BK BH 2002/177
BK BH 2002/177
2002.05.01.
A terhelt mint a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója nem valósítja meg a csempészet bűntettét, ha a németországi gazdasági partnere képkeretek készítéséhez szükséges faanyagot szállít be az országba, amelyért a terhelt ellenértéket nem fizetett, majd a terhelt a fa alkatrészt késztermékké feldolgozva szállítja ki az árut, amelyért a német cég vállalkozási díjat fizet;
a vámjogi rendelkezések értelmében ugyanis az alkatrészként külföldről behozott áru vámmentesen vámkezelhető [Btk. 312. § (1) bek. a) pont, (2) bek. a) és c) pont; Be. 291. § (1) bek. a) pont és (3) bek.; 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 82. § (4) bek.].
A városi bíróság az 1999. február 12. napján kelt ítéletével az I. r. terheltet folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntette, 4 rb. az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette, csődbűntett és számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt halmazati büntetésként 3 évi börtönbüntetésre 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, ugyanakkor a terheltet a különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének vádja alól felmentette, és a vádlott ellen a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.
A megyei bíróság a védelmi fellebbezések elbírálása során a 2000. augusztus 23. napján kelt határozatával az I. r. terheltet – a különféleképpen minősülő – adócsalás bűntettei, a csődbűntett és a számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt emelt vádak alól felmentette, a terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 2 évre, a közügyektől eltiltás tartamát 4 évre enyhítette, megváltoztatta a bűnjelek lefoglalására és kiadására vonatkozó rendelkezéseket; az előterjesztett polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította, valamint az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség tekintetében az állam költségviselését állapította meg; a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségből az I. r. terheltet 198 047 forint megfizetésére kötelezte; egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapított és a másodfokú bíróság ítéletével helyesbített, és a felülvizsgálati eljárás körében jelentős tényállás lényege a következő:
A M. Kft. első ügyvezetője az 1992-1995. években az I. r. terhelt volt. Az I. r. terhelt vezetésével a M. Kft. és a németországi T. GmbH. között képkeret gyártására tartós gazdasági kapcsolat jött létre. Ennek során a német cég képkeretléceket és egyéb segédanyagokat Magyarországra a M. Kft-nek beszállított, és abból a Kft. készterméket előállítva a német partner igényei szerint visszaszállította azokat Németországba.
A vissza nem vásárolt képkeretekkel a M. Kft. szabadon rendelkezett. A képkeretlécek és más segéd- és csomagolóanyagok Magyarországra behozatala során az I. r. terhelt vezetésével olyan tartalmú vámáru-nyilatkozatot tettek a beszállítók, miszerint a beszállításra kerülő anyagok térítésmentesen kerülnek behozatalra.
A M. Kft. a beszállított alapanyagokból az általa elkészített készterméket általában a következő alapanyag-szállításkor visszáruként juttatta ugyanazzal a fuvareszközzel Németországba. Az anyagkészlet szállításakor a T. GmbH. számlát állított ki, és ehhez rakományjegyzéket csatolt, amelynek alapján az árumennyiség tételesen ellenőrizhető, és a M. Kft. telepén bevételezhető volt. A kiszállított késztermékről a M. Kft. ugyancsak számlát állított ki rakományjegyzék kíséretében. A kiszállított késztermék értékét a német partner készpénzzel vagy banki átutalás formájában egyenlítette ki, ám beszámította a késztermék elkészítéséhez szükséges alapanyagok értékét. Az M. Kft. a T. GmbH-tól beérkezett alapanyag-szállításokat készáru-szállításokkal ellentételezte.
Az I. r. terhelt 1993. május 28. napja és 1995. szeptember 1. napja közötti időszakban a fenti módon a T. GmbH-tól érkezett áruk vámmentes vámkezelését kérve, ,,pro forma'' számla, valamint a benyújtott magyar nyelvű nyilatkozat segítségével összesen 309 172 453 forint értékű vámáru tekintetében tévesztette meg a vámhatóságot.
A jogerős ítélet jogi álláspontja szerint a tényállásban leírt ügyletek során nem állott fenn a vámmentes vámkezelés valamennyi feltétele. A felek között a valóságban lezajlott tényleges gazdasági kapcsolat adásvétel volt, amelynek során a német fél részéről történt alkatrész-szállításokat, készáruszállításokkal ellentételezve fizette ki a terhelt által vezetett kft. Ennek következtében a beérkezett alkatrész nem tekinthető ellenszolgáltatás nélkül beküldött árunak, és a vámmentes vámkezelés 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet 82. §-ának (4) bekezdésében meghatározott feltételei hiányoztak.
A jogerős ítélet ellen a bűnösségnek a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása miatt a terhelt és a védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt az I. r. terhelt felmentése érdekében.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítvány elutasítását indítványozta, mert álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány a bizonyítékok értékelését sérelmezte, amikor azt tette kifogás tárgyává, hogy a jogerős ítélet tényállása a két fél üzleti kapcsolatának a lényegét nem bérmunkaként rögzítette, hanem azt állapította meg, hogy az alapanyag-szállításoknak készáruszállításokkal történt meg az ellentételezése, és a német cég az alapanyagok szállításával keletkezett tartozás értékébe a késztermék értékét betudta.
A felülvizsgálati indítvány alapos abban a részében, amelyben az irányadó tényállás alapján a csempészet bűntettét érintően az I. r. terhelt bűnösségének a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítására hivatkozott. A Btk. 312. §-ában meghatározott tényállás részben kerettényállás: az elkövetési magatartást illetően a mögöttes jogi tartalom lényegi részét az igazgatási jogszabályra utalva állapítja meg a jogalkotó.
A vámjog részletes szabályairól szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM számú együttes rendelet 82. §-ának (4) bekezdése értelmében vámmentes a külföldi vevő által ellenszolgáltatás nélkül beküldött és a részére gyártott exportáruba beépítésre kerülő anyag vagy alkatrész, amennyiben az exportkötelezettséget erre vonatkozó nyilatkozattal igazolják.
Az irányadó tényállást tekintve nem kétséges, hogy a terhelt a német partnerétől nem alkatrészt vásárolt, hanem vállalkozásként azért hozott be tőle jogilag alkatrésznek tekintendő dolgokat, hogy azokat a részére, mint megrendelő részére kivitelre szánt készáruba beépítse. Az alkatrész behozatala alkalmával tett vámáru-nyilatkozat is eszerint történt.
A terhelt az irányadó tények szerint magukért a behozott alkatrészekért effektív – tehát sem pénzzel, sem barterként más áruval – ellenértéket nem fizetett. Ellenkezőleg, a terhelt (által vezetett társaság) a behozott alkatrészeket az általa hozzáadott értékkel, mint készterméket kiszállította az alkatrészt az országba beküldő üzleti partnerének, és a partnere a késztermék után fizetett vállalkozói díjat a terhelt (cége) részére, természetesen az ellenérték nélkül beszállított alkatrészek értékének a betudásával. (Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a másodfokú bíróság ítéletében a számviteli törvény mellékletéből felhozott rendelkezésnek az ügy szempontjából azért nincs jelentősége, mert az ,,importáruval kiegyenlítés'' ebben az összefüggésben barterra utalás, azaz annak az esetnek a megjelölése, amikor a megrendelő a részére teljesített szolgáltatást nem pénzzel, hanem másfajta, a szolgáltatás értékével megegyező áru szolgáltatásával viszonozva egyenlíti ki. Ez tehát semmiképpen sem az alkatrész-beszállítás késztermékszállítással való ellentételezése.)
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság azzal a védelmi állásponttal, hogy a felek közötti elszámolás módja és technikája – amely a felek megállapodásán alapult – kívül esik a büntetőjogi megítélésen, és nem változtat azon a lényegi tartalmon, hogy a beszállított alkatrész a terhelt által vezetett kft. részéről közvetlenül ellentételezésre nem került.
Az alkatrész-beszállítás ellenérték-nélküliségének nem mond ellent az a körülmény sem, hogy ugyanazzal a fuvareszközzel történt az előző termelési ciklusban előállított készterméknek az országból volt kivitele, amellyel az alkatrészeket beszállították.
Mindezek folytán egyértelmű: az alkatrész-behozatal tekintetében vámmentesen vámkezelhető áruról volt szó. A jogerős ítélet annak a jogi álláspontjának az alátámasztásaként, hogy az alkatrész-beszállítás nem ellenérték-nélküli, arra hivatkozott, hogy a német fél a kiszállított késztermékbe beszámította a késztermék elkészítéséhez szükséges alapanyagok értékét, és csak az értékkülönbözetet fizette ki, tehát a terhelt a beérkezett alapanyag-szállításokat készáruszállításokkal ellentételezte, azaz kvázi kifizette. Ez a valós gazdasági folyamat lényegének a teljes félreértése.
A tényállásban rögzített esemény (az alapanyag-szállításoknak készáruszállításokkal való ellentételezése) ugyanis lefedi a fentebb hivatkozott jogszabály 82. §-ának (4) bekezdésében írt fogalmat: azt nevezetesen, hogy az országba beérkezett alkatrész ellenszolgáltatás fizetése nélkül az exportáruba beépítésre kerül.
Mindezek folytán a csempészet bűncselekményének a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt tényálláselemei nem valósultak meg. Az I. r. terheltet tehát az e bűncselekmény miatt emelt vád alól (is) fel kellett volna menteni, mert a vád tárgyává tett magatartás nem bűncselekmény.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az I. r. terhelt bűnösségét megállapító részében az elsőfokú és a másodfokú bíróság határozatával felülbírált – jogerős – ítéletet Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és a hivatkozott törvényhely (3) bekezdését alkalmazva maga hozott az I. r. terheltet a csempészet bűncselekménye miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentő határozatot.
Rámutat végül a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az alkatrész-beszállítások és késztermék-kiszállítások elszámolásának a felek által kimunkált módja magában rejti azt a lehetőséget, hogy a terhelt, miután a vámmentességi nyilatkozattal behozott alkatrészt készáruként feldolgozta, azt exportként nem az alkatrész külföldi beszállítója részére értékesíti. Erre, mint gyanúra – ténymegállapítás nélkül – az elsőfokú bíróság is hivatkozik. A tényként megállapítható ilyen magatartás egyéb anyagi jogi és eljárásjogi feltételek mellett alkalmas lehetne a csempészet bűncselekményének a megállapítására. Az adott ügyben azonban az ügyész ilyen magatartást nem tett vád tárgyává, ezért ennek esetleges megtörténte nem volt vizsgálható.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás