KK BH 2002/251
KK BH 2002/251
2002.06.01.
Erdőterületen történő fakivágáshoz az erdészeti hatóság engedélye szükséges, ennek hiányát a fakivágás jegyző általi tudomásulvétele – hatáskör hiányában – nem pótolja [21/1970. (VI. 21.) Korm. r. 1. § (2) bek.; 1996. évi LIV. tv. 8. § (1) bek., 13. § (1) bek., 60. § (1) bek., 102. § (1) bek.; 29/1997. (IV. 30.) FM r. 103. § (1) és (3) bek.].
A felperes tulajdonát képezi a 3778/36. és 3778/37. hrsz.-ú terület. Ezen ingatlanokra a felperes építési engedéllyel rendelkezett, és az ott végrehajtandó beruházásra tekintettel a Polgármesteri Hivatalhoz az S. Kft. útján fakivágási kérelmet terjesztett elő, mivel azt a terület rendezése, illetve a tervezett építkezés indokolttá tette. A város jegyzője határozatot hozott, amelyben tudomásul vette az S. Kft. kivitelező által benyújtott fakivágási szándékot, egyidejűleg kötelezte az ingatlanokra nézve az építési engedélyhez csatolt kertépítési terv szerinti fajtájú faállomány pótlására 1998. április 30-i határidővel. Ezt követően az S. Kft. a fakivágást a teljes területen elvégezte, amiről a polgármesteri hivatal útján értesült az elsőfokú erdészeti hatóság, és helyszíni ellenőrzést folytatott le. Ennek eredményeként megállapította, hogy a perben érintett területen összesen 394 bruttó m3 famennyiség került kitermelésre, amelyre az illetékes hatóságtól a felperes engedéllyel nem rendelkezett. Az Állami Erdészeti Szolgálat Igazgatósága megállapította, hogy az ingatlanok az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Evt.) hatálya alá tartoznak, mivel az ingatlan egy beerdősült földterület, amelyet nagyságára is tekintettel – művelési ágtól függetlenül – erdőterületnek kellett tekinteni.
Az engedély nélküli fakitermelés miatt az elsőfokú erdészeti hatóság határozatával 3 940 000 Ft erdőgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy az általa megszerzett ingatlanokon a város Részletes Rendezési Tervére figyelemmel is – illetve a terület teljes későbbi beépítése miatt – területen lévő valamennyi fát ki kellett vágni. A fakivágás folytán egy rendezett, a rendezési terveknek megfelelő üdülőfalu jön létre, szemben a korábbi állapottal. Kérte figyelembe venni, hogy az alperes határozata szerint az erdészeti hatóság is engedélyezte volna a fakitermelést, amely szerinte is elkerülhetetlen cselekmény volt.
Kifogásolta a felperes, hogy figyelmen kívül hagyta a közigazgatási hatóság azt a körülményt, hogy olyan építési telekről van szó, amely elhanyagoltsága miatt a korábbi tulajdonos hibájából erdősült. Az erdészeti hatóság olyan mulasztást kíván szankcionálni, melynek tényéről a felperesnek nem volt tudomása, miként arról szintén nem tudott az építési hatóság, valamint a város jegyzője sem.
A felperes nem vitatta a kitermelt fa mennyiségét, és azt sem, hogy az erdészeti hatóságtól fakitermelési engedélylyel nem rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Útéletének indokolásában a fák védelméről szóló 21/1970. (VI. 21.) Kormányrendelet 1. §-ának (2) bekezdésében írtakra figyelemmel megállapította, hogy a rendelet hatálya nem terjed ki az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény rendelkezései alá tartozó erdőkre, fásításokra és erdőtelepítésre kijelölt területekre. Ennek ellenére a város jegyzője a felperessel szerződéses viszonyban álló S. Kft. által benyújtott kérelmet érdemben elbírálta, és tudomásul vette a kivágás szándékát, egyben pótlásra kötelezte a felperest, holott erre hatáskörrel nem rendelkezett.
Az Evt. 8. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján – a felperes által is elismerten – a beerdősült földterület erdőterületnek minősült, az Evt. 60. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig az erdő faállományának kitermelését az üzemtervi előírásokkal összhangban is csak az erdészeti hatóság engedélye alapján lehet elvégezni. A felperes sem vitatta az eljárás során, hogy a fakitermelés elvégzésére az erdészeti hatóságtól származó engedéllyel nem rendelkezett.
Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az Evt. 102. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az erdőgazdálkodó – jelen esetben az Evt. 13. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a felperes – erdőgazdálkodási bírságot köteles fizetni, mivel az engedély nélküli fakitermelés nyilvánvalóan a felperesnek felróható okból történt.
Nem alapos az a felperesi állítás, mely szerint őt az eljárás során mulasztás nem terhelte. A felperes magatartásának megítélésén nem változtat az a körülmény, hogy az eljárt jegyző – hatáskörének hiánya ellenére – határozatban hozzájárult a fakitermeléshez. A terület nagyságára vonatkozóan, illetve a beerdősültségre nézve a felperesnek ismeretei voltak, így megállapítható, hogy nem úgy járt el, ahogy azt a jogszabály megkívánta.
Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy az Evt. végrehajtására kiadott 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 103. §-ának (1) bekezdése a felperes javára nem alkalmazható. A felperes nem kért engedélyt a fakitermelésre, s ezért jogszerű a bírság kiszabása. A törvény nem tesz különbséget aszerint, hogy erdő művelési ágú ingatlanról van szó vagy pedig beerdősült ingatlanról, hiszen mindkettőt erdőterületnek kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
A 100%-os német tulajdonban levő C. Kft. 1992. év őszén és 1993. év januárjában építési telekként vásárolta meg a perben érintett ingatlanokat. A megvásárolt terület Siófok Aranypartjának magas intenzitású, beépítésre szánt területe, melyet a Város Rendezési Terve (PRT) tartalmaz. Az Aranypart üdülőépítésre szánt tömbtelkei közül már csak a perbeli várt beépítésre. Az RRT-ben foglaltaknak megfelelően elkészült, és jóváhagyásra került a terület beépítési terve. A C. Kft. előbb elvi építési engedélyt kért és kapott a Rendezési Tervnek megfelelő beépítésre, majd végleges építésiengedély-kérelmet is benyújtott.
A felperes által megbízott S. Kft. – mint fővállalkozó – a terület közművesíthetősége érdekében bejelentette a város jegyzőjének, hogy két ütemben ki kívánja vágni a területen magról nőtt és az építkezést akadályozó fákat. A város jegyzője a bejelentést tudomásul vette, és előírta a fapótlási kötelezettséget, a döntés meghozatalánál autentikusnak tartotta magát, a kérelem elbírálását hatáskörébe tartozónak ítélte.
Elismerte a felperes, hogy a fakivágás engedélyezését nem az állami erdészeti szolgálattól kérte, azonban hivatkozott arra, hogy az erdészeti hatóság sem tehetett volna mást, mint azt, hogy engedélyezi azt. A felperes álláspontja szerint az adott esetben úgy járt el, ahogy az elvárható, a jegyzőnél kezdeményezte a fakivágás engedélyezését, a jegyző azt engedélyezte, és ekként a fakitermelés a felperesnek fel nem róható okból történt, és így a Vhr. 103. §-ának (1) bekezdése a felperes javára alkalmazható lett volna.
Az első fokon eljárt bíróság a felróhatóság kérdésének megítélésében tévedett, és ezért ítéletének megváltoztatása szükséges.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság részletesen feltárta, és ítélete indokolásában megfelelő alapossággal rögzítette az ügyben irányadó tényállást, és abból helyes jogi következtetést vont le. A felperes a fellebbezési eljárásban nem vitatta, hogy a tulajdonában álló ingatlanok beerdősült területek voltak, és az ott nőtt fák kitermelésére az erdészeti hatóságtól engedéllyel nem rendelkezett. A felróhatóság hiányára alapozott fellebbezésbeli érvelés kapcsán kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes által hivatkozott Vhr. 103. §-ának – bár a felróhatóság hiánya esetére is tartalmaz szabályozást – valójában a felperes javára alkalmazható rendelkezése nincs .
A 103. § (1) bekezdése az idegen személy általi fakivágásra vonatkozó előírást tartalmaz, a (3) bekezdés pedig a 100 m3 alatti famennyiség esetére biztosít méltánylási lehetőséget. A jogszabálytól eltérő, analóg, kiterjesztő értelmezést a felróhatóság hiányára vonatkozóan a bíróság – mint jogalkalmazó szerv – nem végezhet.
Kétségtelen tény, hogy a felperes a fakivágási szándékát bejelentette, azonban nem a megfelelő hatóságnak. A jogszabályi előírások ismeretének hiánya nem mentesíti a jogsértő magatartás jogkövetkezményeinek viselése alól. Az erdészeti hatóság engedélyének hiányában a fakitermelés engedély nélkülinek minősült, és így a felperes az Evt. 102. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében erdőgazdálkodási bírság fizetésére köteles.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az ügy elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy kinek a hibájából erdősült a felperes által vásárolt terület. A közigazgatási per keretében – erre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás hiányában – az önkormányzatnak a fakivágás tudomásul vétele tárgyában folytatott eljárása sem volt vizsgálható, illetve ezen körülmény sem volt a felperes javára értékelhető.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen és megalapozottan döntött a kereset elutasításáról, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf.VI.28.394/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás