• Tartalom

2027/2002. (II. 1.) Korm. határozat

2027/2002. (II. 1.) Korm. határozat1

az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés döntéseiből adódó egyes feladatokról

2003.03.27.

I.

1. Az Alkotmánybíróság 47/2001. (XI. 22.) AB határozatának 1. pontjában megállapította, hogy a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 26. § (2)–(3) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenesek, ezért azokat 2002. december 31-i hatállyal megsemmisítette. A határozat 2. pontjában megállapította, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet keletkezett azáltal, hogy az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben nem állapította meg a törvény 64. § (4) bekezdésében meghatározott, a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 64. § (5) bekezdése szerinti megosztásának, a kerületi önkormányzatok számára az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított önkormányzati alapjog védelmének garanciális szabályait.
Készüljön előterjesztés az alkotmányos szabályozás érdekében.
Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, igazságügy-miniszter
Határidő: 2002. szeptember 15.

2.2

II.

1. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2001. évi LXXI. törvény 8. § (2) bekezdése szerint a törvény 2. §-ának a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés b) és c) pontjait megállapító rendelkezései 2003. január 1-jén lépnek hatályba, s ezzel egyidejűleg a finanszírozás módjáról, ezen belül a központi költségvetési tehervállalásról törvény kell hogy rendelkezzen.
Felelős: környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénzügyminiszter, igazságügy-miniszter3
Határidő: 2002. szeptember 30.

2. A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló 2001. évi LXXIV. törvény 153. § (4) bekezdésében – mely az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiról szóló 1997. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló törvény 4. § (2) és (3) bekezdése helyébe fogalmaz meg új rendelkezéseket – az e § alapján az egyházaknak nyújtott támogatások helyzetét az egyházak bevonásával négyévenként, első alkalommal a 2006-os költségvetés elfogadása előtt felül kell vizsgálni.
Felelős: nemzeti kulturális örökség minisztere, pénzügyminiszter
Határidő: 2006. szeptember 30.

3. A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló 2001. évi LXXXIII. törvény 9. § (5) bekezdése szerint a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 1994. évi XXIV. törvény 1. §-a (1) bekezdésének ab) alpontjában meghatározott személyekre és szervezetekre vonatkozó részletes szabályokat és rendelkezései alóli mentesülés feltételeit külön törvényben kell szabályozni, amelyet a Kormánynak 2002. november 30-ig kell az Országgyűlés elé terjesztenie.
Felelős: igazságügy-miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2002. november 15.

4. A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Energia Hivatal tevékenységéről a Hivatal elnöke évente beszámol az Országgyűlésnek, továbbá közzéteszi éves beszámolóját.
Felelős: gazdasági miniszter, Magyar Energia Hivatal elnöke
Határidő: 2002. december 1.

5. A munkanélküli ellátások körének felülvizsgálatáról szóló jelentés elfogadásáról szóló 68/2001. (X. 19.) OGY határozat 2. pontja szerint a Kormánynak meg kell vizsgálnia a pénztártörvények átfogó felülvizsgálata keretében az önsegélyező pénztárak megalakulását célszerűbben támogató szabályozás lehetőségét.
Felelős: pénzügyminiszter, gazdasági miniszter
Határidő: 2002. december 31.

6. Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye; Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve megerősítéséről szóló 70/2001. (XI. 7.) OGY határozat 4. pontjában foglaltakra tekintettel a megerősítési eljárást követően az Országgyűlés elé kell terjeszteni az Egyezmény és a Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.
Felelős: egészségügyi miniszter, igazságügy-miniszter
Határidő: a megerősítési eljárás lefolytatását követően haladéktalanul

7. A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával ás átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 1999. január 1.–december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló 74/2001. (XI. 7.) OGY határozatban az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy készüljön törvénymódosító javaslat arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési törvényben megfogalmazott nyilvánosság és átláthatóság minél szélesebb körben érvényesüljön.
Felelős: igazságügy-miniszter
Határidő: 2002. március 15.

8. A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával ás átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2000. január 1.–december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló 75/2001. (XI. 7.) OGY határozatban az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy kezdeményezze a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvénynek a gyakorlati alkalmazás tapasztalatai és a Közbeszerzések Tanácsa által kezdeményezett módosítások alapján történő felülvizsgálatát és módosítását.
Felelős: igazságügy-miniszter
Határidő: 2002. március 15.

9.4

10. A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló, Budapesten, 2001. augusztus 2-án aláírt szerződés megerősítéséről szóló 81/2001. (XII. 13.) OGY határozat 4. pontjában foglaltakra tekintettel a szerződés hatálybalépését követően az Országgyűlés elé kell terjeszteni a kihirdetésről szóló törvényjavaslatot.
Felelős: igazságügy-miniszter
Határidő: a megerősítési eljárás lefolytatását követően haladéktalanul

11. 5

12. A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló 101/2001. (XII. 21.) OGY határozat 3. pontjában az Országgyűlés felhívta a Kormányt, hogy dolgozza ki a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljai megvalósítására vonatkozó cselekvési tervét és jogalkotási programját, s erről számoljon be az Országgyűlésnek.
Felelős: oktatási miniszter
Határidő: cselekvési terv kidolgozásra: 2002. március 12., a beszámolásra: 2003. december 15.

13. Az Egyesült Nemzetek Montego Bayben, 1982. december 10-én aláírásra megnyitott Tengerjogi Egyezménye megerősítéséről, valamint a XI. Részének végrehajtásával kapcsolatos, New Yorkban, 1994. július 24-én aláírásra megnyitott Megállapodáshoz történő csatlakozásról szóló 91/2001. (XII. 21.) OGY határozat 5. pontjában foglaltakra tekintettel az Egyezménynek és a Megállapodásnak a Magyar Köztársaság tekintetében történő hatálybalépését követően az Országgyűlés elé kell terjeszteni a kihirdetésről szóló törvényjavaslatot.
Felelős: külügyminiszter, igazságügy-miniszter
Határidő: a hatálybalépést követően haladéktalanul
1

Megjelent: Határozatok Tára 2002. évi 4. szám.

2

Az I/2. pontot a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 2. pontjának negyvenedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A II/1. pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának huszonhetedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A II/9. pontot a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 2. pontjának negyvenedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A II/11. pontot a 2061/2003. (III. 27.) Korm. határozat 4. pontjának harmadik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére