésében közreműködök között költségeik arányában osztja fel. A pályázati és az adatszolgáltatási dokumentációk ellenértékét a Titkárság által meghatározott számlaszámra kell befizetni, amelyet a Titkárság kezel.

(7) Pótlólagos feltételek előírására akkor kerül sor, ha jogszabály vagy a NATO olyan alkalmassági feltételeket követel meg, amelyeket a már határozattal rendelkező gazdálkodó szervezetek értékelési eljárásában még nem vettek figyelembe, de azokat a tárgyévi feltételek már tartalmazzák, és amelyek az éves adatszolgáltatási kötelezettség körébe nem vonhatók.

6. § (1)18 A BBB az 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti minősítésnek való megfelelés feltételeit különösen az alábbi szempontok szerinti adatok, információk előírásával határozza meg:

a) a gazdálkodó szervezet pénzügyi, gazdasági helyzete;

b) a gazdálkodó szervezet szakmai felkészültsége, tevékenysége, műszaki-technikai felszereltsége, személyi állománya;

c)19 a gazdálkodó szervezet ISO és AQAP akkreditált minőségbiztosítási rendszere;

d) a gazdálkodó szervezet referenciái.

(2) A BBB az előző bekezdésben foglaltak közül egy- vagy többfajta feltételt is előírhat.

(3)20 A kérelem összeállításának formai és tartalmi követelményeit a pályázati dokumentáció tartalmazza.

(4)21

A szakmai és gazdasági alkalmasságra vonatkozó értékelési eljárás

7. § Az értékelés a gazdálkodó szervezet szakmai, gazdasági megfelelőségére vonatkozik.

8. §22 A kérelmet a gazdálkodó szervezet a közzététel évében meghatározott feltételeknek megfelelően, az 5. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti összeg befizetésének egyidejű igazolásával, a közzététel évének november 30. napjáig a honvédelemért felelős miniszterhez nyújthatja be.

8/A. §23 A 8. §-ban foglaltaktól eltérően az a gazdálkodó szervezet, amely rendelkezik hatályos „NATO Beszállításra Alkalmas” határozattal és tevékenységi körének, gazdasági helyzetének megváltozása nélkül társasági formát vált, a kérelmet térítésmentesen nyújthatja be és a közzététel évében meghatározott feltételeknek nem kell megfelelnie. Ez esetben a gazdálkodó szervezet a kérelemhez olyan nyilatkozatot csatol, amelyben kijelenti, hogy a hatályos „NATO Beszállításra Alkalmas” határozat megszerzésének feltételeként előírt körülményekben változás nem következett be. A kérelem benyújtásának határideje a cégbejegyzés időpontjától számított három hónap, amely határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

8/B. §24 A 8. §-ban foglaltaktól eltérően annak a szétválással vagy egyesüléssel létrejövő új, jogutód gazdálkodó szervezetnek, amelynek jogelődjei közül az átalakuláskor legalább az egyik rendelkezett hatályos „NATO Beszállításra Alkalmas” határozattal, a közzététel évében meghatározott feltételeknek nem kell megfelelnie. A kérelem benyújtásának határideje a cégbejegyzés időpontjától számított három hónap, amely határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.

8/C. §25 A 8/B. § szerinti kérelem alapján helyszíni szemle kerül megtartásra, melynek célja az adott évi adatszolgáltatási követelményeknek való megfelelés megállapítása. Ez esetben a 9. § (1) és (2) bekezdését nem kell alkalmazni.

9. §26 (1) A kérelmek szakmai és gazdasági értékelését a BBB tagok által javasolt szakértők végzik.

(2) A Titkárság által előkészített javaslat alapján a kérelmek szakértők közötti elosztásáról a BBB dönt.

(3) A BBB döntését követően a BBB elnöke a BBB Titkársági feladatait ellátó szervezet képviseletében megbízási szerződéseket köt a szakértőkkel.

10. §27

11. §28 (1)29 A honvédelemért felelős miniszter által kiadott „NATO Beszállításra Alkalmas” határozattal rendelkező gazdálkodó szervezet olyan beszerzési eljárásokon vehet részt, amelyek minősített NATO adatokhoz való hozzáférést nem foglalnak magukban. A határozat visszavonásig hatályos.

(2)30 A honvédelemért felelős miniszter elutasító határozatot hoz, amennyiben a gazdálkodó szervezet az értékelési szempontoknak nem felelt meg.

12. §31

Éves adatszolgáltatási kötelezettség

13. § (1)32 Az adatszolgáltatási tárgyévben június 30-ig a szakmai és gazdasági alkalmasságot megállapító határozattal rendelkező gazdálkodó szervezet az 5. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti meghatározott adatokat az 5. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti összeg befizetésének igazolásával együtt juttatja el a honvédelemért felelős miniszterhez. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

(2)33 Amennyiben az adatszolgáltatás nem megfelelő tartalommal készült, a honvédelemért felelős miniszter felhívja a gazdálkodó szervezetet a hiányok pótlására.

(3)34

(4)35 A honvédelemért felelős miniszter a „NATO Beszállításra Alkalmas” határozatot visszavonja, ha

a)36

b) a gazdálkodó szervezet az (1) bekezdés szerinti határidőt elmulasztotta,

c)37

(5)38

(6) Az e §-ban meghatározott eljárásra egyebekben a 9. és 16. § rendelkezései az irányadók.

14–15. §39

A szakmai, gazdasági alkalmasságra vonatkozó értékelési eljárás közös
szabályai40

16. § (1)41 A szakmai, gazdasági alkalmasságra vonatkozó értékelési eljárás alatt szükség esetén kiegészítő helyszíni szemlére is sor kerülhet. A helyszíni szemle célja a szakmai és gazdasági alkalmasságra vonatkozó értékelés teljes körű megalapozása, a pályázatban szereplő és a helyszíni adatok összehasonlítása, valamint az értékeléshez szükséges további információk szerzése.

(2)42 A helyszíni szemle értesítés után, munkaidőben történik.

(3)43 A helyszíni szemléről jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza a helyszíni szemle helyét, idejét, célját és eredményét.

17. §44 A kérelem elutasítása esetén a kérelmező minden év Pályázati Dokumentációjában meghatározott időtartamon belül új kérelmet nyújthat be a honvédelemért felelős miniszterhez.

18. §45 A határozatot a honvédelemért felelős miniszter visszavonja, ha a gazdálkodó szervezet

a) a szakmai és gazdasági vagy az iparbiztonsági alkalmasságra vonatkozó értékelési eljárás megindításához, illetve az éves adatszolgáltatási kötelezettséghez szükséges valótlan adatot, jogosultságot, körülményt közöl,

b)46 az ellene megindított csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás vagy átalakulásának kezdeményezése megindításáról, továbbá az éves adatszolgáltatási kötelezettséghez szükséges adat, jogosultság, tény változásról a Titkárságot 10 napon belül nem értesíti. E határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.

19. §47

A határozat felfüggesztése48

20. §49 (1) Ha a honvédelemért felelős miniszter a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos olyan információról szerez tudomást, amely a gazdálkodó szervezet szakmai vagy gazdasági alkalmasságát megkérdőjelezi, felhívja a gazdálkodó szervezetet, hogy a felhívás kézhezvételét követő 15 napon belül közölje az információval kapcsolatos álláspontját. Ha az információ hiteles, és a gazdálkodó szervezet a helyzetét nem tisztázza, a honvédelemért felelős miniszter a határozatot felfüggeszti.

(2) A határozat felfüggesztésével egyidejűleg a honvédelemért felelős miniszter határidőt állapít meg a gazdálkodó szervezet részére a felfüggesztés indokául szolgáló állapot megszüntetésére. E határidő jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a három hónapot nem haladhatja meg.

(3) A felfüggesztés hatálya addig tart, amíg a gazdálkodó szervezet a felfüggesztés alapjául szolgáló indokot meg nem szünteti. A határidő eredménytelen eltelte esetén a honvédelemért felelős miniszter a határozatot visszavonja.

(4) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztés indoka különösen a gazdálkodó szervezet pénzügyi vagyoni helyzetét, belső struktúráját, tevékenységét érintő, illetve bármely olyan változás lehet, amely a gazdálkodó szervezet alkalmasságát kétségessé teszi.

21. §50 (1) Ha a gazdálkodó szervezet tárgyévi adatszolgáltatásának értékelése alapján a honvédemért felelős miniszter a gazdálkodó szervezet szakmai vagy gazdasági alkalmatlanságát állapítja meg, a honvédelmért felelős miniszter a határozatot a következő adatszolgáltatási időszak végéig felfüggeszti.

(2) Ha a honvédelemért felelős miniszter az (1) bekezdés alapján felfüggesztett határozattal rendelkező gazdálkodó szervezetnek a felfüggesztést követő éves adatszolgáltatásának értékelése alapján újbóli szakmai vagy gazdasági alkalmatlanságát állapítja meg, a gazdálkodó szervezet határozatát visszavonja.

21/A. §51 A 20. és a 21. § szerinti felfüggesztés hatálya alatt a gazdálkodó szervezet az NSIP keretében kiírásra kerülő beszerzési eljárásokon nem vehet részt.

Hatósági bizonyítvány és nyilvántartás52

22. § (1)53 Ha nem NSIP pályázaton kívánja a gazdálkodó szervezet a határozatot felhasználni, kérelmezheti a honvédelemért felelős miniszternél a határozat meglétére vonatkozó hatósági bizonyítvány kiállítását.

(2)54 A honvédelemért felelős miniszter a hatósági bizonyítványt a kérelem beérkezését követő naptól számított nyolc napon belül kiállítja.

23. §55 (1) A honvédelemért felelős miniszter nyilvántartást vezet a „NATO Beszállításra Alkalmas” határozattal, a NATO minősített adatok kezelésére jogosító telephely biztonsági tanúsítvánnyal, valamint az azok alapján kiállított megfelelőségi tanúsítvánnyal (Declaration of Eligibility) rendelkező gazdálkodó szervezetekről.

(2) A nyilvántartás tartalmazza

a) a gazdálkodó szervezet nevét, rövidített nevét, székhelyét, telephelyét,

b) a szakmai, gazdasági alkalmasságra vonatkozó értékelési eljárás elrendelésének és megszüntetésének, a „NATO Beszállításra Alkalmas” határozat meghozatalának, visszavonásának időpontját,

c) a 13. § szerinti hatósági ellenőrzés megtörténtét,

d) a „Minősített NATO Beszállításra Alkalmas” határozat visszavonásának időpontját, valamint

e) a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának időpontját, időbeli hatályát, szintjét, valamint a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott Engedély és az elektronikus biztonság részletes szabályairól szóló kormányrendelet által előírt Rendszerengedély szintjét.

(3) A honvédelemért felelős miniszter szükség esetén kiállítja és a NATO felé megküldi a megfelelőségi tanúsítványt. A (2) bekezdésben meghatározott adatokat a honvédelemért felelős miniszter a „NATO Beszállításra Alkalmas” határozat vagy a telephely biztonsági tanúsítvány érvényességének, időbeli hatályának időtartama alatt és a visszavonást követő 5 évig kezeli, ezt követően a nyilvántartásából törli.

(4) A nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetek jegyzékét a honvédelemért felelős miniszter a nyilvántartás adataiban bekövetkezett változás esetén, de évente legalább egy alkalommal megküldi a NATO, valamint a NATO-tagállamok érintett szervezeteinek.

Záró rendelkezések

24. §56

25. §57 A „NATO Beszállításra Alkalmas” határozattal rendelkező gazdálkodó szervezetek kizárólag e rendelet mellékletében szereplő emblémákat használhatják üzleti, hivatalos vagy egyéb kapcsolataikban, a határozatok visszavonásáig.

26. § (1) Ez a rendelet – a 24. és 25. §-a kivételével – 2002. október 30. napján lép hatályba.

(2) A rendelet 24. és 25. §-a a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

27. §58

28. §59 A 27. § 2011. október 1-jén hatályát veszti.

29. §60 Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a jogosultság megszerzésével kapcsolatos eljárás szabályairól és az eljáró szervezetről szóló 164/2002. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló 133/2014. (IV. 18.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Kr.) megállapított 9. §-t és 10. § (3) bekezdést a Kr. hatálybalépését61 megelőzően benyújtott, értékelés előtt álló kérelmek vonatkozásában is alkalmazni kell.

30. §62 Ha a honvédelemért felelős miniszter az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az érintett szerv vonatkozásában az elektronikus kapcsolattartásra e rendelet 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

Melléklet a 164/2002. (VIII. 2.) Korm. rendelethez63

1

Az 1. § a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított, a 197/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 3. § a 40/2005. (III. 10.) Korm. rendelet 31. §-ának (3) bekezdésével megállapított, a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése, a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 115. §-a szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

5

A 4. § (1) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 4. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 4. § (2) bekezdés a) pontja a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 19. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a 197/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. § (4) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

10

Az 5. § (1) bekezdés a) pontja a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdésének b) pontja a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az 5. § (2) bekezdése a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

Az 5. § (3) bekezdése a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

Az 5. § (4) bekezdésének bevezető szövege a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

15

Az 5. § (4) bekezdés c) pontja a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 19. § c) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (4) bekezdésének d) pontját a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése iktatta be.

17

Az 5. § (6) bekezdése a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 6. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint, a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

19

A 6. § (1) bekezdésének c) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 6. § (3) bekezdése a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 6. § (4) bekezdését a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

A 8/A. §-t a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

24

A 8/B. §-t a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

25

A 8/C. §-t a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

26

A 9. § a 133/2014. (IV. 18.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

27

A 10. §-t a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 45. § a) pontja hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

28

A 11. § a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

29

A 11. § (1) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

30

A 11. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278–279. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

31

A 12. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 279. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 13. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 13. § (3) bekezdését a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 45. § b) pontja hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 13. § (4) bekezdésének bevezető szövege a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított, bevezető szövegrésze a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 13. § (4) bekezdés a) pontját a 197/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A 13. § (4) bekezdésének c) pontját a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 279. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

38

A 13. § (5) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 279. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

39

A 14–15. §-t és a megelőző alcímet a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

40

A 16. §-t megelőző alcím a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

A 16. § (1) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

42

A 16. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

43

A 16. § (3) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

44

A 17. § a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 18. § a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított, bevezető szövegrésze a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

46

A 18. § b) pontja a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

47

A 19. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 279. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

48

A 20. §-t megelőző alcímet a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (8) bekezdése iktatta be.

49

A 20. § a 197/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

50

A 21. § a 197/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

51

A 21/A. §-t a 197/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

52

A 22. §-t megelőző alcímet a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (9) bekezdése iktatta be.

53

A 22. § (1) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 278. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

54

A 22. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 277. § (10) bekezdésével megállapított, a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (34) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

55

A 23. § a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

56

A 24. §-t a 117/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

58

A 27. §-t a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 28. §.

59

A 28. §-t a 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be.

60

A 29. §-t a 133/2014. (IV. 18.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

61

A hatálybalépés napja: 2014. április 19.

63

A melléklet a 129/2003. (VIII. 22.) Korm. rendelet 1. §-a szerint kiegészített, a 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.