Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

PK BH 2002/273

PK BH 2002/273

2002.07.01.
I. Házasságon kívül született gyermekek elhelyezésénél a családi kötelék értékelése [Csjt. 72/A. § (1) bek.; módosított 17. sz. Irányelv].
A peres felek tíz év ismeretséget követő alkalmi nemi kapcsolatából 1997. április 20-án Krisztián és Viktor utónevű ikergyermekek születtek.
A felperes házasságban él, amelyből gyermeke nem származott. Az alperes terhességéről való tudomásszerzése után az alperest érzelmileg és anyagilag is támogatta, mindent megtett, hogy a gyermekeknek születésük után megfelelő körülményeket teremtsen. A felek soha nem éltek együtt, a felperes házassága harmonikus és kiegyensúlyozott, a válás gondolata közte és a felesége között a gyermekek megszületése után sem vetődött fel. Ennek ellenére a felperes a gyermekek személyes ellátásában is aktívan részt vett, látogatta őket és a tartásdíjon felül különböző szükséges cikkeket vásárolt a részükre. A gyermekek egészségesek, az alperest azonban a szülés nagyon megviselte, ezért segítségre volt szüksége, amit részben a felperes biztosított a részére úgy is, hogy 1997. június elején az alperes a gyermekekkel együtt a felperes lakásában tartózkodott.
A felek kapcsolata a gyermekek megszületését követő egy hónap elteltével kezdett megromlani. Ennek oka részben a gyermeknevelésről való eltérő elképzeléseik, részben a felperes házastársának a gyermekkel való találkozásokra támasztott igénye, majd fokozott módon a jelen per megindulása volt, ami oda vezetett, hogy az alperes a felperes és a gyermekek közti korábbi, korlátlan kapcsolattartást az általa meghatározott keretek közé igyekezett visszaszorítani. 1998 januárjában az alperes a budapesti lakását eladta, Paksra költözött, ahol a gyermekek ellátásában az ott élő szülei nyújtanak segítséget.
A felperes az 1997. július 8-án előterjesztett keresetében mindkét gyermek nála való elhelyezését kérte. Az alperes viszontkeresete a gyermekeknek az ő gondozásába adására és 1997. március 1-jétől gyermekenként havi 20 000 forint tartásdíj megállapítására irányult.
A lefolytatott bizonyítás adatai szerint a felperes lényegesen jobb anyagi körülmények között él, mint az alperes, de az alperes is képes biztosítani a gyermekek részére a kifogástalan tárgyi körülményeket. A felek személyisége a nevelésre egyaránt alkalmas, gyermekeikhez őszintén ragaszkodnak. A gyermekek fiatal korára tekintettel pszichológus szakértő általi vizsgálatuk lehetősége a perben még nem merült fel.
Az elsőfokú bíróság ítéletével mindkét gyermeket az alperesnél helyezte el, és kötelezte a felperest havi 12 000-
12 000 forint határozott összegű gyermektartásdíj megfizetésére. A kapcsolattartásról úgy rendelkezett, hogy a gyermekek két éves koráig a felperes őket minden vasárnap délelőtt 10 órától délután 18 óráig a gondozás helyén látogathatja, két éves koruk betöltése után pedig jogosult őket páros heteken szombaton 10 órától vasárnap 18 óráig elvinni. A rendkívüli (helyesen időszakos) kapcsolattartást a kettős ünnepek másnapján 10 órától 18 óráig a gondozás helyén, illetve a második életév betöltése után 9 órától 18 óráig a gyermekek elvitelével biztosította a felperes számára, ezen felül minden naptári évben négy heti időtartamra jogosította fel a felperest a gyermekek elvitelére.
Indokolása szerint a felek helyzete sajátos, mert egymással családi közösségben soha nem éltek együtt, s minthogy a teljes családot a vér szerinti szülők jelentik, a felperes eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy a gyermekek nála és a feleségénél teljes családban nőnének fel. Megállapította, hogy a felperes a gyermeknevelésben a "tökéletességre" törekszik, ennek érdekében felállított szabályrendszere bizonyos merevséget tükröz, szinte túlzó aggódását és túláradó érzelmeit is elsősorban a racionalitás hatja át. Kedvezőbbnek ítélte az alperes plasztikusabb, érzelemgazdag egyéniségét, mellyel a szakszerű és kifogástalan gondozás mellett a gyermekek részére meleg, szeretetteljes otthont képes biztosítani. A gyermektartásdíj összegét a feleknek a felperes havi átlagkeresetére tett egyező nyilatkozata alapján, annak gyermekenkénti 20%-ában határozta meg, mely összeg a gyermekek szükségleteinek kielégítésére - az alperes jövedelmét is figyelembe véve - elegendő. A kapcsolattartást a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával a gyermekek két éves korától kezdődően az elvitel joga mellett biztosította.
Az elsőfokú eljárás során a felperes az eljáró tanács elnöke ellen elfogultsági kifogást jelentett be, melyben eljárási szabálysértésekre hivatkozott. A bíró kizárását a bíróság másik tanácsa az 1997. december 16-án kelt végzésével megtagadta, ezt azzal indokolta, hogy a felperes által kifogásolt eljárási intézkedések a per érdemére ki nem ható pervezető cselekmények voltak, melyek az elfogultság megállapítására indokul nem szolgáltak.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, a felperes pedig panasszal is élt az elfogultsági kifogás elutasítása tárgyában hozott végzés ellen.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a széles körben lefolytatott bizonyítás anyagát okszerűen mérlegelte, ennek eredményeként a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott, mellyel a másodfokú bíróság a döntés indokaira is kiterjedően egyetértett. Az indokolást csupán azzal egészítette ki, hogy a jelen ügyben meghatározó súlya van a gyermekek életkorának, nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes keresetét a gyermekek két és fél hónapos korában nyújtotta be, olyan életkorban, amikor az anya közelségének a gyermekek egész életére kiható szerepe van. A felperes fellebbezésével kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az az alapelv, amely szerint a szülők a gyermekek nevelése terén egyenlő jogokkal indulnak, nem jelentheti azt, hogy csecsemőkorú gyermekeket szakítson el a bíróság az őket egyébként kifogástalanul nevelő anyától, veszélyeztetve ezzel személyiségfejlődésüket. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy ő a gyermekek nevelését teljes családban tudná biztosítani. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy ez a teljes család nem is létezett, és a másodfokú bíróság álláspontja szerint sem nevezhető teljesnek az a család, amely úgy jönne létre, hogy a gyermekeket a vér szerinti anyától elszakítják, és egy másik családba helyezik. A szülői feladatok ellátása általában nem igényel különleges szakképzettséget, így nincs döntő jelentősége annak, hogy a felperes felesége óvónői szakképzettséggel rendelkezik, a jobb anyagi körülményeknek pedig nem lehet kiemelt jelentőséget tulajdonítani.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt.
A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatására és a gyermekek nála való elhelyezésére, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezésére, harmadlagosan pedig a folyamatos kapcsolattartás időtartamának bővítésére irányult; kérelmében eljárási és anyagi jogi jogszabálysértésekre hivatkozott. Eljárási szabálysértésként kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak az elfogultság miatti kizárás tárgyában hozott végzése elleni panaszt nem bírálta el, a kapcsolattartás tárgyában figyelmen kívül hagyta a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 30. §-ának (1)-(2) bekezdéseit, amikor nem kísérelte meg a felek közti vita egyezséggel való rendezését, és az elhelyezés tárgyában indokolási kötelezettségének sem tett eleget. Az ügy érdemét illetően sérelmezte, hogy a bíróság a Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdésében, illetve a Legfelsőbb Bíróság 24. sz. irányelvében foglalt elvekkel ellentétes, megalapozatlan döntést hozott.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a kapcsolattartás módjára vonatkozó rendelkezést akként változtassa meg, hogy a gyermekek elvitelét csak harmadik életévük betöltése után biztosítsa a felperes számára, továbbá a tartásdíj összegét gyermekenként 20 000 forintra emelje fel, azt azonban nem jelölte meg, hogy a jogerős ítélet említett részei mennyiben törvénysértőek.
A felülvizsgálati és csatlakozó felülvizsgálati kérelmek alaptalanok.
Az eljárási szabálysértések közt a felperes alappal hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság a kizárás tárgyában hozott elsőfokú határozat elleni panaszának a Pp. 18. §-ának (4) bekezdésében írt előírás szerinti elbírálását mellőzte, és ezzel mulasztást követett el. Ez az eljárási szabálysértés azonban az ügy érdemi megítélésére nem volt kihatással, ezért a jogerős ítéleti döntés törvényességét nem érintette. A Pp. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében az ügy elbírálásából ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el. A felperes ilyen okra nem hivatkozott, csupán az eljáró bíró egyes perbeli intézkedéseit, illetve azok elmulasztását kifogásolta, amelyek a pervezetés körébe tartoztak, és ezáltal nem valósítottak meg olyan, elfogultságot megvalósító kizárási okot, amely a bírónak az ügy elintézéséből való kizárását indokolttá tette volna.
A bíróság nem sértette a Gyer. 30. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglaltakat sem, hiszen a felek között elsősorban a gyermekek elhelyezése volt vitás, amelyet a per későbbi szakában éppen a kapcsolattartással összefüggő vita súlyosbított, így az egyezség létrehozására a felek közti viszonyra tekintettel semmiféle esély nem mutatkozott.
A másodfokú bíróság indokolási kötelezettségét sem mulasztotta el, mert a fellebbezésben foglalt lényeges kérdésekkel foglalkozott, azokra megfelelő választ adott, egyebekben pedig a Pp. 254. §-ának (3) bekezdésében biztosított lehetőségével élve az elsőfokú ítélet helyes indokaira utalt vissza. Az első- és másodfokú ítéletek indokolása a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését sem sértette, mert a bíróság a tényállás megállapítása mellett azt az álláspontját is rögzítette, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével a jogvita eldönthető volt, és az alkalmazott jogszabályokat szintén feltüntette.
A gyermekek elhelyezésére vonatkozó érdemi döntés a jogszabályi rendelkezéseknek megfelel.
A Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdése keretjogszabály, mely azt mondja ki, hogy a szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. A Legfelsőbb Bíróság a többször, legutóbb a 24. sz. irányelvvel módosított 17. sz. irányelve tartalmazza azoknak az általános érvényű szempontoknak a rendszerét, melyek közül a bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörében, meggyőződése szerint választja ki az adott ügyben lényeges, az elhelyezésre döntően kiható tényezőket, kiemelve, hogy az elhelyezésnél elsődleges szempont a gyermek érdeke. Tény, hogy az irányelv a gyermek nemének és korának önmagában, egyedülálló szempontként nem tulajdonít meghatározó jelentőséget, de a körülmények összefüggéseiben a bíróságnak ezt is értékelnie kellett. A jelen ügy sajátossága volt - amit az első- és másodfokú bíróság is megállapított -, hogy a gyermekek és szüleik családi egységet soha nem alkottak, s bár a felek közös elhatározással vállalták a gyermekek megszületését, az szóba sem került köztük, hogy a megszületésüket követően a közvetlen, mindennapos anyai gondozásukat nem a vér szerinti anya fogja ellátni, akinek valamennyi peres adat által igazolt alkalmasságát maga a felperes sem vitatta.
A gyermek-elhelyezési perben a szülők egyenjogúsága nem jelent egyenlőséget, hiszen megegyezésük hiányában a bíróságnak éppen azokat a különbözőségeket kell feltárnia, amelyek az adott tényállást összességben értékelve eldönthetővé teszik, hogy mely szülőnél való elhelyezés szolgálja kedvezőbben a gyermekek valós érdekét. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a jogerős ítélet indokolásával abban a kérdésben, hogy a csecsemőkorú gyermekek biológiailag igénylik az állandó anyai közelséget, amit a felperes nem tud biztosítani. Ezzel kapcsolatban alapvetően téves az a felperesi érvelés, hogy nála a gyermekek családban nőnének fel, ahol az anya szerepét a felesége töltené be. A családi köteléket jogi tények alapítják meg, melyek között elsődleges a házasságkötés és a leszármazás, illetve a házasságon kívül született gyermekek esetében az együttélő szülőktől való leszármazás. Más jogi helyzetek a családi kapcsolat szempontjából csupán helyettesítő jellegűek, így az örökbefogadás és a mostohaszülő részéről nyújtott gondoskodás és nevelés is. Az elsődlegesnek tekinthető családi kötelék fennállása az alapul szolgáló ügyben fel sem merült, ilyen esetben pedig az a körülmény, hogy a felperes nem a gyermekei anyjával él házassági kapcsolatban, nem jelenthet számára olyan előnyt, illetve a gyermekeket jelentős áldozattal vállaló vér szerinti anya számára olyan hátrányt, amelyet a családban való nevelés pozitív szempontjaként a felperes javára lehetne értékelni.
A fentiekre is tekintettel a bíróság nem sértett jogszabályt, amikor mérlegelési jogkörében eljárva a két, személyiségében egyaránt alkalmas szülő közül az alperesnél látta megvalósulni azokat a feltételeket, melyek a gyermekek érdekeit a jelen helyzetben megfelelőbben szolgálják.
A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése szerint a gyermekek joga, a különélő szülőnek joga és kötelezettsége, hogy a gyermekével kapcsolatot tartson fenn, a gondozó szülőnek pedig kötelezettsége ennek a biztosítása. A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) 27. §-ának (2) bekezdése szabályozza a kapcsolattartás formáit, annak időtartamára nézve azonban kötelező rendelkezést nem tartalmaz. Azt, hogy a különélő szülő a kapcsolattartás mely formájának gyakorlására, illetve milyen időtartamra jogosult, a gyámhatóság, illetve a bíróság az eset összes körülményének mérlegelésével úgy határozza meg, hogy a kapcsolattartásnak a Gyer. 27. §-ának (1) bekezdésében írt céljai optimálisan valósulhassanak meg.
A jelen ügyben a szülők viszonyának megromlása mellett indokolt, hogy a gyermekeit őszintén és áldozatkészen szerető, ellátásukban a születésük óta részt vevő felperes az általában szokásosnál fiatalabb korban lévő gyermekeket is a kapcsolattartás alkalmával elvigye, mert ez a gyermekek érdekeivel is összhangban áll, a kapcsolattartás időtartamát pedig a bíróság a gyermekek korához igazodóan, mérlegelési jogkörében eljárva határozta meg. Az ezt támadó felülvizsgálati és csatlakozó felülvizsgálati kérelmek a bírói mérlegeléssel meghozott döntés vonatkozásában jogszabálysértés megállapítására nem alkalmasak.
Az alperesnek azt a magatartását, mellyel a felperesi kapcsolattartást fokozatosan megnehezítette, a terhére kell értékelni, de a jogerős ítélet meghozataláig, tehát a feleket megillető jogok és kötelezettségek bírói rendezéséig ennek a magatartásnak az alperes nevelési alkalmassága megítélése szempontjából még döntő jelentősége nincs. A jogerős ítélet meghozatala utáni eseményeket a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése helyes értelmezése szerint nem vizsgálhatta.
A gyermektartásdíj összegét a bíróság a feleknek a felperesi jövedelemre tett egyező nyilatkozata szerint, ennek gyermekenkénti 20%-ában állapította meg, az így a felperes által fizetendő összeg a gyermekek korát is tekintve az indokolt szükségleteik kielégítésére alkalmas.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.24.031/1998. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére