BK BH 2002/2
BK BH 2002/2
2002.01.01.
A maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nem állapítható meg a terhelt büntetőjogi felelőssége, ha az elsőbbségadási kötelezettségének eleget téve hajt fel a közútra lakott területen, amelyen az elsőbbséggel bíró motorkerékpáros a megengedett maximális sebesség kétszeresével halad, és a baleset kizárólag a sértett gyorshajtása miatt következik be [Btk. 187. § (1) bek., (2) bek. a) pont; KRESZ 26. § (1) bek. a) pont, 31. § (5) bek. b) pont].
A városi bíróság a terheltet a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt ellene emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette.
Az ítélet ellen bejelentett ügyészi fellebbezés folytán a másodfokon eljáró megyei bíróság végzésében az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A legfőbb ügyész az ügyben hozott másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a törvényes határidőben előterjesztett legfőbb ügyészi indítvány tartalma alapján megállapította, hogy az a másodfokon jogerős határozattal befejezett ügyben olyan anyagi jogszabálysértést sérelmez, amely a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítását érinti, ezért a sérelmezett határozatok érdemi felülvizsgálata indokolt.
A városi bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a sértett 1996. június 9. napján este 21 óra után a község lakott területén – derült, száraz időben, esti szürkületnél – vezette a motorkerékpárját. Az abszolút sebességkorlátozási szabály ellenére a járművével kb. 85-100 km/óra sebességgel haladt, Amikor az előzésből saját sávjába visszatért, változatlan tempóban haladt tovább.
Az egyik ház előtt a viszonylag széles útpadkán parkolt gépkocsijával a terhelt, aki a sértett közeledését megelőzően ült be gépkocsijába leányával. Úti céljának megfelelően balra nagy ívben az úttesten áthaladva kellett a túlsó útpadkára fordulnia. Az úttesten áthaladva a fordulást végrehajtotta, és a túlsó útpadkára állt. A motorkerékpárján nagy sebességgel közeledő sértett – a fordulásban levő személygépkocsit észlelve – fékezett, de a járművét nem tudta megállítani. A motorkerékpárja feldőlt, a sértett a földre zuhant, így a továbbcsúszó motorkerékpár és az attól elkülönült mozgást végző sértett teste külön-külön az útpadkán álló terhelt személygépkocsijának hátsó részével ütközött.
A sértett a baleset következtében maradandó testi fogyatékosságot szenvedett, munkaképesség-csökkenése 26%-ra tehető.
Az elsőfokú ítélet részben a bizonyítékok mérlegelése körében rögzítette mindazokat a műszaki szakértő által megállapított tényadatokat, amelyek a tényálláshoz tartozóan a bűnösséggel kapcsolatosak, illetve a jogi megítélése szempontjából jelentősek voltak. E tények közül kiemelendő, hogy a terhelt személygépkocsijának elindításakor a motorkerékpár az ütközés helyétől 120-124,2 m távolságra volt, így a gépkocsit vezető terhelt és a motorkerékpárt vezető sértett között a gépkocsi indulása pillanatában semmiféle közlekedési kontaktus nem volt. A 95-100 km/óra sebességgel közlekedő sértett az ütközés előtt 2,2 secundum idővel észlelte a fékezést indokoló vészhelyzetet, ekkor azonban már az ütközés helyétől 54-56 méterre volt. Az innen vészfékezéssel elérhető sebességcsökkenést figyelembe véve, 95,8 km/óra sebességhez tartozóan a féktávolság 77,2 m volt, ekként az ütközés helye e féktávolságon mindenképpen belül esett. A megengedett 50 km/óra sebesség betartása esetén a terhelt bekanyarodó személygépkocsija még fékezésre sem kényszerítette volna a sértettet.
Mindebből az elsőfokú bíróság azt a jogi következtetést vonta le, hogy nem róható a terhelt terhére a KRESZ 31. §-a (5) bekezdésének b) pontjában foglalt közlekedési szabály megszegése, mivel a balesetet eredményező közvetlen veszélyhelyzetet a sértett közúti közlekedése, a KRESZ 26. §-a (1) bekezdésének a) pontjába foglalt rendelkezés megszegése idézte elő. Ez a jogi értékelés a terhelt bűncselekmény hiányában történő felmentését eredményezte.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet tényállását lényegében a műszaki szakértő véleményének a bizonyítékok értékelése körében megállapított adataival kiegészítette és pontosította. Ekként – az előbbiekben említett adatokkal egyezően – ám azokat kibővítve – az ítéleti tényálláshoz tartozóként tüntette fel a sértett közlekedésének a műszaki paramétereit, nevezetesen azt, hogy a sértett az ütközést megelőzően 54-56 méterre volt motorkerékpárjával a veszélyhelyzet észlelésekor, de a jelentős sebességtúllépés következtében ekkor már mindössze 2,2 secundum állt rendelkezésére. A motorkerékpárt még így is megállíthatta volna, ha a sebessége csekélyebb, minthogy vészfékezéssel 77,2 km/óra, enyhébb fékezéssel 58,7 km/óra sebességű motorkerékpárral az ütközést megelőzve megállhatott volna, a megengedett 50 km/óra sebesség mellett pedig hirtelen fékezés nélkül is elkerülhető lett volna a baleset.
Mindebből a megyei bíróság – az elsőbírói jogkövetkeztetéssel egyezően – a terhelt felmentésének helyességére vont következtetést. Megállapította, hogy jelentős sebességtúllépésével a sértett maga idézte elő a veszélyhelyzetet. ,,Ha az elsőbbséggel rendelkező a sebességet jelentősen túllépi, arra kell számítania, hogy a jelentős sebességtúllépés az elsőbbségadásra kötelezettet megtévesztheti.'' Ennek kiemelése mellett a másodfokú bíróság a terhelt közlekedési szabályszegésének hiányára figyelemmel az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványában a bíróságok felmentéssel kapcsolatos okfejtését az anyagi jogi előírásokkal ellentétesnek találta. Hivatkozása szerint figyelmen kívül hagyták az eljárt bíróságok azt az általuk elfogadott – a műszaki szakértői véleménnyel alátámasztott – tényt, hogy a terhelt által vezetett személygépkocsi balra bekanyarodásának a megkezdésekor a motorkerékpáros sértett 54-55 méter távolságban volt. Ebből pedig nemcsak az következik, hogy a motorkerékpár 50 km/óra haladási sebessége esetén vészfékezéssel 27,6 méter, közepes fékezéssel pedig 41,4 méter úton állítható meg, hanem az is, hogy ilyen távolságból az 50 km/óra sebességet kis mértékben meghaladó járművet is hirtelen fékezésre kényszerítette volna a balra bekanyarodó terhelt.
A legfőbb ügyészi indítvány utal mindezeken túlmenően arra is, hogy a terhelt gépkocsija és a sértett motorkerékpárja csak a terheltnek az útra történő felhajtásakor voltak indifferens távolságban egymástól, a balra való bekanyarodást azonban a terhelt akkor kezdte meg, amikor a motorkerékpár 54-55 méter távolságra volt, ekként az elsőbbség meg nem adásával a veszélyhelyzetet ő idézte elő.
A legfőbb ügyész indítványában foglalt ténybeli hivatkozások iratellenesek, ezért az azokból levont jogkövetkeztetések nem alkalmasak a jogerős ítéletben foglaltak lerontására.
A terhelt a járműve elindításakor – a legfőbb ügyészi indítványban feltüntetett 54-55 méter távolságtól eltérően – a motorkerékpár helyétől 120-124,2 méterre volt. Az indítványban megjelölt 54-55 méteres távolság a motorkerékpár vészfékezésének elhatározásakor állt fenn, az ütközés pillanata előtt 2,2 secundummal. Ezt a távolságot figyelembe véve a motorkerékpáros vészfékezéssel is csak akkor állíthatta volna meg járművét, ha sebessége (a ténylegesen 90-100 km/óra sebesség helyett) maximum 77,2 km/óra lett volna, ugyanakkor a sértett a szabályos – 50 km/órás – sebesség mellett a terhelt által bekanyarodó jármű még fékezésre sem kényszerítette volna a sértettet.
Iratellenesen utal a legfőbb ügyészi indítvány arra a körülményre is, hogy a terhelt balra kanyarodása az ütközés helyétől 54-55 méterre kezdődött. Ilyen adat a sérelmezett határozatokban nincs. A jogerős ítélet ténymegállapítása szerint a terhelt balra kanyarodása nem szakaszosan, hanem egy ívben történt. Közlekedési helyzetének felmérésekor a főútvonalra történő felhajtása pillanatában – a sértettől való távolság miatt – a sértett motorkerékpárjával ,,közlekedési kontaktus nem alakult ki''.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel a legfőbb ügyészi felülvizsgálati indítvány téves tényeken nyugvó okfejtését alaptalannak találta.
Az nem vitás, hogy az adott közlekedési helyzetben a sértett elsőbbséget biztosító útvonalon haladt, amelyre a terhelt elsőbbségadási kötelezettségének terhe mellett hajthatott fel. A peradatokból azonban egyértelműen kitűnt az, hogy az elsőbbséggel bíró sértett az abszolút sebességi korlátot messze túllépve, körülbelül a megengedett sebesség kétszeresével haladt. Az útra felhajtó terhelt közlekedési manőverének megkezdésekor a terhelttel ,,közlekedési kontaktusban'' nem állt, ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy tényleges helyzetének a felmérésére reális lehetősége nem volt, annak következményeire számítani nem tudott. Az, hogy a gépkocsi kanyarodása közben a megengedhetetlen sebességgel haladó sértett vészfékezése ellenére sem tudta őt kikerülni, nem az elsőbbség meg nem adásával, hanem a sértett gyorshajtásával állt okozati összefüggésben. Az ütközésben – amely a terhelt útpadkán helyet foglaló és már álló helyzetben levő gépkocsijának hátsó részével történt – egyébként feltehetően közrejátszott a sértett fékezéskor elkövetett vezetéstechnikai hibája is, mivel a járműve adottságait tekintetbe véve az adott sebesség és távolság mellett a motorkerékpár felborulása aligha lehetett szükségszerű, és mindez természetesen befolyásolhatta a baleset eredményét.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre figyelemmel a legfőbb ügyészi indítvánnyal támadott másodfokú határozatot hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.I.825/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás