288/B/2002. AB határozat
288/B/2002. AB határozat*
2003.07.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése, valamint 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének "három évet elérő, illetőleg azt meghaladó", valamint 3. § (1) bekezdése a) pontjának "a három évet elérte, de" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
Az indítványozó az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.), illetve az ezt módosító, az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 314/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) alkotmányellenességének vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint a rendeletek diszkriminatívak és "önkényesen válogattak a kommunizmus üldözöttei között." Indítványában a rendeleteket három szempontból tartja diszkriminatívnak. Egyrészt amiatt, mert a juttatásból kizárták azokat, akiknek szabadságát három évnél kevesebb ideig korlátozták, és a jogszabály nem biztosítja a méltányosságot. Másrészt önkényes az a megkülönböztetés, hogy az egyes kategóriákra megállapított juttatási összegek nem arányosak. Az indítványozó indítványában kifejti: "A 3–5 év közöttiek a börtönbüntetésükhöz viszonyítva ők kapják a legtöbbet és legkevesebbet a kivégzettek. (...) Egy kategóriába tartozik (...) az 5 év börtönben töltött volt politikai elítélt és aki 9 év 364 napot töltött börtönben". Harmadrészt diszkriminatívnak tartja azt a módot, ahogyan a rendeletek alapján a szabadságelvonás időtartamát számolni kell. Kifogásolja az R1. 1. § (2) bekezdését, illetve az R2. 2. § (3) bekezdését, mivel "mindkét rendeletben taxatíve (becslés szerint) lett megállapítva a szabadságkorlátozás. Nem ismerik az ÁVH visszakérést és az ÁVH által elrendelt rendőri felügyeletet. A rendőri felügyelet a volt politikai elítélteknél az, amikor egy éven keresztül kéthetenként jelentkezni kellett a rendőrségen, besúgók által éjjel nappal figyeltetve, szórakozóhelyek kerülése, minden középiskolából, főiskolából, egyetemről kitiltva. Ezt a Kormányrendelet nem ismeri el szabadságkorlátozásnak." Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy bár az indítványozó az R1. 1. § (2) bekezdését jelölte meg indítványában, kérelme tartalmilag az R1. 1. § (3) bekezdésének a vizsgálatára irányul. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a vizsgálatot az R1. 1. § (1) bekezdésének "három évet elérő, illetőleg azt meghaladó" szövegrésze, 1. § (3) bekezdése, 3. § (1) bekezdése a) pontjának "a három évet elérte, de" szövegrésze, valamint 3. § (1) bekezdésének egésze alkotmányellenességének tekintetében folytatta le.
Az Alkotmánybíróság a 8/2003. (III. 14.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy "ha az indítványozó egy új rendelkezés tartalmának alkotmányellenességét állítja, akkor az Alkotmánybíróság nem az új rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új rendelkezést magába foglaló (inkorporáló) jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg." (ABK 2003. március, 90, 94.). Mivel az R2. 2. §-ának a kifogásolt része kizárólag az R1. 1. § (3) bekezdésének szövegét módosította, ezért az Alkotmánybíróság mellőzte annak külön vizsgálatát.
II.
Az Alkotmány érintett rendelkezései a következők:
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
Az R1.-nek az Alkotmánybíróság által vizsgált – az indítvány elbírálásakor hatályos – rendelkezései:
"1. § (1) Az az életvitelszerűen Magyarországon élő – Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező – magyar állampolgár, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette (a továbbiakban: rokkant), ha
a) elítélése az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról rendelkező 1989. évi XXXVI. törvény, vagy az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkező 1990. évi XXVI. törvény alapján semmis, vagy
b)
c) Magyarországon 1945. január 1. és 1953. december 31. között rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartott volt,
d) 1944. október 1-jét követően a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolták,
és három évet elérő, illetőleg azt meghaladó szabadságvesztést vagy szabadságkorlátozást szenvedett el, juttatásra jogosult."
"1. § (3) Az időtartam számításakor az (1) bekezdés a)–d) pontjaiban meghatározott időtartamhoz hozzá kell számítani azt az időtartamot is, amely alatt a juttatásra jogosult személyt
a) az (1) bekezdés a)–d) pontjaiban meghatározott célból őrizetbe vették, akkor is, ha szabadságelvonásra nem került sor,
b) az 1956. évi 31. törvényerejű rendelet alapján közbiztonsági őrizetben tartották."
"3. § (1) Ha az 1. § (2) bekezdésében meghatározott időtartam
a) a három évet elérte, de az öt évet nem érte el, a juttatás havi összege húszezer forint,
b) az öt évet elérte, de a tíz évet nem érte el, a juttatás havi összege harmincezer forint,
c) a tíz évet elérte vagy azt meghaladta, a juttatás összege havi negyvenezer forint."
Az R2.-nek az indítványozó által sérelmezett rendelkezése:
"2. § Az R. 1. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(...)
(3) Az időtartam számításakor az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott időtartamhoz hozzá kell számítani azt az időtartamot is, amely alatt a juttatásra jogosult személyt
a) az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott célból őrizetbe vették, akkor is, ha szabadságelvonásra nem került sor,
b) az 1956. évi 31. törvényerejű rendelet alapján közbiztonsági őrizetben tartották."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság a 11/2003. (IV. 9.) AB határozatában (ABK 2003. április, 179., a továbbiakban: Abh.) már elbírált az R1. egyes részeinek alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat, és az R1.-hez kapcsolódóan olyan általános jellegű megállapításokat tett, amelyek a jelen ügy elbírálása során is irányadóak.
Az Abh. – többek között – megállapította, hogy az R1. olyan ex gratia juttatást biztosít a jogosultaknak a múlt rendszerben politikai okból elszenvedett szabadságelvonás miatt, amely alapvetően szociális jellegű. Hangsúlyozta, hogy bár "az R1. nem tekinthető újabb kárpótlásnak, alkotmányosságának vizsgálatakor – tekintettel az érintetti körre és a juttatás jogalapjára, vagyis az elszenvedett sérelemre – megkerülhetetlen az Alkotmánybíróságnak a személyi sérelemokozásért nyújtott kárpótlással kapcsolatosan kialakított gyakorlata." (ABK 2003. április, 179, 185.) Az Abh. a személyi sérelemokozásért nyújtott kárpótlással kapcsolatosan kialakított alkotmánybírósági gyakorlatot elemezve több korábbi határozatát visszautalt:
"Az Alkotmánybíróság tehát a vizsgálat során mindig szem előtt tartotta, hogy az állam – az Alkotmány alapján – nem volt köteles az életüktől és a szabadságuktól megfosztottaknak kárpótlást adni. (ABH 1996, 89, 104.) Ha a törvényhozás viszont jogosultságokat állapít meg, a mindenkori szabályozás összefüggései alapján az alkotmányossági vizsgálat elvégezhető. [...] Az Alkotmánybíróság [...] rámutatott, hogy mivel az állam a múlt rendszerekben elkövetett személyi sérelemokozásokért a jogállami [A]lkotmányt megelőző időre, visszamenőlegesen állapítja meg a kárpótlási kötelezettségét – éspedig úgy, hogy a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg eredetileg nem is létezett jóvátételi igényeket a semmisségi törvényhozás során kilátásba helyezett kárpótlási kötelezettséggel közös nevezőre hozza – a kifogásolt törvénynek (3.Kpt.) meghatározó jogalapja a méltányosság. A személyi sérelemokozásokért járó kárpótlás ezért ex gratia jellegű, visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes jogalap bizonyos személyi sérelemokozások ténye [...]. [A]mikor a 3.Kpt.-vel kapcsolatban – akár a jogosulti kört, akár a juttatás mértékét illetően – a megkülönböztetés tilalma merül fel, akkor nem alapjogok, sőt meghatározóan nem is alanyi jogosultságok közötti megkülönböztetésről van szó, a megkülönböztetés a pozitív diszkrimináción belül marad, ezen belül vizsgálandó." [46/2000. (XII. 14.) AB határozat, ABH 2000, 353, 360–362.]
Az ex gratia juttatásoknál – így az R1.-ben szabályozott juttatás esetében is – a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg mind a jogosulti kör, mind a juttatás módja és mértéke, valamint bármely egyéb jellemzője meghatározása tekintetében, azonban ekkor is irányadóak a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban, illetve a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatban megfogalmazott elvek és követelmények:
"A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. [...]
A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők." [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48–49.]
"Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy [...] a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Mindenekelőtt azért, mert az állam nem jogi igényeket elégít ki, hanem méltányosságból juttat javakat a kedvezményezetteknek. Ha tehát nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok meg nem sértése. [Lásd 9/1990. (IV. 25.) AB határozat.] Ezen belül csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. Figyelembe kell venni, hogy nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön. Ugyanakkor az ex gratia juttatásnál is irányadók az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak." [16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991, 58, 62.]
Az indítványozó érdemben az R1. szabályozási rendszerét kifogásolta: egyrészt azt, hogy a juttatás mértéke nem arányos az elszenvedett sérelemmel, másrészt, hogy nincs lehetőség méltányosság alkalmazására, ha valaki nem teljes mértékben felel meg a feltételeknek, harmadrészt pedig, hogy az R1. nem ismeri el szabadságkorlátozásnak az "ÁVH visszakérést" és az ÁVH által elrendelt rendőri felügyeletet.
Mivel az R1.-ben a jogalkotó ex gratia juttatást nyújt, ezért – az Alkotmánybíróság ismertetett gyakorlata szerint – széles körű mérlegelési jog illeti meg mind a szabályozási mód, mind a személyi kör meghatározása tekintetében. A szabályozás során a jogalkotónak arra is tekintettel kell azonban lennie, hogy a jogosulti csoportok kialakításakor mindenkit egyenlő méltóságú személyként kezeljen, és annak indoka, hogy valamely érintetti csoportot részesít-e juttatásban vagy sem, ésszerű kell, hogy legyen, a megkülönböztetés nem lehet önkényes.
Az, hogy a jogalkotó a szabadságvesztés időtartamával arányosan állapítja-e meg a juttatás összegét, vagy – mint az R1. esetében is – néhány tágabb kategóriát határoz meg, és az e kategóriába tartozókat egyenlő összegű juttatásban részesíti, a szabályozási mód kérdéskörébe tartozik. Szintén e körbe tartozik annak meghatározása is, hogy a jogalkalmazó a juttatás odaítélésekor gyakorolhat-e méltányosságot azok felé, akik a feltételeknek nem teljes egészében felelnek meg. A szabályozás részletkérdéseinek az R1. szerinti meghatározásakor a jogalkotó a széles körű mérlegelési jogába tartozó kérdésekben döntött, annak kereteit nem lépte át. Nem különböztetett önkényesen a személyek, illetve azok egyes csoportjai között, az egyes kategóriák kialakításának ésszerű indokai voltak, így a szabályozásban megjelenő megkülönböztetés nem alkotmányellenes.
A jogszabályok szükségszerűen mindig általános jelleggel szabályoznak, ez az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogbiztonság követelményéből is következik. Az általános szabályozás következménye, hogy abban az esetben, ha a jogalkotó valamely juttatás esetében valamely feltételt vagy határt (pl. időbeli, jövedelem nagysága stb.) jelöl meg, vannak olyanok, akik e feltételeket nem teljes egészében teljesítik, illetve bár közel állnak a határhoz, mégsem részesülnek a juttatásból. Azok számára, akik közel esnek a feltételek teljesítéséhez, illetve a határhoz, de mégsem részesülhetnek a juttatásban, ez a szabályozási mód – érthetően – diszkriminatívnak tűnik. A jogalkotó ezt feloldhatja olyan szabályozási technikával, amely ezt a problémát azáltal küszöböli ki, hogy a jogalkalmazó számára lehetővé teszi a méltányosság gyakorlását, erre azonban – mivel a szabályozási mód széles körű mérlegelési jogot biztosító kérdésében dönt – Alkotmányból fakadó kötelezettsége nincs.
Az Alkotmánybíróság hatásköre nem terjed ki arra, hogy a jogalkotó mérlegelési hatáskörébe tartozó azon kérdésben, hogy a rendelkezésre álló, az alkotmányi követelmények megfelelő egyes szabályozási technikák, módok közül meghatározza, hogy a jogalkotó konkrétan melyiket alkalmazza. A korábbiakban kifejtettek alapján ilyen, a szabályozási mód megválasztásához kapcsolódó döntés az is, hogy a jogalkotó biztosítja-e a jogalkalmazó számára a méltányosság gyakorlásának a lehetőségét vagy sem.
Az R1. személyi körének meghatározásakor a jogalkotó azokat részesítette a juttatásban, akik a legsúlyosabb szabadságkorlátozást szenvedték el: akiket zárt táborban, (fegyveres) őrzés mellett, vagy büntetés-végrehajtási intézetben tartottak fogva (Magyarországon vagy a Szovjetunióban), így akiknek a saját és családjának élete a legnagyobb mértékben nehezedett meg az önkényes intézkedések következtében. Az R1.-ben a jogalkotó ex gratia juttatást nyújt, ezért – mivel a jogalkotónak nincsen Alkotmányból eredő kötelezettsége a juttatás nyújtására – a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg a juttatásra jogosultak személyi körének a meghatározásánál, melynek korlátját egyedül a diszkrimináció tilalmának, illetve az egyenlő méltóságú személyként kezelés elve szabja meg. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogalkotó a juttatásra jogosultak körének meghatározásakor nem önkényesen szabályozott, a megkülönböztetésnek ésszerű indokai voltak, mivel a megkülönböztetés alapja a szabadságkorlátozás súlyosságának foka volt. Az R1. a legsúlyosabb (legszigorúbb körülmények között, vagyis zárt táborban, illetve büntetés-végrehajtási intézetben letöltött) szabadságkorlátozást elszenvedett személyek részére biztosítja a juttatást, mely a megkülönböztetésnek alkotmányosan is elfogadható, ésszerű indoka.
Mindezekből következően az Alkotmánybíróság az R1.-ben foglalt, a szabályozási módot több szempontból kifogásoló, az R1. 1. § (3) bekezdése, valamint 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
2. Az érdemi vizsgálat megkezdése előtt az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az indítványozó által kifogásolt, a szabadságkorlátozás legalább hároméves időtartama követelményének alkotmányosságát az Abh.-ban korábban már vizsgálta. E korábbi ügyben az R1. 1. § (1) bekezdésének és 3. § (1) bekezdése a) pontjának a hároméves időtartamot megállapító szövegrészének az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése tekintetében fennálló alkotmányellenességet vizsgálta az Alkotmánybíróság, s megállapította, hogy a különbségtétel nem önkényes, s így nem alkotmánysértő. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § c) pontja alapján ítélt dolog címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) vizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére hivatkozva kéri az alkotmányossági vizsgálat lefolytatását. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az R1. 1. § (1) bekezdésének "három évet elérő, illetőleg azt meghaladó" valamint 3. § (1) bekezdése a) pontjának "a három évet elérte, de" szövegrésze tekintetében "res iudicata" esete áll fenn, így az indítvány ezen része tekintetében az eljárást – az érdemi vizsgálatot mellőzve – megszüntette.
Budapest, 2003. június 18.
Dr. Bihari Mihály s. k., Dr. Strausz János s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás