PK BH 2002/230
PK BH 2002/230
2002.06.01.
Az ajándékozónak lehet olyan feltevése a megajándékozottal szemben, hogy az ajándék tárgyát (az ingatlant) az utóbbi az ajándékozó életében nem idegeníti el, ezen az alapon azonban az ajándékot csak akkor követelheti vissza, ha ezt az elvárását az ajándékozáskor a megajándékozottal egyértelműen közölte [Ptk. 582. § (3) bek., 114. § (2) bek., 203. § (1) bek.; PK. 76. sz.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes ajándék visszakövetelésére irányuló keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes az 1995. május 24-én kelt közjegyzői okiratban a tulajdonában álló házas ingatlanának 1/2 részét ajándékozás címén az I. és II. r. alperesekre ruházta át. A fennmaradó 1/2 tulajdoni illetőségre nézve ugyanezen a napon tartási szerződést kötött dr. J. M. A.-val. Az alperesek a szerződésben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a felperes életében a tulajdoni illetőségeiket nem fogják birtokba, illetve használatba venni, ennek biztosítására az ajándékozó javára holtig tartó haszonélvezeti jogot kötöttek ki.
1995. július 19-én az alperesek értesítették a felperest, hogy ingatlanrészüket értékesíteni kívánják, a felperes azonban az ingatlan megtekintését nem tette lehetővé, ezáltal az eladást meghiúsította. 1995. július 29-én adásvételi szerződés jött létre a megajándékozottak és gyermekük, a III. r. alperes közt, melyben a III. r. alperes az 1/2 ingatlanrészt vásárolta meg, miután dr. J. M. A. az elővásárlási jogával nem élt. 1995. november 30-án az I-II. r. alperesek és gyermekük, a III. r. alperes közt újabb megállapodás született, amelyben rögzítették, hogy szerződéses kötelezettségeik teljesítésétől eltekintenek mindaddig, míg az ajándék visszakövetelése iránti perben jogerős döntés születik.
A felperes az 1995. szeptember 2-án írott levelében az ajándékot visszakérte az I. és II. r. alperesektől, majd ezt az igényét az 1995. augusztus 1-jén megindított perben érvényesítette. Az ajándék visszakövetelésének jogcímét abban jelölte meg, hogy az a feltevés, melyre tekintettel az ajándékot adta – nevezetesen, hogy az ingatlan tulajdoni helyzete változatlan marad, és élete végéig nyugalma lesz, valamint az alperesektől támogatásban részesül – végleg meghiúsult. Az alperesek azzal védekeztek, hogy az ajándékozásnak nem volt feltétele, hogy az ingatlanrészüket nem értékesíthetik, a felperes ellátása a tartási szerződés szerint valósult meg, az ingatlan kizárólagos felperesi használatát pedig a haszonélvezeti jog kikötése egyébként is biztosította.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletét azzal indokolta, hogy a peres adatok szerint az ajándékozáskor a felperesnek nem volt olyan kikötése, hogy az I. és II. r. alperesek az ajándék tárgyát nem adhatják el, a felperes személyes előadása során maga is úgy nyilatkozott, hogy az alperesekkel nem közölte, hogy az ingatlanrészt nem lehet eladni, sőt nem is gondolt erre. A felperes az ellátásáról a dr. J. M.-el megkötött tartási szerződés útján kívánt gondoskodni, az alperesekkel szemben ilyen elvárása nem volt, a megajándékozottak részéről a használatbavételt korlátozó megállapodás a haszonélvezeti jog kikötéséből következett.
A bíróság hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság PK 76. sz. állásfoglalásában foglaltakra, amely kimondja, hogy az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt csak akkor követelhető vissza az ajándék, illetőleg csak akkor követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha az ajándékozás összes körülményére kiterjedő vizsgálódás alapján az állapítható meg, hogy valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította az ajándékozót az ajándékozásra, és e feltevés nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nem került volna sor. E tekintetben a bizonyítás az ajándékozót terheli. A felperes ennek a bizonyításnak nem tett eleget, ezért a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésére alapított keresete alaptalannak bizonyult.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperesek közötti 1995. július 29-én kelt ingatlan-adásvételi szerződés a felperessel szemben hatálytalan. Kötelezte az alpereseket, tűrjék, hogy a beépített ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségét Sz. E.-né felperes javára ennek az ítéletnek az alapján ajándék visszakövetelése címén bejegyezzék, ennek érdekében pedig megkereste a Fővárosi Kerületek Földhivatalát a tulajdonosváltozás és az 1/2 ingatlanhányadra kikötött holtig tartó haszonélvezeti jog törlése iránt.
Útéletének indokolásában foglalt – az elsőfokú bíróságtól eltérő – jogi álláspontja az volt, hogy a Ptk. 582. §-a (3) bekezdésének alkalmazása során a bírói gyakorlat az ajándékozó esetleges elképzeléseit és reményeit valóban nem azonosítja a jogszabályban előírt feltevéssel, a perbeli esetben azonban ez az értelmezés olyan elvárást támaszt a felperessel szemben, ami jogszabályi korlátokba ütközik. Az ajándékozó ugyanis a Ptk. 579. §-a szerinti szerződéssel az ajándék tárgyát képező dolog tulajdonjogát ruházza át a megajándékozottakra, a Ptk. 112. §-ának (1) bekezdése alapján pedig a tulajdonjog lényeges eleme a rendelkezési jog. A Ptk. 114. §-ának (2) bekezdése értelmében az elidegenítés és terhelés jogát csak a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg, szerződéssel lehet korlátozni abból a célból, hogy a tilalom az átruházónak vagy más személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítsa. A felperes ilyen biztosítandó jog hiányában az ügyletkötéskor nem korlátozhatta az I. és II. r. alperesek elidegenítési jogát, ez azonban nem zárja ki, hogy volt olyan feltevése, amely az ajándékozási szándékát meghatározta, és amely szerint elvárta, hogy életében a tulajdoni helyzet változatlanul marad, és háborítatlanul használhatja tovább az ingatlant. Ezt a felperesi akaratot az I. és II. r. alpereseknek fel kellett ismerniük, ugyanis a felperes először végrendelkezni kívánt a javukra, amiből kitűnt, hogy az ingatlan feletti rendelkezési jogát nem kívánja elveszíteni. A felperes alappal tételezhette fel, hogy az I. és II. r. alperesek tiszteletben tartják a kívánságát, és az ingatlanhányadot az életében nem adják el, ez a feltevése végleg meghiúsult, így a visszakövetelés Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében írt feltételei megvalósultak.
Az I. és II. r. alperesek a III. r. alperessel kötött adásvételi szerződés időpontjában már tudtak a felperes visszakövetelési szándékáról, a szerződéssel az ajándék-visszakövetelési igény kielégítésének alapját elvonták, így a köztük létrejött szerződés a felperessel szemben a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése alapján hatálytalan.
A jogerős ítélet ellen az alperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesi kereset elutasítását kérték. Jogszabálysértésként arra hivatkoztak, hogy a felperes az ajándékozáskor meglévő és kinyilvánított olyan feltevését, amely meghiúsult, a perben nem bizonyította, ilyen feltétele az ajándékozásnak nem is volt. Az elidegenítéssel kapcsolatban a felperes kizáró rendelkezést nem kötött ki, az ingatlan kizárólagos birtoklását és használatát pedig a haszonélvezeti jog fennállása biztosította a részére. Sérelmezték a perköltség megállapítását.
A felülvizsgálati eljárás folyamatban léte alatt az I. r. alperes meghalt, jogutóda a III. r. alperes. Az I. r. alperes halálára tekintettel az eljárásnak a Pp. 111. §-ának (1) bekezdése szerinti félbeszakadása alatt a felperes is elhunyt, jogutóda dr. J. M. A. A Legfelsőbb Bíróság a felek kérelmére a felülvizsgálati eljárást a jogutódok perbelépésével folytatta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletével és annak helyes indokaival ért egyet.
A Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerint az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor. Az idézett jogszabály alkalmazásához a Legfelsőbb Bíróság PK 76. sz. állásfoglalása részletes útmutatást ad, melyet az elsőfokú ítélet indokolása is tartalmaz. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a Ptk. 114. §-ának (2) bekezdése szerint az elidegenítési és terhelési jog korlátozására csak a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg, meghatározott célból van lehetőség, ez azonban nem zárja ki azt, hogy az ajándékozó ilyen szerződési kikötés nélkül is az ajándékot az elidegenítés kizárásának feltételével adja, ebben az esetben pedig a feltevés meghiúsulása a Ptk. 114. §-ától függetlenül a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében írt visszakövetelési jogot megalapozza.
Tévedett azonban, amikor a bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy ezt a felperesi feltevést és elvárást a felperes akként juttatta kifejezésre, hogy azt az alpereseknek fel kellett ismerniük. A felperes a szerződés megkötésekor ilyen nyilatkozatot a saját személyes előadása szerint sem tett, és nem is gondolt ilyenre, a korábbi végrendelkezési szándékából pedig ez a feltevés nem következik. Haszonélvezeti joga kikötésével a holtig tartó birtoklást és használatot biztosította a maga részére, az ezen túlmenő elképzelései vagy reményei pedig nem azonosíthatóak az ajándék visszakövetelési igényét jogilag megalapozó feltevéssel, így a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésére alapított követelése alaptalan. Ebből az is következik, hogy az ügyben a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerinti kielégítési alap elvonásáról sem lehet szó.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a per főtárgya tekintetében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv.II.22.712/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás