BK BH 2002/169
BK BH 2002/169
2002.05.01.
I. A tényállásszerű ölési magatartás és a sértett halála között a közvetett okozati összefüggés fennáll, ha az idős sértett hasűri sérülése folytán jelentkező közvetlen életveszélyt a műtéti eljárás során elhárították, de néhány hét múlva a szövődményként jelentkező tüdőgyulladás következtében áll be a sértett halála [Btk. 13. §, 166. § (1) bek.].
II. A külföldi állampolgárságú, emberölést elkövető vádlottal szemben mellékbüntetésként végleges hatályú kiutasítás kiszabása indokolt [Btk. 61. § (1) és (3) bek., 166. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2000. január 7. napján meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, és ezért 11 évi börtönbüntetésre, valamint kiutasításra ítélte, és elrendelte a kényszergyógyítását.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A román állampolgárságú vádlott 1998. augusztus 19-én a szállásadóját, egy 74 éves asszonyt annak lakásában konyhakéssel hasba szúrta, aztán a késsel a védekező sértett felső testén is több szúrt, illetve szúrt-metszett sérülést ejtett.
A hasszúrás közvetlenül életveszélyes volt; a műtét az életveszélyt elhárította, de a sérülés szövődményeként kétoldali tüdőgyulladás alakult ki, és a sértett szeptember 8-án meghalt.
A hasszúrás közepes, a többi szúrás közepes és enyhe közepes erejű volt.
Az ítélet ellen a vádlott és a védő felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, a fellebbezésüket a tárgyaláson mindketten fenntartották.
A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét felülbírálva az ügy érdemi elbírálását akadályozó eljárási szabálysértést nem észlelt.
Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokkal ellentétesen járt el, amikor a vádlott feleségének és testvérének a nyomozás során tett vallomásáról perrendszerűen felvett jegyzőkönyvet nem olvasta fel, annak ellenére, hogy a tanúkat a tárgyaláson nem lehetett kihallgatni.
A Be. 83. §-ának (3) bekezdése szerint a vallomás tartalmát rögzítő okirat is felhasználható bizonyítékként, egyebek mellett akkor, ha a vallomást tevő személy nem hallgatható ki, ezért a bíróság álláspontjával ellentétben az a körülmény, hogy ezek a tanúk az őket megillető mentességi jogról a tárgyaláson nem tudtak nyilatkozni, nem lett volna akadálya a korábbi vallomásaik ismertetésének. Ez az eljárási szabálysértés azonban nem volt lényeges befolyással az ítéletre, ezért a Be. 261. §-ának (1) bekezdése értelmében az ítélet hatályon kívül helyezését nem teszi szükségessé.
Az elsőfokú bíróság egyebekben a beszerezhető bizonyítékokat a tárgyaláson megvizsgálta, ezek az ügy elbírálásához elegendőek voltak, az ügy kellő felderítése megtörtént.
Az ügydöntő tényre, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt, csak a vádlott tagadó és a sértettnek a vádlottat terhelő vallomása állt rendelkezésre. Ezek közül a bíróság a logika és az ésszerű gondolkodás szabályainak megfelelő, tehát perrendszerű indokolással fogadta el a sértett vallomását hitelesnek. E döntés helyessége szinte logikai bizonyosságú, mivel a szobában – ahol a cselekmény megtörtént – csak a vádlott és a sértett volt jelen, tehát harmadik személy nem lehetett az elkövető; a sértettnek semmi oka nem volt, hogy életveszélyes sérülést okozzon magának, az önkezűséget és a sérülések véletlen keletkezését az orvos szakértők is kizárták, önmagában ebből az következik, hogy a bűncselekményt csak a vádlott követhette el.
A tényállás összhangban áll az elfogadott bizonyítékokkal, és tartalmazza az elbíráláshoz szükséges tényeket, az ítélet tehát megalapozott.
A vádlott védekezése szerint az elmeorvosi vizsgálat során 1998. szeptember 8-án az orvos a bal kezén, a szemöldöke felett és az egyik fülcimpáján felszínes sérülések nyomait észlelte, ami azt bizonyítja, hogy – az ítéletben írtakkal ellentétben – maga is sérüléseket szenvedett.
Ez a védekezés nem alkalmas arra, hogy a tényállás helyességét kétségessé tegye. A cselekmény után a kiérkező mentők a vádlotton ellátást igénylő sérülést nem észleltek, és a szeptember 8-án észlelt jelentéktelen sérülések a cselekménytől addig eltelt 20 nap alatt is keletkezhettek, azonkívül létrejöhettek a tényállással összhangban, a sértett védekezése következtében is.
Az irányadó tényállás alapján a vádlott bűnösségének a megállapítása és a cselekményének a minősítése törvényes, s ennek a jogi indokolása is helytálló, annak egyértelműbb megfogalmazásával, hogy a vádlott egyenes ölési szándékkal hajtotta végre a bűncselekményt.
A büntetés kiszabására vonatkozó indokolás kiegészítést igényel. Az a tény, miszerint a vádlott korábban Romániában emberölésért kiszabott súlyos börtönbüntetést állott ki, nemcsak a magyarországi büntetlenségének enyhítő körülményként való értékelését zárja ki, hanem a vádlott személyének az elkövetés helyétől független fokozott veszélyességét is mutatja, és ezért nyomatékos súlyosító körülményt jelent. Annak a ténynek pedig, hogy a vádlott magatartása és a sértett halála között csak közvetett volt az okozati összefüggés, csekély az enyhítő hatása, mivel a hasszúrás már önmagában is életveszélyes volt, és az orvos szakértői vélemény szerint a tüdőgyulladás szakszerű orvosi kezeléssel sem volt elhárítható.
Ezekkel szemben enyhítő körülmény, hogy a vádlottnak tartásra szoruló kiskorú gyermeke van.
A nyomatékos súlyosító körülményekkel szemben az enyhítő körülmények súlytalanok, ezért a középmértéket alig meghaladó tartamú börtönbüntetés megfelelő súlyú büntetés, annak enyhítésére nincs indok.
Az elsőfokú bíróság a kiutasítás tartamát nem jelölte meg pontosan, a mulasztását a Legfelsőbb Bíróság pótolta azzal, hogy a kiutasítás végleges hatályú.
Az ítélet egyéb rendelkezései is törvényesek, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.III.394/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás