PK BH 2002/233
PK BH 2002/233
2002.06.01.
I. A megállapodáson alapuló vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás mértéke megváltoztatását csak akkor lehet kérni, ha a tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, nem feltételezi azonban a megváltoztatás az alapul szolgáló valamennyi körülmény együttes megváltozását. [Csjt. 69. § (1) bek., 69/C. § (1) bek.].
II. A tartásdíj összegét csupán általában kell gyermekenként a kötelezett átlagos jövedelmének a 15-25%- ában megállapítani, az eset körülményei azonban ennél alacsonyabb és magasabb mértékű gyermektartásdíj megállapítását egyaránt indokolhatják [Csjt. 69/C. § (1) bek.].
III. A tartási kötelezettségnek meghatározott vagyontárggyal történő kiegyenlítése esetében is kötelezheti a bíróság a tartásra köteles személyt gyermektartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartásának a biztosítása érdekében szükséges [PK. 106. §].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes gyermektartásdíj mértékének a felemelése iránt előterjesztett keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a felek között folyamatban volt házassági bontóperben a városi bíróság végzésével olyan tartalmú egyezséget hagyott jóvá a felek között, amely szerint a házasságból 1991. október 29-én született Gábor utónevű gyermek a felperesnél nyert elhelyezést, az alperes pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy a közös gyermek tartására megfizeti a felperesnek a munkabérének a 25%-át, de legalább havi 3500 forintot.
A felperes jelenleg fodrászként dolgozik, havi 22 000 forint nettó átlagkeresettel rendelkezik. A perbeli gyermekkel együtt a kizárólagos tulajdonában álló lakásban lakik, amely korábban a felek közös tulajdonát képezte, az alperes tulajdoni hányadát azonban a felperes időközben házastársi közös vagyon megosztása jogcímén megszerezte, és a lakás vásárlásához közösen felvett kölcsönöket egyedül törleszti. A felek Gábor utónevű közös gyermeke krónikus légúti megbetegedésben szenved, amely miatt gyakran nem mehet közösségbe, ezért a felperes időszakonként táppénzes állomány igénybevételére kényszerül. A gyermek gyógyszereinek egy részéért a felperes teljes térítést fizet.
Az alperes havi 15 933 forint átlagkeresettel rendelkezik, egyéb jövedelme, ingatlantulajdona vagy nagyobb értékű ingó vagyona nincs, de más kiskorú gyermek eltartásáról sem gondoskodik.
Az így megállapított tényállás alapján alaptalannak találta az elsőfokú bíróság a felperes alperest terhelő gyermektartásdíj mértékének 1996. szeptember 1. napjától kezdődően az alperes munkabére, illetve bérjellegű juttatása 25%-ára, de legalább havi 7500 forintra történő felemelésére irányuló keresetét.
A döntését azzal indokolta, hogy bár a krónikus légúti megbetegedésben szenvedő gyermek tartási költségei a korábbi megállapítás óta nőttek, a felperes a munkáltató által igazoltat meghaladó alperesi jövedelmet nem bizonyított, ezért a tartásdíj felemelésére a bíróság nem látott lehetőséget.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a gyermektartásdíj mértékét 1996. szeptember 1. napjától kezdődő hatállyal az alperes bérjellegű havi juttatásának a 30%-ára, de legalább havi 4800 forint alapösszegre felemelte. Ehhez képest az 1996. szeptember 1. napjától 1997. november 30. napjáig terjedő időszakra az alperes gyermektartásdíj-hátralékának összegét összesen 19 500 forintban állapította meg, amelyet az alperes 1997. december 1. napjától a folyamatos gyermektartásdíjjal egyidejűleg 10 havi 1950 forintos részletekben köteles teljesíteni.
Az ítéletének indokolása szerint a másodfokú bíróság sem találta bizonyítottnak azt, hogy az alperes a munkáltatója által igazolt munkabéren felül egyéb jövedelemmel is rendelkezne. A gyermektartásdíj felemelését megalapozó körülményváltozásként értékelte ugyanakkor azt, hogy a tartásdíj megállapítása óta eltelt években az áremelkedések folytán, valamint a gyermek életkorának a változásából eredően is a gyermek tartási szükségletei számottevően növekedtek, és emellett az igazoltan asztmás megbetegedésben szenvedő gyermek gyakori gyógykezelésével kapcsolatban a felperesnek többletköltségei is felmerülnek. A felperes viszonylag alacsony összegű jövedelemmel rendelkezik, a rendszeresen felmerülő havi kiadásai mellett a maga és gyermeke megélhetését csak nagy nehézségek árán képes biztosítani, az alperes pedig a saját szükséges tartásának a rovására is köteles kiskorú gyermeke tartásához anyagilag hozzájárulni. A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ban kell ugyan megállapítani, a hivatkozott törvényhely szövegéből azonban az következik, hogy esetenként lehetőség van az itt írt mértékektől való eltérésre is. Téves ezért az elsőfokú bíróság azon hivatkozása, hogy 30%-os arányú tartásdíj megállapítására a Csjt. értelmében nincs mód. A perbeli esetben a körülmények megváltozására, különösen a gyermek tartási szükségleteinek az elsődlegességére figyelemmel indokoltnak találta a másodfokú bíróság az alperes átlagos jövedelmének a 15- 25%-át meghaladó mértékű gyermektartásdíj megállapítását.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a jogerős ítélet sérti a Csjt. 69/C. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. Figyelmen kívül hagyta a másodfokú bíróság azt is, hogy a felek házasságának a felbontásakor azzal a céllal hagyta el a volt közös lakást, hogy a perbeli gyermeknek megfelelő lakóhelyet biztosítson, és a tulajdoni hányadáért semmilyen ellentételezést nem kapott. A jövedelme csupán minimális, vagyonnal nem rendelkezik, a fél lakással pedig kellőképpen hozzájárult a gyermek ellátásához.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. A peres felek által 1993. április 29-én megkötött és ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés a Pp. 196. §-ának (1) bekezdése szerint az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy az alperes a volt közös lakásingatlannak az ő nevén álló tulajdoni hányadát nem ellenérték nélkül, ajándékozás jogcímén, hanem az ingatlant terhelő közös adósságok felperes általi átvállalására tekintettel és méltányos összegű megváltási ár fejében, házastársi közös vagyon megosztásának a jogcímén adta a felperes tulajdonába. A szerződés szövege utalást sem tartalmaz arra nézve, hogy a közös kiskorú gyermek eltartásának a terhét a felperes a felek megállapodása szerint túlnyomó részben magára vállalta volna, önmagában az értékkülönbözet méltányos összegű meghatározása pedig ilyen ténymegállapításra jogi alapot nem ad. A felperes ugyanis az alperes tulajdoni hányadát nem beköltözhető állapotban, hanem a közös kiskorú gyermek által is lakottan váltotta magához, ez a tény pedig az alperest megillető megváltási ár alacsonyabb összegben történő meghatározását már önmagában is indokolhatta. A Csjt. 77. §-ának (1) és 31/B. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a közös kiskorú gyermek lakáshasználati jogát a szülők – életkörülményeiknek megfelelően – általában a volt közös lakásban kötelesek biztosítani, e kötelezettség tehát nem csupán a gyermeket személyesen gondozó felperest, hanem – vele egy sorban – az alperest is terhelte.
II.1. A Csjt. 69. §-ának (1) és 69/C. §-ának (1) bekezdésében foglaltak egymással való egybevetéséből az következik, hogy a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás mértékének a megváltoztatását csak akkor lehet kérni, ha a tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, nem feltételezi azonban a megváltoztatás a megállapítás alapjául szolgáló valamennyi körülmény együttes megváltozását, hiszen arra a gyermek tényleges szükségleteinek, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyainak, a szülők háztartásában eltartott más – saját, illetőleg mostoha – gyermekek számának vagy a gyermek saját jövedelmének a megváltozása külön-külön is alapot adhat. Nem jogszabálysértéssel, hanem a per érdemi elbírálására irányadó anyagi jogi szabályok helyes alkalmazásával foglalt tehát állást a másodfokú bíróság abban, hogy a perbeli gyermek eltartásával és gyógykezeltetésével kapcsolatos költségek köztudomású emelkedése a tartásdíj mértékének a felemelését változatlan alperesi jövedelem mellett is megalapozza.
2. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a másodfokú bíróság az ítéletében arra, hogy a Csjt. 69/C. §-ának (1) bekezdése nyelvtani értelmezéséből az következik, hogy a tartásdíj összegét csupán általában kell gyermekenként a kötelezett átlagos jövedelmének a 15-25%-ban megállapítani, az eset körülményei azonban ennél alacsonyabb és magasabb mértékű gyermektartásdíj megállapítását egyaránt indokolhatják. A perbeli esetben az átlagos mértéket meghaladó gyermektartásdíj megállapítását az alperes alacsony jövedelme és az asztmás gyermek gyógykezeltetésével kapcsolatos többletköltségek összege külön-külön is indokolttá tenné, jogszabálysértés nélkül döntött tehát a másodfokú bíróság akkor, amikor az alperest terhelő gyermektartásdíj mértékét a mindenkori jövedelmének a 30%-ára emelte fel.
3. A Legfelsőbb Bíróság PK 106. sz. állásfoglalása egyértelmű abban, hogy a bíróság a tartási kötelezettségnek meghatározott vagyontárggyal történő kiegyenlítése esetében is kötelezheti a tartásra köteles személyt gyermektartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartásának a biztosítása érdekében szükséges (BH 1990/10/380.). A felperes jövedelmi és vagyoni viszonyaira, valamint a gyermek betegségével kapcsolatos többletkiadásokra is tekintettel tehát nem mentesíthetné az alperest a felemelt mértékű gyermektartásdíj megfizetésének a kötelezettsége alól annak a kétséget kizáró bizonyítása sem, hogy a lakásingatlan felperest terhelő megváltási árát a felek – az alperes érvelésének megfelelően – valóban azért határozták meg alacsonyabb összegben, mert a felperes a gyermek eltartásának a terhét nagyobb mértékben vállalta magára.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.849/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás