KK BH 2002/288
KK BH 2002/288
2002.07.01.
A magyar állampolgárság a születéssel szerezhető meg; az örökbefogadás nem eredményezi a magyar állampolgárság megszerzését, de megalapozza a kedvezményes honosítást [1957. évi V. tv. 1. § (1) bek. a) pont, 7. § c) pont; 1993. évi LV. tv. 3-4. §; Csjt. 47. § (3) bek., 51. § (1) bek.].
A Belügyminisztérium Śllampolgársági Főosztálya az 1998. február 19-én kiállított állampolgársági bizonyítványával igazolta, hogy a felperes nem magyar állampolgár. A felperes ugyanis 1967. május 4-én Brazíliában született, svájci állampolgár apa és brazil állampolgár anya gyermekeként; 1972. május 19-én fogadta örökbe apai nagynénje, Sz. Elsa, aki Svájcban született, és magyar állampolgárságát az 1948-ban Sz. József magyar állampolgárral kötött házassága révén szerezte meg.
A felperes keresetében az állampolgársági bizonyítvány nemleges megállapításának felülvizsgálatát és jogszabálysértésre hivatkozással annak hatályon kívül helyezését, az alperesnek új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára, továbbá perköltség viselésére való kötelezését kérte.
Ślláspontja szerint az örökbefogadással az állampolgárságról szóló 1957. évi V. törvény (a továbbiakban: Śpt.) 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a magyar állampolgárságot megszerezte, mert a Csjt. speciális szabályai szerint a vér szerinti gyermek jogállásába lépett.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Előadta, hogy sem a felperes születésekor és örökbefogadásakor hatályos 1957. évi V. törvény (Śpt.), sem pedig a magyar állampolgárságról szóló, jelenleg hatályos 1993. évi LV. törvény nem ismeri el az örökbefogadást állampolgárságot keletkeztető jogcímként; a honosításra vonatkozó feltételek fennállása esetén azonban a felperes megszerezheti a magyar állampolgárságot.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a feljegyzett kereseti illeték, valamint az alperes javára perköltség megfizetésére. Útéletében kifejtette, hogy a Csjt. 51. §-ának (1) bekezdésében írt általános szabályhoz képest – miszerint az örökbefogadott az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép – a jelen állampolgársági ügy elbírálására irányadó Śpt. 7. §-ának c) pontja speciális rendelkezéseket tartalmazott, amikor lehetővé tette, hogy kedvezményes feltételekkel, honosítással szerezzen magyar állampolgárságot az, akit magyar állampolgár örökbe fogadni kíván, ezért a Csjt. felperes által hivatkozott rendelkezése az Śpt. 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja szempontjából nem alkalmazható.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatását, keresetének helyt adva az állampolgársági bizonyítvány jogszabálysértő kiállítása miatt az alperes új eljárás lefolytatására, új állampolgársági bizonyítvány (határozat) hozatalára kötelezését és perköltségben való marasztalását kérte. Fellebbezésében fenntartotta korábbi jogi érvelését, miszerint az örökbefogadás – amelyet a magyar jog is elismert – állampolgárságot keletkeztető tény, figyelemmel az állampolgárságról szóló törvény és a Csjt. hivatkozott szabályaira.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperes perköltség fizetésére való kötelezését kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg a tényállást, és abból az irányadó jogszabályok alkalmazásával helyes jogi indokolással hozta meg a keresetet elutasító ítéletét. Abból, hogy a Csjt. 51. §-ának (1) bekezdése a gyermek családi jogállása tekintetében kimondja, hogy az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép, önmagában nem következik, hogy az örökbefogadó állampolgárságát is megszerzi. Ezt a jogértelmezést támasztja alá a Csjt. módosított, a jelen ügyben alkalmazandó 47. §-ának (3) bekezdése is amely szerint külföldi állampolgár örökbefogadását a gyámhatóság csak akkor engedélyezheti, ha a kiskorút honosították.
Ha – a felperes állítása szerint – az örökbefogadás az állampolgárság megszerzését jogszabály erejénél fogva lehetővé tenné, úgy az előzetes honosításra vonatkozó törvényi feltétel szükségtelen lenne, úgyszintén nem volna jelentősége az Śpt. 7. §-ának c) pontjában szabályozott kedvezményes honosítás intézményének. Ezért az örökbefogadás családjogi joghatása, amely szerint az örökbefogadott az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép, nem eredményezhette a felperes magyar állampolgárságának megszerzését – amely egyébként is közjogi intézmény –, azért sem, mert az Śpt. 1. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott feltétel a vér szerinti szülőre vonatkozik, a felperesnek pedig egyik vér szerinti szülője sem volt magyar állampolgár. A törvény az örökbefogadást csak a kedvezményes honosítás egyik eseteként jelölte meg.
A jelenleg hatályos 1993. évi LV. törvény (Śt.) 4. §-ában írt feltételek fennállása esetén is lehetőség van a magyar állampolgárság kedvezményes honosítás révén történő megszerzésére.
A felperesnek az 1979. évi 13. tvr. (nemzetközi magánjog) 43. és 44. §-ára alapított okfejtésére utalással rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Śt. általános indokolásából kitűnően Magyarországon az állampolgársági jog a XIX. sz. végén alakult ki az ún. ,,kontinentális'' jogrendszerek általános szabályai szerint; az Śt. az állampolgárság születéssel történő megszerzésének az Śpt. rendelkezései értelmében a ,,kontinentális'' jogrendszerekben általános szabályokhoz igazodó fenntartását tartotta indokoltnak. Ebből következően Magyarországon az állam és állampolgárai közötti közjogi jogviszony alapja a születés: a magyar állampolgárságot a gyermek vér szerinti szülei (édesanyja vagy édesapja) magyar állampolgársága után születésével szerzi meg.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fenti indokolásbeli kiegészítéssel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf.II.28.576/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás