BK BH 2002/212
BK BH 2002/212
2002.06.01.
I. A jogos védelemre vonatkozó rendelkezések értelmezésénél és alkalmazásánál, valamint a jogos védelmi helyzet megítélésénél az adott ügy történéseinek egész folyamatát, összességét figyelembe véve, a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján kell állást foglalni akként, hogy az adott tényeket a megtámadott szempontjából kell szem előtt tartani, minthogy a kockázatot mindenkor a jogtalanul támadónak kell viselnie [Btk. 29. § (1) bek.].
II. Az elhárítás szükséges mértékét, az arányosság követelményét nem lépi túl, aki a házának udvarába felfegyverkezve behatoló, számbeli és fizikai erőfölényben levő haragosainak, a megtámadott és a családtagja ellen fellépett vagy azokat közvetlenül fenyegető személyeknek a jogtalan támadását kés használatával, életveszélyes sérülést okozva hárítja el [Btk. 29. § (1) bek.].
III. Több személy együttes, összehangolt jogtalan támadása esetén nem zárja ki a jogos védelem megállapítását, ha a védekezés folytán sérelmet szenvedett fél az adott pillanatban nem tanúsít ugyan támadó magatartást, de a többi támadó a támadással még nem hagy fel, vagyis a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás veszélye továbbra is fennáll [Btk. 29. § (1) és (2) bek.].
A megyei bíróság a 2000. szeptember 28-án kelt ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét 2 rb. életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és súlyos testi sértés bűntettének kísérletében; a II. r. vádlott bűnösségét súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében és társtettesként elkövetett magánlaksértés vétségében; míg a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett magánlaksértés vétségében és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében állapította meg.
Ezért az I. r. vádlottat 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat 8 hónapi börtönbüntetésre, a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottakat pedig egyenként 6-6 hónapi fogházbüntetésre ítélte. A kiszabott szabadságvesztések végrehajtását a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak tekintetében 1-1 évi próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság elrendelte az I. r. vádlottra korábban kiszabott – a végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – 6 hónapi börtönbüntetés végrehajtását is.
Ellenben a bíróság a III. r. és az V. r. vádlottakat a társtettesként elkövetett rongálás vétsége miatt ellenük emelt vád alól felmentette, egyidejűleg e vádlottak ellen a rongálás szabálysértése miatt indított eljárást megszüntette.
A tényállás a következő.
Az I. r. vádlott élettársi kapcsolatban él, 3 kiskorú gyermeke eltartásáról saját háztartásában gondoskodik. Szakmunkásképzőt végzett, ács-állványozó szakképzettséget szerzett. Munkahellyel és foglalkozással nem rendelkezik.
Az I. r. vádlottat a bíróság az 1973. és 1996. évek között – többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt – hat alkalommal ítélte el, legutóbb a városi bíróság az 1996. szeptember 26. napján jogerőre emelkedett ítéletével közokirat-hamisítás büntette miatt – mint többszörös visszaesőt – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte.
Az I. r. vádlott nem kóros elmeállapotú, de a személyiségzavara a cselekmény elkövetését megkönnyíthette, elősegíthette.
A II. r. vádlott nős családi állapotú, három kiskorú gyermek eltartásáról a saját háztartásában gondoskodik. Az általános iskola 8 osztályát végezte, szakképzetlen, büntetlen előéletű.
A III. r. vádlott férjezett családi állapotú, házastársa a IV. r. vádlott. A házasságából származó három gyermeke már nagykorú, és vele élnek közös háztartásban. Ez a vádlott is büntetlen előéletű.
A IV. r. vádlott nős családi állapotú, házastársa a III. r. vádlott. Gerinc- és érszűkületi megbetegedések folytán 50%-os mértékű csökkent munkaképességű.
Az V. r. vádlott nős, a házastársa két kiskorú gyermekének eltartásáról a saját háztartásában gondoskodik, büntetlen előéletű.
A III. r. és a IV. r. vádlottak házastársak, a II. r. vádlott a kisebbik, míg az V. r. vádlott a nagyobbik fiúgyermekük.
Az I. r. vádlott 1998. nyarán rövid ideig élettársi kapcsolatban élt B. T.-néval, aki a III. r. és a IV. r. vádlottak sógornője. A család tagjai kifogásolták a jelzett életközösséget, és emiatt többször is megfenyegették az I. r. vádlottat, hogy ne merjen a községben tartózkodni, mert kinyírják.
Az I. r. vádlott a vádbeli időben Z. V.-vel élt élettársi kapcsolatban.
1998. szeptember 22-én 18 óra körüli időben a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak elmentek az I. r. vádlott lakásához.
Ekkor az I. r. vádlott a lakásán tartózkodott az élettársával, és az udvaron egy baltával fát hasogatott.
A II. r. vádlott hívta ki a portájáról az I. r. vádlottat, aki azonban ennek nem tett eleget. Ekkor a II. r. vádlott a be nem zárt kapu pántját elfordítva bejutott az udvarra. Az I. r. vádlott emiatt felelősségre vonta a II. r. vádlottat, aki azonban erőszakosan lépett fel, és ököllel megpróbálta az I. r. vádlottat arcon ütni, aki ezt az ütést kivédte . A II. r. vádlott a bal kezével elkapta az I. r. vádlott jobb alkarján a szabadidőruhát, amitől az elszakadt. Kölcsönösen lökdösni kezdték egymást. Időközben bejött az udvarra a III. r. és a IV. r. vádlott is. A IV. r. vádlott puszta kézzel támadt az I. r. vádlottra, megpróbálta őt lefogni, hogy így segítsen fiának, a II. r. vádlottnak. Az I. r. vádlott erre megragadta a néhány méterre a falnak támasztott vasvillát és azzal kaszáló mozdulatokat végzett, miközben felszólította a támadóit, hogy ne jöjjenek közelebb, de azok nem hagytak fel a támadó magatartásukkal. Az I. r. vádlott a kaszáló mozdulatok közben kis erővel, egy ízben szúrt sérülést okozott a II. r. vádlott bal alkarján. A szúrás a lágyrészbe hatolt, és mintegy 5 cm mély volt, de csupán nyolc napon belüli gyógytartamú sérülést okozott.
A dulakodás közben az I . r. vádlott egy alkalommal. a vasvillával ráütött a II. r. vádlott bal vállára, ezzel ugyan sérülést nem okozott, de az eszköz fémrésze lerepült annak nyeléről, így az I. r. vádlottnak már csak a szerszámnyél maradt a kezében. Amíg az I. r. vádlott és a II. r. vádlott verekedtek, a III. r. és a IV. r. vádlottak az udvaron talált 2,40 méter hosszú alumínium csövet ragadták meg, és a IV. r. vádlott ezzel igyekezett megütni az I. r. vádlottat. Egy kis erejű ütésével sikerült is eltalálnia az I. r. vádlottat a feje jobb oldalán. Miközben az I. r. vádlott továbbra is a szerszámnyéllel védekezett, a III. r. vádlott arra biztatta a társait – akikhez csatlakozott az V. r. vádlott is – hogy törjék össze az I. r. vádlottnak az udvaron álló személygépkocsiját.
A II.-V. r. vádlottak erre a náluk levő eszközökkel törni-zúzni kezdték a személygépkocsit, aminek folytán a gépkocsi hátsó szélvédője betört, illetőleg jobb oldali hátsó irányjelző burája megrongálódott, így összesen 6270 forint kár keletkezett.
Időközben a II. r. vádlott kikapta a III. r. vádlott kezéből az alumínium csövet, így az I. r. vádlottat a továbbiakban a II. r. és a IV. r. vádlottak támadták a jelzett alumínium csövekkel, a III. r. és az V. r. vádlott pedig felkapott a földről egy fűzfabotot, és az I. r. vádlott felé indultak. Ekkor a támadók együttes erővel a náluk levő eszközökkel, kis erővel ugyan, de ahol érték, ütlegelték az I. r. vádlottat, aki a fején, a vállán, a felkarján és a hátán legalább hat zúzódásos sérülést szenvedett, de ezek a sérülések együttesen és külön-külön is nyolc napon belüli gyógytartamúak voltak.
Ezalatt a lakásból kijött az I. r. vádlott élettársa, Z. V. sértett is, aki néhány méterrel az I. r. vádlott mögé állt. Az I. r. vádlott igyekezett a lakás bejárati ajtaja irányába húzódni. Ekkor kapta fel az I. r. vádlott a korábban favágáshoz használt baltát, amelyet a feje felett lóbált, a II. r. vádlottnak azonban sikerült azt kivernie a kezei közül, és a baltát néhány méter távolságból, közepes erővel az I. r. vádlott irányába hajította. A balta az elmozduló I. r. vádlott teste mellett eltalálta az 1-2 méterre mögötte elhelyezkedő Z. V. sértett bal lábát, és 2 hét alatt gyógyuló sérülést okozott.
Az I. r. vádlott ekkor újra az egyik kezébe vette a földről felvett szerszámnyelet, a másik kezébe pedig a használaton kívüli kályha tetején levő 24, 5 cm pengehosszúságú kést, amellyel hadonászó, kaszáló mozdulatokat végzett.
Ezt észlelve a IV. r. vádlott megpróbálta a fiát, az V. r. vádlottat elhúzni onnan, de az I. r. vádlott a IV. r. vádlottat ekkor két ízben megszúrta, és ennek következtében a mellkas jobb oldalán érintőleges, felszínes, valamint felette a hónaljárokba hatoló, verőeret is sértő sérüléseket idézett elő. A felszínes metszett sérülés nyolc napon belüli gyógytartamú, míg a mélyebbre hatoló, verőér sérülését okozó szúrás gyógytartama két hét volt. A mélyre hatoló szúrásnál jelentősebb vérzés alakult ki, és a sérült sokkos állapotban került a kórházba, így állapota közvetlenül életveszélyes volt. Megfelelő orvosi ellátás hiányában nála halálos eredménnyel kellett volna számolni. Amikor az V. r. vádlott ezt észlelte, megpróbálta az apját – a IV. r. vádlottat – kivezetni a portáról, de az I. r. vádlott az V. r. vádlottat csaknem hátulról, közepes erővel egy ízben megszúrta a bal oldali mellkasfélen. A szúrás a hónaljvonalban, a III-IV. bordaközben mélyre hatoló volt, és sértette a bal tüdő felső lebenyét is. Ez a mellüregbe hatoló szúrás közvetlenül életveszélyes volt, és orvosi beavatkozás hiányában rövid időn belül halálos következménnyel járhatott volna, a bal tüdő felső lebenyének műtéti eltávolítása miatt pedig maradandó fogyatékosság visszahagyásával gyógyult.
Ekkor a IV. r. és az V. r. vádlottaknak – a II. r. és a III. r. vádlott segítségével – sikerült a kapun kívülre jutniuk, valamennyien felhagytak a támadó magatartásukkal, és eltávoztak az I. r. vádlott portájáról.
Az eseményekről tudomást szerezve a település polgármestere időközben értesítette a mentőket, akik a sérülteket ellátták, illetőleg elszállították, a kiérkező rendőrök pedig az I. r. vádlottat előállították a rendőrőrsre.
Az I. r. vádlott a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, illetőleg magánlaksértés miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő, amely vonatkozásában az ügyész a vád képviseletét átvette.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és a védője felmentésért jelentett be fellebbezést.
Az elsőfokú ítélet a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak tekintetében első fokon jogerőre emelkedett.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bírósági ítélet megváltoztatását, a tényállás részbeni kiegészítése mellett az I. r. vádlottnak az 1 rb. életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ellene emelt vád alól – büntethetőséget kizáró okból – történő felmentését, az 1 rb. életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként értékelt cselekménynek erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette kísérlete szerinti minősítését, a közügyektől eltiltás alkalmazásának a mellőzését, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletének az I. r. vádlott tekintetében történő helybenhagyását indítványozta.
Az I. r. vádlottnak és a védőjének a fellebbezése az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le.
A megállapított ítéleti tényállás döntő részében mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól.
Ennek ellenére a tényállás a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írtak alkalmazásával az iratok tartalma alapján az alábbiak szerint helyesbítendő, illetve egészítendő ki:
A helyszínre kiérkezett rendőrök az I. r. vádlottat a portáján felindult, ijedt állapotban találták, még akkor is az egyik kezében kést, a másikban pedig karószerű eszközt tartott.
Mellőzendő volt az ítélet tényállásából az a megállapítás, hogy az I. r. vádlott az V. r. vádlottat az ő közeléből elhúzni szándékozó IV. r. vádlottat megtámadta, az ítéleti tényállásból következően ugyanis az I. r. vádlott volt megtámadott helyzetben.
Az elsőfokú bíróság által megállapított és az előbbiek szerint helyesbített és kiegészített tényállás minden szempontból megalapozott, következésképpen az irányadó volt a másodfokú eljárásban is.
Tévedett az ügyben első fokon eljárt megyei bíróság, amikor az I. r. vádlott bűnösségére vont le következtetést, és vele szemben büntetést szabott ki, arra az álláspontra helyezkedve, hogy az I. r. vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett ugyan, de az elhárítás szükséges mértékét túllépte. A kétségtelenül fennálló ijedtsége és menthető felindulása csupán korlátozta őt az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében.
A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges; a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése szerint pedig nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen volt felismerni.
A jogos védelemmel kapcsolatos előbbi rendelkezések értelmezésénél és alkalmazásánál, valamint a jogos védelem kérdésében való állásfoglalásnál az adott ügy történéseinek egész folyamatát, összességét figyelembe kell venni, és a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján ítélhető csak meg, hogy az elkövetés időpontjában a jogos védelmi helyzet fennállott-e.
A jogos védelmi helyzet, a jogtalan támadás elhárítása szükségességének, az elhárítás mikéntjének, módjának, mértékének megítélésénél valamennyi konkrét tényt, körülményt, a szemben álló személyek, a jogtalanul támadók és védekezők számát, a fizikai erejét, a támadási és védekezési eszközöket és a lehetőségeket egyaránt vizsgálni és értékelni kell. Ennek során az adott tényeket, körülményeket nem a jogtalanul támadók, hanem éppen ellenkezőleg, a jogtalanul megtámadott szempontjából kell szem előtt tartani. Az elhárítás módja, mikéntje, mértéke és eredménye tekintetében a kockázatot nem a megtámadottnak, hanem a jogtalanul támadónak kell viselnie.
A konkrét ügy történéseit vizsgálva megállapítható, hogy négyen – a II.-V. r. vádlottak – bűncselekményt is megvalósító módon – a saját házának udvarán támadtak rá jogtalanul az I. r. vádlottra. Támadásuk elsősorban az I. r. vádlott testi épsége ellen, másfelől pedig a javai ellen irányult. Már az események kezdetétől fogva a II. r. vádlott részéről ún. ,,intézett támadás'' volt, de a további támadók fellépése is a megtámadott testi épsége megsértésének a közvetlen veszélyét jelentette.
Ez ellen a jogtalan támadás ellen az I. r. vádlott kétségkívül jogosan védekezett, és nem lépte túl az elhárítás szükséges mértékét azzal, hogy a II-V. r. vádlottak támadásával szemben – akik erőfölényben voltak – vasvillával védekezett, továbbá az események első fázisában a védekezés közben a II. r. vádlottat a karján a vasvillával megszúrta, illetve a villa nyelével a II. r. vádlott vállára ütött. A testi épsége ellen intézett jogtalan támadást ugyanis ugyancsak a testi épség elleni cselekménnyel hárította el. Az elhárító magatartás szükséges volt, és nem sértette az arányosságot sem, mivel az nem okozott súlyosabb sérelmet, mint az, amely őt a II-V. r. vádlottak részéről fenyegette.
Hasonlóképp nem sértette meg az arányosság követelményét az I. r. vádlott az események későbbi szakaszában akkor sem, amikor a IV. r. vádlottat késsel megszúrta. A II-V. r. vádlottak ugyanis együttesen fellépve, az élet kioltására is alkalmas eszközökkel, rudakkal, botokkal – bár azokat nem az élet kioltására alkalmas módon használva – hosszabb időn keresztül folyamatosan támadták az I. r. vádlottat, és neki testi sérüléseket is okoztak. Ilyen körülmények között pedig az I. r. vádlott jogos védelmi helyzetben és arányosan cselekedett akkor is, amikor a kezébe kerülő késsel az V. r. vádlottat az I. r. vádlottól elhúzni igyekvő IV. r. vádlottat életveszélyes sérülést okozva megszúrta.
Ennek közvetlen előzménye ugyanis az volt, hogy a II. r. vádlott baltát dobott az I. r. vádlott felé néhány méter távolságból, és ezzel a jogtalan támadás már az I. r. vádlott életét is veszélyeztette, függetlenül attól, hogy elvétés folytán a balta Z. V.-nak okozott súlyos testi sérülést. Az I. r. vádlott az ekkor már az életét is veszélyeztető támadást hárította el, így az arányosság követelményét nem sértette meg, mert nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, illetőleg amely őt fenyegette.
Megjegyzi ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság azt, hogy több személy együttes összehangolt és/vagy egységes jogtalan támadása esetén a jogos védelem megállapításának lehetőségét önmagában nem zárja ki az, hogy a sérelmet szenvedett az adott pillanatban nem tanúsít támadó magatartást, feltéve, ha a többi támadó a támadással nem hagyott fel, illetve a további közvetlenül fenyegető jogtalan támadás veszélye – mint az adott esetben is – fennállt. Ha tehát az együttesen és szándékegységben fellépő támadók egyike tör csupán a megtámadott életére, a védekezés nem aránytalan, ha az életét ily módon veszélyeztető támadást a megtámadott a másik, ellene fellépő életét veszélyeztetve hárítja el.
Mindezeket összegezve tehát az I. r. vádlott jogos védelemben cselekedett, amikor a vasvillával megütötte és megszúrta a II. r., és késsel megszúrta a IV. r. vádlottat, e cselekményei miatt az I. r. vádlott a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében nem büntethető.
Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor az I. r. vádlottnak az V. r. vádlott sérelmére megvalósított cselekményét értékelte, és azt a bűnösség megállapításával életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette.
A tényállásból kiderül, hogy az I. r. vádlott az élet kioltására is alkalmas eszközzel, legalább közepes erővel, bal mellkason szúrta az V. r. vádlottat. A szúrás mélyen behatolt az V. r. vádlott mellüregébe, sértette a bal tüdő felső lebenyét is, és közvetlenül életveszélyes, maradandó fogyatékosságot okozó, 2 hónap alatt gyógyuló sérülést okozott.
Ilyen körülmények között pedig az alanyi és tárgyi tényezőkből – tehát a használt eszközből, az elkövetés körülményeiből és módjából, a szúrás erejéből, a támadott testtájékból, a ténylegesen bekövetkezett sérülések helyéből, jellegéből és súlyosságából, a cselekmény utáni magatartásból, a cselekményt kiváltó indítóokból, motívumból, a két vádlott konkrét kapcsolatából – csak arra lehet megalapozott következtetést levonni, hogy az I. r. vádlott aktuális tudatában felmerült a sértett halála bekövetkezésének a lehetősége, és ezen eredmény-lehetőséghez érzelmileg közömbösen viszonyulva hajtotta végre a cselekményét.
Az I. r. vádlottnak az V. r. vádlott sérelmére megvalósított ezt a cselekményét tehát – büntethetősége esetén – nem a testi épség sérelmére megvalósított cselekményként, hanem élet elleni cselekményként kellett volna értékelni.
Az I. r. vádlott azonban a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése értelmében e cselekménye miatt sem büntethető.
Amint arra az előzőekben már utalás történt, a II-V. r. vádlottak az élet kioltására is alkalmas eszközökkel folyamatosan, kitartóan, erőfölényben és együttesen támadták az I. r. vádlottat. Bár kétségtelen, hogy az V. r. vádlottnak az I. r. vádlott részéről való megszúrása idején a támadók már az eszközöket nem az élet kioltására alkalmas módon használták, azonban az V. r. vádlott sérelmére megvalósított cselekmény idején a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak még valamennyien az I. r. vádlott udvarában tartózkodtak, és közülük csak a IV. r. vádlott volt cselekvőképtelen. Tekintetbe véve az előzményeket, a III. r. illetve a II. r. vádlottak részéről még közvetlenül fennállott a jogtalan további támadás veszélye, és a tények alapján pusztán csak az nem igazolható, hogy ez a közvetlen veszély az élet kioltására vonatkozott.
Ebből az következik, hogy az I. r. vádlott, amikor az V. r. vádlottat megszúrta, jogos védelmi helyzetben cselekedett, az elhárítás szükséges mértékét viszont túllépte, amikor a bizonyítottan csak a testi épségét fenyegető jogtalan támadást élet elleni cselekménnyel hárította el.
A tényállásban rögzítettekből és az előbbiekben kifejtettekből következően azonban a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak megelőző, folyamatos, az események egy bizonyos korábbi szakaszában még az élet kioltásának veszélyét is felölelő jogtalan támadása az I. r. vádlottban olyan ijedtséget és menthető felindulást váltott ki, amely fiziológiás tudatborulás folytán számára az elhárítás szükséges mértékének a felismerését lehetetlenné tette. Az I. r. vádlott tehát ennek folytán az elhárítás szükséges mértékét képtelen volt felismerni.
Az I. r. vádlott tudatborulást eredményező indulatát és menthető okból származó felindultságát, ijedtségét, meggyőzően igazolja a tényállás-kiegészítésben is rögzített az a tény, hogy még akkor is, amikor a rendőrök a helyszínre értek, ijedten, az egyik kezében kést, a másikban karószerű eszközt tartva állt az udvaron.
Úgy pedig az I. r. vádlott az V. r. vádlott sérelmére elkövetett cselekménye miatt a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése értelmében nem büntethető.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Btk. 22. §-ának f) pontjában és a 29. §-ának (1) és (2) bekezdésében írtakra figyelemmel az I. r. vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján a 2 rb. életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a súlyos testi sértés bűntettének a kísérlete miatt ellene emelt vád alól – büntethetőséget kizáró okból – felmentette. (Legf. Bír. Bfv.III.2770/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás