GK BH 2002/29
GK BH 2002/29
2002.01.01.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. A bizonyítási teher szabályai [Ptk. 361. §; Pp. 164. § (1) és (2) bek., 206. § (1) bek., 270. § (1) bek., 275. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a felperes leszállított keresetének – amely 1 462 745 Ft és ennek kamatai megfizetésére irányult – részben helyt adott, és ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül
209 990 Ft-ot és ennek kamatát. Tényként állapította meg, hogy az alperes 1995. októberben 600 000 Ft-ot adott kölcsön a felperesnek, aki abból 240 000 Ft-ot adott vissza. A peres felek 1996. tavaszán megállapodtak, hogy a felperes az alperes részére behoz egy faházat Romániából, s ezzel rendezi a még fennálló tartozását. Az alperes a katalógusból egy faházat ki is választott. A felperes 1996. őszén azonban nem szerkezetkész faházat, hanem faárut szállított az alperes f.-i telepére, s a faház felállítását a felperes romániai ismerősei végezték ifj. R. L. segítségével és irányításával. A munkásoknak a szállást, az étkezést és a szerszámokat az alperes biztosította. A felperes a módosított keresetében a faház építéséhez felhasznált faáru ellenértékét 826 000 Ft-ban, míg a 7 ablak ellenértékét 56 000 Ft-ban számította fel, a további kereseti követelése különböző vámköltségből, munkabérből, bonyolítási – ügyintézési költségből, szállítási költségből – összesen 1 822 745 Ft-ból és ennek kamataiból állt.
Az elsőfokú bíróság a faház építéséhez felhasznált faáru mennyiségét és ellenértékét a felperes által csatolt vámáru-nyilatkozattal igazolt faáru mennyiségével szemben a perben beszerzett igazságügyi szakvélemény alapján 28,007 m3-ben s annak ellenértékét 569 990 Ft-ban fogadta el. Megállapította, hogy a faház építéséhez – a felperes által állított és a vámáru-nyilatkozat szerint behozott összesen 3576 db faáruval szemben – 1862 db volt szükséges, ez tette ki a 28,0076 m3-t. A peres felek között írásbeli megállapodás nem volt, így a felperest terhelte a további – a keresetében megjelölt – költségek felmerülésének a bizonyítása. A felperes azonban nem tudta bizonyítani, hogy további faanyagot átadott volna az alperesnek. Nem bizonyította a felperes azt sem, hogy a munkások részére munkabért fizetett, továbbá, hogy szállítási költsége merült fel, az étkeztetésre és szállásra vonatkozó számla is aggályos, mert az építkezés alatt az alperes biztosította a munkások részére a szállást és az étkezést. Nem találta bizonyítottnak a vámköltség és bonyolítási költség, valamint az ügyintézési költség felmerülését sem. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság a felperesnek azt az állítását, hogy céljuk egy közös vállalkozás beindítása volt, ennek ellentmond, hogy a felperes a kölcsön egy részét vissza is adta az alperesnek. Minderre tekintettel az elsőfokú bíróság csak a szükséges faanyag 569 990 Ft összege tekintetében találta a felperes keresetét alaposnak, amelybe beszámította az alperes 360 000 Ft kölcsön címén fennálló követelését.
Az ítéletet a felperes és az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság felülbírálta, és azt részben megváltoztatta, az alperest terhelő marasztalás összegét 163 190 Ft-ra és ennek kamataira leszállította. Ennek megfelelően leszállította az alperest terhelő perköltséget és a kereseti illeték összegét is. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, és elfogadta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját is, hogy a szakértő helyesen állapította meg a beépített faanyag mennyiségét és értékét. A peres felek között a perbeli jogviszony kapcsán írásbeli megállapodás nem jött létre. Ezért a felperesnek kellett volna bizonyítania [Pp. 164. § (1) bekezdése], hogy közöttük olyan megállapodás jött létre, amelynek értelmében a keresetében felsorolt költségtényezők alperessel szembeni érvényesítésére jogosult. Ezt a felperes nem tudta bizonyítani, ezért a faház anyagának értékén túl (amellyel az alperes jogalap nélkül gazdagodna) semmiféle egyéb követelése jogszerűen nem lehet. Így a romániai utak, ügyintézés, szervezési jutalék és egyéb, ehhez kapcsolódó költségek nem háríthatóak át az alperesre. Ezért a felperes fellebbezését alaptalannak, a további szakértői vizsgálatot szükségtelennek találta. Az alperes fellebbezését annyiban találta alaposnak, hogy a fennmaradó 360 000 Ft követelése után az alperest 1996. március 1-jétől november 24-ig terjedő időre 46 800 Ft késedelmi kamat megilleti. Ezért ezzel az összeggel az alperest terhelő marasztalás összegét a másodfokú bíróság leszállította.
A jogerős másodfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely az elsőfokú és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és újabb határozat hozatalára történő utasítására irányult. A jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy az ítéletek megalapozatlanok, mert a bizonyítékokat az eljárt bíróságok nem a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint mérlegelték, nem tulajdonítottak jelentőséget az alperes ellentmondásában foglaltaknak. Ebben az alperes elismerte, hogy az ajtók, ablakok szállítását is a felperes vállalta. Állítása szerint iratellenesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a szakvélemény megállapításait a felperes sem vitatta, mert a szakvélemény kiegészítését, illetve más szakértő kirendelését kérte. Előadta, hogy az alperessel kötött szóbeli megállapodásban arra vállalt kötelezettséget, hogy szerkezetkész faházat szállít. Valójában a leszállított faanyagból a faházat felépítette, így annak felépítésével kapcsolatos költségének megfizetésére irányuló keresetét az eljárt bíróságok jogszabálysértően utasították el.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme arra irányult, hogy a felülvizsgálati bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályában tartsa fenn.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem a Pp. 206. §-a (1) bekezdése szerint mérlegelte, így téves következtetés alapján hozta meg ítéletét.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt, a felülvizsgálati eljárásban azonban a bizonyítékok felülmérlegelésének, továbbá bizonyítás felvételének nincs helye. Ezért a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy milyen bizonyítékok álltak az eljárt bíróságok rendelkezésére, azokat a másodfokú bíróság okszerűen mérlegelte-e.
A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a felperes keresete az alperes részére felállított faházba beépített faanyag értékén felül a faház felépítésével felmerült egyéb költségei megfizetésére is irányult. Az alperes az ellentmondásában és a bírósági tárgyaláson beismerte, hogy a szóbeli megállapodás szerint a felperesnek faházat kellett szállítani, beismerte azt is, hogy a felperes ugyan nem kész faházat szállított, de az ahhoz szükséges faanyagot odaszállította, és embereket is hozott, akik a faházat felállították. Az 1998. január 30-i keltezésű beadványa szerint az alperes azt adta elő, hogy a faházat a felperes tartozása fejében fogadta el. Az alperes azonban nem ismerte el, hogy a felállított faház költségeiből a felperes a 360 000 Ft tartozása beszámításán felüli költségeit tőle igényelhetné.
A felek között írásbeli megállapodás nem jött létre, a szóbeli megállapodás tartalma pedig vitás volt, a lényeges feltételekben, különösen az ellenszolgáltatásra vonatkozó megállapodás hiányában nem lehetett megállapítani, hogy a faház felállítására a felek vállalkozói szerződést kötöttek volna. A felek a faház felállításának ellenértékében nem állapodtak meg, így szerződés hiányában a felperes csak a jogalap nélküli gazdagodás [361. § (1) bekezdése] alapján igényelhetné az alperestől azt a vagyoni előnyt, amelyhez az alperes az ő rovására jutott. A felperesnek tehát azt is bizonyítania kellett volna, hogy a faház felállításával kapcsolatban ténylegesen – személy szerint – milyen kiadásai voltak. A felperes a kereseti állítása bizonyítására a faárunak a Romániából történt behozatalával kapcsolatos vámáru-nyilatkozatot, és számlát és egyéb okiratokat csatolt a faáru ellenértékét meghaladó költségeinek bizonyítására. Ezen túlmenően 1998. július 2-án kelt 13. sorszám alatt érkezett beadványában a faházba beépített faáru ellenértékére és a felállított faház forgalmi értéke megállapítására szakértő kirendelését kérte.
Az elsőfokú bíróság – miután a felperes a költségek előlegezését vállalta, és azt letétbe helyezte – faipari szakértőt rendelt ki, aki a szakvéleményében a beépített faanyag mennyiségét és annak ellenértékét meghatározta. A felperes ezután a bíróságnak arra a felhívására, hogy kéri- e a szakvélemény kiegészítését, vagy kéri-e új szakértő kirendelését – ha igen, jelentse be a szakértőhöz intézendő kérdéseit és helyezzen letétbe 50 000 Ft szakértői költséget – 1999. április 20-án úgy nyilatkozott, hogy a faipari szakvélemény számszaki hibáit kéri kijavítani, de nem kéri a további szakértői bizonyítás elrendelését , és az 50 000 Ft letétbe helyezését sem vállalta. Ezzel a bejelentésével a felperes valójában elállt attól a bizonyítási indítványától, hogy a felállított faház forgalmi értékére, a felállítással kapcsolatos költségek összegének a megállapítására szakértőt rendeljen ki a bíróság.
A fentiek alapján a felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul sérelmezte, hogy a bíróság más szakértőt nem rendelt ki. A Pp. 164. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság bizonyítást hivatalból akkor rendelhet el, ha azt a törvény megengedi. A perbeli esetben nincsen olyan törvény, amely megengedné a hivatalból történő bizonyítás elrendelését, a felperesnek kellett tehát a per eldöntéséhez szükséges tényeket a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint bizonyítania, és a szakértő kirendelése iránt bizonyítási indítványt előterjesztenie. Az eljárt bíróságok nem sértettek eljárási szabályt, amikor a meglévő bizonyítékok alapján döntöttek.
A meglévő okirati bizonyítékok alapján pedig nem volt okszerűtlen az eljárt bíróságoknak az a ténybeli következtetése, hogy a felperes ténylegesen 569 990 Ft értékű faanyagot épített be a faházba. A szakértő véleménye aggálytalan volt. Az a körülmény, hogy a felperes a vámáru-nyilatkozattal és a számlával igazoltan nagyobb meny-
nyiségű és értékű faárut hozott be az országba, nem elégséges a szakértő megállapításainak a megerőtlenítésére. A felperes által igényelt további költségekre vonatkozóan a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre: a felperes nem bizonyította, hogy a módosított keresetében felsorolt költségtényezők felmerültek-e, és hogy azokat jogosult lenne az alperesre áthárítani. Ezek az okiratok – amint arra az elsőfokú bíróság helytállóan utalt – aggályosak, és – figyelemmel a tanúvallomásokra is – nem alkalmasak annak a bizonyítására, hogy a felperesnek az érvényesíteni kívánt kiadásai ténylegesen felmerültek. A felperes az 1997. május 21-i keltezésű feljelentésében azt adta elő: a barátai azért vállalták, hogy elkészítik a faházat, mert neki akartak segíteni: és ő pedig csak a faanyag ellenértékét kérte az alperestől, ,,azt, hogy ő mit gyártatott belőle, az legyen az ő öröme''. A faház felállításával felmerült tényleges költségek szakértői bizonyítására irányuló indítványát a felperes visszavonta, így eljárási szabálysértés hiányában nincsen helye a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének és további bizonyítás felvételének. A felülvizsgálati eljárásban viszont sem további bizonyításnak, sem a bizonyítékok felülmérlegelésének nincsen helye.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.I.33.459/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás